TFC 5. fejezet

A Rókák egészen június 10-éig, hétfőig nem voltak beosztva edzeni, de már előző nap meg kellett jelenniük, hogy legyen idejük berendezkedni a sportolók körletében. Neil megtalálta a többiek tervezett érkezési időpontjainak listáját Wymack hűtőjén. Az első ember is csak délután kettőre volt várható, míg az utolsó előreláthatóan délután ötkor futott be. Neil már türelmetlenül várta, hogy végre mindenki együtt legyen, mert akkor Kevinnek az egész csapattal lesz lehetősége üvölteni, és talán kevesebb ideje lesz őt piszkálni.

A segédedző egyelőre nem vesztette el a fejét Andrew előtt. Neil ezt az éveken át tartó sajtó előtti mosolygásból és tettetésből szerzett tapasztalatának tulajdonította még a kegyetlen gengszter-selejtekkel való együttélés idejéből. Azonban a sok stressz okozta gőzt valahogy ki kellett ereszteni, és erre Neil volt a legkényelmesebb célpont. Az ESZB szavazata és a hivatalos nyári edzések közötti két hetet annyira nehéz volt kibírni, hogy Neil csaknem megutálta az exyt és Kevint is. Kevin attitűdje a "lehetetlen boldoggá tenni" kategóriából átbillent a "már a közelében lenni is borzalmas" szekcióba. Az unokatestvérek többnyire hagyták, hogy Kevin azt tegyen Neillel, amit akar, és úgy csináltak, mintha semmi gond nem lenne ezzel.

Neil sokkal jobb volt a verekedések elkezdésében, mint azok megnyerésében, de már azt fontolgatta, megéri a vereség, ha csak egyszer is arcon vághatja Kevint. Sajnos "Neil" karakterétől nagyon távol állt a balhézás. Bármennyire nem akart könnyű prédának tűnni, nem volt más választása; nem engedhette, hogy Andrew vagy Kevin meglássák a valós énjét. Szóval összeszorította a fogát, és amennyire csak tudott, viselkedett.

Most már csak egy pár órán át kellett kitartania. Wymack elvitte a stadionba őt táskástul, ahol az edző összeszedte a csapat kollégiumi kulcsait. Neil átvette a sajátját és a papírokat, amelyek a megfelelő kollégiumi viselkedést voltak hivatottak részletezni. Átfutotta, majd mindet aláírta, aztán cserélt az edzővel: a dokumentumokat az iskolai katalógusra. Mivel Neil későn csatlakozott a csapathoz, lemaradt a sportolók korai regisztrációjáról, így majd a többi elsőssel együtt kell bepótolnia ezt augusztusban. Ő maga nem érezte, hogy bármiről lekésett volna, különösen, hogy lövése sem volt, milyen szakra menjen. Magával vitte a katalógust a Rókák társalgójába, bekucorodott az egyik fotelbe, és elkezdte átlapozni. Tudta, választhatna egy szakot találomra is, főleg, hogy a szemeszter végéig sem fogja kihúzni, de érdekelte, miféle lehetőségeket kínált a Palmetto. Elgondolkodott azon, hogy valami marhaságot választ, de túl gyakorlatias volt ahhoz, hogy ilyet tegyen. Ha pedig valami hasznosat akart, akkor mindössze egyetlen lehetőség kínálkozott.

Az idegen nyelvek voltak a szabadság – és részéről a túlélés – alappillérei. Folyékonyan beszélt németül, a második legjobb pedig franciából volt a nyolc hónapos francia és tíz hónapos montreali tartózkodásnak köszönhetően. Mivel nem használta őket, kezdtek megkopni, bár igyekezett külföldi híreket nézni és olvasni, nehogy teljesen elveszítse nyelvtudását. Megkérhette volna az unokatesókat, hogy segítsenek a némettel, de nem akarta, hogy megtudják, érti a magánbeszélgetéseiket. Hogy Kevin mennyire tudott franciául, abban nem volt biztos, de nem akart több időt tölteni gyötrőjével, mint amennyit feltétlenül kellett.

Átolvasta a modern nyelvek szekciót, és közben vacillált. Öt nyelvet lehetett főszakként választani, és másik hármat minornak. A legbölcsebb választás a spanyol lenne, lévén sosem volt túl jó benne, és már az a kevés tudása is rég elszállt – kitöltötte a helyét az utána következő német és francia. Ha most újrakezdené, az rengeteg új lehetőséget jelentene számára a világ déli felén.

Egy egész órát elszórakozott azzal, hogy végigböngéssze a szükséges kurzusokat és az órák idejét, és összeállított egy ideális órarendet. Amint úgy ítélte, sikerült néhány kurzust fixálnia, időpontütközés lépett fel, és kezdhette elölről az egészet. A fő probléma az volt, hogy rengeteg időt szabadon kellett hagynia az edzések miatt. A tanév kezdetével a Rókák reggelente két, délutánonként öt órát edzettek. Ezen kívül még heti öt magánórát is be kellett préselnie valahova – ezt ugyanis a Palmetto megkövetelte minden sportolótól. Hatodik nekifutásra végre megtalálta azt az órarendet, ami minden igényét kielégítette.

A falra nézve látta, hogy még fél óra volt, amit el kellett ütnie valahogy, és eljátszott a gondolattal, hogy nekiáll futni. Épp felállt, mikor Abby sétált be a szobába.

