TFC 9. fejezet

Neil egészen a csütörtöki edzésig nem látta Andrew bandáját. Ő örült, hogy megtarthatja a távolságot, amazok meg úgy látszik, minden érdeklődésüket elvesztették iránta. Amikor mégis érintkezniük kellett a pályán, az röviden és civilizáltan történt. Még Kevin is felhagyott addigi szerepével. Szúrós megjegyzései megszűntek, helyét kitartó, rendületlen bámulás vette át, amitől Neil még jelentéktelenebbnek érezte magát, mint addig. Nem hiányzott neki a másik leereszkedő magatartása, de az, hogy egy bogár volt Kevin mikroszkópja alatt, idegessé tette.
Még mindig ezen agyalt, amikor ágyba mászott aznap éjjel, de nem sok ideje maradt az agyalásra. Valaki dörömbölt az ajtón, ökle túl kemény ahhoz, hogy az egyik lány legyen. Matt a szomszéd szobában számítógépezett, Neil hallotta a széke reccsenését, ahogy felkelt, hogy megnézze, ki az. Azt nem hallotta, mit mondott a látogató, de azt igen, ahogy egy ellenálló testen csapódik az ajtó.
– Kevin, az istenemre esküszöm...
Kevin neve elég volt ahhoz, hogy Seth-et kirángassa az ágyból. Az ötödéves ledobta magáról a takarókat és lehengeredett a matracról. Így, hogy Matt mellett már Seth-tel is szemben állt, Kevin kénytelen volt visszavonulót fújni, és néhány pillanat múlva becsukódott az ajtó. Neil a hálószoba-padlót bámulta, a szíve a mellkasában dübörgött. Nem valószínű, hogy Kevin két szobatársa bármelyike miatt jött volna, úgyhogy csak Neilt kereshette. Nem tudta, miért, de nagyon remélte, hogy semmi köze nincs az Andrew-val lefolytatott beszélgetéshez. Miért is hitte, hogy Andrew meg fogja tartani a titkát? Azok ketten össze voltak nőve.
Ezek után az alvás szinte lehetetlennek, a következő reggeli edzés kedvéért felkelni pedig kínszenvedésnek tűnt. Felkészült a legrosszabbra, de a kedd csak visszatapsolta a hétfőt a változatlanul barátságtalan kuzinokkal és egy kritikusan méregető Kevinnel. Neil szinte megkönnyebbült, hogy az exbajnok mellé szegődött az edzés után. Épp elzárta a csapot, amikor koppantott egyet a zuhanyfülkéje ajtaján.
– Ha legközelebb érted megyek, velem jössz – így Kevin.
– Miért? – kérdezett vissza Neil.
– Ideje begyűjtenem a jussom – hangzott a felelet. – Andrew nem fog többé az utamba állni.
Neil nem értette, de Kevin nem maradt ott, hogy megmagyarázza.
Tíz órakor újra kopogtak a háló ajtaján. Neil épp filmet nézett Seth-tel és Mattel, de résen volt: elsőként pattant fel a kanapéról, hogy válaszoljon a hívásra. Nem meglepő módon Kevin várta az ajtó túloldalán. Seth éktelen káromkodással üdvözölte Kevin látványát. A film hangjai hirtelen elhallgattak, ahogy valaki leállította a lejátszót, az ülés megreccsent, ahogy a többiek is felálltak.
– Melyik felét nem értetted annak, hogy nem látunk szívesen? – vágta oda Matt.
Kevin rájuk sem bagózott, helyette egy exy labdát lökött Neil mellkasának.
– Indulás!
Neil hezitált, de nem sok ideje volt dűlőre jutni. Seth és Matt villámgyorsan felsorakoztak mögé tettre készen. Neil kitartotta a kezét, hogy megállítsa őket. Ha Seth lett volna elöl, valószínűleg Neilt félrelökve ugrott volna Kevin torkának, de Matt megtorpant.
– Később jövök – szólt nekik hátra Neil a válla fölött.
– Meg vagy húzatva? – kérdezte Seth.
– Ja – felelt Neil. – Nyugodtan fejezzétek be nélkülem a filmet!
Seth fújtatva elrobogott, de Matt követte őket az előszobába és nézte, ahogy a páros elsétál. Neil nem nézett hátra, csak követte Kevint lefelé a lépcsőn a hátsó parkoló felé. Most több autó állt ott, mint a nyár elején, mégsem látott új arcokat a kolesz körül. Akármelyik csapat is költözött be, másik emeleten lehettek, mint az exysek, és Neil nem különösebben óhajtott megismerkedni velük.
Andrew a kocsiban várt rájuk. Neil még akkor is meglepődött, ha tudta, hogy nincs oka rá. Kevin sehová sem ment egyedül. Teljesen mindegy, hogy éjnek évadja volt, az Edgar Allannel a körzetükben Kevin nem növeszt hirtelen tököket. Neil felidézte a legutóbbi alkalmat, amikor éjjel látogatta meg a pályát, és ott találta Andrew-t, ahogy Kevin gyakorlását nézi. Azon tűnődött, milyen gyakran fordulhatott ez elő.
Andrew a vezetőülésben ült, karjaival átölelte a kormányt, így képzett belőle párnát a fejének. Csukva volt a szeme, és meg sem rezzent, amikor Kevin kinyitotta az anyósülés ajtaját. Az exbajnok lehajolt, és benézett a szundikálóra.
– Van jogsim, ha nem tudnád – szólt.
– Ha valaha is engedem, hogy vezesd a kocsim, az azért lesz, mert meghaltam – válaszolt Andrew. – Beszálltok, vagy visszamegyünk aludni?
Kevin mélyet sóhajtott, mintha Andrew a szokásosnál is nehezebb eset lenne, és bemászott. Neil középre ült hátul, ahol mindkettőjüket szemmel tarthatta. Andrew felegyenesedett, majd elfordította a kulcsot az indítóban, és elfuvarozta magukat a stadionhoz.
Kevin kulcsaival jutottak át a kapukon az öltözőbe. Andrew a folyosón várt, amíg Kevin és Neil átvették a szerelésüket, végignézte, ahogy összeszedik az ütőjüket és némi muníciót, majd követte őket a belső gyűrűbe. A két játékos a pálya kapujához ment, ő pedig felcaplatott a lépcsőn a nézőtérre.
Kevin bereteszelte az ajtót maguk mögött, félretette az ütőjét és labdáját, és máris munkára fogta Neilt. Futottak néhány kört a falakon belül, lenyomtak néhány sprintet a vonalaknál, majd nyújtásba kezdtek a felezőn. Amikor Kevin jónak látta, megkezdték a gyakorlatokat. Egyszerűen passzolgattak az elején, majd egyre komplikáltabb feladatok következtek. Neil sokat most látott először. Az ismeretleneknél nehezebben vette fel a fonalat, és Kevin két napja nem látott türelmetlensége erős mellbevágással tért vissza.
Az utolsó gyakorlat volt a legnehezebb. Kevin elővett néhány kúpot a szertárból, és hatosával felsorakoztatta őket. A játék lényege az volt, hogy úgy üssék meg a falat a labdával, hogy az visszapattanva eltalálja a bójákat. Nem egyszerűen pontosan kellett dobni, a dobásnak egyszerre kellett precíznek és erőteljesnek lennie. Neil nem hitte különösen bonyolultnak a feladatot, de még sosem kellett ilyen tűpontosnak lennie. A lepattanót olyankor használták, amikor a csapattársak a pályán keresztül akarták passzolni a labdát. De a csapattársak intelligens, mozgó célpontok voltak, akik tudtak reagálni a labda röppályájára, ezek a bóják viszont statikusak voltak.
Első próbálkozásra Neil összesen egy, azaz egy darab kúpot talált el. Kevinnek három sikerült az ő hatosából, de ő a gyengébbik kezével próbálkozott, úgyhogy hibái cseppet sem javítottak Neil kedélyállapotán.
– Nagyon ráérhetsz, ha ilyen gyakorlatokat van időd kitalálni – morgott Neil a második gyatra köre után.
– Ez a gyakorlat a Hollóktól van – felelte Kevin. – Senki nem játszhat addig, amíg nem tudja ledönteni az összes kúpot olyan sorrendben, ahogy azt a mester kéri. Az újoncok heteket, hónapokat töltenek azzal, hogy kiérdemeljenek egy helyet a vonalunkban.
– A mester?
– Moriyama edző – szólt Kevin egy kis szünet után. Neil kihallotta a fintort a válaszból, de nem lehetett tudni hogy arra szólt, hogy Neil kimondatta vele a nevet, vagy a nyilvánvaló baklövése miatt, hogy még mindig így hivatkozott előző edzőjére. Az exbajnok átvette az ütőt a baljába, és lendített rajta egyet próbaképp, míg összeszedte magát.
– Sorold nekem őket! Megállás nélkül.
Neil nem tartotta jó ötletnek, hogy Kevin bal kézzel játsszon még akkor sem, ha már hat hónap eltelt a támadás óta, de nem szállt vitába. Véletlenszerű sorrendben nevezte meg a bójákat, csak egy másodpercet hagyva a számok között. Kevin meg sem várta, hogy befejezze, már mozdult is. Felkanalazta a labdákat maga előtt a földről, és a fal felé hajította őket. Mind a hat lövés talált, megbillentve Kevin bójáit épp a megadott sorrendben. Az utolsó kúpot olyan erővel küldte meg, hogy egy méterre elrepült.

Az elmúlt hetek belső harcai a Rókáknál és Kevin egész májusban tartó egzecírozása majdnem elfeledtette Neillel, miért is szereti annyira az exyt. A tőle telhető legjobbat nyújtotta az edzéseken, de mostanság leginkább arra koncentrált, hogy lerázza magáról a csapattársait. Ahogy Kevin munkáját szemrevételezte, újra elöntötte az inspiráció. Rögtön a nyomában pedig ott jött az elemésztő, lázas türelmetlenség.
– Én is akarom – szólt.
– Akkor kezdj el igazán próbálkozni! – Kevin felsorakoztatta a bójáit és a jobb kezébe vette az ütőt. Kicsit megrázta a balját, miközben visszaállt a kezdőpozícióba.
– Ez az első a Hollók nyolc pontossági gyakorlata közül. Ha tökélyre fejlesztetted, megyünk tovább. Minden hétköznap – a pénteket kivéve – összejövünk, mígnem álmodból felriasztva is meg tudod csinálni őket.
– De már elvesztegettünk egy hónapot a gyakorlásból – vetette közbe Neil. – Miért nem kezdtük el már májusban?
– Mert feleslegesen felbosszantottad Andrew-t – felelte bosszúsan Kevin. – Megtiltotta, hogy kettesben legyek veled és nem engedte, hogy idehozzalak.
– És te mindig azt csinálod, amit Andrew mond neked? – kérdezte Neil.
– Csak miatta maradhatok itt, szóval igen – felelte Kevin. – Na most pofa be, és gyakorolj! Hetekkel le vagyunk maradva attól, ahol tartanod kéne.
Még fél órán át csinálták ugyanazt a gyakorlatot, mielőtt áttértek volna a lábmunkára. Végül Kevin 12:30-kor megálljt parancsolt. Neil csalódott volt, hogy mindössze két órát edzettek, de ahogy segített társának összeszedni a labdákat és a kúpokat, a fáradtság kezdte megkörnyékezni. Ásítva követte Kevint le a pályáról.
Amaz a nézőtérre ment, hogy összeszedje Andrew-t, úgyhogy rendhagyó módon Neil volt az első a zuhanyzással. Már félig kész volt, mikor Kevin csatlakozott. Neil megtörölte magát és felöltözött a mosdó párás melegében, majd átment az öltözőbe, hogy ledobja az egyenruháját. Ott várta meg az exbajnokot, majd a nyomában kimasírozott az előtérbe, hogy onnan már Andrew-val együtt hagyják el a tett helyszínét. A harmadik fiú egy szót sem szólt, ahogy visszafurikázta magukat a kollégiumba, és némán tették meg az utat az emeletre is.
Neil halkan lopózott a szobájába, de óvatossága szükségtelennek bizonyult. Matt az asztalánál ült lekókadva, laposakat pislogva. Kicsit kiegyenesedett, amikor Neil bekattintotta maga után az ajtózár nyelvét, a monitor fényében látszott aggódó arca.
– Minden ok?
Neilben ekkor tudatosult, hogy Matt őrá várt. A meglepetés és a lelkiismeretfurdalás viaskodott benne.
– Igen. Holló gyakorlatokat tanít nekem.
– Bánni fogod, amikor reggel fel kell kelni – jegyezte meg Matt, miközben leállította a gépét.
De ő tudta, hogy nem fogja. Olyan lesz, mint a mosott szar, de alig várja majd, hogy újra a pályán legyen. Mindenesetre nem érte meg ezen vitatkozni, úgyhogy csak mormogott valamit a bajsza alatt, és még Matt előtt eltűnt a hálóban. A felsőbb éves ágyba bújt, míg Neil begyűjtötte a pizsamáját, és mire átöltözött, szobatársa már aludt is. Ő is felmászott a létrán az ágyához. Amint a feje párnát ért, már húzta is a lóbőrt.
Úgy érződött, mintha csak pár másodperc telt volna el, csörgött az órája. Kétszer is ellenőrizte, biztosan annyi-e az idő – annyi volt. Kidörzsölte az álmot a szeméből, és lemászott, hogy összeszedhesse magát.
Az előző esti edzés áttörést hozhatott Kevin különös kis világában, mert mérges kommentárjai visszatértek. Most inkább a nyár eleji dühös csalódásából fakadóakat üdvözölhették újra, nem annyira a barátságtalan odabökéseket, amikre a kerületváltás híre után szokott rá. Neil próbálta értékelni a dolgot... majdnem sikerült is.
Az unokatesóknak továbbra sem volt mondanivalójuk, de Neil rajtakapta Nickyt, amint olykor-olykor rá és Kevinre pillant edzés alatt. Úgy látszik, neki is feltűnt a megtörő jég kettejük között. Neil várta, hogy mondjon valamit, de amikor csak visszanézett Nickyre, az úgy tett, mintha valami lenyűgöző dolog ragadta volna meg épp a figyelmét valahol teljesen máshol. Szóval Neil elengedte a dolgot. Nem akart ő lenni az, aki megtöri a csöndet azok után, amit Nicky Andrew kedvéért vele tett Columbiában.
Nicky türelme szerda délután fogyott el. Andrew-nak a szokásos heti találkozója volt a pszichiáterével. Míg a többiek ebédeltek, Nicky kidobta őt az egészségházban, és még épp időben visszaért, hogy átöltözhessen a délutáni edzésre. A fiúk az öltözőben voltak, a védőfelszerelésük fűzőit ellenőrizték, elrendezték az egyenruhájukat, amikor Nicky megtört
Csakhogy mikor végül megszólalt, az németül volt, és nem Neilnek címezte.
– Gondolod, valaha meg fog bocsátani nekünk? – kérdezte.
– Számít valamit? – felelt rá Aaron. – Ő nem a mi gondunk.
Neil megfeledkezett a gallérról, amelyet éppen szorosabbra fűzött a nyaka körül, és rájuk bámult. Andrew tudta, hogy beszél németül, ami azt jelentette, hogy nekik kettejüknek is tudniuk kéne, hogy érti őket. Megfordult a fejében, hogy azt várják-e, hogy ő is csatlakozzon. Hogy ez egy passzív invitáció volt, hogy megbocsásson vagy elmarasztalja őket anélkül, hogy a többiek hallgatózhatnának. De egyik srác sem nézett őrá.
– Hogy érted, hogy nem a mi gondunk? – kérdezte Nicky, de Aaron nem felelt. A félmexikói még várt, de hamar elvesztette a türelmét. – Most megint kezdjük? Egészen diplomáig akarsz csatározni velük?
– Csak szeretném, ha mindenki lógva hagyna.
– Ez egy csapatjáték!
A többiek egészen eddig ignorálták őket, nyilván hozzászoktak a random német párbeszédekhez, de Nicky metsző hangjára felfigyeltek. Seth ingerülten pillantott rájuk, Matt viszont kíváncsian járatta a szemét az unokatesók között. Kevin nem nézett fel, nyilván ő meg hozzászokott a random civakodáshoz köztük.
Nicky láthatóan nem vette észre a hirtelen jött rivaldafényt.
– Így nem lehet élni, Aaron. Én nem tudok így élni. Fárasztó és nyomasztó.
– Oké.
– Oké? Ennyi? Oké? Rohadtul nem oké. Jézusom! Néha annyira olyan vagy, mint Andrew, hogy az már rémisztő.
Aaron elszürkült.
– Baszódj meg!
– Hé! – szólt közbe Matt hangosan. – Hagyjátok abba, ti ketten! Mi a franc?!
Aaron ellökte magát a padtól, és kiviharzott egy baljós tekintetű Nickyt hagyva maga mögött. Matt az ajtóról Nickyre nézett rosszallóan.
– Nicky? – magyarázatot várt.
Amaz megbántott ábrázatot varázsolt magára, teljes testtel Matt felé hajolt, majd így szólt:
– Aaron megbántotta az érzéseimet! Adnál egy gyógypuszit, Matt?
– Buzeráns – vetette oda Seth és kivonult a színről.
Mattet nem kábította el.
– Minden rendben kettőtök között?
– Hát persze, miért? – kérdezett vissza Nicky tettetett zavarral.
Matt Kevinre nézett, majd Neilre, várva hogy valamelyik a segítségére siessen. Kevin meg sem próbált érdeklődőnek tűnni, Neil reagált csak egy apró vállrándítással. Így hát Matt is elengedte a dolgot, és folytatta a készülődést. Nicky felmarkolta felszerelése maradékát, és egy perc múlva már ott sem volt. Neil követte a tekintetével, ahogy távozott.
Ez nem színészkedés volt. Nem engedték volna ilyen személyessé válni a vitájukat, ha tudják, hogy Neil minden egyes szót ért. De ez azt jelentette, hogy Andrew nem mondta el nekik, Neil pedig nem értette, miért hallgatna el egy ilyen titkot a saját családja elől. Talán kiment a fejéből, miután szombat este begyógyszerezte magát, de ez túl nagy dolog volt ahhoz, hogy csak így elfelejtse.
Neil nem tudta, milyen játszmát játszik Andrew, vagy hogy mit várt cserébe a hallgatásáért. Szemmel tartotta a srácot, amikor az visszatért Betsy Dobson irodájából, de amikor alkalma lett volna rákérdezni, inkább mégsem tette. Andrew kába volt és boldog; Neil nem akarta, hogy rájöjjön a bolondóra, és meggondolja magát.
Azon az éjszakán ismét megjelent Kevin az ajtajában. Neil jó éjt kívánt morcos szobatársainak, és követte az exbajnokot a kocsihoz. Andrew a vezetőülésben dohányzott, de érkeztükre kipöccintette a cigarettáját az ajtón. Elvitte őket a stadionhoz, megvárta, hogy átöltözzenek, majd a lelátó felé vette az irányt, míg az edzőtársak a pályára léptek.
Amikor Kevin bezárta az ajtót maguk mögött, Neil rákérdezett:
– Milyen gyakran jártok ide?
– Minden este – hangzott a felelet.
Neil maga mögé nézett, a lelátókra, de nem láthatta Andrew-t.
– Nem unja még? Úgysem fog edzeni veled, miért teszi meg neked ezt a szívességet?
– Fog – így Kevin. – Csak még nem tudja.
– Sosem tartottalak optimistának.
Kevin szó nélkül hagyta, és elkezdte kihelyezni a kúpokat az intervallumtréninghez.
– Gyerünk!
Neil kiverte a fejéből az Andrew-val kapcsolatos gondolatokat, és Kevin feladataira összpontosított.
Két hétnyi gyakorlásra voltak az ESZB hivatalos kerületcsere-bejelentése előtt. A napi edzés véget ért, a csapat már a kollégiumban volt, amikor megjött Wymack riadóhívása. Matt benyomta a tévét, és az ESPN csatornára kapcsolt. A híreket elmulasztották, de pont időben voltak ahhoz, hogy a reakciókat lássák az utána lévő beszélgetésen. A műsorvezető vadul gesztikulált és lehadart egy lexikonnyi szöveget egy perc alatt. Egyik vendége a fejét csóválta egyet nem értése látványos jeléül; a másik rendületlenül próbált a beszélő szavába vágni, mindhiába.
– Na, témánál vagyunk – szólt Matt. – Ránk tapadnak, mint a piócák. Edzőbá telefonja hetekig megállás nélkül csörög majd.
– Én nem fizettem be arra, hogy cirkuszi majom legyek – morgott Seth, és felpattintott egy újabb doboz sört. – Csak küldjük vissza a gyereket északra és kész.
– Miért utálod őt? – kérdezte Neil.
Seth Mattre nézett. – Megmondtam, hogy félkegyelmű ez a kölyök.
– Miért utálod annyira – helyesbített Neil –, hogy ilyet kívánj neki?
– Mert a tököm tele van azzal, hogy ki van nyalva a segge csak azért, mert ő Kevin Day – felelt Seth. Amikor Matt mondani akart valamit, Seth figyelmeztetően felemelte az ujját és folytatta. – Tudod, mire jó a hírnév, faszikám? Bármire. Csak kérnie kell és valaki az ölébe pottyantja. Mindegy, mi az. Mindegy, kicsoda. Az egész világ él-hal azért, hogy megadjon neki bármit, amit csak szeretne.
– Amikor eltörte a karját a rajongói érte sírtak. Elárasztották az öltözőnket virágokkal és levelekkel. A fantasztikus Kevin Day nem játszhat többet – mondták. Az életüknek vége. Örökké gyászolni fognak. De mondd csak – hajolt közelebb Seth a kanapén, úgy bámult Neilre –, mikor volt utoljára, hogy érted sírt valaki? Soha, nem igaz? Követték Kevint minden lépésénél, de hol voltak akkor, amikor nekünk lett volna szükségünk rájuk?
– Szóval féltékeny vagy – foglalta össze Neil.
Seth keze elindult, mintha hozzá akarná vágni a pimaszkodóhoz a sörét. – Az ő élete nem értékesebb az enyémnél, csak mert tehetségesebb.
– El kell ismerned, a viselkedésed megnehezíti, hogy bárki is közeledjen hozzád – állapította meg Neil. – Mind a kettőtöknek borzasztó a modora, de ő jobban játszik. Hát persze, hogy őt választják.
– Ide figyelj, te gnóm... – kezdte Seth ingerülten.
– Mond valamit – vágott közbe Matt. – Ez az utolsó éved, Seth. Talán ideje tiszta lapot nyitni. Adj az embereknek valakit, aki mögé szívesen felsorakoznak, és megnyerted őket!
– Mi értelme volna? – Seth visszadőlt a kanapéra. – Mi vagyunk az NCAA bohócai és az Edgar Allan konkrétan lemészárol majd minket az ősszel. Tökmindegy, mit csinálok. Senki nem fog felvenni egy Rókát a profik közé.
– Ez igen, ez a hozzáállás, Seth! – ironizált Matt. – Így kell bátorítani minket, többieket.
– Bátorítalak titeket – felelt amaz. – Bátorítalak, hogy térjetek észhez. Semmire sem mentek, ha ennél a csapatnál maradtok.
– Túl nyuszi vagy, hogy megpróbáld – felelt Matt. – Neil és én majd bebizonyítjuk, hogy tévedsz. Ugye, Neil?
– Én csak játszani akarok – felelt az. – Nem izgat a jövő.
Matt rámeredt.
– Ezt te sem gondolod komolyan.
Neil megvonta a vállát.
– Pedig attól tartok.
Matt egyikről a másikra nézett. Seth néma köszöntőre emelte a sörét, egyszerre tűnt önelégültnek és dühösnek.
– Hihetetlenek vagytok – mondta Matt végül. Nem válaszoltak neki, hát a plafonon kereste a válaszokat. – Asszem a vacsoraterveink meghiúsultak. Nem megyek sehova, amíg a sajtó odakint lapul; akármennyi kampuszrendőrt állít ránk Chuck. Mi lenne, ha házhoz rendelnénk és néznénk egy filmet, vagy valami? Ti csak üljetek és dagonyázzatok az önsajnálatban, én megnézem Dant.
Seth pofát vágott Matt hátának, ahogy az kisétált a szobából, majd Neilre nézett.
– Talán nem is vagy olyan félkegyelmű, mint gondoltam.
– Talán mégis – felelt Neil, és magára hagyta Seth-et az italával.


