Neil negyedmillió dollárt és még félmillióhoz útmutatásokat rejtett el a hálószobájában. Az anyja és ő jóval több pénzzel keltek útnak, de a menekülés évei alaposan lecsökkentették a készletet. Ami megmaradt, egyesek számára egy kisebb vagyonnal ért fel, Neilnek pedig egy vigasztalan jövőt jelentett. Bajos lett volna munkát keresnie, miközben a TAJ-számát sem tudta volna megadni a munkáltatóknak. Ráadásul minden költözés alkalmával új nevet, arcot kellett szereznie, valamint egy olyan helyet, ahol még sosem látták azelőtt. Ez bizony költséges volt. Az álca maga nem került sokba: egy új frizura, új szín, néhány kontaktlencse és egy másik akcentus általában elég volt ahhoz, hogy átrázza az embereket. Neil az anyja brit akcentusát használta a tengerentúlon, az Egyesült Államokban pedig az apja amerikai kiejtését. Szüksége volt egy címre, olykor egy új nyelvre, illetve néhány olyan időtöltésre, amellyel kerek lesz a személyazonossága, mégsem tűnik ki vele a tömegből. Millportban szerencséje volt, hogy elfoglalhatott egy üres házat, de a jövőben valószínűleg lakbért kell majd fizetnie.
Néhány változás azonban a drága fogalmát egy egészen új szintre emelte. Ha Neil túl akarta élni az évet, ahhoz hegyeket kellett megmozgatnia. Egy egyszerű név- és helyváltoztatás nem lesz elég most, hogy ellenszegült Riko Moriyamának és a hírekbe is bekerült az arca. Ezúttal minden hidat fel kellett égetnie maga mögött, ami egyben az Államok elhagyását is jelentette.
Egy új útlevél szerzése nem volt egyszerű feladat, de legalább tudta, hol kezdje. Az anyja egy brit bűnszervezett leszármazottja, Neil jó kis címlistát örökölt tőle tele mocskos alakokkal. Mivel a legtöbbjük európai volt, kívül estek apja hatáskörén. Neil nem lehetett biztos abban, hogy anyja nélkül is hajlandóak szóbaállni vele, de remélte, legalább neve említése megolajozza egy kicsit a gépezetet. A szükséges papírok elkészítése kemény pénzeket követelt, de cserébe a legjobb munkára számíthatott, ami csak elérhető volt a feketepiacon. Nem is érhette be kevesebbel, már csak a technológia őrült fejlődése miatt sem.
Neil tehát nem ringatta magát hiú ábrándokba a májusi költségeket illetően: addig is meg akarta húzni a nadrágszíjat. Idióta módon herdálta a pénzét az ominózus columbiai avatóbulin, úgyhogy spórolnia kellett a maradékkal. A csapattársainak azonban más tervei voltak, így Neil kedden egy bevásárlókörúton találta magát.
Senki nem említette neki, hogy az edzésről nem egyenesen haza mennek. Szó nélkül betuszkolták az autóba és meg sem álltak a plázáig. Azon a szombaton volt a délkeleti körzet őszi bankettje, és mindannyian tisztában voltak vele, hogy Neilnek nincs rendes gönce az alkalomra. Ez az est ugyan kevésbé formális volt, mint a téli lesz decemberben, de azért többet követelt, mint egy szakadt farmer és egy kinyúlt póló.
– Előbb-utóbb muszáj lesz valamit felpróbálnod – világított rá Nicky.
– Vagy egyszerűen nem megyek el – vetette fel Neil.
– Pofa be. Mész – dörrent rá Kevin, mintha ő maga nem félt volna az egésztől. Mind a tizennégy déli csapat az első osztályból ott lesz, köztük az Edgar Allan Hollói. Kevin még Neilnél is kevésbé akart volt társai szeme elé kerülni. – A többi csapat meg akar nézni magának.
– Köpök rá – feleselt Neil. – Engem csak a pályán érdekelnek.
– Mit fognak szólni, Neil? – Andrew is belekotyogott, miközben egyesével lehúzogatta a ruhákat az akasztójukról és ledobálta őket a földre. Majd az egyik vállfát Nicky felé hajította, aki egy visítás kíséretében még épp időben bukott le. Andrew a sikertelen lövés láttán megvonta a vállát, majd a megszólítotthoz fordult. – Kinevetted Rikót Kathy műsorában. Ha nem mégy el, azt fogják gondolni, félsz elé állni. Micsoda szégyen, Neil!
Bizony, Neil tényleg félt, és ezt Andrew is jól tudta.
– Tessék – jött oda Aaron, és Neilnek nyújtott egy cetlit –, mielőtt elfelejtem.
