TRK 7. fejezet

Wymack kanapéján ébredt. Kellett neki egy kis idő, hogy felidézze, hol is van, noha a látvány már legalább olyan ismerős volt számára, mint a kilátás a kollégiumi ágyáról. Az edző mindenkit kidobott a stadionnál, de Neilt elkapta, mielőtt az csatlakozhatott volna a szállásra igyekvő többiekhez. Azon az éjjelen nem szólt semmit, talán túl fáradt volt, hogy az aznapi fiaskóról vitatkozzon. Neilt a nappaliba parancsolta, és maga is aludni tért.
Neil kibogozta a lábait a kölcsönlepedőből, majd felült. A kandallópárkányon lévő óra nem látszott ki az összegyűrt cigarettás dobozok közül, de a reluxákon át beszűrődő fény alapján késő reggel lehetett. Alaposan benne jártak az éjjelben, mire visszaértek a kampuszra, így nem csodálta, hogy ilyen sokáig aludt. De még ennek ellenére sem állt készen a napra. Tudta, gyerekes, de szerette volna elodázni a találkozót Kevinnel, ameddig csak lehet.
Lecsusszant a kanapéról, és ásítva gombócba gyűrte a lepedőt. Edények finom csörgése jelezte, hogy Wymack már fenn van, és valószínűleg kávét önt magába. Neil hezitált egy kicsit az előszobában a textilgombócot a mellkasához ölelve. Latolgatta, hogy egyszerűen csak kioson, így megúszva a beszélgetést. Végül egy sóhajjal elfordult a bejárati ajtótól. Beledobta a lepedőt az edző hálószobaajtaja melletti szennyeskosárba, bement a fürdőbe egy röpke mosakodásra, és alávetette magát az elkerülhetetlennek Wymack konyhájában.
Amaz az újságjából fel sem nézve a tűzhelyre mutatott. Ott fedő alatt egy serpenyőnyi krumpli és tojás várta melegen. Neil összedobott magának egy burritót, és leült Wymackkel szemben. Már a reggelije végén járt, mikor a férfi befejezte az olvasást és félretette az újságot. A fiú nem nézett fel a tányérjából, így elkerülve a másik tekintetét.
– Elmesélnéd, honnan jön ez a mániád, hogy Rikóval kötekedsz? – vallatta Wymack.
– Ő kezdte – motyogta Neil a tortillájába.
– Attól még neked nem kell lesüllyedned az ő szintjére. Hallottad, amikor elmondtam, miféle ember ő, és milyen családból jött?
– Igen, edző.
– Tegnap is ezt mondtad, amikor szépen kértelek, hogy viselkedj – Dorgálta amaz. – Az "Igen, edző" ismételgetése most már nem lesz elég. Ne hazudj nekem, amikor fontos dologról van szó!
– Nem tehetek róla – fakadt ki Neil. Próbált lassabban rágni, de a burrito gyors ütemben fogyott: hamarosan nem lesz mi mögé elbújnia. Úgy döntött, terelni kezd. – Hogy bír egy ilyen csapattal, mint a miénk, edző? Nem fárasztó mindennap a mi ügyes-bajos dolgainkkal foglalkozni?
Wymack egyetlen nagy kortyintással kiürítette a kávés csészéjét.
– Nem.
Neil ránézett, Wymack visszabámult. A fiú unta meg előbb a farkasszemezést, úgyhogy inkább befejezte a reggelijét. Éppen felállt, hogy elpakoljon maga után, de edzője elvette a tányérját. Betette a mosogatógépbe, és öntött magának még egy adag kávét. Nem ballagott vissza az asztalhoz, ehelyett a konyhaszekrénynek támaszkodva tanulmányozta Neilt.
– Kezdem azt hinni, hogy félreismertelek téged – osztotta meg gondolatait. – Csak még azt nem tudom, miben. Kapiskálok valamit, de azért még mindig nem áll össze a kép veled kapcsolatban.
– Na most pont úgy hangzik, mint Andrew.
– Azért, mert ezek az ő szavai – vallotta be az edző. Amikor Neil felvonta a szemöldökét, ő csak vállat vont és hörpintett egyet a csészéből. – Az első edzésen elmondtam a csapatnak, hogy az Edgar Allan körzetet váltott, emlékszel? Aznap Andrew nálam aludt. Először azt gondoltam, Kevinre haragszik, amiért hazudott, de miattad volt ideges. Akkor nem figyeltem oda, de úgy tűnik, kellett volna.
– Andrew és én dolgozunk a bizalmon... mondhatni.
– Azt mondja, kényszeres hazudozó vagy – szúrt oda Wymack. – És én kezdem elhinni.
– Így neveltek – védekezett Neil.
– Legalább egyszer mondj igazat – így Wymack. – Mondd el nekem, hogy az a gyerek, aki a szülei elől menekült, és összerándult, amikor azt hitte, meg akarom ütni, hogy jut el odáig, hogy olyan emberekkel húz ujjat, mint Riko Moriyama? Azt hittem, ennél jobbak a túlélési ösztöneid.
Neil kissé előrecsúszott a székén, és az asztal szélét kezdte piszkálni. Wymack magyarázatot érdemelt, de amit mondania kellett volna, azt nem akaródzott megosztani.
– Riko korombeli – kezdte Neil, nehezére esve értelmesen kiejteni a szavakat. – Ha tudná, mire képesek a szüleim, értené, miért nem bízom azokban az emberekben, akik az apámkorabeliek. Tudom – Neil a halántékára bökött –, hogy nem fog bántani, de ösztönös a reakcióm... sajnálom.
– Nem mentegetőzést kértem, okostóni.
– Igenis, edző – mondta Neil automatikusan, és összerezzent.
– Nem vagy semmi, tudod? – foglalta össze Wymack, és visszament az asztalhoz. – A szüleidért pedig nem irigyellek.
– A magáéival sem lehet minden rendben, hogy ennyit foglalkozik velünk.
– Nem volt – nyugtázta Wymack.
– Ó. Meghaltak?
Wymack meglepődött a tapintatlan kérdésen. – Az anyám túladagolta magát több, mint tíz éve, az apám pedig börtönverekedésben halt meg, amikor az első évemet kezdtem itt a Palmettóban. Nem beszéltem velük, mióta ott hagytam Washingtont.
Neil szíve kihagyott.
– Maga Washingtonban nőtt fel?
– Látom, megfogtad a lényeget...
Könnyen hazudott, de Neil még sosem érzett ilyen bűntudatot miatta.
– Alexandriában születtem – kezdett bele a kamuba –, az anyám Washingtonban dolgozott egy ideig. Csak vicces, hogy mindketten ott kezdtük és itt lyukadtunk ki. Olyan kicsi a világ!
– Nagy vagy kicsi, csak tudd, hogy nem vagy benne egyedül! Itt van neked a csapatod, bár ez kétélű fegyver. Ott vannak neked, amikor szükséged van rájuk, segítenek, ha kéred, de a cselekedeteid következményei mindőjükre hatással vannak. Ha felbőszíted Rikót, azzal az ő életüket is megnehezíted.
– Mint Seth-ét – motyogta Neil. – Tudom.
Wymack rábámult egy örökkévalóságnak tűnő percig, majd nagyon halkan megszólalt:
– Mi a francot mondtál?
Neil túl későn jött rá, hogy Andrew nem avatta be az edzőt az elméletébe.
– Különös véletlen, nem? Én belekötök Rikóba élő adásban, magasztalom a kis létszámú csapatot, és éppen azon az éjjelen Seth meghal túladagolásban, engem kezdőjátékossá téve. Még Kevin is egyetért, hogy ezt Riko rendezte így.
