TFC 8. fejezet

Neil egy számára ismeretlen ágyban, és egy ugyanannyira ismeretlen szobában ébredt fel. Ez a zavaró érzés azonban ismerős volt számára, ugyanis korábban nagyon sokat költözködtek. Szóval maga az érzet önmagában még nem adott riadalomra okot. A testén keresztbevetett kar súlya is ismerős volt, még ha kicsit szokatlan is. Valami azonban nem stimmelt vele, és ködös elméje egyelőre nem állt készen arra, hogy feldolgozza a jeleket. Pislogva próbált átlendülni a koponyájában dörömbölő fejfájáson. Félig halottnak érezte magát, de sehogy sem tudott rájönni, miért.

Az első mozgásra tett kísérletei erős fájdalommal jártak a gerince környékén, szóval megpróbált újra ellazulni. A körül ölelő kar szorítása csak erősebb lett a mozgolódása hatására.

– Anya? – kérdezte, de annyira összemosta a szavakat, hogy alig volt érthető.

A mögötte fekvő ember azonban megértette, és vidáman reagált:

– Nem igazán.

A hang ismerős volt Neil számára. Hirtelen a tegnap este eseményei berobbantak a tudatába: villogó diszkófények, zene, testek és Andrew hangja a fülében. Azonnal felpattant, de nem jutott messzire. A cselekvéssel járó fájdalomtól visszacsuklott az ágyra. Nicky a hajánál fogva elnavigálta a fejét az ágy szélére. Az ágy szélénél volt egy szemetes kosár, amit Neil nem is vett észre, mielőtt belehányt. Nicky megnyugtató dolgokat mormolt, amiket Neil nem igazán hallott.

Ahogy újra lélegezni tudott, hátra fordult és erőből annyira ellökte Nickyt, amennyire csak tudta. Túl beteg és gyenge volt, hogy le tudja lökni a másikat az ágyról, de a bakancsainak köszönhetően Nicky hamarosan gazdagabb lesz pár kék-zöld folttal a karján és a mellkasán.

– Hé! Nyugi! – tiltakozott Nicky, miközben megpróbálta kivédeni a támadást. – Minden oké! Aú! Nyugodj már meg!

– Ne merj hozzám nyúlni! – vicsorogta Neil.

Nicky visszavonulót fújt, és kihúzódott az ágy szélére. Neil talpra küzdötte magát az ágy szélébe és az éjjeliszekrénybe kapaszkodva. Már ettől annyira elfáradt, hogy meg kellett állnia, hogy lélegzethez jusson.

– Ébren van? – kérdezte valaki az ajtóból.

Neil felkapta az ébresztőórát, és érkező felé vágta, aki épp időben húzta el a fejét. Az óra az ajtókeretnek csapódott. Aaron megvárta, hogy földet érjen, és csak azután lépett vissza a szobába. Neil egy új lövedéket akart keresni, de a gyors mozdulatoktól felfordult a gyomra. Megragadta a szemetest, és olyan erővel kezdett öklendezni, hogy majdnem összecsuklott.

– Hol van Andrew? – kérdezte Nicky, aki közben lemászott az ágyról, és átjött Neil oldalára.

– Elment Kevinnel, hogy valami kaját szerezzenek.

– Nem hiszem, hogy Neil bármit meg bírna enni.

– Majd nézi.

Nicky óvatosan Neil vállára tette a kezét.

– Gyere. Hozok neked vizet.

Neil lerázta magáról a kezét, de a lábai nem bírták megtartani. Nicky még kétszer hagyta, hogy megpróbáljon magától talpra állni, aztán átkarolta Neilt, hogy felsegítse.

– Lassan. Csak segítek eljutni a konyhába, jó? Semmi mögöttes szándék, megígérem.

– Mintha bíznék benned.

– Mintha lenne választásod – felelte Aaron, miközben otthagyta őket.

Nicky segített Neilnek eljutni a konyháig, és az asztalnál egy pohár vízzel leparkolta őt. Neil torka égett, de nem volt hajlandó hozzáérni a vízhez. Megelégedett azzal, hogy dühös pillantásokat vessen Nickyre, aki cserébe segélykérően Aaront fixírozta. Ő azonban csak szenvtelenül és cseppet sem segítőkészen meredt vissza kávésbögréje pereme fölött. Nicky sóhajtott, és újból Neil felé fordult.

– Megnézhetem a fejed, vagy megharapsz, ha hozzád érek?

– Mit mondtam tegnap éjjel? – kérdezte Neil.