Pár név és telefonszám állt rajta telt, kerek betűkkel. Nicky közelebb hajolt, hogy szemrevételezze, majd megvetően felhorkant. – Ez most komoly?
– Dan kért meg, hogy szerezzek egy listát Katelyntől – védekezett Aaron.
– Ezek meg kik? – kérdezte Neil.
– A szingli Veszettek.
– De hát mind csaj – vetett ellent Nicky. – Mire megyünk velük?
– Nicky... – kezdte Neil.
Az illető kikapta a kezéből a listát és összegyűrte. – Bámulatos önnön vakságod, Neil. Tizenkilenc éves vagy és egyszer nem néztél rá Allison melleire. Kizárt, hogy heteró legyél! Muszáj lesz valamikor leülnünk, és megbeszélni a dolgot.
– Na jó, én itt végeztem – Andrew felemelt kezekkel elfordult. – A kajáldáknál leszek, ha befejeztétek.
– Ne légy rossz hatással rá – pirított Kevin Nickyre. – A Pályára szánom a gyereket. Könnyebb lesz úgy, ha heteroszexuális marad. Te tudod a legjobban, milyen előítéletesek tudnak lenni az emberek. Képzeld el, milyen hatása lenne a karrierjére!
– Nem hiszem el, hogy ez a téma – sóhajtott fel Neil.
Nicky tenyereit Neil fejére helyezte két oldalról, mintha ki akarná zárni a beszélgetésből. Nem igazán működött, mivel totálisan elhibázta a füleit.
– Te csak aggódj a karrierje miatt és hagyd, hogy én aggódjak a személyes jóléte és boldogsága miatt! Ugyan már, Kevin, még neked is el kell ismerned, hogy fura!
Andrew erre már visszafordult, és két kézzel jelentkezett:
– Gyors híreink következnek, Nicky: Neil nem normális!
– De ez több, mint abnormalitás!
– Hé, én is itt vagyok – szólt bele Neil. – És jól hallok.
Nicky színpadiasan felsóhajtott és elengedte a srácot.
– Oké, oké. Vigyél egy pomponlányt, ha ezt akarod.
– Nem viszek senkit – hepciáskodott az. – Nem is akarok menni erre az egészre.
– Van róla fogalmad, mennyire ciki egyedül beállítani egy ilyen eseményre?
– Miért, te viszel valakit? – hökkent meg Neil. – Mi van Erikkel?
– Németországban van. És igen, viszek valakit, de nem úgy. Egyszerűen csak jól fogunk szórakozni. Ismeritek a szót: szórakozás? Ami néha csak úgy jár az embereknek? Ti ketten aztán lehetetlenek vagytok.
Neil Andrew-ra nézett, de Kevin válaszolt helyette. – Semmi közöd hozzá.
– Három – szúrta közbe Neil. – Allison.
Ez a két szó rögtön elvette Nicky humorát, Neilnek mégsem volt bűntudata miatta azok után, amit a fiú róla mondott. Mondjuk igazolva sem érezte magát. Nicky motyogott valamit és elvonult ingeket válogatni. Neil visszafordult az előtte sorakozó nadrágokhoz, de nem tudott koncentrálni. Arrébb tolt pár akasztót anélkül, hogy megvizsgálta volna a méretüket vagy egyáltalán a szabásukat, majd felnézett Kevinre.
– Te elhívnád?
Maga is annyira meglepődött a kérdésen, mint a két fickó, akik most rámeredtek. Neil a vállfákkal babrált, de nem szakította el a tekintetét Kevinről.
– Nagyon várták Seth-tel. Csak erről beszéltek ebédnél. És most egyedül kell mennie.
– Ez nagyon aljas – szólt közbe Andrew egy széles, gúnyos mosollyal. – Mással takaríttatod fel a saját mocskodat? Jaj, Neil! Legközelebb igyekezz jobban! Elég uncsi vagy így füled-farkad behúzva.
– Baszódj meg! – vetette oda Neil. – Az elméleted csupán egy elmélet. Ha bizonyítod...
– Akkor mi lesz? Csodával határos módon végre Allison szemébe bírsz majd nézni? – a szörny meglepetést színlelt. – Ha bizonyítom, azzal Seth hátára kerül a nagy piros iksz, és te állsz majd ott, kezedben az ecsettel. Kicsit gondolkodj, oksi?
Neil erre nem tudott mit mondani, de Andrew nem is várt rá sokat, nevetve elsétált. Neil utánanézett és erősen gondolkodott, melyiküket is utálja a leginkább.
– Nem hívom el – törte meg a csendet Kevin. – Lehet, hogy te hoztad Riko haragját a csatársorunkra, de miattam jött délre. Egyikünknek sincs joga megszólítani Allisont.
