TRK 1. fejezet

Úgy tűnt, mintha halloween lenne, csak két hónappal korábban a szokásosnál. Múlt héten narancssárga és fehér lobogók borították be a Palmetto Állami Egyetemet az új tanév kezdetét megünneplendő. Ezen a hétvégén valaki kicserélte az összes fehér szalagot feketére. Így most valamelyest olyan hatást keltett, mintha gyászolnának. Neil Josten olcsó tisztelgésnek találta a gesztust, de lehet, csak a cinizmus beszélt belőle.

Nagylelkűen megbocsátotta magának ezt a megcsömörlött nézőpontot. Tizennyolc éves korára több ember halálának volt szemtanúja, mint amennyit össze tudott számolni. A halál kellemetlen volt, de ismerős és kezelhető fájdalomként ült a mellkasán. Seth Gordon szombat esti váratlan túladagolása többet kellett volna, hogy jelentsen Neilnek, hiszen csapattársak és szobatársak voltak immár három hónapja, mégsem érzett semmit. Az is elég nagy kihívás volt legtöbbször, hogy ő maga életben maradjon, így nem volt ideje, hogy más balszerencséjén fájjon a feje.

A kocsiban feldübörgött a rock, ami pár pillanatra megtörte a csöndet, de hamarosan el is hallgatott. Neil végre félrenézett a zászlókról, és előre fordult. Nicholas "Nicky" Hemmick csöndes káromkodással emelte el kezét a műszerfaltól. A hátsó ülés másik helyén Nicky unokatestvére, Aaron Minyard lökte meg a vezetőülést. Hogy ez a mozdulat azt a célt szolgálta, hogy leteremtse Nickyt, amiért megpróbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne, vagy csöndes támogatásként funkcionált, Neil nem tudta eldönteni. A kapcsolat az unokatestvérek között olyan kuszának tetszett, hogy Neilnek esélye sem volt megérteni.

Nicky újra a rádió felé nyúlt. Kevin Day az anyósülésről eltolta Nicky kezét. – Nyugi. Ne görcsölj!

– Nem akarom ezt – mondta Nicky halkan és szomorúan.

Senki nem válaszolt, de Neil úgy vélte, mind egyetértettek. Semelyikük nem lelkesedett a mai edzés miatt, de nem hiányozhattak túl sokat, lévén az évad már javában tartott. A jó hír, hogy David Wymack edző csak szerda délutánra rendelte őket vissza a pályára. Andrew Minyardnak, Aaron ikertestvérének ezen a napon volt a hetente esedékes terápiás találkozója.

Általában Andrew féktelen viselkedése nem volt probléma, de a gyógyszerek okozta vidámságtól nem lett barátságosabb. Tuti katasztrófával végződött volna a robbanékony Andrew szembenézvén legkevésbé kedvelt csapattársa halálával. Eredetileg a csapat vasárnap délelőtt gyűlt össze egy megemlékezésre, de az Andrew és Matt dulakodásába fulladt.

Wymack ezután szétválasztotta a csapatot. A felsőbb évesek Abby Winfieldhez, a sportorvoshoz költöztek, az unokatesókat és Kevint pedig a kollégiumba száműzte. Neil is maradhatott volna a hálótermében, de az edző nem akarta, hogy egyedül legyen a szobában, amin előtte Mattel és Sethtel osztozott. Így hát az ifjú néhány éjszakát Wymack kanapéján töltött. Úgy vélte, az edző feleslegesen aggodalmaskodik, de inkább nem vitatkozott.

Seth szombaton halt meg és hétfő délután hamvasztották. Neil úgy tudta, hogy az édesanyja mindenbe beleegyezett, de még csak el sem jött a krematóriumba, hogy elvigye a fia hamvait. Allison Reynolds, Seth vissza-visszatérő barátnője, egyben a Rókák védekező-osztója tartotta meg az urnát. Neil nem tudta, el akarja-e temetni vagy a hálószobájában tartaná inkább. Nem is szándékozott rákérdezni. Üldözte a gondolat, hogy esetlegesen szerepet játszott csapattársa halálában. Amíg erre fényt nem derített, jobbnak látta kerülni a lányt.

Allison nem volt hivatalos a mai edzésre, de a többiek igen. Neil vasárnap reggel óta most látta először a felsőbb éveseket. Az újraegyesülés nem sok jóval kecsegtetett. Azonban már csak két napjuk maradt a szezon második mérkőzéséig, úgyhogy össze kellett kapniuk magukat. A Rókáknak sosem volt sok esélyük, de ez az év egyenesen tragikusnak ígérkezett. Eddig is ők voltak az NCAA, a Nemzeti Egyetemi Atlétikai Szövetség I. osztályának legkisebb csapata. Nos, most már annyira kicsik lettek, hogy épp csak elérték a létszámhatárt, hogy játszhassanak. Elvesztették az egyetlen végzős diákjukat, a védősoruk maradéka pedig egy sérült nemzeti bajnokból és egy amatőrből állt.

Narancs szín villant a szeme sarkában. A Palmetto állambeli exy stadiont nehéz volt nem észrevenni 65.000 férőhelyével és narancs-fehér falaival, a legrikítóbb festékekkel, amit csak az iskola talált. Orbitális méretű rókamancs-nyom ékeskedett mind a négy külső falán. A fekete szalagok idáig is elértek: a parkoló minden lámpaoszlopát és mind a huszonnégy kaput beborították. A Rókák zárt bejárata kegyhellyé alakult. Közös képek Sethről és a barátairól, valamint tanárai üzenetei tarkították az ajtót.

Nicky lehúzódott az út szélére, de nem állította le a motort. Neil kikászálódott a hátsó ülésről, és a motorháztetőn túli autókat számolta. Kevin jelenléte a csapatban folyamatos őrséget igényelt, de a szám megduplázódott a nyár alatt, amikor is Kevin volt csapata a délkeleti körzetbe került. Neil már hozzászokott a kampuszrendőrség jelenlétéhez, bárhová is ment, ennek ellenére utálta a látványt.

Amint Kevin és Aaron is kiszállt, Nicky továbbhajtott. Nem volt értelme edzőcuccra váltania, mivel fél órán belül ott kellett lennie Andrew-ért a Reddin Gyógyászati Központban. Neil követte tekintetével a távolodó autót, majd a csoporttársaira nézett.

Nyílt titok volt, hogy Andrew négy fős bandája gyűlölte Sethet, de Aaronban és Nickyben még volt annyi emberség, hogy megrázta őket hirtelen halála. Kevin első reakciója meglehetősen szívtelenre sikerült; mondjuk teljesen szét volt csúszva, amikor kiderült a hír. Neil nem tudta, a sztársportolónak a kijózanodással együtt némi részvétet is sikerült-e összekaparnia azóta.

Kíváncsian várta, melyikük szedi össze magát először, de az ő türelme is véges volt. Mikor fél perc eltelt anélkül, hogy bármelyikük megmozdult volna, feladta és inkább elsétált a Rókák bejáratához. Elvileg pár havonta kellett volna belépési kódot cserélniük, de mióta a Hollók is a körzetükbe tartoztak, Wymack hetente változtatta. Ezen a héten éppen Abby telefonszámának az utolsó négy számjegyét kellett beütni. Neil kezdte beismerni, a csapattársainak igaza lehetett Wymack és Abby láthatatlan kapcsolatát illetően. 

Elsétáltak az öltözőkig. Az ajtó nyitva volt és égett a lámpa odabent, de maga a folyosó üresen állt. Neil felfedező körútra indult, míg Aaron és Kevin elhelyezkedett. Folyosó kötötte össze a társalgót az előcsarnokkal, ahol a Rókák általában interjút adtak a meccsek előtt és után. Az előcsarnok  hátsó falán lévő ajtó, ami a stadionba vezetett, zárva volt. Neil visszasétált az öltözők meg az irodák felé. Wymack irodája csukva volt, de némi várakozás után lehetett hallani az edző hangját az ajtó tompításában. Miután Neil megbizonyosodott arról, hogy nincs illetéktelen behatoló a környéken, visszament a többiekhez. 

Aaron és Kevin éppen átrendezték a bútorokat. Egy ideig csöndben figyelte, hogyan alakítják a székeket és kanapékat V-alakba, majd megkérdezte tőlük, mit is csinálnak. 

– Helyet, hogy rendesen elférjünk – felelte Aaron. – Felteszem, nem akarsz egy üres széket bámulni egész évben.

– De ugyanannyi ülőhely van.

– Négy ember alig fér el a kanapén. Öt már kizárt.

– Öt? 

Kevin úgy mérte végig, mintha gyengeelméjű lenne. Ezt az arckifejezését Neil nagyon jól megismerte az elmúlt négy hónap során, de továbbra sem volt a kedvence.  

– Tudod a helyed, nem? – kérdezte Kevin. 

Szombat estig Neil eléggé naiv volt, hogy azt higgye, tudja a helyét. Andrew megígérte, hogy megváltoztathatja a dolgok állását, de a védelmének ára volt: megvédi Neilt a múltjától, ha Neil segít Kevint Palmettóban tartani. Elég könnyűnek hangzott a feladat, de Nicky figyelmeztette, hogy ennél többről lehet szó. Mindezt Andrew diszfunkcionális kis csoportján belülről kellett végrehajtania, nem maradhatott tovább a peremvidéken. 

Ennek a tudatában máris több értelme lett a társalgó átrendezésének. Nyáron Andrew négyes csoportja összepasszírozva ült a kanapén. Most elterpeszkedhettek kicsit: hárman a kanapén és ketten a kanapé két oldalára elhelyezett széken. A felsőbb éveseknek is jutott egy kanapé és egy szék, szemben velük. 

Neil megindult az egyik szélső szék felé, mivel eddig mindig a szélen foglalt helyet, de Aaron megelőzte. Egy pillanatig tétovázott, így Aaron végül nagy kegyesen felvilágosította: 

– Te vagy a kanapén Kevinnel és Andrew-val. Ülj le.

– Nem szeretek összezsúfolódni másokkal, és nem akarok a tesód mellett ülni. 

– Nicky is elviselte egy évig, te is el tudod.

– Te a családja vagy – válaszolta Neil annak ellenére, hogy ez nem sokat jelentett egyiküknek sem. Wymack csak elfuserált otthonokból válogatott be sportolókat. A Rókalyukban a "család" egy olyan fantazmagória volt, amit a könyvek és mozifilmek érdekesebbé tételére találtak ki. Neil már akkor tudta, hogy vesztett, amikor kimondta ezt a satnya érvet, így hát elfoglalta a kijelölt helyet.

Utána nyomban leült Kevin is, egy helyet kihagyva maguk között Andrew-nak. Neil újra körülpásztázta a helyiséget, kíváncsi volt, a felsőbb évesek mit szólnak az új felálláshoz. A tekintete megakadt a tévé fölött függő túlméretezett beosztáson; gyomra görcsbe rándult, ahogy olvasta a listát. Október 13-án, pénteken az utolsó helyezett Rókák játszik az első helyezett Edgar Allan Egyetemi Hollókkal. Borítékolható a katasztrófa.

A folyosó végén Wymack ajtaja kinyílt, de egy fél pillanattal később megcsörrent a telefon. Az edző nem fárasztotta magát az ajtó becsukásával, mielőtt felvette. Abból, amit Neil hallott, valaki a csapat szegényes létszámáért baszogatta Wymacket. Az ő nyilvánvaló idegessége kicsit elvett biztatónak szánt válasza meggyőző erejéből, de Neil hitte, hogy minden szavát komolyan gondolja. Edzőjét nem érdekelte, hogy kilenc vagy huszonöt rókája van. Támogatni fogja őket az utolsó lélegzetvételükig.

Wymack még mindig a vonalban volt, amikor a társalgó ajtaja kinyílt. Danielle Wilds kapitány lépett be először, de nem maradt messze mögötte pasija, Matt Boyd és legjobb barátnője, Renee Walker sem. Csak pár lépést tettek meg a helyiségben, amikor megtorpantak.

Dan Neilre mutatott, de Kevint bámulta közben.

– Ez meg mit jelentsen?

Aaron felelt a megszólított helyett.

– Már akkor tudtad, amikor elvittük magunkkal szombat este.

Wymack lecsapta a telefont. Neil azon tűnődött, ténylegesen véget ért-e a vita, vagy az edző a további Rókák érkezését használta ürügyként a beszélgetés felfüggesztésére. Néhány pillanat múlva megjelent ő is a társalgóban; szemével Dan ujjainak irányát követte Neilig. Onnan Kevinre, majd Aaronre nézett, aztán végig az ülések új elrendezésén és vissza Neilre.

– A legutolsó infóm, hogy Andrew ki nem állhat téged – állapította meg.

– Friss infók – erősítette meg Neil, de nem vesződött további magyarázattal.

– Érdekes. – Wymack még egy kicsit szuggerálta őt, aztán a felsősökhöz fordult. – Ha megtennétek, hogy helyet foglaltok... beszélnünk kell.

Az edző megindult a házimozi felé, és megvárta, míg mindenki elhelyezkedik. Mellkasa előtt összefonta karjait, közben egyesével megszemlélt magának minden Rókát.

– Abby írt nekem egy beszédet, hogy előadhassam ma nektek. Elég megható volt, tele olyasmikkel, mint a bátorság, a veszteség, meg hogy tartsunk össze ezekben a vészterhes időkben. Összetéptem és bevágtam az asztal melletti szemetesbe.

