Neil a következő reggelt a kampusz felfedezésével, elrendezésének memorizálásával töltötte. Amikor már biztos volt benne, hogy nem fog elkeveredni, elhagyta az iskola területét, és elindult futni. Úgy igazította, hogy tegyen egy nagy kört, és lassan-lassan visszatérjen az egyetemre. Egy órája volt nyújtani és ebédelni a többiekkel való stadionbeli találkozó előtt. Elég korán akart odaérni, hogy egyedül öltözhessen.
Amikor a többiek megérkeztek, Neil már a pályán várt rájuk. Nézte, ahogy Kevin a hazai kapu felé hajtotta Andrew-t. Andrew nevetett valamin, de Neil nem hallotta, mit mondott neki a másik. Aaron és Nicky az első negyedvonalon szórták a labdákat, Nicky néhányat Neil irányába gurított. Amaz elrakosgatta őket félpályánál maga körül.
Alapgyakorlatokkal kezdtek, párat ezek közül Neil már gyakorolt tegnap, néhányat még nem ismert. A feladatok fokozatosan nehezedtek, és Neil egy fintorral díjazta, hogy Andrew minden felé küldött ütését hárította. Az egy kicsit megnyugtató volt, hogy Aaronnak és Nickynek sem sikerült pontot szereznie, de az nem, hogy Kevin lövéseinek majd' harmada bement. Gyenge teljesítmény egy volt nemzeti bajnoktól, de így is piszok megalázó, ha azt nézzük, hogy Kevin azelőtt mindig is bal kézzel játszott. Már az is elég tökös volt tőle, hogy jobb kézzel ment Andrew-nak, de hogy ezzel pontot is szerzett, az már-már szürreális.
Másfél órányi gyakorlatozás után Kevin lezavarta őket a pályáról, hogy igyanak, de ő maga ahelyett, hogy követte volna a hátvédeket és Neilt az öltözőbe, ott maradt Andrew-val gyakorolni. Neil nézte őket a válla fölött.
– Én láttam meg előbb – szólt rá Nicky.
– Azt hittem, neked ott van Erik – mondta Neil.
– Az igaz, de Kevin is szerepel a Listán – felelt amaz. Neil összeráncolt szemöldöke láttán Nicky megmagyarázta a dolgot. – Ez egy lista azokról a hírességekről, akikkel engedélyezett kikezdeni. Kevin a hármas számúm.
Neil úgy tett, mintha értené az egészet, és témát váltott.
– Hogyan nyerhet bárki a Rókák ellen egy ilyen kapussal, mint Andrew?
– Ügyes, mi? De Andrew a tavalyi év nagy részét kihagyta – Nicky megvonta a vállát. – Edzőbának nem volt szüksége egy harmadik kapusra, amikor leszerződtetett minket, úgyhogy Andrew kispados volt egészen novemberig. Aztán az ESZB megfenyegetett, hogy visszavonja az első osztályú státuszunkat és kirúgja az edzőt, ha nem kezdünk el nyerni. Szóval edzőbá megvesztegette Andrew-t egy kis minőségi piával, hogy mentse meg a seggünket.
– Megvesztegette?
– Andrew ügyes – ismételte Nicky –, de nem igazán hatja meg, hogy nyerünk-e vagy vesztünk. Ha azt akarod, hogy érdekelje valami, ösztönöznöd kell.
– Akit nem érdekel, nem tud így játszani!
– Most pont úgy hangzol, mint Kevin. Majd megtanulod a saját bőrödön, ahogy ő is. Kevin sokat nyúzta Andrew-t ezen a tavaszon – mondta Nicky, ahogy az öltöző felé vonultak. Aaron ment előttük egészen az ivókútig, Nicky megállt a falat támasztani, közben Neilt nézte.
– Andrew egy hónapra otthagyta a pályát. Azt mondta az edzőbának, el fogja törni a saját ujjait, ha még egyszer arra kényszeríti, hogy Kevinnel játsszon.
A gondolatra, hogy Andrew képes volna készakarva tönkretenni a tehetségét, Neil szíve összeszorult.
– Most mégis játszik.
Nicky gyorsan nyelt néhány kortyot a kútból, amint Aaron félreállt az útból, majd megtörölte a száját a kezével.
– Csak azért, mert Kevin is. Kevin visszatért a pályára jobb kezében az ütővel, és Andrew nem maradt el mögötte. Egészen addig úgy veszekedtek, mint a rossz házasok. Most nézz rájuk! Gyakorlatilag barátság-karkötőket cseréltek, és nem tudnék egy szalmaszálat becsúsztatni közéjük akkor sem, ha az életem múlna rajta.
– De miért? – kérdezte Neil. – Andrew utálja Kevin megszállott exy-imádatát.
– Azon a nemes napon, amikor úgy érzed, kezdesz kiigazodni rajtuk, szólj nekem is – felelt Nicky és arrébb ment, hogy Neil is odaférjen a kúthoz.
– Már hetekkel ezelőtt feladtam, hogy megpróbáljam megérteni őket. Rákérdezhetsz náluk, de egyik sem fogja megmagyarázni. És ha már így belejöttem a tanácsosztogatásba: ne bámuld annyit Kevint! Kezdek aggódni, hogy így hamar bevégzed.
– Ezt hogy érted?
– Andrew félelmetesen birtokló tud lenni, ha róla van szó. Amikor először megjegyeztem, hogy szeretném addig itatni Kevint, míg megszűnik heterónak lenni, behúzott nekem.
Nicky a saját arcára mutatott, valószínűleg arra a pontra, ahol Andrew megütötte akkor.
– Szóval ja. Addig is biztonságosabb emberekre csorgatom a nyálam, amíg Andrew meg nem unja. Például rád, mivel Matt foglalt, és jobban szeretem magam annál, semmint Seth-nél próbálkozzak. Gratu.
– Visszavennél egy kicsit az agybajodból? – kérdezte Aaron.
– Mi? – kérdezett vissza Nicky. – Azt mondta, egyik csapatban sem játszik, nyilvánvalóan szüksége van egy kis ösztönzésre.
– Nem kell ösztönzés – szólt Neil. – Megvagyok így.
– Most komolyan, hogy nincs eleged még a saját kezedből?
– Ezt a beszélgetést most befejezem – vágta el a dolgot Neil. – Ezt és minden jövőbeni változatát. Nézd, Nicky, nekem nincs bajom a szexuális irányultságoddal, de én ide játszani jöttem. Az egyetlen, amit akarok bármelyikőtöktől is, hogy a legjobbat nyújtsátok a pályán.
A stadion ajtaja kicsapódott, ahogy Andrew is végre megjelent. Tágra nyílt szemmel nézett végig rajtuk, mintha meg lenne lepve, hogy itt találja őket.
– Kevin tudni szeretné, mi tart ennyi ideig. Elvesztetek?
– Nicky épp Neil megerőszakolásán mesterkedik – felelt Aaron. – Van néhány gyenge pontja a tervének, de egy kis munkával előbb vagy utóbb beválhat.
– Akkora seggfej vagy! – köpte oda Nicky, ahogy megindult az ajtó felé.
– Hű, Nicky – így Andrew. – Korán kezded.
– Hát hibáztathat bárki is ezért?
Nicky visszanézett Neilre, miközben ezt mondta. Csak egy pillanatra vette le Andrew-ról a szemét, de ez elég volt az ikernek ahhoz, hogy nekironthasson. Fél kézzel megragadta Nickyt mezét, és iszonyat erővel a falhoz kente a srácot. Nicky felnyögött a becsapódástól, de nem is próbálta lelökni magáról Andrew-t, amikor az fölé tornyosult. Neil Nickyről Aaronre nézett, de Aaron mozdulatlan és közömbös maradt a váratlan dühkitörés ellenére is. Hát visszanézett Andrew-ra, hogy lássa, mi sül ki ebből.
– Hé, Nicky – suttogta Andrew színpadiasan németül. – Hozzá ne érj, megértetted?
– Tudod, hogy sosem bántanám. Ha igent mond...
– Én nemet mondok.
– Jézusom, olyan telhetetlen vagy – mondta Nicky. – Neked ott van Kevin. Miért kell...
Elhallgatott, de Neilnek kellett néhány pillanat, hogy felfogja, miért. Andrew egy rövid kést nyomott Nicky mezéhez. Hogy honnan húzta elő, Neilnek fogalma sem volt, de nem akart arra gondolni, hogy Andrew a felszerelésébe rejtve ilyeneket visz pályára. Biztosan van valami szabály, ami ezt tiltja. Az utolsó, amire vágyott, hogy Andrew egy meccs közepén egyszer csak leszúrjon valakit. Abban a minutumban kitiltanák a Rókákat a ligából.
– Ssh, Nicky, ssh – pisszegte le Andrew, mintha egy nyugtalan gyereket csitítana. – Miért vágsz ilyen savanyú képet? Minden oké.
Neilnek nem volt új az erőszak. Az összes lehetséges fenyegetést hallotta már, de sosem egy olyan férfi szájából, aki olyan felhőtlenül mosolygott volna közben, mint most Andrew. Közöny, harag, őrület, unalom; ezeket a motivációkat Neil ismerte és értette. De Andrew úgy vigyorgott, mintha nem éppen egy kést szegezne tökéletes pontossággal Nicky bordái közé, és mindezt nem azért tenné, mert szerencsétlen viccelődni merészelt. Neil tudta, hogy Andrew komolyan gondolja. Ha Nicky csak rosszul veszi a levegőt, Andrew hajlandó lenne miszlikbe aprítani a tüdejét, sutba dobva a várható következményeket.
Neil azon elmélkedett, vajon Andrew gyógyszerei hagyják-e, hogy szomorúságot érezzen, vagy Nicky temetésén is csak kacagna? Aztán azon tűnődött, vajon gyógyszerek nélkül máshogy reagált volna-e? Ezt Andrew zavart elméje, vagy a gyógyszerei csinálják? Vajon túlságosan be van lőve, hogy felfogja, mit tesz, vagy a gyógyszerek egyszerűen csak mosolyt adnak Andrew berögzült erőszakosságához?
Neil Aaronre nézett várva, hogy az közbeavatkozzon. Aaron feszült volt, de csak némán bámult Andrew késére. Neil adott neki még egy kis időt, de nem várhatott örökké. Nem tudta, mi fogja végül beindítani Andrew-t, de nem akarta kitalálni.
– Hé – szólt Neil, miközben újra Andrew-ra szegezte a szemét. – Elég lesz.
– Csönd – állította le Nicky angolul, alig hangosabban, mint a suttogás. – Csönd. Nincs gáz.
– Hé – ismételte Neil nem figyelve Nickyre, bár még nem tudta, hogyan fogja folytatni. Ha megkérdőjelezné Andrew épelméjűségét, vagy azt mondaná neki, blöfföl, valószínűleg Nicky a kórházban végezné. De nem is akart úgy csinálni, mintha ínyére volna Nicky ajánlata, csak hogy lenyugtassa Andrew-t. Figyelemelterelésre volt szüksége. Valamire, ami fontosabb Andrew-nak, mint Nicky. Neil egyetlen ilyen dologról tudott. Vagyis egyetlen személyről.
– Most játszunk, vagy mi van? – szólt. – Kevin ránk vár.
Andrew úgy nézett Neilre, mintha ez eddig eszébe sem jutott volna.
– Ó, igazad van. Menjünk, különben örökre ezt hallgathatjuk majd.
Andrew elengedte Nickyt, és arrébb penderült. Mire az ajtóhoz ért, a kése már eltűnt valahol a ruhájában. Aaron megszorította Nicky vállát, miközben kifelé tartott. Nicky az ikrek után indult, és úgy tűnt, eléggé meg van zuhanva. Ahogy észrevette magán Neil pillantását, megpróbálkozott egy hihetőnek nem nevezhető mosollyal.
– Így jól meggondolva, nem is vagy az esetem – mondta Nicky, ahogy az ajtó becsukódott unokatestvérei mögött. – Kérsz még vizet a második menet előtt?
– Ez így nincs rendjén – Neil nem tágított, az ajtóra mutatott.
– Semmiség az egész – így Nicky.
El akart menni Neil mellett, de az megfogta a karját, így kényszerítette megállásra.
– Ne hagyd annyiban ezeket!
Nicky egy pillanatra elgondolkodott, mosolya elhalványult, megfáradt.
– Jaj, Neil. Saját magadnak nehezíted meg a dolgot. Nézd – kiszabadította magát, és az ajtó felé fordította Neilt. – Andrew egy kicsit őrült. A te és az ő határai némileg másak. Pufoghatsz minden egyes alkalommal, amikor áthágja a tieidet, de sosem fogja megérteni, mi a probléma. Sőt, nem is fogja érdekelni. Csak tűnj el az útjából, és kész!
– Azért ilyen, mert hagyod, hogy megússza – ellenkezett Neil. – Ezzel az egész csapatot kockára teszed.
– Az én hibám volt – Nicky kinyitotta az ajtót, és előre engedte Neilt. – Mondtam valamit, amit nem kellett volna. Megérdemeltem.
Neil erről nem volt meggyőződve, de nem firtathatta, mivel amazok korábban németül beszéltek egymás között. Ehelyett megindult a belső pálya felé. Először Andrew-ra nézett, aki a felezővonal felé kocogott, majd Kevinre, aki a pálya közepére festett rókamancs mintán állt. Aaron az ajtóban várt Nickyre és Neilre, hárman együtt léptek a pályára.
Kevin szinte meg sem várta, hogy odaérjenek mellé, ujjai néhány pöccintésével már fel is osztotta magukat.
– Aaron van velem, Nicky és Andrew viszi a gyereket. Kétfős csapat üres kapura.
– Nem vagyok gyerek – morgott Neil. – Csak egy évvel vagy idősebb nálam.
Igazából kettővel, de nem tervezte felfedni, hogy hazudott mind a korát, mind a szülinapját illetően.
Kevin szóra sem méltatta, de Nicky felszólalt:
– Andrew-nak nem veletek kéne lennie? Akkor Neil gyakorolhatná a kapura lövést ellene.
Kevint láthatóan nem hatotta meg az ötlet.
– Ha úgy gondolnám, van esélye eljutni a gólig, akkor úgy alakítottam volna.
– Ez aztán meghozza az ember önbizalmát! – Nicky megeresztett egy vigyort Neil felé. – Hajrá, kölyök!
Csak öten voltak, de úgy álltak fel, mintha két teljes csapatot alkotnának: Neil és Kevin a felezőhöz ment, Nicky az első negyedhez, Aaron a harmadikhoz. Andrew osztót játszott a hazai kapunál, és előreküldte a labdát egészen a pálya túlvégéig. Abban a minutumban, hogy Neil meghallotta Andrew ütőjének reccsenését, megindult, mielőtt Aaron elzárhatta volna.
Kevinnek is ezt kellett volna tennie, és felzárkóznia Nickyhez, de ő a felezőn maradt. Hasonlóan Aaron is hagyta, hogy a visszapattanó elmenjen mellette. Neil nem állt meg, hogy ezen agyaljon, hanem elkanalazta a levegőből a labdát. Csak két másodperce maradt, mielőtt Kevin feltűnt volna a semmiből. Kevin hozzáverte az ütőjét a másikéhoz, a labda az egyik irányba, Neil ütője a másikba repült. Neil káromkodással igyekezett csillapítani az éles fájdalmat, ami a karjaiba nyilallt.
– Számold...! – szólt oda neki Kevin, mielőtt a labda után iramodott volna.
Neil az ütője után vetődött, majd igyekezett behozni lemaradását, de Kevinnek már túl nagy előnye volt. Nicky próbálta leszerelni Kevint, de az kicselezte, és néhány másodperc múlva már gólt is lőtt. Andrew, akinek a kaput kellett volna védenie, ehelyett kartámaszként használta túlméretezett ütőjét. Maga mögé nézett, amikor a kapu vonala vörösen felizzott jelezvén a pontszerzést, de egyebet nem reagált.
– Legalább tehetnél úgy, mint aki próbálkozik! – szólt rá Kevin.
Andrew ezen elgondolkodott egy kicsit, majd így szólt:
– Tényleg, tehettem volna... Hm, talán majd legközelebb.
Nicky elkapta a labdát és Andrew felé lökte, aki a kapus kesztyűjével kapta azt el. A négy mezőnyjátékos ismét felállt, ő pedig egy újabb ördögi szervával ajándékozta meg őket. Ezúttal Kevin odakocogott Nickyhez, Neilre hagyva, hogy átjusson Aaronön. Neil megindult a labdáért, Aaron mellécsapódott. Amint Neil elég közel ért a labdához, hogy a bodicsek megengedett legyen, Aaron teljes erejével felöklelte. Neil megbotlott, elvesztette az egyensúlyát és le kellett támasztania az ütőjét, hogy elkerülje a saját lábában való elvágódást. Aaron elkapta a labdát, és rögvest Kevinnek passzolta a feje fölött. Andrew végignézte, ahogy Kevin ismét pontot szerez.
– Mit csinál Andrew? – kérdezte Neil értetlenül.
– Semmit – segítette ki Aaron az egyértelművel, és újra felálltak a szervához.
A húsz perces jelzőnél Kevin a falnak lökte Neilt, odaszögezte, kesztyűs kezét a mellkasán tartva épp csak annyi ideig, hogy kérdőre vonhassa:
– Te próbálkozol egyáltalán?!
Neil meglökte, de Kevin már amúgy is elfordult tőle, felkapta a labdát és ismét gólt lőtt.