Neil párszor látta Abbyt a nyáron, főleg amikor Wymack túl lusta volt főzni, és a nővel csináltatta meg a menüt. Neil sosem kereste fel önszántából, főleg azért, mert a vele való találkozás együtt járt Andrew-ék bandájával. Hogy Abby hogy bírt velük együtt élni, Neil fel nem foghatta.

– Szia, Neil – köszönt Abby. – Kicsit korán jöttél.

– Az edző nem enged be a Rókavárba, míg Matt meg nem érkezik.

A nő ránézett az órájára.
– Seperc alatt ideér. Mivel van némi szabadidőd, megejthetnénk a kivizsgálásodat.

– Kivizsgálás?

– Csak általános vizsgálatról van szó: súly, magasság és hasonló finomságok. Ma kell megcsinálnunk, nem ér rá holnap, mert vérvétel is van benne. Nem engedhetlek pályára, míg nem aludtál rá egyet. Mikor jártál utoljára orvosnál?

– Régen.

– Nem bírod a dokikat?

– A dokik nem bírnak engem. Tényleg muszáj?

– Addig nem játszhatsz, míg nem engedélyezem, szóval igen – mondta Abby, miközben kinyitotta az orvosi szoba ajtaját. Belépve felkattintotta a villanyt, látszólag nem vette észre, hogy Neil egy tapodtat sem mozdult. Eltelt egy pár perc, mire kijött, hogy megkeresse.

– Lehetőleg ma. Elég sokatokat meg kell vizsgálnom.

Neil felkászálódott a székről, felmarkolta a táskáját, és besétált az irodába. A zsákot letette a földre, és felült az ágyra. Abby tesztjeinek az első fele pont annyira könnyű volt, mint ahogy ígérte. Megmérte a súlyát, és megnézett még néhány dolgot a reflexeitől kezdve a vérnyomásáig. Két ampulla vért is vett Neil bal kezéből, felcímkézte őket, és elzárta a fiókjába. Aztán Neil felé intett.
– Pólót le.

Neil rábámult.
– Miért?

– Nem tudom megnézni a szúrásnyomokat pólón keresztül, Neil.

– Nem drogozok.

– Jó neked – felelte Abby. – Maradjon is így. Na, vetkőzz!

Neil keresztülnézett rajta, a zárt ajtót fixírozta, és egy szót sem szólt. Abby Neilt nézte, de ő sem mondott semmit. Öt perc telt el így, végül Abby törte meg a csendet.
– Igyekszem olyannyira fájdalommentessé tenni ezt az egészet, amennyire csak lehet, de nem tudok neked segíteni, ha te nem segítesz nekem. Mondd el, miért nem veszed le a pólód!

Neil megpróbálta óvatosan megfogalmazni a dolgot.
– Nem vagyok rendben – ez volt a maximum, amit ki tudott hozni.

Abby az ujját Neil arcához érintette, és maga felé fordította a fiú fejét.

– Neil, a Rókáknak dolgozom. Semelyikőtök sincs rendben. Nagy az esély rá, hogy láttam már rosszabbat is, mint amit megpróbálsz elrejteni előlem.

Neil mosolya nélkülözte a humor minden cseppjét.

– Remélem, nem.

– Bízz bennem – kérte Abby. – Nem fogok ítélkezni. Azért vagyok itt, hogy segítsek, emlékszel? Most az ápolód vagyok. Az ajtó csukva van, és kulcsra is zárhatjuk. Ami e között a négy fal között történik, itt is marad.

– Nem mondja el az edzőnek?

– Semmi köze hozzá – mondta Abby, miközben a szabad kezével kettejük közé mutatott. – Csak akkor jelentek neki, ha valami befolyásolja a pályán nyújtott teljesítményedet, vagy ha megszeged a törvényt, és közbe kell avatkoznom.

Neil csak bámult rá, és megpróbált rájönni, vajon hihet-e neki, ugyanakkor tudta, hogy nincs más választása. Máris felfordult a gyomra, ha arra gondolt, mit fog Abby reagálni.

– Nem kérdezhet róluk – mondta végül. – Nem fogok beszélni. Rendben?

– Rendben – egyezett bele Abby könnyedén. – De tudd, hogy ha egyszer szeretnél, akkor itt leszek! És Betsy is.

Neilben fel sem merült, hogy bármit is az orrára köt annak a pszichiáternek, de azért bólintott. Abby elvette a kezét az arcáról, és Neil gyorsan lekapta a pólóját, nehogy meggondolja magát.

Abby azt hitte, készen áll. Neil tudta, hogy ez lehetetlen, és igaza volt. A nő szája elnyílt, ahogy levegőt vett, és teljesen érzelemmentes lett az arca. Nem volt elég gyors, hogy elrejtse a megdöbbenését, és Neil látta, hogy a feszültségtől teljesen megmerevedett a gerince is. Neil a nő arcára szegezte a tekintetét, ahogy az őt nézte, így látta, Abby szemei hogyan katalogizálják egy förtelmes gyermekkor kegyetlen nyomait.