Valószínűleg kiderül, ki a félkegyelmű, ha tovább olvasol.

TFC 8. fejezet

Neil egy számára ismeretlen ágyban, és egy ugyanannyira ismeretlen szobában ébredt fel. Ez a zavaró érzés azonban ismerős volt számára, ugyanis korábban nagyon sokat költözködtek. Szóval maga az érzet önmagában még nem adott riadalomra okot. A testén keresztbevetett kar súlya is ismerős volt, még ha kicsit szokatlan is. Valami azonban nem stimmelt vele, és ködös elméje egyelőre nem állt készen arra, hogy feldolgozza a jeleket. Pislogva próbált átlendülni a koponyájában dörömbölő fejfájáson. Félig halottnak érezte magát, de sehogy sem tudott rájönni, miért.

Az első mozgásra tett kísérletei erős fájdalommal jártak a gerince környékén, szóval megpróbált újra ellazulni. A körül ölelő kar szorítása csak erősebb lett a mozgolódása hatására.

– Anya? – kérdezte, de annyira összemosta a szavakat, hogy alig volt érthető.

A mögötte fekvő ember azonban megértette, és vidáman reagált:

– Nem igazán.

A hang ismerős volt Neil számára. Hirtelen a tegnap este eseményei berobbantak a tudatába: villogó diszkófények, zene, testek és Andrew hangja a fülében. Azonnal felpattant, de nem jutott messzire. A cselekvéssel járó fájdalomtól visszacsuklott az ágyra. Nicky a hajánál fogva elnavigálta a fejét az ágy szélére. Az ágy szélénél volt egy szemetes kosár, amit Neil nem is vett észre, mielőtt belehányt. Nicky megnyugtató dolgokat mormolt, amiket Neil nem igazán hallott.

Ahogy újra lélegezni tudott, hátra fordult és erőből annyira ellökte Nickyt, amennyire csak tudta. Túl beteg és gyenge volt, hogy le tudja lökni a másikat az ágyról, de a bakancsainak köszönhetően Nicky hamarosan gazdagabb lesz pár kék-zöld folttal a karján és a mellkasán.

– Hé! Nyugi! – tiltakozott Nicky, miközben megpróbálta kivédeni a támadást. – Minden oké! Aú! Nyugodj már meg!

– Ne merj hozzám nyúlni! – vicsorogta Neil.

Nicky visszavonulót fújt, és kihúzódott az ágy szélére. Neil talpra küzdötte magát az ágy szélébe és az éjjeliszekrénybe kapaszkodva. Már ettől annyira elfáradt, hogy meg kellett állnia, hogy lélegzethez jusson.

– Ébren van? – kérdezte valaki az ajtóból.

Neil felkapta az ébresztőórát, és érkező felé vágta, aki épp időben húzta el a fejét. Az óra az ajtókeretnek csapódott. Aaron megvárta, hogy földet érjen, és csak azután lépett vissza a szobába. Neil egy új lövedéket akart keresni, de a gyors mozdulatoktól felfordult a gyomra. Megragadta a szemetest, és olyan erővel kezdett öklendezni, hogy majdnem összecsuklott.

– Hol van Andrew? – kérdezte Nicky, aki közben lemászott az ágyról, és átjött Neil oldalára.

– Elment Kevinnel, hogy valami kaját szerezzenek.

– Nem hiszem, hogy Neil bármit meg bírna enni.

– Majd nézi.

Nicky óvatosan Neil vállára tette a kezét.

– Gyere. Hozok neked vizet.

Neil lerázta magáról a kezét, de a lábai nem bírták megtartani. Nicky még kétszer hagyta, hogy megpróbáljon magától talpra állni, aztán átkarolta Neilt, hogy felsegítse.

– Lassan. Csak segítek eljutni a konyhába, jó? Semmi mögöttes szándék, megígérem.

– Mintha bíznék benned.

– Mintha lenne választásod – felelte Aaron, miközben otthagyta őket.

Nicky segített Neilnek eljutni a konyháig, és az asztalnál egy pohár vízzel leparkolta őt. Neil torka égett, de nem volt hajlandó hozzáérni a vízhez. Megelégedett azzal, hogy dühös pillantásokat vessen Nickyre, aki cserébe segélykérően Aaront fixírozta. Ő azonban csak szenvtelenül és cseppet sem segítőkészen meredt vissza kávésbögréje pereme fölött. Nicky sóhajtott, és újból Neil felé fordult.

– Megnézhetem a fejed, vagy megharapsz, ha hozzád érek?

– Mit mondtam tegnap éjjel? – kérdezte Neil.

– Nekem semmit, egy kreatív halálos fenyegetést leszámítva – mondta Nicky, akinek felfelé kunkorodott a szája széle egy mosolyba, amit hamarosan megzabolázott, talán tudva, hogy Neil orrba vágná érte.

– Nem tudom, Andrew-val mit beszéltél, de nem lett túl jó vége. Az a pletyka járja, hogy száz dolcsit adtál az egyik pincérsrácnak, hogy kiüssön. Jó gyorsan rövidre zártad az esténket!

Neil erre nem emlékezett, és kirázta a hideg a memóriája lyukaitól.

– Igyál – mondta Nicky. – Ma minden vízre szükséged lesz. A morzsa úgy kiszárít, mint semmi más.

Neil válaszul a földre borította a poharának a tartalmát.

– Érett hozzáállás – reagált Aaron, mire Neil hozzávágta a poharát. Aaron kivédte, és hagyta, hogy a földre csapódjon. Nicky csak sóhajtott.

– Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Zuhanyozhatsz először, oké? Mire kijössz, Andrew is itt lesz, és kifaggathatod a múlt éjszakáról.

Nicky elvezette Neilt a fürdőszobába. Megpróbált valamit mondani, de Neil becsukta az ajtót, és kulcsra is zárta azt. Kihasználta a magányt, hogy fortyogjon. Harminc kerek másodpercet adott magának, hogy kitombolja magából a tegnap este hülyeségét. Aztán összecsomózta a gondolatokat, és mélyre süllyesztette őket. A méreg most nem fog segíteni, és nem tudja semmissé tenni a tegnap történteket vagy meg nem történteket.

Ellenőrizte a fejét a tükörben, és egy méretes dudorra bukkant a bal füle közelében. Óvatosan kitapogatta, aztán rávetette magát a csapra és csak ivott. Amikor a zsongás a fejében kicsit alábbhagyott, és végre a torka sem égett annyira, körbenézett a szobában. Volt egy kupac új ruha összehajtva a lehajtott vécéülőkén, és egy tiszta törülköző lógott az ajtó hátulján lévő fogason. A tükör és a zuhanyzó közötti ablakot fehér, áttetsző üveg borította, hogy kizárja a külvilágot.

Most csak az ablak számított. Nicky azt akarta, Neil várja meg Andrew-t, de Neilnek ez esze ágában sem volt. Arról szó sem lehetett, hogy végig ülje velük a hosszú utat a kocsiban Palmettóig. Majd megszerzi a válaszokat és a magyarázatokat, amiket akart, de nem ismeretlen területen, ahol mindenki ellene volt.

A tárcája cipzáras részében volt egy pár kontaktlencse tartalékban. Neil feltépte a borításukat, és betette őket, aztán átöltözött a tiszta farmerbe és pólóba. A cuccok szinte teljesen jól passzoltak. Ahogy eszébe jutott, hogy honnan tudták a méreteit, csak tovább ment fel benne a pumpa. A levetett cuccait belenyomta a vécébe olyan mélyre, amennyire csak tudta, majd rájuk csukta a toalett tetejét. Elhúzta a zuhanyfüggönyt, kinyitotta a zuhanyt, amennyire csak tudta, aztán visszarántotta a függönyt. A zuhany hangja majdnem elég volt, hogy elnyomja, ahogy Neil kinyitotta az ablakot. Csak némi erőfeszítés árán tudott kijutni, ugyanis az ablak kisebb volt, mint kellett volna, de a kétségbeesés hihetetlen dolgokra sarkallja az embert.

A drogok okozta még meglévő rosszullét miatt nem tudott olyan gyorsan mozogni, ahogy akart volna, de korábban ennél sokkal rosszabb állapotban is utazott már, és nem volt hajlandó most feladni. Úgy vágott át a városrészen, hogy azt sem tudta, merre tart, miközben gyorsan átszámolta a tárcájában lévő pénzt. Rászokott arra, hogy többszáz dolcsit hordjon magánál, a legrosszabbra is felkészülve. Így most több mint elég pénz volt nála, hogy visszaérjen a Rókákhoz.

A nagyobb utcákat követve kijutott egy főútra. Pár tömbbel lejjebb fogott egy taxit, amivel elment a legközelebbi benzinkútig. Ott talált egy leharcolt telefonfülkét a parkoló szélén. Bedobálta az apróit, és emlékezetből felhívta Matt számát. Matt egy pár csörgés után felvette, de érthetetlen volt, amit a telefonba motyogott.

Neil megnézte az óráját. Már majdnem tíz volt.

– Matt, Neil vagyok. Felébresztettelek?

– Á, fent voltam már – érkezett a válasz, de Neil hallotta, hogy Matt ásított közben. – Merre voltál? Nem hallottam tegnap este, hogy visszajöttél volna.

– Columbiában vagyok Andrew-val.

– Te... Micsoda?! – Matt egy tizedmásodperc alatt felébredt. Neil csak még rosszabbul érezte magát a riadalomtól a hangjában. – Baszki, Neil, mégis minek csináltad?! Ugye nem...? – kezdte el Mat, majd gyorsan félbehagyta a kérdést. Aztán így folytatta a faggatást: – Jól vagy?

– Megvagyok.

Úgy gondolta, elég hihetően hazudott, de lehet, Matt nem figyelt eléggé, ugyanis amaz így folytatta: – Ki fogom nyírni!

Neil egy lány hangját hallotta a háttérből, de túl fojtottan ahhoz, hogy értse. Valószínűleg Matt elfordította a kagylót, hogy válaszolhasson, mert az ő hangja is halkabban szűrődött át.

– Columbiában van.

– Jézus Mária! – Dan hangja hallatszódott hangosan és dühösen.

Matt visszakoncentrált a telefonbeszélgetésre: – De komolyan: jól vagy?

– Megvagyok – ismételte Neil. – Egy szívességre lenne szükségem. Azt hiszem, Andrew ma fel fog bukkanni valami olyasmi után kutatva, ami az enyém. Távol tudnád őt tartani a szobánktól, míg vissza nem érek? Az adósod lennék.

– Nem leszel az adósom – válaszolta Matt. – Hát nem megmondtam, hogy jó vagy nálam?

– Köszönöm – mondta Neil. – Hamarosan visszaindulunk, azt hiszem.

– Vigyázz magadra, jó? Pár óra múlva találkozunk.

Neil letette a kagylót, és besétált a benzinkútra. Begyűjtött jó pár üveg ásványvizet és egy térképet, majd magában végigfutotta a párbeszédeket, míg a polcok között sétált. Matt reakciója Neil híreire elég sokatmondó volt. Matt már átélte ezt, tudta, mik történnek Andrew-ékkal Columbiában. Erre gondolt Matt, mikor azt mondta, Andrew a helyére tette tavaly. Erről vitázott Andrew és Abby Neil első napján. Úgy tűnt, a csapat pszichiáterének kellett összekaparnia Mattet, miután Andrew végzett vele. Tehát Andrew vagy figyelembe vette Abby figyelmeztetését, és kicsit visszavett Neil "buliján", vagy Neil megúszta a legrosszabbat azzal, hogy kiüttette magát.