A pálya sokkal nagyobbnak tűnt így, hogy csak egy csapattársra számíthatott, és a szabály, hogy csak tíz lépésig tarthatták maguknál a labdát arra kényszerítette őket, hogy használják a pálya falait, és annak segítségével passzoljanak egymásnak. Neil nem szokott hozzá ehhez a fajta játékhoz. Nem tetszett neki a stílus, és tapasztalatlansága benne még inkább megkönnyítette Aaronnak és Kevinnek, hogy uralják a pályát.
Minden újabb kör gyorsabb futásra, keményebb próbálkozásra ösztökélte Neilt, de ez nem Millport volt. A gyermekkorban szerzett tapasztalata és a gyorsasága mit sem ért ilyen kaliberű sportolók ellen. Neil frusztráltságból ámulatba esett, majd újra frusztráltságba, ahogy telt az idő. Néhány pontot sikerült szereznie az edzés során, de a góljai értéktelennek tűntek, hiszen nem volt kapus, akitől ki kellett volna őket harcolnia.
Negyven perc után Kevin váratlanul félbeszakította a gyakorlást, és ütőjével a hátvédek felé suhintott.
– Tűnjetek innen! Mindketten húzzatok el, de rögtön!
– Hál' Isten! – szólt Nicky, és az ajtó felé rohant.
Kevint megvárta, amíg Aaron behúzta maguk után az ajtót, majd megragadta Neil sisakrostélyát, és Andrew kapujáig vonszolta vele. Andrew végre elkezdett érdeklődést mutatni az események iránt, és felegyenesedett. Kevin akkor engedte el Neilt, amikor az elérte a büntetővonalat jelző rókamancsot.
– Labda – hangzott az utasítás, és Andrew átpasszolta neki. Kevin Neil mellkasába nyomta, akkor engedte el, amikor Neil rámarkolt. – Itt maradsz és Andrew-t fogod bombázni a labdákkal, amíg ő azt nem mondja, elfáradt. Talán szerzel egy gólt.
– O-ó – Andrew hangjában nevetés bujkált. – Ennek nem lesz jó vége.
Kevin megfordult és elment, becsapva maga után az ajtót. Neil összegyűjtött egy vödörre való labdát a hazai térfél északi sarkából, ahol tárolták őket az edzés alatt. Letette a vödröt az első negyedhez, és visszament a büntetővonalhoz, felkészülvén az első lövésre.
Andrew, aki kisujját sem mozdította, hogy kivédje Kevin lövéseit, nem volt ilyen előzékeny Neillel szemben. Egyetlen hosszú suhintás masszív ütőjével, és olyan erősen megküldte a labdát, hogy Neil hallotta, ahogy lepattan a vendégoldal faláról maga mögött. Hátranézett a válla fölött, majd kivett egy másik labdát a vödörből, és újrapróbálkozott.
Neil ezután elvesztette az időérzékét. A percek és a suhintások egy fárasztó masszává olvadtak. Még sokkal az után is folytatta, hogy a karjai égni kezdtek. Nem tudta, hogyan hagyhatná abba. Végül a fájdalom átadta a helyét a zsibbadásnak. Tudta, hogy Andrewnak is fáradnia kellene, hiszen neki nehezebb volt az ütője, és minden labdát úgy ütött meg, mintha hazafutásra pályázna, de Andrew még csak le sem lassult.
Tudta, hogy túl messzire ment, mikor lendítés közben elvesztette a fogást az ütőjén. Andrew kinevette, ahogy az eszköz a padlón csattant, és csúszva megindult a kapu felé. Andrew visszaütötte a labdát, egyenesen Neil irányába, akinek most nem volt ütője, hogy védekezzen. Ösztönösen az arca elé emelte a karjait, de még az alkarvédőin át is megérezte a labda erős becsapódását. Hátratántorodott, és dühös pillantást vetett Andrew-ra.
– Na, gyerünk! – mondta Andrew. – Tik-tak. Nem várok örökké.
Neil tudta, hogy ez rossz ötlet, de csak azért is megindult az ütőjéért. Már felvenni is fájt, majd amikor megpróbálta felemelni ütési magasságba, a jobb karja begörcsölt, és újra elejtette. A bot a lába előtt érte a talajt.
– Jaj, ne! – szólt Andrew. – Neilnek gondja akadt!
Neil lehajolt, és a sportszerért nyúlt. Úgy érezte, belül az izmai leoldanak és kemény kis csomókká alakulnak a könyöke és csuklója körül, de akkor is a nyél köré hajlította az ujjait, és felemelte azt. Andrew maga elé állította a saját ütőjét, és mindkét karjával rátámaszkodott. Várta, nézte Neil újabb béna próbálkozását a kapura lövéssel, akinek egészen a válláig sikerült emelni az ütőt, mielőtt újra elejtette volna. A labda ártalmatlanul gurult tova.
– Megy vagy nem megy? – kérdezte Andrew.
Keserű volt a legyőzöttség, ahogy újra lehajolt.
– Kikészültem.
Andrew otthagyta a kaput hogy odamenjen hozzá, de megállt fél lábával Neil ütőjén. Neil megpróbálta kihúzni alóla, de nem volt meg az ereje hozzá. Még kevésbé volt sikeres abbéli próbálkozásában, hogy lelökje róla Andrew-t: a fájdalomtól egy pillanatra elsötétült előtte a világ.
– Szállj le az ütőmről!
– Kényszeríts! – szólt Andrew hívogatóan széttárva karjait. – Vagyis próbálkozz!
– Ne kísérts!
– Milyen heves szavak egy ilyen apróság szájából. – szólt Andrew. – Nem vall nagy észre. Tipikus izomagy.
– Képmutató! – vágott vissza Neil.
Andrew felmutatta neki hüvelykujját, és Neilt meglökve elhaladt mellette. Az megpróbálta megőrizni az egyensúlyát, de a kezei nem bírták el a testét. Elterült a hátán, és meg sem próbált felkelni. Túl fáradt volt, hogy bármi is érdekelje, úgyhogy csak feküdt ott és hallgatta, ahogy Andrew elhagyta a pályát. Az ajtó egy dördüléssel becsukódott mögötte. Neil oldalra fordította a fejét, és a falakon át nézte, ahogy a többiek elmennek.
Amikor biztos volt benne, hogy egyedül van, kínkeservvel rendbe tette a pályát. A karjai lüktettek, ahogy lehámozta magáról az uniformist, felöltözni szinte elviselhetetlen volt.
– A fenébe – suttogta. Túl messzire ment azzal, hogy mindenáron lépést akart tartani a csapattársaival. Ha nem tud uralkodni magán, és lépésenként haladni, kizárt, hogy játékra alkalmas legyen, mire elérkezik az augusztus.
Futva ment vissza Wymackhez, lassabb iramot diktálva, mint egyébként. Lépcsőn ment fel a hetedikre. A lakásajtó nem volt bezárva, Wymack az előszobában várta őt egy doboz őrölt kávéval a kezében.
– Kevin hívott, hogy holnap nem mész ki a pályára, és hogy addig is szórakoztassalak régi meccsek videóival. Azt is mondta, hogy inad szakadtáig harcoltál Andrew ellen. Mondtam neki, hogy nem lehetsz annyira hülye. Melyikünknek volt igaza?
– Talán egy kicsit elszaladt velem a ló – ismerte be Neil.
Wymack odalökte neki a kávét. Neil ösztönösen elkapta, de nem tudta megtartani. Az lepottyant a padlóra, kinyílt a fedele, és az őrlemény beterített mindent Neil lábainál. Wymack a fiú felé közelített, torkából morgásként tört fel:
– Te idióta!
A hátrálás egy dühös idősebb férfi elől olyan önkéntelen volt, hogy Neilnek nem is tűnt fel, hogy megrándult, amíg Wymack meg nem merevedett. A férfi arca szinte veszélyesen üressé vált, Neil lesütötte a szemét. Azért nem nézett teljesen el Wymackről. Hozzászokott az óvatossághoz: résen kellett lennie, ha a másik újra megmozdul. Várta, hogy az edző mondjon valamit. A végtelennek tűnő, jeges csend közben megértette, Wymack nem fog beszélni, amíg ő nem teszi.
– A mai az én hibám – mondta Neil csöndesen. – Nem fog többet előfordulni.
Wymack nem válaszolt. Nem is jött közelebb. Végül maga előtt a földre mutatott.
– Gyere ide. Ne...! – szólt rá, amikor Neil a lába előtti kosz felé nyúlt. – Hagyd!
Neil átlépett a kiömlött kávén, és megállt Wymack előtt: karnyújtásnyi távolságban, de csak épphogy. Még gyerekként tökéletesítette ezt a trükköt. Egy szívverésnyi idő alatt meg tudta állapítani ránézésre bárkinek a karja hosszát, és kiszámítani a biztonságos távolságot tőle. Ha az illető ütésre mozdult volna, neki pont elég ideje volt elugrani. Akárhogy is, a pofon szándékolt erejének egy részét ezzel lecsökkenthette.
– Nézz rám! – mondta Wymack. – Gyerünk!
Neil kényszerítette magát, hogy felemelje a tekintetét Wymack mellkasáról egészen az arcáig. Az edző arckifejezése még mindig olvashatatlan volt, így Neil nem érezhette magát biztonságban, de okosabb volt annál, mint hogy újra félrenézzen.
– Szeretném, ha megértenél valamit – mondta Wymack. – Én egy hangos, mogorva vénember vagyok. Szeretek kiabálni és dobálózni. De soha nem ütök, amíg valamelyik félkegyelmű ki nem kezd velem. Soha, de soha nem ütöttem meg senkit provokáció nélkül, és holt biztos, hogy nem veled fogom kezdeni. Megértetted?
Neil nem hitt neki, de azért felelt.
– Igen, uram.
– Komolyan mondom – erősítette meg Wymack. – Ne merj jobban félni tőlem, mint Andrew-tól!
Neil elmondhatta volna, hogy Wymack korával van gondja, de úgy döntött, az edző nem szívesen hallaná ezt. Erre a problémára nem volt megoldás.
– Igen, uram.
Wymack a válla mögé bökött és oldalra lépett.
– Én már ettem, de még nem tettem el a maradékot. Ezzel majd én foglalkozom, te foglalkozz magaddal.
Neil a porszívó hangja mellett evett. Mire végzett, Wymack már az irodájában volt. Ő maga korán visszavonult a kanapéra. Szerette volna elővenni a táskáját és átfutni a mappáján, de nem akarta zavarni Wymacket, úgyhogy csak bámulta a plafont, amíg végre álomba nem merült.
Két hetébe telt Neilnek, hogy belássa, sosem fogja megütni Kevin mércéjét. Odáig fajult a dolog, hogy már minden pislantására Kevin rideg, helytelenítő arckifejezését látta. Az esetek felében fogalma sem volt, épp mit csinált rosszul, a másik felében ha tudta is, képtelen volt rajta változtatni. Egy mérföldet rávert futásban bármelyikükre, de amazok jobbak és erősebbek voltak nála. Kevin tudta, hogy Neil még tapasztalatlan, de ettől nem volt elnézőbb a hibáit illetően. Neil nem kért a sajnálatból, de jól esett volna neki némi megértés. Amikor végül feladta és Nickyhez fordult tanácsért, hogyan jusson dűlőre Kevinnel, ő csak mosolygott és azt mondta: "Én szóltam."
Ez nem használt Neil megtépázott türelmének. Öröm az ürömben, hogy az önmagán való mérgelődés és Kevin leereszkedő tanítási módszereinek gyűlölete mellett nem volt energiája félni. Két hete játszott ebben a diszfunkcionális csapatban, és Kevin még nem mutatta jelét, hogy felismerte volna. Ő csak azzal törődött, milyen gyatrán teljesít Neil a pályán. És bizony napról napra gyatrábban teljesített. Két hét Kevin megvető elutasításából és goromba kommentárjaiból elég volt, hogy elfújja Neil elhatározását, miszerint lazára veszi a dolgot. Nem érdekelte, hogy újra szétcseszi a karját, ha ezzel végre eléri, hogy Kevin leszálljon róla, és ne kezelje úgy, mint egy béna pisist.
Mindent, amit tett, az exyért tette. A kora reggeli futásoktól kezdve az edzőteremben eltöltött órákon át a délutáni edzésekig, amelyeket vacsora után egy-egy hosszabb futással zárt le. Több kört tett az egyetem területén, és fel-le lépcsőzött a stadionban. De bárhogy is próbálkozott, túl lassú volt, és minden este olyan fájdalmakkal tért nyugovóra, hogy az átöltözés is nehezére esett. A harmadik hét elején már aludni sem tudott, annyira lefoglalta, hogy analizálja az aznapi baklövéseit.
Egy éjjel undorodva félrehajította a takaróját, és elhagyta a házat. Odakint koromsötét volt, talán hajnali kettő körül járhatott, és egy kissé hideg volt a pizsamanadrághoz, amit elmulasztott átcserélni. Gyors bemelegítés után a Palmetto State felé indult. Csak elvétve akadtak lámpák a környéken, ahol Wymack lakott, az egyetemet körülölelő Perimeter Road – odaérvén ezt Neil is megtapasztalhatta – jobban meg volt világítva.
Csukott szemmel is eltalált volna a stadionhoz, így nem okozott gondot neki a sötét. Ahogy mindig, most is akadt néhány autó a parkolóban, és a következő soron Neil mintha egy biztonsági őr mozgó alakját is látta volna. Beütötte a kódot a Rókák bejáratánál, kinyitotta az ajtót, de keze félúton a villanykapcsoló felé megállt. A fények már égtek.
Utólag esett le neki, hogy eljött az unokatesók autója mellett. Úgy megszokta, hogy ott áll a parkolóban közös edzéseik során, hogy nem tűnt fel neki, hogy nem ott lenne a helye. Összeráncolt szemöldökkel bámult vissza a válla fölött a kocsira, azon tűnődve, talán Wymack hallotta, ahogy lelépett, és felhívta őket, hogy nézzenek rá. Végül behúzta maga után az ajtót, és elkocogott az öltözőkig.
Minden termet ellenőrzött, de nem talált senkit. Az előcsarnokban nyújtott egy kicsit, majd a hátsó ajtón át távozott. Hallotta, ahogy egy labda gellert kap a pálya falán, de a Rókák folyosóját két oldalról közrefogó, magasba törő nézőtér miatt nem láthatta, hol vannak a többiek a pályán. Már majdnem a belső körben volt, mire végre kiszúrta Kevint. A srác egyedül állt az első negyednél egy vödörnyi labdával, és szisztematikusan szórta őket a falra. Neil némán figyelte, miféle furcsa gyakorlatot végez éppen. Vagy egy tucat lövést csinált, mire Neil rájött, hogy Kevin mindet ugyanarról a pontról igyekszik visszapattintani. Kevin a jobbkezes célzását tökéletesítette.
Attól, hogy így látta Kevint küzdeni az éjszaka közepén, szenvedélyesen és könyörtelenül, majdnem megbocsátott neki. A segédedző még többet követelt magától, mint bármelyiküktől. Lehetetlenül magas célt állított maga elé, majd minden erejével azon igyekezett, hogy elérje. Egyszerűen csak nem értette, mások miért nem teszik ugyanezt.
Neil nézte Kevint, de nem tartott sok időbe, mire feltűnt neki, hogy eközben valaki más őt nézi. Nem is kellett ellenőriznie, hogy tudja, ki az; a másik tekintetének súlya végtelenül bosszantotta. Nem fordult meg, hogy megnézze, hol van Andrew, csak felemelte a hangját, hogy a másik biztosan hallja.
– Te nem játszol vele?
– Nem – felelt Andrew valahonnan Neil baljáról.
Neil még várt, de Andrew nem fejtette ki.
– Szerintem hasznára válna.
– És?
Neil lassan megfordult, tekintetét végigfuttatta a hazai csapat üres padjain a nézőtér székeiig mögöttük. Andrew az első lépcsősoron ült, kábé tíz lépcsőnyire felfelé. Előrehajolt, karjaival átölelve térdeit, így nézett le Neilre. Üres ábrázata ijesztő volt. Neil hetek óta nem látta józanon, már hozzászokott a gyógyszerek miatti mániájához. Majdnem meg is jegyezte neki, hogy épp megszegi a szabadlábra helyezés feltételeit, de aztán eszébe jutott, hány óra van. Andrew valószínűleg gyógyszerek nélkül aludt.
Az iker nyugodtságánál érdekesebb volt a buggyos póló és melegítő, amit viselt. Amikor kiment Neilért a repülőtérre, hosszú ujjú volt rajta, azóta pedig csak sportfelszerelésben látta. Az ormótlan védőfelszerelés és a kesztyűk nélkül Neil végre megfigyelhette az Andrew védjegyét képező kiegészítőket: fekete anyag fedte a karjait a csuklójától a könyökéig. Neil úgy hallotta, fricskának szánták, mondván így meg tudják majd különböztetni az ikreket egymástól. Hogy miért hordta őket az éjszaka közepén, Neil nem tudta.
Nem kellett rákérdeznie, Andrew tudta, min jár az esze. Bebújtatta két ujját karvédője alá, és kihúzott egy hosszú, sima pengét. A fém megcsillant a mennyezeti lámpák fényében, mikor Andrew visszacsúsztatta a sötét szövet alá pár másodperccel később.
– Ez a te lassú öngyilkossági kísérleted, vagy konkrét hüvelyek vannak beépítve azokba? - kérdezte Neil.
– Igen.