A torka hajlatában kezdődött egy sebhely, ami lekanyarodott a kulcscsontjáig. Az egyenetlen szélű ráncok ujjszélességnyire voltak egymástól - ezeket egy lövedéknek köszönhette, ami pont a golyóálló mellénye szélén találta el. Egy sápadt, formátlan bőrfelület, ami a bal vállától a köldökéig húzódott arra emlékeztette, amikor kiugrott egy mozgó autóból, és szétszakította magát az aszfalton. Kifakult sebek keresztezték itt-ott a testét, némelyek a meneküléssel eltöltött éveknek, némelyek buta baleseteknek, kétségbeesett szabadulási kísérleteknek, vagy helyi csavargókkal való összecsapásoknak voltak köszönhetőek. A hasán egymást keresztező nagyobb vonalak futottak, amit az apja embereivel való összeütközés okozott, miközben Neilék menekültek. Nem hiába becézték az apját Hentesnek: a választott fegyvere a hasítóbárd volt. Minden embere jól értett a késforgatáshoz, és mindegyikük próbálta már levágni Neilt, mint egy malacot.

A jobb vállán egy forró vasaló tökéletes másának a fele díszelgett. Neil már nem emlékezett, mit tehetett vagy mondhatott, amivel ennyire felhúzta az apját. Valószínűleg a helyi rendőrök egyik látogatása után lehetett. A zsaruk és az FBI semmit nem tudott rábizonyítani, de elég sűrűn meglátogatták abban a reményben, hátha találnak majd valamit. Neil dolga ilyenkor az volt, hogy mozdulatlanul és csöndben maradjon, amíg el nem mentek. Valószínűleg kicsit túl sokszor rezzenhetett meg, mert amint távoztak, az apja kitépte a forró vasalót az anyja kezéből, és Neilhez vágta. Még mindig emlékezett rá, hogy nézett ki a bőr, ahogy levált a testéről a forró vas hatására.

Neil csavart egyet a pólóján, majd felemelte a karjait, hogy megmutassa az alkarjait.

– Vannak szúrásnyomaim?

– Neil – mondta Abby halkan.

– Vannak vagy nincsenek?

Abby összepréselte az ajkait, ahogy megpróbált újra a kivizsgálásra koncentrálni. Abban a minutumban, ahogy jóváhagyta, Neil máris visszarántotta a pólóját magára. Az orvos a maradék papírmunkát néma csöndben végezte el.

– Kész vagyunk – mondta Abby. – Neil...

– Nem – a fiú megragadta a táskáját, és a lehető leggyorsabban kimenekült a szobából.

Félig-meddig azt hitte, Abby követni fogja majd, de szerencsére nem tette. Így visszatérhetett a katalógushoz, annak lapozgatásával próbálva lenyugodni. Annyira vágyott egy cigire, hogy szinte bizseregtek az ujjai. Valami olyanra volt szüksége, amitől kicsit kevésbé érezné egyedül magát. Félredobta a katalógust, majd végignézett magán, hogy meggyőződjön róla, minden el van-e fedve a pólója alatt. Minden felsője legalább egy számmal nagyobb volt, mivel a bő cuccok jobban el tudták takarni a sebhelyeit, de még így is szinte meztelennek érezte magát.

Begyűrte a katalógust a táskájába, majd azt a vállára vetette, és megindult kifelé a társalgóból azzal a szándékkal, hogy a belső pályán tölti el az idő hátralévő részét. Egészen az előcsarnokig jutott, amikor kinyílt mögötte az ajtó. Neil habozott a kijáratnál, majd visszanézett, ahogy valaki bejött a másik oldalon a folyosóról.

A jövevény megdöbbentően magas volt a Rókák azon tagjaihoz képest, akikkel Neil a nyarat töltötte eddig. Nicky magassága nem érte el a 185 centit, Kevin pedig 3-4 centivel volt csak magasabb, de ez a fazon 198 centi körül lehetett. A benyomás egyik részét Neil könnyedén rá tudta fogni a srác fekete tüskés hajára, ami fel volt zselézve.

Ez a frizura volt az oka annak is, hogy Neil nem ismerte fel azonnal, ugyanis tavaly még nem volt ennyire bevállalós kinézete. Mire eszébe jutott a neve, az idegen már át is vágott a szobán, és most a kezét nyújtotta felé. Neil elfogadta a kezet, és mindent megtett, hogy Matthew Boyd arcán tartsa a tekintetét. Ez meglehetősen nehéz volt, mert Matt rövid ujjú pólója egyáltalán nem takarta el az elhalványult, de még így is nyilvánvaló szúrásnyomokat mindkét karján. Nem csoda, hogy Abby ennyire hajthatatlan volt a kivizsgálás ezen részével kapcsolatban.

– Matt Boyd – mutatkozott be a férfi, miközben megrázta Neil kezét. – Idén harmadéves vagyok, és én vagyok a Rókák kezdő hátvédje. Te meg biztos Neil vagy.

Neil megúszta a válaszadást, mert Wymack meghallotta Matt hangját, és az irodájából kijőve egy kulcscsomót repített Matt feje felé. A csörgés figyelmeztette Mattet, aki pont időben fordult meg ahhoz, hogy a kulcsok az arcán találják el. Matt elkapta a lefelé bucskázó kulcsokat és ráfintorgott a támadójára.

– Jesszus, edzőbá, magát is jó látni. Mikor döntöttünk úgy, hogy a köszönésekre semmi szükség?

– Ugyanezt kérdezhetném tőled, merthogy eltrappoltál a nyitott ajtóm előtt, anélkül, hogy annyit mondtál volna, vakablak – felelte Wymack.

– Elfoglaltnak tűnt.

– Mindig az vagyok. Ez még sosem tartott vissza titeket, kis pöcsöket a zavarásomtól.

Matt vállat vont és körülnézett: – Hol vannak a szörnyek?