Összeszedett egy jegyzetfüzetet meg egy tollat is, és fizetett. A pénztáros kölcsönadta neki a telefonkönyvet, hogy Neil kikereshesse egy taxitársaság számát. Öt perccel később meg is érkezett a taxi, ami elvitte Neilt az Interstate 20 legközelebbi kamion állomására. Kábé egy tucat kamion volt a hatalmas parkolóban, a legtöbb a töltőállomások közelében. Neilt megnyugtatta a járművek száma. Leült a járdára, és széthajtotta a térképét. A főbb utak három lehetséges kombinációja is szóba jöhetett, hogy eljusson az állam északnyugati részére. Elrakta a térképet, nagyot nyelt, hogy elnyomja a hányingerét, majd mosolyogva megközelítette a legközelebbi kamionost.

– Jó reggelt! Szociológia szakos vagyok, és egy nyári projekten dolgozom. Megkérdezhetem, merre tart?

Négyszer kellett újrapróbálkoznia, mire talált valakit, aki észak felé tartott. A 77-es úton ment – nem ez lett volna Neil első választása, de legalább metszette az I-85-öst Charlotte, Észak-Karolina közelében. Neilnek arra az autópályára volt szüksége, hogy visszajusson Palmettóba. A sofőr megtalálása csak az első lépés. A sofőr meggyőzése, hogy vigyen magával egy vadidegent, egy egészen másik kérdés.

Előszedte a legudvariasabb mosolyát:

– El tudna vinni Charlotte-ig? Ötven dollárt tudok fizetni az útért és hogy válaszoljon pár kérdésre arról, hogy milyen ez a munka.

– Nem veszek fel utasokat – jött a válasz.

Neil vita nélkül elfogadta a választ és ment tovább. Az öt másik kamionosból senki nem ment arra, amerre neki kellett volna, úgyhogy félrehúzódott és megvárta, míg mind a tizenkét kamion szép lassan lecserélődött. Mikor megvolt az újabb tizenkettő, újra próbálkozni kezdett. Most harmadjára mázlija volt: Egy nő nem csak elvinni volt hajlandó, de az I-26-oson tartott északnyugat felé. Ez egy gyorsabb út volt a 85-öshöz. Neilnek csak ki kellett várnia, hogy megteljen a tank, és indulhattak is.

Korábban is stoppolt már így, Új-Mexikóból Phoenixbe. Az interjúkérdések felidézése nem volt nehéz. Mindent lejegyzetelt, amit a kamionos mondott, gondosan játszotta az érdeklődő egyetemista szerepét, úgyhogy az utazás elég fájdalommentes volt. A sofőr egy kamionállomáson rakta ki Neilt Spartanburg közelében, és miközben elhajtott, búcsúzóul még dudált is egyet.

Innen már könnyebb volt fuvart szerezni. Neil újra végigment az interjún. Most a sofőr is kérdezett, és Neil röptében felelt a kérdésekre. Kicsit nehéz volt meggyőznie a fickót, hogy biztosan rendben van, ha az autópályán rakja ki őt, de végül elérte, amit akart. A kamionos lehúzódott a leállósávban negyed mérföldnyire Neil kijáratától. Neil fizetett neki, majd kimászott a fűre.

Kicsivel dél után járt az idő. Az émelygése alábbhagyott valamennyire, de a feje még mindig fájt. Elgyalogolt a kijáratig, majd onnan az első benzinkútig. Vett egy pár üveg vizet, kiült a bolt elé, és megitta őket, majd vett még egy párat. Míg azt várta, hogy csökkenjen a hasogató fájdalom, a térképet tanulmányozta. Kábé tizenegy mérföldre volt az egyetem a jelenlegi helyzetétől. Elég kicsi volt az út, hogy sanszos legyen, hogy nem fog fuvart találni, de Neilt nem zavarta, hogy sétálnia kell. Futva gyorsabb lenne, de nem érezte elég jól magát ahhoz, hogy megpróbálja.

Mivel nem voltak kamionsofőrök, hogy eltereljék a figyelmét, Neil gondolkodásra használta a sétálással töltött időt. Az egyetlen tiszta emléke tegnap estéről Andrew vádja volt. Nem emlékezett, Andrew mi mást kérdezett, vagy hogy ő mit mondott válaszul. Remélhetőleg elég okos volt, hogy a drogok ellenére is hazudjon valahogy.

Egy dolog volt csak biztos: még egy ilyen éjszakáról szó sem lehetett. Ha Andrew tényleg azt gondolta, Neil fenyegetést jelent Kevin számára, meddig hajlandó vajon elmenni, hogy ezt bebizonyítsa? Neil nem akart választ kapni erre a kérdésre, de a kérdés elkerülése azt jelentette, kompromisszumokat kell kötnie. Valamit el kell mondania Andrew-nak. Az igazság szóba se jöhetett, de Andrew minden hazugságot azonnal kiszúrna. Tehát egy olyan köztes megoldás kellett, ami mindent megmagyarázott: a pénzét, a kinézetét és a Kevinnel kapcsolatos megszállottságát.

A háromórás séta minden percét azzal töltötte, hogy összerakja a tökéletes féligazságot. Megfagyott az ereiben a vér, ha arra gondolt, milyen részleteket kell majd elmondania. De ha valahogy el tudná érni, hogy Andrew hallgasson a megtudott dolgokról, lenne esély, hogy Kevin nem fogja beazonosítani.

Neil nem volt kész még rá, hogy szembenézzen Andrew-val, és nem akart foglalkozni a csapattársai kíváncsiágával a huzamosabb távollétével kapcsolatban sem, szóval Wymack lakását vette célba. Mire odaért, fél öt volt. Wymack ragaszkodott hozzá, hogy Neil megtartsa a kulcsát, Neil mégis inkább kopogott. Az edző úgy tépte fel az ajtót, mintha ki akarná szakítani a helyéből, de az arcát uraló dühöt meglepetés váltotta fel, mikor meglátta Neilt.

– Hol a pokolban voltál? – követelte a választ Wymack, miközben végigmérte Neilt. – Andrew órákkal ezelőtt visszatért Columbiából. Matt azzal hívott fel, hogy te nem vagy velük.

– Más úton jöttem.

– Igen? – kérdezte Wymack, és Neil izzadt bőrére és átázott cuccaira mutatott. – Mit csináltál, futottál idáig?

– Sétáltam – felelte Neil, de Wymack csak bámult rá. Neil túl későn kapcsolt: Wymack csak szarkasztikus akart lenni. Visszaszívni már nem tudta, szóval Neil az ujjával a levegőben illusztrálta az utat, ahogy jött:

– Spartanburgig és onnan Northlake-ig stoppoltam, aztán meg sétáltam. Tudom, elég váratlanul jött, de nem maradhatnék itt egy darabig?

Wymack megragadta Neilt a könyökénél fogva, és berántotta a lakásba. Csak annyira lassított le, hogy bevágja az ajtót Neil mögött.

– Tök hülye vagy, vagy csak megőrültél? Van fogalmad arról, mi minden történhetett volna veled az úton? Mégis mit gondoltál?

– Azt gondoltam, hogy nem fogok velük visszautazni.

– Fel kellett volna hívnod – közölte Wymack. – Engem vagy Abbyt, vagy bárkit a felsőévesek közül. Csak annyit kellett volna mondanod, hogy nem akarsz Andrew-ékkel maradni. Bárki elment volna összeszedni téged!

Neil csak bámult rá, túl meglepett volt, hogy válaszoljon. Wymack felháborodása kifejezéséül az égnek emelte a kezét, és bevonszolta Neilt a konyhába.

– Nyújts le, és igyál egy kis vizet! – adta ki az ukázt, majd otthagyta.

Neil engedelmeskedett, és a szemével követte Wymacket, aki kiviharzott a konyhából. Az edző mérges-dübögő léptekkel fel-alá sétált az előszobában. A második fordulónál már a fülénél volt a telefonja. Éppen nem látszott, mikor a másik oldalon fogadták a hívást, de Neil így is tisztán és érthetően hallotta a mérges hanghordozást.

– Öt másodperced van a retardált pszichó seggedet elvonszolni a lakásomba! Ha csak eszedbe jut nemet mondani, az égre esküszöm, leküldöm Kevin szerződését az iratmegsemmisítőn!

Neil azt tippelte, Wymack még azelőtt lerakta a telefont, hogy választ kapott volna, mert már nem volt hívásban, mikor pár pillanat múlva visszajött a konyhába. Volt nála egy törölköző meg egy adag ruha, és mindent azonnal Neil kezébe nyomott.

– Csurom víz vagy. Takarodj a szemem elől, és szedd rendbe magad, mielőtt kitekerem a nyakad!

Neil felmarkolt mindent, és bezárkózott velük a fürdőszobába. Langyos vízzel lemosta magáról a nap melegét és az izzadtságot. A Wymack által kölcsönadott cuccok nevetségesen nagyok voltak rá, de legalább eltakarták a hegeket. Begyűrte a koszos ruháit a nedves törölközőbe, és kilépett a fürdőből. Aznap először végre fesztelennek érezte magát – de az érzés azonnal távozott, ahogy meghallotta Wymack dühös hangját. Csöndben megközelítette a nappalit.

Andrew némán állt a nappali közepén, miközben Wymack fel-alá sétált. Andrew türelmetlen arckifejezése arra engedett következtetni, hogy még mindig józan volt. Mivel ő volt arccal az ajtó felé, ő szúrta ki Neilt először.

– Jót sétáltál? – szakította félbe Wymack hegyibeszédét.

Neil egy dühös baszdmeggel viszonozta Andrew hideg tekintetét.

Wymack csettintett Andrew arca előtt, ezzel próbálva elérni, hogy Andrew inkább rá nézzen, ne Neilre.

– Fingom sincs, mi bajotok van egymással, de ennek itt és most vége van! Abby és én világosan elmondtuk, hogy nem ismételheted meg a tavalyi évet, Andrew!

– Ez nem ismétlés – felelte Andrew olyan hanglejtéssel, ami arra engedett következtetni, nem először említi ezt.

– Csak morzsát kapott. Szerinted egyben visszatért volna, ha mást is adunk neki?

– Nincs "csak". Mégis mi a francot gondoltatok?

– Mégis mit gondoltál, mikor idehoztad? – dobta vissza a kérdést Andrew.

Neil közbevágott, mielőtt Andrew kifejthette volna az egyik elméletét.

– Edző, beszélhetnék Andrew-val egy kicsit? Használhatjuk az irodáját?

– Nem – felelte Wymack – Nem bízom abban, hogy nem ölitek meg egymást, szóval itt maradunk, míg minden meg nem oldódik.

Ez a fordulat egyre korlátozta Neil lehetőségeit, és ő utálta, hogy ennyire hamar fel kell adnia egy titkát. Remélte, hogy Wymack nem beszél németül, úgyhogy átváltott.

– Mi a franc bajod van? Hogy fenyegetheted meg Nickyt, mert kikezdett velem, és közben hagyhatod jóvá a bedrogozásom az akaratom ellenére? Miért nem tudsz békén hagyni?

Ez rögtön letörölte a bosszúságot Andrew arcáról. Csak nagyon sokára válaszolt németül.

– Váratlan fordulat. Senki nem mondta még, hogy utálom a meglepetéseket?

– Miből gondolod, hogy érdekel?

– Hány nyelven beszélsz, szökevény?

Neil nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon.

– Mondd el, miért csináltad!

– Már megtettem – válaszolta Andrew. – De én még mindig várok a válaszodra.

– Válaszoltam már. Nem vagyok tégla. Őrült vagy, ha azt hiszed.

– Javíts ki akkor!

– Miért tenném?

– A nyilvánvalón túl? – kérdezte Andrew. – Ha tőled nem kapom meg a választ, majd megszerzem máshol. Mi van, ha a szüleiddel kezdem?

– Sok sikert – mondta Neil, bár megfagyott az ereiben a vér. – Mindketten meghaltak.

– Te ölted meg őket?

Annyira érzelem nélkül kérdezte mindezt, mintha csak az időjárásról csevegnének. Neil egy hosszú pillanatig csak bámult rá. Annyira logikátlan következtetés volt, hogy Neil nem is értette, Andrew hogyan juthatott erre a konklúzióra. Aztán rájött, kivel is beszél: – Miért, a tieidet te ölted meg?

Andrew csak egy elsöprő kézmozdulattal válaszolt: – Nekem nincsenek szüleim.

Ez csak félig volt hazugság. Az ikrek nem tudták, ki az apjuk, és a biológiai anyjuk csak Aaront nevelte fel. Andrew pár naposan nevelőotthonba került. 13 évet töltött a rendszerben, és hármat a javítóban. Csak miután idő előtt szabadlábra helyezték, engedte meg az anyja, hogy hazamenjen. Öt hónappal később az anyjuk meghalt egy autóbalesetben. Neil szerint Andrew el se ment a temetésére.

– Nem öltem meg a szüleimet – mondta, de nem bírta folytatni. A félelem vasököllel szorította tüdejét és ellehetetlenítette a levegőhöz jutást. Bízott a történetben, amit a hazaúton összeeszkábált, de nem akarta hangosan kimondani. Szaggatottan buktak ki belőle a szavak, és Neil remélte, a küszködése csak reálisabbá teszi a hazugságait. – Riko családja ölte meg őket.

Ez felkeltette Andrew figyelmét. Neil nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkát szorító érzéstől, és kényszerítette magát, hogy folytassa.

– Az apám intéző volt egy csapatnál, ami a Moriyamáknak dolgozott. Összességében nézve nem ért túl sokat, de sok nevet ismert és tudta, hogyan kell az árut mozgatni. Az Edgar Allan környékén is üzletelt, így találkoztam Kevinnel és Rikóval. Akkor még nem tudtam, ők kicsodák. Csak örültem, hogy velem egykorúakkal találkozom. Azt hittem barátok leszünk.

– Aztán az apám elbízta magát, elkezdett hülyeségeket csinálni, megpróbálta lenyúlni a fizetség egy részét. Elvitte a Moriyamák pénzét, amit a főnökének szántak. Természetesen lebukott. A Moriyamák már azelőtt kinyírták őt is meg anyámat is, mielőtt a főnöke elkaphatta volna. Én meg felmarkoltam a pénzt, amit ellopott, és leléptem. Azóta menekülök.

Andrew már nem mosolygott, de Neil igen. A mosoly, amit produkált igazi beteg, kísérteties kifejezés volt. Az ajkaiba vájta a körmeit, így próbált megszabadulni tőle, de a mosoly odafagyott az arcára.

– Szerencsém van, hogy Kevin nem ismer fel – tette hozzá. – Nem tudom, emlékszik-e rám egyáltalán, de én emlékszem rá. Az, hogy látom, segít, hogy emlékezzek a szüleimre. Hogy mi is lett az igazi életemből. De ha Kevin vagy Riko felismer, és ez az információ visszajut apám főnökéhez, nyilvánvaló, mi fog történni velem.

Andrew olyan sokáig csendben maradt, hogy Neil már azt hitte, mellé nyúlt, végül a szörny végre megmozdult. Wymack is áthelyezte a testsúlyát, ugrásra készen, hogy ha elvadulnának a dolgok a fiúk között, akkor közbe tudjon lépni, de Andrew csak Neil elé lépett.

– Akkor miért jöttél ide?

– Mert elfáradtam – felelte Neil, miközben egy legyőzött embert imitált – no, nem kellett nagyon erőlködnie.

– Nincs hova mennem, és túlzottan féltékeny vagyok Kevinre, hogy távol maradjak tőle. Ő tudja, milyen érzés az életed minden pillanatát utálni, félve kelni minden reggel, de neki legalább ott vagy te, aki támogatja és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz. Neki megvan mindene, még ha mindent el is vesztett, és én meg... – Neil nem akarta tovább mondani, de a szavak ott voltak, szánalmasan és apróra törve közöttük: – ...semmi vagyok. Mindig is az voltam és az leszek.

Andrew odanyúlt, és erővel elhúzta Neil kezét a szája elől. Félretolta a kezét, és alaposan, tetőtől talpig végigmérte Neilt, aki nem értette a másik arcán lévő kifejezést. Nem volt ott semmi rosszallás, ami Neil züllött szüleire utalt volna, vagy sajnálat a halálukat illetően. Nem volt látható győzelmi mámor, amiért sikeresen elérte, hogy Neil ennyi mindent megosszon, sem látványos hitetlenkedés a különös történet miatt. De bármit is jelentett ez a sötét és intenzív pillantás, elég volt ahhoz, hogy Neil azt érezze, teljesen beborítja.

– Hadd maradjak – kérte Neil csendesen. – Még nem tudom elengedni.

A furcsa arckifejezés eltűnt Andrew arcáról. Most hideg semlegesség látszott csak rajta, ahogy Andrew elengedte Neilt.

– Maradj, ha tudsz! De mind a ketten tudjuk, hogy nem fog sokáig tartani.

Neil gyomra szaltózott egyet. Azóta hazudott, hogy beszélni tudott. Most azonban Andrew-nak legalább ötven százalékban igazat mondott. Ez volt a legvalódibb dolog, ami valaha elhagyta a száját, és Andrew-nak egy szempillája sem rebbent. Neil nem igazán tudta, hogyan kellene éreznie magát. Meg kéne, hogy könnyebbüljön, hiszen ez azt jelentette, Andrew nem fog többet faggatózni, de ennél mélyebb dologról volt szó. Neil egy pillanatra elgondolkozott azon, vajon Andrew hasonló nyugalommal tudná-e kezelni a teljes igazságot, de ezt túl veszélyes és ostoba dolog volt egyáltalán megfontolni is.

