TFC 6. fejezet

Neil maga mögött hagyta a valóságot, amikor belépett Dan szobájába. Egy hónap Andrew hibbant bandájával és egy lobbanékony Wymackkel majdnem visszafordíthatatlan károkat okozott a Rókákról alkotott képében. Erre most édes jeges teát kortyolgat és a Renee által otthonról hozott sütiket majszolja. Még egyszer utoljára rákérdeztek a bunyóra, de amikor Neil kikerülte a válaszadást, nem erőltették tovább. A lányok épp a jótékonysági programokról beszélgettek, amelyekben azt akarták, hogy a Rókák is részt vegyenek az ősszel.
Dan Matt vállának dőlve ült, ujjait összekulcsolva az övéivel, és bólogatott, ahogy Renee az ujjain vezette a felsorolt ötleteket. Most, hogy Andrew eltűnt a képből, elég barátságosnak tűnt, de Neil azért megjegyezte magának, hogy vele nem érdemes packázni. Kemény fából faragták, mondta volna az anyja. Szüksége is van rá – gondolta Neil – egy ilyen alja banda vezetéséhez.
A szobatársa, Renee egy rejtély volt. A Rókák végzős kapusa állig érő világos fehér hajának alsó három centimétere különféle pasztellszínekre volt festve. Elég izgalmas frizura, hogy elidőzzön rajta az ember tekintete, de meglehetősen furcsa, ha együtt nézzük a szolid sminkkel, visszafogott ruhákkal és a finom, ezüstkeresztes nyaklánccal. Nicky a csapat tündérének hívta. Neil a lány beszédét hallgatva meg tudta érteni. Ötlete sem volt, mi alapján került be a Rókák második esély jellegű bandájába.
Wymack ötkor hívta őket azzal, hogy Seth és Allison útban vannak a repülőtérről. Épp a poharaikat tüntették el, amikor Nicky megjelent Neilért.
– Mérni fogom az időt – mondta Dan, az óráját mutatva Nickynek. – Tudom, meddig tart innen a pályára jutni, főleg veled a volán mögött. Egyenesen odaviszed, értve vagyok?
Nicky leintette.
– Bízz már kicsit az emberben, Dan!
– Az Renee dolga, nem az enyém. Az enyém, hogy biztos legyek abban, hogy az évet tíz működőképes testtel kezdjük.
– Nem mintha ki akarnánk nyírni.
– Kevin már próbálkozott – mutatott rá Matt.
– Á, az csak szeretetből volt – Nicky Neil felé intett a fejével. – Mehetünk? Úgy érzem, mintha nem látnának itt szívesen.
Nem várt rá, hanem eltűnt a folyosón. Amikor Neil kilépett a lányok szobájából, Nicky már a lépcső felé kocogott. Sietnie kellett, ha utol akarta érni. Nicky csak a lépcsőnél lassított le, majd eltúlzott kíváncsiságot mímelve megemelte a szemöldökét.
– Szóval beszélsz franciául.
– Igen – mondta Neil.
Nicky egy kicsit kivárt, hátha magától folytatja.
– Miért pont francia?
– Az anyám családja francia. – Ez egy olyan hazugság volt, amelytől brit édesanyja valószínűleg forgott volna homokos sírjában. – Nem sok választásom volt, melyik nyelvet tanuljam a suliban. Kevin hol tanulta?
– Nem tudod? – lepődött meg Nicky. – Tudtad, hogy meg fog érteni.
– Egyszer hallottam beszélni – így Neil.
– Jean tanította meg – mondta Nicky. – Jean Moreau...? A Hollók Marseille-ből importált hátvédje. Szoros volt a kapcsolatuk Kevinnel, és stikában megtanította franciául. Hé, esetleg taníthatnál néhány jó pasizós szöveget. Kevin nem hajlandó.
– Szinte biztos vagyok benne, hogy olyasmiket nem tanultam, amiket te mondani akarnál.
– Micsoda pazarlás – panaszkodott Nicky.
Andrew a kocsinak támaszkodva várt rájuk. Kevin már helyet foglalt az anyósülésen, Aaron pedig a hátsón ült egymagában. Andrew Neil és az ajtó között állt, így Neilnek meg kellett torpannia előtte. Nicky folytatta útját az autó körül a vezetőülésig, Neilt Andrew nem létező kegyelmére bízva.
– Megvártál minket – szólt Andrew meglepetést színlelve. – Egy hazug, aki olykor őszinte. Így az emberek sosem tudhatják... Nagyon hatásos. Én már csak tudom. Én is ezt csinálom, mint láthatod. Na, gyerünk akkor! Csak utánad.
Neil bemászott a hátsó ülésre. Andrew követte, beszorítva Neilt maga és testvére közé. A motor ekkor már duruzsolt. Amint Andrew becsapta az ajtót, Nicky kilőtt, mintha az aszfaltot is magával akarná vinni. Neil automatikusan a biztonsági öve után nyúlt, de az egyik iker épp azon ült.
Andrew úgy terpeszkedett, hogy az ő oldalának nyomódjon.
– Mindazok után, amit érted tettünk, te kikezdesz velünk? Szégyelld magad, Neil!
– Te kezdtél ki velem egy hónapja – felelt amaz. – Ha véget akarsz vetni neki, hagyj békén!
– Szeretek harcolni. Csak kellemetlen, amikor edzőbá, Abby és a többi minden lében kanál elkezd picsogni. Légy tekintettel másra!
– Te légy tekintettel másra, és ne piszkáld a cuccaimat!
– Egyáltalán honnan tudod, hogy mi voltunk? Talán Matt volt. Ártatlan, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője? Ez az exyben nem így működik.
– Mégsem tagadod.
– Úgysem hinnél nekem.
– Azt sem hiszem el, amit kérdezel.
– Akkor hidd el ezt, Neil: rám nem tudsz pórázt tenni. Ne is hidd azt, hogy meg tudod tenni, oké? És ne légy akkora hülye, hogy másoknak azt mondod, sikerülhet. Veszélyes. Azt éred el vele, hogy össze akarlak roppantani.
– Te? – feleselt Neil. – Nem fog összejönni.
Andrew mosolya még szélesebb lett.
– Óóó, ez izgalmas kihívásnak ígérkezik. Jaj, anyuci, szabad?
– Az anyád halott. Ne hidd, hogy érdekli, mit csinálsz!
– Biztos vagyok benne, hogy sosem érdekelte – felelt Andrew. – Valószínűleg megsértődne a halál-dolog miatt, mondjuk szerintem az inkább mókás volt. De igazad van.
Tenyerével a homlokára csapott, mintha valami nyilvánvaló most esett volna le neki.
– Azt csinálok, amit akarok. Vedd úgy, hogy hivatalosan meg vagy hívva, te kis hullajelölt. Elviszlek magunkkal Kolumbiába most pénteken.
Elengedte Neilt, és öt kinyújtott ujján át rámeredt.
– Öt napod van, hogy megismerd a többieket. Öt nap teli gyakorlással és az edzőbá nevetséges csapatépítő hülyeségével. Aztán pénteken rajtunk a sor. Megtudod, milyenek vagyunk a pályán kívül.
– Elviszünk vacsizni – szólt közbe Nicky a válla fölött. – Régen Kolumbiában éltünk, úgyhogy ismerjük a legjobb helyeket. Sőt mi több, van egy saját kecónk, úgyhogy nem kell azon aggódni, hogy hogyan vezessünk vissza részegen vagy fáradtan. Nagy durranás lesz!
– Nem iszom és nem táncolok – mondta Neil.
– Nem probléma – vágta rá Andrew. – Kevin sem táncol többé, én meg soha nem is táncoltam. Ihatsz üdítőt és beszélgethetsz velünk, amíg a többiek hülyét csinálnak magukból. Nem fogjuk tudni végigcsinálni ezt az évet ezzel a kis félreértéssel köztünk, úgyhogy kiveszünk egy éjnyi szabit, hogy kibogozzuk.
A "kibogozni" furcsa szóválasztás. Neil tudta, előbb kötné fel magát egyikük, mint hogy jól kijöjjenek egymással, és biztos volt benne, hogy ezt Andrew is így gondolja. Egyértelmű, hogy az iker azt várta, ő hátrál meg előbb.
Neil tudta, hogy meg kéne, de már késő volt. Be akarta bizonyítani, hogy nincs igaza, akármilyen hülye ötlet volt ez.
– Megyek, ha megígéred, hogy soha többé nem nyúlsz a cuccaimhoz.
– Milyen birtokló – jegyezte meg Andrew.
– Hogy ne volnék? – így Neil. – Minden dolgom belefér egyetlen táskába.
Andrew ezen elgondolkodott, majd eszelős vigyorral válaszolt.
– Oké. Egy éjszaka velünk, és nincs több betörés. A péntek jó móka lesz!
Neilnek erős kétségei voltak.
Jó egy perccel előbb értek a stadionhoz, mint a törvény betartására hajlamosabb csapattársaik. A járdán várakoztak, míg Matt furgonja is befutott. Amint a felsőbb évesek leparkoltak és kiszálltak, Andrew Neilre bökött.
– Ni, egy darabban.
– Vérzel valahol? – kérdezte Matt.
– Semmi létfontosságú – felelt Neil.
Renee lépett közbe, mielőtt a barátai reagálhattak volna.
– Miért nem várunk odabent Seth-re és Allisonra? Még van egy kis időnk, és kissé meleg van idekint.
– Talán autóbalesetet szenvednek, és nem érnek ide – ötletelt Nicky reménykedve.
– Komolyan, Nicky? – feddte meg Renee. – Ilyennel nem illik viccelni, nem gondolod?
Gyengéden mondta egy leheletnyi mosollyal az arcán, de Neil így is érezte a helytelenítést. Finomabb, mégis valahogy halálosabb volt, mint a rosszalló tekintetek, amiket Matt és Dan küldtek Nicky felé - talán mert olyan édesen csalódott volt Nicky viselkedése miatt. Az lesütötte a szemét, és kelletlenül megrántotta a vállát.