– Még Kevin is – visszhangozta az edző. – Meg sem kérdem, kinek az ötlete volt ez az egész. Nézz ide, Neil. Figyelsz? Seth-nek sok problémája volt, és semennyi jó megoldási stratégiája. Mind tudtuk, hogy kevés esélye van, hogy lediplomázzon. Az első négy évben háromszor adagolta túl magát. Idő kérdése volt, hogy újra megpróbálja. Nem érdekel, mit mondott Andrew. És az sem, mit hisz Kevin. Ha – és ez egy nagy "HA", Neil –, ha Riko állna emögött, akkor csak őt hibáztathatjuk. Ő választotta Seth-et, hogy rajta töltse ki a gyerekes dühét. Ő lépte át a határt. Nem te. Megértetted? Nem te! Nehogy önmagadat okold Seth haláláért! Saját magaddal törődj, felszegett fejjel, előre!
– Igenis, edző.
Wymack nem látszott meggyőzöttnek, de nem forszírozta. – Szóval, kell beszélnünk a tegnapiról?
– Nem, edző.
– Akkor gyerünk. Andrew azt mondta, a stadionnál találkozol velük. Elviszlek. – Wymack felhajtotta a kávéja maradékát, és mentoráltjával a nyomában elhagyta a tett színhelyét.
Neil némán ülte végig az anyósülésen a rövid utat a stadionig. Csak Andrew és a csapat közautója árválkodott a parkolóban. Wymack lehúzódott, de mielőtt Neil kiszállhatott és rácsaphatta volna az ajtót, még intett neki, és hogy lássa Neilt, áthajolt az ülésen egy szóra.
– Mondd meg Andrew-nak, hogy a szaros összeesküvéselméleteit tartsa meg magának!
– Igen, edző – Neil becsukta az autó ajtaját. Nem nézte, ahogy Wymack elhajt, hanem beütötte az a heti biztonsági kódot a Rókák kapujánál, és az öltözőhöz vette az irányt. A lámpák égtek, de a termek üresek voltak, úgyhogy otthagyva a kihalt helyiséget, a hátsó ajtón át az arénába ment. Kevin annak kellős közepén, a rókamancsos logón ücsörgött. Nem edzéshez volt öltözve. Neil elmorfondírozott, vajon mióta ülhet ott, az ő ébredésére várva.
Nem kellett sok idő, hogy megtalálja Andrew-t is. Ő a padsoroknál szedte a lábát éppen fölfelé. Neil ledobta az utazótáskáját a kispadoknál, és bement a pályára Kevinhez a szembesítésre.
Kevin felé volt fordulva, de nem nézett fel és nem is szólt semmit Neil érkeztére. Neil leült éppen kartávolságon kívülre, és félve próbált leolvasni valamit az ex bajnok arcáról. Kevin sem repesett a boldogságtól, hogy beszélgetniük kell, legalábbis úgy tűnt fájdalmas képe alapján, aminek láttán Neil még rosszabbul érezte magát.
– Miért mondta azt Riko, hogy megvásárolt engem? – tette fel a kérdést Neil.
Kevin olyan sokáig hagyta válasz nélkül, hogy Neilben fellángolt a remény, hogy az egész csak egy álom, de aztán Kevin mégis megszólalt.
– Te nem ő vagy, ugye? – dörmögte Kevin alig hallhatóan. – Mondd, hogy nem te vagy Nathaniel.
Neil igyekezett nem mutatni, hogy felismerte igazi nevét, de nem sok sikerrel.
– Ne nevezz így. Nem számít, ki voltam. Most Neil vagyok.
– Ez nem ilyen egyszerű – mondta Kevin most már hangosabban, telve félelemmel. – Miért vagy itt?
– Nem volt máshová mennem – felelt Neil. – Amikor felbukkantál Arizonában, azt hittem, azért jöttél, mert felismertél. De aztán nem adtad jelét, hogy emlékeznél rám. Gondoltam, addig maradok, amíg rá nem jössz...
– Gondoltad... – emelte fel a hangját Kevin inkább hisztérikusan, mint vádlóan. – Te kibaszott hülye vagy!
– Kétségbe voltam esve! – vágott vissza Neil.
– Nem hiszem el, hogy anyád ebbe belement.
– Anyám meghalt – jelentette ki Neil. Kevin kinyitotta a száját, de Neil nem akarta hallani a mondandóját, úgyhogy gyorsan folytatta. – Tavaly halt meg, a nyugati parton temettem el. Senkim és semmim sem maradt, Kevin. Ezért igazoltam hozzád. Úgy voltam vele, hogy annak az esélye, hogy emlékszel rám, szinte nulla, azt meg csak reméltem, hogy nem ismered a családomat.
– Hogy is ne emlékeznénk rád? – tette fel a kérdést Kevin.
Neil megrázta a fejét.
– Amikor idejöttem, nem tudtam, hogy Moriyamáék és az apám üzleteltek egymással.
– Nem üzleteltek. – Kevin majdnem úgy felháborodott erre, mint Riko.
– Nem tudtam – ismételte Neil. – Amíg idén májusban az edző nem beszélt nekem Moriyamáékról, semmit sem tudtam Riko családjáról. Ezt megtudva már értettem, miért találkoztunk akkor régen. Azt hittem, Riko apja meg az enyém a területhatárokról beszélgetnek. De tegnap Riko azt mondta, az apám a Moriyamáké. Mit értett ez alatt? Miért mondta, hogy megvett engem?
– Ne hazudj – köpte Kevin. – Elég nagy bajban vagyunk így is.
– Az anyám nem mondta, miért menekülünk – védekezett Neil. – Sosem kérdeztem tőle, miért lett elege. Csak örültem, hogy lelépünk. Semmiről nem beszélgettünk azóta. Legfeljebb az időjárásról, az aktuális nyelvről vagy a helyi kultúráról. Az egyetlen, amikor még valami komolyról próbált beszélni velem, akkor volt, amikor haldoklott. De még akkor sem említette az apámat. A Moriyamákat pedig soha. Ha említette volna őket, most nem lennék itt, az biztos. Szóval áruld el az igazat!
Kevin egy végtelennek tűnő percig fixírozta őt, majd rekedt japán káromkodás közepette dörgölni kezdte az arcát. Olyan hosszú ideig tette ezt, hogy Neil már majdnem odanyúlt, hogy megrázza, de Kevin végre combjára ejtette kezét, és magyarázatba kezdett.
– Az apád Lord Kengo jobbkeze volt, a legmegbízhatóbb fegyvere. A terület, amit ügyelt, a Moriyamák területe. Ő tartotta rendben a birodalmat, és ő volt az, aki – ha a kormánnyal kerülnének szembe – elvitte volna a balhét. Rossz hatalom alá születtél. Sosem örökölhetted volna meg a helyét – jósolta Kevin. – Lord Kengo nagyon gondosan, és saját kezűleg választja ki a trónját támogató pilléreket. A nepotizmus megtöri a feljebbvalók iránti hűséget: a családok elkezdik a saját jólétüket előtérbe helyezni. Egyszerűen megölethetett volna, de ő mégis adott neked egy esélyt. Az anyád az ifi csapathoz iratott be, hogy tanulhasd az exyt. Aznap, amikor találkoztunk, volt a felvételid.
– Várj – vágott közbe Neil. – Hogy mi?!
– Olyan lettél volna, mint én – folytatta Kevin. – Ajándék voltál. Egy újabb játékos a mesternek, akit kitaníthat. Két napod volt megnyerni magadnak: egy kezdő mérkőzés velünk, hogy bemutasd a képességeid, és egy második, amely során bizonyíthatod, hogy a kritikái és instrukciói alapján képes vagy az alkalmazkodásra. Ha végül úgy dönt, nem éred meg az idejét, a saját apáddal végeztetett volna ki.