– Lelépek az Edgar Allan meccs előtt – ígérte Neil. – Nem tudom, akkoriban hogy néztem ki, de nem kockáztathatom, hogy Riko apja felismerjen.

– Milyen erős túlélési ösztön valakitől, akinek már nincs is miért élnie. Legközelebb ha a legbensőbb titkainkat osztjuk meg, talán megkérlek, hogy meséld el, mi az oka.

– Inkább ne osszuk meg többé a titkainkat.

– Jogos – értett egyet Andrew.

Neil csak egy pillanatig hezitált, mielőtt megkérdezte volna:

– El fogod mondani Kevinnek?

– Ne kérdezz hülyeségeket!

Neil megkönnyebbülése olyan erős volt, hogy majdnem térdre esett tőle. Vett egy mély, szaggatott lélegzetet és becsukta a szemét. Ahogy a mai nap dühe és félelme elhagyta, csak üresség és fáradtság maradt benne. Lehet, hogy a columbiai kiruccanás borzasztó volt, és lehet, hogy soha  nem mondta volna ki ezeket a dolgokat, ha rajta múlt volna, de az, hogy legalább részben tisztázták a helyzetet Andrew-val, az hatalmas terhet vett le Neil válláról. És sikerült meggyőznie a szörnyet, hogy fogja vissza magát. A Rókalyuk az övé volt – a Hollók elleni meccsig. Ez nem szabadság volt, nem biztonság, csak egy kis hely, ahol levegőhöz juthatott. Ez elég is volt Neil számára.

– Indulunk – közölte Andrew, immár angolul.

– Hova megyünk? – nyitotta ki Neil újra a szemét.

– Vissza a koliba. A csapattársaid azóta nyúznak minket, hogy visszajöttünk. Azt követelik, hogy járjuk be Columbia utcáit utánad kutatva.

– Neil itt maradhat, ha akar – vágott közbe Wymack. – Felhívhatom Dant, hogy biztonságban van.

Andrew nem nézett Wymack-ra.

– Neil velem akar jönni.

Tegnap még ezek a szavak vagy parancsként vagy fenyegetésként jöttek volna, de ma Neil csak az igazságot hallotta bennük. Ő választotta a Rókákat. Ő választotta azt, hogy megbízik Andrew-ban, bármilyen következményekkel járjon is ez. Már sem indoka, sem szüksége nem volt arra, hogy Wymack mögött bujkáljon.

– Köszönöm a zuhanyt – mondta az edzőnek. – Kimosom majd a ruhákat, és hétfőn visszaadom őket.

Wymack felmérte mind a kettejüket, és nyilvánvalóan azon tűnődött, hogy hogyan tudták ilyen könnyedén elsimítani a dolgokat.

– Nem sürgős.

– Induljunk – mondta Andrew, és Neil követte.

Wymack azért valószínűleg odatelefonálhatott, mert az összes Róka a folyosón várta az érkezésüket. Kevin, Aaron és Nicky a lakosztályuk közelében támasztották a falat. A felsőbb évesek egy kis csoportba verődve álltak Dan szobája előtt, a folyosó közepén. Neil szerette volna ugrani a kérdéseket és elbújni a szobájában, de amint elég közel ért a többiekhez, Dan elkapta a vállánál fogva, és fizikailag próbált meggyőződni arról, nincsenek-e sérülései.

– Jól vagy? – kérdezte Dan.

– Megvagyok – mondta Neil.

– Andrew? – kérdezte Kevin.

Andrew csak annyi időre állt meg az ajtóban, hogy Kevinre nézzen.

– Én mosom kezeim innentől. Ő már a te problémád.

Eltűnt a szobában, és miután Aaron és Nicky váltottak egy gyors pillantást, követték őt. Kevin távozott utoljára – de előbb még alaposan végigmérte Neilt. Neil nézte, ahogy bezáródik az ajtó mögöttük, majd szembefordult a többiekkel. Dan mérgesnek tűnt, Matt pedig harcra késznek. Seth és Allison máris úton voltak Neil szobája felé – valószínűleg untatta őket a dolog, így, hogy elmaradt a katarzis. Renee kutató pillantásokat küldött Neil felé, de Neil nem sokáig tudta fenntartani a szemkontaktust.

– Edzőbá azt mondta, stoppoltál visszafelé – kezdte Dan. – Legszívesebben kiabálnék veled ekkora hülyeség miatt, de azt is mondta, hogy ő már megtette.

– Tanultam a dologból: legközelebb felhívok valakit – ígérte Neil.

– Nem lesz legközelebb – állította Dan, majd mélyet lélegzett, és megdörzsölte az arcát. – Gyere!

Visszamentek Neilék szobájába. Hat kupac lefelé fordított kártya jelezte a félbehagyott játékot, és körülötte összenyomott sörös dobozok szemetelték tele a helyet. Mikor Neil belépett, Allison és Seth a hűtőben kutatott. Renee elment a nappaliba összeszedni a kártyákat, de Dan és Matt Neilt követve bementek a hálószobába. Ők megálltak az ajtóban, míg Neil a széfhez lépett, végigfuttatta rajta a kezét, és megrántotta a lakatot rajta. Érintetlennek tűnt, de nem ellenőrizhette, míg nem volt egyedül.

– Igazad volt, Andrew megpróbált hozzájutni – mondta Matt.

– De nem engedtük – mondta Dan. – Nem jutott tovább a bejárati ajtónál.

– Köszönöm.

– Köszönd Renee-nek! – javította ki Dan. – Nem sűrűn foglal állást valamelyik oldalon.

– De sokkal könnyebb, amikor megteszi – mondta Matt.

– Andrew kedveli – felelte Neil.

– Megértik egymást – válaszolta Matt, de nem fejtette ki, mire is gondolt. – Épp két kör között vagyunk a játékban. Csatlakozhatsz. Segíthet kiüríteni a fejed. Ha túl sok időt kell tölteni Andrew-ék bandájával, az bárkit kicsinál.

– Szerintem hamar ki fogok dőlni. Hosszú nap volt – hárította el az ajánlatot Neil.

– Akkor átcuccolunk az én szobámba – mondta Dan, és behúzta maga mögött az ajtót.

Neil megvárta, míg elhalkultak a zajok, és csak utána nyitotta ki a széfet. Mindent ott talált, ahol kellett. Ahogy bekattintotta a lakatot vette csak észre, hogy remeg a keze. A remegés pont olyan üteműnek tűnt, ahogy a szíve dobolt. A remény veszélyes, nyugtalanító dolog volt, de talán tetszett neki.


Folytatás a következő oldalon.

TFC 7. fejezet

Mire elérkezett Neil harmadik napja a pályán, már azt sem értette, hogy jutottak be egyáltalán a Rókák a bajnokságba múlt tavasszal. Első meglátása, miszerint a csapat négy részre szakadt, nagyjából helytálló volt, de a határok nem voltak kőbe vésve. Amikor Allison és Seth összekaptak, Allison a lányokkal lógott, Seth pedig Mattnél kötött ki. Úgy tűnt, Allison és Seth nem hisz az arany középútban: egyik pillanatban éktelen szidalmakat vágtak egymás fejéhez, a másikban az öltözőben smároltak mit sem törődve az arra járókkal. Neilnek fogalma sem volt, mi válthatja ki az érzelmeik ilyetén, folytonos változását. Remélte, hogy sosem fogja megérteni.

A nyár első hete teljes egészében a belső harcok martalékává vált, ahogy a hierarchia újra felállt közöttük. Amikor Dan kapitányként lépett fel, épp olyan vad keménységgel irányította őket, mint amit Neil az első napon látott tőle. Nem habozott őket helyreigazítani, és a Rókák mindig hagyták, hogy övé legyen az utolsó szó. Még Andrew is engedelmeskedett neki – Neil gyanította, hogy azért, mert a lány feltételezett rettenthetetlensége szórakoztatta őt.

Kevin többet tudott a sportról, mint amennyit ők valaha is fognak, és ugyan maradt még egy kis tekintélye segédedzősége idejéből, de rideg természete csak elutasítást szült. Hozzáállásának köszönhetően a többieknek nehezükre esett megfogadni a tanácsait feleselés nélkül. A viták zöme miatta alakult ki a héten, és a legtöbb ezek közül közte és Seth között zajlott. Kevin és Seth gyűlölték egymást. Utálatuk csak egy paraszthajszálnyival volt enyhébb, mint amit Seth és Nicky érzett egymás iránt. Egyetlen rossz szó elég volt, hogy veszekedésük tettlegességig fajuljon. A feszültség szerda délután hágott a tetőfokára, amikor is Andrew előbb hagyta ott az edzést a szokásos heti terápiás kezelése miatt. Amint felszívódott, Seth ökle már repült is Kevin felé.

Matt képviselte a nyers erőt a rend fenntartásában, amikor Dan szavai nem bizonyultak elegendőnek. Kevin sérülése és Andrew apátiája miatt ráadásul Matt volt a legjobb játékosuk. Neil titkon úgy vélte, Mattnek kéne a csapatkapitánynak lennie már csak a csapatösszetartó ereje miatt is. Bármi is történt közte és Andrew között múlt évben, úgy tűnt, megérteti magát az unokatesókkal, és ennek köszönhetően a Rókáknak volt egy szilárd védelmi vonaluk. A Kevinnel való kapcsolatát nehezebb volt kiismerni. Tehetsége és elkötelezettsége miatt Kevin hajlandó volt vele dolgozni és hallgatni rá, de kettejük kapcsolata folyamatosan változott a tökéletes megértés és nyílt ellenségeskedés között. Ez egy kicsit Allisonra és Seth-re emlékeztette Neilt, leszámítva persze az intenzív szexuális felhangot.
Aztán ott volt Renee, a vihar szeme. Ő nem fukarkodott barátságos tanácsaival, és díjazta társai erőfeszítéseit, olykor pedig mediátorként is működött. Nem vett részt a többiek veszekedésében, oldalt sem választott és nem is csitította őket, és soha senki nem vitatkozott egyetlen szavával sem. Úgy tűnt, még Andrew is el van ragadtatva tőle. Neil többször látta őket kettesben beszélgetni a hét során. Nyilvánvaló volt, hogy senkinek nem tetszik az ő különös barátságuk, de a két kapust nem érdekelte a többiek sanyarú képe, amivel illették őket. Neil nem tudta, mit gondoljon a dologról. Még kevésbé tudta, mit gondoljon Reneeről, szóval inkább elkerülte őt, ha lehetett.
A többi Róka folyton változó sorrendben követte őket a csapathierarchiában. Seth pozíciója volt a legképlékenyebb. Ő volt a csapat egyetlen ötödévese, mivel mindenki más, akivel együtt kezdett, már vagy kilépett vagy kibukott. Seth viszont túlságosan magának való volt ahhoz, hogy igazán lehessen rá számítani a pályán. Csapongó hangulata miatt Neilnek meggyőződése volt, hogy drogozik. Hogy Abby és Wymack miért nem vetett ennek véget, nem tudhatta. Allison több súlyt nyomott a latban, lévén végzős volt, és piszok agresszív a pályán. Azonban gyűlölte az unokatesókat, és képtelen volt együttműködni velük.
Aaron jobb játékos volt Nickynél, de mindig tisztes távolságban tartotta magát az egésztől. Nicky beleadott apait-anyait, de szeretett színészkedni, és még annál is jobban szerette piszkálni Allisont és Seth-et. Andrew helyzetét nehéz volt megítélni. Az, hogy tudott hatni Kevinre, hasznossá tette, de épp csak annyira erőltette meg magát, amivel még nem húzta ki a gyufát Wymacknél.
Neil még nem szerepelt ezen a ranglétrán. Csapattársai olyan kevésre tartották, hogy még arra a kétes megtiszteltetésre sem volt jó, hogy a legutolsó helyezést megkapja. Ez nem lepte meg, hiszen tapasztalatlan zöldfülűként érkezett ebbe a totális káoszba, de ettől még nem volt könnyebb megbirkózni a helyzettel. Dan volt az, aki a leginkább igyekezett bevonni őt. Minden alkalommal, amikor közel értek egymáshoz a pályán, érdeklődött a hogyléte felől, de elég baja volt a csapat többi tagjának kezelésével is. Allison nem is vette komolyan Neilt, Matt túl messze volt, Renee-vel pedig Neil nem akart közösködni. Az unokatesók megtartották a távolságot ezen a héten. Így maradt Seth és Kevin.
Kettejüknek kellett foglalkozniuk vele, végtére is az ő vonalukban játszott, de Neil jobban örült volna, ha inkább tudomást sem vesznek róla. Bármit csinált, semmi sem volt jó nekik. Akárhogy próbálkozott, szétszedték és félredobták, mint egy haszontalan kacatot. Utálta, ahogy bánnak vele, de minden igyekezetével azon volt, nehogy újra elveszítse a fejét a csapat előtt. Szerencsére a csatárok legalább annyira szerettek rajta veszekedni, mint vele, így kihasználhatta a nyugit, amíg azt nézte, ahogy Seth és Kevin ököllel-ütővel szereznek érvényt szavaiknak.
Wymack nagy ritkán avatkozott csak közbe. Hagyta, hogy kidühöngjék magukat, majd intenzív kardióval és gyötrelmes gyakorlatokkal büntette őket. Valószínűleg már rég rájött, hogy a csapat csak úgy képes működni, ha tesztelhetik magukat egymás ellen, és felállíthatják a saját rangsorukat. Neil először őrültségnek tartotta az egészet, de a hét előrehaladtával megfigyelhette, ahogy a csapattagok végre meghúzzák a határokat és megkötik szövetségeiket.

Mire eljött a péntek, Neil már kétségbeesetten várta a hétvégét. A Kevinen és Rikón való szorongás, a csapattársai pályán való viselkedése miatti harag és elkeseredés, valamint Seth és Kevin véget nem érő, dühös lekezelése teljesen kifárasztotta. Többet már nem bírt elviselni, de nem is menekülhetett meg tőle. Az egész napot a Rókákkal töltötte az edzésen, aztán visszament a kollégiumba, és ott is egész este össze volt zárva velük. Már a puszta jelenlétüket is fojtogatónak érezte. Egyetlen kívánsága az volt, hogy felszívódhasson a hétvégére. Muszáj volt egy kis levegőhöz jutnia, mielőtt kikészül.
Teljesen megfeledkezett Andrew vele kapcsolatos terveiről. Mikor kilépett a zuhanyzóból a pénteki edzés után, arra számított, hogy már mindenki rég lelépett. A csapattal együtt szokott a közös gyakorlásokra járni, a hátsó ülésen osztozva Matt furgonjában Allisonnal, Seth-tel és Renével, de utána mindig egymagában, futva tette meg az utat visszafelé a kollégiumba. A többiek néhány nap alatt felfogták, hogy Neil jobb szeret később hazaindulni, és senki sem faggatta őt a miértekről. Nem próbálták győzködni, és a második naptól kezdve nem vártak rá. Talán ez amolyan Róka-dolog volt: nem feszegetni a határokat és nem tenni fel olyan kérdéseket, amelyekre úgysem kapnak választ. Az okot nem tudta, de értékelte.
Ez a péntek azonban más volt. Miközben koszos egyenruháját vonszolta az öltözőbe, látta, hogy Nicky vár rá az egyik padon egy fekete ajándékzacskóval.
– Túlélted az első heted – szólalt meg. – Jól szórakoztál?
– Az egész nyár ilyen lesz?
– Nagyjából – felelte Nicky. – Legalább nem unalmas, mi?
Neil bedobta a cuccát az egyik szennyeskosárba, és ellenőrizte a szekrényét, hogy biztosan be van-e zárva. Mire megfordult, Nicky közvetlenül mögé állt. Neil felemelte a kezét, hogy arrébb lökje az útból. A másik számított erre, és az újonc nyitott tenyerébe nyomta a fekete táskát.
– A tiéd – szólt. – Andrew mondta, hogy nincs egy rendes göncöd oda, ahova megyünk. Megmondta, mi a méreted, én meg ezeket találtam neked. Királyak, higgy nekem!
Neil megütközve bámult rá.
– Hogy mi?

