Az órák augusztus 24-én, csütörtökön kezdődtek, így a szerdai edzés tökéletes káosz volt. Neil teljesen elfelejtette, hogy a félév kezdete előtt a Rókáknak még meg kell látogatnia Betsy Dobsont, a csapat pszichológusát. Wymack úgy osztotta be a párokat a reggeli edzés idejére, hogy a hiányzó játékosok ellenére is tudjanak gyakorolni. Először Matt és Dan ment, aztán Aaron és Kevin, Seth és Allison, majd Nicky és Andrew. Neil és Renee volt az utolsó páros.
Mikor Andrew és Nicky visszatért, Wymack lehívta Neiléket a pályáról. Andrew csak addig várt rájuk a belső körnél, míg oda nem adta a kulcsát Reneenek.
– Köszönöm – mondta mosolyogva Renee. – Vigyázok majd rá.
– Kevin nem vezetheti a kocsidat, de Renee igen? – kérdezte Neil.
– Élvezem, ha nemet mondhatok Kevinnek – felelte Andrew gonosz mosollyal az arcán.
– Andrew csak nekem és Reneenek engedi meg, hogy vezessük a kocsiját – mondta Nicky. Ahogy Reneet nézte, aki a kulcsokat forgatta a kezében, Nicky mosolya nem volt őszinte. Nicky csak jó dolgokat mondott Reneeről, de Neil hamar észrevette, hogy senki, még Nicky sem helyeselte Andrew és Renee barátságát. Nicky valószínűleg a felsőbb évesekkel értett egyet, miszerint Andrew túlzott befolyással lehet egy annyira szelíd emberre, mint Renee.
– Még Aaronnek sem? – kérdezte Neil.
– Ne várassátok meg Bee-t! – keverte le a témát Andrew, és megindult a pályára.
Nicky csak vállat vont, és követte Andrew-t. Neil Renee-ről Wymackra pillantott, de senki nem felelt. Renee csak melegen mosolyogva annyit kérdezett, hogy indulhatnak-e.
A páros csak addig vált el az öltözőben, amíg átöltöztek és kicsit felfrissítették magukat. Semmi értelme nem lett volna annak, hogy lezuhanyozzanak, hiszen ebédszünetre már vissza is érnek, és folytatódik az edzés, de semelyikük nem akart izzadtan megjelenni Betsynél. Neil levette a védőfelszerelését, szárazra törölte magát, majd felvette azt a könnyebb egyenruhát, amit a délutáni kardiónál szokott használni. Előbb ért a társalgóba, mint Renee, de együtt hagyták el a stadiont.
Neil egész nyáron tudatosan és sikeresen kerülte a lányt, nem értékelte, hogy most a Reddin Gyógyászati Központig össze voltak zárva. Meg akarta kérdezni, hogy miért jön ki olyan jól Andrew-val, de nem akart beszélgetésbe bonyolódni, így inkább csak bámult kifelé az ablakon, és remélte, Renee ért a célzásból. Az megértette a kimondatlan kérést, és bekapcsolta a rádiót, hogy legyen, ami kitölti a köztük lévő csöndet.
Több autó volt a Reddinben, mint Neil várta, bár nem kellett volna ezen ennyire meglepődnie: Mindjárt kezdődik a tanév, tele volt a Rókavár is, és Neil korábban már szembesült azzal, hogy mennyire megnövekedett a forgalom, miután a teljes diáksereg beköltözött. A hosszú edzések és a szobájában töltött esték segítségével eddig megúszta, hogy bárkivel találkoznia kelljen, de egyre több ember bukkant fel a szobájában Mattet vagy Seth-et keresve. Neil mindent megtett, hogy elbújjon szem elől, ha valaki kopogott, mivel Wymack még nem hozta nyilvánosságra a nevét az ESZB-nél. Mindaddig meg akarta őrizni anonimitását, ameddig lehetett.