– Szerinted igaza van Andrew-nak.
– Igen.
– Az emberek nem ölnek meg másokat egy játék miatt.
– Ahonnan én jövök, ott ez nem csak egy játék – felelt Kevin. – Tudom, hogy Riko áll emögött. Ismerem a fajtáját. Örülj, hogy nem értheted az ő gondolkodásukat.
Bármikor máskor megkönnyebbült volna Kevin ilyetén szavai hallatán: Ez azt jelentette, hogy Andrew nem mesélt Kevinnek az ő múltjáról, és amaz sem ismerte fel. Egy pillanatig gondolkodott, hogy kijavítsa-e a fiút. El akarta neki mondani, hogy sok kegyetlenséget látott már életében, de ilyen értelmetlent még sohasem. Az apja emberei könyörtelenek és hűségesek voltak. Nem sokan merték megsérteni a Hentest, még kevesebben próbáltak ellenkezni vele. Akik mégis, azokból a Hentes példát statuált. – Belőlük, nem a szomszédaikból vagy munkatársaikból. Rikónak Neilen kellett volna megbosszulnia, amit az mondott, nem Seth-en.
– Hé! – kiáltott oda Nicky a sor végéről. Neil örömmel vette a figyelemelterelést, még ha Nicky oly kínosan lassan közeledett is csak.
– Panaszkodtok, mint a vénasszonyok, én ezt már nem bírom! Bármiről is folyik a csevej, rekesszétek be, mire odaérek, okés?
Kevin válaszként hangtalanul elfordult. Mikor Neil mellé ért, Nicky még mindig kicsit gyanakodva nézett. Egy masszív halom ruha volt nála, amelyiknek egyik darabja sem tűnt helyénvalónak a bankettre. Nem akart rákérdezni, de Nicky észrevette a pillantását, és büszkén kihúzta magát.
– Jó ízlésem van ruhák terén, mi? Felpróbálhatod őket, ha akarod, de fölösleges. Biztos vagyok benne, hogy jók lesznek.
– Miért próbálnám fel őket?
– Hát mert a tieid – felelte Nicky magától értetődően és folytatta útját, mielőtt Neil tiltakozhatott volna.
– Az edzőbá' már kábé június óta arra vár, hogy feljavítsuk a ruhatáradat, tudtad? Megfenyegetett, hogy beirat minket a maratonra, ha nem kezdünk vele valamit. A rohadt maratonra, Neil! Nem nekem való olyan messzire rohangálni! Tégy egy szívességet, és ne vitatkozz!
– Semmi baj a ruháimmal.
– Mi is volt azzal, hogy nem vitatkozol? Tisztán emlékszem, hogy említettem ilyet, tekintve, hogy alig öt másodperce történt! – Nicky elhúzta Neil elől a ruhákat, aki épp nyúlni akart értük. – Na-na! Ezek nálam maradnak, te pedig menj, és keress magadnak alsót!
Neil magában elszámolt tízig, de ettől nemigen nyerte vissza türelmét. – Soha többet nem jövök veletek vásárolni.
– Azt te csak hiszed! Ember! Már értem, miért hagyott itt Andrew – jegyezte meg az unokatesó. – Jó, hogy nem hallgatott rám, amikor mondtam neki, hogy vigyen téged is magával...
– Hova vigyen magával?
– Öhm... – Nicky elbizonytalanodott. – Első a munka, Neil! Minél előbb nekiállsz, annál előbb szabadulunk!
Így a megszólított félretette Andrew-val, Allisonnal és Rikóval kapcsolatos gondolatait, hogy a feladatára fókuszálhasson. A nadrág kiválasztása könnyen ment, de az első pár inget, amit fontolóra vett, Nicky rötön elvetette. Végül Neil feladta a dolgot, és hagyta, hogy Nicky válasszon valamit neki. Együtt mentek a kasszához, de Nicky ott sem engedte el Neil akaratlan ruháit. Rácsapott Neil kezére, és makacsul elfordult.
– Már hogy fizetnéd ki te, hiszen nem is akartad őket! Technikailag az egyetem fizeti, mivel az edzőbá' lekönyveli. Hé! – hátrált Nicky, ahogy Neil újra megpróbálta kitépni a halmot a kezéből. – Próbáld meg újra, és megharaplak! Ne hidd, hogy nem teszem! Megteszem! Harapós vagyok, csak kérdezd Eriket!
– Ne égessetek már – választotta szét őket Kevin. – Keress egy másik kasszát, Nicky.
– Meg tudom magamnak is venni a dolgaimat – dohogott Neil, ahogy Nicky elgaloppozott.