– Nem azért vagyok itt, hogy kedves szavakat susogjak és megveregessem a hátatokat. Nem azért, hogy legyen kinek sírni a vállán. Mindezért forduljatok Abbyhez vagy menjetek a Reddinbe és beszéljetek Betsyvel. Az én feladatom, hogy az edzőtök legyek minden körülmények között. Hogy mozgásban tartsalak titeket, és visszaküldjelek a pályára akár készen álltok rá, akár nem. Valószínűleg ettől én leszek a rossz zsaru, de ezzel meg kell tanulnunk együtt élni.

Az edző egy pillanatig elidőzött a vele szemben üresen álló székeken. A Palmetto State exy csapata idén ötödik éve működött. Wymack a semmiből építette fel és saját kezűleg választotta Seth-et az első csapat kezdősorába. A játékosok személyes problémáinak, az eredeti elszúrt szerződésnek, amely simán engedte a csapattagokat elsétálni, illetve annak lehetőségnek köszönhetően, hogy a játékosok négy év alatt lediplomázhatnak öt helyett, csak Seth játszotta végig mind az öt évet a csapattal. Szerencsétlen srácról nem sok jót lehetett elmondani, de az biztos, hogy harcos típus volt. És most nincs többé.

Wymack megköszörülte a torkát, fél kezével pedig végigsimított rövid haján.

– Nézzétek. Szopóágon vagyunk, és ez jó darabig így is fog maradni. Nem kell elmagyaráznom, hogy az élet igazságtalan. Azért vagytok itt, mert nagyon jól tudjátok. Az életet nem érdekli, mi mit szeretnénk; rajtunk múlik, hogy kiharcoljuk magunknak minden erőnkkel. Seth azt akarta, hogy nyerjünk. Azt akarta, hogy verekedjük át magunkat a negyedik meccsen. Tartozunk neki annyival, hogy megcsináljuk. Mutassuk meg a világnak, mit tudunk. Legyen ez a mi évünk!

– Már eleget vesztettünk, nem gondoljátok? – tette hozzá Dan a csapattársai felé fordulva. – Itt az ideje, hogy nyerjünk!

Matt az ujjait a lányéiba fűzte, és megszorította a kezét.

– Egészen a fináléig!

– A szavak fabatkát sem érnek – morogta Wymack. – Bizonyítsátok a pályán, hogy elegek vagytok a bajnoksághoz! Öt percen belül kint akarok látni mindenkit könnyű felszerelésben, különben beíratlak titeket a maratonra.

Wymack rendhagyó lelkesítő beszéde nélkülözte a szokásos erőltetett dühöt, de a szavai elég ismerősen csengtek ahhoz, hogy mozgásra bírják a bandát. A férfiöltözőre néma csend telepedett, ahogy átvedlettek. Neil az egyik vécéfülkébe cipelte a cuccait. Egy fésülködő asztal választotta el a toaletteket a zuhanykabinoktól. Visszafelé megállt, hogy vessen egy pillantást magára a tükörben.

Vegyes érzései voltak a tükörképét illetően. Kiköpött mása volt gyilkos apjának, aki elől nyolc éve menekült. Hajfestékkel és kontaktlencsével könnyedén elrejthette igazi arcát, de fárasztó volt az álca folyamatos fenntartása a Rókák mellett. Naponta kétszer ellenőrizte hajtöveit, és háttal a falnak aludt, hogy estére kivehesse a lencséket. A tartót a párnahuzatban rejtette el, és volt egy tartalék a pénztárcájában is. Necces volt, de ez tartotta életben és biztonságban. Most viszont érezte, ennyi már nem lesz elég a jövőben.

Észre sem vette, milyen sokáig maradt el, amíg Matt és Kevin a keresésére nem indultak. Látta tükörképüket, ahogy megjelentek az ajtóban, viszont nem fordult meg közeledtükre.

– Egészen a fináléig? – visszhangozta Neil.

– Vannak még csodák – így Matt.

– Ne alapozz olyan megfoghatatlan dolgokra, mint a csodák – korholta Kevin. – Nem fog a sült galamb a szádba repülni. Fejezd be a készülődést és irány a pálya!

– Egyszer kikereshetnéd az "érzéketlenség" szót a szótárból – vágott vissza Matt dühösen. – Jót fog tenni az egódnak, amikor meglátod alatta a képed.

– Nem – vágott közbe Neil, mielőtt Kevin válaszolhatott volna. – Igaza van. Annak az esélye, hogy az Edző talál nekünk egy új csatárt év közepén szinte nulla. Amíg nem ötöl ki valamit, csak Kevin és én maradtunk, és egyikünk sem elég ehhez.

– Hallottad ezt, Kevin? – kárörvendett Matt. – A cseréd inkompetensnek hívott.

– Nem érdekel a véleménye – morogta amaz.

Nem tagadta ugyan Neil szavait, és ha Matt ezt nem is vette észre, ő igen. Kevint balkezes csatárnak nevelték, de Riko eltörte az aktív kezét múlt decemberben egy féltékeny dührohamában. Kevin március óta próbálja újratanulni  játékot jobbkezesként, de a közelében sincs annak, amire egykor képes volt. A közvélemény szerint igazi zseni már csak amiatt is, hogy egyáltalán képes játszani, de Kevin nagyot koppant korábbi piedesztáljáról. Bármilyen brutális is tud lenni az ex sztár a csapat többi tagjával, magával a legkeményebb. Ez az egyetlen, amiért Neil hajlandó volt elviselni leereszkedő megnyilvánulásait.

Ellökte magát a tükörtől, és befejezte a készülődést. Dan és Renee a folyosón várt a fiúkra, együtt indultak bemelegíteni. Negyven perc váltott fokozatú futás után visszamentek az öltözőbe vízért. Egy csapatként nyújtottak, amikor kinyílt a bejárati ajtó.

Neil a felsőbb évesekre pillantott, hogy megfigyelhesse a reakciójukat, miközben Nicky és Andrew csatlakozott hozzájuk a csarnokban. Dan vetett feléjük egy fél pillantást, majd folytatta a nyújtást. Matt ábrázata megkeményedett, ahogy felfedezte Andrew vigyorgó arcát. Csak Renee-nek sikerült mosolyognia; hangja ha csöndes is, de barátságos volt, ahogy köszönt nekik.

– Szia, Renee – felelt Andrew. – Visszaköltözöl a koleszba?

– Ma este – válaszolt Renee. – Már bepakoltunk Matt kocsijába reggel.

Andrew ezzel megelégedett, és eltűnt az öltöző felé vezető ajtón át. Nicky tétovázott egy kicsit, bizonytalanul ácsorgott társai közt, akikkel napok óta most találkozott először. Dan újra ránézett, de pókerarcában nem volt semmi bátorító.

– Helló – köszönt Nicky szelíden. – Megvagytok?

– Hellyel-közzel – felelt Dan. Nem kérdezte, Nicky hogy érzi magát. Valószínűleg nem érdekelte.

Egy ideig a fiú is hallgatott, aztán feltett még egy kérdést.

– És Allison hogy van?

– Mit érdekel? – vetette oda Matt.

– Matt – dorgálta finoman Renee. Aztán az unokatestvérhez fordult. – Nagyon nehéz neki, ahogy erre számítani lehetett, de egy percre sem hagyjuk magára. Nem akar Betsyvel beszélni, de szerintem hamarosan megnyílik.

– Aha... – bólogatott Nicky, hangja szinte suttogás.

Wymack megvárta, míg befejezik, aztán Nicky felé intett.

– Ti ketten indítsatok a pályára és kezdjetek futni. Nem azért fizetem a villanyszámlát, hogy itt pletyizzetek. A többiek fejezzék be és igyanak. Ha Andrew és Nicky végzett, nekiállunk a gyakorlatoknak. A mai... – Az edzőbe belé fojtotta a szót a csarnok végi telefoncsörgés.

– Ezek a piócák az őrületbe kergetnek! Fel kellett volna vegyek egy titkárnőt.

Nicky az öltöző felé vette az irányt, Wymack pedig a telefonjáért indult. Neil a csarnok végében állt, a legközelebb a folyosóhoz, így hallotta, mit mond az edző. Nyilvánvaló idegessége ellenére civilizált hangnemet sikerült megütnie.

– Wymack edző, Palmetto Állami Egyetem. Hogy mondja? Egy pillanat.

A hordozható készülékkel a kezében bukkant fel. Hüvelykujjával lenémította a mikrofont, és berúgta a férfi öltöző ajtaját.

– Andrew Joseph Minyard, mi a fészkes fenét csináltál már megint?

– Nem én voltam, hanem a félkarú rabló! – üvöltötte vissza Andrew valahonnan.

– Azonnal gyere ide! – dörrent az edző együtt a csapódó ajtóval. Andrew néhány másodperc múlva megjelent, már átöltözve. Wymack nekiszegezte a telefont.

– A rendőrség keres. Jobb, ha tisztázod magad, mielőtt végighallgatnám a teljes verziót tőlük.

– Nem én voltam. Kérdezd a hasonmásom?

Wymack dühös pillantást vetett rá, és visszanyomta a mikrofont, majd a füléhez emelte a kagylót.

– Pontosan mi volna a probléma... Higgins biztosúr, azt mondta?

– Ó – szólalt fel Andrew riadtan. – Ne, Edző.

Wymack csendre intette, de Andrew megragadta a férfi csuklóját, és kicsavarta a kezéből a telefont. Az edző elkapta a mezét, mielőtt elszaladhatott volna. Andrew nem próbálta kitekerni magát a szorításból, csak bámulta a telefont a kezében, mintha most találkozna először a technika ezen vívmányával.

– Ne várakoztasd meg – szólt rá Wymack.

Andrew megfordult. Nem annyira, hogy kiszabaduljon, csak hogy szembenézhessen az ikertestvérével. Aaron egy nyújtó mozdulat közepén fagyott le, onnan bámult fel rá. Andrew teátrális mozdulattal, kezét a levegőbe dobva megvonta a vállát, végül  füléhez emelte a telefont.

– Higgins disznó, maga az? – kérdezte. – Ó, abszolút. Igen, meglepett. Hát elfelejtette, hogy utálom a meglepetéseket? Mi? Nem, na ne kéresse magát. Nem fáradozott volna ennyit a levadászásommal csak hogy csacsogjunk egy jót, szóval mit akar?

Andrew egy rövid időre elnémult, hallgatta, mit mond a másik, majd kurtán felelt.

– Nem. – Azzal kinyomta a telefont.

A telefon rögtön újra csengeni kezdett. A Rókák most már nyíltan figyelték az eseményeket, megfeledkezve a lenyújtásról. Wymack nem küldte őket a dolgukra, úgyhogy Matt leült az egyik padra, és a szeme előtt kibontakozó különös jelenetet nézte. Andrew addig tekergőzött a mezében, míg az edző el nem engedte, aztán amilyen gyorsan csak tudott, eltávolodott tőlük. A falnak dőlt, szabad kezével eltakarta fülét és beleszólt a telefonba.

– Mi? Én nem tettem le. Sosem tennék ilyet. Én... nem. Kuss már.

Megint kinyomta a telefont, de Higgins elég kitartó volt, hogy harmadszorra is tárcsázzon. Andrew öt csöngést várt, mielőtt hatalmas sóhajjal újra válaszolt volna.

– Na mondja.

Higgins jó két percig magyarázott a vonal túloldalán. Bármit is mondott, nem lehetett jó hír. Szavai láthatóan áthatoltak Andrew gyógyszer-kiváltotta feldobottságán. Mosolya rég lefagyott, Higgins a mondanivalója felénél tartott, amikor elkezdett dobolni a lábával. Mikor öröme utolsó sugara is elszivárgott, Aaronről elnézve a plafont kezdte fixírozni.

– Menjen vissza – szólalt meg végül. – Ki panaszkodott? Jaj, Disznó, nem kell a süket duma. Tudom, hol dolgozik. Tudom, kikkel dolgozik. Szóval kell legyen egy gyerek is abban a házban. Az a nő... mi van? Nem, ilyet tőlem ne kérjen. Megmondtam, nem fogok. Hagyjon lógva. Hé – folytatta most hangosabban, mintha el akarná nyomni a rendőr érveit. – Még egyszer hív, megölöm.

Letette. Ezúttal a telefon sem csörgött többet. A fiú még várt egy kicsit, hogy megbizonyosodjon afelől, Higgins vette a lapot, aztán fél kezével eltakarta a szemeit, és hahotába kezdett.

– Mi olyan vicces? – kérdezte az éppen visszatérő Nicky. – Miről maradtam le?

– Ó, semmi extra – így Andrew. – Ne aggódj.

Wymack Andrew-ról Aaronre nézett, majd vissza Andrew-ra. – Na most épp mit műveltél?

Andrew széttárt ujjain keresztül járatta a szemét köztük és az edző között.

– Miből gondolja, hogy én csináltam valamit?

– Remélem, költői a kérdés – felelte Wymack, akit egyáltalán nem tévesztett meg, ahogy Andrew játszotta az ártatlant. – Miért keresett az Oaklandi Rendőrség?

– Régi spanok vagyunk a disznóval – felelte Andrew rezignáltan. – Csak érdekelte, mi újság.

– Még egyszer a pofámba hazudsz, bajok lesznek.