Neil nagyot nyelt.
– És... hogy szerepeltem?
– Az anyád nem kockáztatott – árulta el Kevin. – Nem jutottál el a második edzésre. Az éjszaka folyamán eltűntetek.
A Neil gyomrát perzselő érzés lehetett akár rosszullét, akár harag is, bár nem tudta, kire mérges. Az anyja egész életében utálta az ő exy iránti rajongását. Folyton azt ismételhette, hogy többet nem foghat ütőt a kezébe, de azt nem mondta el, miért nem. Nem értette, miért nem mondta el neki akkor, mi elől menekülnek.
– Azt hiszem, hányni fogok – buggyant ki Neilből, ahogy talpra kecmergett.
Már kiegyenesedett volna, amikor Kevin a csuklójánál fogva megállította.
– Nathaniel, várj!
Neil olyan erősen szakította ki magát a fogásából, hogy Kevin majdnem kiterült tőle.
– Ne hívj így!
Elhátrált Kevintől, aki épp feltápászkodott, hogy kövesse. Neil figyelmeztetően felemelte a kezét, hogy megállítsa. Ezer gondolat kergette egymást az agyában. Kevinre nézett, a számra és a hírnévre, ami akár az övé is lehetett volna egy másik életben. Ha Moriyama edzőnek megtetszik, az Evermore kastélyban nőhetett volna fel Rikóval és Kevinnel. Az arcára a 3-as szám lenne tetoválva, amely most Jean Moreau-én ékeskedett.
Neil szerette volna gyűlölni a dolgok alakulását. Egy pillanatra sikerült is. Egy rémült kis senki lett belőle, pedig Hollóként is felnőhetett volna, jövőbeni Válogatottként. Neil imádta az exyt, és neheztelt, amiért elvették tőle ezt a lehetőséget. De csak rá kellett néznie Kevinre, hogy megerősítse hitében: azt az életet is utálta volna. A legjobbaktól tanult volna, és a legjobbakkal játszott volna, de egy ketrecbe zárt, bántalmazott roncsként. Igaz, hogy nyolc éven át menekült az életéért, de legalább szabadon.
Végre lehullt a lepel. Tegnap éjjel Jean azt mondta, Neil nem is lehetne Róka. Figyelmeztette Kevint, hogy tanítsa meg Neilt, hol a helye a Moriyama hierarchiában, és fegyelmezze meg, amiért így beszél Rikóról nyilvánosan. Mintha még mindig Riko elkallódott tulajdona lenne.  Most, hogy Neil megtudta az igazságot, a japán azt várta, hogy meghajoljon, és beálljon a sorba.
"Én nem fogok" – akarta mondani Neil, de ehelyett az jött ki:
– Nem lehetek...
– El kéne futnod.
– Nem lehet... – motyogta újra. Észrevette, hogy remegnek az ujjai, hát végigfuttatta őket a haján. Ez nem nyugtatta meg bőre alatt pattogó idegeit. – Nyolc éven át futottam, Kevin. Akkor is rémes volt, amikor még anyám élt. Hova mehetnék így, egyedül? Andrew szerint úgy a legbiztonságosabb, ha maradok.
– Azt mondtad, Andrew nem tud róla.
– Andrew azt hiszi, hogy az apám intéző volt, aki lecsípett magának egy kis darabot a Moriyamáknak szánt pénzből. Azt mondtam neki, hogy a szüleimet kivégezték árulásért, én pedig leléptem a pénzzel. Szerinte a Rókák hírhedtsége meg tud menteni. Azt mondja, mivel minden héten benne vagyunk a hírekben, így nehezebb tőlem megszabadulni.
– A közhír nem menthet meg egy olyan kockázatos figurát, mint te – hűtötte le Kevin. – Túl sokat tudsz. Már azzal is romba döntheted apád területeit, ha a rossz emberrel állsz szóba. Anyádról tudták, hogy sosem nyomná fel a családját a hatóságoknál, de te egy kiszámíthataltan, rémült kisgyerek vagy.
Kevin megcsóválta a fejét, és amikor Neil vitatkozni kezdett volna, felcsattant.
– A mester hajlandó megkegyelmezni neked. Tavasszal leigazol téged a Hollókhoz. Amíg befogod a szád és meghúzod magad, nem mondja el a főcsaládnak, hogy rád talált.
– Nem vagyok Holló – tiltakozott Neil. – Sosem leszek az.
– Akkor fuss – erősködött Kevin halkan, szinte tébolyultan. – Csak így élheted túl!
Neil csukott szemmel próbált lélegezni. A szíve puskadördülésekként dübörgött a fülében, horpadásokat ütött az agyába. Pólójába fúrta az ujjait, így próbálta a szöveten át kitapintani hegeit. A levegővétellel tengervíz és vér illata áramlott a tüdejébe. Egy pillantás alatt háromezer kilométerrel arrébb találta magát, egyedül, lerobbanva a San Francisco felé tartó autópálya mentén. Neil ujjai cigarettáért esedeztek. A lába égett a futás vágyától.
De megvetette őket, újra kinyitotta a szemét, és határozottan így szólt: – Nem.
– Ne légy hülye.
– A futás most nem fog segíteni – jelentette ki. – Ha a Moriyamák tényleg azt hiszik, hogy fenyegetést jelentek, utánam küldenek valakit. Anyám és én alig bírtunk megmenekülni apám elől. Hogyan cselezhetném ki a főnökét?!
– Legalább lenne esélyed... – szólt halkan Kevin.
– Egy esély, hogy egyedül haljak meg valahol az Isten háta mögött – felelt Neil, ezzel elfordulásra bírva Kevint. Az ex szökevény zsebre dugta a kezét, egyikben a kulcscsomóját, másikban a telefonját érintette. Megmarkolta a fémkarikát, ujja begyével kitapogatta Nicky columbiai házának kulcsát. Andrew adta neki augusztusban, amikor első ízben ígérte meg, hogy megvédi őt.
Neil az alattuk elterülő rókamancsra nézett. Miközben beszélt, félelme elpárolgott, a helyét valami boldogtalan nyugodtság vette át.
– Ha menekülni akartam volna, már augusztusban el kellett volna indulnom. Andrew figyelmeztetett, hogy az az utolsó esélyem. Akkor úgy döntöttem, maradok. Nem voltam biztos benne, hogy ő elegendő lesz, hogy közém és az apám közé álljon, de annyira szerettem volna, hogy így legyen, hogy nem törődtem a veszélyeivel. Talán akkor nem értettem teljesen, mi forog kockán, de még mindig így gondolom.
Leguggolt, és tenyereit a narancs festékre helyezte.
– Nem akarok menekülni. Nem akarok Hollóvá sem válni. Nem akarok Nathaniel lenni. Neil Josten akarok lenni. Róka. Szeretnék idén veletek játszani, és együtt eljutni a bajnokságig. És tavasszal, amikor a Moriyamák értem jönnek, megteszem azt, amitől a legjobban félnek: elmegyek az FBI-hoz, és elmondok nekik mindent. Nyugodtan öljenek meg. Akkor már túl késő lesz.
Kevin újabb végtelen percen át hallgatott, majd így szólt.
- A Nemzetiig vihetnéd...
Szinte csak suttogott, de a szavak Neil húsába vágtak. Csalódótt búcsú volt ez attól a fényes jövőtől, amit Kevin Neilnek szánt. Azért vette fel Neilt, mert hitt a képességeiben. A Rókáknál akart élsportolót faragni belőle. Annak ellenére, hogy olyan leereszkedően viselkedett vele, és Neil legnagyobb erőfeszítését is kevesellte, Kevin komolyan hitt abban, hogy Neil a nemzeti válogatottba kerülhet, miután végez. Most Kevin ráébredt, hogy mindhiába; Neil májusra halott lesz.