– Ugye nem felejtetted el a partinkat? Tessék.
Azzal Nicky Neil ujjaira akasztotta a papírtáska fülét. Az csak nézte ténykedését, és próbált visszaemlékezni, mikor kapott utoljára ajándékot valakitől, de nem járt sikerrel. Hogy az első alkalommal éppen Andrew-tól kap, zavaró volt.
Feszengését Nicky gyanakvásként értelmezte, és felnevetett.
– Nincs itt semmi csapda. Őszintén szólva, ez inkább értünk van, mint érted. Nem mutatkozhatunk nyilvánosan veled, ha úgy nézel ki, mint egy szakadt csöves. Már nem bántásból.
Kellett a fél-mexikóinak egy kis idő, mire rájött, hogy valami nem stimmel.
– Neil?
– Köszönöm – nyögte ki végre a megszólított, de még ő is kihallotta a bizonytalanságot a szóban.
Nicky csöndben tanulmányozta, de Neil nem volt hajlandó egyebet hozzáfűzni. Végül az unokatesó elintézte azzal, hogy meghúzta Neil haját, és így szólt:
– Kilenckor indulunk, okés? Javaslom, addig dőlj le egy kicsit, mert egész éjjel fent leszünk. Megvan a megfelelő kontaktunk, hogy pörögjön a buli hajnalig!
Nicky elvigyorodott, és újra meghúzta a tincset.
– Apropó, mára hanyagold őket! A kontaktlencséid, mármint.
Neil gyomra szaltót vetett.
– Kuss!
Nicky színpadiasan körbenézett, mintha leskelődők után kutatna.
– Nem, mintha akkora titok lenne. Bárki, akinek van szeme, láthatja a gyűrűket az íriszed körül és kitalálhatja, hogy lencsét viselsz. Már első nap kiszúrtam, de nem hittem, hogy csak divatból hordod, amíg Andrew nem mondta. És komolyan? Barna? Lehetnél ennél unalmasabb?
– Szeretem a barnát.
– Andrew nem – felelte Nicky. – Vedd ki!
– Nem.
– Légyszi. Senki sem fogja látni, csak mi, és mi már úgyis tudjuk, hogy nem igaziak. Ne hordd őket!
– Különben mi lesz? – így Neil.
Nicky hallgatása felért egy válasszal. Neil nem akart tudomást venni a figyelmeztetésről, de végül győzött a józan ész. Biztos volt benne, hogy fel tudná venni a harcot Andrew-val, de itt nem csak Andrew-ról van szó. Az iker egész csapatával tervezett kiruccanni innen vagy egy fél országnyi távolságra. Nicky csak próbált segíteni neki, hogy el tudjon lavírozni az este. De azért nem élte nagyon bele magát: tudta, ki mellé fog állni Nicky, ha eldurvul a helyzet.
– Kilenckor – nyomatékosította Nicky, majd miután nem kapott választ, otthagyta.
Neil adott neki pár percet. Amikor biztos volt benne, hogy az unokatesók már messze járnak, átkocogott a kampuszon a könyvtárig. Néhány órát a számítógépteremben ütött el a híreket böngészve, majd visszaindult a kollégiumba. Út közben szerzett magának egy kis vacsorát az egyetem három éjjel-nappalijának egyikében.
A koliszobája üresen állt. Mintha emlékezett volna, hogy Matt mondott valamit arról, hogy moziba megy Dannel. Azt nem tudta, Seth hol van, de szerencsére akkor is távol volt még, amikor eljött az ideje a készülődésnek. Egyedül volt, de azért ellenőrizte, hogy zárva van-e a bejárati ajtó, mielőtt összeszedte volna a ruháit. A hálón nem volt zár, ami eléggé bosszantotta, de szerencsére a fürdőszoba büszkélkedhetett eggyel. Oda zárkózott be.
Befejezte az öltözködést, és egy hosszú percig szemlélte a tükörképét. Nem teljesen tudta, mit is gondoljon az eredményről. Akárhányszor váltottak az anyjával személyazonosságot és nyelvet, egy dolog mindig ugyanaz maradt: beazonosíthatatlan ruhák, amelyekkel könnyen elvegyülhettek a tömegben. Neil kopott pólót, sima farmert és viseltes sportcipőt hordott, általában fakó színekben, amelyek még inkább segítették a beolvadásban.
Ez a szerelés a totális ellentéte volt az eddigieknek, és minden egyes darabja fekete. A könnyű cargo nadrágot úgy szabták, hogy jól illjen a nehéz bakancshoz. A felső hosszú ujjú volt és szűk, úgy nézett ki, mintha helyenként átszakították volna. Egy szénfekete belső réteg sejlett át a réseken és eltakarta Neil bőrét, de ő azért tucatszor végigfuttatta a kezeit az anyagon, hogy megbizonyosodjon róla, nincs rajta egy lyuk sem. Meggyőződése volt, hogy érzi a hegeket a vékony ruhán keresztül.
Már csak egy dolog maradt. Kavargott a gyomra idegességében, ahogy kivette a kontaktlencséit. Pislogott néhányat, hogy hozzászokjon a hiányukhoz, majd lehúzta a barna lencséket a vécén. Ahogy a tükörbe pillantott, elakadt a lélegzete. Több, mint egy éve nem látta az igazi szemeit, mivel minden nap már akkor berakta a lencséket, mielőtt kimászott volna az ágyból. Hűvös kék tekintete még világosabbnak tűnt fekete haja és ruhája kontrasztjában. Nem tudta sokáig nézni: az apja szemei voltak.
Neil összeszedte a ruháit és kilépett a fürdőből. Ahogy a háló felé fordult, hogy letegye a cuccait, megpillantotta Andrew bandáját a nappaliban. Andrew megint megbütykölte a zárat. Neil mérlegelte, mennyi kárt okozna új bakancsa vastag talpa a magánszféra-sértegető arcában, és tetszett neki a becslés eredménye.
Betette a mosatlant szekrénye alsó fiókjába, amelyet szennyestartó helyett használt. Mire megfordult, Andrew már a hálószoba ajtajában állt. A srác karbatett kézzel dőlt az ajtókeretnek és Neilt fürkészte. Neil megragadta az alkalmat, hogy maga is áttanulmányozza Andrew-t, elsősorban kifejezéstelen arcát. Ma színjózannak tűnt. Megfordult Neil fejében, vajon Andrew nem tudja, hogy mik a szabadlábra helyezésének feltételei, vagy egyszerűen nem érdekli?
Nem tudott kimenni, amíg az iker az útjában volt, szóval olyan közel állt meg hozzá, amennyire csak mert, és várta, hogy az mozduljon. Andrew ezt meg is tette, de csak hogy egyik kezével Neil felé nyúljon. Neil megfeszült, ahogy megérezte Andrew ujjait a nyaka hátsó részén, de a szörny csak le akarta húzni Neil fejét. Neil Andrew arccsontjára fókuszált, nehogy farkasszemet kelljen néznie a másikkal, és hagyta, hogy megvizsgálják íriszét.
– Még egy csepp váratlan őszinteség – szólalt meg Andrew. – Van valami különösebb oka?
– Nicky szépen kérte. Egyszer te is kipróbálhatnád.
– Ezt már megbeszéltük. Én nem kérek.
Még egyszer végigmérte Neilt, aztán elengedte.
– Megyünk.
Nicky egyből felderült, amikor beléptek a nappaliba, de lehervadt az öröm az arcáról, amint rápillantott Neilre.
– Ó, öregem! Neil, rendesen kicsípted magad! Ezt mondhatom, vagy ellenkezik a szabályokkal? Egyszerűen... fú. Aaron, ne engedd, hogy szétcsapjam magam ma este.
Andrew megállt Nicky mellett, elég ideig ahhoz, hogy zsebéből kihalássza a cigis dobozát. Meggyújtott egyet fittyet hányva a kollégiumszobákba felszerelt füstjelzőre, és Nicky arcába nyomta az öngyújtóját.
– Ne akard, hogy kinyírjalak – mondta.
Nicky védekezőn feltette a kezeit.
– Tudom.
– Valóban?
– Esküszöm – lehelte Nicky.
Andrew erre eltette az öngyújtót, és elhagyta a szobát. Kevin és Aaron a nyomában. Nicky vetett még egy utolsó rajongó pillantást Neilre, és kiment a hallba. Megvárta, míg Neil bezárja az ajtót, majd együtt, némán követték a többieket le a kocsihoz.
Neil hamarosan ugyanott találta magát, mint legutóbb: Aaron és Andrew közé szorulva a hátsó ülésen. Balhét várt, de ki-ki nekidőlt a saját ablakának, és mire kiértek az egyetem területéről, a testvérek már húzták is a lóbőrt. Neil nem tudott ilyen társaságban aludni, úgyhogy azzal ütötte el az időt, hogy számba vette, hányféleképpen alakulhatnak rosszul a dolgok az este során. Terjedelmes volt a lista.
Amikor a kocsi fényszórói először vetültek a columbiai lejárók tábláira, Nicky hátraszólt a válla fölött Neilnek.
– Felkeltenéd Andrew-t? Lehetőleg anélkül, hogy hozzáérnél.
– Hogy? – mormolta Aaron álmosan, felébredve Nicky hangjára.
– Nem emlékszem melyik kijáratot beszéltük, hogy az a rövidebb. Te?
Aaron válaszképpen átnyúlt Neilen, és meglökte Andrew vállát. A reakció azonnali és heves volt. Aaron idejében elkapta a kezét, de Neilnek nem volt hova mozdulnia. Andrew úgy belemélyesztette a könyökét a rekeszizmába, hogy Neil kétrét görnyedt. Aaron minden részvét nélkül ikertestvérére csettintett Neil feje fölött.
– Kijárat – eresztette bő lére kérését.
Andrew Neil hátára támaszkodva hajolt előre a két első ülés között. Csak figyelt, míg el nem hagytak egy táblát, és azt mondta:
– Még nem. Az lesz az, amelyikben van palacsintázó.
– Dél-Karolinában vagyunk – felelt Nicky. – Minden kijárat palacsintázóhoz vezet. Élsz még, Neil?
– Igen – krákogta az. – Asszem.
Andrew elengedvén Neilt visszavetődött a helyére. Neil sikeresen, egyik kezét a pólójához nyomva felült. Olyan érzés volt, mintha Andrew könyöke átlyukasztotta volna a testét. Rásandított először Aaronre, aki csak megvonta a vállát a szavak nélküli vádaskodásra, majd Andrew-ra is. Utóbbi nem viszonozta a pillantást, túlságosan lefoglalták a kezei. Maga elé emelte őket, de Neil egészen addig nem értette, mit bámul rajtuk, míg egy kocsi el nem haladt mellettük. A fényszórók világában meglátta, hogy Andrew ujjai remegnek.
– Nicky – szólt a tulajdonosuk.
Nicky hátrapillantott. Ő nem láthatta a remegést a sötétben, de azt észrevette, mit néz Andrew. Több sávot átvágott a kijárat felé.
– Mindjárt ott vagyunk.
– Húzódj le!
– De ez már a lehajtó.
– Most.
Nicky nem vitatkozott tovább. Lehúzódott a szinte nemlétező leállósávba olyan erősen fékezve, hogy Neil azt várta, mindjárt kisordódnak. Egy mellettük elhúzó autó hosszú dudaszóval adta tudtukra nemtetszését. Andrew kilökte az ajtót, kihajolt a kocsiból amilyen messzire csak tudott, és öklendezni kezdett az utat szegélyező gazra. Neil elég közel ült, hogy érezze Andrew erőlködéstől remegő testét. Úgy hangzott, mintha az iker nyelőcsöve épp miszlikbe aprítódna.
– Hol a morzsád? – kérdezte Nicky, amikor Andrew levegőhöz jutott.
– Már bevette őket – válaszolt helyette Kevin.
– Mindet? – kérdezte Nicky holtraváltan. – Jézusom, Andrew!
– Pofa be! – érvelt Andrew, majd köpött néhányat. Vakon tapogatózott Kevin fejtámaszáért, harmadik próbálkozásra meg is találta, és visszahúzta magát a kocsiba. – Csak érjünk oda.
Nicky tövig nyomta a gázt, de amikor elérték Columbia külvárosát, az éjszakai forgalom lelasította őket. Első megállójuk egy Sweetie's nevű étterem volt. A vacsorához már későre járt, de a parkolót tömve találták. Nicky kidobta őket az ajtónál, és továbbgurult, hogy helyet találjon. Négy csoport állt előttük asztalra várva. Andrew tett egy kitérőt a salátabár végén álló tálalóig, és két maréknyi morzsás zacskóval tért vissza. Kevin végig bámulta, ahogy Andrew módszeresen pusztította őket sorban, ő pedig egy nem sok jót ígérő pillantással jutalmazta ezért.
Még azelőtt végzett, mielőtt Nicky befutott volna. Pár perccel később végre kaptak egy bokszot hátul. Mielőtt a host távozhatott volna, Andrew belegyömöszölte az üres morzsás tasakokat a fickó kötényébe. A hostnak szeme sem rebbent erre az égbekiáltó arcátlanságra, csak elsétált, magukra hagyva őket a menüvel. Felszolgálójuk rögvest érkezett, de Nicky olvasatlanul adta át neki az étlapokat.
– Mi csak a fagylaltspecialitásért jöttünk – szólt.
– Semmi probléma – felelte az. – Máris hozom.
Nicky mosolya abban a pillanatban eltűnt, ahogy a lány felszívódott, és aggódó pillantással fordult Andrew felé. Az az arcát egyik kezébe temetve ült. A másik keze az asztalon feküdt, így még feltűnőbb volt a remegése. Hirtelen borzongás futott végig az egész testén. Összeszorított fogain át egy hosszú, mély lélegzettel próbálta átvészelni a dolgot.
Kevin kihúzott egy üveg pirulát a zsebéből, és az asztalra állította, félúton önmaga és Andrew között.
– Csak vegyél egyet!
Andrew tökéletes mozdulatlanságba dermedt, ahogy az üvegre pillantott.
– Kapd be!
Neilnek végre leesett.
– Elvonási tüneteid vannak.
Andrew válaszra sem méltatta.
– Rakd azt el, mielőtt lenyomom a torkodon!
Kevin fintorogva ugyan, de azt tette, amit mondtak neki.
Rövidesen megérkezett a fagylaltjuk. A pincérnő kiosztotta a tálakat, és egy halom szalvétát is helyezett az asztal közepére. Amint elment, Andrew türelmetlen kézzel dúlta szét a szalvétákat. Alattuk egy kupac zacskó hevert tele halványsárga porral.
– Ne az emberek előtt – figyelmeztette Aaron.
Andrew válasz helyett egyszerre két zacskót tépett fel, és a szájába ürítette tartalmukat.
Nicky oldalba bökte Neilt. – Kóstold meg a fagyit! Imádni fogod!
Neil engedelmesen belemerítette a kanalát az előtte álló halomba, de nem engedte, hogy Nicky vagy a kaja elterelje a figyelmét Andrew-ról. Az éppen begyűjtötte a maradék zacskókat, és bedugta az egyik zsebébe. Arckifejezéséből ítélve ez a mozdulat hiba volt. Kezének élét a szájára tapasztotta, és olyan hangosat nyelt, hogy Neil az asztal túlvégéről is hallotta.
Még egy perc kellett Andrew-nak, hogy visszanyerje nyugalmát és ehessen. Akármit is vett be, eléggé tompíthatta az elvonási tüneteket, mert mire befejezte az étkezést, újra visszatért higgadt önmagához. Amikor megérkezett a számla, Andrew Aaron felé lökte, aki egy kis köteg húszdollárost csatolt hozzá. Neil kifelé menet még visszanézett, először az emberekre, akik morzsás zacskókat vesznek a salátabárból, majd a felszolgálónőre, aki begyűjtötte a pénzt, amit otthagytak neki.
Rövid volt az út az étteremből az éjszaka végső úticéljáig. Az Eden's Twilight egy kétemeletes klub volt a főúttól néhány háztömbnyire. Az emberek sorban álltak, várva a bejutásra. Az ő ruháikra pillantva Neil szerelése hétköznapinak tűnt. A legtöbb férfi bőrt, a nők fele pedig fűzőt viselt, és mindkét nemen szép számmal voltak megtalálhatók a csatok és láncok.
Az unokatesókat nem rettentette el sem a sor, sem az öltözködési szokások. Nicky lehúzódott a padkánál, hogy kitegye őket. A két kidobó a bejáratnál kiegyenesedett jöttükre. Aaron egy olyan összetett kézfogással üdvözölte őket, amit Neil meg sem próbált feldolgozni. Az egyik őr elővett egy narancssárga bilétát a farzsebéből, és átnyújtotta Aaronnek, aki Nickynek továbbította. Ő a visszapillantóhoz rögzítette a kártyát, és elfurikázott, hogy leparkolja a kocsit.
Andrew szalutált a kidobóknak az ajtó felé menet, és megelőzve a sort, besétált a klubba. Kevin követte őt, Aaron pedig előreengedte Neilt.
A következő ajtó egyenesen az őrültekházába nyílott. A négyes egy asztalokkal dugig tömött emelvényen állt, amely az emeleten futott végig körbe. Lépcsősor vezetett le a zsúfolt táncparkettre. Valahonnan lépcsők indultak a második emeletre is, ami leginkább erkélyre hasonlított. A DJ-nek saját emelvénye volt, amely elemelkedvén a földtől, valahol a két szint között helyezkedett el. A falon hangszórók sorakoztak, mindegyike nagyobb volt, mint Neil maga, aki a csontjaiban érezte a belőlük áradó basszust.
Befejezte a bámészkodást, nehogy lemaradjon, és követve Kevint megkerülték a termet. Beletelt egy kis időbe, mire találtak egy asztalt. Tele volt ugyan poharakkal, de a székek szabadok voltak, így lecsaptak rá. Andrew eltüntette a poharakat, míg Aaron szerzett két további széket. Amint elhelyezkedtek, Andrew ujját Neil gallérjába akasztotta, annál fogva húzta a srácot a pultig.
Három csapos dolgozott épp, de Andrew kivárta azt az egy bizonyosat, akire szemet vetett. A fickó végre odaért hozzájuk, és könnyed mosolyt villantott Andrew-ra.
– Nahát, újra itt, Andrew? Ki a friss áldozat?
– Egy senki – felelte a szörny. – Nekünk a szokásosat.
A férfi bólintott, majd Neilhez fordult. – És neked?
– Én nem iszom – felelte ő.
– Akkor egy kóla – értelmezte a csapos, és nekiállt összeszedni a rendelésüket. Egy tálcányi itallal tért vissza. Andrew olyan könnyedén egyensúlyozott a tálcával, hogy Neilnek szöget ütött a fejében, hogy talán itt dolgozhatott korábban. Végezetül a pultos az üdítőjét is odagurította Neilnek, úgyhogy visszaindultak. Andrew vágta az utat maguknak, szabad kezével félrelöködve az útjába kerülő részegeket. Nicky az asztalnál várta őket, félrehajolt, hogy unokatestvére lerakhassa mögé a tálcát.
– Egs – kiáltotta Nicky, és mind ittak.
Neil gyorsabban a végére ért az üdítőjének, mint szerette volna. A többiek egészségtelen mértékkel ittak, és Nicky ilyenkor őt is unszolta. A cukortól csak szomjasabbnak érezte magát, a koffein pedig gyorsabban a fejébe szállt, mint gondolta. Akkor hagyott fel a kólázással, amikor a Millport Dingókhoz jelentkezett tavaly, azóta elszokott tőle. Amikor felállt, hogy segítsen Andrew-nak a második kör itallal, arra gondolt, inkább vízre vált, de a pultos már azelőtt kitöltötte az üdítőt neki, hogy szólhatott volna.
Andrew csomagocskái a Sweetie's-ből rögtön előkerültek, amint visszatértek az asztalhoz. A szörny megrázott egyet Neil felé gúnyos invitálással. Mivel Neil válaszul csak bámult rá, egy kaján mosoly kíséretében osztotta ki a csomagokat a többiek között. Még Kevin is vett egyet, amit Neil valamiért nagyon kiábrándítónak talált.
– Császármorzsa – magyarázta Nicky, miközben feltépte a saját tasakját. – Hallottál már róla? Egyszerre van cukor és só íze, és felpörget egy rövid időre. Biztos nem kérsz?
– A drog ökörség.
– Au – szólt bele Andrew hideg mosollyal. – Milyen ítélkező.
– Nem fogok azért bocsánatot kérni, mert úgy gondolom, hülyeséget csináltok.
– Te vagy a becsületesség mintaszobra? – gondolkodott hangosan Andrew. – Most a gyötrőn válladra nehezedő álszentséged miatt próbálsz belém rúgni?
– A becsületesség azoknak való, akiknek nem jut eszébe jobb.
– Nyugi-nyugi – szólt közbe Nicky, és közben kiosztotta a shotokat az asztalon. A csapos erre a körre öntött egy kis üdítőt egy rövides pohárba, ezt Nicky Neil elé állította.
– A morzsa nem rossz. Csak izgisebbé teszi az éjszakát. Gondolod, Kevin kockáztatná a jövőjét egyetlen buli miatt?
– Milyen jövőt? – kérdezett vissza Neil.
Kevin sötét pillantást lövellt felé, de Nicky közbelépett, mielőtt válaszolhatott volna.
– Legalább igyál velünk, ha a morzsapartit kihagyod! – mondta, és nyitott zacskóját fogta az egyik, rövidjét a másik kezében. – Háromra!
Kár lett volna vitatkozni, mikor a többiek nyaralni küldték a józan eszüket, úgyhogy Neil némán felemelte poharát. Nicky beszámolt, és ő is felhajtotta italát. Ahogy legurult az ital a torkán, tudta, hogy súlyos hibát követett el.
A kólája eddig is tele volt cukorral, de ez a shot minden határon túlmenően az volt; az utóíze viszont nem édes volt. Neil próbált talpra állni, de Andrew a hajánál fogva penderítette vissza a helyére. A durva csavarástól furcsa szögben bukott hátra a feje, miközben Andrew a kezét az asztallapra nyomta. Neil a másik kezével próbálta támadója ujjait lefeszegetni a sajátjairól, de Nicky elkapta a csuklóját.
– Rájöttél, mi? – kérdezte Andrew. – Egy idióta vagy.
– T...te... – fröcsögte Neil.
– Azt gondoltad, biztonságban vagy, csak mert magadnak rendeled az italt? Roland tudja, mit jelent, ha külsőst hozunk ide.
Próbálta kicsavarni a kezét Andrew-é alól, de az figyelmeztetően hátrarántotta a fejét. A forróság villámcsapásként nyilallt Neil nyakába. Felszisszent a fájdalomtól, és nyugton maradt. Andrew lecsusszant a székéről, és Neilhez hajolt. Ránehezedett prédájára, míg ellenőrizte annak szemeit.
– Mindjárt – jelentette. – Adj neki egy percet, míg igazán beüt! Addig is, miért nem mész egy kicsit szórakozni? Fiatal az éjszaka!
Neil nem látta, mikor állt fel Aaron. Mindenesetre amikor Andrew elengedte, ő már ott várt Neil mögött. Neil gyilkos szándékkal nyúlt Andrew felé, de Aaron megragadta széke támláját, és olyan erősen rántotta hátra, hogy fel is buktatta. Forgott a világ Neil körül, mikor a padlóra esett. Amikor Aaron megpróbálta talpra állítani, Neil felé ütött, de elhibázta. Érezte, ahogy a drog kezdi átvenni az irányítást. A szíve erősebben dübörgött, mint a hangszórókból áramló basszus, szinte szétvetette a testét.
Nicky és Aaron együttes erővel tudta csak Neilt felállítani, majd elvonszolták az asztaltól. A srác többször megbotlott, mert képtelen volt érzékelni a talajt a lába alatt. Megpróbálta kirángatni magát Aaron szorításából, de ez egészen addig nem sikerült neki, amíg el nem értek a tánctérre vezető lépcsősorhoz. Akkor Aaron előzetes figyelmeztetés nélkül elengedte. Neil lebucskázott a lépcsőn, csak Nickynek köszönhette, hogy nem zuhant. Az unokatesó egyik karját a derekán tartva húzta egyre mélyebbre a vonagló tömegbe.
A pacává mosódó testek és fények émelyítő érzéssel töltötték el. Véres karmolásokat ejtett Nicky karján, ahogy próbált kiszabadulni. De az nem engedte, amíg el nem érték a táncparkett közepét. Ott magához húzta Neilt, és ujjait az állára helyezte, hogy hátradöntse a fejét.
A csókja keményebb volt, mint Neil várta, és nem csak nyelv volt benne. A vodkán túl, amit Nicky megosztott vele, a császármorzsa erős édes ízét is felfedezte. Neil nem akart nyelni, de az anyag túlságosan mart ahhoz, hogy a szájában tartsa.
– Mi így játszunk – magyarázta Nicky az ajkai között. – Ne állj ellen, ha túl akarod élni!
– Baszd meg! – morogta Neil.
– Sok szerencsét, Neil.
Nicky elengedte és felszívódott a zsúfolt tömegben túl gyorsan ahhoz, hogy Neil követni tudja. A támasz hirtelen eltűnt, így elesett. Nem érezte a lábait. Komoly erőfeszítéseket igényelt, hogy felguggoljon, onnan pedig még néhány idegent, hogy felsegítse. Neil kihasználta a lendületet, hogy elbotorkáljon valamerre, de nemigen tudta, merre is kéne igyekeznie. Nem látta a kijáratot az embereken át, főleg így, hogy a fények is folyamatosan villództak körülötte.
Egy kezet érzett a csípőjén, ami meglökte. A lökéstől kiszakadt ugyan a tömegből, de a hátsó falon csapódott. Andrew vállát a fekete falnak döntve támaszkodott, épp kartávolságon kívül. Neil szerette volna kitépni a szívét, de minden erejét be kellett vetnie, hogy egyáltalán állva tudjon maradni. Igyekezett inkább összes dühét a pillantásába sűríteni.
– Micsoda hálátlanság – így Andrew. – Drágák voltak azok az italok.
– Gyűlöllek.
– Húzz sorszámot, és állj a sor végére! Nem okoz álmatlan éjszakákat.
– Ne aludj, mert ki foglak nyírni!
– Valóban? – kérdezte Andrew. – És magad csinálod, vagy fizetsz valakinek, hogy elvégezze a piszkos munkát? Nyilvánvalóan van nálad elég pénz, hogy rábízhasd egy profi verőlegényre. Az ember eltűnődik, hogy egy magadfajta senki mit kezdhet ekkora vagyonnal.
– Az utcán találtam.
– Tééényleg – húzta el a szót Andrew. – Ezért nem költöd semmire, vagy csak szeretsz úgy kinézni, mint egy hajléktalan? Megosztod a csapatot, tudod-e? A legtöbben azt hiszik, nincstelen családból vagy, mint Dan. Renee jobban tudja. És én is. Szerintem inkább olyan vagy, mint mi.
Közelebb hajolt, úgy formált minden egyes szótagot.
– Szökevény.
Ha Neil józan lett volna, megacélozta volna magát a szó hallatán. Így, hogy a császármorzsa ott lüktetett az ereiben, és dühös zene püfölte a testét ízekre, nem tudta elrejteni szeme rebbenését.
– Törődj a magad dolgával!
– Ma Törődjünk Neil Dolgával Este van – felelt Andrew. – Nem tűnt fel? Mutass végre valami valódit, különben nem maradhatsz!
– Ez nem a te csapatod. Nincs beleszólásod.
– Ne kísérts, hogy bebizonyítsam! Mi lenne, ha felhívnám a rendőrséget, és megkérném, nézzenek utánad rendesen? Gondolod, találnának valami érdekeset?
– Ez csak üres fenyegetés – így Neil. – Pont neked tenne ilyen szívességeket a rendőrség?
– Ismerek egyet, aki igen – felelte Andrew. – Ha felhívnám, hogy találtam egy igazán problémás gyereket, minden mást félretenne. Mennyire hűlt ki a nyomod?
– Kussolj! Miért nem hagysz lógva?
– Mert nem tetszik, ahogy ránézel – felelte Andrew. – Az Edgar Allan a mi kerületünkben van, és te az én csapatomban. Te, egy tudatlan senki Arizónából, akin valahogy mégis megakadt Kevin szeme. Te, tetőtől talpig hazugság, egy táskányi pénzzel, aki Kevinre és Rikóra veri. Érted már?
Értette, de legalább olyan zavarodott volt, mint amilyen dühödt.
– Nem vagyok tégla. Szórakozol velem?
– Bizonyítsd be! – szólt Andrew. – Kapsz egy percet, hogy átgondold. Gondold át, mennyit akarsz játszani a türelmemmel! Majd jövök.
Andrew ellökte magát a faltól, és eltűnt a tömegben. Neil nézte, ahogy távolodik, és a falba kapaszkodva megindult. Nem tudta, melyik irányban lesz az ajtó, de úgy gondolta, ha találna egy lépcsősort, ami kivezet a tánctérről, kiötölne valamit. A túlélése azon múlt, kijut-e a klubból, amíg még tud magáról.
Végre kiszúrt egy lépcsőt egy a testek közötti hézagon át. Megindult arrafelé, de megállt, amikor meglátta, hogy Nicky sétál le rajta. Nicky a vállánál fogva tolta őt vissza a tömegbe, nem törődve Neil törekvésével, hogy kiszabaduljon. Ez a csók rosszabb volt, mint az előző, Neil a szájától lefelé elzsibbadt.
Az éjszaka további része színes fények kavalkádjába veszett.