– Nagyjából tényleg ez volt – Andrew leengedte kezét, másikkal pedig áthajította a telefont a termen. Az úgy csapódott a földnek, hogy a hátulja leesett. A készülék az egyik, az akkumulátor a másik irányba repült. Az oaklandi gyermekvédelmisekkel dolgozott. Azt gondolta, majd megment pár veszélyeztetett gyereket azzal, hogy sportol velük suli után. Kábé olyan, mint maga, nemde? Velejéig idealista.

– Te már három éve otthagytad Oaklandet.

– Jaja, teljesen odavagyok, hogy még emlékszik rám, meg minden – kezével intett, mintha azt kérdezné, "mit lehet mit tenni?", majd megindult az ajtó felé. – Holnap tali.

Wymack karjával elállta az útját.

– Hova mégy?

– El – Andrew az edzőn túl, a kijárat irányába mutatott. – Mondtam, hogy holnap találkozunk, nem? Lehet, csak motyogtam.

– Gyakorolnunk kell – szólt bele Dan. – Pénteken meccsünk lesz.

– Ott van Jeanne d'Exy. Menni fog nélkülem is.

– Fejezd be a baszakodást, Andrew – mordult fel Wymack. – Mi a franc folyik itt igazából?

Andrew drámaian a homlokához emelte a kezét.

– Azt hiszem, beteg vagyok. Köh-köh. Jobb lesz, ha máris elhúzok, mielőtt megfertőzném a csapatát. Hisz' olyan kevesen maradtak. Nem veszíthet több embert.

Kevin szája türelmetlen csíkká préselődött.

– Elég legyen. Nem mehetsz el!

Egy szívdobbanásnyi csend után Andrew megfordult, arcán széles, gonosz mosoly.

– Nem-e? Megmutassam, mit tehetek, Kevin? Próbálj meg felcitálni a pályára ma, és esküszöm neked, véglegesen el fogom távolíttatni magam onnan. Baszd meg az edzésedet, a felállást és az egész kibaszott gyökér játékodat!

– Elég legyen. Nincs időnk erre a hisztire.

Andrew megpördült, és beleöklözött a falba olyan erősen, hogy felrepedt a bütykein a bőr. Kevin tett egy gyors lépést előre, és kinyúlt, mintha meg tudná akadályozni, hogy Andrew egy másodikat is üssön, de Wymack közelebb volt. Elkapta Andrew karját, és elhúzta a faltól. Andrew, mintha észre sem venné a közbelépést, továbbra is Kevint nézte. Csak amikor az visszahátrált, próbálkozott meg kiszabadulni az edző szorításából.

– Köh-köh, Edző bá' – mondta. – Jobb, ha megyek.

– Engedje el, Edző – szólt közbe Aaron –, kérem.

Wymack frusztráltan nézett egyikről a másikra, de Aaron a lábait nézte, Andrew mosolyából pedig semmit nem lehetett kiolvasni. Végül leengedte a kezét és így szólt:

– Később hosszasan elbeszélgetünk erről, Andrew.

– Hogyne – ajándékozta meg Andrew a nyilvánvaló égbekiáltó hazugsággal. Egy szemvillanással később már ott sem volt.

– Most komolyan – kezdett bele újra Nicky, amikor Andrew mögött becsapódott az ajtó. – Miről maradtam le?

– Magyarázatot kérek, Aaron, azonnal – köpte Wymack.

– Nem tudok.

– A nagy lószart nem.

– Tényleg nem – erősködött Aaron ezúttal hangosabban. – Fogalmam sincs, miért hívta Higgins. Hívja vissza őt vagy kérdezze Andrew-t, ha magyarázatot akar. Az ő mentora volt, nem az enyém. Én csak egyszer láttam a fickót.

– Felettébb emlékezetes jelenség lehet, ha így is tudod, kiről van szó.

– Ó – Nicky ledermedt a felismeréstől. – Ő az, aki...?

Nem fejezte be, de Aaron így is értette a kérdést.

– Aha – felelte. – Ő mondta el, hogy van egy tesóm.

Kellemes ünnepeket kívánunk a második kötet első fejezetével, skacok! Ha érdekel titeket, Aaron hogyan tudta meg, hogy van egy testvére, itt olvashatjátok a folytatást!

TFC 14. fejezet

Mikor Neil visszaért kilenc körül, a kollégiumban szokatlan nyüzsgés fogadta. A focimeccs nagyjából akkor ért véget, amikor elrohant, most pedig az afterpartyzó bandák szállingóztak haza. Oda-vissza üvöltöztek egymásnak a diákok a folyosókon, itt-ott hangos zene dübörgött ki a nyitott ajtókon át. Neil utat tört magának a káoszon a Rókák szobái felé. Csak ez a három ajtó volt csukva a lépcsőháznak ezen a felén.

Megállt Andrew ajtaja előtt, de nem bírta rávenni magát a kopogásra. Ránézett remegő kezére, ökölbe szorította. Már majdnem összegyűjtötte a bátorságát, amikor az ajtó hirtelen kinyílt.

– Nahát, eljött – szólt Andrew. – Érdekes.

Két ujját Neil torkának nyomta, ellenőrizve pulzusát. Neil próbált kiszabadulni, de Andrew elkapta a csuklóját szabad kezével. Kis, de ádáz mosolyra húzódott a szája, miközben Neil aurájába hajolt.

– Emlékezz erre az érzésre! Ez az a pillanat, amikor megszűntél nyusziként viselkedni.
Neil túlságosan riadt volt, hogy válaszoljon, de Andrew nem is várta. Elslisszant mellette, és Neil csuklóját szorítva saját testsúlyával húzta el őt az ajtóból. Félúton a folyosón engedte el, és kezeit zsebre süllyesztve várakozó állásba helyezkedett.
Nicky érkezett másodikként. Amikor meglátta Neilt, felragyogott az arca, mosolya fültől fülig szaladt. Aaron szkepticizmussal reagált jelenlétére, de csak egy fürkésző pillantást lövellt Andrew felé, és nem szólt. Kevin arckifejezéséből volt a legnehezebb kiolvasni bármit is. Ő volt az utolsó, aki kilépett az ajtón, be is zárta maga után. Neil Kevinről Andrew-ra nézett, aki még mindig úgy bámult rá, mintha várna valamire.
A mozgolódás, ami két ajtóval lejjebb történt, jó indokot szolgáltatott, hogy elszakíthassa tekintetét Andrew-ról. Öt idegen kopogtatott lakosztálya ajtaján. Seth kilépett, hogy üdvözölje őket, aztán hátveregetések és pacsik közepette megindult velük.
Allison nem maradt messze mögötte. Seth hátához simult, majd lecsúsztatta a karjait az oldalán, egészen a zsebeiig. Neil nézte, ahogy a lány módszeresen végigtapogatja az összes potenciális rejtekhelyet. Kutatómunkáját egy öngyújtó és egy megviselt rágógumi koronázta.
Seth morcos pillantást vetett rá.