Kevin lassan végigmérte őt tetőtől talpig. A farmerja fehéres szürkére kopott, a pólója széle felrojtosodott és már vált le. Nem ez volt az első alkalom, hogy úgy nézett valaki Neilre, mint a szemétre, de a leereszkedő Kevintől ez ezerszer fájdalmasabbnak hatott. Neilt elöntötte a szégyen érzése, de nem hagyta magát. Jó oka volt, amiért hagyta így elkallódni a ruhatárát. Az olyanok, mint Kevin, aki a rivaldafényben nőtt fel és akit dúsgazdaggá tette a tehetsége, sosem értenénk meg.
– Rühellek – morogta Neil.
– Nem izgat – Kevin Neil feje fölött a várakozó pénztárosra mutatott. – Gyerünk.
Fizetés után csomagjaikkal jól megrakodva visszatértek a mozgólépcsőkhöz, leutaztak, és Nicky vezetésével a pláza közepét jelző kimagasló szökőkúthoz mentek. Andrew már ott várt rájuk, keresztbe tett lábbal ülve a vizet kordában tartó hamis márványpadkán. Nem nézett fel érkezésükre, ugyanis túl elfoglalt volt a telefonja nyomkodásával. Nicky ledobta Andrew előtt a csomagjait, és közelebb hajolt, hogy lásson.
– Mi ez az őskövület? – kérdezte csüggedten. – Senki sem tett kinyithatós telefonra, Andrew! Elrontottál egy nagyon jó lehetőséget!
Neil röviden eltűnődött, van-e bármi, amiről csapattársai ne kötnének fogadást.
– Milyen kár – az együttérzés legkisebb jele nélkül.
– Legalább egy qwertyt találtál volna neki...
– Aztán minek? – Andrew befejezte, amit csinált, és összecsattintotta a telefont, majd Neilnek dobta. A címzett ösztönösen elkapta azt, de az utána következő szavakra lefagyott. – Kinek írogatna?
– Nos, például nekem! – vágta ki Nicky, mintha az olyan magától értetődő lenne.
– He – Neilnek még kérdő hangsúlyra sem futotta.
Kinyitotta ujjait, és lebámult a tenyerén nyugvó szürke telefonra. Nem számított rá, hogy egy ilyen apró dolog ilyen fájdalmas lehet, de a gyász letaglózta. A zúgás a fülében mintha óceáné volna. Egy pillanatra visszarepült az időben, vissza a partra, ahol a tűz felemésztette az autót. Emlékezett a szagra: a sós vízre és az égő hús bűzére. Újra érezte a homokot az ujjai közt: Felül a meleget, ahol a nap érte, mélyen alul a hideget, ahová anyja csontjait temette.
A telefonokat a végére hagyta. Minden alkalommal, hogy új helyre költöztek, új telefont is szereztek maguknak. Eldobható készüléket, amitől a veszély első neszére könnyen megszabadulhattak. Szerette volna megtartani az anyjáét. Szeretett volna valamit az anyjából, ha már ő nincs többé. De már akkor is több esze volt ennél. Mielőtt maga mögött hagyta volna a partot, még bedobta a mobilokat a tengerbe. Azóta sem vett magának újat. Nem látta értelmét: nem volt senkije, akit hívhatott volna.
– Neil!
Nicky hangjának sürgető tónusa végre átvágott Neil fülének zúgásán. A megzavart felnézett az unokatesóra, de túl későn kapcsolt, hogy már jó ideje neki beszélnek. Nicky arcán feszült aggodalom látszódott.
Neil nyelt egy nagyot, és próbált visszaemlékezni, hogyan is működik a lélegzés. Összezárta ujjait a telefon körül, hogy ne is kelljen ránéznie, majd átnyújtotta azt Nickynek.
– Ne.
Amaz felemelt kezekkel válaszolt, mint aki egy sarokba szorított állatot próbál megnyugtatni, nem csak egy telefont utasít vissza.
– Neil – fogalmazta nagyon lassan és óvatosan. – Szeretnénk, ha megtartanád. Hogy el tudjunk érni, ha kell.
– Valahogy mindig rábírod az embereket, hogy ki akarjanak nyírni – tette hozzá Andrew.
Nicky fájdalmas arccal jutalmazta a szúrós magyarázatot, de nem vette le a szemeit Neilről.
– Mi van, ha az edzőbá' beszélni akar veled valamiről, vagy Riko elmebeteg rajongói majrézni kezdenek? A tavalyi év vége elég durva volt, és az idei már rosszul kezdődött... Csak a biztonság kedvéért... Jobban éreznénk magunkat, ha tudnánk, hogy érjünk el.
– Nem lehet... – krákogta Neil akaratlan őszinteséggel. – Nicky, én...
– Oké, oké – csitította Nicky, és kezei közé vette Neil reszkető kezét. – Megoldjuk valahogy.