– Ez nem az, amelyikkel meg akartad vágni Nickyt. Hány kés van nálad?
– Elég – felelte Andrew.
– Mi lesz, ha egy bíró észreveszi, hogy fegyvert tartasz a pályán? – jött az újabb kérdés. – Azt hiszem, az többe kerülne, mint egy piros lap. Valószínűleg letartóztatnának, sőt, talán az egész csapatot felfüggesztenék, amíg úgy nem érzik, újra bízhatnak bennünk. És akkor mi lesz?
– Le lennék sújtva – felelte a másik pléhpofával.
– Miért utálod ennyire ezt a játékot?
Andrew úgy sóhajtott, mintha Neil direkt játszaná a hülyét.
– Még annyira sem érdekel az exy, hogy utáljam. Épp csak egy kicsit kevésbé unalmas, mint maga az élet, úgyhogy eltűröm.
– Nem értelek.
– Nem az én bajom.
– Szerinted nem szórakoztató? – kérdezte Neil.
– Két éve már megkérdezte ezt valaki tőlem. Akarod hallani a választ? Nem. Valami, ami ennyire céltalan, sosem lehet szórakoztató.
– Céltalan – ismételte Neil. – De hiszen igazi tehetség vagy.
– A hízelgés nem hat meg és nem is érdekel.
– Csak tényeket közlök. Olcsón adod magad. Ha csak próbálkoznál, lehetnél valaki.
Andrew mosolya apró és hűvös volt.
– Te leszel valaki. Kevin azt mondja, bajnok leszel. Négy év, és profi. Öt éven belül a Nemzetiben. Ezt ígérte az edzőnek. Ezt ígérte az iskolavezetésnek. Addig mondta a magáét, amíg le nem szerződtettek.
– Hogy... mi? – Neil rábámult, a szíve a fülében dobogott, miközben próbálta értelmezni Andrew szavait. Biztosan hazudik; Kevin sosem mondana ilyeneket róla. Neil tudomása szerint Kevinnek már az is nehezére esett, hogy egy pályán álljon vele. Mi oka lehet, hogy Andrew ilyen nyilvánvaló hazugsággal álljon elő? Fel akarja bosszantani?
– Végül Kevin megkapta az engedélyt, hogy bevegyen téged, és te sziporkáztál – folytatta Andrew. – Kíváncsi volnék, hogy miért van az, hogy valaki, akiben ennyi potenciál van és így élvezi, amit csinál; aki "lehetne valaki", nem kér az egészből. Ez hogy lehet?
Ha Andrew igazat mondott, akkor Kevin mindegyiküknek hazudott, és Neil csak egy dologra tudott gondolni, miért tett volna ilyet. Lehet, hogy Kevin mégis emlékezett rá, és bármit összehordott volna, hogy felvegyék Neilt. Ha ez a helyzet, mennyit tudott Kevin? Mennyit értett meg, mennyire emlékezett a nyolc évvel ezelőtt történtekből? Tudta Neil nevét? Tudta, mit jelent ez a név?
– Hazudsz – bökte ki végül, és nagyon el akarta hinni, hogy ez az igazság. – Kevin gyűlöl engem.
– Vagy te gyűlölöd őt – mondta Andrew. – Ezt még nem sikerült eldöntenem. Néhány dolgot egyszerűen nem tudok megfejteni veled kapcsolatban.
– Nem vagyok keresztrejtvény.
– Azért én megoldalak.
Neil további szavak helyett inkább elfordult. Kevin épp összegyűjtötte a labdáit a gyakorlás végeztével. Amikor Kevin megindult az ajtó felé, Andrew is megmozdult Neil mögött. Hallotta a ruha suhogását, ahogy felállt, és a cipője csendes koppanásait, miközben lesétált a lépcsőn a belső pálya felé.
– Egy rébusz vagy – mondta Andrew.
– Köszönöm.
– Nem, én köszönöm – hangzott a válasz, ahogy Andrew elsurrant Neil mellett. Nem nézett hátra. – Már kellett egy új játék.
– Nem vagyok játékszer.
– Gondolom, majd meglátjuk.
Amint a pálya kapuja bezáródott mögötte, Kevin levette a sisakját, és Andrew-n át Neilre nézett. Neil visszabámult rá, az igazságot fürkészve Kevin arcán, valami okot keresve Andrew nagy szavaira. A bajnok nem hallhatta, mit beszélnek ők ott a pályán kívül, Neil mégis arra számított, hogy az igazi nevét fogja hallani tőle. De Kevinnek más járt a fejében.
– Miért vagy itt?
– Gyakorolni akartam.
– Mintha az bármit is segítene.
Bunkóság volt, de Neil pontosan ezt akarta hallani. Andrew hazudott neki. Így már kicsit könnyebben vette a levegőt. Nézte, ahogy Kevin leteszi a vödröt a labdákkal a lábaihoz. Az ütőjét és sisakját a hazai kispadra tette, hogy levehesse a kesztyűjét és alkarvédőit. Amint sikerült lehámoznia, Andrew elvette őket; a kesztyűket a hóna alá dugta, a karvédők pántjaiba belefűzte az ujját. Felkapta Kevin sisakját az elején lévő védőrácsnál fogva, és megvárta, amíg gazdája újra magához veszi az ütőt.
– Andrew? – nézett rá kérdőn.
– Tőlem mehetünk – mondta az, és elindult az öltöző felé.
Neil nem figyelte, ahogy elhagyják a terepet. Leült a kispadra, és a pályát bámulta, amíg meg nem hallotta az ajtócsukódást. Lenyúlt, és felvett egy labdát a vödörből, majd forgatni kezdte az ujjai között.
– Nemzeti – suttogta Neil, majd megrázta magát.
Addig szorította a labdát, míg az ujja bele nem sajdult. Átgondolta az ide vezető útját, az utat Arizonába, majd Nevadán át Kaliforniába. Visszaemlékezett a kaliforniai Lost Coast fekete homokjára, ahol az anyja végleg feladta a küzdelmet. Neilnek fel sem tűnt, milyen komoly a sérülése, amit az apjával való véletlen találkozáskor szerzett Seattle-ben. Az Oregonon átvezető út nagy részében vérzett, de nem hitte, hogy ekkora a baj. Nem tudta, hogy anyjának belső vérzése van, a veséje és mája megrepedt, a zsigerei végzetesen megsérültek.
Fogalma sem volt, az asszony maga mikor jött rá. Vajon tudta-e már Portlandben, hogy nagy a baj, csak túlságosan félt megállni, vagy fogalma sem volt róla, hogy haldoklik, amíg át nem lépték a kaliforniai határt, amikor már kezdte elveszíteni az eszméletét? Kórházba kellett volna mennie, de ehelyett a Lost Coastra vezető alattomos utakat választotta. Két méterre álltak meg a dagálytól, ekkor az anyja minden egyes ígéretet, amit valaha kihúzott belőle, újra elmondatott vele: soha ne nézz vissza, ne lassíts, ne bízz senkiben! Bárki lehetsz magadon kívül, és sose legyél egyvalaki túl sokáig!
Mire Neil megértette, hogy anyja ezzel búcsúzik tőle, már túl késő volt.
Fuldokolva halt meg. Utolsó lélegzetvételével talán még mondott valamit, ami lehetett a fia neve, más szavak vagy akár a félelem hangjai is. Neil még mindig érezte, ahogy anyja körmei a karjaiba vájnak, miközben kapaszkodott öntudatába. Ez az emlék teljes testében megrázta. Amikor megérintette az élettelen hasat, az olyan volt, mint a kő: duzzadt és kemény. Megpróbálta kihúzni az ülésről, de egy próbálkozás után feladta. Borzasztó volt hallani, ahogy az anyja száraz vére elengedi a műbőrt, akár a tépőzár.
Ehelyett felgyújtotta az autót, az összes tartalék benzint végigöntve az üléseken, hogy biztosan a csontjaiig égjen. Nem sírt, amikor felcsaptak a lángok, és meg sem rezzent, ahogy kihúzta a hűlő csontokat. Bepakolt anyja hátizsákjába mindent, ami maradt belőle, több, mint három kilométeren át cipelte végig a parton, és olyan mélyre temette, amilyen mélyre csak tudta. Mire visszatalált az országúthoz, dermedt volt a sokktól, de még egy napot kibírt, mígnem összeesett az út mentén, és kiadta a gyomra tartalmát. Valahogy eljutott San Franciscóig, de csak egy napot maradt, aztán továbbállt Millportba. Lépésről lépésre, kilométerről kilométerre, napról napra élt, mert képtelen volt többre gyászában.
Neil a pályát bámulta maga előtt, és nyelt egyet, majd még egyet. Próbálta elnyomni az émelygést, ami rátört. Ezért volt az, hogy Wymack szerződése, Kevin öntelt nagyravágyása és Andrew szavai jelentéktelenek voltak a nap végére. Nem számított, mit ajánlanak vagy ígérnek neki. Neil nem olyan volt, mint ők. Ő nem volt semmi és senki, és ez mindig is így lesz. A nemzeti csapat nem olyanokra várt, mint ő. Elsajátít mindent, amit tud és kiélvezi, amíg lehet, de most egy olyan álomban élt, amelyből egyszer fel kell majd ébrednie. Ennél többre nem vágyhatott, mert annál nehezebb lesz otthagyni a végén.
Visszadobta a labdát a vödörbe, és elindult az öltöző felé. Miután megbizonyosodott, hogy Kevin és Andrew tényleg távoztak, átöltözött az edzőcuccába, és a pályára ment gyakorlatozni. Igyekezett kifárasztani magát, odafigyelni minden egyes mozdulatára, hogy addig se kelljen a Rókákra, a nemzetire vagy a múltjára gondolnia. Mire végzett és elpakolt maga után, már hajnalodott. Túl fáradt volt ahhoz, hogy visszatérjen Wymackhez, és tudta, csak akkorra érne oda, amikor az edző már a reggeli híreket nézi, úgyhogy inkább lezuhanyzott, átöltözött, és a Rókák egyik kanapéján merült álomba.
Dél körül ébredt, majd visszaindult a lakásba. A kulcsaival jutott be az épületbe, de Wymack ajtaja megint csak bezáratlanul maradt. Neil elgondolkodott azon, hogy beszélnie kellene vele felelőtlen hozzáállásáról a biztonsággal kapcsolatban, de aztán az egész kirepült a fejéből. Csak pár centire volt nyitva az ajtó, de így is hallotta a dühös vitatkozást. Egyik fülét a nyíláshoz dugta, és visszafojtotta a lélegzetét, próbálta kivenni a szavakat.
– Baszki, Kevin, azt mondtam, ülj le!
– Nem! – kiáltott vissza Kevin. Ha Wymack nem szólította volna a nevén korábban, Neil nem ismerte volna meg a hangját, amelyet teljesen eltorzított a páni félelem. – Hogy engedhetted meg neki?
– Nekem ebbe nincs beleszólásom, és ezt te is nagyon jól tudod. Hé!
Hangos puffanás hallatszott, ahogy egy test a falnak ütközik. A dulakodás hangjait kihasználva Neil beljebb csusszant a résnyire nyitott ajtón. Olyan némán csukta be maga mögött, ahogy csak tudta, de igyekezete fölösleges volt. Úgy hangzott, Wymack és Kevin az edző minden ingóságát igyekeztek letarolni. Neil összerezzent a törő üveg bántó hangjára.
– Nézz rám! – követelte Wymack. – Nézz rám, az istenedet, és lélegezz!
– Megmondtam Andrew-nak, hogy utánam fog jönni. Figyelmeztettem!
– Nem számít. Velem van szerződésed.
– Könnyedén kivásárolja az ösztöndíjamat. Tudja, hogy képes rá. Lefizeti magát, és hazavisz és én... én nem mehetek oda vissza. Nem mehetek, nem, nem fogok, én... muszáj mennem. Muszáj mennem. Mennem kell, mielőtt ő jönne értem. Talán megbocsát, ha én megyek vissza. Ha még tovább kényszerítem, hogy engem hajkurásszon, ki fog nyírni.
– Pofa be! – csattant fel Wymack. – Nem mész sehová.
– Nem mondhatok nemet Rikónak!
– Akkor ne mondj semmit – felelt Wymack. – Fogd be a szád, és engedd, hogy én meg Andrew beszéljünk! Igen, Andrew. Nehogy azt mondd, hogy megfeledkeztél arról az őrültről! Gyorshívón van Betsy. Akarod, hogy elvigyelek hozzá, hogy beszélhess Andrew-val? El akarod mondani neki, hogy a visszamenetelt fontolgatod?
Erre csak csönd volt a válasz. Neil lélegzetvisszafojtva várt, mígnem Wymack újra megszólalt. Ezúttal halkabban, de a hangjában lévő aggodalom inkább mogorvává tette szavait, semmint megnyugtatóvá.
– Nem engedlek vissza – mondta Wymack. – Senki nem kényszeríthet. A szerződésed szerint hozzám tartozol. Annyi pénzt küldhet nekünk, amennyit csak akar, de ahhoz a te hivatalos beleegyezésed kell, mielőtt ez bármit is jelentene, és te nem fogsz beleegyezni. Érted? Hagyd, hogy én és Andrew foglalkozzunk azzal a szarházi Rikóval. Te pedig foglalkozz a játékkal és a csapattal! Megígérted, hogy idén átjuttatsz minket a negyedik meccsen.
– Az akkor volt – mondta Kevin reményvesztetten. – Most meg most van.
– Az ESZB júniusig ad haladékot, akkor fogják bejelenteni. Látták, milyen biztonsági intézkedéseket kellett tennünk az átigazolásod miatt, úgyhogy várnak addig, amíg mindenki itt nem lesz, hogy vigyázhassak rátok. Azért mondtam ezt el neked, mert úgy gondoltam, tudnod kell, de jó lenne, ha Andrew-nak nem árulnád el előre. Mondd, hogy képes vagy megőrizni a hidegvéred, amikor ma találkozol vele!
– Rá fog jönni, Andrew nem hülye.
– Akkor ideje megtanulnod ügyesebben hazudni – szólt Wymack keményen. – Az ESZB lesi az alkalmat, hogy elvegye tőlünk Andrew-t. Te is tudod, hogy ha ez megtörténik, nem fogják visszaadni. Akkor mi lesz veled?
Sokáig hallgattak, amiből Neil arra következtetett, már végeztek. Végül Kevin megszólalt:
– Kérem a telefont.
– Ha azt hiszed, odaadom a telefonomat, hogy felhívhasd, akkor...
– Jeant – vágott közbe Kevin. – Jeant akarom felhívni. Tőle kell hallanom.
Úgy tűnik, ez egy elfogadható alku volt, mert Wymack abbahagyta a vitatkozást. Neil hátranézett a válla fölött azon tűnődve, hogyan léphetne meg. Nem tudta, mi folyik itt, de valami szörnyűség lehetett, ha Kevin így leszállt a magas lóról miatta. Épp azt mérlegelte, hogyan tudna csöndben kiosonni az ajtón, amikor Kevin megszólalt. Üres hangja megállította Neilt csakúgy, mint a tény, hogy franciául beszélt.
– Mondd, hogy nem igaz! – így Kevin. – Mondd, hogy nem tette!
Neil nem hallotta a választ, de az éles zaj, amellyel összecsapták a telefont, azt sejttette, hogy Kevin nem azt a hírt kapta, amit remélt. A kanapé a rá nehezedő súlytól felnyögött, és Neil elképzelte, ahogy az exbajnok kétségbeesetten süpped a párnák közé.
– Itt várj! – szólt Wymack, és néhány pillanat múlva felbukkant az előszobában. Már lépett néhányat, mikor kiszúrta Neilt a folyosó túlvégén, de nem szólt semmit. Neil nézte, ahogy eltűnik a konyhában. Már felismerte Wymack piás szekrényének hangját: a zár kattanását és az üvegajtók finom koccanását. Wymack visszatért egy üveg vodkával, és letette Kevin elé.
– Igyál! – hangzott valahonnan takarásból. – Mindjárt jövök.
Azzal az edző visszatért a folyosóra. Neil a válla mögé, a bejárati ajtóra bökött kérdőn. Wymack követte őt ki a lakásból, és becsukta maguk mögött az ajtót. A fiú kósza hallgatózók után kutatva végignézett az emeleten, de minden ajtó csukva volt.
– Nem terveztem ezt bárkinek elmondani júniusig – mondta Wymack. – Mennyit hallottál?
– Kevin épp idegösszeroppanást kap – foglalta össze Neil. – De nem tudom, mi miatt.
– Az Edgar Allan benyújtott egy átsorolási kérelmet az ESZB-nek, ma reggel fogadták el. Június elsejei hatállyal ők is a délnyugati régió tagjai.
Kellett egy kis idő, mire Wymack szavai értelmet nyertek. Amikor bekattant, Neil gyomra összeszorult. Épp elég kemény volt Kevinnel szembenézni Arizonában. Hogy kockáztathatna egy találkozást Rikóval? Csak azért, mert Kevin nem emlékezett rá, az nem jelenti, hogy Riko sem fog. Nem akarta a saját kárán megtanulni, vajon melyiknek van jobb memóriája kettejük közül.
– Ez lehetetlen – így Neil.
– Nem igazán. Ők az egyetlen NCAA exy csapat Nyugat-Virginiában, úgyhogy csak egy szavazás és pár aláírás kellett hozzá.
– Lehetetlen – ismételte Neil. – Nem játszhatunk a Hollókkal. Melyik épelméjű bizottság állítaná ki egymás ellen a legjobb és a legrosszabb csapatot?