– Nem vagyok hülye.
A lány megcsókolta, hogy elhallgattassa, és visszatette az öngyújtót oda, ahol találta. A rágót maga mögé hajította. Majdnem eltalálta vele Mattet, aki Dannel az oldalán épp akkor jelent meg az ajtóban. Ahogy Matt elhajolt a rágó elől, kiszúrta Neilt. Az arcára kiülő megkönnyebbülés váratlan volt.
– Csakhogy megvagy – szólt elég hangosan ahhoz, hogy Allison és Seth figyelmét is felhívja magára. Neil egyikükről másikukra nézett, és nem értette, miről maradt le.
– Seth és Allison lemennek a városba kocsmázni, mi többiek filmmaratonozni készültünk. Van valami igényed ezzel kapcsolatban?
– Kimentek a kampuszról? – fordult Nicky Allisonhoz. – Meg vagytok huzatva?
Allison szúrós szemmel nézett rá, és szorosabbra fonta a karját Seth körül.
– Közöd, mint eszed.
Matt is a lányra pillantott, dühösnek tűnt, de továbbra is Neilhez címezte szavait.
– Renee bármelyik percben itt lehet az italokkal. Azt mondta, valami alkoholmentest is kerít kettőtöknek.
– Micsoda pazarlás – vetette közbe Andrew. – Ma este én itatom Neilt.
Néhány másodpercbe beletelt, mire felfogták, amit hallottak. Abban a pillanatban Dan hirtelen feléjük mozdult.
– Na ne röhögtess! – szólt keményen.
– Csak szeretnéd.
– Mikor legutóbb veletek ment, stoppal jött haza – mutatott rá a lány. Seth barátai látványos figyelemmel kísérték a párbeszédet, de Dan rájuk sem hederített. Ujjával Andrew felé bökve kijelentette:
– Az volt az utolsó, hogy veletek ment. Az sem lepne meg, ha ezúttal holtan kerülne elő.
– Jézus, Dan! – szólt bele Nicky. – Amikor ilyeneket mondasz, tökre úgy jön le, mintha nem bíznál bennünk.
– Senki sem bízik bennetek – így Matt. – Mire játszotok?
– Semmi közötök hozzá – feleselt Aaron.
– Azt mondtam, nem megy – határozott a kapitány. – Neil, ne hagyd magad!
Andrew könyökével megbökte Neilt, és németül szólt neki.
– Figyu, Neil! Hát nem csodás? Nem megindító? Nézd, hogy picsognak miattad! Ezek aztán jól mellélőttek az aggodalmaskodással! Mondd meg nekik, hogy tudsz magadra vigyázni!
Andrew arra bujtogatta, hogy lépjen át egy határt, és újabb szeletét adja fel a Neil Josten nevű hazugságnak. Önmaga felfedése teljesen szembement azzal, amiben eddig hitt, de ő választotta ezt az utat. Ő választotta Andrew-t. Félelmét oly mélyre temette, amennyire csak tudta, és németül felelt.
– Nem olyan hülyék, hogy bevegyék a "csak egy ital" dumát.
– Baszki – szitkozódott Nicky egy szempillantás alatt nyelvet váltva. – Mégis mióta beszélsz németül? Andrew, te tudtad ezt? Miért nem mondtad el?
– Dögunalom – felelt Andrew. – Egyszer az életben oldj meg magad egy rejtélyt!
Most, hogy leesett a tantusz, Nicky elkezdett sürgetően legyezni Aaron felé.
– Gyorsan! Mondtuk bármi indiszkrétet az elmúlt hónapokban?
– A véget nem érő kommentjeiden kívül, amikben azt ecsetelted, mit szeretnél vele csinálni, nem hiszem. Asszem, sikerült teljesen leégetned magad mindkét nyelven – Aaron itt Neilre nézett. – Mikor akartad elmondani nekünk?
– Nem terveztem – felelte Neil. – Azok után, amit el kellett viselnem tőletek idén, úgy gondoltam, nem érdemlitek meg.
Aaron egy vállvonással elengedte a dolgot. Unokatestvére az arcát masszírozva mormogott. A folyosó végén a felsőbb évesek hitetlenkedve meredtek rájuk. Matt szerezte vissza először a lélekjelenlétét, de nem sokra ment vele.
– Azt hittem, franciául beszélsz. Ma reggel, az francia volt, nem? Kathynél.
– Holnap találkozunk – tért ki a válasz elől Neil visszaváltva németről.
– Indulunk – adta ki a parancsot Andrew, és Kevinnel a nyomában elindult a folyosón.
– Neil, ez nem valami jó ötlet – tett még egy utolsó próbát Dan.
– Tudom – sóhajtotta amaz, és a többiek után indult. Aaron és Nicky némileg lemaradva követték. A lépcsőn levonuló is különítményük fekete vonalában Neil volt a középen megbúvó kakukktojás.
Ugyanott kötött ki, mint legutóbb, a két testvér közé szorulva a hátsó ülésen. Épp csak becsatolta magát, amikor Nicky hátranyúlt, és egy táskát pottyantott az ölébe. Neil belekukkantott: sötét ruhákat rejtett.
Az elmúlt alkalommal csöndes útjuk volt Columbiába. Ezúttal máshogy alakultak a dolgok – lévén Andrew-ban még egy órányi energia csörgedezett a gyógyszereinek köszönhetően. Nickyvel ketten végigdumálták az utat, a fél-mexikói egyik témát dobta fel a másik után a filmektől a zenéig, Andrew pedig vidáman szállt vitába vele bármiben. Már majdnem beértek a városba, amikor Andrew elkezdett lassulni. Nicky egyre inkább uralta a beszélgetést, Andrew csöndjei pedig egyre hosszabbodtak.
A Sweetie's ugyanolyan zsúfolt volt, mint első látogatásukkor, de szerencséjükre épp akkor érkeztek, amikor egy másik autó kitolatott. Nicky lecsapott a helyre; büszke ököllendítéssel ünnepelte győzelmét. Az ötösfogat bemasírozott. Még két másik csoport várakozott előttük asztalra, amikor Kevin bemondta a nevüket a hosztesznél. Andrew Neilre bámult.
– Kell a szám a morzsához. Benne vagy vagy sem?
– Ezúttal van választásom? – vonta fel a szemöldökét Neil.
– Mostantól van.
Nem hitt neki, de azért nemet intett a fejével. Andrew Neil táskájára bökött, majd elbattyogott a salátabárig, hogy beszerezze a császármorzsás tasakokat. Neil a mosdójelzést kereste; Nicky segítette ki: meglapogatta a vállát, és megindult. Neil követte. Amikor a mosdóhoz értek, ledobta a táskát a pultra.
– Ezek újak – állapította meg.
– Cikis lenne ugyanazt a cuccot hordani kétszer, nemde? – hangzott a felelet.
– Ne vásárolgass nekem!
– Persze, sima liba. Legközelebb, ha Andrew megkér, hogy öltöztesselek fel, egyszerűen nemet mondok neki. Biztos vagyok benne, hogy mámoros lesz az örömtől – gúnyolódott Nicky a szemeit forgatva.
– Akkor legalább hadd fizessem ki!
– Hogy is mondjam ezt neked... – a mexikói gondolkodóba esett, de végül hagyta a cukormázat. – Nyilvánvalóan neked nagyobb szükséged van a pénzre, mint neki. Engedd Andrew-nak, hogy cuccokat vegyen neked, ha akar! Ő nem az az adakozós típus, úgyhogy ez még külön szórakoztató is.
– Van saját pénzem – ellenkezett Neil. – Nincs szükségem alamizsnára.
– Tényleg? – kérdezte Nicky jelentőségteljesen végignézve Neil ruházatán.
Az visszabámult. Tudta, hogy Andrew elhallgatta folyékony némettudását a többiek elől, de csak most jött rá, hogy a pénzét illetően is tartotta a száját. Ez azt jelentette, hogy Andrew Neil minden titkát megőrizte, egyet kivéve: a szeme színével kapcsolatosat. Ha Nicky igazat szólt, az amúgy sem volt valami nagy titok. De Andrew még a Wymacknél történt fegyverletétel előtt szerzett tudomást a pénzes dologról. Akkor semmi oka nem volt, hogy Neilt védje, hát miért hallgatott?
– Tényleg – felelte végül. – Félretettem valamennyit, mielőtt ideköltöztem.
– Remek – nyugtázta a másik. – Akkor holnap irány a bolt, hogy vegyünk neked néhány új ruhát. Az edzőbá sem repes a boldogságtól, hogy idáig húztuk a dolgot. Legalább annyira elege van belőle, hogy minden nap ugyanabban a göncben vagy, mint nekünk.
– Semmi baj a ruháimmal.
– Azt te csak hiszed. Most, hogy a miénk vagy, gondoskodnunk kell rólad. Első napirendi pont: a szánalmas ruhatárad felújítása.
Nicky széles vigyora kicsit megrendült, amikor észrevette Neil ábrázatát.
– Oké, ez nem jó. Most mi ez a fej? Tudod, miért vagy itt, ugye? Csak elhintett némi magyarázatot Andrew a szokásos őrült hadovájában, nem?
– Mondjuk... – ingatta a fejét Neil. – Azt mondta, később kitérünk rá.
– Te viccelsz velem – Nicky fájdalmas képet vágott. – Arról van szó, hogy megtart téged, ahogy Kevint is. Ez azt jelenti, hogy most már te is a családhoz tartozol!
– Nem hiszek a családban.
– Manapság ki hisz?
Furcsa volt ezt épp Nickytől hallani, akinek az unokatestvérei is a csapatban voltak. Lemondó sóhajából ítélve helyesen olvasott Neil arckifejezéséből. Idézőjeleket formázott két keze ujjaival, hogy tovább magyarázza a dolgot. Amint szóra nyitotta a száját, Neil tudta, kinek a szavait fogja elismételni, bár abban kételkedett, hogy Andrew is ilyen fáradtan hangzott volna, mikor először mondta: – "Attól, hogy rokonok vagyunk, még nem leszünk család."
Nicky zsebre dugta a kezeit, és töprengve bámulta önnön tükörképét.
– Tudom, miért gondolja ezt Andrew, és megértem, miért nem állhatják egymást Aaronnel, de még nem adom fel. Rendbe hozom a dolgokat, bebizonyítom, hogy tévednek.
– Utálják egymást? – kérdezett rá Neil meghökkenve.
Megpróbált visszaemlékezni akár egy jelenetre is, amikor az ikrek ennek a jelét mutatták, de nem jutott eszébe egy sem. Pont ez a hiány volt feltűnő. Andrew és Aaron nem vitáztak, de nem is igen beszéltek egymással. Csak párszor volt fültanúja annak, hogy egymáshoz szóltak volna. Sohasem látta őket egymás mellé ülni, mindig ült valaki közöttük. Aaron még csak nem is vezethette Andrew kocsiját.
– Nem mondanám, hogy utálják egymást, de elég nagy zavar van az erőben köztük. Csodálkozol ezen? – tette fel a költői kérdést Nicky. – A család szükségképpen mást jelent nálunk. Nem a vérségről szól. Még csak nem is arról, hogy kit kedvelünk. Az számít, kit akar Andrew megvédeni.
Neil gyomra szaltót vetett az újabb hátborzongató lehetőségre.
– És ebbe most már én is beletartozom a ma reggeliek miatt?
– Részben – válaszolt Nicky. – Másrészt azért, mert miattad marad Kevin a csapatban. Andrew fedezi Kevint, de te keltetted fel Kevin érdeklődését. Olyan bizarr megszállottja vagy az exynek, mint ő. Ettől felbecsülhetetlen értéked lesz Andrew szemében.
Neil némán meghányta-vetette magában a dolgokat, majd felmarkolta a ruháit, és választott magának egy fülkét. Nicky a vállára tette a kezét, mielőtt elléphetett volna a csaptól.
– Nézd, tudom, hogy elbasztuk legutóbb! Kérlek, higgy nekem, ha azt mondom, Andrew csak minket védett! Nem kockáztathatott. De most már más a helyzet. Egy vagy közülünk, úgyhogy semmire nem kényszerítünk, ha te nem akarod. Oké?
– Nos, majd meglátjuk – Neil bezárkózott a fülkébe, és átöltözött.
Amikor előkerült, Nicky elismerő pillantással nyugtázta új külsejét, de most az egyszer befogta a száját. A csodás változáson átment exyjátékos megindult az ajtó felé, de hirtelen eszébe jutott valami. Visszatérve a csaphoz kivette a szeméből kontaktlencséit, és a kukába pöccintette őket. Ahogy felnézett a tükörre, átható kék szemek bámultak vissza rá. Talán nem lehet önmaga, de lehet az a Neil, akit Andrew-nak adott Wymack nappalijában.
Mire kiértek a mosdóból, a többiek már sikeresen asztalhoz kerültek. A pincérnő épp befejezte a rendelések felírását, és helyet adott a párosnak, hogy ők is leülhessenek. Nicky ment előre, kegyesen meghagyva a szélső helyet Neilnek.
Aaron felvont szemöldökkel fordult unokatestvéréhez.
– Belefulladtatok a vécébe?
– Még a gyors numerák is időbe telnek, tudod.
– Mindjárt elhányom magam.
– Hallod, ha végre jól megraknád Katelynt, nem lennél ekkora segg – szólt vissza Nicky, és behúzta a fejét az összegyűrt szalvéta elől, amit Aaron hajított felé.
– De igazam van. Hozod a bankettre, nem?
– Még nem kérdeztem.
– Szerintem Andrew kéne, hogy elhívja, hogy lássuk, észreveszi-e a különbséget.
Andrew bágyadtan elmosolyodott. – Oké.
– Nem vagy vicces – Aaron ezt Nickynek címezte. – Pofa be!
Csöndben ették a megérkező jégkrémeket. A pénz, amit Aaron az asztalon hagyott bőven meghaladta a desszertek árát, Neil ebből feltételezte, hogy a drogot is begyűjtötték.
Az Eden's Twilightnál várakozó sor fele olyan hosszú volt, mint utóbb. Nicky a dél-karolinai kék törvényt okolta érte. Betiltották a vasárnapi alkoholvásárlást, úgyhogy a bároknak szombat éjfélkor be kellett szüntetniük a kiszolgálását. A bagázsnak csak másfél órája volt inni, de Nicky megnyugtatásul közölte, hogy van egy kicsi dugiban "a háznál".
– Mégis kinek a háza az? – kérdezte Neil.
– Technikailag az enyém, de vedd úgy, hogy közös – Nicky az egész csapatot összefogta intésével. – Eljöttem Németből, hogy gardedámkodhassak Andrew és Aaron felett, nem tudtad? Vagy én, vagy a bigott szüleim. Arra jutottam, hogy nekem jobbak a túlélési esélyeim Andrew mellett. Szóval vettem egy házat, hogy legyen hol meghúzni magunkat. Apával írtuk alá, de Erik adta az alaptőkét. Az ösztöndíjamból fizetem a hitelt.
– De ha van egy házad, miért laktál Abbynél a nyáron?
– Mert Andrew-nak nem volt kedve Kevint mindennap fel-alá furikáztatni keresztül a fél államon az edzésekre.
Lehúzódott az út szélére az Eden's Twilight előtt, hogy begyűjtse VIP parkolójegyüket. A többiek bementek, míg ő elhajtott a garázs irányába. Könnyebben jutottak asztalhoz ezen a napon, köszönhetően a megrövidült nyitvatartásnak, de még így is tömöttebb volt a hely, mint az Neilnek ínyére lett volna. Andrew Kevinre és Aaronre hagyta a helyük őrzését, és Neillel elindult az italaikért. Megint Roland volt a pultnál. Az arcából ítélve emlékezett Neilre, és nem hitte, hogy még viszontlátja.
– Azt mondta, nem kér – szólt Andrew. – Ne keverj bele semmit!
Neil gyanította, hogy csak színészkednek, de Roland elővett neki egy üres poharat, és egy bontatlan doboz kólát. Amint a csapos elfordult, hogy a többiek italát is elkészítse, megvizsgálta a poharat, hogy ellenőrizze, nincs-e az alján valami.
– Paranoid – morogta Andrew.
– Ha olyan irányításmániás vagy, neked sem kéne innod.
– Tudom a határaimat – felelte amaz. – Nem fogom feszegetni őket.
– És a morzsa?
– Egy ilyen őrült szervezetben egy kis morzsa már nem oszt, nem szoroz. Aaron kedvéért kezdtük el. Kellett neki valami biztonságos szer, amikor lejött mindarról, amivel az anyja tömte addig.
Andrew kettejük arca között gesztikulált.
– Emlékszel a mi kis játékunkra? Már megint őszintéskedünk, legalább is míg meg nem unom. Itt az idő, hogy tökéletes őszinteségről téve tanúbizonyságot, eláruld nekem, mit tegyek, hogy itt tartsalak!
– Tessék, egy kis őszinteség – felelt Neil. – Nem kedvellek és nem bízom benned.
– Ez kölcsönös – konstatálta Andrew. – És semmin nem változtat.
– Nicky azt mondja, csak Kevinért tartasz magadnál – mutatott rá Neil. – Mi történik, ha Kevin un rám?
– Tartsd fenn az érdeklődését! – mondta amaz, de nem javaslatnak szánta.
Neil némán fixírozta, azt latolgatva, milyen mértékű ostobaság és elkeseredettség indokolja, hogy megbízzon egy afféle emberben, mint Andrew.
– Meg tudsz védeni a múltamtól?
– Az apád főnökétől – tippelt a szörny.
Az igazság égette Neil nyelvét, áthatóan, keserűen, mint a friss vér. Visszanyelte, és így felelt: – Igen. Azt mondják, a Moriyamák elvesztették a bizalmukat az apám embereivel szemben, és hogy még mindig nem kerültek vissza teljesen a régi pozíciójukba. Azóta is a nyomomban van. Letartóztatták egy-két apróság miatt, de nem marad börtönben örökre. Azt mondtad, a Moriyamáktól Kevin miatt megvédesz idén, de ő nem fog leállni. Ha megtalál, megöl.
– Jó nagy trutyi – mondta Andrew szenvtelenül. – De nem akkora, hogy ne lehetne simán megoldani.
Egy csapat tört magának utat a bárpulthoz, hátulról Andrew-nak lökve Neilt. Az izomköteg meg sem rezdült a súlya alatt. Szikla volt, akinek támaszkodni lehetett, ádáz, erőszakos és hajlíthatatlan. Neil nem emlékezett, milyen érzés, ha támogatja valaki. Rémisztő és felszabadító volt egyszerre. Az élete kicsúszott az irányítása alól; épp Andrew kezébe tervezte helyezni, csak remélve, hogy az vigyáz rá.
Roland visszatért egy tálcányi itallal. Andrew elvette, intett Neinek, hogy törje az utat, és feje fölé emelte a zsákmányt. Épp lepakolta az asztalukra a piát, amikor Nicky előkerült.
Neil azt hitte, gyorsan ittak a múltkor. Pedig az semmi volt ahhoz képest, amit ma produkáltak, versenyezve az idővel éjfélig. Ő csak kortyolgatta az italát, és nézte, ahogy a többiek hullára isszák magukat. Ezúttal korábban szakították fel a császármorzsás zacskókat, majd Aaron és Nicky rövidesen eltűntek a táncparketten. Andrew összeszedte az üres poharakat, és visszavitte a tálcát a pulthoz.
Neil és Kevin most először maradt kettesben az interjú óta. Annyi minden történt aznap, mégsem volt mit mondaniuk egymásnak. Ketten kétfelé nézelődtek, kínos csend ült közéjük. Neil már azt hitte, Andrew elveszett, mire fél óra múlva végre feltűnt egy újabb kör itallal a kezében. Megjegyzést is akart rá tenni, de inkább csak nézte tovább a vedelést.
Az utolsó kör tíz perccel éjfél előtt jött. Erre Aaron és Nicky is visszatáncoltak. Kevin Andrew-n felkapaszkodva tudott csak lábra állni, minekutána tizenhárom italt gurított le röpke másfél óra leforgása alatt. Csodával határosnak tűnt, hogy egyáltalán talpon bír maradni. Andrew Kevint támogatta, úgyhogy Neilnek kellett megakadályoznia, hogy Nicky a járdáról az úttestre guruljon. Neil felajánlotta, hogy vezet, de Andrew szóra sem méltatva huppant a vezetőülésbe.
Neil nem emlékezett rá, amikor legutóbb elhagyták a klubbot, úgyhogy most alaposan megfigyelte az útvonalat. A ház hét percre volt, nem messze az országúttól egy kellemes kis környéken. Andrew épp beállt a kocsibehajtóra, amikor Aaron telefonja megcsörrent. A tulajdonos ügyetlenül kotorászott a zsebeiben, de négy csörgésbe került, mire végre előkerítette a készüléket. Felnyitotta, vaksin pislogott a kijelzőre, majd elfintorodott.
– Az edzőbá... – jelentette be és felvette a telefont.
– Tudja maga mennyi az idő? Mi? Vá... mi? Hazudik. Ez nem lehet!
Elvette a telefont a fülétől és odalökte Andrew-nak. Testvére nyugiban meggyújtott egy cigarettát, mielőtt elvette volna. A válla és a füle között egyensúlyozva a mobilt eltette a cigis dobozt.
– Mit akar? – kérdezte udvariasan, és végighallgatta, míg Wymack elmondja ugyanazt. – Mármint hogyan túladagolva?
– Megint? – szólt közbe Nicky hitetlenkedve. – A hülye nyomorult.
– De utoljára – vetette oda a válla fölött Andrew. – Meghalt.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán Nicky megmozdult. Megragadta Andrew vállát, és alaposan megrázta.
– Nem! Mi van?!
Andrew lerázta magáról, és a telefonnak felelt.
– Nem, nem jó ötlet. Hívlak, ha visszaértünk.
Nicky visszaroskadt az ülésébe, és keserves hangok törtek fel a torkából.
– Baszd meg! Baszd meg! Ez nem lehet igaz!
– Ki adagolta túl magát? – kérdezett közbe Neil.
– Seth.
Andrew kinyomta a mobilt, majd a combjához ütögetve azt mesélni kezdett.
– Valaki arccal előre találta a Bacchus mosdójában a saját hányásában. Én megmondtam neki, hogy így végzi majd, de sosem hallgatott rám.
Neil nem hitt a fülének.
– Seth túladagolta magát?
– Próbáld felvenni a fonalat! – szúrt oda Andrew.
– Sejtettem, hogy használ valamit, de sosem láttam ténylegesen – motyogta Neil.
– Egy éve majdnem mindennel felhagyott – magyarázta szokatlan türelemmel Andrew. – Már csak az antidepresszánsok maradtak. Elvileg.
– Mindjárt hányok – nyöszörögte Nicky.
Neil lenézett rá, meglepve, milyen rosszul fogadta a hírt ő és Aaron. Eltűnődött, neki is kéne-e egyebet éreznie a sokkon kívül, de nem érzett semmit. Gyerekkora óta kísérte a halál az útján. Már nem jelentett számára mást, csak jegességet és emlékeztetőt, hogy maradjon mozgásban. Kivételt tehetett volna Seth-tel, hiszen már hónapok óta együtt éltek, de sosem kedvelte a felsőbb évest.
– Visszamegyünk? – kérdezte Neil.
– Így, hogy ők tök részegek és be vannak tépve, én meg kihagytam a gyógyszeremet? – Gyorsabban kerülök vissza a dutyiba, mint hogy kimondanád: "közveszélyes". Reggelig várunk.
Andrew kiszállt a kocsiból, de a többiek nem mozdultak.
– Most akkor mi lesz a kezdősorral? – merült fel Kevinben.
Nicky arcizma megrándult. – Kevin, a tag meghalt. Mármint végleg.
– Azért nem akkora veszteség – felelt a megnevezett.
Nicky kipattant a kocsiból, és a nyakát szorongatva gyalogolt végig a kocsibeállón. Neil Aaronről Kevinre nézett, majd kicsusszant Nicky nyitva hagyott ajtaján. Andrew a kulcscsomójával babrált a verandán, mikor mellé ért. Bármit is csinált, kész volt vele, úgyhogy áttette a másik kezébe a kulcsokat, és cigarettájával Neil arca felé bökött.
– Érdekes – jelentette ki. – Ez a közöny aggasztó jel; lehet kezdesz megőrülni.
– Nem értem az öngyilkosokat – felelt Neil. – A túlélés annyira kulcsfontosságú volt mindig számomra, hogy nem tudom elképzelni, hogy valaki önként akarjon véget vetni az életének.
– Ő sem akart – jelentette ki Andrew, mintha Neil valami idióta lenne. Kinyitotta az ajtót, de nem vacakolt a villannyal, csak bement. Neil követte a sötét előszobába, maga mögött nyitva hagyva az ajtót a többieknek.
– Csak egy kis kimenőt akart, néhány órát, amikor nem kell gondolkodnia, sem éreznie. A probléma, hogy olyan kimenőt választott, amibe könnyű belehalni. Csak magát okolhatja.
– Te azért iszol? – kérdezett rá Neil. – Hogy ne kelljen érezned?
Andrew szembefordult vele. A másik nem volt rá felkészülve, úgyhogy majdnem összeütköztek. A szörny hüvelykujját figyelmeztetően a Neil nyakán lévő mélyedésbe dugta. Ilyen távolságból érezni lehetett az alkohol és a cigaretta szagát. Erről Neilnek az anyja jutott eszébe, ahogy szép lassan elég a tengerparton. Gondolkodás nélkül kinyúlt, és elvette Andrew cigarettáját. Valamilyen különös okból kifolyólag a szörny hagyta neki.
– Én nem érzek semmit senki és semmi iránt – jelentette ki Andrew. – Ezt ne feledd!
– Szóval Kevin csak egy hobbi?
– Seth nem ölte meg magát. Nem tudta volna.
– Hogy érted ezt?
– Seth csak akkor veszi be a bogyóit, ha nincsenek együtt Allisonnal – fejtegette Andrew. – Amikor együtt vannak, a csaj elég támasz neki. Ma is vele volt, és biztosan meggyőződött róla, hogy a cucc otthon marad. Tudja, hogy hajlamos inni rá.
Neil visszaemlékezett, hogyan kutatja át Allison Seth zsebeit.
– Ellenőrizte, láttam.
– És én is – felelte Andrew.
– Ha nem voltak nála a drogok, hogyan adagolta túl magát?
– Nem önszántából – jelentette ki Andrew meggyőződéssel. – Feltételezem, ezt a kört Riko nyerte.
Neil szeme kerekre tágult.
– Te sem gondolod komolyan, hogy ez Riko műve.
– Én azt gondolom, hogy nem lehet véletlen ez az időzítés. – magyarázta a szörny. – Riko eltörte Kevin karját, hogy megelőzhesse. Kerületet váltott, amikor Kevin ütőt fogott és újra pályára állt. Mit gondolsz, mit tervez most, hogy semmirekellőnek nevezted országos tévéadásban?
– Említetted, hogy a legnagyobb erőnk a kis méretünkben rejlik – folytatta könyörtelenül. – Milyen erősnek érzed magad most, hogy megegyelted a kezdősorunkat? Gondolod, készen álltok Kevinnel, hogy a bajnokságig vezessetek minket?
– És még te nevezel paranoidnak – mondta Neil csendesen.
– A kampuszon kellett volna maradniuk ma este. Renee benézett, miután te elmentél, és kérdezte, mit gondolunk, mikorra várhatjuk Riko válaszlépését. Kevin azt mondta, még ma este. Látnod kellett volna a kis minden lében kanalak pánikolását, amikor rájöttek, hogy nem vagy a hálóban. Mondtam nekik, hogy kilencre visszaérsz, úgyhogy rád alapoztak.
Neil visszaemlékezett, hogy megkönnyebbült Matt, amikor meglátta a folyosón. Na és ott volt Nicky megrökönyödése azon, hogy Allison és Seth elmennek. A meleg srác amúgy nem nagyon foglalkozott kettejükkel, és alapjáraton nem kellett volna érdekelje, hogy szocializálódnak. Azért reagált, mert azok ketten eltértek a tervtől.
– Nem hiszek neked – szögezte le Neil.
– Nem tudom bizonyítani, de igazam van.
– Na és ha így van? – tette fel a kérdést Neil. – A saját életemet kockára teszem. De az övékét nem vagyok hajlandó. Nem érdemlik meg.
– Nem is kell kockára tenned – hangzott a felelet. – Én teszem, és azt kell mondanom, jó esélyeink vannak. A Rókák híresek a pocsék szezonjaikról, de a balszerencse sem kísérthet minket örökké. Egy halál még hihető tragédia. Kettővel már a versenyzéshez szükséges minimumlétszám alatt lennénk. Moriyama edző azt akarja, hogy Kevin és Riko megküzdjön a pályán, Riko nem kockáztatná, hogy diszkvalifikáljon minket.
Neil csöndben maradt. Andrew beakasztotta az ujját a pólója nyakába, és épp csak annyira húzta közel magához, hogy Neil érezze.
– Tudom, mit csinálok. Tudtam, mibe egyezek bele, amikor Kevin mellé álltam. Tudtam, mibe kerülhet nekünk és hogy milyen messzire mehetek. Felfogtad? Nem mész sehova. Itt maradsz.
Andrew nem engedte el, amíg a másik nem bólintott, aztán Neil kezéért nyúlt. Visszavette a cigijét, betette a szájába, és egy testmeleg kulcsot nyomott Neil üres tenyerébe. Az felemelte a kezét, hogy megnézze. A vaskereskedés logója hirdette, hogy másolatról van szó. Hogy mihez, Neil nem tudta, de csak egy perc kellett hozzá, hogy kitalálja. Andrew ezzel a kulccsal nyitotta ki a bejárati ajtót, majd ezt vette le a gyűrűről a verandán. És most Neilnek adta.
– Aludj egy keveset! – javasolta Andrew. – Holnap hazamegyünk, ott majd mindent megtervezünk.
Andrew Neilt megkerülve ment a bejárathoz. Sem részvétet nem érzett, sem megvigasztalni nem tudta a Seth váratlan halálát gyászoló családtagjait. De az ajtóból vigyázhatott rájuk, amíg azok összeszedték magukat. Meglepően nehéz volt Neilnek elszakítania a tekintetét a fiúról, de végül megindult a folyosón. Elment a nappali mellett, majd mégis visszakanyarodott, és összegömbölyödött az egyik fotelban.
Andrew ígéretei és magabiztossága ellenére Neilnek jó esélye volt arra, hogy még a tavasz beállta előtt koporsóban hagyja el az egyetemet. Kezdett megbékélni a gondolattal. Élete utolsó hónapjait Neil Jostenként, a Palmetto State Rókáinak kezdő csatárjaként tölthetné. Kevin pártfogoltja lenne, fényes jövő előtt álló tinédzser, kinek halála szörnyű tragédia. Sokkal jobban hangzott, mint egyedül, rettegve meghalni valahol az Isten háta mögött.
Neil a kezében lévő kulcsra nézett. – Otthon – suttogta, ízlelgetve a szót. Idegen fogalom volt számára, egy lehetetlennek tűnő álom. Rémisztő volt és egyszerre csodálatos, a szíve hevesen vert, ahogy elkezdte befogadni a gondolatot. – Üdv itthon, Neil.