Neil azt hitte, menten jobban lesz, amikor Nicky elveszi a telefont, de a veszteségérzet, amely az előbb letaglózta, még eztán is a mellkasát szorongatta. Elhúzta a kezét, és leakasztotta a Nicky karján függő, ruhákkal teli reklámtáskákat. Kérnie sem kellett, Andrew kicsente unokatesója zsebéből a slusszkulcsot, és feltartotta neki.
Neil megragadta, de Andrew nem engedte el rögtön. Ehelyett felé dőlt, és elmosolyodott.
– Hé, Neil! Szörnyen nézel ki, amikor őszinte vagy.
Neil elrántotta a kulcscsomót, és Andrew nevetésétől kísérve sétált el. Nem ment vissza az épületbe, a többiek jöttek a keresésére nem sokkal később. Senki nem hozta fel a mobilt, és bár Nicky aggodalmas pillantásokat lövellt felé a visszapillantóban, nem próbáltak beszélgetést kezdeményezni vele a hazaúton.
A némaság nem tarthatott örökké, pedig Neil reménykedett benne. Félig már rajta volt a felszerelése, ahogy kicammogott a mosdóból a szokásos esti gyakorlásra Kevinnel, de edzőjének hűlt helyét találta az öltözőben. A padon hányódó ruhákból kikövetkeztette, hogy ő is félkész állapotban kényszerülhetett elhagyni a helyiséget.
Andrew széles terpeszben ült Neilre várva, lábai között a padon az új telefonjával. Neil pillantása odatévedt, majd ösztönösen visszakapta a tekintetét a szörnyre. Az immár mosolytalanul nézett vissza rá. Kihagyta a kilencórás adagját, hogy lefekvés előtt kicsit lenyugodhasson, pedig ilyenkor éjfélig is elvoltak még Kevinnel és Neillel.
– Mindenkinek megvan a maga baja... – kezdte Andrew.
– Nekem nem kell telefon.
– Kinek kell jobban, mint neked idén?
Andrew a zsebébe nyúlt, elővette a saját mobilját, és Neilé mellé helyezte. Az övé fekete volt, de egyébiránt ugyanannak a modellnek tűnt. Mindegyiket nyitott állapotba pöccintette, és lenyomott rajtuk pár gombot. Néhány pillanattal később Andrew telefonja csörögni kezdett. Neil egy szokványos beépített csengőhangot várt, de ehelyett egy férfi énekhangját hallotta meg. Nehezen tudta elhinni, hogy a srác ilyen dalt csatolna hozzá, de azután elkezdett figyelni a szövegére. Szökevényekről szólt.
Neil átvágott a szobán, és leült a padra, szemben Andrew-val. Felmarkolta annak telefonját és vehemensen rányomott a piros gombra.
– Nem vagy vicces.
– Te sem. A saját nyakad köré hurkoltad a kötelet, és átnyújtottad a végét Rikónak – feddte amaz. – Tisztán emlékszem, hogy megígértem, hogy vigyázok a bőrödre. Adj egy jó indokot, amiért megnehezíted ezt nekem.
– Úgy éltem túl nyolc évet, hogy senki nem tudott rámtalálni – mutatott rá Neil.
– Nem ez az ok.
– Most megint őszintéskedünk?
– Hát ha ez kell – Andrew visszavette a telefonját Neiltől. – Te kezded.
Neil saját újdonsült mobilját piszkálta: köröket írt le vele a padon. Nem is tudta, nem is akarta a kezébe venni.
– Tudod, a legtöbb szülő azért ad telefont a gyerekének, hogy halljanak felőle napközben. Nekem az apám munkatársai miatt kellett. Hogyha bekövetkezne a legrosszabb, elérjenek. "Csak a biztonság kedvéért" – visszhangozta Nicky szavait.
– Amikor eljöttem, megtartottam a telefont. Láttam meghalni a szüleimet, de mégsem voltam biztos a dolgomban. Reméltem, hogy egy nap felhívnak, hogy megrendezett volt az egész. Hogy minden rendben, és hazajöhetek. De amikor tényleg csörgött, egy férfi szólt bele, és rajtam követelte a pénzét. Azóta nem volt mobilom, és most sem kell. Ugyan kit hívnék rajta?
– Nicky-t, az edzőbát, a lelkisegély-szolgálatot, nem izgat.
– Már emlékszem, miért nem kedvellek.
– Az is megdöbbent, hogy valaha elfelejtetted.
– Talán nem is – Andrew felé lökte a telefont. – Biztos van jobb módja...
– Esetleg növeszthetnél gerincet – javasolta a másik. – Tudom, ez különös gondolat lehet valakinek, aki a probléma első jelére ösztönösen nyúlcipőt húz, de csak próbáld meg. Még az is lehet, hogy tetszene.