– Az, amelyik pontosan tudja, mennyit nyerhet vele – felelte Wymack. – Kevin átiratkozásának sok hátulütője volt, ugyanakkor még több figyelmet irányított az exyre. Az ESZB szeretné végigvinni a labdát a természetes végkifejletig: Kevin és Riko újraegyesülése a pályán, de ezúttal – életükben először – riválisként. Nem számít, melyikük nyer. A bizottság tudja, mekkora hírverést és mennyi támogatást zsebelhetnek be ezzel a lépéssel.
– Nem játszhatok Riko ellen – vetette közbe Neil. – Nem vagyok kész.
– Riko nem a te gondod – mondta Wymack. – Hagyd Mattre! A te problémádat a hátvédei és a kapusa jelentik.
– Nem tiltakozhat? – kérdezte Neil. – Egy olyan meccsre akarnak benevezni minket, amiről mindenki tudja, hogy nem nyerhetjük meg.
– Megtehetném, de nem érnénk el vele semmit – felelt Wymack. – Az ESZB nem szokott visszakozni, főleg, ha azzal egy Moriyamának tenne keresztbe. Tudnod kell valamit a Moriyamákról, de eddig nem akartam megejteni veled ezt a beszélgetést. Szerettem volna, ha egy kicsit megszoksz itt, vagy legalábbis jobban megismered a csapatot, mielőtt rádöntöm a dolgot. Most, hogy az ESZB köti a kezem, nem sok választásom maradt.
– Amit most mondani fogok, nyílt titok. Azaz mi tudjuk – ujjával egy kört mutatott a Rókákra célozva –, de a csapaton kívül senki más. Ennek így is kell maradnia, megértetted? Árthatunk azzal, ha ez kikerül. Emberek halhatnak meg.
Neil a lakásajtók felé intett.
– Velük mi van?
– Én vagyok az egyetlen ezen az emeleten – mondta Wymack. – Akkortájt építették ezt az épületegyüttest, amikor megkezdtük a Rókalyuk munkálatait. Úgy hittük, a csapatunk sokra viszi, és az emberek majd ide akarnak költözni, közel a stadionhoz. Nem teljesítettünk jól, úgyhogy a lakások üresen maradtak. Az alsó szintek nagyrészt foglaltak, középtájt pedig ki szokták venni a lakásokat a futball-évad alatt, de a felső emeletek szinte teljesen üresek. És nem, nem törhetsz be egyikbe sem, eszedbe se jusson!
Neil válasz nélkül hagyta a vádat.
– Maga az időt húzza, edző.
Wymack maga előtt karba fonta kezeit és Neilre bámult.
– Tudod, miért jött Kevin a Palmetto State-be?
– Eltörte a kezét – felelte Neil. – Nem játszhatott, ezért idejött mint másodedző. Gondolom, Andrew-t követte.
– Én hoztam ide – helyesbített Wymack. – A téli banketten felbukkant a hotelszobámban, a karja csurom vér. Nem akarta, hogy értesítsük a Hollókat vagy hogy kórházba vigyük, úgyhogy Abby ellátta, ahogy tudta, és felraktuk a buszra, magunkkal hoztuk Dél-Karolinába.
– Ennek semmi értelme – mondta Neil. – Hogy jutott el a sípályáról a hotelig?
– Nem a hegyekben volt – mondta Wymack.
– De a karját síbalesetben törte el – így Neil.
– Baromság – mondta Wymack. – Nem baleset volt.
Neil üres tekintettel bámult rá, Wymack röviden bólintott, mielőtt belefogott volna a magyarázatba.
– Az ESZB év végi ülést tartott néhány nappal a délnyugati régió téli bankettje előtt. Az NCAA tanácsadói elintézték, hogy mindenki Rikóról és Kevinről beszéljen. Azt mondták, aggódnak az évad miatt. Meggyőződésük volt, hogy Riko visszatartja Kevint, hogy Kevin visszafogja magát, nem akarja túlszárnyalni Rikót a pályán. Tudni akarták, Moriyama edzőnek mennyi köze van a dologhoz. Válaszul Moriyama egymás ellen uszította a párost.
– Riko nyert – folytatta Wymack. – De az a gyanúm, nem egy fair küzdelemben. Ha így lett volna, talán máshogy alakulnak a dolgok. Amint Moriyama edző elengedte őket, Riko eltörte Kevin karját.
Ezt hallani olyan érzés volt, mintha gyomron vágták volna.
– Hogy mi?
Wymack végighúzta a hüvelykujját a kezén, mutatva Kevin sérülésének vonalát.
– Kevin senkinek sem beszélt róla, milyen az Evermore-ban, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első eset, hogy Riko vagy Moriyama kezet emeltek rá. Ám ez volt az első eset, hogy elég esze volt hozzá, hogy összeszedje a sátorfáját, és lelépjen. Ennyit a családról, mi?
– Nem hiszek a családban.
– Én sem.
Komolyan gondolta. Neil végre megértette, mi volt Wymack nézésében Millportban, abban a tökéletes megértésben, ami miatt Neil leengedte a falakat. Most újra az arcát kutatta, hátha megtudja a történetet a kimerült ábrázat mögött. Bármi is történt Wymackkel, olyan régen lehetett, hogy már nem látszott rajta a keserűség. Mégis megmaradhatott a nyoma, ha ennyi energiát ölt a Rókalyukba.
– Miért nem tud senki arról, mit tett Riko? – kérdezte Neil.
– Mert Riko a Moriyamák közé tartozik – felelte Wymack fáradtan. – Ezen a ponton kezdenek a dolgok zűrössé válni.
Gondolkodott egy percig, aztán felemelte a mutatóujját.
– A Moriyama család kettétört: fő- és mellékágra. A főágba tartoznak az elsőszülött fiúk, a mellékágba mindenki más. Moriyama edző – Tetsuji – a mellékág feje, a bátyja, Kengo a főé. Kengónak két fia van, Ichirou és Riko. Mivel Ichirou az elsőszülött, ő maradt Kengóval a főágban. Riko másodszülött, így Tetsuji lett hivatalosan is a gondviselője, és a mellékág tagjává vált. Tudsz követni?
– Azt hiszem.
– A két család elhidegült – folytatta Wymack. – Kengo és a főág New Yorkban vannak, ahol Kengo egy nemzetközi kereskedelmi vállalat vezérigazgatója. Egy nap Ichirou-ra hagyja az üzletet. Tetsuji és Riko jutalékot kapnak a haszonból, de összességében nem számítanak, és nincs beleszólásuk az üzleti döntésekbe. Ezért volt lehetősége Tetsujinak Japánban tanulni és kifejleszteni az exyt. Amíg nem veszélyezteti a család hírnevét, azt csinál, amit csak akar. És amit ő akar, az az ország leghátborzongatóbb, legerősebb csapatának létrehozása. Ez köztudomású.
Neil Wymack mögött az ajtóra nézett, Kevin kiakadására gondolva.
– És mi az igazság?
– A Moriyama család valódi üzlete a gyilkolás.
Neil rákapta a tekintetét. Wymack feltette a kezét, hogy elejét vegye a kérdéseknek. Zord ábrázattal fejtette ki.
– A Moriyama egy bevándorolt yakuza csoport. Tudod, mi a yakuza? A japán maffia. Kengo apja hozta a csoportot Amerikába évtizedekkel ezelőtt, és beindította az üzletet északon. Fogalmam sincs, miben utaznak, de nem is akarom tudni. Azt sem tudom, Kevin mennyire van tisztában a dolgokkal, lévén neki is van köze Rikóhoz és a mellékághoz, de azt biztos, hogy a fő család a Hollók meccseit használja elterelésként a nagy gyűléseikhez. Annyi ember járkál ki-be az Edgar Allanben olyankor, hogy kényelmes akkor fogadni a távoli partnereket. A felső szinteken vannak a VIP termeik, ahol az üzleteket kötik.
– Gengszterek – mondta Neil lassan.
Wymack bólintott, közben figyelmesen nézte őt, várva, hogyan reagál. Neil alig vette észre. Arra az utolsó alkalomra gondolt, amikor együtt látta Kevint és Rikót. Emlékezett az edzésre, a lábmunkával kapcsolatos vitájukra.
Játékukat hirtelen megszakították, az emeletre kellett menniük. Ha Neil becsukta a szemét, minden apró részletre emlékezett a szobából a padlótól plafonig érő sötétített üvegű ablakoktól a teret uraló robusztus tárgyalóasztalig. A padlót szőnyeg borította, de valaki egy vízhatlan ponyvát terített rá, hogy felfogja a vért.
Neil most már tudta, hol volt és miért. Sosem értette, hogy csöppentek az exy edzésből egy gyilkosságba, és hogy hogyan került oda Kevin és Riko is. De ha a Moriyamák gengszterek, így már érthető volt. Neil apja Baltimore-ból irányította ügyleteit, az északi kikötőket vasmarokkal tartotta. A területe Nyugat-Virginiáig kellett, hogy tartson. Ebben az esetben Tetsuji Moriyama szomszédja volt, és ez Kengo figyelmét is felkelthette. Neil és Riko apja üzlettársak voltak; ezért gyakorolhatott Neil az Edgar Allan pályáján.
Hosszú hallgatását Wymack félelemként értelmezte.
– Azért mondtam ezt el neked, mert itt mindenki ismeri Kevin sztoriját, de nem kell aggódnod a yakuza miatt. Ahogy mondtam, Kengo és Ichirou leginkább New Yorkban tevékenykednek, és le sem szarják, mit csinál Tetsuji és Riko. Csak amiatt érdekes ez számunkra, mert megmagyarázza, miért ilyen romlottak és erőszakosak. A nevük mögött hatalom áll, és egy meglehetősen torz kép arról, hol is a helyük a világban. És történetesen nálunk van valami, ami az övék.
– Kevin – mondta Neil.
– Reméltem, hogy lemondtak róla – sóhajtotta Wymack. – Mindenki azt mondta, sosem játszhat többet. Az Edgar Allannek muszáj volt felbontania a szerződését a sérülés súlyossága miatt, és Tetsuji nem ellenkezett, amikor magam mellé vettem Kevint asszisztensként. Azt gondoltam, készek elengedni. De Tetsuji nem a két szép szeméért vette be Kevint a csapatba. Sztárnak nevelte, sok pénzt és időt ölt Kevin fejlesztésébe. Ami Tetsujit illeti, a fiú értékkel bír. Bármennyi profitot is termel, az a Moriyamákat illeti.
– De hát Kevin nyomorék.
– Attól még számít a neve – mondta Wymack.
Neilnek belefájdult a feje, ahogy próbálta összerakni a dolgokat.
– Azt akarja, hogy Kevin visszairatkozzon?
– Ha ezt akarta volna, akkor egyszerűen közli – mondta Wymack.
– Kevin nem ment volna vissza – mondta Neil hitetlenkedve. – Azok után, amit Riko tett.
Wymack lesajnálóan nézett rá.
– Tetsuji sosem fogadta hivatalosan örökbe Kevint. Tudod, miért? A Moriyamák nem hisznek a kívülállókban vagy az egyenlőségben. Tetsuji bevette Kevint és elvállalta a tanítását, de ugyanakkor odaadta Kevint Rikónak – szó szerint. Kevin nem ember számukra, hanem egy projekt. Egy kisállat Riko nevével a nyakörvén. Az, hogy elfutott, egy csoda. Ha Tetsuji holnap felhívná, hogy jöjjön haza, Kevin hazamenne. Tudja, mit tenne vele Tetsuji, ha ellenkezne. Túlságosan fél ahhoz, hogy nemet mondjon.
Neil úgy érezte, mindjárt rosszul lesz. Nem akart többet beszélni erről, már túl sokat hallott. Addig akart futni, amíg értelmet nem nyer ez a sok zagyvaság a fejében, vagy legalább addig, amíg az ereiben megfagyott vér újra csörgedezni kezd.
– De akkor miért fárad azzal, hogy kerületet vált?
– A Moriyamák úgy érzik, ideje hasznot húzniuk a befektetésükből – válaszolt Wymack. – Senki sem hiszi, hogy Kevin valóban visszaszáll a ringbe, de játékosként írt alá velünk. Az arroganciája inspiráló, és egyelőre ő még mindig egy sztár. Ha nem tudja tartani a lépést és teljesíteni, a rajongók és a kritikusok továbblépnek és elfelejtik őt. Tetsuji úgy gondolja, Kevin ki fog égni, úgyhogy meg kell ragadnia az alkalmat.
– A csapataink sok pénzt fognak hozni ebben az idényben. Az emberek végig a nyomunkban lesznek, és az összes meccsünkre fogadnak majd. Lesznek reklámok, ajándéktárgyak, hatalmas szenzáció. Tetsuji úgy ereszti egymásnak Rikót és Kevint, hogy tudja, hogyan végződik majd. Kiteríti a lapjait, és hagyja, hogy a Hollók a pályán semmisítsenek meg minket. Besöpri a győzelmet, megalapozza Rikónak a legkiválóbb játékos örökös címét, Kevint pedig a "futottak még" kategóriába süllyeszti.
Neil nagyot nyelt.
– Mi van, ha Moriyama edző arra utasítja, hogy hagyja abba a játékot?
Wymack egy végtelen percig csöndben maradt, aztán így szólt.
– Kevin csakis azért tudott erőt gyűjteni, hogy ott hagyja őket, mert Riko tönkretette a kezét. Ez az igazságtalanság volt az utolsó csepp a pohárban. Emiatt azt remélem, Kevin szembeszállna Tetsujival, de ugyanannyira lehetséges, hogy soha többet nem látnánk ütőt a kezében. Egy biztos, a nap, amikor Kevin abbahagyja a játékot, a halála napja lesz. Nincs számára semmi más. Úgy nevelték, hogy ne legyen más. Érted ezt? Nem veszíthetünk a Hollók ellen. Kevin nem élné túl.
– De nem nyerhetünk ellenük – így Neil. – Mi vagyunk az ország legrosszabb csapata.
– Akkor itt az ideje felhagyni vele – felelt Wymack. – Ideje szárnyalni.
– Maga sem hiszi, hogy sikerülhet – mondta Neil.
– Ha nem hiszed, hogy képes vagy rá, minek vagy itt? Nem írtad volna alá a szerződést, ha már lemondtál volna magadról. Ideje ránéznem Kevinre, nehogy felvágja az ereit odabenn – tette hozzá a férfi, miközben már félig elfordult. – Azt hiszem a legjobb az lenne, ha most nem találkozna veled. Felhívhatom Abbyt, hogy jöjjön el érted, ha szeretnél a többiekkel lenni, de kérlek, tartsd titokban a csapat előtt ezt júniusig. Kell egy kis idő, hogy kitaláljam, hogyan éljük túl a következő szezont.
– Nem árulok el semmit – mondta Neil, és néhány lépést hátrált. – És ne aggódjon értem, majd elmegyek futni, vagy ilyesmi.
– Kevin valószínűleg már nem lesz itt négykor – mondta Wymack. – Akkor végez Andrew Betsynél, úgyhogy Nick felveszi majd odafelé menet.
Neil bólintott és elment, le a lépcsőn a földszintig.
Azt gondolta, szörnyű lenne, ha Kevin emlékezne a gyilkos családból származó fiúra, de ez még rosszabb volt. Talán Kevin emlékszik a fiúra, miközben ő is egy hasonlóan rémes családdal bír. Neil nem emlékezett a Moriyamákra, de ők biztosan fognak, ha egyszer üzleteltek az ő apjával. A Baltimore-i Hentes nem egy könnyen felejthető figura volt. Nemkülönben a felesége, aki öt millió dollárral a zsebében lépett meg a Hentes egy szem fiával. A gyilkos mindent felforgatott az évek során, hogy levadássza őket. Biztosan minden üzlettársa hallott a dologról.
Az ESZB valahol épp átdolgozza és véglegesíti a beosztást, amely összehozza a Moriyamákat és Neilt a közeljövőben. Neil még az előtt a meccs előtt kiszáll, nincs más választása. Tartja a szerepét a Hollók elleni meccsig, aztán lelép. Ha szerencséje van, az őszi idény végére teszik a mérkőzést, úgyhogy nem kockáztatja nagyon a csatársort távozásával.
Még így is őrültség, egyenesen öngyilkosság volt, amit csinál. Neil tudta, mennie kéne még mielőtt találkozna a többi csapattárssal vagy az ESZB bejelentené a nevét. Mielőtt egyáltalán a pályára lépne Kevin Dayjel az oldalán. Eddig vállalható kockázatnak tűnt, hiszen az apja embereit nemigen érdekelték a sportok. Annak az esélye, hogy valamelyikük kiszúrja őt a tévében egy meccsen, elhanyagolható volt egészen addig, amíg nem lepleződik le Kevin előtt, és ő nem adja ki. Most, hogy tudta, a Moriyamák kicsodák és hogy keresik őt, a maradás értelmetlennek tűnt.
Neil úgy nőtt fel, hogy nem értette, mit keresett Kevin és Riko abban a szobában nyolc évvel ezelőtt, és hogy hogyan tették túl magukat rajta. Csodálkozott, hogy lehettek annyira szerencsések és a körülményeik annyira mások, hogy míg ők nemzetközi sztárok lettek, Neil élete teljesen kicsúszott a kezéből. Gyűlölte és imádta őket egész életében, egyszerre volt féltékeny a sikereikre és akarta kétségbeesetten túlszárnyalni őket. Most olybá tűnik, végig tévedett; Kevin sem menekült meg.