– Gyerünk – mondta Dan, és elvezette őket az öltözőkig.
Wymack és Abby a társalgóban ültek a házimozi előtt, amikor a csapat betoppant. Dan idegességét őszinte melegség váltotta fel, ahogy üdvözölte kettejüket. Andrew bandája egyenesen az egyik kanapé felé vette az irányt, míg Matt a másikon várt a lányokra. Neil egy széket választott, amelyről szemmel tarthatott mindenkit. Miután Renee üdvözölte a párost, csatlakozott Matthez a kanapén, maguk között hagyva egy helyet Dannek. Utóbbi egy kicsit tovább maradt Wymackkel, éppen élénk beszélgetésbe merültek a nyári nemzetközi ligáról.
Majdnem húsz perc telt el, mire végre megérkezett a maradék két Róka is. Neil rögtön érezte, hogy megváltozott a hangulat, ahogy kivágódott az ajtó. Megfigyelte társai reakcióját, és magában négyfelé osztotta a csapatot: Danék hárman, Andrew-ék négyen, az új érkezők és önmaga.
Seth Gordon lépett be először egy nagy adag viselkedési probléma társaságában. Nem tűnt boldognak, hogy egy hónapos szünet után újra láthatja a többieket, és épp csak odamorrantott valamit a felnőtteknek köszönésképpen. Szánt rá egy másodpercet, hogy morcosan Neil képébe bámuljon, de ez volt minden. Ledobta magát az egyik üres székre; az egész gyerek csak egy pár hosszú láb és fekete dühfelhő volt. Az ajtót szuggerálta, várva társa érkezését.
Allison Reynolds pár pillanattal maradt el mögötte. Megállt az ajtóban, csak hogy fenyegető pillantást vethessen a szoba túlvégébe, bárdolatlan csapattársára. Neil látott fotókat Allisonról, miközben a Rókák után böngészett, de a lány így is érdemelt egy plusz pillantást. A Reynoldsok milliárdosok voltak köszönhetően világklasszis luxusszállodáiknak. Allison modern kori hercegnőként nőtt fel, afféle hírességként családja ügyfeleinek körében. Az a hír járta, hogy a lányt kitagadták az örökségből, amikor az exyt és a közönséges állami iskolákat választotta a családi vállalkozás helyett, de ennek ellenére is úgy nézett ki, mint egy kifutósztár. Mindenki más farmerban volt, leharcoltan a költözés miatt. Allison úgy nézett ki, mint aki máris kész a következő fotósorozatára tökéletes platinaszőke loknijaival, tűsarkúban és simulós ruhájában.
– Mi is örvendünk nektek – mondta Wymack szárazon.
Allison az edzőt kihagyva bólintott Abbynek.
– Túlélte a nyarat.
– Hála a magasságosnak! – felelt Abby. – Semmivel sem lett könnyebb, az biztos.
Allison végigfuttatta a pillantását a szobán, szája megvetően rándult, amikor kiszúrta Andrew csapatát. Majd megállapodott a tekintete Neilen, látványosan tanulmányozta őt egy percig.
– Melléd ülök – határozta el magát.
Átszelte a szobát, és Neil székének karfájára ült. Nem lehetett valami kényelmes azon a csöppnyi helyen, a srácra kellett dőlnie, hogy megtartsa egyensúlyát. Átkarolta Neil vállát, hogy le ne csússzon, és keresztbe fonta lábait. A mozdulattól a ruhája feljebb siklott, kivillantva feszes, napbarnított combját.
Neil a szeme sarkából látta ezt, de tekintetét Allison arcán tartotta. Arca égni kezdett anyja pofonjainak emlékétől. Szökevényként élve nem volt idő barátokra vagy párkapcsolatra, de ez nem vette el Neil kedvét attól, hogy megnézze a lányokat, amikor idősebb lett. Anyja figyelő tekintetét nem kerülte el a bámészkodás és az egyre növekvő szétszórtság. Félve, hogy egy nevetséges diákszerelem miatt kikotyogja titkukat, úgy megverte, mintha puszta kézzel kiirthatná belőle a hormonokat. Néhány év ezzel az átnevelő technikával, és Neil végül leszűrte a tanulságot: a lányok túl veszélyesek, nem érdemes lepaktálni velük. Allison gyönyörű volt, de tiltott gyümölcs.
– Arrébb ülhetek, ha ide szeretnél ülni – ajánlotta fel.
– Nem, köszi, így jó – mosolygott a lány, de volt valami önelégült benne, talán mert Seth úgy bámulta őket, mintha a pillantásával gyilkolni tudna. Allison Wymackhez fordult, és türelmetlenül csettintett az ujjával.
– Ugye nem fog sokáig tartani? Hosszú volt a repülőút, elfáradtam.
– Miattatok állunk – mondta Wymack, majd Neilre bökött.
– Első napirendi pont: Neil Josten, az új cserecsatárunk. Akarsz valamit mondani?
Neil megrázta a fejét, Wymack hüvelykjével Allisonra és Seth-re mutatott.
– A többiekkel már találkoztál, ők pedig: Seth Gordon, kezdő csatár és Allison Reynolds, a védekező osztónk. Kérdés, panasz, óhaj-sóhaj? Valaki?
Seth dühösen Neilre szegezte az ujját.
– A kurva nagy panaszom...
Neil úgy sejtette, ezt a vitát már lefolytatták Wymackkel, mivel az edző úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna.
– Rendben, akkor menjünk is tovább. Abby?
Abby felállt, és összetűzött papírkötegeket osztott ki nekik.
– A szokásos unalmas papírok. Írjátok alá a megfelelő helyeken, és holnap az első dolgotok legyen visszaadni nekem! Amíg nem iktattam őket, nem játszhattok.
– A nyári edzések 8:30-kor kezdődnek. Élvezzétek ki a későn kelést, ugyanis a félév kezdetén áttérünk 6:00-ra! Az edzőteremben találkozunk. Ismétlem, az edzőteremben találkozunk. Ha azért késtek, mert ide jöttek ahelyett, a lábamat a szátokba adom. Csak egy hónapig voltatok távol, ne kábítsatok azzal, hogy nem tudjátok hogy szokott ez menni!
– Igenis, edzőbá! – felelt a csapat kórusban.
– Az eü vizsgálat még ma meglesz, mielőtt elmennétek. Andrew, te mész először. Seth, te vagy a második. A többiek húzzanak sorsot vagy bánom is én. Ne is álmodjatok róla, hogy leléptek, mielőtt Abby megnézett volna titeket!
Beszéd közben morcos pillantást vetett az ikrek bandájára. Andrew és Nicky előkapták ártatlan pillantásukat, amit senki nem hitt el nekik.
Abby Kevin mögé állt, míg Wymack hezitált. A férfi a papírhalomért nyúlt, amely lefordítva hevert mellette.
– Utolsó napirendi pontunk mára a beosztás.
– Máris? – hökkent meg Matt. – Még csak június van.
– Dátumaink ugyan nincsenek, de az ESZB eszközölt némi változtatást, amitől az idei tavasz utólag gyerekjátéknak tűnik. A kerületünkben minden edzőt egyesével figyelmeztettek, hogy próbáljuk meg uralni a helyzetet, mert lehet, hogy csúnya lesz.
– Lehet annál rosszabb, mint az a sok szar, ami tavaly ömlött ránk? – kérdezte Seth.
Matt az ujjain számolta.
– Betörések, fenyegető telefonhívások, őrült újságírók, vandálok...
– A személyes kedvencem az volt, amikor valaki feljelentett a rendőrségnél, hogy droglabort csináltunk a koleszból – csatlakozott Dan is savanyúan. – Rendőrségi razzia? Felbecsülhetetlen.
– A halálos fenyegetések is elég kreatívak voltak – szólt Nicky. – Talán ezúttal továbbmennek, és tényleg megölik valamelyikünket. Szavazzunk! Szerintem Seth legyen a szerencsés.
– Kussolj, buzeráns! – vágott vissza az említett.
– Nem szeretem ezt a szót – szólalt meg Andrew. – Ne használd!
– Azt akartam mondani, hogy "Baszd meg, kretén!", de akkor nem tudtátok volna, melyikőtökhöz beszélek.
– Egyáltalán ne beszélj hozzánk! – javasolta Aaron. – Úgysem mondasz soha semmi értelmeset.
– Elég legyen! – vágott közbe Wymack. – Nincs időnk a pitiáner hülyéskedésetekre idén. Új iskola került a körzetünkbe.
Neil Kevinre pillantott, aki fehér arccal, merev tartással bámult előre. Hogy szuszakolsz be négy férfit egy kanapéra? Andrew bandája összenyomódva ült, Kevinnel és Andrew-val középen. Gyógyszer ide vagy oda, Andrew nem mulasztotta el észrevenni, ahogy Kevin megfeszült, de hála a bogyóknak ezt viccesnek találta. Felvigyorgott Kevinre, de Wymack mondanivalója letörölte arcáról a mosolyt.
– Az Edgar Allan délre jön.
A sokk elhallgattatta a csapatot, de nem sokáig.
– Ilyen nincs! – csattant fel Dan. – Ez nem vicces, edzőbá.
Seth láthatóan nem így gondolta, mert éktelen hahotába kezdett. Aaron, Nicky és Matt egymást túlkiabálva követeltek magyarázatot. Allison olyan éleset sikkantott megrökönyödésében, hogy Neilnek csengett tőle a füle. Renee, Neilhez hasonlóan Andrew-t fixírozta, Kevin nem szólt semmit.
Wymack megpróbálta elmagyarázni az ESZB szemszögéből a dolgot, de továbbra sem vette le a szemét Andrew-ról. Nem tartott sokáig, hogy a csapat észrevegye, mi tereli el a figyelmét. A lárma lassan elült, és Andrew mosolya visszatért. Ezúttal az összes fogát is látni engedte. Andrew-t a gyógyszerek feldobták, de rossz természetét nem törölték el. Neil tudta, mit jelent ez a mosoly, és lélekben felkészült a kitörésre.
– Hé, Kevin! – kezdte Andrew. – Hallod ezt? Valaki nagyon hiányol téged.
– Az ESZB-nek nem szabadott volna belemennie – felelt Kevin olyan halkan, hogy Neil inkább csak hallani vélte.
– Mondtad, hogy eljön érted.
– Nem gondoltam, hogy így.

– Hazug – ítélt Andrew, mire Kevin összerezzent.

Az iker oldalra fordult ültében, hogy jobban lássa Kevint, ezzel háta Nicky oldalának nyomódott. Ő elhajolt megháborodott unokatestvérétől, öklei kifehéredtek, ahogy a kanapé karfáját szorította. Andrew vagy nem érezte, vagy nem érdekelte, milyen kellemetlenséget okoz Nickynek. Minden figyelmét Kevinnek szentelte, aki úgy nézett ki, mint aki mindjárt rosszul lesz, de a pániktól azért messze állt. Andrew-nak nem okozott gondot értelmezni, honnan veszi látszólagos lelkierejét.

– Te tudtál erről – jelentette ki. – Mióta? Egy nap, két nap? Három, négy, öt?

– Az edzőbá elmondta, amikor jóváhagyták. Májusban.

– Május. Majrés május. Huston, baj van! Day, baj van! Azért kíváncsi volnék, Kevin Day, mikor tervezted elmondani?

– Én mondtam neki, hogy ne tegye – szólt közbe Wymack.

– Az edzőbát választottad helyettem? – kérdezte Andrew nevetve. – Óóóó, anyám! Kivételezés, csalás, árulás, milyen ismerős! Azok után, amit érted tettem...