Következő fejezet erre!

TFC 6. fejezet

Neil maga mögött hagyta a valóságot, amikor belépett Dan szobájába. Egy hónap Andrew hibbant bandájával és egy lobbanékony Wymackkel majdnem visszafordíthatatlan károkat okozott a Rókákról alkotott képében. Erre most édes jeges teát kortyolgat és a Renee által otthonról hozott sütiket majszolja. Még egyszer utoljára rákérdeztek a bunyóra, de amikor Neil kikerülte a válaszadást, nem erőltették tovább. A lányok épp a jótékonysági programokról beszélgettek, amelyekben azt akarták, hogy a Rókák is részt vegyenek az ősszel.
Dan Matt vállának dőlve ült, ujjait összekulcsolva az övéivel, és bólogatott, ahogy Renee az ujjain vezette a felsorolt ötleteket. Most, hogy Andrew eltűnt a képből, elég barátságosnak tűnt, de Neil azért megjegyezte magának, hogy vele nem érdemes packázni. Kemény fából faragták, mondta volna az anyja. Szüksége is van rá – gondolta Neil – egy ilyen alja banda vezetéséhez.
A szobatársa, Renee egy rejtély volt. A Rókák végzős kapusa állig érő világos fehér hajának alsó három centimétere különféle pasztellszínekre volt festve. Elég izgalmas frizura, hogy elidőzzön rajta az ember tekintete, de meglehetősen furcsa, ha együtt nézzük a szolid sminkkel, visszafogott ruhákkal és a finom, ezüstkeresztes nyaklánccal. Nicky a csapat tündérének hívta. Neil a lány beszédét hallgatva meg tudta érteni. Ötlete sem volt, mi alapján került be a Rókák második esély jellegű bandájába.
Wymack ötkor hívta őket azzal, hogy Seth és Allison útban vannak a repülőtérről. Épp a poharaikat tüntették el, amikor Nicky megjelent Neilért.
– Mérni fogom az időt – mondta Dan, az óráját mutatva Nickynek. – Tudom, meddig tart innen a pályára jutni, főleg veled a volán mögött. Egyenesen odaviszed, értve vagyok?
Nicky leintette.
– Bízz már kicsit az emberben, Dan!
– Az Renee dolga, nem az enyém. Az enyém, hogy biztos legyek abban, hogy az évet tíz működőképes testtel kezdjük.
– Nem mintha ki akarnánk nyírni.
– Kevin már próbálkozott – mutatott rá Matt.
– Á, az csak szeretetből volt – Nicky Neil felé intett a fejével. – Mehetünk? Úgy érzem, mintha nem látnának itt szívesen.
Nem várt rá, hanem eltűnt a folyosón. Amikor Neil kilépett a lányok szobájából, Nicky már a lépcső felé kocogott. Sietnie kellett, ha utol akarta érni. Nicky csak a lépcsőnél lassított le, majd eltúlzott kíváncsiságot mímelve megemelte a szemöldökét.
– Szóval beszélsz franciául.
– Igen – mondta Neil.
Nicky egy kicsit kivárt, hátha magától folytatja.
– Miért pont francia?
– Az anyám családja francia. – Ez egy olyan hazugság volt, amelytől brit édesanyja valószínűleg forgott volna homokos sírjában. – Nem sok választásom volt, melyik nyelvet tanuljam a suliban. Kevin hol tanulta?
– Nem tudod? – lepődött meg Nicky. – Tudtad, hogy meg fog érteni.
– Egyszer hallottam beszélni – így Neil.
– Jean tanította meg – mondta Nicky. – Jean Moreau...? A Hollók Marseille-ből importált hátvédje. Szoros volt a kapcsolatuk Kevinnel, és stikában megtanította franciául. Hé, esetleg taníthatnál néhány jó pasizós szöveget. Kevin nem hajlandó.
– Szinte biztos vagyok benne, hogy olyasmiket nem tanultam, amiket te mondani akarnál.
– Micsoda pazarlás – panaszkodott Nicky.
Andrew a kocsinak támaszkodva várt rájuk. Kevin már helyet foglalt az anyósülésen, Aaron pedig a hátsón ült egymagában. Andrew Neil és az ajtó között állt, így Neilnek meg kellett torpannia előtte. Nicky folytatta útját az autó körül a vezetőülésig, Neilt Andrew nem létező kegyelmére bízva.
– Megvártál minket – szólt Andrew meglepetést színlelve. – Egy hazug, aki olykor őszinte. Így az emberek sosem tudhatják... Nagyon hatásos. Én már csak tudom. Én is ezt csinálom, mint láthatod. Na, gyerünk akkor! Csak utánad.
Neil bemászott a hátsó ülésre. Andrew követte, beszorítva Neilt maga és testvére közé. A motor ekkor már duruzsolt. Amint Andrew becsapta az ajtót, Nicky kilőtt, mintha az aszfaltot is magával akarná vinni. Neil automatikusan a biztonsági öve után nyúlt, de az egyik iker épp azon ült.
Andrew úgy terpeszkedett, hogy az ő oldalának nyomódjon.
– Mindazok után, amit érted tettünk, te kikezdesz velünk? Szégyelld magad, Neil!
– Te kezdtél ki velem egy hónapja – felelt amaz. – Ha véget akarsz vetni neki, hagyj békén!
– Szeretek harcolni. Csak kellemetlen, amikor edzőbá, Abby és a többi minden lében kanál elkezd picsogni. Légy tekintettel másra!
– Te légy tekintettel másra, és ne piszkáld a cuccaimat!
– Egyáltalán honnan tudod, hogy mi voltunk? Talán Matt volt. Ártatlan, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője? Ez az exyben nem így működik.
– Mégsem tagadod.
– Úgysem hinnél nekem.
– Azt sem hiszem el, amit kérdezel.
– Akkor hidd el ezt, Neil: rám nem tudsz pórázt tenni. Ne is hidd azt, hogy meg tudod tenni, oké? És ne légy akkora hülye, hogy másoknak azt mondod, sikerülhet. Veszélyes. Azt éred el vele, hogy össze akarlak roppantani.
– Te? – feleselt Neil. – Nem fog összejönni.
Andrew mosolya még szélesebb lett.
– Óóó, ez izgalmas kihívásnak ígérkezik. Jaj, anyuci, szabad?
– Az anyád halott. Ne hidd, hogy érdekli, mit csinálsz!
– Biztos vagyok benne, hogy sosem érdekelte – felelt Andrew. – Valószínűleg megsértődne a halál-dolog miatt, mondjuk szerintem az inkább mókás volt. De igazad van.
Tenyerével a homlokára csapott, mintha valami nyilvánvaló most esett volna le neki.
– Azt csinálok, amit akarok. Vedd úgy, hogy hivatalosan meg vagy hívva, te kis hullajelölt. Elviszlek magunkkal Kolumbiába most pénteken.
Elengedte Neilt, és öt kinyújtott ujján át rámeredt.
– Öt napod van, hogy megismerd a többieket. Öt nap teli gyakorlással és az edzőbá nevetséges csapatépítő hülyeségével. Aztán pénteken rajtunk a sor. Megtudod, milyenek vagyunk a pályán kívül.
– Elviszünk vacsizni – szólt közbe Nicky a válla fölött. – Régen Kolumbiában éltünk, úgyhogy ismerjük a legjobb helyeket. Sőt mi több, van egy saját kecónk, úgyhogy nem kell azon aggódni, hogy hogyan vezessünk vissza részegen vagy fáradtan. Nagy durranás lesz!
– Nem iszom és nem táncolok – mondta Neil.
– Nem probléma – vágta rá Andrew. – Kevin sem táncol többé, én meg soha nem is táncoltam. Ihatsz üdítőt és beszélgethetsz velünk, amíg a többiek hülyét csinálnak magukból. Nem fogjuk tudni végigcsinálni ezt az évet ezzel a kis félreértéssel köztünk, úgyhogy kiveszünk egy éjnyi szabit, hogy kibogozzuk.
A "kibogozni" furcsa szóválasztás. Neil tudta, előbb kötné fel magát egyikük, mint hogy jól kijöjjenek egymással, és biztos volt benne, hogy ezt Andrew is így gondolja. Egyértelmű, hogy az iker azt várta, ő hátrál meg előbb.
Neil tudta, hogy meg kéne, de már késő volt. Be akarta bizonyítani, hogy nincs igaza, akármilyen hülye ötlet volt ez.
– Megyek, ha megígéred, hogy soha többé nem nyúlsz a cuccaimhoz.
– Milyen birtokló – jegyezte meg Andrew.
– Hogy ne volnék? – így Neil. – Minden dolgom belefér egyetlen táskába.
Andrew ezen elgondolkodott, majd eszelős vigyorral válaszolt.
– Oké. Egy éjszaka velünk, és nincs több betörés. A péntek jó móka lesz!
Neilnek erős kétségei voltak.
Jó egy perccel előbb értek a stadionhoz, mint a törvény betartására hajlamosabb csapattársaik. A járdán várakoztak, míg Matt furgonja is befutott. Amint a felsőbb évesek leparkoltak és kiszálltak, Andrew Neilre bökött.
– Ni, egy darabban.
– Vérzel valahol? – kérdezte Matt.
– Semmi létfontosságú – felelt Neil.
Renee lépett közbe, mielőtt a barátai reagálhattak volna.
– Miért nem várunk odabent Seth-re és Allisonra? Még van egy kis időnk, és kissé meleg van idekint.
– Talán autóbalesetet szenvednek, és nem érnek ide – ötletelt Nicky reménykedve.
– Komolyan, Nicky? – feddte meg Renee. – Ilyennel nem illik viccelni, nem gondolod?
Gyengéden mondta egy leheletnyi mosollyal az arcán, de Neil így is érezte a helytelenítést. Finomabb, mégis valahogy halálosabb volt, mint a rosszalló tekintetek, amiket Matt és Dan küldtek Nicky felé - talán mert olyan édesen csalódott volt Nicky viselkedése miatt. Az lesütötte a szemét, és kelletlenül megrántotta a vállát.