Mindegy, mit tesznek, mivé válnak, talán soha nem is fognak.
Neil olyan erősen lökte ki a lépcsőház ajtaját, hogy az a falnak csapódott, és már akkor futott, amikor még csak félúton járt a hallban. Az utcára már teljes sebességgel jutott ki, olyan gyorsan rohant, hogy majdnem orra bukott, de cikázó gondolatait nem tudta lehagyni.
Ugrás a következő fejezetre!
Alapgyakorlatokkal kezdtek, párat ezek közül Neil már gyakorolt tegnap, néhányat még nem ismert. A feladatok fokozatosan nehezedtek, és Neil egy fintorral díjazta, hogy Andrew minden felé küldött ütését hárította. Az egy kicsit megnyugtató volt, hogy Aaronnak és Nickynek sem sikerült pontot szereznie, de az nem, hogy Kevin lövéseinek majd' harmada bement. Gyenge teljesítmény egy volt nemzeti bajnoktól, de így is piszok megalázó, ha azt nézzük, hogy Kevin azelőtt mindig is bal kézzel játszott. Már az is elég tökös volt tőle, hogy jobb kézzel ment Andrew-nak, de hogy ezzel pontot is szerzett, az már-már szürreális.
Másfél órányi gyakorlatozás után Kevin lezavarta őket a pályáról, hogy igyanak, de ő maga ahelyett, hogy követte volna a hátvédeket és Neilt az öltözőbe, ott maradt Andrew-val gyakorolni. Neil nézte őket a válla fölött.
– Én láttam meg előbb – szólt rá Nicky.
– Azt hittem, neked ott van Erik – mondta Neil.
– Az igaz, de Kevin is szerepel a Listán – felelt amaz. Neil összeráncolt szemöldöke láttán Nicky megmagyarázta a dolgot. – Ez egy lista azokról a hírességekről, akikkel engedélyezett kikezdeni. Kevin a hármas számúm.
Neil úgy tett, mintha értené az egészet, és témát váltott.
– Hogyan nyerhet bárki a Rókák ellen egy ilyen kapussal, mint Andrew?
– Ügyes, mi? De Andrew a tavalyi év nagy részét kihagyta – Nicky megvonta a vállát. – Edzőbának nem volt szüksége egy harmadik kapusra, amikor leszerződtetett minket, úgyhogy Andrew kispados volt egészen novemberig. Aztán az ESZB megfenyegetett, hogy visszavonja az első osztályú státuszunkat és kirúgja az edzőt, ha nem kezdünk el nyerni. Szóval edzőbá megvesztegette Andrew-t egy kis minőségi piával, hogy mentse meg a seggünket.
– Megvesztegette?
– Andrew ügyes – ismételte Nicky –, de nem igazán hatja meg, hogy nyerünk-e vagy vesztünk. Ha azt akarod, hogy érdekelje valami, ösztönöznöd kell.
– Akit nem érdekel, nem tud így játszani!
– Most pont úgy hangzol, mint Kevin. Majd megtanulod a saját bőrödön, ahogy ő is. Kevin sokat nyúzta Andrew-t ezen a tavaszon – mondta Nicky, ahogy az öltöző felé vonultak. Aaron ment előttük egészen az ivókútig, Nicky megállt a falat támasztani, közben Neilt nézte.
– Andrew egy hónapra otthagyta a pályát. Azt mondta az edzőbának, el fogja törni a saját ujjait, ha még egyszer arra kényszeríti, hogy Kevinnel játsszon.
A gondolatra, hogy Andrew képes volna készakarva tönkretenni a tehetségét, Neil szíve összeszorult.
– Most mégis játszik.
Nicky gyorsan nyelt néhány kortyot a kútból, amint Aaron félreállt az útból, majd megtörölte a száját a kezével.
– Csak azért, mert Kevin is. Kevin visszatért a pályára jobb kezében az ütővel, és Andrew nem maradt el mögötte. Egészen addig úgy veszekedtek, mint a rossz házasok. Most nézz rájuk! Gyakorlatilag barátság-karkötőket cseréltek, és nem tudnék egy szalmaszálat becsúsztatni közéjük akkor sem, ha az életem múlna rajta.
– De miért? – kérdezte Neil. – Andrew utálja Kevin megszállott exy-imádatát.
– Azon a nemes napon, amikor úgy érzed, kezdesz kiigazodni rajtuk, szólj nekem is – felelt Nicky és arrébb ment, hogy Neil is odaférjen a kúthoz.
– Már hetekkel ezelőtt feladtam, hogy megpróbáljam megérteni őket. Rákérdezhetsz náluk, de egyik sem fogja megmagyarázni. És ha már így belejöttem a tanácsosztogatásba: ne bámuld annyit Kevint! Kezdek aggódni, hogy így hamar bevégzed.
– Ezt hogy érted?
– Andrew félelmetesen birtokló tud lenni, ha róla van szó. Amikor először megjegyeztem, hogy szeretném addig itatni Kevint, míg megszűnik heterónak lenni, behúzott nekem.
Nicky a saját arcára mutatott, valószínűleg arra a pontra, ahol Andrew megütötte akkor.
– Szóval ja. Addig is biztonságosabb emberekre csorgatom a nyálam, amíg Andrew meg nem unja. Például rád, mivel Matt foglalt, és jobban szeretem magam annál, semmint Seth-nél próbálkozzak. Gratu.
– Visszavennél egy kicsit az agybajodból? – kérdezte Aaron.
– Mi? – kérdezett vissza Nicky. – Azt mondta, egyik csapatban sem játszik, nyilvánvalóan szüksége van egy kis ösztönzésre.
– Nem kell ösztönzés – szólt Neil. – Megvagyok így.
– Most komolyan, hogy nincs eleged még a saját kezedből?
– Ezt a beszélgetést most befejezem – vágta el a dolgot Neil. – Ezt és minden jövőbeni változatát. Nézd, Nicky, nekem nincs bajom a szexuális irányultságoddal, de én ide játszani jöttem. Az egyetlen, amit akarok bármelyikőtöktől is, hogy a legjobbat nyújtsátok a pályán.
A stadion ajtaja kicsapódott, ahogy Andrew is végre megjelent. Tágra nyílt szemmel nézett végig rajtuk, mintha meg lenne lepve, hogy itt találja őket.
– Kevin tudni szeretné, mi tart ennyi ideig. Elvesztetek?
– Nicky épp Neil megerőszakolásán mesterkedik – felelt Aaron. – Van néhány gyenge pontja a tervének, de egy kis munkával előbb vagy utóbb beválhat.
– Akkora seggfej vagy! – köpte oda Nicky, ahogy megindult az ajtó felé.
– Hű, Nicky – így Andrew. – Korán kezded.
– Hát hibáztathat bárki is ezért?
Nicky visszanézett Neilre, miközben ezt mondta. Csak egy pillanatra vette le Andrew-ról a szemét, de ez elég volt az ikernek ahhoz, hogy nekironthasson. Fél kézzel megragadta Nickyt mezét, és iszonyat erővel a falhoz kente a srácot. Nicky felnyögött a becsapódástól, de nem is próbálta lelökni magáról Andrew-t, amikor az fölé tornyosult. Neil Nickyről Aaronre nézett, de Aaron mozdulatlan és közömbös maradt a váratlan dühkitörés ellenére is. Hát visszanézett Andrew-ra, hogy lássa, mi sül ki ebből.
– Hé, Nicky – suttogta Andrew színpadiasan németül. – Hozzá ne érj, megértetted?
– Tudod, hogy sosem bántanám. Ha igent mond...
– Én nemet mondok.
– Jézusom, olyan telhetetlen vagy – mondta Nicky. – Neked ott van Kevin. Miért kell...
Elhallgatott, de Neilnek kellett néhány pillanat, hogy felfogja, miért. Andrew egy rövid kést nyomott Nicky mezéhez. Hogy honnan húzta elő, Neilnek fogalma sem volt, de nem akart arra gondolni, hogy Andrew a felszerelésébe rejtve ilyeneket visz pályára. Biztosan van valami szabály, ami ezt tiltja. Az utolsó, amire vágyott, hogy Andrew egy meccs közepén egyszer csak leszúrjon valakit. Abban a minutumban kitiltanák a Rókákat a ligából.
– Ssh, Nicky, ssh – pisszegte le Andrew, mintha egy nyugtalan gyereket csitítana. – Miért vágsz ilyen savanyú képet? Minden oké.
Neilnek nem volt új az erőszak. Az összes lehetséges fenyegetést hallotta már, de sosem egy olyan férfi szájából, aki olyan felhőtlenül mosolygott volna közben, mint most Andrew. Közöny, harag, őrület, unalom; ezeket a motivációkat Neil ismerte és értette. De Andrew úgy vigyorgott, mintha nem éppen egy kést szegezne tökéletes pontossággal Nicky bordái közé, és mindezt nem azért tenné, mert szerencsétlen viccelődni merészelt. Neil tudta, hogy Andrew komolyan gondolja. Ha Nicky csak rosszul veszi a levegőt, Andrew hajlandó lenne miszlikbe aprítani a tüdejét, sutba dobva a várható következményeket.
Neil azon elmélkedett, vajon Andrew gyógyszerei hagyják-e, hogy szomorúságot érezzen, vagy Nicky temetésén is csak kacagna? Aztán azon tűnődött, vajon gyógyszerek nélkül máshogy reagált volna-e? Ezt Andrew zavart elméje, vagy a gyógyszerei csinálják? Vajon túlságosan be van lőve, hogy felfogja, mit tesz, vagy a gyógyszerek egyszerűen csak mosolyt adnak Andrew berögzült erőszakosságához?
Neil Aaronre nézett várva, hogy az közbeavatkozzon. Aaron feszült volt, de csak némán bámult Andrew késére. Neil adott neki még egy kis időt, de nem várhatott örökké. Nem tudta, mi fogja végül beindítani Andrew-t, de nem akarta kitalálni.
– Hé – szólt Neil, miközben újra Andrew-ra szegezte a szemét. – Elég lesz.
– Csönd – állította le Nicky angolul, alig hangosabban, mint a suttogás. – Csönd. Nincs gáz.
– Hé – ismételte Neil nem figyelve Nickyre, bár még nem tudta, hogyan fogja folytatni. Ha megkérdőjelezné Andrew épelméjűségét, vagy azt mondaná neki, blöfföl, valószínűleg Nicky a kórházban végezné. De nem is akart úgy csinálni, mintha ínyére volna Nicky ajánlata, csak hogy lenyugtassa Andrew-t. Figyelemelterelésre volt szüksége. Valamire, ami fontosabb Andrew-nak, mint Nicky. Neil egyetlen ilyen dologról tudott. Vagyis egyetlen személyről.
– Most játszunk, vagy mi van? – szólt. – Kevin ránk vár.
Andrew úgy nézett Neilre, mintha ez eddig eszébe sem jutott volna.
– Ó, igazad van. Menjünk, különben örökre ezt hallgathatjuk majd.
Andrew elengedte Nickyt, és arrébb penderült. Mire az ajtóhoz ért, a kése már eltűnt valahol a ruhájában. Aaron megszorította Nicky vállát, miközben kifelé tartott. Nicky az ikrek után indult, és úgy tűnt, eléggé meg van zuhanva. Ahogy észrevette magán Neil pillantását, megpróbálkozott egy hihetőnek nem nevezhető mosollyal.
– Így jól meggondolva, nem is vagy az esetem – mondta Nicky, ahogy az ajtó becsukódott unokatestvérei mögött. – Kérsz még vizet a második menet előtt?
– Ez így nincs rendjén – Neil nem tágított, az ajtóra mutatott.
– Semmiség az egész – így Nicky.
El akart menni Neil mellett, de az megfogta a karját, így kényszerítette megállásra.
– Ne hagyd annyiban ezeket!
Nicky egy pillanatra elgondolkodott, mosolya elhalványult, megfáradt.
– Jaj, Neil. Saját magadnak nehezíted meg a dolgot. Nézd – kiszabadította magát, és az ajtó felé fordította Neilt. – Andrew egy kicsit őrült. A te és az ő határai némileg másak. Pufoghatsz minden egyes alkalommal, amikor áthágja a tieidet, de sosem fogja megérteni, mi a probléma. Sőt, nem is fogja érdekelni. Csak tűnj el az útjából, és kész!
– Azért ilyen, mert hagyod, hogy megússza – ellenkezett Neil. – Ezzel az egész csapatot kockára teszed.
– Az én hibám volt – Nicky kinyitotta az ajtót, és előre engedte Neilt. – Mondtam valamit, amit nem kellett volna. Megérdemeltem.
Neil erről nem volt meggyőződve, de nem firtathatta, mivel amazok korábban németül beszéltek egymás között. Ehelyett megindult a belső pálya felé. Először Andrew-ra nézett, aki a felezővonal felé kocogott, majd Kevinre, aki a pálya közepére festett rókamancs mintán állt. Aaron az ajtóban várt Nickyre és Neilre, hárman együtt léptek a pályára.
Kevin szinte meg sem várta, hogy odaérjenek mellé, ujjai néhány pöccintésével már fel is osztotta magukat.
– Aaron van velem, Nicky és Andrew viszi a gyereket. Kétfős csapat üres kapura.
– Nem vagyok gyerek – morgott Neil. – Csak egy évvel vagy idősebb nálam.
Igazából kettővel, de nem tervezte felfedni, hogy hazudott mind a korát, mind a szülinapját illetően.
Kevin szóra sem méltatta, de Nicky felszólalt:
– Andrew-nak nem veletek kéne lennie? Akkor Neil gyakorolhatná a kapura lövést ellene.
Kevint láthatóan nem hatotta meg az ötlet.
– Ha úgy gondolnám, van esélye eljutni a gólig, akkor úgy alakítottam volna.
– Ez aztán meghozza az ember önbizalmát! – Nicky megeresztett egy vigyort Neil felé. – Hajrá, kölyök!
Csak öten voltak, de úgy álltak fel, mintha két teljes csapatot alkotnának: Neil és Kevin a felezőhöz ment, Nicky az első negyedhez, Aaron a harmadikhoz. Andrew osztót játszott a hazai kapunál, és előreküldte a labdát egészen a pálya túlvégéig. Abban a minutumban, hogy Neil meghallotta Andrew ütőjének reccsenését, megindult, mielőtt Aaron elzárhatta volna.
Kevinnek is ezt kellett volna tennie, és felzárkóznia Nickyhez, de ő a felezőn maradt. Hasonlóan Aaron is hagyta, hogy a visszapattanó elmenjen mellette. Neil nem állt meg, hogy ezen agyaljon, hanem elkanalazta a levegőből a labdát. Csak két másodperce maradt, mielőtt Kevin feltűnt volna a semmiből. Kevin hozzáverte az ütőjét a másikéhoz, a labda az egyik irányba, Neil ütője a másikba repült. Neil káromkodással igyekezett csillapítani az éles fájdalmat, ami a karjaiba nyilallt.
– Számold...! – szólt oda neki Kevin, mielőtt a labda után iramodott volna.
Neil az ütője után vetődött, majd igyekezett behozni lemaradását, de Kevinnek már túl nagy előnye volt. Nicky próbálta leszerelni Kevint, de az kicselezte, és néhány másodperc múlva már gólt is lőtt. Andrew, akinek a kaput kellett volna védenie, ehelyett kartámaszként használta túlméretezett ütőjét. Maga mögé nézett, amikor a kapu vonala vörösen felizzott jelezvén a pontszerzést, de egyebet nem reagált.
– Legalább tehetnél úgy, mint aki próbálkozik! – szólt rá Kevin.
Andrew ezen elgondolkodott egy kicsit, majd így szólt:
– Tényleg, tehettem volna... Hm, talán majd legközelebb.
Nicky elkapta a labdát és Andrew felé lökte, aki a kapus kesztyűjével kapta azt el. A négy mezőnyjátékos ismét felállt, ő pedig egy újabb ördögi szervával ajándékozta meg őket. Ezúttal Kevin odakocogott Nickyhez, Neilre hagyva, hogy átjusson Aaronön. Neil megindult a labdáért, Aaron mellécsapódott. Amint Neil elég közel ért a labdához, hogy a bodicsek megengedett legyen, Aaron teljes erejével felöklelte. Neil megbotlott, elvesztette az egyensúlyát és le kellett támasztania az ütőjét, hogy elkerülje a saját lábában való elvágódást. Aaron elkapta a labdát, és rögvest Kevinnek passzolta a feje fölött. Andrew végignézte, ahogy Kevin ismét pontot szerez.
– Mit csinál Andrew? – kérdezte Neil értetlenül.
– Semmit – segítette ki Aaron az egyértelművel, és újra felálltak a szervához.
A húsz perces jelzőnél Kevin a falnak lökte Neilt, odaszögezte, kesztyűs kezét a mellkasán tartva épp csak annyi ideig, hogy kérdőre vonhassa:
– Te próbálkozol egyáltalán?!
Neil meglökte, de Kevin már amúgy is elfordult tőle, felkapta a labdát és ismét gólt lőtt.
A pálya sokkal nagyobbnak tűnt így, hogy csak egy csapattársra számíthatott, és a szabály, hogy csak tíz lépésig tarthatták maguknál a labdát arra kényszerítette őket, hogy használják a pálya falait, és annak segítségével passzoljanak egymásnak. Neil nem szokott hozzá ehhez a fajta játékhoz. Nem tetszett neki a stílus, és tapasztalatlansága benne még inkább megkönnyítette Aaronnak és Kevinnek, hogy uralják a pályát.