– Az tetszene, ha ezzel a telefonnal kiverhetném a fogaidat.
– Na, látod? Ez már sokkal érdekesebb.
– Nem az a célom, hogy szórakoztassalak – morogta Neil.
– De te még erre is képes vagy, és meg sem kell erőltetned magad! Kérdés, Neil: Halottnak tűnök?
Andrew a saját arcára mutatott, és várta, hogy a másik válaszoljon. Nem tűnt meglepettnek, hogy ez nem történt meg. – Figyelj!
Andrew közelebb intette Neilt, mintha telefonja apró képernyőjén akarna megmutatni valamit. Fél kezében tartva a készüléket felnyitotta azt, és egyetlen gombot nyomott meg hosszan. Először nem történt semmi, aztán hallatszott Andrew telefonjának tárcsázáshangja a távolból. Két halk sípolás között Neil telefonja csörögni kezdett. A szavak mások voltak, mint Andrew csengőhangjában, de az énekes ugyanaz. Neil felismerte az előző nyomorúságos dalt. A dalszöveg ugyanolyan fájdalmas volt, mint amit korábban hallott. Neil lenézett a mobiljára, és hagyta, hadd csörögjön.
– Csörög a telefonod – állapította meg Andrew. – Fel kéne venned.
Neil érzéketlen ujjakkal ügyetlenkedte nyitott állapotba az eszközt. Csak egy szemvillanást vetett a kijelzőn Andrew nevére, majd a füléhez tette.
– A szüleid meghaltak, nem vagy jól, és semmi sem jön rendbe – szavalta Andrew kíméletlenül. – Ez nem újdonság számodra. De mostantól egészen májusig te Neil Josten maradsz, és én leszek az, aki életben tart téged.
– Nem érdekel, ha holnap egész nap ezt nyomkodod és az sem, ha soha többet nem használod. De magadnál fogod tartani, mert egy nap talán szükséged lesz rá.
Andrew egy ujját Neil álla alá illesztette, így kényszerítve őt, hogy felemelje a fejét, és a szemébe nézzen.
– Azon a napon nem fogsz elfutni. Eszedbe jut majd, mit ígértem, és felhívsz. Mondd, hogy megértetted.
Neilt elhagyták a szavak, de kipréselt magából egy bólintást.
Andrew elengedte, és zárt állásba csapta a telefonját. Neil a sajátját egy csöndes kattanással csukta be. Még egy végtelen percig bámult le a szerkezetre, majd a válltáskájához hajolt, hogy beledugja. Andrew lapos pillantással követte mozdulatait. Neil kiegyenesedett, de nem akart a másik szemébe nézni, amíg nem volt biztos benne, hogy rendezte arckifejezését. Valami idegen erő mégis kényszerítette erre. Andrew még egy percig mustrálta őt, aztán sóhajtott, és kiszállt Neil személyes teréből.
– Ha összeszedted magad, te jössz. Kevin valószínűleg majd megpukkad, hogy várnia kell rád.
Neil először Kevinről akart kérdezni, de a telefonról egy másik dolog jutott eszébe. Majd kifaggatja az exbajnokot a szörnnyel között egyezségükről. De erre csak Andrew-tól kaphatott választ:
– Miért keresett az az oaklandi nyomozó?
– Egyenesen torokra. Talán nem is vagy olyan gerinctelen – álmélkodott Andrew, majd folytatta. – A gyermekjóléti szolgálat vizsgálatot indít az egyik nevelőapám ellen. Higgins disznó tudja, hogy velük éltem; azért hívott, hogy tegyek vallomást.
– De te nem segítesz neki.
Andrew legyintett.
– Richard Spear egy unalmas, de relatíve ártalmatlan alak. Nem fognak semmit találni ellene.
– Biztos vagy benne? – firtatta Neil. – A reakciód kicsit extrém volt ahhoz képest, hogy az egész egy félreértés.
– Rühellem ezt a szót.
Neil értetlenkedett.
– Azt, hogy... "extrém"?
– Azt, hogy "félreértés".
– Különös, hogy épp erre haragszol...
– Te csak ne ítélkezz mások problémái felett – zárta le a témát Andrew, majd átlendítette egyik lábát a padon, és felállt. Neil vette a lapot, és a tornanadrágjáért nyúlt, amíg beszélgetőtársa kimasírozott. Alig csukódott be az ajtó mögötte, újra belökték azt. Andrew-nak igaza volt: Kevin meglehetősen zabosnak tűnt, amiért csúsztatnia kellett a gyakorlatozást. Neil kíméletlen korholásra számított, de edzője dühös mozdulatai magukért beszéltek.