– Gyerünk – mondta Dan, és elvezette őket az öltözőkig.
Wymack és Abby a társalgóban ültek a házimozi előtt, amikor a csapat betoppant. Dan idegességét őszinte melegség váltotta fel, ahogy üdvözölte kettejüket. Andrew bandája egyenesen az egyik kanapé felé vette az irányt, míg Matt a másikon várt a lányokra. Neil egy széket választott, amelyről szemmel tarthatott mindenkit. Miután Renee üdvözölte a párost, csatlakozott Matthez a kanapén, maguk között hagyva egy helyet Dannek. Utóbbi egy kicsit tovább maradt Wymackkel, éppen élénk beszélgetésbe merültek a nyári nemzetközi ligáról.
Majdnem húsz perc telt el, mire végre megérkezett a maradék két Róka is. Neil rögtön érezte, hogy megváltozott a hangulat, ahogy kivágódott az ajtó. Megfigyelte társai reakcióját, és magában négyfelé osztotta a csapatot: Danék hárman, Andrew-ék négyen, az új érkezők és önmaga.
Seth Gordon lépett be először egy nagy adag viselkedési probléma társaságában. Nem tűnt boldognak, hogy egy hónapos szünet után újra láthatja a többieket, és épp csak odamorrantott valamit a felnőtteknek köszönésképpen. Szánt rá egy másodpercet, hogy morcosan Neil képébe bámuljon, de ez volt minden. Ledobta magát az egyik üres székre; az egész gyerek csak egy pár hosszú láb és fekete dühfelhő volt. Az ajtót szuggerálta, várva társa érkezését.
Allison Reynolds pár pillanattal maradt el mögötte. Megállt az ajtóban, csak hogy fenyegető pillantást vethessen a szoba túlvégébe, bárdolatlan csapattársára. Neil látott fotókat Allisonról, miközben a Rókák után böngészett, de a lány így is érdemelt egy plusz pillantást. A Reynoldsok milliárdosok voltak köszönhetően világklasszis luxusszállodáiknak. Allison modern kori hercegnőként nőtt fel, afféle hírességként családja ügyfeleinek körében. Az a hír járta, hogy a lányt kitagadták az örökségből, amikor az exyt és a közönséges állami iskolákat választotta a családi vállalkozás helyett, de ennek ellenére is úgy nézett ki, mint egy kifutósztár. Mindenki más farmerban volt, leharcoltan a költözés miatt. Allison úgy nézett ki, mint aki máris kész a következő fotósorozatára tökéletes platinaszőke loknijaival, tűsarkúban és simulós ruhájában.
– Mi is örvendünk nektek – mondta Wymack szárazon.
Allison az edzőt kihagyva bólintott Abbynek.
– Túlélte a nyarat.
– Hála a magasságosnak! – felelt Abby. – Semmivel sem lett könnyebb, az biztos.
Allison végigfuttatta a pillantását a szobán, szája megvetően rándult, amikor kiszúrta Andrew csapatát. Majd megállapodott a tekintete Neilen, látványosan tanulmányozta őt egy percig.
– Melléd ülök – határozta el magát.
Átszelte a szobát, és Neil székének karfájára ült. Nem lehetett valami kényelmes azon a csöppnyi helyen, a srácra kellett dőlnie, hogy megtartsa egyensúlyát. Átkarolta Neil vállát, hogy le ne csússzon, és keresztbe fonta lábait. A mozdulattól a ruhája feljebb siklott, kivillantva feszes, napbarnított combját.
Neil a szeme sarkából látta ezt, de tekintetét Allison arcán tartotta. Arca égni kezdett anyja pofonjainak emlékétől. Szökevényként élve nem volt idő barátokra vagy párkapcsolatra, de ez nem vette el Neil kedvét attól, hogy megnézze a lányokat, amikor idősebb lett. Anyja figyelő tekintetét nem kerülte el a bámészkodás és az egyre növekvő szétszórtság. Félve, hogy egy nevetséges diákszerelem miatt kikotyogja titkukat, úgy megverte, mintha puszta kézzel kiirthatná belőle a hormonokat. Néhány év ezzel az átnevelő technikával, és Neil végül leszűrte a tanulságot: a lányok túl veszélyesek, nem érdemes lepaktálni velük. Allison gyönyörű volt, de tiltott gyümölcs.
– Arrébb ülhetek, ha ide szeretnél ülni – ajánlotta fel.
– Nem, köszi, így jó – mosolygott a lány, de volt valami önelégült benne, talán mert Seth úgy bámulta őket, mintha a pillantásával gyilkolni tudna. Allison Wymackhez fordult, és türelmetlenül csettintett az ujjával.
– Ugye nem fog sokáig tartani? Hosszú volt a repülőút, elfáradtam.
– Miattatok állunk – mondta Wymack, majd Neilre bökött.
– Első napirendi pont: Neil Josten, az új cserecsatárunk. Akarsz valamit mondani?
Neil megrázta a fejét, Wymack hüvelykjével Allisonra és Seth-re mutatott.
– A többiekkel már találkoztál, ők pedig: Seth Gordon, kezdő csatár és Allison Reynolds, a védekező osztónk. Kérdés, panasz, óhaj-sóhaj? Valaki?
Seth dühösen Neilre szegezte az ujját.
– A kurva nagy panaszom...
Neil úgy sejtette, ezt a vitát már lefolytatták Wymackkel, mivel az edző úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna.
– Rendben, akkor menjünk is tovább. Abby?
Abby felállt, és összetűzött papírkötegeket osztott ki nekik.
– A szokásos unalmas papírok. Írjátok alá a megfelelő helyeken, és holnap az első dolgotok legyen visszaadni nekem! Amíg nem iktattam őket, nem játszhattok.
– A nyári edzések 8:30-kor kezdődnek. Élvezzétek ki a későn kelést, ugyanis a félév kezdetén áttérünk 6:00-ra! Az edzőteremben találkozunk. Ismétlem, az edzőteremben találkozunk. Ha azért késtek, mert ide jöttek ahelyett, a lábamat a szátokba adom. Csak egy hónapig voltatok távol, ne kábítsatok azzal, hogy nem tudjátok hogy szokott ez menni!
– Igenis, edzőbá! – felelt a csapat kórusban.
– Az eü vizsgálat még ma meglesz, mielőtt elmennétek. Andrew, te mész először. Seth, te vagy a második. A többiek húzzanak sorsot vagy bánom is én. Ne is álmodjatok róla, hogy leléptek, mielőtt Abby megnézett volna titeket!
Beszéd közben morcos pillantást vetett az ikrek bandájára. Andrew és Nicky előkapták ártatlan pillantásukat, amit senki nem hitt el nekik.
Abby Kevin mögé állt, míg Wymack hezitált. A férfi a papírhalomért nyúlt, amely lefordítva hevert mellette.
– Utolsó napirendi pontunk mára a beosztás.
– Máris? – hökkent meg Matt. – Még csak június van.
– Dátumaink ugyan nincsenek, de az ESZB eszközölt némi változtatást, amitől az idei tavasz utólag gyerekjátéknak tűnik. A kerületünkben minden edzőt egyesével figyelmeztettek, hogy próbáljuk meg uralni a helyzetet, mert lehet, hogy csúnya lesz.
– Lehet annál rosszabb, mint az a sok szar, ami tavaly ömlött ránk? – kérdezte Seth.
Matt az ujjain számolta.
– Betörések, fenyegető telefonhívások, őrült újságírók, vandálok...
– A személyes kedvencem az volt, amikor valaki feljelentett a rendőrségnél, hogy droglabort csináltunk a koleszból – csatlakozott Dan is savanyúan. – Rendőrségi razzia? Felbecsülhetetlen.
– A halálos fenyegetések is elég kreatívak voltak – szólt Nicky. – Talán ezúttal továbbmennek, és tényleg megölik valamelyikünket. Szavazzunk! Szerintem Seth legyen a szerencsés.
– Kussolj, buzeráns! – vágott vissza az említett.
– Nem szeretem ezt a szót – szólalt meg Andrew. – Ne használd!
– Azt akartam mondani, hogy "Baszd meg, kretén!", de akkor nem tudtátok volna, melyikőtökhöz beszélek.
– Egyáltalán ne beszélj hozzánk! – javasolta Aaron. – Úgysem mondasz soha semmi értelmeset.
– Elég legyen! – vágott közbe Wymack. – Nincs időnk a pitiáner hülyéskedésetekre idén. Új iskola került a körzetünkbe.
Neil Kevinre pillantott, aki fehér arccal, merev tartással bámult előre. Hogy szuszakolsz be négy férfit egy kanapéra? Andrew bandája összenyomódva ült, Kevinnel és Andrew-val középen. Gyógyszer ide vagy oda, Andrew nem mulasztotta el észrevenni, ahogy Kevin megfeszült, de hála a bogyóknak ezt viccesnek találta. Felvigyorgott Kevinre, de Wymack mondanivalója letörölte arcáról a mosolyt.
– Az Edgar Allan délre jön.
A sokk elhallgattatta a csapatot, de nem sokáig.
– Ilyen nincs! – csattant fel Dan. – Ez nem vicces, edzőbá.
Seth láthatóan nem így gondolta, mert éktelen hahotába kezdett. Aaron, Nicky és Matt egymást túlkiabálva követeltek magyarázatot. Allison olyan éleset sikkantott megrökönyödésében, hogy Neilnek csengett tőle a füle. Renee, Neilhez hasonlóan Andrew-t fixírozta, Kevin nem szólt semmit.
Wymack megpróbálta elmagyarázni az ESZB szemszögéből a dolgot, de továbbra sem vette le a szemét Andrew-ról. Nem tartott sokáig, hogy a csapat észrevegye, mi tereli el a figyelmét. A lárma lassan elült, és Andrew mosolya visszatért. Ezúttal az összes fogát is látni engedte. Andrew-t a gyógyszerek feldobták, de rossz természetét nem törölték el. Neil tudta, mit jelent ez a mosoly, és lélekben felkészült a kitörésre.
– Hé, Kevin! – kezdte Andrew. – Hallod ezt? Valaki nagyon hiányol téged.
– Az ESZB-nek nem szabadott volna belemennie – felelt Kevin olyan halkan, hogy Neil inkább csak hallani vélte.
– Mondtad, hogy eljön érted.
– Nem gondoltam, hogy így.

– Hazug – ítélt Andrew, mire Kevin összerezzent.

Az iker oldalra fordult ültében, hogy jobban lássa Kevint, ezzel háta Nicky oldalának nyomódott. Ő elhajolt megháborodott unokatestvérétől, öklei kifehéredtek, ahogy a kanapé karfáját szorította. Andrew vagy nem érezte, vagy nem érdekelte, milyen kellemetlenséget okoz Nickynek. Minden figyelmét Kevinnek szentelte, aki úgy nézett ki, mint aki mindjárt rosszul lesz, de a pániktól azért messze állt. Andrew-nak nem okozott gondot értelmezni, honnan veszi látszólagos lelkierejét.

– Te tudtál erről – jelentette ki. – Mióta? Egy nap, két nap? Három, négy, öt?

– Az edzőbá elmondta, amikor jóváhagyták. Májusban.

– Május. Majrés május. Huston, baj van! Day, baj van! Azért kíváncsi volnék, Kevin Day, mikor tervezted elmondani?

– Én mondtam neki, hogy ne tegye – szólt közbe Wymack.

– Az edzőbát választottad helyettem? – kérdezte Andrew nevetve. – Óóóó, anyám! Kivételezés, csalás, árulás, milyen ismerős! Azok után, amit érted tettem...

– Andrew, hagyd ezt abba! – figyelmeztette Abby.

– Segíts! – kérte Kevin, majdnem suttogva.

Andrew csettintett a nyelvével, és oldalra döntötte a fejét.

– Segítsek? Segítsek valakinek, aki egy hónapon át az arcomba hazudott? Hogyan?

– Maradni akarok – mondta Kevin. – Újra megkérlek: ne engedd, hogy elvigyen!

– Te vagy az, aki igent mondana neki – emlékeztette Andrew. – Tán elfelejtetted.

– Kérlek.

– Tudod, mennyire utálom ezt a szót.

Kevin lebámult az ölében összekulcsolt kezeire, a kézfején húzódó heget nézte. Neil csak futólag látta eddig, mert nem akarta, hogy Kevin rajtakapja, amint bámulja. Girbegurba, egyenetlen vonalként éktelenkedett a vékony csontokon. Ahhoz képest, hogy Riko törte el a karját, nem lehetett tiszta törés. Andrew egy hatalmas sóhajjal tartotta oda a kezét, eltakarva Kevin elől a heget.
– Nézz rám! – mondta.
Kevin ráemelte üldözött tekintetét. Neil nem értette, hogy mosolyoghat Andrew ezen az üres tekinteten, a gyógyszerek ellenére sem. Ő maga a szoba túlvégéből is érezte Kevin kétségbeesését, és ez olyan ismerős volt számára, hogy azt hitte, menten kidobja a taccsot.
– Minden rendben lesz – mondta Andrew. – Megígértem, nem igaz? Tán nem hiszel nekem?
Beletelt egy kis időbe, de végül Kevin láthatóan megnyugodott. A halálfélelem lassan eltűnt a tekintetéből, ahogy feltöltődött az erővel, amit Andrew nyújtott neki. Elképesztő volt az a rendíthetetlen bizalom, amelyet iránta érzett. Hogy miért gondolhatta Kevin azt, hogy egy elmezavart törpe meg tudja védeni egy ilyen tébolyult családtól, mint a Moriyamák, Neil nem érte fel ésszel. Le kellett volna ennek nyűgöznie, de csak keserűséget érzett. Nagyot nyelt, hátha az enyhíti a gyomrában felgyülemlő savat, és elfordította a tekintetét.
Wymack még egy percig tanulmányozta őket, aztán bólintott.
– Az ESZB még e hónapban megteszi a hivatalos bejelentést. Beleegyeztek, hogy megvárják, míg mindegyikőtök megérkezik, és így könnyebben megvédhessünk titeket. Ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenkedhettek. Chuck – ő a rektorunk, Charles Whittier, Neil – megújította a rendeletet, miszerint a riporterek rendőri kíséret nélkül nem tartózkodhatnak az egyetem területén. Kétszer annyi kampuszrendőrrel fogtok találkozni, és szeretném, ha mindegyikőtök elmentené a telefonszámukat, biztos ami biztos. Megértettük egymást?
Neilnek ugyan nem volt telefonja, de ő is együtt zengte a kórussal:
– Igen, edzőbá!
A szoba elcsöndesült, Neil volt az, aki ezt elsőnek megelégelte.
– Van még valami, edző, vagy végeztünk?
– Ez fontos dolog – szólalt meg Dan. – Mindent megváltoztat, úgy látom, nem érted.
– Neil már akkor rájött, amikor Kevin is – felelt helyette Wymack. – Már megbeszéltem vele, úgyhogy ért mindent. És nem, ennyi volt. Abby, innentől a tieid. Tégy velük akaratod szerint.
Neil talpra pattant, és hátra sem pillantva megindult az ajtó felé. Dan megpróbálta visszahívni a vizsgálat miatt, de Abby leintette.
Renee kint érte utol.
– Sajnos ez azt jelenti, hogy Andrew nem tud visszafuvarozni a kollégiumba – mondta neki. – Kevinnek szüksége van rá, és ez felülírja a ti akármilyen egyezségeteket. De ha tudsz várni egy kicsit, mi szívesen elviszünk. Egy csomó hely van Matt furgonjában.
Neil nemet akart mondani, de más csúszott ki helyette:
– Miért bízik Kevin Andrew-ban?
Renee mosolygott.
– Mert tudja, hogy megbízhat benne.
– Amikor ennyi forog kockán... – erőltette Neil, mintha Renee nem értené pontosan, mi is folyik itt. Talán nem is értette annyira, mint ő. Talán nem is foghatta fel, mi vár Kevinre, ha Andrew elbukik. A lány másmilyen volt. Ő normális volt, vagy legalábbis annyira normális, amennyire egy Róka lehetett. A maffia és a családok közötti vérre menő viszályok valósága nem látható a szombat esti matinéban. Neil gyűlölte a tényt, hogy Renee nem értheti ezt meg, de még jobban gyűlölte, hogy ő viszont igen. – Amikor ennyi forog kockán, komolyan úgy gondolja, Andrew elég lesz?