Minden újabb kör gyorsabb futásra, keményebb próbálkozásra ösztökélte Neilt, de ez nem Millport volt. A gyermekkorban szerzett tapasztalata és a gyorsasága mit sem ért ilyen kaliberű sportolók ellen. Neil frusztráltságból ámulatba esett, majd újra frusztráltságba, ahogy telt az idő. Néhány pontot sikerült szereznie az edzés során, de a góljai értéktelennek tűntek, hiszen nem volt kapus, akitől ki kellett volna őket harcolnia.
Negyven perc után Kevin váratlanul félbeszakította a gyakorlást, és ütőjével a hátvédek felé suhintott.
– Tűnjetek innen! Mindketten húzzatok el, de rögtön!
– Hál' Isten! – szólt Nicky, és az ajtó felé rohant.
Kevint megvárta, amíg Aaron behúzta maguk után az ajtót, majd megragadta Neil sisakrostélyát, és Andrew kapujáig vonszolta vele. Andrew végre elkezdett érdeklődést mutatni az események iránt, és felegyenesedett. Kevin akkor engedte el Neilt, amikor az elérte a büntetővonalat jelző rókamancsot.
– Labda – hangzott az utasítás, és Andrew átpasszolta neki. Kevin Neil mellkasába nyomta, akkor engedte el, amikor Neil rámarkolt. – Itt maradsz és Andrew-t fogod bombázni a labdákkal, amíg ő azt nem mondja, elfáradt. Talán szerzel egy gólt.
– O-ó – Andrew hangjában nevetés bujkált. – Ennek nem lesz jó vége.
Kevin megfordult és elment, becsapva maga után az ajtót. Neil összegyűjtött egy vödörre való labdát a hazai térfél északi sarkából, ahol tárolták őket az edzés alatt. Letette a vödröt az első negyedhez, és visszament a büntetővonalhoz, felkészülvén az első lövésre.
Andrew, aki kisujját sem mozdította, hogy kivédje Kevin lövéseit, nem volt ilyen előzékeny Neillel szemben. Egyetlen hosszú suhintás masszív ütőjével, és olyan erősen megküldte a labdát, hogy Neil hallotta, ahogy lepattan a vendégoldal faláról maga mögött. Hátranézett a válla fölött, majd kivett egy másik labdát a vödörből, és újrapróbálkozott.
Neil ezután elvesztette az időérzékét. A percek és a suhintások egy fárasztó masszává olvadtak. Még sokkal az után is folytatta, hogy a karjai égni kezdtek. Nem tudta, hogyan hagyhatná abba. Végül a fájdalom átadta a helyét a zsibbadásnak. Tudta, hogy Andrewnak is fáradnia kellene, hiszen neki nehezebb volt az ütője, és minden labdát úgy ütött meg, mintha hazafutásra pályázna, de Andrew még csak le sem lassult.
Tudta, hogy túl messzire ment, mikor lendítés közben elvesztette a fogást az ütőjén. Andrew kinevette, ahogy az eszköz a padlón csattant, és csúszva megindult a kapu felé. Andrew visszaütötte a labdát, egyenesen Neil irányába, akinek most nem volt ütője, hogy védekezzen. Ösztönösen az arca elé emelte a karjait, de még az alkarvédőin át is megérezte a labda erős becsapódását. Hátratántorodott, és dühös pillantást vetett Andrew-ra.
– Na, gyerünk! – mondta Andrew. – Tik-tak. Nem várok örökké.
Neil tudta, hogy ez rossz ötlet, de csak azért is megindult az ütőjéért. Már felvenni is fájt, majd amikor megpróbálta felemelni ütési magasságba, a jobb karja begörcsölt, és újra elejtette. A bot a lába előtt érte a talajt.
– Jaj, ne! – szólt Andrew. – Neilnek gondja akadt!
Neil lehajolt, és a sportszerért nyúlt. Úgy érezte, belül az izmai leoldanak és kemény kis csomókká alakulnak a könyöke és csuklója körül, de akkor is a nyél köré hajlította az ujjait, és felemelte azt. Andrew maga elé állította a saját ütőjét, és mindkét karjával rátámaszkodott. Várta, nézte Neil újabb béna próbálkozását a kapura lövéssel, akinek egészen a válláig sikerült emelni az ütőt, mielőtt újra elejtette volna. A labda ártalmatlanul gurult tova.
– Megy vagy nem megy? – kérdezte Andrew.
Keserű volt a legyőzöttség, ahogy újra lehajolt.
– Kikészültem.
Andrew otthagyta a kaput hogy odamenjen hozzá, de megállt fél lábával Neil ütőjén. Neil megpróbálta kihúzni alóla, de nem volt meg az ereje hozzá. Még kevésbé volt sikeres abbéli próbálkozásában, hogy lelökje róla Andrew-t: a fájdalomtól egy pillanatra elsötétült előtte a világ.
– Szállj le az ütőmről!
– Kényszeríts! – szólt Andrew hívogatóan széttárva karjait. – Vagyis próbálkozz!
– Ne kísérts!
– Milyen heves szavak egy ilyen apróság szájából. – szólt Andrew. – Nem vall nagy észre. Tipikus izomagy.
– Képmutató! – vágott vissza Neil.
Andrew felmutatta neki hüvelykujját, és Neilt meglökve elhaladt mellette. Az megpróbálta megőrizni az egyensúlyát, de a kezei nem bírták el a testét. Elterült a hátán, és meg sem próbált felkelni. Túl fáradt volt, hogy bármi is érdekelje, úgyhogy csak feküdt ott és hallgatta, ahogy Andrew elhagyta a pályát. Az ajtó egy dördüléssel becsukódott mögötte. Neil oldalra fordította a fejét, és a falakon át nézte, ahogy a többiek elmennek.
Amikor biztos volt benne, hogy egyedül van, kínkeservvel rendbe tette a pályát. A karjai lüktettek, ahogy lehámozta magáról az uniformist, felöltözni szinte elviselhetetlen volt.
– A fenébe – suttogta. Túl messzire ment azzal, hogy mindenáron lépést akart tartani a csapattársaival. Ha nem tud uralkodni magán, és lépésenként haladni, kizárt, hogy játékra alkalmas legyen, mire elérkezik az augusztus.
Futva ment vissza Wymackhez, lassabb iramot diktálva, mint egyébként. Lépcsőn ment fel a hetedikre. A lakásajtó nem volt bezárva, Wymack az előszobában várta őt egy doboz őrölt kávéval a kezében.
– Kevin hívott, hogy holnap nem mész ki a pályára, és hogy addig is szórakoztassalak régi meccsek videóival. Azt is mondta, hogy inad szakadtáig harcoltál Andrew ellen. Mondtam neki, hogy nem lehetsz annyira hülye. Melyikünknek volt igaza?
– Talán egy kicsit elszaladt velem a ló – ismerte be Neil.
Wymack odalökte neki a kávét. Neil ösztönösen elkapta, de nem tudta megtartani. Az lepottyant a padlóra, kinyílt a fedele, és az őrlemény beterített mindent Neil lábainál. Wymack a fiú felé közelített, torkából morgásként tört fel:
– Te idióta!
A hátrálás egy dühös idősebb férfi elől olyan önkéntelen volt, hogy Neilnek nem is tűnt fel, hogy megrándult, amíg Wymack meg nem merevedett. A férfi arca szinte veszélyesen üressé vált, Neil lesütötte a szemét. Azért nem nézett teljesen el Wymackről. Hozzászokott az óvatossághoz: résen kellett lennie, ha a másik újra megmozdul. Várta, hogy az edző mondjon valamit. A végtelennek tűnő, jeges csend közben megértette, Wymack nem fog beszélni, amíg ő nem teszi.
– A mai az én hibám – mondta Neil csöndesen. – Nem fog többet előfordulni.
Wymack nem válaszolt. Nem is jött közelebb. Végül maga előtt a földre mutatott.
– Gyere ide. Ne...! – szólt rá, amikor Neil a lába előtti kosz felé nyúlt. – Hagyd!
Neil átlépett a kiömlött kávén, és megállt Wymack előtt: karnyújtásnyi távolságban, de csak épphogy. Még gyerekként tökéletesítette ezt a trükköt. Egy szívverésnyi idő alatt meg tudta állapítani ránézésre bárkinek a karja hosszát, és kiszámítani a biztonságos távolságot tőle. Ha az illető ütésre mozdult volna, neki pont elég ideje volt elugrani. Akárhogy is, a pofon szándékolt erejének egy részét ezzel lecsökkenthette.
– Nézz rám! – mondta Wymack. – Gyerünk!
Neil kényszerítette magát, hogy felemelje a tekintetét Wymack mellkasáról egészen az arcáig. Az edző arckifejezése még mindig olvashatatlan volt, így Neil nem érezhette magát biztonságban, de okosabb volt annál, mint hogy újra félrenézzen.
– Szeretném, ha megértenél valamit – mondta Wymack. – Én egy hangos, mogorva vénember vagyok. Szeretek kiabálni és dobálózni. De soha nem ütök, amíg valamelyik félkegyelmű ki nem kezd velem. Soha, de soha nem ütöttem meg senkit provokáció nélkül, és holt biztos, hogy nem veled fogom kezdeni. Megértetted?
Neil nem hitt neki, de azért felelt.
– Igen, uram.
– Komolyan mondom – erősítette meg Wymack. – Ne merj jobban félni tőlem, mint Andrew-tól!
Neil elmondhatta volna, hogy Wymack korával van gondja, de úgy döntött, az edző nem szívesen hallaná ezt. Erre a problémára nem volt megoldás.
– Igen, uram.
Wymack a válla mögé bökött és oldalra lépett.
– Én már ettem, de még nem tettem el a maradékot. Ezzel majd én foglalkozom, te foglalkozz magaddal.
Neil a porszívó hangja mellett evett. Mire végzett, Wymack már az irodájában volt. Ő maga korán visszavonult a kanapéra. Szerette volna elővenni a táskáját és átfutni a mappáján, de nem akarta zavarni Wymacket, úgyhogy csak bámulta a plafont, amíg végre álomba nem merült.
Két hetébe telt Neilnek, hogy belássa, sosem fogja megütni Kevin mércéjét. Odáig fajult a dolog, hogy már minden pislantására Kevin rideg, helytelenítő arckifejezését látta. Az esetek felében fogalma sem volt, épp mit csinált rosszul, a másik felében ha tudta is, képtelen volt rajta változtatni. Egy mérföldet rávert futásban bármelyikükre, de amazok jobbak és erősebbek voltak nála. Kevin tudta, hogy Neil még tapasztalatlan, de ettől nem volt elnézőbb a hibáit illetően. Neil nem kért a sajnálatból, de jól esett volna neki némi megértés. Amikor végül feladta és Nickyhez fordult tanácsért, hogyan jusson dűlőre Kevinnel, ő csak mosolygott és azt mondta: "Én szóltam."
Ez nem használt Neil megtépázott türelmének. Öröm az ürömben, hogy az önmagán való mérgelődés és Kevin leereszkedő tanítási módszereinek gyűlölete mellett nem volt energiája félni. Két hete játszott ebben a diszfunkcionális csapatban, és Kevin még nem mutatta jelét, hogy felismerte volna. Ő csak azzal törődött, milyen gyatrán teljesít Neil a pályán. És bizony napról napra gyatrábban teljesített. Két hét Kevin megvető elutasításából és goromba kommentárjaiból elég volt, hogy elfújja Neil elhatározását, miszerint lazára veszi a dolgot. Nem érdekelte, hogy újra szétcseszi a karját, ha ezzel végre eléri, hogy Kevin leszálljon róla, és ne kezelje úgy, mint egy béna pisist.
Mindent, amit tett, az exyért tette. A kora reggeli futásoktól kezdve az edzőteremben eltöltött órákon át a délutáni edzésekig, amelyeket vacsora után egy-egy hosszabb futással zárt le. Több kört tett az egyetem területén, és fel-le lépcsőzött a stadionban. De bárhogy is próbálkozott, túl lassú volt, és minden este olyan fájdalmakkal tért nyugovóra, hogy az átöltözés is nehezére esett. A harmadik hét elején már aludni sem tudott, annyira lefoglalta, hogy analizálja az aznapi baklövéseit.
Egy éjjel undorodva félrehajította a takaróját, és elhagyta a házat. Odakint koromsötét volt, talán hajnali kettő körül járhatott, és egy kissé hideg volt a pizsamanadrághoz, amit elmulasztott átcserélni. Gyors bemelegítés után a Palmetto State felé indult. Csak elvétve akadtak lámpák a környéken, ahol Wymack lakott, az egyetemet körülölelő Perimeter Road – odaérvén ezt Neil is megtapasztalhatta – jobban meg volt világítva.
Csukott szemmel is eltalált volna a stadionhoz, így nem okozott gondot neki a sötét. Ahogy mindig, most is akadt néhány autó a parkolóban, és a következő soron Neil mintha egy biztonsági őr mozgó alakját is látta volna. Beütötte a kódot a Rókák bejáratánál, kinyitotta az ajtót, de keze félúton a villanykapcsoló felé megállt. A fények már égtek.
Utólag esett le neki, hogy eljött az unokatesók autója mellett. Úgy megszokta, hogy ott áll a parkolóban közös edzéseik során, hogy nem tűnt fel neki, hogy nem ott lenne a helye. Összeráncolt szemöldökkel bámult vissza a válla fölött a kocsira, azon tűnődve, talán Wymack hallotta, ahogy lelépett, és felhívta őket, hogy nézzenek rá. Végül behúzta maga után az ajtót, és elkocogott az öltözőkig.
Minden termet ellenőrzött, de nem talált senkit. Az előcsarnokban nyújtott egy kicsit, majd a hátsó ajtón át távozott. Hallotta, ahogy egy labda gellert kap a pálya falán, de a Rókák folyosóját két oldalról közrefogó, magasba törő nézőtér miatt nem láthatta, hol vannak a többiek a pályán. Már majdnem a belső körben volt, mire végre kiszúrta Kevint. A srác egyedül állt az első negyednél egy vödörnyi labdával, és szisztematikusan szórta őket a falra. Neil némán figyelte, miféle furcsa gyakorlatot végez éppen. Vagy egy tucat lövést csinált, mire Neil rájött, hogy Kevin mindet ugyanarról a pontról igyekszik visszapattintani. Kevin a jobbkezes célzását tökéletesítette.
Attól, hogy így látta Kevint küzdeni az éjszaka közepén, szenvedélyesen és könyörtelenül, majdnem megbocsátott neki. A segédedző még többet követelt magától, mint bármelyiküktől. Lehetetlenül magas célt állított maga elé, majd minden erejével azon igyekezett, hogy elérje. Egyszerűen csak nem értette, mások miért nem teszik ugyanezt.
Neil nézte Kevint, de nem tartott sok időbe, mire feltűnt neki, hogy eközben valaki más őt nézi. Nem is kellett ellenőriznie, hogy tudja, ki az; a másik tekintetének súlya végtelenül bosszantotta. Nem fordult meg, hogy megnézze, hol van Andrew, csak felemelte a hangját, hogy a másik biztosan hallja.
– Te nem játszol vele?
– Nem – felelt Andrew valahonnan Neil baljáról.
Neil még várt, de Andrew nem fejtette ki.
– Szerintem hasznára válna.
– És?
Neil lassan megfordult, tekintetét végigfuttatta a hazai csapat üres padjain a nézőtér székeiig mögöttük. Andrew az első lépcsősoron ült, kábé tíz lépcsőnyire felfelé. Előrehajolt, karjaival átölelve térdeit, így nézett le Neilre. Üres ábrázata ijesztő volt. Neil hetek óta nem látta józanon, már hozzászokott a gyógyszerek miatti mániájához. Majdnem meg is jegyezte neki, hogy épp megszegi a szabadlábra helyezés feltételeit, de aztán eszébe jutott, hány óra van. Andrew valószínűleg gyógyszerek nélkül aludt.
Az iker nyugodtságánál érdekesebb volt a buggyos póló és melegítő, amit viselt. Amikor kiment Neilért a repülőtérre, hosszú ujjú volt rajta, azóta pedig csak sportfelszerelésben látta. Az ormótlan védőfelszerelés és a kesztyűk nélkül Neil végre megfigyelhette az Andrew védjegyét képező kiegészítőket: fekete anyag fedte a karjait a csuklójától a könyökéig. Neil úgy hallotta, fricskának szánták, mondván így meg tudják majd különböztetni az ikreket egymástól. Hogy miért hordta őket az éjszaka közepén, Neil nem tudta.
Nem kellett rákérdeznie, Andrew tudta, min jár az esze. Bebújtatta két ujját karvédője alá, és kihúzott egy hosszú, sima pengét. A fém megcsillant a mennyezeti lámpák fényében, mikor Andrew visszacsúsztatta a sötét szövet alá pár másodperccel később.
– Ez a te lassú öngyilkossági kísérleted, vagy konkrét hüvelyek vannak beépítve azokba? - kérdezte Neil.
– Igen.
– Ez nem az, amelyikkel meg akartad vágni Nickyt. Hány kés van nálad?
– Elég – felelte Andrew.
– Mi lesz, ha egy bíró észreveszi, hogy fegyvert tartasz a pályán? – jött az újabb kérdés. – Azt hiszem, az többe kerülne, mint egy piros lap. Valószínűleg letartóztatnának, sőt, talán az egész csapatot felfüggesztenék, amíg úgy nem érzik, újra bízhatnak bennünk. És akkor mi lesz?