– Attól még tanítasz? – nézett rá Neil.
Kevin hallgatott, de most nem olyan hosszú ideig.
– Minden éjjel.
Neil próbálta a mellkasában tátongó űrt egy nyeléssel feloldani.
– Matt és Dan a döntőig akar jutni. Szerinted van esélyünk?
– Az elődöntőig van, ha Nicky összeszedi magát és Andrew is hajlandó együttműködni – ítélte Kevin. – A Nagy Hármason nem jutunk túl.
Az USC, a Penn State és az Edgar Allan alkották az NCAA exy Nagy Hármasát. Mindig az Edgar Allan győzött. Az USC és a Penn State szerezték meg általában a második és harmadik helyett, folyamatosan ráverve egymásra a tabellán. Az egyetlen esélyük a döntőre az volt, ha megverik valamelyiküket az elődöntőben.
– Hát... az sem lesz semmi – állapította meg Neil.
Újra felállt, és körülnézett. Először a narancs vonalakra és mancsnyomokra a pályán, majd a falakon át az ülőhelyekre. Úgy tűnik, Andrew befejezte a lépcsőzést, mert most a belső pályán futotta a köröket. Neil irigyelte őt, amiért a gyógyszerei ilyen energiát adnak neki.
– Kevin, neki mi a célja? – érdeklődött Neil.
Rájött, hogy mentorának fogalma sincs, miről beszél, úgyhogy magyarázatképpen a loholó iker felé bökött.
– Andrew nem tudja, ki vagyok, de azt tudja, hogy vérdíj van a fejemen. Ennek ellenére is elvállalta, hogy egy éven át védelmez engem. Nem miattam, hanem mert addig is elterelem a figyelmedet a Hollókról.
Visszafordult Kevinhez, hogy újra feltegye a kérdést.
– Mi a célja, amiért hajlandó ennyit kockáztatni, hogy téged itt tartson?
– Ígéretet tettem neki – Kevin erőnek erejével elszakította tekintetét Neil arcáról, és Andrew-t kezdte követni vele. – Az érdekli, meg tudom-e tartani.
– Ezt nem értem. 
Kevin olyan sokáig hallgatott, hogy Neil már nem is igen várta, hogy választ kap a kérdésére. De aztán mégis rákezdett:
– Andrew begyógyszerezve használhatatlan, de ha lejön róluk, még rosszabb. A középiskolai mentora látta a különbséget az elsős és másodikos viselkedése között, és meggyőződése, hogy a gyógyszer mentette meg az életét. Egy tiszta Andrew... – Kevin egy pillanatra gondolkodóba esett, hogy pontosan idézhesse vissza a nő szavait – ..."destruktív és örömtelen." – Ujjaival macskakörmöket mutatva fejezte be a mondatot.
– Se célja, se ambíciói nincsenek – folytatta. – Én voltam az első, aki látta benne, és el is mondta neki, hogy igenis ér valamit. Azt ígértem, ha lejön a gyógyszerekről és elhárulnak az akadályok előle, adok neki valamit, amiért érdemes élni.
– És beleegyezett? – kételkedett Neil. – De hát folyamatosan gáncsoskodik veled. Miért?
– Amikor először mondtam, hogy Válogatott leszel, miért voltál olyan dühös?
– Mert tudtam, hogy semmi esély rá – felelt Neil. – De azért akartam is.
Kevin várt. Neil pedig lassan felfogta, hogy saját maga válaszolta meg iménti kérdését. Ez gondolkodóba ejtette. Hitetlenség és nyugtalanság gomolygott benne, és nem értette, mire fel ez a rossz érzés. Egyik lábáról a másikra ácsorgott, majd olyan szorosan összefonta karjait a mellkasa előtt, amennyire csak tudta.
– És most mi lesz? – szűrte a fogai között. – Arra számítasz, hogy nyárra kijózanodik, és hirtelen rájön, hogy szereti az exyt? Azt hittem, nem hiszel a csodákban.
– Andrew őrült, de nem hülye – vetett ellent Kevin. – Még ő is rá fog unni egyszer arra, hogy egy csődtömeg legyen. Ha kiürül a szer a szervezetéből és végre visszatalál magához, egyszerűbb lesz hatnom rá.
Neil kételkedett, de csak ennyit mondott:
– Sok sikert.
Önmagát is meglepte, hogy komolyan gondolja. Andrew-val szót érteni közel lehetetlen volt, de az tény, hogy sokat megtett azért, hogy mind Neilt, mind Kevint Palmettóban tartsa. A legkevesebb, amit adhattak cserébe, az ez. Nem tagadhatta, érzett némi keserűséget, hogy Andrew-nak jut az a jövő, amit magának szeretett volna, de ezzel is meg fog békélni egyszer.
– Ideje indulni – indítványozta Neil, hogy elhesegesse ezeket a gondolatokat. – Ne beszélj erről Andrew-nak.
– Nem is tenném – válaszolta Kevin. – Nem tetszene neki a döntésed.
Neil elindult az ajtó felé, de Kevin a vállánál fogva megállásra késztette. – Neil.
Hatalmas megbánás érződött abban, ahogy a nevet kimondta, de ígéret is csendült benne. Neil apró szilánkonként szedte össze magát, és követte Kevint ki a Rókalyuk pályáról.
Neil életében először nem gondolt a jövőre. Nem számolta a napokat a Hollók elleni meccsig, és visszavett a híradónézésből és cikkolvasásból. Minden energiáját az edzésekbe fektette, a legtöbb óráját ébren vészelte át, és igyekezett ügyesen zsonglőrködni a csapattársaival töltött idővel is. Andrew sleppjével az edzésekre menet és jövet bandázott, Kevinnel és Andrew-val töltötte az éjszakákat, szóval az esték maradtak a felsőbb éveseknek.
Olyan dolgokat tudott meg róluk, amik még csak nem is érdekelték soha őt addig másokban. Renee valójában Natalie-ként született, az örökbefogadó anyja nevezte át, amikor kivette a gyerekotthonból. Az anyja miatt került ő és Dan a Palmettóba. Stephania Walker ugyanis riporter volt, aki Wymackkel csinált interjút azzal a hátsó szándékkal, hogy Renee-t beajánlja neki. Wymack elrepült Észak-Dakotába a tavaszi bajnokság alatt, hogy megnézze Renee csapatát, hogyan teljesítenek a legnagyobb ellenfelük ellen. Dan történetesen az ellenfél kapitánya volt, és Wymacket lenyűgözte álhatatosságával. Még azon a hétvégén mindkettőt leigazolta.
– Elég vacak volt – kommentálta Dan, mikor Renee elmesélte a sztorit Neilnek. – Nehéz volt elhinnem, hogy az edző tényleg azt várja, hogy öribarik legyünk, miközben Renee csapata kiütött minket a bajnokságból a végzős évemben...
– Nagyon mélyen érintette – fűzte hozzá Renee egy szeretetteljes mosollyal.
Neil próbálta elképzelni, hogy ezek ketten valaha nem voltak barátok, de nem sikerült. – De valahogy túljutottatok ezen is.
– Nem volt más választásom – ismerte el Dan. – A Rókák nem akartak lányokat, pláne nem kapitánynak.
– Egyesített erőre volt szükségünk a csapattal szemben – mutatott Renee hármukra Dannal és Allisonnal. – Csak így élhettük túl. A barátságunk csak színjáték volt, a hálószoba ajtón kívül kezdődött, és visszaérve ott is ért véget. Majdnem egy év kellett hozzá, hogy rájöjjünk, hogy már nem színészkedünk.