– Nekem semmit, egy kreatív halálos fenyegetést leszámítva – mondta Nicky, akinek felfelé kunkorodott a szája széle egy mosolyba, amit hamarosan megzabolázott, talán tudva, hogy Neil orrba vágná érte.

– Nem tudom, Andrew-val mit beszéltél, de nem lett túl jó vége. Az a pletyka járja, hogy száz dolcsit adtál az egyik pincérsrácnak, hogy kiüssön. Jó gyorsan rövidre zártad az esténket!

Neil erre nem emlékezett, és kirázta a hideg a memóriája lyukaitól.

– Igyál – mondta Nicky. – Ma minden vízre szükséged lesz. A morzsa úgy kiszárít, mint semmi más.

Neil válaszul a földre borította a poharának a tartalmát.

– Érett hozzáállás – reagált Aaron, mire Neil hozzávágta a poharát. Aaron kivédte, és hagyta, hogy a földre csapódjon. Nicky csak sóhajtott.

– Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Zuhanyozhatsz először, oké? Mire kijössz, Andrew is itt lesz, és kifaggathatod a múlt éjszakáról.

Nicky elvezette Neilt a fürdőszobába. Megpróbált valamit mondani, de Neil becsukta az ajtót, és kulcsra is zárta azt. Kihasználta a magányt, hogy fortyogjon. Harminc kerek másodpercet adott magának, hogy kitombolja magából a tegnap este hülyeségét. Aztán összecsomózta a gondolatokat, és mélyre süllyesztette őket. A méreg most nem fog segíteni, és nem tudja semmissé tenni a tegnap történteket vagy meg nem történteket.

Ellenőrizte a fejét a tükörben, és egy méretes dudorra bukkant a bal füle közelében. Óvatosan kitapogatta, aztán rávetette magát a csapra és csak ivott. Amikor a zsongás a fejében kicsit alábbhagyott, és végre a torka sem égett annyira, körbenézett a szobában. Volt egy kupac új ruha összehajtva a lehajtott vécéülőkén, és egy tiszta törülköző lógott az ajtó hátulján lévő fogason. A tükör és a zuhanyzó közötti ablakot fehér, áttetsző üveg borította, hogy kizárja a külvilágot.

Most csak az ablak számított. Nicky azt akarta, Neil várja meg Andrew-t, de Neilnek ez esze ágában sem volt. Arról szó sem lehetett, hogy végig ülje velük a hosszú utat a kocsiban Palmettóig. Majd megszerzi a válaszokat és a magyarázatokat, amiket akart, de nem ismeretlen területen, ahol mindenki ellene volt.

A tárcája cipzáras részében volt egy pár kontaktlencse tartalékban. Neil feltépte a borításukat, és betette őket, aztán átöltözött a tiszta farmerbe és pólóba. A cuccok szinte teljesen jól passzoltak. Ahogy eszébe jutott, hogy honnan tudták a méreteit, csak tovább ment fel benne a pumpa. A levetett cuccait belenyomta a vécébe olyan mélyre, amennyire csak tudta, majd rájuk csukta a toalett tetejét. Elhúzta a zuhanyfüggönyt, kinyitotta a zuhanyt, amennyire csak tudta, aztán visszarántotta a függönyt. A zuhany hangja majdnem elég volt, hogy elnyomja, ahogy Neil kinyitotta az ablakot. Csak némi erőfeszítés árán tudott kijutni, ugyanis az ablak kisebb volt, mint kellett volna, de a kétségbeesés hihetetlen dolgokra sarkallja az embert.

A drogok okozta még meglévő rosszullét miatt nem tudott olyan gyorsan mozogni, ahogy akart volna, de korábban ennél sokkal rosszabb állapotban is utazott már, és nem volt hajlandó most feladni. Úgy vágott át a városrészen, hogy azt sem tudta, merre tart, miközben gyorsan átszámolta a tárcájában lévő pénzt. Rászokott arra, hogy többszáz dolcsit hordjon magánál, a legrosszabbra is felkészülve. Így most több mint elég pénz volt nála, hogy visszaérjen a Rókákhoz.

A nagyobb utcákat követve kijutott egy főútra. Pár tömbbel lejjebb fogott egy taxit, amivel elment a legközelebbi benzinkútig. Ott talált egy leharcolt telefonfülkét a parkoló szélén. Bedobálta az apróit, és emlékezetből felhívta Matt számát. Matt egy pár csörgés után felvette, de érthetetlen volt, amit a telefonba motyogott.

Neil megnézte az óráját. Már majdnem tíz volt.

– Matt, Neil vagyok. Felébresztettelek?