– Gondolom éppen porig rombolják a Rókavárat. Megismerkedtél Neillel?

– Próbáltam – nézett Matt jelentőségteljesen Neilre. – El sem hiszem, hogy ilyen sokáig kihúztad az edző mellett. Hogy élted túl?

– Nem sokat voltam vele – mondta Neil.

– Minden nap Kevinnel és Andrew-val edzett – mondta Wymack.

– Anyám! – kiáltott fel Matt.  – Edzőbá, ez borzasztó!

– Tudja – jelentette ki Abby, aki éppen kilépett az irodájából, és az ajtófélfának dőlt. – Üdv újra itt, Matt. Jól utaztál?

– Mondjuk. De annyi kávét ittam, hogy valószínűleg egy hétig nem fogok aludni.

Matt Neilre nézett: – Berendezkedtél már?

– Az edző nem engedte, hogy nélküled beköltözzek – mondta Neil.

– Jól megvárattad – tette hozzá Wymack – Vidd magaddal őt is meg a cuccait is!

– Gyerünk – mondta Matt. – Eldoblak edzőbához a cuccaidért.

– Itt vannak – mondta Neil.

Matt ránézett Neil táskájára, aztán körbepillantott a szobában bőröndöket keresve, amik nem voltak sehol. Kérdően Wymackre pillantott, aki megrázta a fejét, szóval Matt visszafordult Neil felé.

– Ez egy vicc, igaz? Látnod kéne, mennyi cuccot halmoztam fel a furgonomban! És mennyit hagytam otthon! Elvárod, hogy elhiggyem, hogy kihúzol egy évet egyetlen táskával? Tértágító bűbáj van rajta, vagy mi?

– A héten elviheted vásárolni – mondta Wymack. – A saját idődben, nem az enyémben. Már unom, hogy mindig ugyanazokban a cuccokban látom újra meg újra. Csak szólj, mikor mentek, és odaadom a kártyát, hogy elszámolhassuk.

Neil némileg sértve érezte magát: – Van pénzem.

– Jó neked – reagált rá Wymack. – Azt hittem indulóban vagytok.

Cseppet se hiányoztatok – mondta Matt, de nem volt indulat a hangjában. – Menjünk, Neil!

Matt furgonja két hellyel Wymack és Abby kocsija mellett volt, egy rettenetes kék szörmedvény, ami úgy nézett ki, mint ami kisebb erőfeszítés nélkül ki tudna harapni egy részt a stadionból. Matt nem viccelt arról, mennyi cucca volt: a furgon hátulja dugig volt bútorral, és csak pár feszes kötél akadályozta meg, hogy lavinaként meginduljanak. Az utastérben a hátsó ülések dugig voltak bőröndökkel meg ládákkal. Matt hátradobta az anyósülésről az ott lévő hátizsákot, hogy Neil beférjen. A furgon csöndes zúgással ébredt fel, amit Neil inkább érzett, mint hallott, viszont a rádió fél perc múlva üvöltve kapcsolt be. Matt lekapcsolta, majd berántotta az ajtót.

– Tudod, nem vagyunk ám mind teljesen rémesek – mondta Matt, miközben kigurultak a parkolóból. – Dan utálta a gondolatot, hogy pont a semmittevőkről kapod az első benyomást rólunk. Azt hitte, emiatt nem maradsz majd elég sokáig, hogy a többiekkel is találkozz. Korábban vissza akart jönni csillapítani a feszültséget, de az edzőbá azt mondta, nem szükséges. Azt mondta, előbb-utóbb úgy is meg kell szoknod őket.

– Érdekesek – mondta Neil.

– Érdekes – ismételte meg Matt. – Ez a legvisszafogottabb jellemzés, amit valaha hallottam. De komolyan. Ha zaklatnak, csak szólj! Seggbe rúgom Kevint helyetted.

– Köszi, de megoldom egyedül.

– Én is azt hittem, meg tudom oldani egyedül – túrt bele a hajába Matt, amivel összeborzolta a tüskéket. – Andrew világosan a tudomásomra hozta, hogy senkinek nem hagyja, hogy megoldják. Ha meggondolod magad, tudod, hol találsz. A diplomaosztóig él az ajánlatom.

Neil tudta, hogy nem lesz szüksége Matt segítségére, de megköszönte.

Matt a szélvédőn át mutatott valamit:

– Ott is van.

Palmetto épületeinek, irodáinak és kollégiumainak többsége egy Köröndnek nevezett kanyar mentén helyezkedett el. A Rókavár egyike volt a kivételeknek, de csak azért, mert egy kóbor domb miatt a Körönd megkerülte a kampusz zöld területeit az óratorony mellett. A domb jó hely lehetett volna a diákoknak, hogy az óraközi szünetekben kiüljenek piknikezni, csakhogy valaki a tetejére építette a sportolók kollégiumát. Négy emelet magas volt, saját parkolóval és számítógép-teremmel.

A parkoló hátul helyezkedett el, és Andrew kocsija volt az egyetlen, ami ott parkolt. Matt elhajtott az összes üres hely mellett, hogy a járdaszegély mellé állhasson. Mindkettejükre szükség volt, hogy a járdára pakoljanak a furgonból, és Neil a kupac mellett várakozott, míg Matt leparkolt. Rémálom volt mindent bevinni az épületbe, fel a harmadik emeletre, különösen, hogy jó pár bútordarab be sem fért a liftbe. A lépcsőházzal sem volt sok szerencséjük: túl szűk volt, és folyton beleakadtak a korlátba, amikor megpróbáltak átjutni a lépcsőfordulókon. A kettejük közötti jelentős méretkülönbség sem segített, ahogy az sem, hogy Neil folyamatosan magánál tartotta a táskáját. Nem akarta sem Matt kocsijában, sem a szobájukban hagyni, így minden körnél fel- és lecipelte magával.