– Andrew, hagyd ezt abba! – figyelmeztette Abby.

– Segíts! – kérte Kevin, majdnem suttogva.

Andrew csettintett a nyelvével, és oldalra döntötte a fejét.

– Segítsek? Segítsek valakinek, aki egy hónapon át az arcomba hazudott? Hogyan?

– Maradni akarok – mondta Kevin. – Újra megkérlek: ne engedd, hogy elvigyen!

– Te vagy az, aki igent mondana neki – emlékeztette Andrew. – Tán elfelejtetted.

– Kérlek.

– Tudod, mennyire utálom ezt a szót.

Kevin lebámult az ölében összekulcsolt kezeire, a kézfején húzódó heget nézte. Neil csak futólag látta eddig, mert nem akarta, hogy Kevin rajtakapja, amint bámulja. Girbegurba, egyenetlen vonalként éktelenkedett a vékony csontokon. Ahhoz képest, hogy Riko törte el a karját, nem lehetett tiszta törés. Andrew egy hatalmas sóhajjal tartotta oda a kezét, eltakarva Kevin elől a heget.
– Nézz rám! – mondta.
Kevin ráemelte üldözött tekintetét. Neil nem értette, hogy mosolyoghat Andrew ezen az üres tekinteten, a gyógyszerek ellenére sem. Ő maga a szoba túlvégéből is érezte Kevin kétségbeesését, és ez olyan ismerős volt számára, hogy azt hitte, menten kidobja a taccsot.
– Minden rendben lesz – mondta Andrew. – Megígértem, nem igaz? Tán nem hiszel nekem?
Beletelt egy kis időbe, de végül Kevin láthatóan megnyugodott. A halálfélelem lassan eltűnt a tekintetéből, ahogy feltöltődött az erővel, amit Andrew nyújtott neki. Elképesztő volt az a rendíthetetlen bizalom, amelyet iránta érzett. Hogy miért gondolhatta Kevin azt, hogy egy elmezavart törpe meg tudja védeni egy ilyen tébolyult családtól, mint a Moriyamák, Neil nem érte fel ésszel. Le kellett volna ennek nyűgöznie, de csak keserűséget érzett. Nagyot nyelt, hátha az enyhíti a gyomrában felgyülemlő savat, és elfordította a tekintetét.
Wymack még egy percig tanulmányozta őket, aztán bólintott.
– Az ESZB még e hónapban megteszi a hivatalos bejelentést. Beleegyeztek, hogy megvárják, míg mindegyikőtök megérkezik, és így könnyebben megvédhessünk titeket. Ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenkedhettek. Chuck – ő a rektorunk, Charles Whittier, Neil – megújította a rendeletet, miszerint a riporterek rendőri kíséret nélkül nem tartózkodhatnak az egyetem területén. Kétszer annyi kampuszrendőrrel fogtok találkozni, és szeretném, ha mindegyikőtök elmentené a telefonszámukat, biztos ami biztos. Megértettük egymást?
Neilnek ugyan nem volt telefonja, de ő is együtt zengte a kórussal:
– Igen, edzőbá!
A szoba elcsöndesült, Neil volt az, aki ezt elsőnek megelégelte.
– Van még valami, edző, vagy végeztünk?
– Ez fontos dolog – szólalt meg Dan. – Mindent megváltoztat, úgy látom, nem érted.
– Neil már akkor rájött, amikor Kevin is – felelt helyette Wymack. – Már megbeszéltem vele, úgyhogy ért mindent. És nem, ennyi volt. Abby, innentől a tieid. Tégy velük akaratod szerint.
Neil talpra pattant, és hátra sem pillantva megindult az ajtó felé. Dan megpróbálta visszahívni a vizsgálat miatt, de Abby leintette.
Renee kint érte utol.
– Sajnos ez azt jelenti, hogy Andrew nem tud visszafuvarozni a kollégiumba – mondta neki. – Kevinnek szüksége van rá, és ez felülírja a ti akármilyen egyezségeteket. De ha tudsz várni egy kicsit, mi szívesen elviszünk. Egy csomó hely van Matt furgonjában.
Neil nemet akart mondani, de más csúszott ki helyette:
– Miért bízik Kevin Andrew-ban?
Renee mosolygott.
– Mert tudja, hogy megbízhat benne.
– Amikor ennyi forog kockán... – erőltette Neil, mintha Renee nem értené pontosan, mi is folyik itt. Talán nem is értette annyira, mint ő. Talán nem is foghatta fel, mi vár Kevinre, ha Andrew elbukik. A lány másmilyen volt. Ő normális volt, vagy legalábbis annyira normális, amennyire egy Róka lehetett. A maffia és a családok közötti vérre menő viszályok valósága nem látható a szombat esti matinéban. Neil gyűlölte a tényt, hogy Renee nem értheti ezt meg, de még jobban gyűlölte, hogy ő viszont igen. – Amikor ennyi forog kockán, komolyan úgy gondolja, Andrew elég lesz?

Renee a fiú felé nyújtotta a karját.

– Neil – kezdte olyan lágyan, hogy olybá tűnt, meg sem hallotta a kérdést. – Neil, légyszi, várj meg minket!

– Nem – mondta Neil, és hátralépett egyet. – Tudom az utat, köszönöm.

Hengerré hajtotta kezében a papírokat, és elkocogott. Renee nem kiáltott utána, de Neil a hátában érezte a pillantását. Amint elérte a parkoló távolabbi végét, teljes sebességre kapcsolt.

A futás nem csitította el a szorongást, amely belülről rágta. Rosszabb hangulatban volt, mire odaért a kollégiumba, mint mikor elhagyta a stadiont. Megpróbálta elterelni a figyelmét a pakolászással, de hamarosan azon kapta magát, hogy fel-alá sétál az üres sporttáskájával a kezében. Az ötödik kör után megelégelte. Térdre borult, kitépte a komód fiókját, és kiszórta a ruháit, hogy hozzáférhessen a széfjéhez. Beütötte a kódot, és kiakasztotta a lakatot, hogy hozzájusson a mappájához. Lapról lapra végignézte, ellenőrizve, újraszámolva mindent.

Nem kellett volna idejönnie. Nem kellett volna maradnia, miután kiderült a kerületváltás, és hogy kik a Moriyamák. Andrew kutakodása kellett volna legyen az utolsó csepp, még ha Andrew maga nem is említette, mi mindent talált nála. Talán nem volt elég esze, hogy megnézze a zsebeket, vagy félredobta a dossziét, amint rájött, hogy afféle szentély volt Kevin és Riko imádatára. De nem nyugodhatott meg azt feltételezve, hogy Andrew nem talált rá a pénzére. Az alapján, amit eddig a kapusról tudott, valószínűleg csak arra várt, hogy a megfelelő időpontban a képébe vághassa.

A pánik menekülésre biztatta, de Neil mozdulni sem tudott. Egy csöndesebb hang valahol a félelme alatt nem engedte felállni. Neil még emlékezett Kevin összeomlására egy hónappal ezelőtt Wymacknél. Kevin félelme az elevenébe talált, hiszen Neil is jól ismerte ezt az érzést. Mindennap úgy kelt fel, hogy újra meg kellett tanulnia lélegezni. Minden reggel két percet arra szánt, hogy a lebukásának esélyeit latolgassa, számba vegye, mi szól a maradás mellett, és próbálja megzabolázni rettegését.

Vajon Kevin ugyanígy tett? A holtra vált ábrázat, amellyel Andrew felé fordult ugyanaz volt, mint amit Neil a tükörben látott. Amikor felhagyott a színjátékkal, amikor befejezte a rágódást, hogy ki figyeli éppen, amikor elengedte az összes hazugságot, amely életben tartotta... akkor ez volt az egyetlen arckifejezés, amit produkálni tudott.

Visszapakolt mindent a széfjébe, és előásta a korábban vásárolt cigarettát. Az ablakhoz ment, mindkét zárat elfordította, és ameddig csak tudta, feltolta az ablaktáblát. A szúnyogháló nem engedte, hogy kihajoljon, de addig nyomta magát neki, amíg az meg nem reccsent. Meggyújtott egy cigarettát, és nézte, ahogy ég. A tűz és füst kesernyés szaga tompította idegességét, de az azt követő ismerős, csendes gyásztól csak rosszabb lett minden.
Nem számít, mennyire hasonlítanak Kevinnel, volt egy lényeges különbség köztük, ami miatt Neil úgy érezte, mintha két külön világban élnének. Kevinnek ott volt Andrew. Neilnek nem volt senkije, aki segített volna cipelni magányát és reménytelenségét. Akár ma, akár holnap vagy a jövő héten lép le, azt egyedül teszi majd. Két, öt vagy tíz év múlva, ha egyáltalán még életben lesz, magányosan lesz életben. Akárhová sodorja a szél, akárkinek is adja ki magát, egyedül marad halála napjáig. Sosem bízhat senkiben annyira, hogy közel engedje magához.
És ezért nem mehetett el.
Még ha minden porcikája azt üvöltené, hogy fusson, Neil akkor sem tudná megtenni. Azok után nem, amit Kevin és Andrew ma eljátszott. Talán szánalmas volt, vagy túl féltékeny, hogy csak úgy elsétáljon. Talán csak megértésre vágyott.
Miért van az, hogy Kevinnek mindig több jut? Igaz, a családja borzasztó volt, de legalább volt otthona, hírneve, jövője. A rivaldafényben nőtt fel, míg Neilnek folyton a háta mögé lesve kellett végigbumliznia egy tucat országon szerte a világban. Kevin elvesztette a kezét, de visszanyerte szabadságát. Makacsságának és tehetségének köszönhetően ott folytathatja, ahol abbahagyta, még ha ezért meg is kell tanulnia, hogy a gyengébbik kezével játsszon. Volt egy edzője és egy csapattársa, aki a Moriyamákkal is szembeszállna érte. Miért? Kevin miért volt érdemesebb minderre?
Miért érdemli meg Neilt? Miért kéne neki itt maradnia és Kevinért aggódnia, amikor a saját élete a tét? Ahogy Kevin bánt vele a nyáron, inkább örülnie kéne. Itt volt a tökéletes alkalom, hogy kiszálljon. A csapat azt hinné, Neil csak egy ijedt kisgyerek, aki nem bírta elviselni az igazságot a Moriyama családról, a sajtó pedig úgyis Kevinnel és Rikóval lenne elfoglalva, nem egy bukott Rókán lovagolna. Még névtelen köszönőlevelet is küldhetne Rikónak, aztán irány a határ, egyenesen Mexikóba.
De nem volt rá képes. Még nem.