– Á, fent voltam már – érkezett a válasz, de Neil hallotta, hogy Matt ásított közben. – Merre voltál? Nem hallottam tegnap este, hogy visszajöttél volna.

– Columbiában vagyok Andrew-val.

– Te... Micsoda?! – Matt egy tizedmásodperc alatt felébredt. Neil csak még rosszabbul érezte magát a riadalomtól a hangjában. – Baszki, Neil, mégis minek csináltad?! Ugye nem...? – kezdte el Mat, majd gyorsan félbehagyta a kérdést. Aztán így folytatta a faggatást: – Jól vagy?

– Megvagyok.

Úgy gondolta, elég hihetően hazudott, de lehet, Matt nem figyelt eléggé, ugyanis amaz így folytatta: – Ki fogom nyírni!

Neil egy lány hangját hallotta a háttérből, de túl fojtottan ahhoz, hogy értse. Valószínűleg Matt elfordította a kagylót, hogy válaszolhasson, mert az ő hangja is halkabban szűrődött át.

– Columbiában van.

– Jézus Mária! – Dan hangja hallatszódott hangosan és dühösen.

Matt visszakoncentrált a telefonbeszélgetésre: – De komolyan: jól vagy?

– Megvagyok – ismételte Neil. – Egy szívességre lenne szükségem. Azt hiszem, Andrew ma fel fog bukkanni valami olyasmi után kutatva, ami az enyém. Távol tudnád őt tartani a szobánktól, míg vissza nem érek? Az adósod lennék.

– Nem leszel az adósom – válaszolta Matt. – Hát nem megmondtam, hogy jó vagy nálam?

– Köszönöm – mondta Neil. – Hamarosan visszaindulunk, azt hiszem.

– Vigyázz magadra, jó? Pár óra múlva találkozunk.

Neil letette a kagylót, és besétált a benzinkútra. Begyűjtött jó pár üveg ásványvizet és egy térképet, majd magában végigfutotta a párbeszédeket, míg a polcok között sétált. Matt reakciója Neil híreire elég sokatmondó volt. Matt már átélte ezt, tudta, mik történnek Andrew-ékkal Columbiában. Erre gondolt Matt, mikor azt mondta, Andrew a helyére tette tavaly. Erről vitázott Andrew és Abby Neil első napján. Úgy tűnt, a csapat pszichiáterének kellett összekaparnia Mattet, miután Andrew végzett vele. Tehát Andrew vagy figyelembe vette Abby figyelmeztetését, és kicsit visszavett Neil "buliján", vagy Neil megúszta a legrosszabbat azzal, hogy kiüttette magát.

Összeszedett egy jegyzetfüzetet meg egy tollat is, és fizetett. A pénztáros kölcsönadta neki a telefonkönyvet, hogy Neil kikereshesse egy taxitársaság számát. Öt perccel később meg is érkezett a taxi, ami elvitte Neilt az Interstate 20 legközelebbi kamion állomására. Kábé egy tucat kamion volt a hatalmas parkolóban, a legtöbb a töltőállomások közelében. Neilt megnyugtatta a járművek száma. Leült a járdára, és széthajtotta a térképét. A főbb utak három lehetséges kombinációja is szóba jöhetett, hogy eljusson az állam északnyugati részére. Elrakta a térképet, nagyot nyelt, hogy elnyomja a hányingerét, majd mosolyogva megközelítette a legközelebbi kamionost.

– Jó reggelt! Szociológia szakos vagyok, és egy nyári projekten dolgozom. Megkérdezhetem, merre tart?

Négyszer kellett újrapróbálkoznia, mire talált valakit, aki észak felé tartott. A 77-es úton ment – nem ez lett volna Neil első választása, de legalább metszette az I-85-öst Charlotte, Észak-Karolina közelében. Neilnek arra az autópályára volt szüksége, hogy visszajusson Palmettóba. A sofőr megtalálása csak az első lépés. A sofőr meggyőzése, hogy vigyen magával egy vadidegent, egy egészen másik kérdés.

Előszedte a legudvariasabb mosolyát:

– El tudna vinni Charlotte-ig? Ötven dollárt tudok fizetni az útért és hogy válaszoljon pár kérdésre arról, hogy milyen ez a munka.

– Nem veszek fel utasokat – jött a válasz.