Renee a fiú felé nyújtotta a karját.

– Neil – kezdte olyan lágyan, hogy olybá tűnt, meg sem hallotta a kérdést. – Neil, légyszi, várj meg minket!

– Nem – mondta Neil, és hátralépett egyet. – Tudom az utat, köszönöm.

Hengerré hajtotta kezében a papírokat, és elkocogott. Renee nem kiáltott utána, de Neil a hátában érezte a pillantását. Amint elérte a parkoló távolabbi végét, teljes sebességre kapcsolt.

A futás nem csitította el a szorongást, amely belülről rágta. Rosszabb hangulatban volt, mire odaért a kollégiumba, mint mikor elhagyta a stadiont. Megpróbálta elterelni a figyelmét a pakolászással, de hamarosan azon kapta magát, hogy fel-alá sétál az üres sporttáskájával a kezében. Az ötödik kör után megelégelte. Térdre borult, kitépte a komód fiókját, és kiszórta a ruháit, hogy hozzáférhessen a széfjéhez. Beütötte a kódot, és kiakasztotta a lakatot, hogy hozzájusson a mappájához. Lapról lapra végignézte, ellenőrizve, újraszámolva mindent.

Nem kellett volna idejönnie. Nem kellett volna maradnia, miután kiderült a kerületváltás, és hogy kik a Moriyamák. Andrew kutakodása kellett volna legyen az utolsó csepp, még ha Andrew maga nem is említette, mi mindent talált nála. Talán nem volt elég esze, hogy megnézze a zsebeket, vagy félredobta a dossziét, amint rájött, hogy afféle szentély volt Kevin és Riko imádatára. De nem nyugodhatott meg azt feltételezve, hogy Andrew nem talált rá a pénzére. Az alapján, amit eddig a kapusról tudott, valószínűleg csak arra várt, hogy a megfelelő időpontban a képébe vághassa.

A pánik menekülésre biztatta, de Neil mozdulni sem tudott. Egy csöndesebb hang valahol a félelme alatt nem engedte felállni. Neil még emlékezett Kevin összeomlására egy hónappal ezelőtt Wymacknél. Kevin félelme az elevenébe talált, hiszen Neil is jól ismerte ezt az érzést. Mindennap úgy kelt fel, hogy újra meg kellett tanulnia lélegezni. Minden reggel két percet arra szánt, hogy a lebukásának esélyeit latolgassa, számba vegye, mi szól a maradás mellett, és próbálja megzabolázni rettegését.

Vajon Kevin ugyanígy tett? A holtra vált ábrázat, amellyel Andrew felé fordult ugyanaz volt, mint amit Neil a tükörben látott. Amikor felhagyott a színjátékkal, amikor befejezte a rágódást, hogy ki figyeli éppen, amikor elengedte az összes hazugságot, amely életben tartotta... akkor ez volt az egyetlen arckifejezés, amit produkálni tudott.

Visszapakolt mindent a széfjébe, és előásta a korábban vásárolt cigarettát. Az ablakhoz ment, mindkét zárat elfordította, és ameddig csak tudta, feltolta az ablaktáblát. A szúnyogháló nem engedte, hogy kihajoljon, de addig nyomta magát neki, amíg az meg nem reccsent. Meggyújtott egy cigarettát, és nézte, ahogy ég. A tűz és füst kesernyés szaga tompította idegességét, de az azt követő ismerős, csendes gyásztól csak rosszabb lett minden.
Nem számít, mennyire hasonlítanak Kevinnel, volt egy lényeges különbség köztük, ami miatt Neil úgy érezte, mintha két külön világban élnének. Kevinnek ott volt Andrew. Neilnek nem volt senkije, aki segített volna cipelni magányát és reménytelenségét. Akár ma, akár holnap vagy a jövő héten lép le, azt egyedül teszi majd. Két, öt vagy tíz év múlva, ha egyáltalán még életben lesz, magányosan lesz életben. Akárhová sodorja a szél, akárkinek is adja ki magát, egyedül marad halála napjáig. Sosem bízhat senkiben annyira, hogy közel engedje magához.
És ezért nem mehetett el.
Még ha minden porcikája azt üvöltené, hogy fusson, Neil akkor sem tudná megtenni. Azok után nem, amit Kevin és Andrew ma eljátszott. Talán szánalmas volt, vagy túl féltékeny, hogy csak úgy elsétáljon. Talán csak megértésre vágyott.
Miért van az, hogy Kevinnek mindig több jut? Igaz, a családja borzasztó volt, de legalább volt otthona, hírneve, jövője. A rivaldafényben nőtt fel, míg Neilnek folyton a háta mögé lesve kellett végigbumliznia egy tucat országon szerte a világban. Kevin elvesztette a kezét, de visszanyerte szabadságát. Makacsságának és tehetségének köszönhetően ott folytathatja, ahol abbahagyta, még ha ezért meg is kell tanulnia, hogy a gyengébbik kezével játsszon. Volt egy edzője és egy csapattársa, aki a Moriyamákkal is szembeszállna érte. Miért? Kevin miért volt érdemesebb minderre?
Miért érdemli meg Neilt? Miért kéne neki itt maradnia és Kevinért aggódnia, amikor a saját élete a tét? Ahogy Kevin bánt vele a nyáron, inkább örülnie kéne. Itt volt a tökéletes alkalom, hogy kiszálljon. A csapat azt hinné, Neil csak egy ijedt kisgyerek, aki nem bírta elviselni az igazságot a Moriyama családról, a sajtó pedig úgyis Kevinnel és Rikóval lenne elfoglalva, nem egy bukott Rókán lovagolna. Még névtelen köszönőlevelet is küldhetne Rikónak, aztán irány a határ, egyenesen Mexikóba.
De nem volt rá képes. Még nem.

Lehamuzott a párkányra, és belenyomta egyik ujját a kupacba, sötét csíkot húzva vele a fehér festéken. Felnézett a felhőkre, és az anyja őrjöngő arcát kereste bennük.
– Egyikünknek sikerülnie kell, anyu.
Nem Neil lesz az, ez egyértelmű. Túl hülye volt hozzá, hogy az anyja nélkül életben maradjon, pláne ha önmagától ilyen helyzetekbe keveredett. De talán Kevinnek menni fog. Talán túléli a tehetsége, Andrew elmebeteg birtoklási vágya és Wymack rendíthetetlen védelme segítségével. Talán túljut ezen a féléven a Rókák soraiban, és megmenekül. Felépül, és elnyeri szabadságát. Neil nem mehet el addig, amíg nem biztos abban, hogy Kevinnel minden rendben lesz. Nem szeretett volna a világ másik végéről értesülni róla.
Lassan mélyet szívott, és próbált annyi füstöt bevinni, amennyit csak tudott, és nézte, ahogy a cigaretta tövig ég. Még kettőt elszívott, mielőtt a szobatársai betoppantak. Amikor meghallotta az előszoba ajtó nyitódását, eloltotta a harmadikat, és lesöpörte a piszkot a párkányról a szőnyegre. A cipőjével igyekezett beleegyengetni a hamut a szőnyeg szálaiba, a cigi maradékát pedig visszatette a dobozába későbbre, és gyorsan csapott valami rendszerűt a dolgai között. A széfje rendben be volt zárva, úgyhogy kiment üdvözölni a szobatársait.
Távolinak érezte magát, ahogy nézte őket besétálni. Talán már rég haldoklott, nyomorult lelke éppen szállt ki kis testéből, felkészülvén a szörnyű végre.
Seth lépett be először, és rögtön félrehajította bőröndjeit. Épp nagy beszédben volt, és szüksége volt a kezeire, hogy gesztikulálhasson. Matt jött mögötte elnéző fejjel és egy harmadik táskával a kezében. Belökte az ajtót, majd lepasszolta a táskát Seth-nek, aki a többi közé dobta azt is.
Neil nem tudta eldönteni, kire volt Seth mérgesebb: Abbyre, Allisonra vagy Andrew bandájára. Mondókája össze-vissza csapongott közöttük mindenféle logika nélkül. Csak akkor állt meg, amikor kifogyott a csúnya szavakból. Végezetül undorodva felemelte a kezeit és Neil felé fordult.
– És még ennek tetejébe egy kibaszott amatőrt kaptam cserének!
– Kevin döntött mellette – mondta Matt.
– És ettől kéne jobban éreznem magam?
Seth Neilre pillantott, ő pedig visszabámult rá, nem hatotta meg a dühkitörés. Közönye csak tovább hergelte Seth-et.
– A Rókák eddig csak egy rossz vicc volt, most már egyenesen otromba. Amikor a többiek rájönnek, csak azért fogjuk megnyerni a meccseket, mert szét fogják röhögni a fejüket, és nem fognak minket komolyan venni. Úgy volt, hogy idén megcsináljuk! Azért bíztam rá a cserénk kiválasztását, mert azt ígérte, átsegít minket a rangadón. De ez nevetséges.
– Legalább adj egy esélyt Neilnek! – kérte Matt.
– Day ki akar baszni velünk – folytatta Seth. – Ez így rohadtul nem oké.
– A viselkedésed az, ami nem oké – mondta Matt, és rámutatott. – Kevin nem venne be valakit csak azért, hogy rossz fényben tüntessen fel minket. Az elég jól ment korábban nélküle is. Ha azt akarod, hogy idén nyerjünk, csinálj is úgy! Összetartó támadósorra van szükségünk. Rólad és Kevinről már lemondtunk, de valahogy meg kell próbálnod kijönni Neillel.
– De hát alacsony, nem tud játszani, és pont úgy néz ki, mint akire ráférne egy kis nevelés.
– Az edző szerint megvan benne a potenciál – Matt Neilhez fordult. – Andrew szerint gyors vagy.
Neil ledermedt.
– Mikor mondta ezt?
– Mit gondolsz, hülyegyerek? – mordult rá Seth. – Jól kibeszéltünk, miután elhúztál.
– Dan megkérdezte, mit gondolunk rólad – vágott közbe Matt, mielőtt Neil reagálhatott volna. – Nicky szerint több időt kell még eltöltened velünk. Aaron szerint agresszívebbnek kéne lenned. Kevin nem mondott semmit, ami amúgy furcsa lenne, lévén Kevin nem szokott fukarkodni a szavakkal, de gondolom mással volt elfoglalva. De Andrew fogadni merne, hogy bárkit lekörözöl a csapatban. Az edző azt mondta, négy perc alatt lefutottál egy mérföldet Arizonában. Igaz ez? Egy kicsit alacsony vagy ahhoz, hogy ilyen gyors legyél.
– Szeretek futni – felelte Neil.
– Szard le a futást – így Seth. – Tanulj meg pontot szerezni! Azt mondják, még mindig nem tudtál gólt lőni Andrew-nak.
– Nem – vallotta be Neil. – Még nem.
– Na, ha sikerül, szóba állunk – mondta Seth. – Addig is tűnj az utamból, és próbálj meg nem nagyon lehúzni a teljesítményeddel!
– Üdv a Rókalyukban – tette hozzá Matt szárazon, míg Seth összeszedte a motyóját, és beviharzott a hálóba.
– Hé, mi lenne, ha a belvárosban kajálnánk ma? Élvezzük ki, amíg be nem üt a krach! No meg nem akarok itt lenni, amikor Andrew épp két adag között van. Ellesztek ti ketten, amíg ránézek a lányokra?
– Valószínűleg – mondta Neil.
Tényleg kijöttek, Seth meg ő, amíg Matt vissza nem tért, de csak mert végig ignorálták egymást. Seth a beköltözéssel volt elfoglalva, Neil pedig boldogan tért ki az útjából. Amikor szobatársa végzett a hálószobában és áttért a nappaliba, Neil felszámolta a kupit, amit korábban csinált. Matt elhelyezte a számítógépét az egyik íróasztalon, és internetezéssel ütötte el az időt, míg el nem érkezett a randevú ideje.

A "belváros" egy a kampuszból leágazó, hosszú bevásárlóutcát jelentett, nem messze a Rókavártól. A legtöbb bolt Palmetto State Egyetemes cuccokat árult, de volt néhány könyvesbolt és vagy fél tucat kocsma is. Kísértetvárosnak tűnt így, hogy csak néhány diák szállingózott arra. Az üzletek felében, ami mellett elhaladtak, táblák jelezték, hogy csak az ősz közeledtével nyitnak ki újra. A többi a nyári iskolák diákjai és a következő hetekben visszaszállingózó sportolók reményében most is üzemelt.

Végül egy félig kocsma, félig pizzázó helyen kötöttek ki. Az L alakú boksz a sarkon tökéletes volt Neil számára, mert így a pad egyik végén helyet foglalva figyelhette csapattársait. Arra a hangos káoszra számított, amit Wymack házában tapasztalt az első dél-karolinai estéjén, főleg azzal a feszültséggel, amit Seth és Allison hozott a csapatba, de kellemesen csalódott. Legyenek bármilyen különbözők, a felsőbb éveseknek volt már néhány évük, hogy összeszokjanak, és a vacsora nagy részében az egész asztalra kiterjedő beszélgetést tartottak fenn. Még Seth és Allison is tettek erőfeszítéseket a kommunikációra, bár az emberség ezen fokát Neil inkább a sörnek tudta be.

Ő igyekezett kimaradni az egészből, és az esetek nagy részében a többiek ezt hagyták is neki. A Kevinnel való civakodás után már lefutották az üdvözlő köröket Dan bandájával, és Seth meg Allison nemigen akarták őt közelebbről megismerni. Csak akkor kérdeztek tőle valamit az este alatt, amikor Dan vagy Matt kikérte a véleményét az aktuális témával kapcsolatban.

Félúton jártak a vacsorázásban, amikor Dan és Matt megléptek. Neil látta, ahogy eltűnnek, de azon kívül, hogy Allison egy jelentőségteljes pillantással oldalba bökte Reneet, senki nem szólt semmit a dologról. Nem említették a körzetváltoztatást sem, pedig biztosan mindenkinek ott motoszkált a fejében. Szinte övék volt az egész étterem, de így legalább nem nyomta el a hangjukat az a néhány másik beszélgető.

Végül Dan és Matt is visszatért, egy kicsit ziláltabban, mint előtte. Dan oda felé jövet elkérte a számlát a pultostól. Seth Mattre emelte sörének maradékát, de a szemét Allisonon tartotta közben.

A visszaúton Dan és Matt kézen fogva sétáltak a menet élén. Renee ment mögöttük Sethtel és Allisonnal, Neil örömmel vállalta a sereghajtó szerepét. Amikor elérték a saját emeletüket, Nicky várta őket a folyosón.

– Hé, Renee – szólt. – Nem csörgetnéd meg Andrew telefonját?

– Elvesztette? – kérdezte a lány, és elővette a sajátját a kis táskájából.

– Én vesztettem el – felelte Nicky. – És... öhm... a gazdáját is. Nekem nem veszi fel.

– Jesszusom, Nicky – dorgálta Matt. – Az edzőbá megmondta neked, hogy tartsd szemmel ma este!

– Tudom, mit mondott – mondta a vádlott, pofát vágva Mattre. – Próbálnád ki egyszer.
– Hol van Kevin? – kérdezte Dan élesen.
– Nem hagyta el az ágyát, mióta visszaértünk – mondta Nicky. – Aaron vigyáz rá.
Renee feltartotta egyik kezét, hogy csendre intse őket. Mindenki rögtön elhallgatott, és rászegezte a pillantását. A fülén volt a telefonja, de nem szólt semmit, valószínűleg a csörgést hallgatta a vonal túlsó végén. Neil rögtön tudta, hogy felvették, amikor Renee elmosolyodott, de azt nem értette, hogy mosolyoghat így a lány, miközben Andrew-val beszél.
– Felébresztettelek? – kérdezte köszönésképp. – Reméltem, hogy tudunk beszélni ma, de Nicky azt mondta, eltűntél. Ó? Akkor jó. Akkor holnap. Ebéd, esetleg? Rendben. Jó éjt!
Kinyomta és eltette a telefont.
– Az edzőbánál van. Gondolom biztos akart lenni benne, hogy beveszi a gyógyszereit ma este.
Bátorítóan megszorította Nicky vállát.
– Ő is biztonságban van, Kevin is. Pihenj egy kicsit! Mára már nincs mit tenni azon kívül, hogy bezárjuk az ajtót és imádkozunk.
– Köszi – mondta Nicky, és eltűnt a szobája ajtajában.
Szétváltak, ki-ki a maga szobájába ment, hogy felkészüljön az alvásra. Neil felmászott a falétrán a saját helyére, és kinyúlt a matracon. Az igazi ágy apró öröme nem tartott sokáig. Amint a lámpák lekapcsolódtak és szobatársai elcsendesültek, Neil magára maradt a sötétben gondolataival. Még sokáig ébren tartotta Kevin gondolata, és mikor végre elaludt, az apjáról álmodott, amint a Rókalyuk pályáján várja.


Palacsintából, gombócból, fejezetekből sosem elég!