Lehamuzott a párkányra, és belenyomta egyik ujját a kupacba, sötét csíkot húzva vele a fehér festéken. Felnézett a felhőkre, és az anyja őrjöngő arcát kereste bennük.
– Egyikünknek sikerülnie kell, anyu.
Nem Neil lesz az, ez egyértelmű. Túl hülye volt hozzá, hogy az anyja nélkül életben maradjon, pláne ha önmagától ilyen helyzetekbe keveredett. De talán Kevinnek menni fog. Talán túléli a tehetsége, Andrew elmebeteg birtoklási vágya és Wymack rendíthetetlen védelme segítségével. Talán túljut ezen a féléven a Rókák soraiban, és megmenekül. Felépül, és elnyeri szabadságát. Neil nem mehet el addig, amíg nem biztos abban, hogy Kevinnel minden rendben lesz. Nem szeretett volna a világ másik végéről értesülni róla.
Lassan mélyet szívott, és próbált annyi füstöt bevinni, amennyit csak tudott, és nézte, ahogy a cigaretta tövig ég. Még kettőt elszívott, mielőtt a szobatársai betoppantak. Amikor meghallotta az előszoba ajtó nyitódását, eloltotta a harmadikat, és lesöpörte a piszkot a párkányról a szőnyegre. A cipőjével igyekezett beleegyengetni a hamut a szőnyeg szálaiba, a cigi maradékát pedig visszatette a dobozába későbbre, és gyorsan csapott valami rendszerűt a dolgai között. A széfje rendben be volt zárva, úgyhogy kiment üdvözölni a szobatársait.
Távolinak érezte magát, ahogy nézte őket besétálni. Talán már rég haldoklott, nyomorult lelke éppen szállt ki kis testéből, felkészülvén a szörnyű végre.
Seth lépett be először, és rögtön félrehajította bőröndjeit. Épp nagy beszédben volt, és szüksége volt a kezeire, hogy gesztikulálhasson. Matt jött mögötte elnéző fejjel és egy harmadik táskával a kezében. Belökte az ajtót, majd lepasszolta a táskát Seth-nek, aki a többi közé dobta azt is.
Neil nem tudta eldönteni, kire volt Seth mérgesebb: Abbyre, Allisonra vagy Andrew bandájára. Mondókája össze-vissza csapongott közöttük mindenféle logika nélkül. Csak akkor állt meg, amikor kifogyott a csúnya szavakból. Végezetül undorodva felemelte a kezeit és Neil felé fordult.
– És még ennek tetejébe egy kibaszott amatőrt kaptam cserének!
– Kevin döntött mellette – mondta Matt.
– És ettől kéne jobban éreznem magam?
Seth Neilre pillantott, ő pedig visszabámult rá, nem hatotta meg a dühkitörés. Közönye csak tovább hergelte Seth-et.
– A Rókák eddig csak egy rossz vicc volt, most már egyenesen otromba. Amikor a többiek rájönnek, csak azért fogjuk megnyerni a meccseket, mert szét fogják röhögni a fejüket, és nem fognak minket komolyan venni. Úgy volt, hogy idén megcsináljuk! Azért bíztam rá a cserénk kiválasztását, mert azt ígérte, átsegít minket a rangadón. De ez nevetséges.
– Legalább adj egy esélyt Neilnek! – kérte Matt.
– Day ki akar baszni velünk – folytatta Seth. – Ez így rohadtul nem oké.
– A viselkedésed az, ami nem oké – mondta Matt, és rámutatott. – Kevin nem venne be valakit csak azért, hogy rossz fényben tüntessen fel minket. Az elég jól ment korábban nélküle is. Ha azt akarod, hogy idén nyerjünk, csinálj is úgy! Összetartó támadósorra van szükségünk. Rólad és Kevinről már lemondtunk, de valahogy meg kell próbálnod kijönni Neillel.
– De hát alacsony, nem tud játszani, és pont úgy néz ki, mint akire ráférne egy kis nevelés.
– Az edző szerint megvan benne a potenciál – Matt Neilhez fordult. – Andrew szerint gyors vagy.
Neil ledermedt.
– Mikor mondta ezt?
– Mit gondolsz, hülyegyerek? – mordult rá Seth. – Jól kibeszéltünk, miután elhúztál.
– Dan megkérdezte, mit gondolunk rólad – vágott közbe Matt, mielőtt Neil reagálhatott volna. – Nicky szerint több időt kell még eltöltened velünk. Aaron szerint agresszívebbnek kéne lenned. Kevin nem mondott semmit, ami amúgy furcsa lenne, lévén Kevin nem szokott fukarkodni a szavakkal, de gondolom mással volt elfoglalva. De Andrew fogadni merne, hogy bárkit lekörözöl a csapatban. Az edző azt mondta, négy perc alatt lefutottál egy mérföldet Arizonában. Igaz ez? Egy kicsit alacsony vagy ahhoz, hogy ilyen gyors legyél.
– Szeretek futni – felelte Neil.
– Szard le a futást – így Seth. – Tanulj meg pontot szerezni! Azt mondják, még mindig nem tudtál gólt lőni Andrew-nak.
– Nem – vallotta be Neil. – Még nem.
– Na, ha sikerül, szóba állunk – mondta Seth. – Addig is tűnj az utamból, és próbálj meg nem nagyon lehúzni a teljesítményeddel!
– Üdv a Rókalyukban – tette hozzá Matt szárazon, míg Seth összeszedte a motyóját, és beviharzott a hálóba.
– Hé, mi lenne, ha a belvárosban kajálnánk ma? Élvezzük ki, amíg be nem üt a krach! No meg nem akarok itt lenni, amikor Andrew épp két adag között van. Ellesztek ti ketten, amíg ránézek a lányokra?
– Valószínűleg – mondta Neil.
Tényleg kijöttek, Seth meg ő, amíg Matt vissza nem tért, de csak mert végig ignorálták egymást. Seth a beköltözéssel volt elfoglalva, Neil pedig boldogan tért ki az útjából. Amikor szobatársa végzett a hálószobában és áttért a nappaliba, Neil felszámolta a kupit, amit korábban csinált. Matt elhelyezte a számítógépét az egyik íróasztalon, és internetezéssel ütötte el az időt, míg el nem érkezett a randevú ideje.

A "belváros" egy a kampuszból leágazó, hosszú bevásárlóutcát jelentett, nem messze a Rókavártól. A legtöbb bolt Palmetto State Egyetemes cuccokat árult, de volt néhány könyvesbolt és vagy fél tucat kocsma is. Kísértetvárosnak tűnt így, hogy csak néhány diák szállingózott arra. Az üzletek felében, ami mellett elhaladtak, táblák jelezték, hogy csak az ősz közeledtével nyitnak ki újra. A többi a nyári iskolák diákjai és a következő hetekben visszaszállingózó sportolók reményében most is üzemelt.

Végül egy félig kocsma, félig pizzázó helyen kötöttek ki. Az L alakú boksz a sarkon tökéletes volt Neil számára, mert így a pad egyik végén helyet foglalva figyelhette csapattársait. Arra a hangos káoszra számított, amit Wymack házában tapasztalt az első dél-karolinai estéjén, főleg azzal a feszültséggel, amit Seth és Allison hozott a csapatba, de kellemesen csalódott. Legyenek bármilyen különbözők, a felsőbb éveseknek volt már néhány évük, hogy összeszokjanak, és a vacsora nagy részében az egész asztalra kiterjedő beszélgetést tartottak fenn. Még Seth és Allison is tettek erőfeszítéseket a kommunikációra, bár az emberség ezen fokát Neil inkább a sörnek tudta be.

Ő igyekezett kimaradni az egészből, és az esetek nagy részében a többiek ezt hagyták is neki. A Kevinnel való civakodás után már lefutották az üdvözlő köröket Dan bandájával, és Seth meg Allison nemigen akarták őt közelebbről megismerni. Csak akkor kérdeztek tőle valamit az este alatt, amikor Dan vagy Matt kikérte a véleményét az aktuális témával kapcsolatban.

Félúton jártak a vacsorázásban, amikor Dan és Matt megléptek. Neil látta, ahogy eltűnnek, de azon kívül, hogy Allison egy jelentőségteljes pillantással oldalba bökte Reneet, senki nem szólt semmit a dologról. Nem említették a körzetváltoztatást sem, pedig biztosan mindenkinek ott motoszkált a fejében. Szinte övék volt az egész étterem, de így legalább nem nyomta el a hangjukat az a néhány másik beszélgető.

Végül Dan és Matt is visszatért, egy kicsit ziláltabban, mint előtte. Dan oda felé jövet elkérte a számlát a pultostól. Seth Mattre emelte sörének maradékát, de a szemét Allisonon tartotta közben.

A visszaúton Dan és Matt kézen fogva sétáltak a menet élén. Renee ment mögöttük Sethtel és Allisonnal, Neil örömmel vállalta a sereghajtó szerepét. Amikor elérték a saját emeletüket, Nicky várta őket a folyosón.

– Hé, Renee – szólt. – Nem csörgetnéd meg Andrew telefonját?

– Elvesztette? – kérdezte a lány, és elővette a sajátját a kis táskájából.

– Én vesztettem el – felelte Nicky. – És... öhm... a gazdáját is. Nekem nem veszi fel.

– Jesszusom, Nicky – dorgálta Matt. – Az edzőbá megmondta neked, hogy tartsd szemmel ma este!

– Tudom, mit mondott – mondta a vádlott, pofát vágva Mattre. – Próbálnád ki egyszer.
– Hol van Kevin? – kérdezte Dan élesen.
– Nem hagyta el az ágyát, mióta visszaértünk – mondta Nicky. – Aaron vigyáz rá.
Renee feltartotta egyik kezét, hogy csendre intse őket. Mindenki rögtön elhallgatott, és rászegezte a pillantását. A fülén volt a telefonja, de nem szólt semmit, valószínűleg a csörgést hallgatta a vonal túlsó végén. Neil rögtön tudta, hogy felvették, amikor Renee elmosolyodott, de azt nem értette, hogy mosolyoghat így a lány, miközben Andrew-val beszél.
– Felébresztettelek? – kérdezte köszönésképp. – Reméltem, hogy tudunk beszélni ma, de Nicky azt mondta, eltűntél. Ó? Akkor jó. Akkor holnap. Ebéd, esetleg? Rendben. Jó éjt!
Kinyomta és eltette a telefont.
– Az edzőbánál van. Gondolom biztos akart lenni benne, hogy beveszi a gyógyszereit ma este.
Bátorítóan megszorította Nicky vállát.
– Ő is biztonságban van, Kevin is. Pihenj egy kicsit! Mára már nincs mit tenni azon kívül, hogy bezárjuk az ajtót és imádkozunk.
– Köszi – mondta Nicky, és eltűnt a szobája ajtajában.
Szétváltak, ki-ki a maga szobájába ment, hogy felkészüljön az alvásra. Neil felmászott a falétrán a saját helyére, és kinyúlt a matracon. Az igazi ágy apró öröme nem tartott sokáig. Amint a lámpák lekapcsolódtak és szobatársai elcsendesültek, Neil magára maradt a sötétben gondolataival. Még sokáig ébren tartotta Kevin gondolata, és mikor végre elaludt, az apjáról álmodott, amint a Rókalyuk pályáján várja.