És ezzel lezárult a Mindenki egyért! sorozat első kötete. A folytatás A Hollókirály címmel érkezik, itt található az első fejezete. :)

TFC 13. fejezet

Az exy önjelölt királya puszival köszöntötte Kathyt. Bármit is mondott a műsorvezető és Riko egymásnak, az elveszett a közönség okozta zsivajban, de Kathy vigyorgott, amikor elváltak. A japán srác egyedül tette meg a pár lépést Kevin kanapéjáig, és fölé magasodott. Ugyan mosolygott, de sem Kevin, sem Neil nem volt olyan ostoba, hogy azt higgye, örül. Csak úgy sugárzott a gyilkos vágy a szeméből.

Az az ellenérzés, amit Neil Kevinnel szemben érzett, amiért rákényszerítette, hogy eljöjjön a műsorba, most semmivé foszlott. Nem tudott haragudni, mikor itt volt Riko, aki Kevin számára olyan, mint Neilnek az apja. A kicsinyes düh nem érhetett fel a teljes terrorral.

Csak miután a közönség elcsendesedett, akkor szólalt meg a bajnok:

– Kevin. Olyan rég találkoztunk.

Dulakodás hangjai szűrődtek fel a közönségből. Neil nem akarta levenni a tekintetét Rikóról, de ösztönösen odanézett, ahonnan a csattanást hallotta. Renee oldalról Andrew ölében ült, s egyik lábát a padlón tartotta, hogy Andrew ne tudja lelökni. A lány befogta Andrew száját, miközben mind a ketten felfelé néztek a színpadra. Matt két kézzel kapaszkodott Andrew egyik csuklójába, Wymack pedig a másikba. A Rókák arcán a horror és a düh különböző változatai voltak megfigyelhetőek.