– Le lennék sújtva – felelte a másik pléhpofával.
– Miért utálod ennyire ezt a játékot?
Andrew úgy sóhajtott, mintha Neil direkt játszaná a hülyét.
– Még annyira sem érdekel az exy, hogy utáljam. Épp csak egy kicsit kevésbé unalmas, mint maga az élet, úgyhogy eltűröm.
– Nem értelek.
– Nem az én bajom.
– Szerinted nem szórakoztató? – kérdezte Neil.
– Két éve már megkérdezte ezt valaki tőlem. Akarod hallani a választ? Nem. Valami, ami ennyire céltalan, sosem lehet szórakoztató.
– Céltalan – ismételte Neil. – De hiszen igazi tehetség vagy.
– A hízelgés nem hat meg és nem is érdekel.
– Csak tényeket közlök. Olcsón adod magad. Ha csak próbálkoznál, lehetnél valaki.
Andrew mosolya apró és hűvös volt.
– Te leszel valaki. Kevin azt mondja, bajnok leszel. Négy év, és profi. Öt éven belül a Nemzetiben. Ezt ígérte az edzőnek. Ezt ígérte az iskolavezetésnek. Addig mondta a magáét, amíg le nem szerződtettek.
– Hogy... mi? – Neil rábámult, a szíve a fülében dobogott, miközben próbálta értelmezni Andrew szavait. Biztosan hazudik; Kevin sosem mondana ilyeneket róla. Neil tudomása szerint Kevinnek már az is nehezére esett, hogy egy pályán álljon vele. Mi oka lehet, hogy Andrew ilyen nyilvánvaló hazugsággal álljon elő? Fel akarja bosszantani?
– Végül Kevin megkapta az engedélyt, hogy bevegyen téged, és te sziporkáztál – folytatta Andrew. – Kíváncsi volnék, hogy miért van az, hogy valaki, akiben ennyi potenciál van és így élvezi, amit csinál; aki "lehetne valaki", nem kér az egészből. Ez hogy lehet?
Ha Andrew igazat mondott, akkor Kevin mindegyiküknek hazudott, és Neil csak egy dologra tudott gondolni, miért tett volna ilyet. Lehet, hogy Kevin mégis emlékezett rá, és bármit összehordott volna, hogy felvegyék Neilt. Ha ez a helyzet, mennyit tudott Kevin? Mennyit értett meg, mennyire emlékezett a nyolc évvel ezelőtt történtekből? Tudta Neil nevét? Tudta, mit jelent ez a név?
– Hazudsz – bökte ki végül, és nagyon el akarta hinni, hogy ez az igazság. – Kevin gyűlöl engem.
– Vagy te gyűlölöd őt – mondta Andrew. – Ezt még nem sikerült eldöntenem. Néhány dolgot egyszerűen nem tudok megfejteni veled kapcsolatban.
– Nem vagyok keresztrejtvény.
– Azért én megoldalak.
Neil további szavak helyett inkább elfordult. Kevin épp összegyűjtötte a labdáit a gyakorlás végeztével. Amikor Kevin megindult az ajtó felé, Andrew is megmozdult Neil mögött. Hallotta a ruha suhogását, ahogy felállt, és a cipője csendes koppanásait, miközben lesétált a lépcsőn a belső pálya felé.
– Egy rébusz vagy – mondta Andrew.
– Köszönöm.
– Nem, én köszönöm – hangzott a válasz, ahogy Andrew elsurrant Neil mellett. Nem nézett hátra. – Már kellett egy új játék.
– Nem vagyok játékszer.
– Gondolom, majd meglátjuk.
Amint a pálya kapuja bezáródott mögötte, Kevin levette a sisakját, és Andrew-n át Neilre nézett. Neil visszabámult rá, az igazságot fürkészve Kevin arcán, valami okot keresve Andrew nagy szavaira. A bajnok nem hallhatta, mit beszélnek ők ott a pályán kívül, Neil mégis arra számított, hogy az igazi nevét fogja hallani tőle. De Kevinnek más járt a fejében.
– Miért vagy itt?
– Gyakorolni akartam.
– Mintha az bármit is segítene.
Bunkóság volt, de Neil pontosan ezt akarta hallani. Andrew hazudott neki. Így már kicsit könnyebben vette a levegőt. Nézte, ahogy Kevin leteszi a vödröt a labdákkal a lábaihoz. Az ütőjét és sisakját a hazai kispadra tette, hogy levehesse a kesztyűjét és alkarvédőit. Amint sikerült lehámoznia, Andrew elvette őket; a kesztyűket a hóna alá dugta, a karvédők pántjaiba belefűzte az ujját. Felkapta Kevin sisakját az elején lévő védőrácsnál fogva, és megvárta, amíg gazdája újra magához veszi az ütőt.
– Andrew? – nézett rá kérdőn.
– Tőlem mehetünk – mondta az, és elindult az öltöző felé.
Neil nem figyelte, ahogy elhagyják a terepet. Leült a kispadra, és a pályát bámulta, amíg meg nem hallotta az ajtócsukódást. Lenyúlt, és felvett egy labdát a vödörből, majd forgatni kezdte az ujjai között.
– Nemzeti – suttogta Neil, majd megrázta magát.
Addig szorította a labdát, míg az ujja bele nem sajdult. Átgondolta az ide vezető útját, az utat Arizonába, majd Nevadán át Kaliforniába. Visszaemlékezett a kaliforniai Lost Coast fekete homokjára, ahol az anyja végleg feladta a küzdelmet. Neilnek fel sem tűnt, milyen komoly a sérülése, amit az apjával való véletlen találkozáskor szerzett Seattle-ben. Az Oregonon átvezető út nagy részében vérzett, de nem hitte, hogy ekkora a baj. Nem tudta, hogy anyjának belső vérzése van, a veséje és mája megrepedt, a zsigerei végzetesen megsérültek.
Fogalma sem volt, az asszony maga mikor jött rá. Vajon tudta-e már Portlandben, hogy nagy a baj, csak túlságosan félt megállni, vagy fogalma sem volt róla, hogy haldoklik, amíg át nem lépték a kaliforniai határt, amikor már kezdte elveszíteni az eszméletét? Kórházba kellett volna mennie, de ehelyett a Lost Coastra vezető alattomos utakat választotta. Két méterre álltak meg a dagálytól, ekkor az anyja minden egyes ígéretet, amit valaha kihúzott belőle, újra elmondatott vele: soha ne nézz vissza, ne lassíts, ne bízz senkiben! Bárki lehetsz magadon kívül, és sose legyél egyvalaki túl sokáig!
Mire Neil megértette, hogy anyja ezzel búcsúzik tőle, már túl késő volt.
Fuldokolva halt meg. Utolsó lélegzetvételével talán még mondott valamit, ami lehetett a fia neve, más szavak vagy akár a félelem hangjai is. Neil még mindig érezte, ahogy anyja körmei a karjaiba vájnak, miközben kapaszkodott öntudatába. Ez az emlék teljes testében megrázta. Amikor megérintette az élettelen hasat, az olyan volt, mint a kő: duzzadt és kemény. Megpróbálta kihúzni az ülésről, de egy próbálkozás után feladta. Borzasztó volt hallani, ahogy az anyja száraz vére elengedi a műbőrt, akár a tépőzár.
Ehelyett felgyújtotta az autót, az összes tartalék benzint végigöntve az üléseken, hogy biztosan a csontjaiig égjen. Nem sírt, amikor felcsaptak a lángok, és meg sem rezzent, ahogy kihúzta a hűlő csontokat. Bepakolt anyja hátizsákjába mindent, ami maradt belőle, több, mint három kilométeren át cipelte végig a parton, és olyan mélyre temette, amilyen mélyre csak tudta. Mire visszatalált az országúthoz, dermedt volt a sokktól, de még egy napot kibírt, mígnem összeesett az út mentén, és kiadta a gyomra tartalmát. Valahogy eljutott San Franciscóig, de csak egy napot maradt, aztán továbbállt Millportba. Lépésről lépésre, kilométerről kilométerre, napról napra élt, mert képtelen volt többre gyászában.
Neil a pályát bámulta maga előtt, és nyelt egyet, majd még egyet. Próbálta elnyomni az émelygést, ami rátört. Ezért volt az, hogy Wymack szerződése, Kevin öntelt nagyravágyása és Andrew szavai jelentéktelenek voltak a nap végére. Nem számított, mit ajánlanak vagy ígérnek neki. Neil nem olyan volt, mint ők. Ő nem volt semmi és senki, és ez mindig is így lesz. A nemzeti csapat nem olyanokra várt, mint ő. Elsajátít mindent, amit tud és kiélvezi, amíg lehet, de most egy olyan álomban élt, amelyből egyszer fel kell majd ébrednie. Ennél többre nem vágyhatott, mert annál nehezebb lesz otthagyni a végén.
Visszadobta a labdát a vödörbe, és elindult az öltöző felé. Miután megbizonyosodott, hogy Kevin és Andrew tényleg távoztak, átöltözött az edzőcuccába, és a pályára ment gyakorlatozni. Igyekezett kifárasztani magát, odafigyelni minden egyes mozdulatára, hogy addig se kelljen a Rókákra, a nemzetire vagy a múltjára gondolnia. Mire végzett és elpakolt maga után, már hajnalodott. Túl fáradt volt ahhoz, hogy visszatérjen Wymackhez, és tudta, csak akkorra érne oda, amikor az edző már a reggeli híreket nézi, úgyhogy inkább lezuhanyzott, átöltözött, és a Rókák egyik kanapéján merült álomba.
Dél körül ébredt, majd visszaindult a lakásba. A kulcsaival jutott be az épületbe, de Wymack ajtaja megint csak bezáratlanul maradt. Neil elgondolkodott azon, hogy beszélnie kellene vele felelőtlen hozzáállásáról a biztonsággal kapcsolatban, de aztán az egész kirepült a fejéből. Csak pár centire volt nyitva az ajtó, de így is hallotta a dühös vitatkozást. Egyik fülét a nyíláshoz dugta, és visszafojtotta a lélegzetét, próbálta kivenni a szavakat.
– Baszki, Kevin, azt mondtam, ülj le!
– Nem! – kiáltott vissza Kevin. Ha Wymack nem szólította volna a nevén korábban, Neil nem ismerte volna meg a hangját, amelyet teljesen eltorzított a páni félelem. – Hogy engedhetted meg neki?
– Nekem ebbe nincs beleszólásom, és ezt te is nagyon jól tudod. Hé!
Hangos puffanás hallatszott, ahogy egy test a falnak ütközik. A dulakodás hangjait kihasználva Neil beljebb csusszant a résnyire nyitott ajtón. Olyan némán csukta be maga mögött, ahogy csak tudta, de igyekezete fölösleges volt. Úgy hangzott, Wymack és Kevin az edző minden ingóságát igyekeztek letarolni. Neil összerezzent a törő üveg bántó hangjára.
– Nézz rám! – követelte Wymack. – Nézz rám, az istenedet, és lélegezz!
– Megmondtam Andrew-nak, hogy utánam fog jönni. Figyelmeztettem!
– Nem számít. Velem van szerződésed.
– Könnyedén kivásárolja az ösztöndíjamat. Tudja, hogy képes rá. Lefizeti magát, és hazavisz és én... én nem mehetek oda vissza. Nem mehetek, nem, nem fogok, én... muszáj mennem. Muszáj mennem. Mennem kell, mielőtt ő jönne értem. Talán megbocsát, ha én megyek vissza. Ha még tovább kényszerítem, hogy engem hajkurásszon, ki fog nyírni.
– Pofa be! – csattant fel Wymack. – Nem mész sehová.
– Nem mondhatok nemet Rikónak!
– Akkor ne mondj semmit – felelt Wymack. – Fogd be a szád, és engedd, hogy én meg Andrew beszéljünk! Igen, Andrew. Nehogy azt mondd, hogy megfeledkeztél arról az őrültről! Gyorshívón van Betsy. Akarod, hogy elvigyelek hozzá, hogy beszélhess Andrew-val? El akarod mondani neki, hogy a visszamenetelt fontolgatod?
Erre csak csönd volt a válasz. Neil lélegzetvisszafojtva várt, mígnem Wymack újra megszólalt. Ezúttal halkabban, de a hangjában lévő aggodalom inkább mogorvává tette szavait, semmint megnyugtatóvá.
– Nem engedlek vissza – mondta Wymack. – Senki nem kényszeríthet. A szerződésed szerint hozzám tartozol. Annyi pénzt küldhet nekünk, amennyit csak akar, de ahhoz a te hivatalos beleegyezésed kell, mielőtt ez bármit is jelentene, és te nem fogsz beleegyezni. Érted? Hagyd, hogy én és Andrew foglalkozzunk azzal a szarházi Rikóval. Te pedig foglalkozz a játékkal és a csapattal! Megígérted, hogy idén átjuttatsz minket a negyedik meccsen.
– Az akkor volt – mondta Kevin reményvesztetten. – Most meg most van.
– Az ESZB júniusig ad haladékot, akkor fogják bejelenteni. Látták, milyen biztonsági intézkedéseket kellett tennünk az átigazolásod miatt, úgyhogy várnak addig, amíg mindenki itt nem lesz, hogy vigyázhassak rátok. Azért mondtam ezt el neked, mert úgy gondoltam, tudnod kell, de jó lenne, ha Andrew-nak nem árulnád el előre. Mondd, hogy képes vagy megőrizni a hidegvéred, amikor ma találkozol vele!
– Rá fog jönni, Andrew nem hülye.
– Akkor ideje megtanulnod ügyesebben hazudni – szólt Wymack keményen. – Az ESZB lesi az alkalmat, hogy elvegye tőlünk Andrew-t. Te is tudod, hogy ha ez megtörténik, nem fogják visszaadni. Akkor mi lesz veled?
Sokáig hallgattak, amiből Neil arra következtetett, már végeztek. Végül Kevin megszólalt:
– Kérem a telefont.
– Ha azt hiszed, odaadom a telefonomat, hogy felhívhasd, akkor...
– Jeant – vágott közbe Kevin. – Jeant akarom felhívni. Tőle kell hallanom.
Úgy tűnik, ez egy elfogadható alku volt, mert Wymack abbahagyta a vitatkozást. Neil hátranézett a válla fölött azon tűnődve, hogyan léphetne meg. Nem tudta, mi folyik itt, de valami szörnyűség lehetett, ha Kevin így leszállt a magas lóról miatta. Épp azt mérlegelte, hogyan tudna csöndben kiosonni az ajtón, amikor Kevin megszólalt. Üres hangja megállította Neilt csakúgy, mint a tény, hogy franciául beszélt.
– Mondd, hogy nem igaz! – így Kevin. – Mondd, hogy nem tette!
Neil nem hallotta a választ, de az éles zaj, amellyel összecsapták a telefont, azt sejttette, hogy Kevin nem azt a hírt kapta, amit remélt. A kanapé a rá nehezedő súlytól felnyögött, és Neil elképzelte, ahogy az exbajnok kétségbeesetten süpped a párnák közé.
– Itt várj! – szólt Wymack, és néhány pillanat múlva felbukkant az előszobában. Már lépett néhányat, mikor kiszúrta Neilt a folyosó túlvégén, de nem szólt semmit. Neil nézte, ahogy eltűnik a konyhában. Már felismerte Wymack piás szekrényének hangját: a zár kattanását és az üvegajtók finom koccanását. Wymack visszatért egy üveg vodkával, és letette Kevin elé.
– Igyál! – hangzott valahonnan takarásból. – Mindjárt jövök.
Azzal az edző visszatért a folyosóra. Neil a válla mögé, a bejárati ajtóra bökött kérdőn. Wymack követte őt ki a lakásból, és becsukta maguk mögött az ajtót. A fiú kósza hallgatózók után kutatva végignézett az emeleten, de minden ajtó csukva volt.
– Nem terveztem ezt bárkinek elmondani júniusig – mondta Wymack. – Mennyit hallottál?
– Kevin épp idegösszeroppanást kap – foglalta össze Neil. – De nem tudom, mi miatt.
– Az Edgar Allan benyújtott egy átsorolási kérelmet az ESZB-nek, ma reggel fogadták el. Június elsejei hatállyal ők is a délnyugati régió tagjai.
Kellett egy kis idő, mire Wymack szavai értelmet nyertek. Amikor bekattant, Neil gyomra összeszorult. Épp elég kemény volt Kevinnel szembenézni Arizonában. Hogy kockáztathatna egy találkozást Rikóval? Csak azért, mert Kevin nem emlékezett rá, az nem jelenti, hogy Riko sem fog. Nem akarta a saját kárán megtanulni, vajon melyiknek van jobb memóriája kettejük közül.
– Ez lehetetlen – így Neil.
– Nem igazán. Ők az egyetlen NCAA exy csapat Nyugat-Virginiában, úgyhogy csak egy szavazás és pár aláírás kellett hozzá.
– Lehetetlen – ismételte Neil. – Nem játszhatunk a Hollókkal. Melyik épelméjű bizottság állítaná ki egymás ellen a legjobb és a legrosszabb csapatot?
– Az, amelyik pontosan tudja, mennyit nyerhet vele – felelte Wymack. – Kevin átiratkozásának sok hátulütője volt, ugyanakkor még több figyelmet irányított az exyre. Az ESZB szeretné végigvinni a labdát a természetes végkifejletig: Kevin és Riko újraegyesülése a pályán, de ezúttal – életükben először – riválisként. Nem számít, melyikük nyer. A bizottság tudja, mekkora hírverést és mennyi támogatást zsebelhetnek be ezzel a lépéssel.