Palacsintából, gombócból, fejezetekből sosem elég! 

TFC 5. fejezet

A Rókák egészen június 10-éig, hétfőig nem voltak beosztva edzeni, de már előző nap meg kellett jelenniük, hogy legyen idejük berendezkedni a sportolók körletében. Neil megtalálta a többiek tervezett érkezési időpontjainak listáját Wymack hűtőjén. Az első ember is csak délután kettőre volt várható, míg az utolsó előreláthatóan délután ötkor futott be. Neil már türelmetlenül várta, hogy végre mindenki együtt legyen, mert akkor Kevinnek az egész csapattal lesz lehetősége üvölteni, és talán kevesebb ideje lesz őt piszkálni.

A segédedző egyelőre nem vesztette el a fejét Andrew előtt. Neil ezt az éveken át tartó sajtó előtti mosolygásból és tettetésből szerzett tapasztalatának tulajdonította még a kegyetlen gengszter-selejtekkel való együttélés idejéből. Azonban a sok stressz okozta gőzt valahogy ki kellett ereszteni, és erre Neil volt a legkényelmesebb célpont. Az ESZB szavazata és a hivatalos nyári edzések közötti két hetet annyira nehéz volt kibírni, hogy Neil csaknem megutálta az exyt és Kevint is. Kevin attitűdje a "lehetetlen boldoggá tenni" kategóriából átbillent a "már a közelében lenni is borzalmas" szekcióba. Az unokatestvérek többnyire hagyták, hogy Kevin azt tegyen Neillel, amit akar, és úgy csináltak, mintha semmi gond nem lenne ezzel.

Neil sokkal jobb volt a verekedések elkezdésében, mint azok megnyerésében, de már azt fontolgatta, megéri a vereség, ha csak egyszer is arcon vághatja Kevint. Sajnos "Neil" karakterétől nagyon távol állt a balhézás. Bármennyire nem akart könnyű prédának tűnni, nem volt más választása; nem engedhette, hogy Andrew vagy Kevin meglássák a valós énjét. Szóval összeszorította a fogát, és amennyire csak tudott, viselkedett.

Most már csak egy pár órán át kellett kitartania. Wymack elvitte a stadionba őt táskástul, ahol az edző összeszedte a csapat kollégiumi kulcsait. Neil átvette a sajátját és a papírokat, amelyek a megfelelő kollégiumi viselkedést voltak hivatottak részletezni. Átfutotta, majd mindet aláírta, aztán cserélt az edzővel: a dokumentumokat az iskolai katalógusra. Mivel Neil későn csatlakozott a csapathoz, lemaradt a sportolók korai regisztrációjáról, így majd a többi elsőssel együtt kell bepótolnia ezt augusztusban. Ő maga nem érezte, hogy bármiről lekésett volna, különösen, hogy lövése sem volt, milyen szakra menjen. Magával vitte a katalógust a Rókák társalgójába, bekucorodott az egyik fotelbe, és elkezdte átlapozni. Tudta, választhatna egy szakot találomra is, főleg, hogy a szemeszter végéig sem fogja kihúzni, de érdekelte, miféle lehetőségeket kínált a Palmetto. Elgondolkodott azon, hogy valami marhaságot választ, de túl gyakorlatias volt ahhoz, hogy ilyet tegyen. Ha pedig valami hasznosat akart, akkor mindössze egyetlen lehetőség kínálkozott.

Az idegen nyelvek voltak a szabadság – és részéről a túlélés – alappillérei. Folyékonyan beszélt németül, a második legjobb pedig franciából volt a nyolc hónapos francia és tíz hónapos montreali tartózkodásnak köszönhetően. Mivel nem használta őket, kezdtek megkopni, bár igyekezett külföldi híreket nézni és olvasni, nehogy teljesen elveszítse nyelvtudását. Megkérhette volna az unokatesókat, hogy segítsenek a némettel, de nem akarta, hogy megtudják, érti a magánbeszélgetéseiket. Hogy Kevin mennyire tudott franciául, abban nem volt biztos, de nem akart több időt tölteni gyötrőjével, mint amennyit feltétlenül kellett.

Átolvasta a modern nyelvek szekciót, és közben vacillált. Öt nyelvet lehetett főszakként választani, és másik hármat minornak. A legbölcsebb választás a spanyol lenne, lévén sosem volt túl jó benne, és már az a kevés tudása is rég elszállt – kitöltötte a helyét az utána következő német és francia. Ha most újrakezdené, az rengeteg új lehetőséget jelentene számára a világ déli felén.

Egy egész órát elszórakozott azzal, hogy végigböngéssze a szükséges kurzusokat és az órák idejét, és összeállított egy ideális órarendet. Amint úgy ítélte, sikerült néhány kurzust fixálnia, időpontütközés lépett fel, és kezdhette elölről az egészet. A fő probléma az volt, hogy rengeteg időt szabadon kellett hagynia az edzések miatt. A tanév kezdetével a Rókák reggelente két, délutánonként öt órát edzettek. Ezen kívül még heti öt magánórát is be kellett préselnie valahova – ezt ugyanis a Palmetto megkövetelte minden sportolótól. Hatodik nekifutásra végre megtalálta azt az órarendet, ami minden igényét kielégítette.

A falra nézve látta, hogy még fél óra volt, amit el kellett ütnie valahogy, és eljátszott a gondolattal, hogy nekiáll futni. Épp felállt, mikor Abby sétált be a szobába.

Neil párszor látta Abbyt a nyáron, főleg amikor Wymack túl lusta volt főzni, és a nővel csináltatta meg a menüt. Neil sosem kereste fel önszántából, főleg azért, mert a vele való találkozás együtt járt Andrew-ék bandájával. Hogy Abby hogy bírt velük együtt élni, Neil fel nem foghatta.

– Szia, Neil – köszönt Abby. – Kicsit korán jöttél.

– Az edző nem enged be a Rókavárba, míg Matt meg nem érkezik.

A nő ránézett az órájára.
– Seperc alatt ideér. Mivel van némi szabadidőd, megejthetnénk a kivizsgálásodat.

– Kivizsgálás?

– Csak általános vizsgálatról van szó: súly, magasság és hasonló finomságok. Ma kell megcsinálnunk, nem ér rá holnap, mert vérvétel is van benne. Nem engedhetlek pályára, míg nem aludtál rá egyet. Mikor jártál utoljára orvosnál?

– Régen.

– Nem bírod a dokikat?

– A dokik nem bírnak engem. Tényleg muszáj?

– Addig nem játszhatsz, míg nem engedélyezem, szóval igen – mondta Abby, miközben kinyitotta az orvosi szoba ajtaját. Belépve felkattintotta a villanyt, látszólag nem vette észre, hogy Neil egy tapodtat sem mozdult. Eltelt egy pár perc, mire kijött, hogy megkeresse.

– Lehetőleg ma. Elég sokatokat meg kell vizsgálnom.

Neil felkászálódott a székről, felmarkolta a táskáját, és besétált az irodába. A zsákot letette a földre, és felült az ágyra. Abby tesztjeinek az első fele pont annyira könnyű volt, mint ahogy ígérte. Megmérte a súlyát, és megnézett még néhány dolgot a reflexeitől kezdve a vérnyomásáig. Két ampulla vért is vett Neil bal kezéből, felcímkézte őket, és elzárta a fiókjába. Aztán Neil felé intett.
– Pólót le.

Neil rábámult.
– Miért?

– Nem tudom megnézni a szúrásnyomokat pólón keresztül, Neil.

– Nem drogozok.

– Jó neked – felelte Abby. – Maradjon is így. Na, vetkőzz!

Neil keresztülnézett rajta, a zárt ajtót fixírozta, és egy szót sem szólt. Abby Neilt nézte, de ő sem mondott semmit. Öt perc telt el így, végül Abby törte meg a csendet.
– Igyekszem olyannyira fájdalommentessé tenni ezt az egészet, amennyire csak lehet, de nem tudok neked segíteni, ha te nem segítesz nekem. Mondd el, miért nem veszed le a pólód!

Neil megpróbálta óvatosan megfogalmazni a dolgot.
– Nem vagyok rendben – ez volt a maximum, amit ki tudott hozni.

Abby az ujját Neil arcához érintette, és maga felé fordította a fiú fejét.

– Neil, a Rókáknak dolgozom. Semelyikőtök sincs rendben. Nagy az esély rá, hogy láttam már rosszabbat is, mint amit megpróbálsz elrejteni előlem.

Neil mosolya nélkülözte a humor minden cseppjét.

– Remélem, nem.

– Bízz bennem – kérte Abby. – Nem fogok ítélkezni. Azért vagyok itt, hogy segítsek, emlékszel? Most az ápolód vagyok. Az ajtó csukva van, és kulcsra is zárhatjuk. Ami e között a négy fal között történik, itt is marad.

– Nem mondja el az edzőnek?

– Semmi köze hozzá – mondta Abby, miközben a szabad kezével kettejük közé mutatott. – Csak akkor jelentek neki, ha valami befolyásolja a pályán nyújtott teljesítményedet, vagy ha megszeged a törvényt, és közbe kell avatkoznom.

Neil csak bámult rá, és megpróbált rájönni, vajon hihet-e neki, ugyanakkor tudta, hogy nincs más választása. Máris felfordult a gyomra, ha arra gondolt, mit fog Abby reagálni.

– Nem kérdezhet róluk – mondta végül. – Nem fogok beszélni. Rendben?

– Rendben – egyezett bele Abby könnyedén. – De tudd, hogy ha egyszer szeretnél, akkor itt leszek! És Betsy is.

Neilben fel sem merült, hogy bármit is az orrára köt annak a pszichiáternek, de azért bólintott. Abby elvette a kezét az arcáról, és Neil gyorsan lekapta a pólóját, nehogy meggondolja magát.

Abby azt hitte, készen áll. Neil tudta, hogy ez lehetetlen, és igaza volt. A nő szája elnyílt, ahogy levegőt vett, és teljesen érzelemmentes lett az arca. Nem volt elég gyors, hogy elrejtse a megdöbbenését, és Neil látta, hogy a feszültségtől teljesen megmerevedett a gerince is. Neil a nő arcára szegezte a tekintetét, ahogy az őt nézte, így látta, Abby szemei hogyan katalogizálják egy förtelmes gyermekkor kegyetlen nyomait.