A 321-es volt az ő lakosztályuk. Teakonyhát alakítottak ki az ajtón belépve az egyik oldalra, utána jött egy tágas nappali. Három üres asztal volt a falak mentén arra várva, hogy beborítsák őket könyvekkel és iskolai cuccokkal. A rövid közlekedő a fürdőszobában végződött és a hálószoba felé kanyarodott. Ott egy emeletes ágy volt az egyik fal mellé tolva, a harmadik férőhely pedig mellmagasságban helyezkedett el, ez alá polcokat és fiókos szekrényeket zsúfoltak be. Ruhásszekrény csak egy akadt, amit belül az akasztós elválasztók tagoltak több részre.

Csak próbálgatás alapján sikerült kisakkozniuk, mi hova fér be. Végül az összes asztalt az ablak menti falhoz tolták olyan közel, hogy csaknem összeértek, így befért Matt kanapéja a hosszú falhoz, a dohányzó asztal pedig a nappali közepére került. Matt kiszedte a polcokat a házimoziból az utazás idejére, de a csavarok a helyükön maradtak. Emiatt mindössze pár perc alatt össze tudták rakni, és Matt azonnal meg is töltötte a fakkokat a tévével meg a játékkonzolokkal. Neil hagyta, hogy rendezgesse a filmjeit, és bement a hálóba.

A matracok csupaszon álltak, ami azt jelentette, Neilnek ágyneműhuzatot kell majd vennie. Seattle óta nem aludt igazi ágyban. Kaliforniában kocsikba tört be, hogy kölcsön vegye a hátsó ülésüket, Nevadában a buszon aludt, Arizonában pedig a kamionosok mellett, ahogy stoppolva egyre tovább utazott. A millporti ház bútorozatlan volt, szóval a földön hajtotta álomra a fejét, és a pólóit használta párnának. Wymack kanapéja volt a legkényelmesebb dolog, amin feküdt az elmúlt egy évben, de most végre volt egy ágya.

Az egyedül alvás gondolata nyomasztotta. Régebben az anyja ágyában tért nyugovóra, mert annak paranoiája nem engedte, hogy Neil túl messze legyen tőle. Egymásnak vetették a hátukat, így vigyáztak egymásra: a pisztolyok a párnájuk alatt kényelmetlen, de megnyugtató dudorokként hevertek.

– Elmegyek a reptérre, hogy összeszedjem Dant meg Reneet – mondta Matt az ajtóból. – Akarsz jönni?

– El kell mennem a boltba – felelte Neil. – Számít, hol alszol?

– Túl magas vagyok, hogy felül aludjak – mondta Matt. – Seth meg fura órákban van fent, szóval, hacsak nincs valami bajod a magassággal, jobban jársz, ha a felső ágyat választod. Kábé egy óra múlva jövök, utána el tudlak dobni a pályára, ha a lányok is becuccoltak. Dan nem hiszi el, hogy rendben vagy, amíg nem látott a saját szemével.

– Addigra visszaérek – ígérte Neil, így Matt is elindult.

Neil megvárta, míg bezárult az ajtó, és csak azután vette le a válláról a táskát. Újra körbesétálta a szobát, ám ezúttal egyre nehezebb szívvel. A szekrénye a kampusz másik felén volt, Wymack bezárható fiókja meg még messzebb. Az egyetlen félig-biztonságos hely az egész szobában a komód volt, és az is csak azért, mert teljesen be lehetett tolni a fiókjait. A bejárati ajtón kívül semmit nem lehetett kulcsra zárni.

Vagy akár magával vihetné a táskát, mivel a bolt cirka másfél kilométerre van, csakhogy annyira sok dolgot kellett vennie, hogy tudta, nem tud mindent visszacipelni. Fejben végigfutott az időzítésen: Matt útja a reptérre, a várakozás a csomagkiadónál és a visszaút. Még ha Matt egy óra alatt meg is járja az utat, Neilnek is akörül kell visszaérkeznie. A lakosztály ajtaján lévő zárra kellett hagyatkoznia. A boltban kereshet jobb megoldást.

Előásta a tárcáját a táska zsebéből, majd a zsákot betuszkolta a komód alsó fiókjába. Alig fért be, de legalább be lehetett zárni. A fához nyomta az ujjait egy pillanatra, míg gyűjtötte a bátorságot, hogy elsétáljon. Kifelé háromszor is ellenőrizte, biztos bezárta-e az ajtót.

A folyosón a következő ajtó a lányoké volt, az unokatesóké utána következett. Nicky az ajtóban ácsorgott. Mikor meglátta Neilt, elmosolyodott.

– Helló, idegen – köszönt Nicky. – Mi a véleményed Mattről?

– Okénak tűnik – válaszolta Neil anélkül, hogy lassított volna.