Riko megmozdult, és Neil elfeledkezett a csapatról, helyette dühösen méregette a másikat. Riko persze teljesen semmibe vette, Kevin felé nyújtotta a kezét. Áldozata pár pillanatig mozdulatlanul nézte, majd belecsúsztatta a saját kezét Rikóéba, és hagyta, hogy volt csapattársa talpra segítse. A közönség tapsolt, ahogy Riko megölelte Kevint – nyilván azt nem vették észre, a Róka milyen lassan viszonozta az ölelést.

A japán elengedte őt, és kartávolságra tolta magától.
– Azt hiszem összementél, mióta utoljára találkoztunk. Hát éheztetnek odalent? Pedig úgy hallottam, a déli ételek nagyon laktatóak.

– Biztos lemozgom a pályán.

– Minő meglepetés!

Volt némi éle a hangjának, de Kathy mosolyogva intett feléjük.
– Igazi csoda. Nézzék meg jól őket, emberek! Az aranypáros visszatért, de életükben most először ellenfelekként. Riko, Kevin, a szívünk mélyéről köszönjük, hogy toleráljátok a szakadatlan fanatizmusunkat.

A nő a kezével intett nekik, hogy foglaljanak helyet. Riko elhátrált Kevintől, és a másik kanapén foglalt helyet. A csatár visszazuhant a kanapéra, de mivel minden figyelmét Riko kötötte le, nem figyelt, hova ül. Olyan közel került Neilhez, hogy a combjaik összeértek, így Neil érezte, mennyire remeg.

Kathy Rikóra nézett: – Azok alapján, amiket Kevin mondott, jó ideje nem beszéltetek. Így van?

– Igen – válaszolta amaz. – Meglepettnek tűnsz.

– Hát, igen – hangzott a felelet. – Nem gondoltam volna, hogy ti ketten eltávolodhattok.

– Egy évvel ezelőtt lehetetlen lett volna – mondta Riko. – De meg kell értened, hogy érzelmileg milyen megterhelő volt számunkra a december. Kevin szenvedte el a sérülést, de mi mind vele szenvedtünk. Közülünk néhányan, engem is beleértve, nem tudtuk elviselni a valóságot, amit ez a baleset jelentett. Kevinnel az Evermore-ban nőttünk fel. A csapat és a csapatmunka köré építettük fel az életünket. Nem tudtam elhinni, hogy elveszítettük. Nem tudtam elfogadni, hogy minden összeomlott. Ahogy ő sem, és ezért eltávolodtunk.

– De kilenc hónapra?

Kathy Kevinre nézett, ezért ő válaszolt, de a szavai elvesztették a könnyedségüket: – Talán elkerülhetetlen volt. Az exy volt az életünk középpontja, Kathy. Megmutattuk nektek, milyenek vagyunk a legjobb formánkban, de azt nem, hogy ezért mit áldoztunk fel. A három csapattal, az egyetemi órákkal és a nyilvánosság okozta nyomással való zsonglőrködés felőrölt minket, de nem voltunk hajlandóak beletörődni. Nem akartuk elfogadni, hogy nekünk is vannak határaink.

Kathy bólintott.

– El sem tudom képzelni azt a nyomást és stresszt. Azt hiszem, hogy érthető, hogy ez nyomot hagyott a barátságotokon.

– Néha mi is emberek vagyunk – mondta Riko –, és ezért előfordulhat, hogy nem értünk egyet. Nem igaz, Kevin?

– Egy család sem tökéletes – értett egyet Kevin csöndesen.

Kathy együttérzően bólogatott. – Azért azt el kell mondanom, mennyire ijesztő volt, amikor ti ketten eltűntetek. Az volt az utolsó dolog, amit hallottunk, hogy elmentetek síelni, hogy megünnepeljétek a félév végét, aztán senki nem látott titeket egy hónapig. A legrosszabbtól tartottam, de nem is igazán tudtam, mi a legrosszabb, míg Wymack edző be nem jelentette a híreket.

– A legrosszabb az volt, hogy mindenünk megvolt, aztán mindent elvesztettünk – mondta Riko. – Tavaly aláírtunk a profikkal, úgyhogy már csak egy célunk volt: a legjobbakkal játszani a nyári olimpián. Tudtuk, hogy meg fog történni, hogy csak idő kérdése; ilyen közel voltunk ahhoz, hogy az életünk erőfeszítései és áldozatai megtérüljenek. Aztán Kevin eltörte a kezét.

– Minden megváltozott – mondta Kevin olyan halkan, hogy ha nem lett volna rajta mikrofon, senki nem hallotta volna. – Nem voltunk készek szembenézni vele. Egyszerűbb volt hátat fordítani neki és elsétálni. Nem túl bölcs dolog – pillantott Rikóra –, de egyszerűbb.

– Szívet tépő – mondta szomorúan Kathy. Kevin a poharára nézett, és csendben maradt. Kathy végre észbe kapott, hogy ez a beszélgetés nem arra halad, amerre ő szeretné. Hogy Kevinnek időt adjon összeszedni magát, Rikóhoz fordult: – De nézz csak rá most! Hát nem fantasztikus, milyen messzire jutott idén?

– Nem tudom, hogy az-e – kezdte Riko –, de ezt úgy mondom, mint a testvére és a legjobb barátja. Te is láttad tegnap, Kathy. Attól félek, hogy a vágyálmai és a fanatizmusa miatt újra meg fog sérülni. Vajon másodszor is talpra tud állni, mentálisan és fizikailag?

Riko aggódó hangja ellenére Neil nagyon is tisztában volt azzal, hogy ezzel a megjegyzéssel a kést forgatja Kevinben. Minden, amit Riko mondott arra lett kiélezve, hogy Kevint bántsa, és nagyon jól működött a dolog. Nem Neilnél volt a szó, de úgy döntött, eleget hallott. A vérmérséklete nem bírta tovább elviselni ennek a szörnyetegnek a kegyetlenségét.

– Azt hittem, a barátoknak az a fő feladata, hogy bátorítsák egymást – mondta, mielőtt Kathy válaszolhatott volna Rikónak. – Az, hogy most támogatod, a legkevesebb, amit megtehetsz azok után, hogy múlt télen magára hagytad.

A nézők közül páran megpróbálták Neilt kifütyülni, de Matt és Dan hangosan ujjongott, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat.

– Ó, bocsánat a modortalanságomért – címezte Kathy Neil számára. – Nem feledkeztem el rólad, csak elterelték a figyelmemet. Hadd mutassalak be titeket egymásnak, bár nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is szüksége lenne rá. Riko, Neil. Neil, Riko. Kevin múltja és jelene, vagy mondjam inkább azt, hogy múltja és jövője?

Riko végre Neilre nézett.
– Hogy válaszoljak a vádaskodásra: Kevin és az én kapcsolatom egyedi, és nem várom el, hogy ezt megértsd. Ne próbáld ránk erőltetni a barátságról alkotott jelentéktelen ötleteidet!

– Egyedi volt – hangsúlyozta Neil. – Volt. Szinte biztos vagyok abban, hogy a kapcsolatotok kimúlt, mikor már nem tudott lépést tartani a csapatoddal.

– Kevin választotta, hogy elhagyja az Edgar Allant – ellenkezett Riko. – Meggyászoltuk a távollétét, de örültünk, mikor hallottuk, hogy edzői állást kapott.

– De annak már nem örültök, hogy újra játszik. Vagy nem ezért jöttetek át a mi kerületünkbe? Nem hiszitek, hogy a pályán kéne lennie, ezért minden ponton megpróbáljátok aláásni. Elrontjátok a visszajövetelének az esélyeit, és arra kényszerítitek, hogy szemtanúja legyen a volt csapata legújabb győzelmének. Beletörlitek a képébe mindazt, amit elveszített, és innen úgy tűnik, nagyon is élvezitek a dolgot.

– Csak egyszer kérlek meg, hogy vegyél vissza az ellenségeskedésből.

– Nem tudok – felelte Neil. – Van egy kis hozzáállás-problémám.

Riko mosolyával jeget lehetett volna vágni: – Kicsi?

Kathy közbevágott, mielőtt eldurvulhattak volna a dolgok.
– Neil fölvetett egy problémát, amit én is szeretnék megvitatni. A kerületcsere előzmény nélküli lépés. Az Edgar Allan részéről még meglepőbb. Sem az edző, sem az Exy Szabályok Bizottsága nem adott elfogadható magyarázatot rá, és szerintem Neil közel jár a valósághoz, amikor azt mondja, Kevin volt az oka.

– Kevin csak kis szerepet játszott a döntésünkben, és nem olyan okból, mint amit a fiú állít – válaszolta Riko. – Nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, és elég sok kritikát is kaptunk érte. Az északiak azt mondták, azért váltunk, hogy bebiztosítsuk az első helyünket, mintha legalábbis lett volna esélyük legyőzni minket. A déliek meg nem tartják fairnek, hogy velünk kell szembenézniük. Mi vagyunk a nemzet legjobb csapata, és a délkeleti kerület... kritikán aluli, szépen mondva is. Az igazat megvallva az ottani csapatok katasztrofálisak. Azt reméljük, a csere hatására megváltozik a helyzet. Azért vagyunk itt, hogy inspiráljuk a délieket.

– Azt akarjátok csinálni a déliek számára, amit Kevin tesz a Rókákért – vonta le a következtetést Kathy.

– Igen, de jelentősen könnyebb dolgunk lesz, ha Kevin együttműködik – mondta Riko.

– Hogyhogy?

– Kevin nem tud és nem fog velünk többé játszani. Ezt tudja ő is, ezért nem jött vissza hozzánk tavasszal. Bármennyire is kedveljük, nem tekinthetünk el a pályán mutatott alkalmatlanságától, és ő túlzottan tiszteli a Hollókat ahhoz, hogy lerontsa az esélyeinket. De ez nem azt jelenti, hogy az Evermore nem az otthona többé. A Rókákkal való munkája igazolta, hogy jól boldogulna a személyzetünkben. Azt szeretnénk, ha ő lenne az egyik edzőnk.

– Elég nehéz döntésnek tűnik, Kevin – jegyezte meg Kathy. – Be kell valljam, mindkét ötlet tetszik. De bármennyire is szeretem nézni a Rókák fejlődését, egyszerűen összeszorul a szívem, ha csak arra gondolok, hogy nem az Edgar Allanben vagy.

– Nem akarjátok igazán, hogy visszamenjen, ugye? Nem hiszem el – hüledezett Neil.

– Semmi közöd hozzá – válaszolta Riko.

– Ne légy ennyire önző! – válaszolta Neil, aminek hallatán Kathy hangja teljesen elakadt. Kevin megcsípte Neil karját, hogy figyelmeztesse, de Neil lerázta a kezét.

– Ha Kevin álma az volt, hogy a legjobb legyen a pályán, milyen jogon akarod ezt elvenni tőle? Miért várnád el, hogy kevesebbel is beérje? A Rókáknál van esélye játszani, míg ti a pálya szélére utasítanátok. Semmi oka nincs arra, hogy visszasomfordáljon.

– A Palmettóban semmire sem megy a tehetségével.

– Mégis jobb, mint az Edgar Allan volt – mondta Neil. Valaki a közönség soraiban felnevetett, nyilván szórakoztatta Kathy nagyszájú vendége. – Első lett a csapatotok? Nagyszerű, gratulálok. Jó eredményt sokkal nehezebb elérni, ha lentről kell indulnod érte. Kevin pont ezt csinálja most. Teljesen új iskolák ellen játszik, ráadásul a gyengébbik kezével. És amikor már profin használja – és hidd el, így lesz –, jobb lesz, mint amilyenné nálatok valaha válhatott volna.

– Tudod, miért? – folytatta Neil Rikónak címezve, de nem adta meg neki a lehetőséget, hogy válaszoljon is. – Nem csak a tehetsége miatt. Hanem azért, mert velünk van. Csak tíz Rókánk van idén. Azaz csak egy cserénk van minden pozícióra. Gondold végig! Tegnap este Breckenridge-dzsel játszottunk. Nekik huszonhét emberük van. Mindenki beleadhat mindent, hiszen egy rakat cseréjük van. Nekünk nem. Nekünk ki kell tartani.

– De nem tartottatok ki – mondta Riko a Rókák tapsát túlharsogva. – Veszítettetek. Nevetség tárgya vagytok az NCAA-ben. Egy csürhe vagytok a csapatmunka koncepciója nélkül.

– Szerencsédre. Ha egységesek lennénk, esélyetek sem lenne ellenünk.

– Nem hiszem, és a megalapozatlan arroganciád sértő mindenki számára, aki bejutott a profik közé. Mindenki tudja, hogy az egyetlen oka, hogy Palmetto bekerült ebbe az osztályba, az az edzőtök.

– Vicces, mert szerintem az Edgar Allan is pont így jutott be.

– Ezerszeresen megdolgoztunk ezért a kiváltságért. Ti csak sajnálatra és megvetésre vagytok érdemesek, ami közül egyiket sem kéne eltűrni a sportban. Egy ilyen tapasztalatlan senkinek, mint te nem lenne szabad véleményt nyilvánítani.