– Én egészen a nyári szünetig nem vettem észre – mondta Dan, – amikor a lányoknak meséltem az idényről.
"Lányok" alatt a színpadi nővéreit értette. Dan, művésznevén Hennessey, középiskolás korában hamis személyivel dolgozott egy bárban sztriptíztáncosként egy közeli városban. Szépen össze tudta egyeztetni a munkát a tanórákkal és az edzésekkel, és összejött belőle annyi pénz, amennyire szüksége volt. A nagynénje munkanélküliként volt otthon egy újszülöttel. Dannek mindhármukat el kellett tartania. A kapitány megszakította a kapcsolatot a nénjével amint elköltözött tőle, de a volt munkatársaival beszélő viszonyban volt. Ők voltak a legnagyobb szurkolói a szupersztárrá válásban.

Neil ekkor tudta meg, hogy Dan nem akar feljebb törni a fősuli után. Edző szeretne lenni, és vinni tovább a Rókalyukat, ha Wymack visszavonul. Az újoncszerzést is úgy tervezte folytatni, ahogy Wymack is csinálta. Matt teljes szívvel támogatta az ötletet.
Matt története egyébként totális ellentéte volt Danének: egy profi boxoló, valamint egy rangos plasztikai sebész jól szituált, művelt fia. A szülei évekkel azelőtt szétmentek, főleg az apja folyamatos hűtlenkedései miatt, de sosem váltak el. Matt az apjával nőtt fel, mivel az anyja a munkája miatt sokat volt távol. Matt szűkszavúan nyilatkozott az apjáról, de az anyjáról szívesen és részletesen mesélt. Ő volt a példaképe, és Neil egyszerre találta érdekesnek és fájdalmasnak a róla szóló történeteket. Amikor Matt a nyári szünetet ecsetelte, amit a hegyekben töltöttek gyorsulási versenyezve, Neilnek a saját anyja holtteste jutott eszébe, ahogy a ragadós ülésről próbálja lehámozni.
Két héttel a bankett után Allison újra elkezdett szóbaállni vele. Neil továbbra sem találta módját, hogyan kérhetne tőle bocsánatot, vagy hogy egyáltalán szükséges-e, és végül a lány törte meg a csendet. Neil a városban vacsorázott épp a felsősökkel, amikor Allison elkérte tőle a ketchupöt. Ő megrökönyödésében majdnem eldobta a hamburgert, ahogy a lehető leggyorsabban próbálta teljesíteni a kérést. Napokon át nem történt semmi, de a jeges csönd lassan olvadni látszott. Egy alkalommal azon kapta a lányt, hogy Matt egyik száraz viccén mosolyog. Még messze nem dolgozta fel a gyászt, de már valahogy kezdett funkcionálni.
Neil szerette volna viszonozni valahogy, hogy barátkoznak vele és bíznak benne, de semmit nem mesélhetett magáról. Sosem faggatták, és hetekbe telt, mire rádöbbent, hogy nem is kell nekik. Nem próbálták megszerezni a titkait, a mindennapi élet kis igazságai is elegendőek voltak számukra. Megjegyezték, hogy utálja a zöldésgeket, de szereti a gyümölcsöket, hogy a kedvenc színe a szürke, és hogy nem szereti a filmeket vagy a hangos zenét. Neil ezeket a dolgokat csak a túlélés megvilágításában értelmezte, a csapattársai viszont kincsként őrizgették a róla szerzett tudást.
Apró darabkákból építették fel a valódi személyt Neil hazugságai köré. Olyan szeleteket találtak meg belőle, amelyeket semmilyen álruha nem fedhet el. A megszerzett tudásuk ugyan nem változtathatta meg a közeljövő történéseit, és nem is fedték fel a valódi kilétét előttük, de így is ijesztő volt az egész. Szerencsére az évközepi vizsgák közeledtek, így Neil a tanulásra hivatkozva visszahúzódhatott figyelő tekintetük elől.
A könyvtár biztos menedéknek tűnt, lévén négy emeletes, 200 polcsorral, ami mögé elbújhat. Csakhogy nem Neil volt az egyedüli, akinek vizsgái voltak. Éppen elhagyta a könyvtár kávézóját egy bögrényi életmentő koffeinnel, amikor belefutott Aaron és Katelyn párosába. Aaron fülét-farkát behúzta Neil láttán, de Katelyn vidám mosollyal üdvözölte.
– Neil, helló! – mondta, és nyújtotta a kezét. – Még nem mutatkoztunk be.
A megszólított átvette jobbjából a balba a kávéját, és röviden viszonozta a kézfogást.
– Nem, de láttalak a meccseken. Katelyn, igaz? A Veszettek közül.
A lány úgy látszott, örül, hogy felismerték, de Aaron még mindig idegesnek tűnt. Neil nem hibáztatta. Aaron és Katelyn folyton szemmel tartották egymást a meccseken, de a fiú sosem őgyelgett a pomponlányok között. Most először látta ezt a két embert ilyen közel egymáshoz. Talán Aaron végre meglépte, amiért csapattársai már oly rég óta szurkoltak. Egymás kezét fogták, úgyhogy valószínűleg elég jól alakultak a dolgok.
Aaron észrevette Neil lefelé irányuló pillantását – erre utalt az ő jegesebb pillantása.
– Viszlát – hangzott a kurta elköszönés.
A lány barátjának dőlt tiltakozásul, de Neil értette Aaron célzását, és nem vitatkozott. Elcsusszanva mellettük ott hagyta őket. Nem messze aztán a kíváncsiság eluralkodott rajta, hátranézett. Katelyn és Aaron le sem tagadhatták volna, mi van köztük, ahogy a sorban várakoztak a presszó pultja előtt. A lány Aaronhöz bújva állt, s bár néhány centivel magasabb volt, nagyon jól néztek ki együtt. Ráadásul nagyon természetesnek is tűntek, ami különös volt, tekintve, hogy mennyire kerülték egymást a meccsek alatt. Azt hitte, a kapcsolatuk kezdete egy kicsit feszengősebb lesz majd.
– Ilyen izgis az a kávé?
Neil gyanút fogott, hogy a Rókák titokban nyomkövetővel szerelték fel, és a hang irányába fordult. Nicky éppen felért a lépcsőn, táskája egyik könyökén lógott, a karjai tele magazinokkal.
– Nem igazán – válaszolta Neil, de Nicky azért csak megállt mellette és szintén a kávézó irányába fordult. Neil valami kitörő reakcióra számított, vagy egy győzedelmes kiáltásra, mennyi pénzt nyert a fogadáson. Nicky helyeslő bólintása meglepte.
– Szóval a könyvtárba járnak smárolni. Nagyon okos! – így szólt, és a vállánál fogva elforgatta Neilt a látványtól. – Andrew állítása szerint allergiás a könyvekre, úgyhogy csak akkor jön ide, ha Kevin kényszeríti. Még legalább egy hétig biztonságban vannak itt. Megtennéd, kérlek, hogy erről nem teszel említést...?
– Azt hittem, nincsenek együtt – tűnődött Neil, és közben már kereste a megfelelő helyet a tanuláshoz.
– Hivatalosan nem – felelte a másik, és bár senki sem hívta, követte Neilt. – Aaronnak több esze van annál, hogy elhívja, Katelyn pedig türelmes. Nem tudom, hajlandó-e várni a diplomaosztóig, és nem is lenne fair ilyet kérni tőle, de mégis remélem, hogy így lesz. Illenek egymáshoz, nem?
– Én azt nem tudhatom.