Neil vita nélkül elfogadta a választ és ment tovább. Az öt másik kamionosból senki nem ment arra, amerre neki kellett volna, úgyhogy félrehúzódott és megvárta, míg mind a tizenkét kamion szép lassan lecserélődött. Mikor megvolt az újabb tizenkettő, újra próbálkozni kezdett. Most harmadjára mázlija volt: Egy nő nem csak elvinni volt hajlandó, de az I-26-oson tartott északnyugat felé. Ez egy gyorsabb út volt a 85-öshöz. Neilnek csak ki kellett várnia, hogy megteljen a tank, és indulhattak is.

Korábban is stoppolt már így, Új-Mexikóból Phoenixbe. Az interjúkérdések felidézése nem volt nehéz. Mindent lejegyzetelt, amit a kamionos mondott, gondosan játszotta az érdeklődő egyetemista szerepét, úgyhogy az utazás elég fájdalommentes volt. A sofőr egy kamionállomáson rakta ki Neilt Spartanburg közelében, és miközben elhajtott, búcsúzóul még dudált is egyet.

Innen már könnyebb volt fuvart szerezni. Neil újra végigment az interjún. Most a sofőr is kérdezett, és Neil röptében felelt a kérdésekre. Kicsit nehéz volt meggyőznie a fickót, hogy biztosan rendben van, ha az autópályán rakja ki őt, de végül elérte, amit akart. A kamionos lehúzódott a leállósávban negyed mérföldnyire Neil kijáratától. Neil fizetett neki, majd kimászott a fűre.

Kicsivel dél után járt az idő. Az émelygése alábbhagyott valamennyire, de a feje még mindig fájt. Elgyalogolt a kijáratig, majd onnan az első benzinkútig. Vett egy pár üveg vizet, kiült a bolt elé, és megitta őket, majd vett még egy párat. Míg azt várta, hogy csökkenjen a hasogató fájdalom, a térképet tanulmányozta. Kábé tizenegy mérföldre volt az egyetem a jelenlegi helyzetétől. Elég kicsi volt az út, hogy sanszos legyen, hogy nem fog fuvart találni, de Neilt nem zavarta, hogy sétálnia kell. Futva gyorsabb lenne, de nem érezte elég jól magát ahhoz, hogy megpróbálja.

Mivel nem voltak kamionsofőrök, hogy eltereljék a figyelmét, Neil gondolkodásra használta a sétálással töltött időt. Az egyetlen tiszta emléke tegnap estéről Andrew vádja volt. Nem emlékezett, Andrew mi mást kérdezett, vagy hogy ő mit mondott válaszul. Remélhetőleg elég okos volt, hogy a drogok ellenére is hazudjon valahogy.

Egy dolog volt csak biztos: még egy ilyen éjszakáról szó sem lehetett. Ha Andrew tényleg azt gondolta, Neil fenyegetést jelent Kevin számára, meddig hajlandó vajon elmenni, hogy ezt bebizonyítsa? Neil nem akart választ kapni erre a kérdésre, de a kérdés elkerülése azt jelentette, kompromisszumokat kell kötnie. Valamit el kell mondania Andrew-nak. Az igazság szóba se jöhetett, de Andrew minden hazugságot azonnal kiszúrna. Tehát egy olyan köztes megoldás kellett, ami mindent megmagyarázott: a pénzét, a kinézetét és a Kevinnel kapcsolatos megszállottságát.

A háromórás séta minden percét azzal töltötte, hogy összerakja a tökéletes féligazságot. Megfagyott az ereiben a vér, ha arra gondolt, milyen részleteket kell majd elmondania. De ha valahogy el tudná érni, hogy Andrew hallgasson a megtudott dolgokról, lenne esély, hogy Kevin nem fogja beazonosítani.

Neil nem volt kész még rá, hogy szembenézzen Andrew-val, és nem akart foglalkozni a csapattársai kíváncsiágával a huzamosabb távollétével kapcsolatban sem, szóval Wymack lakását vette célba. Mire odaért, fél öt volt. Wymack ragaszkodott hozzá, hogy Neil megtartsa a kulcsát, Neil mégis inkább kopogott. Az edző úgy tépte fel az ajtót, mintha ki akarná szakítani a helyéből, de az arcát uraló dühöt meglepetés váltotta fel, mikor meglátta Neilt.

– Hol a pokolban voltál? – követelte a választ Wymack, miközben végigmérte Neilt. – Andrew órákkal ezelőtt visszatért Columbiából. Matt azzal hívott fel, hogy te nem vagy velük.

– Más úton jöttem.

– Igen? – kérdezte Wymack, és Neil izzadt bőrére és átázott cuccaira mutatott. – Mit csináltál, futottál idáig?