– Nem érdekel. Mondok még valamit – folytatta Neil. – Nem hiszem, hogy az egészsége miatt akarod, hogy Kevin kihagyja a meccseket. Azt hiszem, tudod, hogy katasztrofális lesz ez az évad a hírneved számára. Te és Kevin mindig egymás árnyékában játszottatok. Mindig ott voltatok egymásnak. És most először ellenfelekként kell szembenéznetek a pályán, és végre mindenki megtudja, ki is a jobb. Meg fogják tudni, mennyire éretlen lépés is volt ez – mondta Neil, majd kezével az arca felé intett, hogy jelezze, Kevin és Neil tetoválásaira gondol. – Azt hiszem, félsz.

Riko mosolya a poklot is be tudta volna fagyasztani, olyan hideg volt.

– Nem félek Kevintől. Ismerem.

– Csalódni fogsz. És ez erősen megfekszi majd a gyomrod – jósolta Neil.

– Ez szinte kihívásnak hangzik – vágott közbe Kathy, miközben egy gyors pillantást vetett kettejükre. – Hét hét van hátra a meccsetekig, és én személy szerint már a perceket számolom vissza. Olyan sok mindent érdemes várni idén, de van egy kérdés, amit nem odázhatunk el: narancssárga vagy fekete, Kevin? Melyik színben látod a jövődet?

Kevin olyan erősen szorította Neil karját, hogy teljesen elvágta a keringést benne.

– Már mondtam – válaszolta Kevin anélkül, hogy Rikóra nézett volna. – Szeretnék a Palmettónál maradni, amíg szívesen látnak.

A Rókák üdvrivalgással reagáltak erre a bejelentésre, és a közönség többi része is hamar csatlakozott hozzájuk. A csatárok közötti feszültség rabul ejtette a tömeget is, ami most hirtelen egy kezelhetetlen hullámként szabadult fel. Kathy meg sem próbálta irányítani a helyzetet, csak a kamerákra mutatott. Neil alig hallotta, hogy Kathy bejelentette az exyvel foglalkozó rész végét, majd áttértek a reklámokra. A színpad szélén égő lámpa elaludt, ezzel jelezte, hogy már nincsenek adásban. Kathy letakarta a blúzára tűzött mikrofont és a vendégeire nézett:

– Fiúk, feldobtátok a napomat – vigyorgott rájuk. Mindhárman talpra álltak, és egyenként kezet fogtak Kathyvel. – Megtarthatjátok a ruhákat. Vannak frissítők hátul, és van hely az első sorokban, hogy megnézhessétek a műsor többi részét.

– Köszönjük – mondta Kevin.

Neilnek esze ágában sem volt tovább maradni. Oldalra pillantott a tömegre. Wymack egyértelmű jelzésként húzta el a kezét a nyaka előtt, majd a hüvelykujjával a válla mögé mutatott. Neil remélte, hogy jól értelmezi a "húzzunk innen a vérbe" üzenetet. Áthajolt Kevin előtt, és az asztalra tette a vizét. Kevin nem úgy nézett ki, mint aki hamarosan magától meg fog tudni mozdulni, így Neil fizikailag beékelődött közé és Riko közé, és a kijárat felé lökte a csapattársát. Riko követte őket le a színpadról, és egészen addig kulturáltan viselkedett, míg el nem értek a folyosóra. A munkatársak, akik eddig elrejtve várakoztak, most kiözönlöttek, és körülvették Kathyt. Neil reménykedett benne, hogy legalább egyikük ott marad a közelükben, hogy elterelje Riko figyelmét, de úgy tűnt, a reklámszünet rövidsége miatti időnyomás erősebb volt, mint az autogramszerzés vágya.

Neil rühellte, hogy Riko a háta mögött jött. Nem ok nélkül: amint szembefordult vele, Riko a vállainál fogva a falhoz kente. Teljesen lemerevedett, ahogy egymás szemébe meredtek – ennek főleg Riko halálos pillantása volt az oka, és nem az ujjai, amik úgy szorították Neil vállát, hogy biztos volt benne, nyomot fognak hagyni. Riko pillantása pont olyan volt, mint az apjáé: mikor Neilre nézett, csak a húst látta, és már azon agyalt, hogyan véreztethetné ki.

– Nem vagyok lenyűgözve, Kevin. Mielőbb meg kéne szabadulnod tőle.

– Láttad a tegnapi meccsünket – felelte a megszólított. – Van benne lehetőség.

– Lehetőség – ismételte Riko, majd újra a falhoz lökte Neilt, és Kevin felé fordult. Az sápadtan és megfeszülve bámult vissza rá.

– Azt mondtad, a kapusban is van lehetőség, aztán használhatatlannak nyilvánítottad, amint felajánlottam neked. Ezt is pont olyan hamar meg fogod unni. Hidd el!

Kevin összepréselte az ajkait, és elkapta a pillantását, amire Riko undorodó morgással reagált. Valamit mondott is, de olyan nyelven, amit Neil nem értett, bár japánnak tippelt. Bármi is volt, dühösnek hangzott. Kevin megrándult, és tétova választ adott. Riko Kevin felé bökött az ujjával, és vádaskodva darálta tovább a mondanivalóját, közben mind jobban belelovallva magát. Neil tehetetlenül nézte, ahogy Kevin egyre jobban összehúzza magát a testvére – nem, a tulajdonosa – dühének súlyától, és szépen búcsút intett a túlélési ösztöneinek. Megragadta Riko ingét, és hátralökte a fiút.

– Hagyd már békén! – üvöltötte.

Riko olyan sötét tekintetet vetett rá, ami szinte felismerhetetlenné változtatta az arcát. Neil felé nyúlt, de Kevin megragadta a karját, hogy megállítsa. Riko azzal a lendülettel Kevin arcába vágta a könyökét. Neil azonnal elhátrált, de csak korlátos mennyiségű hely állt a rendelkezésére, hacsak nem akart újra a színpadon kikötni. Megbotlott a kábelekben, de ebben a percben megjelent előtte Andrew.

– Riko – tárta szét a karjait, mintha meg akarná ölelni a másikat. – Rég találkoztunk.

Riko hátrált egy keveset meglepetésében, majd egy fokkal visszafogottabb arckifejezést próbált magára erőltetni. Ebbéli igyekezetét gyorsan feladta, mihelyt tudatosult benne, ki a jövevény.

– Épp rólad beszéltünk – jegyezte meg Riko.

– Az ökleitekkel a szátok helyett, ahogy látom – felelt Andrew. – Ne nyúlj a dolgaimhoz, Riko! Nem osztozom.

Hátrapillantás nélkül nyúlt oda, és lökött egyet Neil vállán. Az vette a lapot, és óvatosan megkerülte Andrew és Riko párosát. Attól tartott, Riko megállítja majd, de a másik minden idegszálával Andrew-ra koncentrált. Neil megragadta Kevin karját, és magával rángatta, kijáratot keresve. Majdnem el is jutottak odáig, amikor a csapat többi része beérte őket. Abby futólépésben tette meg a maradék utat Kevinig, hogy aztán egy hatalmas öleléssel csapódjon a fiúba. Kevin erősen kapaszkodott a nőbe, miközben a többi játékos tanácstalanul álldogálva vette körbe őket.

– Te tényleg elmeroggyant vagy, vagy mi? – szegezte a kérdést Wymack Neilnek. – Lehet, Palmettóban mégis nagyobb biztonságban lettél volna.

– Hagyd békén, David! – motyogta Abby Kevin vállába.

– Amikor azt mondtam, Abby és én gondoskodunk róla, az nem azt jelentette, hogy nemzetközi tévéadásban kéne belekötnöd Rikóba. Ezt előre le kellett volna betűznöm neked?

– Valószínűleg – felelte Neil.

– Nincs gáz, edzőbá – mondta Andrew, ahogy odaért a bandához. Ujjai végigsiklottak Neil hátán olyan finoman, hogy az újonc libabőrös lett, de Andrew nem lassított le, míg Kevinhez nem ért. Abby karjára tette a kezét, így jelezte neki, hogy örülne, ha leválna a tulajdonáról. – Kevin, indulunk. Azonnal, oké?

Kevin elengedte Abbyt, Andrew pedig a parkolóig vezette a fiút.

– Edzőbá hülyeségnek titulálta, de szerintem van vér a pucádban. Nem hittem, hogy ennyire bevállalós vagy – mondta Matt, miközben úgy méricskélte Neilt, mint aki azon tűnődik, hogyhogy nem vette ezt észre a nyáron. – Azt hittem, a csöndes típusba tartozol.

– Ha Neil csöndes lenne, Andrew nem vitte volna Columbiába – mutatott rá Renee.

– Igaz – látta be Matt.

Neil egyikről a másikra nézett, de nem tudta értelmezni az elhangzottakat, így Renee elmagyarázta: – Andrew arra használja az üdvözlőbulijait, hogy felmérje és megszüntesse a fenyegetéseket. Nem mindenkit visz el.

– Téged elvitt – értette meg Neil hirtelen.

– Mindhármunkat – jelezte Renee magára, Danre és Mattre mutatva. – Senki mást nem, míg meg nem jöttél.

– Indulás – adta ki az ukázt Wymack. – A kolinál kiraklak titeket, aztán a nap további részét ivással tervezem tölteni. Majd holnap végzünk kárfelmérést.

A busznál beérték Andrew-ékat. Wymack kinyitotta az ajtókat, és miután beözönlöttek a buszba, az edző azonnal rátaposott a gázra.

Neil a visszaúton végig az ablakon bámult ki, és próbálta kitalálni, milyen következményei lesznek a tettének. Tudta, hogy a csapattársaival folytatott értelmetlen beszélgetés jobb lenne, mint a saját sötét gondolatai, de nem volt hangulata a jópofizáshoz. Túl feszült volt hozzá. Szerencsére Renee hamar kapcsolt, és az első pár sikertelen kísérlete után békénhagyta Neilt.

Csaknem félúton voltak már hazafelé, mikor Andrew-nak újra be kellett vennie a gyógyszerét. Abby hátrament hozzájuk, hogy megbizonoyosodjon róla, tényleg lenyelte-e. Neil félig-meddig azt várta, Andrew ellen fog állni azok után, ami Kathynél történt, de a szőke meglepően kezesen viselkedett.

Csak tankolni álltak meg, így elég jó időben hazaértek. Neil olyannyira megkönnyebbült Palmetto látványától, hogy az szinte már fájt. Wymack üresben járatta a motort a Rókavár mögött, miközben nézte, ahogy a csapata lekászálódik a buszról. Szótlanul várt Andrew közeledtéig, akit a kezével állított meg.

– Légy eszednél!

Andrew csak legyintett: – Tudom, tudom.

Neilnek lövése sem volt arról, hogy Wymack tényleg bízott-e Andrew-ban, de az edző csak bólintott és az útjára engedte a játékost. Andrew kettesével szedte a lépcsőket lefelé, és ugyanezzel a sebességgel vette célba a kolit. Wymack megvárta, míg mindannyian beértek az épületbe, csak azután hagyta ott őket. A fiatalok felmásztak a harmadik emeletre, de Dan Andrew-ék szobaajtaja előtt állt meg.

– Figyu – kezdte, miközben Andrew kinyitotta az ajtaját – ebédeljünk együtt, mint egy rendes csapat. Nem kell a ma reggelről beszélgetnünk, ha nem akarsz.

Andrew úgy csinált, mint aki gondolkodik a dolgon: – Nem.

Kinyitotta az ajtót, majd félreállt, és jelentőségteljesen Kevinre nézett, aki engedelmesen megindult befelé.

– Ne aggódj, Kevin! Majd együtt megoldjuk – próbálta megnyugtatni Dan.

Kevin visszanézett a lányra, de nem volt ideje válaszolni. Andrew a hátára tette ugyanis a kezét, és egy erőteljes mozdulattal besegítette a szobába. Dan mérgesen szuggerálta Andrew-t, miközben Aaron és Nicky is bevonultak a lakrészbe. A szörny a lányra vigyorgott, majd becsapta az ajtót az orra előtt.

– Seggfej – morogta Matt.

– Zaklatottak – magyarázta Renee. – Nem tudtak segíteni neki.

– Nem is kellett – kontrázott Matt. – Neil intézkedett helyettük.

Bementek a fiúk szobájába, ahol a kanapén összegabalyodott Seth és Allison látványa fogadta őket. Valami film ment a háttérben, és még volt rajtuk ruha, igaz, alig. Egyiküket sem izgatta különösebben, hogy a többiek rájuk törtek. A csapatot sem hatotta meg nagyon a dolog, mintha ez mindennapos jelenség lett volna, Neil azonban zavartan félrenézett. Allison mindössze annyit tett, hogy az egyik díszpárnát az ölébe vette, ezzel takarta el a rajta lévő rózsaszín tangát.

– Nagyon kicsípte magát – bökött Neilre.

– Kathy meglepetésvendége volt – magyarázta Dan. – Kathynek a friss hír kellett, Kevin pedig a hírverésért csinálta. Felvettétek?

– Nem néztem meg. Volt jobb dolgunk is.

– Tévedsz – felelte Matt.

Dan oldalba könyökölte a srácot. – Azt most lőjétek ki egy kicsit! Beszélnünk kell. Valami elbaszódott ma reggel.

– Rókák vagyunk. Valami mindig elbaszódik – mondta Seth, de azért kibányászta a távirányítót a kanapé párnái közül, és kikapcsolta a tévét.

Dan rögtön a lényegre tért. – Riko is ott volt.