Neil végre rálelt egy üres asztalra, úgyhogy lepakolta a cuccait. Nicky is lerakodta ugyanoda a magazinjait, az asztal háromnegyedét beterítve velük. Neil arrébb söpörte az útjába kerülőket, és helyet foglalt Nickyvel szemben. Tartott attól, hogy dugába dőltek a tanulási tervei egy ilyen beszédes alak mellett, de meglepetésére Nicky elmerült a saját feladatában. Amiről azt hitte, csak laza képnézegetés, kiderült, hogy anyaggyűjtés Nicky marketingórájához. Legalább 20 percen át dolgoztak csendben, mielőtt Nicky először törte meg a csendet.
– Andrew gyűlöli a csajt, tudtad?
Neilnek tetemes idejébe került, mire rájött, miről beszél a srác. A fejében számok kerengtek (egy hatoldalas matek feladatsoron rágta át magát éppen), és már rég túltette magát Katelynen és Aaronön. Úgy tervezte, elereszti a füle mellett, lévén a tananyagismétlés némileg fontosabbnak tűnt, mint hogy Aaron vajon párkapcsolatban van-e. Egy ilyen megjegyzést azonban nehéz volt szó nélkül hagyni.
– Miért? – tette fel a kérdést.
– Azért, mert Aaronnek tetszik – válaszolta Nicky magától értetődően.
– Azt hittem, Andrew Aaront sem kedveli.
– Ahogy mondod – Nicky aktuális újságját becsapva feltűnően körülnézett az unokatestvérei után, majd mivel nem voltak a közelben, bizalmasan áthajolt az asztalon. – Andrew nem különösebben szurkol Aaron boldogságáért. Szóval ha Aaron szereti Katelynt, akkor Andrew igyekszik ezt elvenni tőle. Talán napsugaras a mosolya, valójában Andrew nagyon gyerekes.
– Ennek semmi értelme – csóválta a fejét Neil.
– Nem egyszerű – dőlt vissza Nicky a nyakát masszírozva. – Nem akartam múltkor nagyon részletekbe bocsátkozni, mert Dannek meg Mattnek semmi köze hozzá, de te családtag vagy, úgyhogy elmondhatom.
Ismét hátralesett.
– Meséltem, hogy Tilda néni zaciba adta Andrew-t, igaz? Van tovább is. Valójában mind a kettőt otthonba adta először. Egy hét múlva meggondolta magát.
– Ezt megteheti?
– Persze, lehetsz kétségbeesett, és meg is bánhatod – grimaszolt Nicky. – Nem kellett megadnia a nevét, de el kellett vigye a karszalagokat, amikkel a gyerekeket azonosítani tudta. Ha elég gyors, igen, visszakaphatja a gyerekeit.
– Szóval a nénjének volt egy kis bűntudata, hogy elhagyja a gyerekeit, de azért annyi nem, hogy mindkettőt vissza is vegye. Csak egyet tudott vállalni, legalábbis így mondta apunak, amikor az rájött az Andew-s dologra. Nem tudom, mitől függött, hogy melyiket viszi haza. Névsorban ment, vagy csak belenyúlt a fiókba, és random kihúzott egy karszalagot...?
Nicky a gondolataiba merült, majd rövidesen egy homlokdörzsöléssel folytatta.
– 50% esélyük volt, hogy rábasznak, háh! – nevetett szárazon. – Asszem, mindegyik szarul járt. Andrew állami gondozásba került, Aaron pedig örökös emlékeztetője Tilda néni baklövésének. Tilda néni próbált nem foglalkozni Aaronnel, legalábbis amíg Andrew vissza nem került a képbe. Aaron azt mondta, onnantól kezdve már nem csak elhanyagolta, de dühös is volt.
– Tudták, hogy mindkettőről lemondott? – kérdezte Neil.
– Amikor Andrew mostohaanyja felhívta őket, hogy találkozót beszéljen le vele, megkérdezte Tilda nénit, hogyhogy csak az egyiket adta be. A választ Aaron is hallotta, aki odafent hallgatózott a telefonon. – Nicky felfelé mutatott Tilda néni emeleti hálószobáját megjelenítve.
– Nem tudom, Andrew-nak miért mondták el a nevelőszülei, de elmondták. Gondolom ezért nem írt vissza Aaronnek a levelére. Bizonyára – teljesen jogosan – pipa volt rá.
– De hát nem Aaron hibája – védte Neil. – Az anyjuk döntött így.
– Ez Andrew. Ne keress benne logikát – tárta szét a karját Nicky. – Az ikertestvére megtalálása megváltoztatta Aaron életét – még sokkal rosszabbra.
– Tilda néni átköltöztette őket a fél országon, még többet ivott, és nagyon keményen bánt Aaronnel. Ő pedig lázadásként mindenféle bajba keveredett. Ellopta a nénje gyógyszereit, verekedett a suliban, és összességében egy seggfejjé nőtte ki magát. Anya megírta, amikor még Németországban éltem; nagyon aggódott érte. A csávó egyetlen érdeme Dél-Karolinában, hogy elkezdett exyzni, azt is csak azért, hogy addig is megszabaduljon Tilda nénitől.
– Aztán apa rájött Andrew létezésére, és egy éveken át tartó kampányba kezdett, hogy hazakerítse. Amit múltkor meséltem. Tilda néni végül beadta a derekát, hogy befogadja, aztán beszélt a bírósággal meg a gyerekvédelemmel meg Andrew utolsó nevelőszüleivel. Találkozott magával Andrew-val is, aki nem volt oda a gondolatért, hogy visszatérjen az anyjához. Aztán bemutatta az ikreket egymásnak. Na, akkor indultak be a dolgok: Andrew hirtelen érdeklődőnek tűnt. Megemberelte magát, jól viselkedett, és kábé egy évre rá már feltételes szabadlábon is volt.
– Szóval Andrew úgy döntött, egy tesó jól jönne neki – összegezte Neil. – Mi tette gajra?
– Tilda néni meghalt, és Aaron Andrew-t okolja.
– Andrew tette?
Nicky csendre intette Neilt, pedig nem is ő volt a hangosabbik kettejük közül.
– Aznap éjjel Aaron és a nénje összeszólalkoztak. Akkor jöttek rá anyuék, hogy Tilda néni veri Aaront, ugyanis friss zúzódásokkal és vágásokkal toppant be hozzájuk. Apa áthívta Tilda nénit, hogy tisztázza a dolgokat, de az csak fogta Aaront és már mentek is. Nem értek haza. Áthajtott a szembesávba, az öve meg nem volt bekapcsolva...
Nicky némi kényelmetlen fészkelődés után folytatta.
– Nem Aaron volt a kocsiban. Ő éppen tanszobán volt Andrew helyett. Ez még azelőtt volt, hogy Andrew-t gyógyszerezték volna, szóval könnyű volt beállni a szerepébe. Nem is értette, miért kérte Andrew, hogy helyettesítse, amíg a rendőrség nem jelentkezett be. Nem tudom pontosan, mi történt. Hogy Tilda néni bepánikolt, amikor rájött, melyik fia van vele, vagy vitatkoztak, vagy direkt csinálta...?
– Nem, mintha Aaron szerette volna, de azért mégis az anyja volt. És sosem volt lehetősége, hogy kibéküljön vele, vagy hogy megértse, miért hagyta így el magát... meg őket. Nem tudta feldolgozni, hogy meghalt. Hiányzik neki. És nem tudja megbocsátani Andrew-nak, Andrew meg nem érti vagy nem érdekli, hogy mennyire fáj ez neki. 22-es csapdája.
Neil meg tudta érteni Aaront. Neki és az anyjának sem volt egyszerű a kapcsolata, ami érthető az anyja hátterét és Neil rettegéssel teli gyerekkorát nézve. Nem egyértelmű, a túlélés vagy a szeretet tartotta össze őket. Az változtatott a dolgokon, hogy megtudta, hogy az anyja őt védve fogott menekülésbe, de a fél életében utálta őt. Mégis, az elvesztése a legrosszabb volt, ami valaha történt vele.