Lépcsőn ment le a földszintre, a bejáratnál ellenőrizte az időt, aztán futva indult el a boltba. A légkondicionálóval hűtött levegőt mennyeinek érezte a kimelegedett testén, ahogy a sorokat rótta, hogy összeszedje, amire szüksége volt anélkül, hogy a részletek miatt vívódott volna. Mindent megtalált a lepedőtől kezdve a hajfestékig és zöldségekig, aztán visszament egy válltáskáért. A mostani zsákjába belefért minden, amit birtokolt, ami azt is jelentette, hogy nem volt extra hely az iskolaszereknek. Megnézte a barkácsrészleget, de nem talált olyan zárat, ami bármivel kompatibilis lett volna a szobájában, úgyhogy visszament az irodafelszerelés részlegre.

A sor végén tűzbiztos széfek voltak: ahhoz túl kicsik, hogy a táskája beférjen, és egészen biztosan túl kicsi a ruháinak, de elég nagy, hogy elrejthesse a legfontosabbakat. Egyet elcibált a kasszáig, ott mindent felpakolt a szalagra. A széf miatt a koliba való visszaút elég kínosra sikerült, mivel túl nehéz volt ahhoz, hogy anélkül be lehessen rakni egy táskába, hogy elszakítaná azt.

Neil tudta, hogy jó időt futott, de a lányok gépe előbb landolhatott, mert Matt kocsija a parkolóban állt már. Neil tett egy kitérőt a kocsi felé, és a motorháztetőre tette a kezét, de nem tudta eldönteni, a nap vagy a motor miatt volt meleg. Belépett az épületbe, és felfutott az emeletre, miközben a szíve ki akart ugrani a helyéről.
Nicky ajtaja zárva volt, de a lányoké félig nyitva. Neil hangokat hallott onnan, de nem lassított, hogy beköszönjön. A szobájába sietett. Csak amikor az ajtóhoz ért, és az még mindig kulcsra volt zárva, akkor könnyebbült meg egy kicsit.
A hálószobában a földre dobta a táskáit, hogy átnézze az új cuccait. A még mindig becsomagolt lepedőt felrakta az emeletes ágyra, azt a pár élelmiszert, amit vett, a komód tetejére halmozta. Letépte kis széfjének kartonborítását, átfutotta a használati útmutatót, és félretolt mindent, hogy a táskájához jusson. Nehezen sikerült a fiókot kinyitnia, lévén a zsák annyira kitöltötte a teret, de végül megoldotta a feladatot, és maga elé rakta pakkját. Egy mozdulattal végigcipzározta, félrehajtotta a tetejét, és lemerevedett.
Első pillantásra úgy nézett ki, mintha nem nyúltak volna hozzá. Minden megvolt és minden ott volt, ahol Neil hagyta őket. Összehajtva, de az előző – nem túl kegyes – bánásmódnak köszönhetően meggyűrődve. Neil az anyjától örökölte a paranoiáját, és emiatt nagyon jellegzetes módon pakolta a ruháit. Még a legóvatosabb tolvajt is át tudná verni, mivel mindent azonos módszerrel hajtogatott. A trükkje a címkékben rejlett: mindig kétszer hajtotta meg őket a felül lévő pólóknál.
Valaki átkutatta Neil cuccait, és visszarakta őket – ugyanabban a rendben, ugyanazokban a rétegekben, ugyanolyan óvatosan összehajtva őket. Csakhogy a címkéket kisimították. 