Amilyen gyorsan csak tudtak, átöltöztek, és feszültségüket inkább a pályán vezették le. Andrew szinte állva aludt, mikor végeztek, de megvárta őket, és együtt tértek vissza a kollégiumba.
Neil a fürdőszobában vedlett át a pizsamájába. Lábával arrébb tolta levetett ruháit és leült a kád szélére. A feje fölötti lámpa fénye visszacsillant a lekerekített kijelzőről, ami pedig a telefonhoz tartozott, amit most a markában tartott.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre rávette magát, hogy kinyissa. Lassan végiggörgetett a menüpontokon, és meglepetés nélkül konstatálta, hogy Andrew feltöltötte a névjegyzékét. Még néhány gyorstárcsázót is beállított. Andrew volt az első, aztán Kevin, majd Wymack. Azt viszont nem értette, miért került a csapat pszichológusa a vészhívóba. Eszében sem volt újra beszélni Betsy Dobsonnal. Inkább törölte a számát.
A névjegyzék frissítése után a híváslistához lapozott. Egyetlen név szerepelt benne, két időponttal. Nem az anyja neve volt, és nem is az apjáé. Előbb-utóbb majdcsak valahogy megszokja.
Másnap reggel meg is szólalt Neil telefonja, amitől szerencsétlen rögtön öt évet öregedett. Épp a cuccait pakolta el spanyolóra után, amikor meghallotta a rezgést. Azonnal eldobta a füzetét. Miközben kihalászta a telefont a táska legaljáról, agya őrülten zakatolt, mi minden baj történhetett.
Egy üzenet várta. Szíve kicsit megnyugodott, amikor meglátta Nicky nevét a kijelzőn, ugyanis ő volt az utolsó ember, aki rossz hír közlésére vállalkozna. Amikor megnyitotta az üzenetet, abban mindössze két karakter szerepelt: egy smiley. Neil még várt egy kicsit, hátha érkezik valamiféle folytatás, de úgy tűnt, ez minden.
A következő üzenet Dantől jött és így szólt: "nicky mondta h lett telod komi!"
"Igen" – pötyögte a választ Neil remélve, hogy ennyi elég.
Pár másodperc múlva újra Dan: "ideje volt azt hittem h sosem lesz"
Neil fontolgatta, hogy érdeklődik a lánynál, hogy mennek az irodalomórák, de inkább a bölcs hallgatást választotta.
Mire a sportolók ebédlőjébe ért, hogy bekapjon valamit, már húsz üzenete volt. A legtöbb Nickytől érkezett: céltalan kommentár kábé semmiről. Neil elolvasta őket, de csak akkor válaszolt, ha konkrét kérdés hangzott el. Kettő Matt-től jött: az elsőben érdeklődött, igaz-e a pletyka Neil telefonjáról, a másik panaszkodás volt a fogadásról, amit Andrew jól elszúrt azzal, hogy ilyen bóvli készüléket választott.
"Senki nem használ már ilyeneket. Hol találta, a zálogosnál?" – hangzott a langaléta üzenete.
Neil nem tudta hová tenni a dolgot. A csapattagok napi hét órát töltöttek együtt az edzéseken, és közös szobáik voltak a Róka Toronyban. Hogy hogyan találtak beszélgetnivalót még ezen felül is, azt nem érte fel ésszel. Szerette volna az üzenetküldési funkciót valahogy kikapcsolni, vagy elmondani nekik, hogy nem ezért kapta a mobilt. A telefon vészhelyzetekre van, nem arra, hogy az összes tanár összes unalmas óráját ecseteljük rajta. Persze tudta, hogy ebben most nincs igaza, de attól még a telefonja minden rezzenésére megugrott ijedtében.
A többieket nem zavarta hallgatása. Nicky továb szórta üzenetekkel egész nap és a csütörtök nagy részében is. Végül elszakadt a cérna. A lépcsőn ült a csarnokban, ahol a mentorprogramja volt, és kiszenvedett magából egy hosszú üzenetet.
"Mi lesz, ha az összes üzenetedet elhasználod, mire szükséged lenne rájuk?"
Nicky abban a minutumban válaszolt: "???"
Pár másodperccel később ki is bontotta értetlenkedését:
"korlátlan üzi jár a csomagunkba. nincs olyan hogy elhasználod. bár én igyexem :)"
Neil sóhajtva visszavonulót fújt.
Hetven üzenetnél járt, amikor pénteken előállt a buszuk. Az USC-Columbia ellen játszottak aznap. A Columbia volt az egyetlen másik csapat az első osztályban az ő államukban, így a két iskola komoly riválisa volt egymásnak. A Rókáknak pedig jó esélyei voltak még ilyen őrült felállással is, mint előző héten.