Neil ezt persze nem oszthatta meg velük, hiszen csapattársai abban a hitben voltak, hogy a szülei élnek és virulnak. Ezért inkább a másik végén fogta meg Nicky történetét. Lassan fogalmazott, hogy legyen ideje helyre rakni a gondolatait, és megszabadulni a hangjában megbúvó gyásztól.
– Igenis érdekelte Andrew-t. Ez tette gajra.
– Mi? – pislogott Nicky értetlenül.
– Andrew Aaron miatt jött haza, nemde? Nem lehetett nehéz észrevenni, hogy Aaron milyen pocsékul van. És hogy minden problémája az anyjára vezethető vissza. Talán nem azért ölte meg az anyját, mert az elhagyta. Hanem azért, hogy megvédje Aaront.
– Ez egy jó nagy talán, Neil – csóválta a fejét Nicky egy hasonlóan nagy adag szkepticizmussal.
– Gondolod? – kötötte az ebet a karóhoz amaz. – Emlékezz, hogy kezdődött Andrew gyógyszerezése.
– Aha... – tűnődött Nicky, majd elhallgatott, ahogy tovább gondolta.
Nicky az Eden's Twilightban dolgozott Columbiában. Épp szüneten volt, amikor négy fickó úgy döntött, ezen a jeles estén fogják kiverni belőle a homoszexualitást. Andrew Nicky segítségére sietett, de túl messzire ment. Az egy dolog, hogy beszállsz a verekedésbe, de folytatni még azután is, hogy a fickók öntudatlanul véreznek ki a járdán... Andrew halálra verte volna őket, ha a hely kidobói nem rángatták volna el onnan. Az újságok nagyot kaszáltak a sztorival; Neil mindent elolvasott róla, amikor a Rókák után kutatott.
– Az anyja bántotta Aaront, hát Andrew elintézte – jelentette ki Neil. – Aaron hálás is lehetett volna, de ehelyett gyászolta, mit foglalkozva azzal, mit tett velük. Mellé állt Andrew-val szemben.
– Te tényleg így látod?
– Nekem ez logikus – mondta Neil meggyőződéssel. Még azt is megmagyarázná, Andrew miért utálja annyira Katelynt, bár hogy melyik verzió az igaz, abban nem volt biztos: Andrew azt próbálja megakadályozni, hogy valaha még egy nő közéjük álljon; vagy bünteti Aaront, amiért az anyját választotta helyette három éve.
– Gondolom, nem beszéltek arról, hogyan halt meg... – tippelt.
– Mióta beköltöztem, biztos nem, Tilda néni temetése óta. – felelte Nicky. – Még apróságokról sem beszélgetnek. Nem hiszem, hogy a közeljövőben elkezdenének lelkizni, hogy kiderüljön, mi jár Andrew fejében.
Nicky könyökét az asztalra, arcát a tenyerébe támasztotta. A legyőzöttség kifejezése furcsán mutatott rajta, de legalább korának megfelelő érettség látszatát keltette. Neil már-már elfelejtette, hogy Nicky jónéhány évvel idősebb unokatestvéreinél. Másodéves volt, akárcsak az ikrek, de ő volt a második legidősebb a csapatban, Renee után.
– Csak azért maradtam, mikor az edző felajánlott egy helyet a Rókák közt, hogy valahogy megoldjam a helyzetet – mesélte. – Azt hittem, idővel sikerül megtanítanom Aaront és Andrew-t, hogyan legyenek jó testvérek. És nem akarom feladni, de rájöttem, hogy egyedül nem fog menni. Bárcsak Renee végre lépne...
Neil összezavarodott, hogy lyukadtak ki a gyilkosságtól Renee-nél. Fejben visszapörgette a beszélgetésük végét, de aztán feladta. – Hogy érted? Azt hittem, te nem kedveled őt.
Nicky megugrott, mintha Neil megütötte volna.
– Tessék?! Ki nem szereti Renee-t?
Neil jelentkezhetett volna elsőszámú gyanúsítottként, de nem akarta elterelni a beszélgetést. Próbált finomabban fogalmazni: – Az emberek szerint túl kedves Andrew-val.
– Nem mintha a saját uncsitesóm ellen akarnék beszélni, de mindenki tudja, hogy nem elég jó Renee-hez. Egy ideális világban találna magának egy kedves keresztény srácot, aki pénzeli a jótékonysági ötleteit, és a tenyerén hordozza. Ebben a világban viszont egy ilyenre vetett szemet, mint Andrew. Az ő érdekében beavatkoznék, de sajnos már kezdek kifogyni az ötletekből. Andrew-nak kell valaki, aki eltereli a figyelmét a szarságairól.
– Mi van az exyvel? – idézte fel a pár hete Kevinnel folytatott beszélgetését Neil.
– Most pont úgy hangzol, mint Kevin – motyogta Nicky a halántékát masszírozva. – Az exy nem játszik. Szeretheted, amennyire csak akarod, de az nem fog visszaszeretni.
Neil annyiban hagyhatta volna, de nem tudta megállni:
– És akkor?
– Atyaég – forgatta a szemét Nicky. – Most komolyan? Ennél szomorúbbat még sosem hallottam.
Neil azt kívánta, bárcsak befogta volna.
– Tanulnom kell.
– Na, azt már nem! – Nicky felkapta Neil matekfüzetét és ledobta a széke mellé. – Figyelj. Van különbség a megszállottság és a működési zavar között. Nem lehet az exy az életed értelme. Nem lesz ott örökké. Felkerülsz a csúcsra, aztán nyugdíjba vonulsz. Aztán, mi lesz? Életed végéig kuksolsz az otthonodban a trófeáid magányában?
– Hagyjuk – zárta le Neil.
Talán Nicky meghallotta a másik hangjában búvó csendes figyelmeztetést, mert finomabb hangnemre váltott.
– Nem elégedhetsz meg ennyivel Neil! Nem érdemes erre feltenni az életed. Ha gondolod, menjünk le Columbiába valamikor, csak mi ketten. Roland körbevezetne, sok szuper barátja van. Azt sem bánom, ha lány, amíg...
– Mi bajod a lányokkal?
Nicky-t megakasztotta a közbeszólás, de gyorsan összeszedte magát, és vágott egy pofát. – Annyira... puhák.
Neil Renee felhorzsolt ökleire gondolt, Dan kemény kiállására, Allisonra, ahogy tartotta magát a pályán egy héttel Seth halála után. Majd anyja rezzenéstelen arcára gondolt apja dühének viharában, és a holttestekre, amit maguk után hagyott. Ki kellett mondania:
– A legerősebb emberek, akiket ismerek, szinte mind nő.
– Hogy mi? Neem... – javította ki Nicky gyorsan. – Én szó szerint értettem, hogy puhák. Túl... kerekek, érted? Mintha a kezeim egyszerűen lecsusszannának róluk. Nem nekem való. Én... – kezeivel dobozt formázva próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. – Erik. Erik tökéletes. Természetfüggő, sziklamászó, túrázó, hegyen-völgyön át bringázó, az a bogaras, friss levegős őrültség, tudod. De látnod kéne, mit tesz mindez a testével! Olyan... csupa kocka és él... – Még egy téglalapot rajzolt a levegőbe.
– Erősebb, mint én, és ez nagyon tetszik. Egész nap rátámaszkodhatnék, és meg se kottyanna neki.