A torka hajlatában kezdődött egy sebhely, ami lekanyarodott a kulcscsontjáig. Az egyenetlen szélű ráncok ujjszélességnyire voltak egymástól - ezeket egy lövedéknek köszönhette, ami pont a golyóálló mellénye szélén találta el. Egy sápadt, formátlan bőrfelület, ami a bal vállától a köldökéig húzódott arra emlékeztette, amikor kiugrott egy mozgó autóból, és szétszakította magát az aszfalton. Kifakult sebek keresztezték itt-ott a testét, némelyek a meneküléssel eltöltött éveknek, némelyek buta baleseteknek, kétségbeesett szabadulási kísérleteknek, vagy helyi csavargókkal való összecsapásoknak voltak köszönhetőek. A hasán egymást keresztező nagyobb vonalak futottak, amit az apja embereivel való összeütközés okozott, miközben Neilék menekültek. Nem hiába becézték az apját Hentesnek: a választott fegyvere a hasítóbárd volt. Minden embere jól értett a késforgatáshoz, és mindegyikük próbálta már levágni Neilt, mint egy malacot.

A jobb vállán egy forró vasaló tökéletes másának a fele díszelgett. Neil már nem emlékezett, mit tehetett vagy mondhatott, amivel ennyire felhúzta az apját. Valószínűleg a helyi rendőrök egyik látogatása után lehetett. A zsaruk és az FBI semmit nem tudott rábizonyítani, de elég sűrűn meglátogatták abban a reményben, hátha találnak majd valamit. Neil dolga ilyenkor az volt, hogy mozdulatlanul és csöndben maradjon, amíg el nem mentek. Valószínűleg kicsit túl sokszor rezzenhetett meg, mert amint távoztak, az apja kitépte a forró vasalót az anyja kezéből, és Neilhez vágta. Még mindig emlékezett rá, hogy nézett ki a bőr, ahogy levált a testéről a forró vas hatására.

Neil csavart egyet a pólóján, majd felemelte a karjait, hogy megmutassa az alkarjait.

– Vannak szúrásnyomaim?

– Neil – mondta Abby halkan.

– Vannak vagy nincsenek?

Abby összepréselte az ajkait, ahogy megpróbált újra a kivizsgálásra koncentrálni. Abban a minutumban, ahogy jóváhagyta, Neil máris visszarántotta a pólóját magára. Az orvos a maradék papírmunkát néma csöndben végezte el.

– Kész vagyunk – mondta Abby. – Neil...

– Nem – a fiú megragadta a táskáját, és a lehető leggyorsabban kimenekült a szobából.

Félig-meddig azt hitte, Abby követni fogja majd, de szerencsére nem tette. Így visszatérhetett a katalógushoz, annak lapozgatásával próbálva lenyugodni. Annyira vágyott egy cigire, hogy szinte bizseregtek az ujjai. Valami olyanra volt szüksége, amitől kicsit kevésbé érezné egyedül magát. Félredobta a katalógust, majd végignézett magán, hogy meggyőződjön róla, minden el van-e fedve a pólója alatt. Minden felsője legalább egy számmal nagyobb volt, mivel a bő cuccok jobban el tudták takarni a sebhelyeit, de még így is szinte meztelennek érezte magát.

Begyűrte a katalógust a táskájába, majd azt a vállára vetette, és megindult kifelé a társalgóból azzal a szándékkal, hogy a belső pályán tölti el az idő hátralévő részét. Egészen az előcsarnokig jutott, amikor kinyílt mögötte az ajtó. Neil habozott a kijáratnál, majd visszanézett, ahogy valaki bejött a másik oldalon a folyosóról.

A jövevény megdöbbentően magas volt a Rókák azon tagjaihoz képest, akikkel Neil a nyarat töltötte eddig. Nicky magassága nem érte el a 185 centit, Kevin pedig 3-4 centivel volt csak magasabb, de ez a fazon 198 centi körül lehetett. A benyomás egyik részét Neil könnyedén rá tudta fogni a srác fekete tüskés hajára, ami fel volt zselézve.

Ez a frizura volt az oka annak is, hogy Neil nem ismerte fel azonnal, ugyanis tavaly még nem volt ennyire bevállalós kinézete. Mire eszébe jutott a neve, az idegen már át is vágott a szobán, és most a kezét nyújtotta felé. Neil elfogadta a kezet, és mindent megtett, hogy Matthew Boyd arcán tartsa a tekintetét. Ez meglehetősen nehéz volt, mert Matt rövid ujjú pólója egyáltalán nem takarta el az elhalványult, de még így is nyilvánvaló szúrásnyomokat mindkét karján. Nem csoda, hogy Abby ennyire hajthatatlan volt a kivizsgálás ezen részével kapcsolatban.

– Matt Boyd – mutatkozott be a férfi, miközben megrázta Neil kezét. – Idén harmadéves vagyok, és én vagyok a Rókák kezdő hátvédje. Te meg biztos Neil vagy.

Neil megúszta a válaszadást, mert Wymack meghallotta Matt hangját, és az irodájából kijőve egy kulcscsomót repített Matt feje felé. A csörgés figyelmeztette Mattet, aki pont időben fordult meg ahhoz, hogy a kulcsok az arcán találják el. Matt elkapta a lefelé bucskázó kulcsokat és ráfintorgott a támadójára.

– Jesszus, edzőbá, magát is jó látni. Mikor döntöttünk úgy, hogy a köszönésekre semmi szükség?

– Ugyanezt kérdezhetném tőled, merthogy eltrappoltál a nyitott ajtóm előtt, anélkül, hogy annyit mondtál volna, vakablak – felelte Wymack.

– Elfoglaltnak tűnt.

– Mindig az vagyok. Ez még sosem tartott vissza titeket, kis pöcsöket a zavarásomtól.

Matt vállat vont és körülnézett: – Hol vannak a szörnyek?

– Gondolom éppen porig rombolják a Rókavárat. Megismerkedtél Neillel?

– Próbáltam – nézett Matt jelentőségteljesen Neilre. – El sem hiszem, hogy ilyen sokáig kihúztad az edző mellett. Hogy élted túl?

– Nem sokat voltam vele – mondta Neil.

– Minden nap Kevinnel és Andrew-val edzett – mondta Wymack.

– Anyám! – kiáltott fel Matt.  – Edzőbá, ez borzasztó!

– Tudja – jelentette ki Abby, aki éppen kilépett az irodájából, és az ajtófélfának dőlt. – Üdv újra itt, Matt. Jól utaztál?

– Mondjuk. De annyi kávét ittam, hogy valószínűleg egy hétig nem fogok aludni.

Matt Neilre nézett: – Berendezkedtél már?

– Az edző nem engedte, hogy nélküled beköltözzek – mondta Neil.

– Jól megvárattad – tette hozzá Wymack – Vidd magaddal őt is meg a cuccait is!

– Gyerünk – mondta Matt. – Eldoblak edzőbához a cuccaidért.

– Itt vannak – mondta Neil.

Matt ránézett Neil táskájára, aztán körbepillantott a szobában bőröndöket keresve, amik nem voltak sehol. Kérdően Wymackre pillantott, aki megrázta a fejét, szóval Matt visszafordult Neil felé.

– Ez egy vicc, igaz? Látnod kéne, mennyi cuccot halmoztam fel a furgonomban! És mennyit hagytam otthon! Elvárod, hogy elhiggyem, hogy kihúzol egy évet egyetlen táskával? Tértágító bűbáj van rajta, vagy mi?

– A héten elviheted vásárolni – mondta Wymack. – A saját idődben, nem az enyémben. Már unom, hogy mindig ugyanazokban a cuccokban látom újra meg újra. Csak szólj, mikor mentek, és odaadom a kártyát, hogy elszámolhassuk.

Neil némileg sértve érezte magát: – Van pénzem.

– Jó neked – reagált rá Wymack. – Azt hittem indulóban vagytok.

Cseppet se hiányoztatok – mondta Matt, de nem volt indulat a hangjában. – Menjünk, Neil!

Matt furgonja két hellyel Wymack és Abby kocsija mellett volt, egy rettenetes kék szörmedvény, ami úgy nézett ki, mint ami kisebb erőfeszítés nélkül ki tudna harapni egy részt a stadionból. Matt nem viccelt arról, mennyi cucca volt: a furgon hátulja dugig volt bútorral, és csak pár feszes kötél akadályozta meg, hogy lavinaként meginduljanak. Az utastérben a hátsó ülések dugig voltak bőröndökkel meg ládákkal. Matt hátradobta az anyósülésről az ott lévő hátizsákot, hogy Neil beférjen. A furgon csöndes zúgással ébredt fel, amit Neil inkább érzett, mint hallott, viszont a rádió fél perc múlva üvöltve kapcsolt be. Matt lekapcsolta, majd berántotta az ajtót.

– Tudod, nem vagyunk ám mind teljesen rémesek – mondta Matt, miközben kigurultak a parkolóból. – Dan utálta a gondolatot, hogy pont a semmittevőkről kapod az első benyomást rólunk. Azt hitte, emiatt nem maradsz majd elég sokáig, hogy a többiekkel is találkozz. Korábban vissza akart jönni csillapítani a feszültséget, de az edzőbá azt mondta, nem szükséges. Azt mondta, előbb-utóbb úgy is meg kell szoknod őket.

– Érdekesek – mondta Neil.

– Érdekes – ismételte meg Matt. – Ez a legvisszafogottabb jellemzés, amit valaha hallottam. De komolyan. Ha zaklatnak, csak szólj! Seggbe rúgom Kevint helyetted.

– Köszi, de megoldom egyedül.

– Én is azt hittem, meg tudom oldani egyedül – túrt bele a hajába Matt, amivel összeborzolta a tüskéket. – Andrew világosan a tudomásomra hozta, hogy senkinek nem hagyja, hogy megoldják. Ha meggondolod magad, tudod, hol találsz. A diplomaosztóig él az ajánlatom.

Neil tudta, hogy nem lesz szüksége Matt segítségére, de megköszönte.

Matt a szélvédőn át mutatott valamit:

– Ott is van.

Palmetto épületeinek, irodáinak és kollégiumainak többsége egy Köröndnek nevezett kanyar mentén helyezkedett el. A Rókavár egyike volt a kivételeknek, de csak azért, mert egy kóbor domb miatt a Körönd megkerülte a kampusz zöld területeit az óratorony mellett. A domb jó hely lehetett volna a diákoknak, hogy az óraközi szünetekben kiüljenek piknikezni, csakhogy valaki a tetejére építette a sportolók kollégiumát. Négy emelet magas volt, saját parkolóval és számítógép-teremmel.