Nicky külön akart menni, hogy hazafelé Columbiából betérhessenek az Eden's Twilightba, de Wymack hallani sem akart róla. Tudta, miféle dolgok folynak a klubban, és nem akart kockáztatni ilyen közel a banketthez. Ha valamelyik intéző megneszeli, hogy Andrew lejött a kötelező gyógyszereiről, vérvizsgálatot rendelhet el. Az edzőjük nem akarta, hogy a császármorzsa is megjelenjen a leleteken. Andrew elfogadta ezt a döntést, de Nicky szépen szólva csalódott volt miatta.
A morcos unokatestvér hátrafordult az ülésében, és annak támlája fölött kezdett el beszélni Neilhez. Már félúton járt a sztoriban az egyik bedandójával kapcsolatban, amikor Neil telefonja megrezzent. Neil gondolkodás nélkül nyitotta meg az smst: egy smiley jött Nickytől. A címzett értetlenül nézett fel a feladóra.
– Látod? – mosolygott Nicky elégedetten. – Így már jobb. Így reagál egy normális ember, amikor megnézi a telefonját, Neil.
Neil kimeresztette a szemét.
– Most komolyan ezért üzengettél nekem folyamatosan?
– Mondhatni. Andrew szólt, hogy oldjam meg. Ez tűnt a legegyszerűbbnek.
– Hogy mit oldj meg?
– Téged, természetesen. Kérdés – váltott Nicky: – ha nem cseszegetlek, hozzányúltál volna ahhoz a telefonhoz a héten?
– Csak vészhelyzetekre van – érvelt rezignáltan Neil, – szóval nem.
Másik kérdés – Nicky tántoríthatatlan volt: – Komolyan azt gondolod, hogy használtad volna vész esetén? De tényleg. Te nem láttad az arcod, amikor Andrew először odaadta, Neil. Az nem érdektelenség volt vagy meglepetés. Inkább mint egy idegösszeroppanás, olyan, amit évek óta nem láttam. Nem tudom, mi az oka, de azt tudom, hogy ha valami baj történik, akkor sem hívtál volna minket vele.
Neil belátta, hogy Nickynek igaza van, de nem ismerte be.
– Ezt nem tudhatod.
– De nem kockáztathattam. Nem akartuk, hogy akkor derüljön ki, milyen hülyén vagy bedrótozva, amikor már késő.
– Felhívtam Mattet Columbiából, amikor segítségre volt szükségem.
– Ja – nézett rá lesajnálóan Nicky. – Hallottuk. Felhívtad Mattet, előadtad neki a "megvagyok" számot a hozzá tartozó koreográfiával, aztán vadidegeneket lestoppolva furikáztál vissza az egyetemre. Rémlik?
Nicky várt egy kicsit, de Neil nem tudott semmi jó érvvel előállni, hogy megvédje magát. – Amúgy szívesen. Legalább kétezer dollárnyi terápiát spóroltam meg neked.
Neil nem érezte, hogy meg kéne köszönnie, amiért Nicky elaltatta az éberségét, de engedelmesen annyit mondott: – Köszönöm.
– Lesz olyan, hogy ezt nem kérdezed, hanem mondod? – nézett rá Nicky fájdalmasan. – Na mindegy. Elteszem magamnak a dicsőséget. Először a csatát nyerd meg, aztán a háborút, nem igaz? Vagy nem tudom, pontosan hogy van az idézet, de érted, mit akarok. Szóval hol is tartottam...?
És már folytatta is a szónoklatot a közelgő prezentációjáról. Neil hagyta, hadd mondja, egyik fülén be, a másikon ki. Az agya a még mindig a kezében fekvő telefonon járt, nem Nicky harsány hangján. Amikor zaklatója végre elfordult, hogy Aaront piszkálja valamivel, Neil felnyitotta a készüléket. A tömött beérkezett üzenetek menüponton túl a híváslistáig görgetett. Az változatlan volt: csak Andrew neve szerepelt benne.
Az egész nem állt össze.
Kevin azt állította, hogy van valamije, ami kell Andew-nak. Neil nem tudta, mi lehet az, de valami igazán nagy dolog lehetett, ha Andrew hajlandó volt miatta szembeszállni a Hollókkal és Neil problémáival foglalkozni. El ne felejtse, hogy rákérdezzen erre Kevinnél a hétvégén. Csak előbb élje túl a bankettet!
A gondolat, hogy másnap találkozik Rikóval, nyomban levette az életről. Elsüllyesztette a telefont a táskájába, és hátrdőlve megpróbált minden gondolatot kiűzni a fejéből.
Ha kíváncsi vagy arra az arany pofa Rikóra, már nem kell várnod. Itt a hatodik fejezet!