Neil eszeveszett módon kezdte kirángatni és félredobálni ruháit, vadul kereste a mappáját. A mappát, ami az első betűtől az utolsóig úgy nézett ki, mintha egy zaklató rakta volna össze: a műanyag iratrendezők tele voltak újságkivágásokkal, fényképekkel és minden mással, amit Kevinről és Rikóról talált. A cikkek faxpapírra voltak felragasztva, amiket Neil egymás mögé illesztett, és az így létrejött rejtekhelyekben voltak Neil igazi értékei.
Voltak helyek, ahol pénz rejtőzött: papírok, amelyeket tízezres bankjegyekre válthatott be, ha a szükség megkívánta; számok, amelyek azt részletezték, ő és az anyja hol dugták el menekülés közben vagyonukat; és gumival összefogott bankókötegek. Leghátul ott voltak a vészhelyzetben felhívható telefonszámok is, amiket mondókáknak álcázott. Csak egy élt az elérhetőségek közül Amerikában. Neil anyja beházasodott egy amerikai bűnözőcsaládba, de előtte egy angolban nevelkedett. A bátyja, Stuart Hatford adta a nőnek ezt a listát, amikor az elhagyta a férjét. Ő pedig Neilre hagyta, mikor meghalt.
Stuart telefonszáma a következő oldalon volt, egy olyan lapon elrejtve, amit a tetejétől az aljáig összevissza számok borítottak be. Neil csak a születési nevének a használatával tudta visszafejteni a kódot. Annyi sort kellett lefelé menni, ahány betű volt a keresztnevében, és jobbra annyit, ahány a vezetéknevében. Neil még soha nem hívta fel ezt a számot, és remélte, hogy soha nem is kell majd. Semmi értelme nem volt elmenekülni egy bűnözőcsaládból, hogy becsatlakozzon egy másikba.
Az utolsó rejtekhely egy meghamisított szemészeti leletet tartalmazott. Nem volt ugyan szemüvegre szüksége, de nem vehetett színes kontaktlencsét anélkül, hogy tudta volna a szemének az átmérőjét és a görbületét. A lelet mellett volt egy kupac barna lencse is.
Neil végigszámolta a pénzt, és a megfelelő végösszeg jött ki. Ettől nem érezte jobban magát. Ha valaki végignézte a cuccait és megtalálta a mappát, mégis hogyan adhatna magyarázatot? Csak a készpénz és az arról szóló papírok alapján negyedmillió dollár volt nála.
Az a tény, hogy valaki szándékosan jött és végigtúrta a táskáját, határtalanul feldühítette. Az okos dolog most az lett volna, ha nyugton marad, úgy tesz, mintha minden rendben lenne, és megvárja, míg a tolvaj újra megkeresi. Csakhogy Neil sajnos az apja természetét örökölte, és most betelt nála a pohár.
Akár Matt is tehette volna, de Neil nem hitte, hogy így áll a dolog. Nem, mintha bízott volna Mattben, Neil senkiben sem bízott, különösen nem egy olyan valakiben, akivel csak most találkozott. Az időzítés volt az, ami tisztázta langaléta csapattársát: lehetetlen lett volna, hogy kiérjen a reptérre és vissza, segítsen a lányoknak felcipelni a cuccaikat az emeletre, és emellett még legyen ideje kipakolni és visszapakolni Neil táskáját is. Egyetlen kézenfekvő gyanúsított maradt.
Neil becsúsztatta az ujját a mappa gerincébe, és kipiszkált két vékony tűt, amelyek az anyja álkulcsaihoz tartoztak valaha. A szájába dugta őket, hogy ne vesszenek el, és beállította a széfen a zárat. Begyűrte a mappáját, becsapta a széf ajtaját, és átpréselte a második lakatot is a doboz fogantyúján. Miután rögzítette, egy pár erőteljes rántással megbizonyosodott róla, hogy biztosan bezáródott, majd belökte a széfet a ruhái alá. A tenyerébe köpte a tűket, és kiviharzott a szobából –  csak annyi időre lassított, hogy becsukja az ajtót maga után.
Neil megnézte Andrew ajtaját, és nem lepődött meg, hogy zárva találta. Elé guggolt, és munkához látott. Nem tartott sokáig. Olcsó zár volt, és még a régi öltözőjén lévő nevetséges holminál is könnyebb volt kinyitni. Bárki építette is a kollégiumot, úgy tűnik, nem számolt az Andrew és Neil féle emberekkel. Neil felemelkedett a guggolásból, a zsebébe csúsztatta a tűket, és kinyitotta az ajtót.
Andrew csapata a nappaliban lézengett elszórva. Aaron és Nicky összeillő babzsák-fotelekbe süppedve videójátékoztak, Kevin az egyik asztalnál valami magazint olvasott, Andrew pedig az ablakhoz legközelebbi asztalon ült, hogy dohányozhasson. Ahogy az ajtó kinyilt, mind elcsöndesedtek és Neilre meredtek.
Andrew reagált először. Kipöckölte a staubot az ablakon, és elvigyorodott.
– Próbáld újra, Neil! Ez nem a te szobád.
Aaron egy erőteljes gombnyomással megállította a játékot, és Nickyre nézett:
– Pedig bezártuk – mondta németül, nem igazán kérdő hangsúllyal.
– Nekem is ez rémlik – felelte Nicky. Aztán angolra váltott, hogy Neiltől barátságosan megkérdezhesse: – Hé, úgy hallottam, Matt visszatért. Találkoztál már Dannel és Renee-vel?
Csalárd hangjuk és Nicky mosolya csak tovább fokozta Neil dühét. Ha az unokatesók a németet tervezték használni, hogy kijátsszák a körülöttük lévőket, akkor Neil az utolsó utáni pillanatig titokban fogja tartani, hogy ő is érti a nyelvet. De ez nem azt jelentette, hogy ne vághatna vissza, szóval franciára váltott, és Kevinre irányította a dühét.
– Tartsd távol magad a cuccaimtól! – vakkantotta. Azt kívánta, bárcsak örömét lelte volna a nyelv és a dühös hangszín által kiváltott teljes megdöbbenésben, de semmit nem érzett. – Legközelebb, amikor valamelyikőtök olyasmibe üti az orrát, amihez nincs köze, esküszöm, hogy megbánjátok!