Nicky arcán boldog, elégedett mosoly terült szét, ahogy távol élő pasijára gondolt. Sokkal visszafogottabb kifejezés volt, mint amit Neil általában látott a fiún. Gondolkodóba ejtette, vajon a hangos attitűd tényleg Nicky sajátja-e, vagy csak így kompenzálja barátságtalan unokatesói viselkedését.
– Vicces, hogy nem is ez a típusom – álmodozott Nicky tovább. – Egyik fiatalkori crushom sem ilyen volt. Talán ezért nem is mentem velük semmire.
Nicky az asztalra fektette tenyereit, azokat fixírozta.
– A szüleim kicsit őrültek, tudod? Van a vallásosság, és van az elvakult vallásosság. Én és Renee normálisak vagyunk, én azt gondolom. Más templomokba járunk és más nézeteink vannak, de tiszteletben tartjuk egymáséit. Értjük, hogy a vallás csak a hit egy kifejeződése. De a szüleim fekete-fehéren látják az egészet. Csak jó és rossz van: a pokol tüzén égni, elkárhozni, ítéltetni.
– Valamiért ennek ellenére is megpróbáltam előbújni nekik – tűnődött. – Anya eléggé kiakadt. Bezárkózott a hálóba, és napokig sírt és imádkozott. Apa pedig kezébe vette az irányítást, és elküldött egy keresztény átnevelő táborba. Egy éven át traktáltak azzal, hogy az ördög plántálta belém ezt a szennyes gondolatot, és hogy így tétetnek próbára a többiek, az igaz keresztények. Megpróbálták Istent felhasználni, hogy szégyenemben heteróvá váljak.
– Nem jött be – állapította meg. – Egy ideig azt kívántam, bárcsak működne. Hazamenve undorodtam magamtól, csődtömegnek éreztem magam. Nem tudtam így a szüleim szemébe nézni, úgyhogy hazudtam. Eljátszottam, hogy heteró vagyok egészen középiskola végéig. Még randiztam is pár lánnyal. Néhányat megcsókoltam, de a hitemet használtam kifogásként, hogy ennél tovább ne menjünk. Az lebegett a szemem előtt, hogy csak érettségiig kell kibírnom.
– Gyűlöltem az életem. Képtelen voltam sokáig csinálni, érted? Nem élhettem le az életemet így. Mintha csapdába estem volna. Néha úgy éreztem, Isten elhagyott engem; máskor pedig azt, hogy én vétettem ellene. Harmadévesen félév környékén öngyilkosságot fontolgattam. A némettanárom karolt fel, ő mesélt egy cserediák-programról. Azt mondta, mindent elintéz, csak a szüleim engedélye kell hozzá. Megoldotta volna a felvételit, a befogadó családot, mindent. Azt mondta, drága lesz, de jót tenne nekem egy kis levegőváltozás. Gondolom, érezte, hogy nagyon mélyen vagyok.
– Nem hittem, hogy anya és apa beleegyeznek, de olyan büszkék voltak rám a gyógyulásom miatt, hogy engedélyezték, hogy a végzős évemet külföldön töltsem. Csak fél évet kellett kibírnom. Annyira elkeseredetten igyekeztem szabadulni otthonról, hogy alig vettem észre, hogy Tilda néni és Aaron Columbiába költöztek azon a tavaszon. Csak azzal foglalkoztam, hogy valahogy túléljem májusig. Most már tudom, csinálhattam volna jobban, de abban az állapotomban nem tudtam volna segíteni.
– Amikor felszálltam a repülővel Columbiában, halálra voltam rémülve – mesélte Nicky. – Annyira megkönnyebbültem, hogy hátrahagyhatom a szüleim és mindenkit, de féltem, hogy Németországban ugyanaz lesz. Amikor megérkeztünk, a fogadó testvérem várt rám. Erik Klose – Nicky mintha először ejtette volna ki a nevet. – Ő tanított meg arra, hogy higgyek magamban. Segített a hitemet és a szexualitásomat összeegyeztetni, újra összerakott. Tudom, drámainak hangzik, de neki köszönhetem az életem.
Nicky megfordította a kezeit, majd összekulcsolta az ujjait. Egyszerre biztatóan és aggodalmasan nézett fel Neilre, ami elég kellemetlen volt. – Ez a szeretet. Az exy ezért nem lesz soha elég, se neked, se Andrew-nak vagy bárki másnak. Nem tud segíteni, nem tesz sem erősebbé, sem jobb emberré.
– Oké.
Nicky nem volt lenyűgözve ettől az érzelemmentes választól.
– Nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de a legtompább sem. Megértettem, hogy annyi bizodalmad van az emberekben, mint egy kóbor macskának. De előbb vagy utóbb kénytelen leszel valakit közel engedni magadhoz.
– Most már nekiállhatok a tanulásnak?
Nicky felmarkolta a füzetet a földről, de kartávolságon kívül tartotta.
– Te jössz. Neked mi bajod a lányokkal?
– Nincs bajom velük – mondta Neil, amivel előcsalogatott egy kételkedő horkantást Nickyből.
Neil az anyja nehéz ökleire gondolt a bőrén, a hajába markoló ujjakra. Újra és újra elismételte neki, hogy a lányok veszélyesek. Beférkőznek a férfi fejébe – így mondta. Beférkőznek a bőre alá. Elérik, hogy a férfi meg akarja változtatni a világot, önmagával kezdve. Kifordítják és kiszedik belőle az összes titkát. Talán jót akarnak, de csak azt érik el, hogy megölesse magát.
– Bonyolult – zárta rövidre. – Engedj dolgozni.
– Legalább ígérd meg, hogy átgondolod.
– Megígérem.
– Egy aljas hazudozó vagy – szusszantott Nicky, és visszadta Neilnek jogos tulajdonát.
Amaz az órájára pillantott, keserűen nyugtázta, mennyi időt vesztettek, és felcsapta a füzetet a legutolsó egyenletnél. Nicky morgott még egy kicsit magában, ahogy a saját jegyzeteit szedte ráncba, de ő is elcsendesedett, amint belemerült a munkájába. Neil félretette a beszélgetéssel kapcsolatos gondolatait, hogy koncentrálni tudjon. Pár perc múlva már nem is emlékezett rájuk, és őszintén szólva remélte, hogy nem is jut eszébe többet.
Sajnos az edzésen, amikor kiszúrta Renee-t és Andrew-t, mégis visszatolultak az agyába. A kapu közelében ácsorogtak, Andrew izgatottan gesztikulált, miközben beszélgettek. Neil hosszabban nézte őket, mint ildomos lett volna, közben visszaidézve Nicky szavait.
Nem volt sok értelme ezen rágódni tudván, hogy hogyan fog végződni számára az év, de nem tudta megállni. Nicky történetén gondolkodott, ahogyan találkozott Erikkel éppen a legvégső pillanatban. A félvér srác az utolsó szalmaszálakba kapaszkodott, Erik pedig elég erős volt ahhoz, hogy megtartsa. Egyetlen ember volt elég erős ahhoz, hogy Neil problémáit a vállán hordja, és ő már halott volt. Senki másnak nem kívánt volna ilyet.
Csakhogy már elkezdte megosztani terhét, még ha akaratlanul is. Titkait szétosztotta Kevin és Andrew között. Kevin úgy reagált, ahogy Neil bárkitől várta volna, amikor szembesül az igazsággal: elborzadva követelte, hogy tűnjön el. Andew azonban szembenézett vele, és maradásra szólította. Szilárdan állta, hogy Neil gyilkosságra kéri, és kulcsot adott a házukhoz.
Mondjuk ez nem számít, Andrew mégiscsak Andrew volt, és ezzel a gondolatmenetnek vége. Visszafordult a feladatához, és megfogadta: nem hagyja többé, hogy Nicky bogarat ültessen a fülébe.