A parkoló hátul helyezkedett el, és Andrew kocsija volt az egyetlen, ami ott parkolt. Matt elhajtott az összes üres hely mellett, hogy a járdaszegély mellé állhasson. Mindkettejükre szükség volt, hogy a járdára pakoljanak a furgonból, és Neil a kupac mellett várakozott, míg Matt leparkolt. Rémálom volt mindent bevinni az épületbe, fel a harmadik emeletre, különösen, hogy jó pár bútordarab be sem fért a liftbe. A lépcsőházzal sem volt sok szerencséjük: túl szűk volt, és folyton beleakadtak a korlátba, amikor megpróbáltak átjutni a lépcsőfordulókon. A kettejük közötti jelentős méretkülönbség sem segített, ahogy az sem, hogy Neil folyamatosan magánál tartotta a táskáját. Nem akarta sem Matt kocsijában, sem a szobájukban hagyni, így minden körnél fel- és lecipelte magával.

A 321-es volt az ő lakosztályuk. Teakonyhát alakítottak ki az ajtón belépve az egyik oldalra, utána jött egy tágas nappali. Három üres asztal volt a falak mentén arra várva, hogy beborítsák őket könyvekkel és iskolai cuccokkal. A rövid közlekedő a fürdőszobában végződött és a hálószoba felé kanyarodott. Ott egy emeletes ágy volt az egyik fal mellé tolva, a harmadik férőhely pedig mellmagasságban helyezkedett el, ez alá polcokat és fiókos szekrényeket zsúfoltak be. Ruhásszekrény csak egy akadt, amit belül az akasztós elválasztók tagoltak több részre.

Csak próbálgatás alapján sikerült kisakkozniuk, mi hova fér be. Végül az összes asztalt az ablak menti falhoz tolták olyan közel, hogy csaknem összeértek, így befért Matt kanapéja a hosszú falhoz, a dohányzó asztal pedig a nappali közepére került. Matt kiszedte a polcokat a házimoziból az utazás idejére, de a csavarok a helyükön maradtak. Emiatt mindössze pár perc alatt össze tudták rakni, és Matt azonnal meg is töltötte a fakkokat a tévével meg a játékkonzolokkal. Neil hagyta, hogy rendezgesse a filmjeit, és bement a hálóba.

A matracok csupaszon álltak, ami azt jelentette, Neilnek ágyneműhuzatot kell majd vennie. Seattle óta nem aludt igazi ágyban. Kaliforniában kocsikba tört be, hogy kölcsön vegye a hátsó ülésüket, Nevadában a buszon aludt, Arizonában pedig a kamionosok mellett, ahogy stoppolva egyre tovább utazott. A millporti ház bútorozatlan volt, szóval a földön hajtotta álomra a fejét, és a pólóit használta párnának. Wymack kanapéja volt a legkényelmesebb dolog, amin feküdt az elmúlt egy évben, de most végre volt egy ágya.

Az egyedül alvás gondolata nyomasztotta. Régebben az anyja ágyában tért nyugovóra, mert annak paranoiája nem engedte, hogy Neil túl messze legyen tőle. Egymásnak vetették a hátukat, így vigyáztak egymásra: a pisztolyok a párnájuk alatt kényelmetlen, de megnyugtató dudorokként hevertek.

– Elmegyek a reptérre, hogy összeszedjem Dant meg Reneet – mondta Matt az ajtóból. – Akarsz jönni?

– El kell mennem a boltba – felelte Neil. – Számít, hol alszol?

– Túl magas vagyok, hogy felül aludjak – mondta Matt. – Seth meg fura órákban van fent, szóval, hacsak nincs valami bajod a magassággal, jobban jársz, ha a felső ágyat választod. Kábé egy óra múlva jövök, utána el tudlak dobni a pályára, ha a lányok is becuccoltak. Dan nem hiszi el, hogy rendben vagy, amíg nem látott a saját szemével.

– Addigra visszaérek – ígérte Neil, így Matt is elindult.

Neil megvárta, míg bezárult az ajtó, és csak azután vette le a válláról a táskát. Újra körbesétálta a szobát, ám ezúttal egyre nehezebb szívvel. A szekrénye a kampusz másik felén volt, Wymack bezárható fiókja meg még messzebb. Az egyetlen félig-biztonságos hely az egész szobában a komód volt, és az is csak azért, mert teljesen be lehetett tolni a fiókjait. A bejárati ajtón kívül semmit nem lehetett kulcsra zárni.

Vagy akár magával vihetné a táskát, mivel a bolt cirka másfél kilométerre van, csakhogy annyira sok dolgot kellett vennie, hogy tudta, nem tud mindent visszacipelni. Fejben végigfutott az időzítésen: Matt útja a reptérre, a várakozás a csomagkiadónál és a visszaút. Még ha Matt egy óra alatt meg is járja az utat, Neilnek is akörül kell visszaérkeznie. A lakosztály ajtaján lévő zárra kellett hagyatkoznia. A boltban kereshet jobb megoldást.

Előásta a tárcáját a táska zsebéből, majd a zsákot betuszkolta a komód alsó fiókjába. Alig fért be, de legalább be lehetett zárni. A fához nyomta az ujjait egy pillanatra, míg gyűjtötte a bátorságot, hogy elsétáljon. Kifelé háromszor is ellenőrizte, biztos bezárta-e az ajtót.

A folyosón a következő ajtó a lányoké volt, az unokatesóké utána következett. Nicky az ajtóban ácsorgott. Mikor meglátta Neilt, elmosolyodott.

– Helló, idegen – köszönt Nicky. – Mi a véleményed Mattről?

– Okénak tűnik – válaszolta Neil anélkül, hogy lassított volna.

Lépcsőn ment le a földszintre, a bejáratnál ellenőrizte az időt, aztán futva indult el a boltba. A légkondicionálóval hűtött levegőt mennyeinek érezte a kimelegedett testén, ahogy a sorokat rótta, hogy összeszedje, amire szüksége volt anélkül, hogy a részletek miatt vívódott volna. Mindent megtalált a lepedőtől kezdve a hajfestékig és zöldségekig, aztán visszament egy válltáskáért. A mostani zsákjába belefért minden, amit birtokolt, ami azt is jelentette, hogy nem volt extra hely az iskolaszereknek. Megnézte a barkácsrészleget, de nem talált olyan zárat, ami bármivel kompatibilis lett volna a szobájában, úgyhogy visszament az irodafelszerelés részlegre.

A sor végén tűzbiztos széfek voltak: ahhoz túl kicsik, hogy a táskája beférjen, és egészen biztosan túl kicsi a ruháinak, de elég nagy, hogy elrejthesse a legfontosabbakat. Egyet elcibált a kasszáig, ott mindent felpakolt a szalagra. A széf miatt a koliba való visszaút elég kínosra sikerült, mivel túl nehéz volt ahhoz, hogy anélkül be lehessen rakni egy táskába, hogy elszakítaná azt.

Neil tudta, hogy jó időt futott, de a lányok gépe előbb landolhatott, mert Matt kocsija a parkolóban állt már. Neil tett egy kitérőt a kocsi felé, és a motorháztetőre tette a kezét, de nem tudta eldönteni, a nap vagy a motor miatt volt meleg. Belépett az épületbe, és felfutott az emeletre, miközben a szíve ki akart ugrani a helyéről.
Nicky ajtaja zárva volt, de a lányoké félig nyitva. Neil hangokat hallott onnan, de nem lassított, hogy beköszönjön. A szobájába sietett. Csak amikor az ajtóhoz ért, és az még mindig kulcsra volt zárva, akkor könnyebbült meg egy kicsit.
A hálószobában a földre dobta a táskáit, hogy átnézze az új cuccait. A még mindig becsomagolt lepedőt felrakta az emeletes ágyra, azt a pár élelmiszert, amit vett, a komód tetejére halmozta. Letépte kis széfjének kartonborítását, átfutotta a használati útmutatót, és félretolt mindent, hogy a táskájához jusson. Nehezen sikerült a fiókot kinyitnia, lévén a zsák annyira kitöltötte a teret, de végül megoldotta a feladatot, és maga elé rakta pakkját. Egy mozdulattal végigcipzározta, félrehajtotta a tetejét, és lemerevedett.
Első pillantásra úgy nézett ki, mintha nem nyúltak volna hozzá. Minden megvolt és minden ott volt, ahol Neil hagyta őket. Összehajtva, de az előző – nem túl kegyes – bánásmódnak köszönhetően meggyűrődve. Neil az anyjától örökölte a paranoiáját, és emiatt nagyon jellegzetes módon pakolta a ruháit. Még a legóvatosabb tolvajt is át tudná verni, mivel mindent azonos módszerrel hajtogatott. A trükkje a címkékben rejlett: mindig kétszer hajtotta meg őket a felül lévő pólóknál.
Valaki átkutatta Neil cuccait, és visszarakta őket – ugyanabban a rendben, ugyanazokban a rétegekben, ugyanolyan óvatosan összehajtva őket. Csakhogy a címkéket kisimították. 