Sokáig senki nem szólt. Nickyt túlzottan lekötötte, hogy tátott szájjal bámuljon Neilre, Aaron pedig Kevint szuggerálta abban a reményben, hogy ő majd lefordítja az elhangzottakat. Andrew meglepetését könnyen örömként lehetett értelmezni, ahogy előredőlt az asztalon.
– Azta! Egy újabb Neil rengeteg adottságából! Hány is jár egy embernek?
Neil semmibe vette Kevin kedvéért: – Mondd, hogy megértetted!
– Megértettem – mondta Kevin franciául, majd folytatta. – Csak nem érdekel.
– Kezdjen érdekelni! Két hétig hagytam, hogy azt csinálj velem, amit akarsz, mert tudom, mennyire halálra rémít a kerület-csere, de ebből elég. A mai megbeszélésen Andrew is meg fogja tudni. Fel kéne készülnöd a robbanás kezelésére ahelyett, hogy engem basztatsz.
– Te csak aggódj a hozzá nem értésed miatt, én majd aggódom Andrew miatt.
– Jobb is! – mondta Neil. – Tegyél pórázt a kis szörnyedre, vagy én fogok!
– Te, a halálra rémült kisgyerek?
– Baszódj meg, te nyomorék!
A szoba másik felében Kevin elsápadt. – Minek neveztél engem?
– Egy letűnt senkinek, egy koloncnak – mondta Neil.
Kevin olyan gyorsan pattant fel a székéből, hogy felborította azt. Neil kihátrált a szobából, és az ajtó hangos csapódással vágódott be, elválasztva a fiúkat. Csak két lépést tett, mikor Kevin újra felrántotta az ajtót. Kevin ujjai a srác torkára kulcsolódtak, ahogy a falhoz kente Neilt. Ő támadója csuklóira fonta a kezét, így próbálva meg lazítani a szorításon, hogy levegőt is kapjon. Megpróbálta a térdeit is használni, de Kevin a teljes súlyával a falhoz lapította.
– Mi a fasznak neveztél engem? – követelte a választ Kevin.
Neil nem kapott levegőt, így nem tudott válaszolni sem. De nem számított, ugyanis Kevin haragja és Neil betonfalhoz való ütközése előcsalta a Rókákat. Andrew bukkant fel hamarabb, de Matt mozdult először Kevin felé. A segédedző torka köré fonta a karját, és veszélyes szögben hátrarántotta.
– Engedd el, Day! – vicsorogta Matt.
– Oké, oké, nyugi van – mondta Nicky Andrew háta mögül. – Gyerünk, Matt!
Kevin egy kézzel elengedte Neilt, és Matt bordái közé vágta a könyökét. Matt felmordult, és még szorosabban tartotta Kevint, akinek így muszáj volt elengednie áldozatát, ha lélegezni akart. Matt elráncigálta Kevint Neil közeléből, de Kevin két lépés után kiszabadult, és Mattet vette célba az öklével. Matt kivédte az ütést, majd úgy behúzott Kevinnek, hogy az elterült.
Matt még csak most kezdett belelendülni – legalábbis ezt sugallta a kifejezés az arcán, de Andrew közé és Kevin közé lépett, még mielőtt újra célba vehette volna a padlón fekvőt. Bár Andrew mosolygott és semmi nem utalt a testtartásában arra, hogy ez egy békés csevejnél több lenne, Matt nem hagyta magát félrevezetni. Egy lépést tett hátra, hogy egyértelmű legyen, feladta a harcot, és egy aggódó pillantást vetett Neil felé. Kevin talpra kecmergett Andrew mögött, és egy dühös pillantást vetett Neil irányába. Amaz nem volt hajlandó senkivel sem felvenni a szemkontaktust, és úgy tett, mintha a szemben lévő fal lenne a legizgalmasabb dolog, amit valaha látott.
Ezt a pillanatot választották a lányok, hogy közbelépjenek. Az egyikük közelebb lépett Matthez, az arcát düh felhőzte. Sötéten pillantott Andrew csapatára és Neilre:
– Mégis mit csináltok? Ez az első nap, hogy visszajöttünk! Hogy tudtok máris verekedni?
– Gyakorlatilag mi sosem mentünk el – felelte Andrew –, és Neil is itt van már hetek óta, szóval ez a ti első napotok, nem a miénk.
Andrew oldalra hajolt, hogy elnézhessen a lány mellett, annak szobatársára.
– Szia, Renee. Ideje volt már.
Az első lány azonban nem adott esélyt Reneenek, hogy válaszolhasson. – Magyarázatot, most, Andrew!
– Úgy nézel rám, mintha én tehetnék róla – mondta Andrew, miközben az ujjával megfenyegette a lányt. – Nézz körbe! Neil a mi szobánkban volt, szóval technikailag ő kezdte az egészet. Dan, az elfogultságod kegyetlen és szakszerűtlen.
Danielle Wilds ekkor Neil felé fordult. A Rókák kapitánya magasabb volt Neilnél, de nem sokkal. Barna haja könyörtelenül rövidre volt vágva, és elég csapzott volt a beköltözés miatt. Összeszűkült szemekkel alaposan végigmérte Neilt.
– Mi a gond?
– Semmi – felelte Neil. Mikor Dan a kezével a Neil és Kevin közötti konfliktust jelezte, egyszerűen vállat vont. – Csak véleménykülönbség. Semmi fontos.
– Remekül kijövünk – kontrázott Andrew. – Neil még abba is belement, hogy velünk jöjjön a stadionba.
– Ó, valóban? – kérdezte Dan, szemmel látható szkepticizmussal.
Mindenki Neilre nézett. Az, hogy ez egy öngyilkossággal is felért, nem sokat számított, lévén, hogy Andrew bandája belemászott a cuccaiba. Neilnek azon kellett dolgoznia, hogy csökkentse a kárt.
– Igen – válaszolta. – Gondoltam, Matt kocsija tele lesz, szóval elfogadtam az ajánlatukat.
Dan már éppen kezdett volna ellenkezni, de Matt karjának érintésével elcsitította. Dan gyanakvó pillantást küldött Andrew felé, aztán megrázta a fejét.
– Nem tudom, ki kezdte, de a verekedéseknek ezennel vége.
– Az örök optimista! – mondta Andrew, majd két ujjal szalutált Neil felé. – Hamarosan találkozunk. Nehogy elmenekülj!
– Álmodni sem mernék róla – hazudta Neil.
Andrew eltűnt a szobájukban, Aaron és Nicky követte. Kevin mozdult meg utoljára. Hűvös pillantást vetett Neilre, majd hangos dörrenéssel bevágta az ajtót. Neil csak bámult utánuk, miközben azon agyalt, hogy mégis hogy fogja túlélni az utat a stadionba.


Tovább olvasnék!