– Sétáltam – felelte Neil, de Wymack csak bámult rá. Neil túl későn kapcsolt: Wymack csak szarkasztikus akart lenni. Visszaszívni már nem tudta, szóval Neil az ujjával a levegőben illusztrálta az utat, ahogy jött:

– Spartanburgig és onnan Northlake-ig stoppoltam, aztán meg sétáltam. Tudom, elég váratlanul jött, de nem maradhatnék itt egy darabig?

Wymack megragadta Neilt a könyökénél fogva, és berántotta a lakásba. Csak annyira lassított le, hogy bevágja az ajtót Neil mögött.

– Tök hülye vagy, vagy csak megőrültél? Van fogalmad arról, mi minden történhetett volna veled az úton? Mégis mit gondoltál?

– Azt gondoltam, hogy nem fogok velük visszautazni.

– Fel kellett volna hívnod – közölte Wymack. – Engem vagy Abbyt, vagy bárkit a felsőévesek közül. Csak annyit kellett volna mondanod, hogy nem akarsz Andrew-ékkel maradni. Bárki elment volna összeszedni téged!

Neil csak bámult rá, túl meglepett volt, hogy válaszoljon. Wymack felháborodása kifejezéséül az égnek emelte a kezét, és bevonszolta Neilt a konyhába.

– Nyújts le, és igyál egy kis vizet! – adta ki az ukázt, majd otthagyta.

Neil engedelmeskedett, és a szemével követte Wymacket, aki kiviharzott a konyhából. Az edző mérges-dübögő léptekkel fel-alá sétált az előszobában. A második fordulónál már a fülénél volt a telefonja. Éppen nem látszott, mikor a másik oldalon fogadták a hívást, de Neil így is tisztán és érthetően hallotta a mérges hanghordozást.

– Öt másodperced van a retardált pszichó seggedet elvonszolni a lakásomba! Ha csak eszedbe jut nemet mondani, az égre esküszöm, leküldöm Kevin szerződését az iratmegsemmisítőn!

Neil azt tippelte, Wymack még azelőtt lerakta a telefont, hogy választ kapott volna, mert már nem volt hívásban, mikor pár pillanat múlva visszajött a konyhába. Volt nála egy törölköző meg egy adag ruha, és mindent azonnal Neil kezébe nyomott.

– Csurom víz vagy. Takarodj a szemem elől, és szedd rendbe magad, mielőtt kitekerem a nyakad!

Neil felmarkolt mindent, és bezárkózott velük a fürdőszobába. Langyos vízzel lemosta magáról a nap melegét és az izzadtságot. A Wymack által kölcsönadott cuccok nevetségesen nagyok voltak rá, de legalább eltakarták a hegeket. Begyűrte a koszos ruháit a nedves törölközőbe, és kilépett a fürdőből. Aznap először végre fesztelennek érezte magát – de az érzés azonnal távozott, ahogy meghallotta Wymack dühös hangját. Csöndben megközelítette a nappalit.

Andrew némán állt a nappali közepén, miközben Wymack fel-alá sétált. Andrew türelmetlen arckifejezése arra engedett következtetni, hogy még mindig józan volt. Mivel ő volt arccal az ajtó felé, ő szúrta ki Neilt először.

– Jót sétáltál? – szakította félbe Wymack hegyibeszédét.

Neil egy dühös baszdmeggel viszonozta Andrew hideg tekintetét.

Wymack csettintett Andrew arca előtt, ezzel próbálva elérni, hogy Andrew inkább rá nézzen, ne Neilre.

– Fingom sincs, mi bajotok van egymással, de ennek itt és most vége van! Abby és én világosan elmondtuk, hogy nem ismételheted meg a tavalyi évet, Andrew!

– Ez nem ismétlés – felelte Andrew olyan hanglejtéssel, ami arra engedett következtetni, nem először említi ezt.

– Csak morzsát kapott. Szerinted egyben visszatért volna, ha mást is adunk neki?

– Nincs "csak". Mégis mi a francot gondoltatok?

– Mégis mit gondoltál, mikor idehoztad? – dobta vissza a kérdést Andrew.

Neil közbevágott, mielőtt Andrew kifejthette volna az egyik elméletét.

– Edző, beszélhetnék Andrew-val egy kicsit? Használhatjuk az irodáját?

– Nem – felelte Wymack – Nem bízom abban, hogy nem ölitek meg egymást, szóval itt maradunk, míg minden meg nem oldódik.

Ez a fordulat egyre korlátozta Neil lehetőségeit, és ő utálta, hogy ennyire hamar fel kell adnia egy titkát. Remélte, hogy Wymack nem beszél németül, úgyhogy átváltott.