– Nem játszhatok Riko ellen – vetette közbe Neil. – Nem vagyok kész.
– Riko nem a te gondod – mondta Wymack. – Hagyd Mattre! A te problémádat a hátvédei és a kapusa jelentik.
– Nem tiltakozhat? – kérdezte Neil. – Egy olyan meccsre akarnak benevezni minket, amiről mindenki tudja, hogy nem nyerhetjük meg.
– Megtehetném, de nem érnénk el vele semmit – felelt Wymack. – Az ESZB nem szokott visszakozni, főleg, ha azzal egy Moriyamának tenne keresztbe. Tudnod kell valamit a Moriyamákról, de eddig nem akartam megejteni veled ezt a beszélgetést. Szerettem volna, ha egy kicsit megszoksz itt, vagy legalábbis jobban megismered a csapatot, mielőtt rádöntöm a dolgot. Most, hogy az ESZB köti a kezem, nem sok választásom maradt.
– Amit most mondani fogok, nyílt titok. Azaz mi tudjuk – ujjával egy kört mutatott a Rókákra célozva –, de a csapaton kívül senki más. Ennek így is kell maradnia, megértetted? Árthatunk azzal, ha ez kikerül. Emberek halhatnak meg.
Neil a lakásajtók felé intett.
– Velük mi van?
– Én vagyok az egyetlen ezen az emeleten – mondta Wymack. – Akkortájt építették ezt az épületegyüttest, amikor megkezdtük a Rókalyuk munkálatait. Úgy hittük, a csapatunk sokra viszi, és az emberek majd ide akarnak költözni, közel a stadionhoz. Nem teljesítettünk jól, úgyhogy a lakások üresen maradtak. Az alsó szintek nagyrészt foglaltak, középtájt pedig ki szokták venni a lakásokat a futball-évad alatt, de a felső emeletek szinte teljesen üresek. És nem, nem törhetsz be egyikbe sem, eszedbe se jusson!
Neil válasz nélkül hagyta a vádat.
– Maga az időt húzza, edző.
Wymack maga előtt karba fonta kezeit és Neilre bámult.
– Tudod, miért jött Kevin a Palmetto State-be?
– Eltörte a kezét – felelte Neil. – Nem játszhatott, ezért idejött mint másodedző. Gondolom, Andrew-t követte.
– Én hoztam ide – helyesbített Wymack. – A téli banketten felbukkant a hotelszobámban, a karja csurom vér. Nem akarta, hogy értesítsük a Hollókat vagy hogy kórházba vigyük, úgyhogy Abby ellátta, ahogy tudta, és felraktuk a buszra, magunkkal hoztuk Dél-Karolinába.
– Ennek semmi értelme – mondta Neil. – Hogy jutott el a sípályáról a hotelig?
– Nem a hegyekben volt – mondta Wymack.
– De a karját síbalesetben törte el – így Neil.
– Baromság – mondta Wymack. – Nem baleset volt.
Neil üres tekintettel bámult rá, Wymack röviden bólintott, mielőtt belefogott volna a magyarázatba.
– Az ESZB év végi ülést tartott néhány nappal a délnyugati régió téli bankettje előtt. Az NCAA tanácsadói elintézték, hogy mindenki Rikóról és Kevinről beszéljen. Azt mondták, aggódnak az évad miatt. Meggyőződésük volt, hogy Riko visszatartja Kevint, hogy Kevin visszafogja magát, nem akarja túlszárnyalni Rikót a pályán. Tudni akarták, Moriyama edzőnek mennyi köze van a dologhoz. Válaszul Moriyama egymás ellen uszította a párost.
– Riko nyert – folytatta Wymack. – De az a gyanúm, nem egy fair küzdelemben. Ha így lett volna, talán máshogy alakulnak a dolgok. Amint Moriyama edző elengedte őket, Riko eltörte Kevin karját.
Ezt hallani olyan érzés volt, mintha gyomron vágták volna.
– Hogy mi?
Wymack végighúzta a hüvelykujját a kezén, mutatva Kevin sérülésének vonalát.
– Kevin senkinek sem beszélt róla, milyen az Evermore-ban, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első eset, hogy Riko vagy Moriyama kezet emeltek rá. Ám ez volt az első eset, hogy elég esze volt hozzá, hogy összeszedje a sátorfáját, és lelépjen. Ennyit a családról, mi?
– Nem hiszek a családban.
– Én sem.
Komolyan gondolta. Neil végre megértette, mi volt Wymack nézésében Millportban, abban a tökéletes megértésben, ami miatt Neil leengedte a falakat. Most újra az arcát kutatta, hátha megtudja a történetet a kimerült ábrázat mögött. Bármi is történt Wymackkel, olyan régen lehetett, hogy már nem látszott rajta a keserűség. Mégis megmaradhatott a nyoma, ha ennyi energiát ölt a Rókalyukba.
– Miért nem tud senki arról, mit tett Riko? – kérdezte Neil.
– Mert Riko a Moriyamák közé tartozik – felelte Wymack fáradtan. – Ezen a ponton kezdenek a dolgok zűrössé válni.
Gondolkodott egy percig, aztán felemelte a mutatóujját.
– A Moriyama család kettétört: fő- és mellékágra. A főágba tartoznak az elsőszülött fiúk, a mellékágba mindenki más. Moriyama edző – Tetsuji – a mellékág feje, a bátyja, Kengo a főé. Kengónak két fia van, Ichirou és Riko. Mivel Ichirou az elsőszülött, ő maradt Kengóval a főágban. Riko másodszülött, így Tetsuji lett hivatalosan is a gondviselője, és a mellékág tagjává vált. Tudsz követni?
– Azt hiszem.
– A két család elhidegült – folytatta Wymack. – Kengo és a főág New Yorkban vannak, ahol Kengo egy nemzetközi kereskedelmi vállalat vezérigazgatója. Egy nap Ichirou-ra hagyja az üzletet. Tetsuji és Riko jutalékot kapnak a haszonból, de összességében nem számítanak, és nincs beleszólásuk az üzleti döntésekbe. Ezért volt lehetősége Tetsujinak Japánban tanulni és kifejleszteni az exyt. Amíg nem veszélyezteti a család hírnevét, azt csinál, amit csak akar. És amit ő akar, az az ország leghátborzongatóbb, legerősebb csapatának létrehozása. Ez köztudomású.
Neil Wymack mögött az ajtóra nézett, Kevin kiakadására gondolva.
– És mi az igazság?
– A Moriyama család valódi üzlete a gyilkolás.
Neil rákapta a tekintetét. Wymack feltette a kezét, hogy elejét vegye a kérdéseknek. Zord ábrázattal fejtette ki.
– A Moriyama egy bevándorolt yakuza csoport. Tudod, mi a yakuza? A japán maffia. Kengo apja hozta a csoportot Amerikába évtizedekkel ezelőtt, és beindította az üzletet északon. Fogalmam sincs, miben utaznak, de nem is akarom tudni. Azt sem tudom, Kevin mennyire van tisztában a dolgokkal, lévén neki is van köze Rikóhoz és a mellékághoz, de azt biztos, hogy a fő család a Hollók meccseit használja elterelésként a nagy gyűléseikhez. Annyi ember járkál ki-be az Edgar Allanben olyankor, hogy kényelmes akkor fogadni a távoli partnereket. A felső szinteken vannak a VIP termeik, ahol az üzleteket kötik.
– Gengszterek – mondta Neil lassan.
Wymack bólintott, közben figyelmesen nézte őt, várva, hogyan reagál. Neil alig vette észre. Arra az utolsó alkalomra gondolt, amikor együtt látta Kevint és Rikót. Emlékezett az edzésre, a lábmunkával kapcsolatos vitájukra.
Játékukat hirtelen megszakították, az emeletre kellett menniük. Ha Neil becsukta a szemét, minden apró részletre emlékezett a szobából a padlótól plafonig érő sötétített üvegű ablakoktól a teret uraló robusztus tárgyalóasztalig. A padlót szőnyeg borította, de valaki egy vízhatlan ponyvát terített rá, hogy felfogja a vért.
Neil most már tudta, hol volt és miért. Sosem értette, hogy csöppentek az exy edzésből egy gyilkosságba, és hogy hogyan került oda Kevin és Riko is. De ha a Moriyamák gengszterek, így már érthető volt. Neil apja Baltimore-ból irányította ügyleteit, az északi kikötőket vasmarokkal tartotta. A területe Nyugat-Virginiáig kellett, hogy tartson. Ebben az esetben Tetsuji Moriyama szomszédja volt, és ez Kengo figyelmét is felkelthette. Neil és Riko apja üzlettársak voltak; ezért gyakorolhatott Neil az Edgar Allan pályáján.
Hosszú hallgatását Wymack félelemként értelmezte.
– Azért mondtam ezt el neked, mert itt mindenki ismeri Kevin sztoriját, de nem kell aggódnod a yakuza miatt. Ahogy mondtam, Kengo és Ichirou leginkább New Yorkban tevékenykednek, és le sem szarják, mit csinál Tetsuji és Riko. Csak amiatt érdekes ez számunkra, mert megmagyarázza, miért ilyen romlottak és erőszakosak. A nevük mögött hatalom áll, és egy meglehetősen torz kép arról, hol is a helyük a világban. És történetesen nálunk van valami, ami az övék.
– Kevin – mondta Neil.
– Reméltem, hogy lemondtak róla – sóhajtotta Wymack. – Mindenki azt mondta, sosem játszhat többet. Az Edgar Allannek muszáj volt felbontania a szerződését a sérülés súlyossága miatt, és Tetsuji nem ellenkezett, amikor magam mellé vettem Kevint asszisztensként. Azt gondoltam, készek elengedni. De Tetsuji nem a két szép szeméért vette be Kevint a csapatba. Sztárnak nevelte, sok pénzt és időt ölt Kevin fejlesztésébe. Ami Tetsujit illeti, a fiú értékkel bír. Bármennyi profitot is termel, az a Moriyamákat illeti.
– De hát Kevin nyomorék.
– Attól még számít a neve – mondta Wymack.
Neilnek belefájdult a feje, ahogy próbálta összerakni a dolgokat.
– Azt akarja, hogy Kevin visszairatkozzon?
– Ha ezt akarta volna, akkor egyszerűen közli – mondta Wymack.
– Kevin nem ment volna vissza – mondta Neil hitetlenkedve. – Azok után, amit Riko tett.
Wymack lesajnálóan nézett rá.
– Tetsuji sosem fogadta hivatalosan örökbe Kevint. Tudod, miért? A Moriyamák nem hisznek a kívülállókban vagy az egyenlőségben. Tetsuji bevette Kevint és elvállalta a tanítását, de ugyanakkor odaadta Kevint Rikónak – szó szerint. Kevin nem ember számukra, hanem egy projekt. Egy kisállat Riko nevével a nyakörvén. Az, hogy elfutott, egy csoda. Ha Tetsuji holnap felhívná, hogy jöjjön haza, Kevin hazamenne. Tudja, mit tenne vele Tetsuji, ha ellenkezne. Túlságosan fél ahhoz, hogy nemet mondjon.
Neil úgy érezte, mindjárt rosszul lesz. Nem akart többet beszélni erről, már túl sokat hallott. Addig akart futni, amíg értelmet nem nyer ez a sok zagyvaság a fejében, vagy legalább addig, amíg az ereiben megfagyott vér újra csörgedezni kezd.
– De akkor miért fárad azzal, hogy kerületet vált?
– A Moriyamák úgy érzik, ideje hasznot húzniuk a befektetésükből – válaszolt Wymack. – Senki sem hiszi, hogy Kevin valóban visszaszáll a ringbe, de játékosként írt alá velünk. Az arroganciája inspiráló, és egyelőre ő még mindig egy sztár. Ha nem tudja tartani a lépést és teljesíteni, a rajongók és a kritikusok továbblépnek és elfelejtik őt. Tetsuji úgy gondolja, Kevin ki fog égni, úgyhogy meg kell ragadnia az alkalmat.
– A csapataink sok pénzt fognak hozni ebben az idényben. Az emberek végig a nyomunkban lesznek, és az összes meccsünkre fogadnak majd. Lesznek reklámok, ajándéktárgyak, hatalmas szenzáció. Tetsuji úgy ereszti egymásnak Rikót és Kevint, hogy tudja, hogyan végződik majd. Kiteríti a lapjait, és hagyja, hogy a Hollók a pályán semmisítsenek meg minket. Besöpri a győzelmet, megalapozza Rikónak a legkiválóbb játékos örökös címét, Kevint pedig a "futottak még" kategóriába süllyeszti.
Neil nagyot nyelt.
– Mi van, ha Moriyama edző arra utasítja, hogy hagyja abba a játékot?
Wymack egy végtelen percig csöndben maradt, aztán így szólt.
– Kevin csakis azért tudott erőt gyűjteni, hogy ott hagyja őket, mert Riko tönkretette a kezét. Ez az igazságtalanság volt az utolsó csepp a pohárban. Emiatt azt remélem, Kevin szembeszállna Tetsujival, de ugyanannyira lehetséges, hogy soha többet nem látnánk ütőt a kezében. Egy biztos, a nap, amikor Kevin abbahagyja a játékot, a halála napja lesz. Nincs számára semmi más. Úgy nevelték, hogy ne legyen más. Érted ezt? Nem veszíthetünk a Hollók ellen. Kevin nem élné túl.
– De nem nyerhetünk ellenük – így Neil. – Mi vagyunk az ország legrosszabb csapata.
– Akkor itt az ideje felhagyni vele – felelt Wymack. – Ideje szárnyalni.
– Maga sem hiszi, hogy sikerülhet – mondta Neil.
– Ha nem hiszed, hogy képes vagy rá, minek vagy itt? Nem írtad volna alá a szerződést, ha már lemondtál volna magadról. Ideje ránéznem Kevinre, nehogy felvágja az ereit odabenn – tette hozzá a férfi, miközben már félig elfordult. – Azt hiszem a legjobb az lenne, ha most nem találkozna veled. Felhívhatom Abbyt, hogy jöjjön el érted, ha szeretnél a többiekkel lenni, de kérlek, tartsd titokban a csapat előtt ezt júniusig. Kell egy kis idő, hogy kitaláljam, hogyan éljük túl a következő szezont.
– Nem árulok el semmit – mondta Neil, és néhány lépést hátrált. – És ne aggódjon értem, majd elmegyek futni, vagy ilyesmi.
– Kevin valószínűleg már nem lesz itt négykor – mondta Wymack. – Akkor végez Andrew Betsynél, úgyhogy Nick felveszi majd odafelé menet.
Neil bólintott és elment, le a lépcsőn a földszintig.
Azt gondolta, szörnyű lenne, ha Kevin emlékezne a gyilkos családból származó fiúra, de ez még rosszabb volt. Talán Kevin emlékszik a fiúra, miközben ő is egy hasonlóan rémes családdal bír. Neil nem emlékezett a Moriyamákra, de ők biztosan fognak, ha egyszer üzleteltek az ő apjával. A Baltimore-i Hentes nem egy könnyen felejthető figura volt. Nemkülönben a felesége, aki öt millió dollárral a zsebében lépett meg a Hentes egy szem fiával. A gyilkos mindent felforgatott az évek során, hogy levadássza őket. Biztosan minden üzlettársa hallott a dologról.
Az ESZB valahol épp átdolgozza és véglegesíti a beosztást, amely összehozza a Moriyamákat és Neilt a közeljövőben. Neil még az előtt a meccs előtt kiszáll, nincs más választása. Tartja a szerepét a Hollók elleni meccsig, aztán lelép. Ha szerencséje van, az őszi idény végére teszik a mérkőzést, úgyhogy nem kockáztatja nagyon a csatársort távozásával.
Még így is őrültség, egyenesen öngyilkosság volt, amit csinál. Neil tudta, mennie kéne még mielőtt találkozna a többi csapattárssal vagy az ESZB bejelentené a nevét. Mielőtt egyáltalán a pályára lépne Kevin Dayjel az oldalán. Eddig vállalható kockázatnak tűnt, hiszen az apja embereit nemigen érdekelték a sportok. Annak az esélye, hogy valamelyikük kiszúrja őt a tévében egy meccsen, elhanyagolható volt egészen addig, amíg nem lepleződik le Kevin előtt, és ő nem adja ki. Most, hogy tudta, a Moriyamák kicsodák és hogy keresik őt, a maradás értelmetlennek tűnt.
Neil úgy nőtt fel, hogy nem értette, mit keresett Kevin és Riko abban a szobában nyolc évvel ezelőtt, és hogy hogyan tették túl magukat rajta. Csodálkozott, hogy lehettek annyira szerencsések és a körülményeik annyira mások, hogy míg ők nemzetközi sztárok lettek, Neil élete teljesen kicsúszott a kezéből. Gyűlölte és imádta őket egész életében, egyszerre volt féltékeny a sikereikre és akarta kétségbeesetten túlszárnyalni őket. Most olybá tűnik, végig tévedett; Kevin sem menekült meg.
Mindegy, mit tesznek, mivé válnak, talán soha nem is fognak.
Neil olyan erősen lökte ki a lépcsőház ajtaját, hogy az a falnak csapódott, és már akkor futott, amikor még csak félúton járt a hallban. Az utcára már teljes sebességgel jutott ki, olyan gyorsan rohant, hogy majdnem orra bukott, de cikázó gondolatait nem tudta lehagyni.
Ugrás a következő fejezetre!