Neil eszeveszett módon kezdte kirángatni és félredobálni ruháit, vadul kereste a mappáját. A mappát, ami az első betűtől az utolsóig úgy nézett ki, mintha egy zaklató rakta volna össze: a műanyag iratrendezők tele voltak újságkivágásokkal, fényképekkel és minden mással, amit Kevinről és Rikóról talált. A cikkek faxpapírra voltak felragasztva, amiket Neil egymás mögé illesztett, és az így létrejött rejtekhelyekben voltak Neil igazi értékei.
Voltak helyek, ahol pénz rejtőzött: papírok, amelyeket tízezres bankjegyekre válthatott be, ha a szükség megkívánta; számok, amelyek azt részletezték, ő és az anyja hol dugták el menekülés közben vagyonukat; és gumival összefogott bankókötegek. Leghátul ott voltak a vészhelyzetben felhívható telefonszámok is, amiket mondókáknak álcázott. Csak egy élt az elérhetőségek közül Amerikában. Neil anyja beházasodott egy amerikai bűnözőcsaládba, de előtte egy angolban nevelkedett. A bátyja, Stuart Hatford adta a nőnek ezt a listát, amikor az elhagyta a férjét. Ő pedig Neilre hagyta, mikor meghalt.
Stuart telefonszáma a következő oldalon volt, egy olyan lapon elrejtve, amit a tetejétől az aljáig összevissza számok borítottak be. Neil csak a születési nevének a használatával tudta visszafejteni a kódot. Annyi sort kellett lefelé menni, ahány betű volt a keresztnevében, és jobbra annyit, ahány a vezetéknevében. Neil még soha nem hívta fel ezt a számot, és remélte, hogy soha nem is kell majd. Semmi értelme nem volt elmenekülni egy bűnözőcsaládból, hogy becsatlakozzon egy másikba.
Az utolsó rejtekhely egy meghamisított szemészeti leletet tartalmazott. Nem volt ugyan szemüvegre szüksége, de nem vehetett színes kontaktlencsét anélkül, hogy tudta volna a szemének az átmérőjét és a görbületét. A lelet mellett volt egy kupac barna lencse is.
Neil végigszámolta a pénzt, és a megfelelő végösszeg jött ki. Ettől nem érezte jobban magát. Ha valaki végignézte a cuccait és megtalálta a mappát, mégis hogyan adhatna magyarázatot? Csak a készpénz és az arról szóló papírok alapján negyedmillió dollár volt nála.
Az a tény, hogy valaki szándékosan jött és végigtúrta a táskáját, határtalanul feldühítette. Az okos dolog most az lett volna, ha nyugton marad, úgy tesz, mintha minden rendben lenne, és megvárja, míg a tolvaj újra megkeresi. Csakhogy Neil sajnos az apja természetét örökölte, és most betelt nála a pohár.
Akár Matt is tehette volna, de Neil nem hitte, hogy így áll a dolog. Nem, mintha bízott volna Mattben, Neil senkiben sem bízott, különösen nem egy olyan valakiben, akivel csak most találkozott. Az időzítés volt az, ami tisztázta langaléta csapattársát: lehetetlen lett volna, hogy kiérjen a reptérre és vissza, segítsen a lányoknak felcipelni a cuccaikat az emeletre, és emellett még legyen ideje kipakolni és visszapakolni Neil táskáját is. Egyetlen kézenfekvő gyanúsított maradt.
Neil becsúsztatta az ujját a mappa gerincébe, és kipiszkált két vékony tűt, amelyek az anyja álkulcsaihoz tartoztak valaha. A szájába dugta őket, hogy ne vesszenek el, és beállította a széfen a zárat. Begyűrte a mappáját, becsapta a széf ajtaját, és átpréselte a második lakatot is a doboz fogantyúján. Miután rögzítette, egy pár erőteljes rántással megbizonyosodott róla, hogy biztosan bezáródott, majd belökte a széfet a ruhái alá. A tenyerébe köpte a tűket, és kiviharzott a szobából –  csak annyi időre lassított, hogy becsukja az ajtót maga után.
Neil megnézte Andrew ajtaját, és nem lepődött meg, hogy zárva találta. Elé guggolt, és munkához látott. Nem tartott sokáig. Olcsó zár volt, és még a régi öltözőjén lévő nevetséges holminál is könnyebb volt kinyitni. Bárki építette is a kollégiumot, úgy tűnik, nem számolt az Andrew és Neil féle emberekkel. Neil felemelkedett a guggolásból, a zsebébe csúsztatta a tűket, és kinyitotta az ajtót.
Andrew csapata a nappaliban lézengett elszórva. Aaron és Nicky összeillő babzsák-fotelekbe süppedve videójátékoztak, Kevin az egyik asztalnál valami magazint olvasott, Andrew pedig az ablakhoz legközelebbi asztalon ült, hogy dohányozhasson. Ahogy az ajtó kinyilt, mind elcsöndesedtek és Neilre meredtek.
Andrew reagált először. Kipöckölte a staubot az ablakon, és elvigyorodott.
– Próbáld újra, Neil! Ez nem a te szobád.
Aaron egy erőteljes gombnyomással megállította a játékot, és Nickyre nézett:
– Pedig bezártuk – mondta németül, nem igazán kérdő hangsúllyal.
– Nekem is ez rémlik – felelte Nicky. Aztán angolra váltott, hogy Neiltől barátságosan megkérdezhesse: – Hé, úgy hallottam, Matt visszatért. Találkoztál már Dannel és Renee-vel?
Csalárd hangjuk és Nicky mosolya csak tovább fokozta Neil dühét. Ha az unokatesók a németet tervezték használni, hogy kijátsszák a körülöttük lévőket, akkor Neil az utolsó utáni pillanatig titokban fogja tartani, hogy ő is érti a nyelvet. De ez nem azt jelentette, hogy ne vághatna vissza, szóval franciára váltott, és Kevinre irányította a dühét.
– Tartsd távol magad a cuccaimtól! – vakkantotta. Azt kívánta, bárcsak örömét lelte volna a nyelv és a dühös hangszín által kiváltott teljes megdöbbenésben, de semmit nem érzett. – Legközelebb, amikor valamelyikőtök olyasmibe üti az orrát, amihez nincs köze, esküszöm, hogy megbánjátok!
Sokáig senki nem szólt. Nickyt túlzottan lekötötte, hogy tátott szájjal bámuljon Neilre, Aaron pedig Kevint szuggerálta abban a reményben, hogy ő majd lefordítja az elhangzottakat. Andrew meglepetését könnyen örömként lehetett értelmezni, ahogy előredőlt az asztalon.
– Azta! Egy újabb Neil rengeteg adottságából! Hány is jár egy embernek?
Neil semmibe vette Kevin kedvéért: – Mondd, hogy megértetted!
– Megértettem – mondta Kevin franciául, majd folytatta. – Csak nem érdekel.
– Kezdjen érdekelni! Két hétig hagytam, hogy azt csinálj velem, amit akarsz, mert tudom, mennyire halálra rémít a kerület-csere, de ebből elég. A mai megbeszélésen Andrew is meg fogja tudni. Fel kéne készülnöd a robbanás kezelésére ahelyett, hogy engem basztatsz.
– Te csak aggódj a hozzá nem értésed miatt, én majd aggódom Andrew miatt.
– Jobb is! – mondta Neil. – Tegyél pórázt a kis szörnyedre, vagy én fogok!
– Te, a halálra rémült kisgyerek?
– Baszódj meg, te nyomorék!
A szoba másik felében Kevin elsápadt. – Minek neveztél engem?
– Egy letűnt senkinek, egy koloncnak – mondta Neil.
Kevin olyan gyorsan pattant fel a székéből, hogy felborította azt. Neil kihátrált a szobából, és az ajtó hangos csapódással vágódott be, elválasztva a fiúkat. Csak két lépést tett, mikor Kevin újra felrántotta az ajtót. Kevin ujjai a srác torkára kulcsolódtak, ahogy a falhoz kente Neilt. Ő támadója csuklóira fonta a kezét, így próbálva meg lazítani a szorításon, hogy levegőt is kapjon. Megpróbálta a térdeit is használni, de Kevin a teljes súlyával a falhoz lapította.
– Mi a fasznak neveztél engem? – követelte a választ Kevin.
Neil nem kapott levegőt, így nem tudott válaszolni sem. De nem számított, ugyanis Kevin haragja és Neil betonfalhoz való ütközése előcsalta a Rókákat. Andrew bukkant fel hamarabb, de Matt mozdult először Kevin felé. A segédedző torka köré fonta a karját, és veszélyes szögben hátrarántotta.
– Engedd el, Day! – vicsorogta Matt.
– Oké, oké, nyugi van – mondta Nicky Andrew háta mögül. – Gyerünk, Matt!
Kevin egy kézzel elengedte Neilt, és Matt bordái közé vágta a könyökét. Matt felmordult, és még szorosabban tartotta Kevint, akinek így muszáj volt elengednie áldozatát, ha lélegezni akart. Matt elráncigálta Kevint Neil közeléből, de Kevin két lépés után kiszabadult, és Mattet vette célba az öklével. Matt kivédte az ütést, majd úgy behúzott Kevinnek, hogy az elterült.
Matt még csak most kezdett belelendülni – legalábbis ezt sugallta a kifejezés az arcán, de Andrew közé és Kevin közé lépett, még mielőtt újra célba vehette volna a padlón fekvőt. Bár Andrew mosolygott és semmi nem utalt a testtartásában arra, hogy ez egy békés csevejnél több lenne, Matt nem hagyta magát félrevezetni. Egy lépést tett hátra, hogy egyértelmű legyen, feladta a harcot, és egy aggódó pillantást vetett Neil felé. Kevin talpra kecmergett Andrew mögött, és egy dühös pillantást vetett Neil irányába. Amaz nem volt hajlandó senkivel sem felvenni a szemkontaktust, és úgy tett, mintha a szemben lévő fal lenne a legizgalmasabb dolog, amit valaha látott.
Ezt a pillanatot választották a lányok, hogy közbelépjenek. Az egyikük közelebb lépett Matthez, az arcát düh felhőzte. Sötéten pillantott Andrew csapatára és Neilre:
– Mégis mit csináltok? Ez az első nap, hogy visszajöttünk! Hogy tudtok máris verekedni?
– Gyakorlatilag mi sosem mentünk el – felelte Andrew –, és Neil is itt van már hetek óta, szóval ez a ti első napotok, nem a miénk.
Andrew oldalra hajolt, hogy elnézhessen a lány mellett, annak szobatársára.
– Szia, Renee. Ideje volt már.
Az első lány azonban nem adott esélyt Reneenek, hogy válaszolhasson. – Magyarázatot, most, Andrew!
– Úgy nézel rám, mintha én tehetnék róla – mondta Andrew, miközben az ujjával megfenyegette a lányt. – Nézz körbe! Neil a mi szobánkban volt, szóval technikailag ő kezdte az egészet. Dan, az elfogultságod kegyetlen és szakszerűtlen.
Danielle Wilds ekkor Neil felé fordult. A Rókák kapitánya magasabb volt Neilnél, de nem sokkal. Barna haja könyörtelenül rövidre volt vágva, és elég csapzott volt a beköltözés miatt. Összeszűkült szemekkel alaposan végigmérte Neilt.
– Mi a gond?
– Semmi – felelte Neil. Mikor Dan a kezével a Neil és Kevin közötti konfliktust jelezte, egyszerűen vállat vont. – Csak véleménykülönbség. Semmi fontos.
– Remekül kijövünk – kontrázott Andrew. – Neil még abba is belement, hogy velünk jöjjön a stadionba.
– Ó, valóban? – kérdezte Dan, szemmel látható szkepticizmussal.
Mindenki Neilre nézett. Az, hogy ez egy öngyilkossággal is felért, nem sokat számított, lévén, hogy Andrew bandája belemászott a cuccaiba. Neilnek azon kellett dolgoznia, hogy csökkentse a kárt.
– Igen – válaszolta. – Gondoltam, Matt kocsija tele lesz, szóval elfogadtam az ajánlatukat.
Dan már éppen kezdett volna ellenkezni, de Matt karjának érintésével elcsitította. Dan gyanakvó pillantást küldött Andrew felé, aztán megrázta a fejét.
– Nem tudom, ki kezdte, de a verekedéseknek ezennel vége.
– Az örök optimista! – mondta Andrew, majd két ujjal szalutált Neil felé. – Hamarosan találkozunk. Nehogy elmenekülj!
– Álmodni sem mernék róla – hazudta Neil.
Andrew eltűnt a szobájukban, Aaron és Nicky követte. Kevin mozdult meg utoljára. Hűvös pillantást vetett Neilre, majd hangos dörrenéssel bevágta az ajtót. Neil csak bámult utánuk, miközben azon agyalt, hogy mégis hogy fogja túlélni az utat a stadionba.


Tovább olvasnék!