– Mi a franc bajod van? Hogy fenyegetheted meg Nickyt, mert kikezdett velem, és közben hagyhatod jóvá a bedrogozásom az akaratom ellenére? Miért nem tudsz békén hagyni?

Ez rögtön letörölte a bosszúságot Andrew arcáról. Csak nagyon sokára válaszolt németül.

– Váratlan fordulat. Senki nem mondta még, hogy utálom a meglepetéseket?

– Miből gondolod, hogy érdekel?

– Hány nyelven beszélsz, szökevény?

Neil nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon.

– Mondd el, miért csináltad!

– Már megtettem – válaszolta Andrew. – De én még mindig várok a válaszodra.

– Válaszoltam már. Nem vagyok tégla. Őrült vagy, ha azt hiszed.

– Javíts ki akkor!

– Miért tenném?

– A nyilvánvalón túl? – kérdezte Andrew. – Ha tőled nem kapom meg a választ, majd megszerzem máshol. Mi van, ha a szüleiddel kezdem?

– Sok sikert – mondta Neil, bár megfagyott az ereiben a vér. – Mindketten meghaltak.

– Te ölted meg őket?

Annyira érzelem nélkül kérdezte mindezt, mintha csak az időjárásról csevegnének. Neil egy hosszú pillanatig csak bámult rá. Annyira logikátlan következtetés volt, hogy Neil nem is értette, Andrew hogyan juthatott erre a konklúzióra. Aztán rájött, kivel is beszél: – Miért, a tieidet te ölted meg?

Andrew csak egy elsöprő kézmozdulattal válaszolt: – Nekem nincsenek szüleim.

Ez csak félig volt hazugság. Az ikrek nem tudták, ki az apjuk, és a biológiai anyjuk csak Aaront nevelte fel. Andrew pár naposan nevelőotthonba került. 13 évet töltött a rendszerben, és hármat a javítóban. Csak miután idő előtt szabadlábra helyezték, engedte meg az anyja, hogy hazamenjen. Öt hónappal később az anyjuk meghalt egy autóbalesetben. Neil szerint Andrew el se ment a temetésére.

– Nem öltem meg a szüleimet – mondta, de nem bírta folytatni. A félelem vasököllel szorította tüdejét és ellehetetlenítette a levegőhöz jutást. Bízott a történetben, amit a hazaúton összeeszkábált, de nem akarta hangosan kimondani. Szaggatottan buktak ki belőle a szavak, és Neil remélte, a küszködése csak reálisabbá teszi a hazugságait. – Riko családja ölte meg őket.

Ez felkeltette Andrew figyelmét. Neil nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkát szorító érzéstől, és kényszerítette magát, hogy folytassa.

– Az apám intéző volt egy csapatnál, ami a Moriyamáknak dolgozott. Összességében nézve nem ért túl sokat, de sok nevet ismert és tudta, hogyan kell az árut mozgatni. Az Edgar Allan környékén is üzletelt, így találkoztam Kevinnel és Rikóval. Akkor még nem tudtam, ők kicsodák. Csak örültem, hogy velem egykorúakkal találkozom. Azt hittem barátok leszünk.

– Aztán az apám elbízta magát, elkezdett hülyeségeket csinálni, megpróbálta lenyúlni a fizetség egy részét. Elvitte a Moriyamák pénzét, amit a főnökének szántak. Természetesen lebukott. A Moriyamák már azelőtt kinyírták őt is meg anyámat is, mielőtt a főnöke elkaphatta volna. Én meg felmarkoltam a pénzt, amit ellopott, és leléptem. Azóta menekülök.

Andrew már nem mosolygott, de Neil igen. A mosoly, amit produkált igazi beteg, kísérteties kifejezés volt. Az ajkaiba vájta a körmeit, így próbált megszabadulni tőle, de a mosoly odafagyott az arcára.

– Szerencsém van, hogy Kevin nem ismer fel – tette hozzá. – Nem tudom, emlékszik-e rám egyáltalán, de én emlékszem rá. Az, hogy látom, segít, hogy emlékezzek a szüleimre. Hogy mi is lett az igazi életemből. De ha Kevin vagy Riko felismer, és ez az információ visszajut apám főnökéhez, nyilvánvaló, mi fog történni velem.

Andrew olyan sokáig csendben maradt, hogy Neil már azt hitte, mellé nyúlt, végül a szörny végre megmozdult. Wymack is áthelyezte a testsúlyát, ugrásra készen, hogy ha elvadulnának a dolgok a fiúk között, akkor közbe tudjon lépni, de Andrew csak Neil elé lépett.