Seth egy pillanatig tátott szájjal bámult rá, majd nevetésben tört ki. – A felvételen, vagy mi?

– Kathy pár méterre ültette le őket Kevinnel egymástól, és arról faggatta őket, miért váltak el – folytatta Matt.

Seth arrébb lökött egy párnát: – El kellett volna mennem. Nagyon kiakadt? Tuti totál kivolt.

– Seth, pofa be! – rótta meg Dan. – Ez nem vicces.

– Egész jól bírta, miután Neil kiosztotta Rikót – folytatta a sztorit Matt. – Elég nagy szája van. Sikerült úgy beállítani a dolgokat, hogy Riko az önző barom, aki azonnal átlép a barátain, amint erre alkalom adódik. Szerintem meg kéne néznetek a felvételt később.

Seth kétkedő pillantásokat vetett Matt felé, míg Allison felhúzott szemöldökkel Neilt faggatta. – Mit mondott a szörny?

– Kábé a szemöldökéig be volt drogozva – válaszolta Dan. – Abby ellenőrizte, hogy hazafelé is bevegye az adagját, de javaslom, kerüljétek el a hétvége további részében.

– Szóval csak a szokásos – kommentálta Seth.

Renee kivárta az egy perces csendet, majd mikor úgy tűnt, lezárták a nehezebb témákat, felvetette. – Más is akar ebédelni? Mindjárt éhen halok.

Rendeltek pár pizzát. Míg vártak, Allison és Seth felöltözött, Neil pedig a hálószobájának rejtekében szabadult meg a fellépéskor viselt ruháitól. A fiókja mélyére süllyesztette őket, a mindennapokban hasznosabb ruhái alá. Helyettük egy agyonhasznált farmert és egy túl nagy pólót húzott magára. A csapat pár óráig elszórakoztatta magát a kajával és a filmezéssel. Utána a közelgő évad felé terelődött a beszélgetés. A felsőbbévesek legalább olyan lelkesen beszéltek a Hollókról, mint Neil. Allison nem sokáig bírta a temetői hangulatot, a bankettre terelte a szót.

– Holnap elmehetnénk vásárolni – vetette fel Allison – Biztos csomó ideig tart majd, míg megtalálom a tökéletes ruhát. Ti pedig – folytatta Mattre és Seth-re bökve – azt a feladatot kapjátok, hogy valami normális cuccot találjatok Neilnek. Láttam már a teljes ruhatárát, és nem bízom benne, hogy képes értelmesen felöltözni egyedül.

– Vagy egyszerűen csak nem megyek – dobta be az ötletet Neil.

– Muszáj jönnöd. Csapatesemény – válaszolta Dan.

Kopogtak, és mivel Dan volt a legközelebb az ajtóhoz, ő nyitotta ki azt. Nicky várakozott a folyosón mosolyogva, de szemmel láthatóan feszülten.

– Mennyire gázos a helyzet? – kérdezte Dan.

Nicky összerezzenve válaszolt. – A szépfiúd tudja, hogy kell ablakot cserélni?

Matt hátrafordult a válla fölött, hogy szemrevételezze a szobájukban lévő példányt. – Megpróbálhatom, de tuti nem megyek a közelébe ma este.

– A holnap is oké – mondta Nicky. – Csak mondjuk lehetőleg még azelőtt, hogy edzőbá újra ránézne Kevinre. Háromszáz dolcsit kapsz, ha még dél előtt megoldod.

– Ha eltüntetitek Andrew-t a szobából, megnézem, mit tehetek.

– Király – felelte Nicky, majd Neilre nézett. – Andrew látni akar.

Neil az órára pillantott, majd gyorsan számolni kezdett. A napközepi adagját időben bevette, azaz mostanában lenne aktuális neki az esti. Eltűnődött, vajon be fogja-e venni. Ha az elvonás nem hülyítette volna meg eléggé Andrew-t, a drogok nélküli reakciója a reggeli eseményekre biztosan brutális lesz. Neil örült, hogy nem volt Kevin helyében ma este.

Felállt, és követte Nickyt Andrew-ék szobájáig. Azóta nem volt itt, hogy átjött lecseszni őket, amiért a cuccai között matattak, és mivel a banda eléggé figyelt arra, hogy mindig zárva tartsák az ajtót, fura érzés volt belépnie. Elsőnek Kevint látta meg, aki egy méretes babzsákfotelben kucorgott az ajtónak háttal. Aaron a konyhában mosogatott, de nem nézett fel, ahogy elhaladtak előtte. Nicky a folyosó felé irányította Neilt, majd csatlakozott Kevinhez. Neil belépett a sötét szobába, és becsukta az ajtót maga mögött.

Az unokatesók a szekrényeket egymás mellé tolták és az ablak alá helyezték. Ezeken ült most Andrew előrehajolva, karjait átkulcsolva a lába körül. Neil vérszagot érzett, úgyhogy szemügyre vette az ablakot Andrew mögött. A nappaliban Andrew leszedte a szúnyoghálót, hogy zavartalanul cigizhessen, de itt még a helyén volt. Valószínűleg ez mentette meg a kezét, mikor lyukat ütött az ablaküvegbe.

Andrew nem nézett fel Neilre, hanem a térdei között lógó véres végtagot bámulta. Újra meg újra megmozgatta az ujjait, mintha azt ellenőrizné, mennyi kárt okozott.

– Tönkrevághattad volna a kezed ezzel – mondta Neil.

Andrew felnevetett: – Ó, és mi lenne akkor velem?

– Kikerülnél a csapatból. És mi lenne akkor Kevinnel?

Andrew nem válaszolt. Neil átvágott a szobán, hogy megálljon Andrew előtt, aki nem nézett fel, de elég szélesen vigyorgott, hogy látszódjanak a fogai.

– Neil, olyan kiszámíthatatlan vagy, hogy az szinte már fáj – jegyezte meg Andrew. – Mikor utoljára beszéltünk, még attól féltél, Riko felismer. Azaz vagy hazudtál nekem, vagy meggondoltad magad. Remélem, az utóbbi, mert utálom, ha hazudnak nekem.

– Nem gondoltam meg magam – jegyzete meg Neil. – De nem volt más választásom.

– Mindig van választás.

– Valamit mondanom kellett.

– És pont ezt? Élő adásban kötöttél bele Rikóba. Ugye tudod, hogy ezt nem fogja tűrni? Milyen érzés a célkereszt a hátad közepére festve?

– Ismerős – vallotta be Neil.

Andrew kiegyenesedett, és az ablaktáblának dőlt. Neil lepillantott a most ölbe ejtett sebesült végtagra, de az alvadt vértől nem tudta megállapítani, mennyire súlyos a sebesülés.

– Pár nap múlva mindent tudni fog rólad.

Mikor Neil újra a szemébe nézett, az rámosolygott. – A pénz jobb motiválóerő, mint a vér, és Riko mind a kettőnek a birtokában van. Ki fogja deríteni, hogy álljon bosszút, és nem fog sokáig tartani, míg rátalál a kihűlt nyomaidra. Szerinted az ő összeköttetéseivel mennyi ideig tart majd, hogy rájöjjön az igazságra?

Neil egészen megszédült a rátörő rosszulléttől. – Fogd be!

– Mit teszel majd, ha rájön? Elmenekülsz?

– Tudod, hogy igen.

– Tudom – mondta Andrew. – Látom rajtad. A tekintetedből látszik, hogy a koli összes kijáratáról tudsz.

Neil elfordult, de Andrew gyorsabb volt nála. Előrenyúlt, és megragadta Neilt a gallérjánál fogva, így meggátolta, hogy lelécelhessen. Az ujjai ragadós vérnyomot hagytak Neil nyakán. A csapdábaesett hátranyúlt, hogy lefejtse magáról Andrew kezeit, de nem járt sikerrel.

– Hé, Neil! Neil, figyelj! A menekülés nem fog most már megmenteni.

– Engedj el!

– Hát nem érted? A futás csak addig volt opció, míg senki nem figyelt rád. Ezt te is tudtad júniusban. Ezért akartál lelépni október előtt. Elmehettél volna, mielőtt Riko megtudta, ki vagy. Azelőtt kellett volna elhúznod, hogy a hű rajongói előtt belekötöttél volna. Most már nem mehetsz el. Riko tudni akarja, ki állt ellen neki, és ki fogja deríteni. Többé nem menekülhetsz a múltad elől.

– Meg kell próbálnom.

Andrew hümmögve jelezte egyet nem értését. – Semmit nem kell. Megint rosszul gondolkodsz: nem csak egy választási lehetőség létezik. Azt hittem, nem akarsz elmenni.

– Nem akarok – ismerte be Neil.

– Mi bírna rá a maradásra?

A kérdés annyira váratlan volt, hogy Neil hátrafordult. – Mi?

Andrew csendesen nevetett Neil sokkján, majd előrehajolt. – Nevezd meg és a tiéd! Mindegy, mi az, amíg itt vagy, és velünk állod a sarat.

– Nem lehet.

– De. Mindened megvan a túléléshez. Csak túlzottan berosáltál, és ezért nem látod.

– Nem értem.

Andrew nagyot sóhajtott, mintha Neil szándékosan játszaná a hülyét.

– Riko ki fogja deríteni az igazságot, de nem mondhatja el a bátyjának. Elsősorban azért, mert Riko és Ichirou nem érintkezhet egymással, mert a család más ágához tartoznak. Másodsorban, és főleg azért, mert Moriyama edző nem engedné meg neki. Ez az év Kevinről és Rikóról szól, vágod? Nem akar hírverést veled kapcsolatban, ami elterelhetné a figyelmet az ő összecsapásukról. Szabadon pokollá tehetik az életedet, és megpróbálják majd ellened használni az igazságot, de még nem árulhatják el a titkod.

– Használd fel ezt az időt, hogy minimalizáld a támadási felületed! Kevin sztárt akar belőled faragni, hát hagyd neki! Fogadd el tőle, amit adni akar, és kovácsolj belőle védvonalat! Nehéz megölni valakit, ha mindenki rászegezi a tekintetét. Érd el, hogy szeressenek, vagy utáljanak, nekem aztán tök mindegy, de érd el, hogy a figyelmük középpontjában legyél! Egy éved van, hogy kitaláld, mit akarsz.
Andrew Neil arcára tette az ujját.
– Egy évig megvédelek a Moriyamáktól, ha Kevin mellett maradsz. Jövőre a te életed a te problémád, világos?

– Miért? – kérdezte Neil. – Miért segítenél?

– Kérdezd meg később! – Andrew a véres ujjait a szájához érintette, és mögülük Neilre vigyorgott. – Jobb, ha ez nincs már közöttünk, nem gondolod? Majd Columbiában megkapod a válaszaid. Ó, még senki se' szólt, mi? Ma este velünk jössz.

– Soha többet.

– Sssh, Neil, ssh – csitította Andrew. – Ha maradni akarsz, velünk jössz kilenckor. Ha elég hülye vagy, hogy lelépj, csomagolj össze, és még előtte tűnj el! Majdnem három órád van, hogy kitaláld, mit akarsz. Hát nem vagyok nagylelkű?

– Ennyi idő nem elég.

– Kétlem, hogy korábban sosem kellett gyorsan döntést hoznod, ha a saját szűröd volt a tét. Kevinnek adtad a játékodat, hát bízd rám a bőrödet!

Andrew előkotorta a zsebéből a gyógyszereit, és egy pirulát a szekrényre rázott a dobozból. Visszapattintotta a tetőt, és a sarokba dobta a dobozt, majd a véres ujjaival felszedte a tablettát. Úgy emelte fel és vette szemügyre, mintha sosem látta volna korábban, végül a szájába vette. Miután lenyelte, a kezeit az ölébe ejtette, majd Neilre vicsorgott.

– Tikk-takk, jár az óra. Na, tűnés a szobámból!

Neil villámgyorsan lelépett, de csak a folyosóig jutott. Amint becsukódott mögötte az ajtó, lemerevedtek a lábai; kétségbeesetten próbált megkapaszkodni a falban. A pánik a gyomrából felszaladt a torkáig. Olyan erősen harapott rá a kezére, hogy vérrel telt meg a szája.

Tényleg el kellene hinnie, hogy a veszett kapus meg tudja védeni? A gondolatai azonnal a Kathy stúdiójában történtekhez kanyarodtak. Andrew pont időben érkezett, hogy megvédje Neilt. Azonnal Kevinhez kellett volna mennie, mert furcsa kis világának ő volt a közepe, de mégis Neil és Riko közé pozícionálta magát. Andrew pontosan tudta, kik a Moriyamák, és erős sejtése volt arról, hogy Neil milyen dolgokban lehet érintett, de mégis azt képzelte, közéjük állhat.

Ellökte magát a faltól, és a lépcsők felé vette az irányt. Már azelőtt futásra váltott, hogy elérte a földszintet, és olyan erővel lökte ki az ajtót, hogy az a falról csapódott vissza. A csattanásnál csak a saját szívverése volt hangosabb.

Mi lenne, ha maradna? Vajon egy őrült tinédzser tényleg elég lenne? Mi van, ha Andrew-nak igaza van, és a Rókák hírhedtsége tényleg megmentheti Neil személyazonosságát?

Nem kellene ilyen veszélyes ígéretekben hinnie, Andrew szavai mégis kísértették minden lépésénél.

No, de még van majd' három órája dűlőre jutni, hamarosan kiderül, mire jutott!