– Akkor miért jöttél ide?

– Mert elfáradtam – felelte Neil, miközben egy legyőzött embert imitált – no, nem kellett nagyon erőlködnie.

– Nincs hova mennem, és túlzottan féltékeny vagyok Kevinre, hogy távol maradjak tőle. Ő tudja, milyen érzés az életed minden pillanatát utálni, félve kelni minden reggel, de neki legalább ott vagy te, aki támogatja és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz. Neki megvan mindene, még ha mindent el is vesztett, és én meg... – Neil nem akarta tovább mondani, de a szavak ott voltak, szánalmasan és apróra törve közöttük: – ...semmi vagyok. Mindig is az voltam és az leszek.

Andrew odanyúlt, és erővel elhúzta Neil kezét a szája elől. Félretolta a kezét, és alaposan, tetőtől talpig végigmérte Neilt, aki nem értette a másik arcán lévő kifejezést. Nem volt ott semmi rosszallás, ami Neil züllött szüleire utalt volna, vagy sajnálat a halálukat illetően. Nem volt látható győzelmi mámor, amiért sikeresen elérte, hogy Neil ennyi mindent megosszon, sem látványos hitetlenkedés a különös történet miatt. De bármit is jelentett ez a sötét és intenzív pillantás, elég volt ahhoz, hogy Neil azt érezze, teljesen beborítja.

– Hadd maradjak – kérte Neil csendesen. – Még nem tudom elengedni.

A furcsa arckifejezés eltűnt Andrew arcáról. Most hideg semlegesség látszott csak rajta, ahogy Andrew elengedte Neilt.

– Maradj, ha tudsz! De mind a ketten tudjuk, hogy nem fog sokáig tartani.

Neil gyomra szaltózott egyet. Azóta hazudott, hogy beszélni tudott. Most azonban Andrew-nak legalább ötven százalékban igazat mondott. Ez volt a legvalódibb dolog, ami valaha elhagyta a száját, és Andrew-nak egy szempillája sem rebbent. Neil nem igazán tudta, hogyan kellene éreznie magát. Meg kéne, hogy könnyebbüljön, hiszen ez azt jelentette, Andrew nem fog többet faggatózni, de ennél mélyebb dologról volt szó. Neil egy pillanatra elgondolkozott azon, vajon Andrew hasonló nyugalommal tudná-e kezelni a teljes igazságot, de ezt túl veszélyes és ostoba dolog volt egyáltalán megfontolni is.

– Lelépek az Edgar Allan meccs előtt – ígérte Neil. – Nem tudom, akkoriban hogy néztem ki, de nem kockáztathatom, hogy Riko apja felismerjen.

– Milyen erős túlélési ösztön valakitől, akinek már nincs is miért élnie. Legközelebb ha a legbensőbb titkainkat osztjuk meg, talán megkérlek, hogy meséld el, mi az oka.

– Inkább ne osszuk meg többé a titkainkat.

– Jogos – értett egyet Andrew.

Neil csak egy pillanatig hezitált, mielőtt megkérdezte volna:

– El fogod mondani Kevinnek?

– Ne kérdezz hülyeségeket!

Neil megkönnyebbülése olyan erős volt, hogy majdnem térdre esett tőle. Vett egy mély, szaggatott lélegzetet és becsukta a szemét. Ahogy a mai nap dühe és félelme elhagyta, csak üresség és fáradtság maradt benne. Lehet, hogy a columbiai kiruccanás borzasztó volt, és lehet, hogy soha  nem mondta volna ki ezeket a dolgokat, ha rajta múlt volna, de az, hogy legalább részben tisztázták a helyzetet Andrew-val, az hatalmas terhet vett le Neil válláról. És sikerült meggyőznie a szörnyet, hogy fogja vissza magát. A Rókalyuk az övé volt – a Hollók elleni meccsig. Ez nem szabadság volt, nem biztonság, csak egy kis hely, ahol levegőhöz juthatott. Ez elég is volt Neil számára.

– Indulunk – közölte Andrew, immár angolul.

– Hova megyünk? – nyitotta ki Neil újra a szemét.

– Vissza a koliba. A csapattársaid azóta nyúznak minket, hogy visszajöttünk. Azt követelik, hogy járjuk be Columbia utcáit utánad kutatva.

– Neil itt maradhat, ha akar – vágott közbe Wymack. – Felhívhatom Dant, hogy biztonságban van.

Andrew nem nézett Wymack-ra.

– Neil velem akar jönni.

Tegnap még ezek a szavak vagy parancsként vagy fenyegetésként jöttek volna, de ma Neil csak az igazságot hallotta bennük. Ő választotta a Rókákat. Ő választotta azt, hogy megbízik Andrew-ban, bármilyen következményekkel járjon is ez. Már sem indoka, sem szüksége nem volt arra, hogy Wymack mögött bujkáljon.

– Köszönöm a zuhanyt – mondta az edzőnek. – Kimosom majd a ruhákat, és hétfőn visszaadom őket.

Wymack felmérte mind a kettejüket, és nyilvánvalóan azon tűnődött, hogy hogyan tudták ilyen könnyedén elsimítani a dolgokat.

– Nem sürgős.

– Induljunk – mondta Andrew, és Neil követte.

Wymack azért valószínűleg odatelefonálhatott, mert az összes Róka a folyosón várta az érkezésüket. Kevin, Aaron és Nicky a lakosztályuk közelében támasztották a falat. A felsőbb évesek egy kis csoportba verődve álltak Dan szobája előtt, a folyosó közepén. Neil szerette volna ugrani a kérdéseket és elbújni a szobájában, de amint elég közel ért a többiekhez, Dan elkapta a vállánál fogva, és fizikailag próbált meggyőződni arról, nincsenek-e sérülései.

– Jól vagy? – kérdezte Dan.

– Megvagyok – mondta Neil.

– Andrew? – kérdezte Kevin.

Andrew csak annyi időre állt meg az ajtóban, hogy Kevinre nézzen.

– Én mosom kezeim innentől. Ő már a te problémád.

Eltűnt a szobában, és miután Aaron és Nicky váltottak egy gyors pillantást, követték őt. Kevin távozott utoljára – de előbb még alaposan végigmérte Neilt. Neil nézte, ahogy bezáródik az ajtó mögöttük, majd szembefordult a többiekkel. Dan mérgesnek tűnt, Matt pedig harcra késznek. Seth és Allison máris úton voltak Neil szobája felé – valószínűleg untatta őket a dolog, így, hogy elmaradt a katarzis. Renee kutató pillantásokat küldött Neil felé, de Neil nem sokáig tudta fenntartani a szemkontaktust.

– Edzőbá azt mondta, stoppoltál visszafelé – kezdte Dan. – Legszívesebben kiabálnék veled ekkora hülyeség miatt, de azt is mondta, hogy ő már megtette.

– Tanultam a dologból: legközelebb felhívok valakit – ígérte Neil.

– Nem lesz legközelebb – állította Dan, majd mélyet lélegzett, és megdörzsölte az arcát. – Gyere!

Visszamentek Neilék szobájába. Hat kupac lefelé fordított kártya jelezte a félbehagyott játékot, és körülötte összenyomott sörös dobozok szemetelték tele a helyet. Mikor Neil belépett, Allison és Seth a hűtőben kutatott. Renee elment a nappaliba összeszedni a kártyákat, de Dan és Matt Neilt követve bementek a hálószobába. Ők megálltak az ajtóban, míg Neil a széfhez lépett, végigfuttatta rajta a kezét, és megrántotta a lakatot rajta. Érintetlennek tűnt, de nem ellenőrizhette, míg nem volt egyedül.

– Igazad volt, Andrew megpróbált hozzájutni – mondta Matt.

– De nem engedtük – mondta Dan. – Nem jutott tovább a bejárati ajtónál.

– Köszönöm.

– Köszönd Renee-nek! – javította ki Dan. – Nem sűrűn foglal állást valamelyik oldalon.

– De sokkal könnyebb, amikor megteszi – mondta Matt.

– Andrew kedveli – felelte Neil.

– Megértik egymást – válaszolta Matt, de nem fejtette ki, mire is gondolt. – Épp két kör között vagyunk a játékban. Csatlakozhatsz. Segíthet kiüríteni a fejed. Ha túl sok időt kell tölteni Andrew-ék bandájával, az bárkit kicsinál.

– Szerintem hamar ki fogok dőlni. Hosszú nap volt – hárította el az ajánlatot Neil.

– Akkor átcuccolunk az én szobámba – mondta Dan, és behúzta maga mögött az ajtót.

Neil megvárta, míg elhalkultak a zajok, és csak utána nyitotta ki a széfet. Mindent ott talált, ahol kellett. Ahogy bekattintotta a lakatot vette csak észre, hogy remeg a keze. A remegés pont olyan üteműnek tűnt, ahogy a szíve dobolt. A remény veszélyes, nyugtalanító dolog volt, de talán tetszett neki.


Folytatás a következő oldalon.