A Reddin kétfelé tagolódott: a pszichiátria a folyosó végén volt, eldugva szem elől a különböző orvosi irodák által. Renee bejelentkezett mindkettejük nevében a recepción, majd – lévén ő volt az első – elsétált Betsy irodájáig. Neil addig helyet foglalt az egyik halványkék kanapén, és megpróbálta nem az órát szuggerálni. Percről percre egyre feszültebb lett, mígnem azt érezte, mindjárt felrobban –sehogy sem tudott ellazulni. Kiakasztotta a gondolat, hogy fél órán keresztül össze lesz zárva egy pszichiáterrel.
Egy örökkévalósággal később Renee egy magassarkút viselő nő társaságában tért vissza. Dr. Betsy Dobsonnak az álláig ért világosbarna haja, és pár kiló felesleg volt rajta. Az arcán az elmúlt évek természetes mosolyainak a nyoma volt megfigyelhető a ráncokban. Barátságosnak tűnt, de nem volt veszélytelen. A keskeny keretes szemüveg mögött megbúvó barna szemek intelligensen csillogtak, miközben a nő Neilt vette szemügyre – aki persze rögtön ellenszenvesnek találta a doktornőt. Ennek elsősorban önnön feszült idegállapota volt az oka, és az, hogy erős fenntartásokkal rendelkezett Betsy hivatását illetően.
– Te biztosan Neil vagy. Jó reggelt!
A megszólított feltápászkodott, és közelebb ment a doktorhoz. Betsy kinyújtott kézzel fogadta, amit Neil meg is rázott. Renee bátorítónak szánt mosollyal figyelte a fejleményeket, majd keresett magának egy helyet, hogy leülhessen. Neil nagyon nehezen állt ellen a késztetésnek, hogy meg ne törölje a kezét a nadrágjában, de végül egyszerűen követte Betsyt a folyosón.
Csak egyetlen ajtó volt nyitva, a mellette lévő táblán Betsy neve volt olvasható. A szobába belépve Neil körbenézett. A szék és a kanapé egymás felé volt fordítva, köztük pedig egy rövid dohányzóasztal foglalt helyet. Az asztal kellős közepén egy kis cserepes növény díszelgett, és mind a széken, mind a kanapén rigorózusan elhelyezett párnák díszelegtek. A sarokban lévő íróasztalról minden el volt pakolva egy főzőlapon és egy vízforralón kívül. A fal mentén egy alacsony könyvespolc állt, de csak az alsó három polcán voltak könyvek. A legfelső polcot üvegtárgyak lepték el, de még zűrzavarukban is olyan hatást keltettek, mintha szándékosan egyenlő távolságra lennének egymástól.
– Kényszerbeteg vagy – állapította meg Neil, ahogy a nő belépett mögötte az irodába.
– Ráhibáztál – felelte Betsy vidáman. – Betsy Dobson vagyok. Úgy hívhatsz, ahogy csak szeretnél, kb. mindenre hallgatok a Betsytől a dokin át a "Hé, te!"-ig. Hívhatlak Neilnek, vagy a Mr. Josten megszólítást kedveled inkább?
– Bármelyikre hallgatok.
– Akkor egyelőre a Neilnél maradok. Ha bármikor megsértenélek, vagy úgy éreznéd, hogy ez túl személyessé teszi a kettőnk közötti viszonyt, csak szólj, és lecserélem majd valamire, ami jobban megfelel az igényeinknek. Ez így tud működni? – Egy pillanatig várt Neil válaszára, majd folytatta:
– Helyezd kényelembe magad, én addig csinálok egy forró csokit!
– De hát augusztus van – jegyezte meg Neil, miközben leült a kanapé szélére.
– A csokoládé az év minden szakában jól esik, nem gondolod?
– Nem szeretem az édességeket.
Betsy egy bögrét és egy doboz kakaóport vett elő az egyik fiókjából.
– Mint tudod, a mai egy kötetlen alkalom, hogy jobban megismerjük egymást. Ez az alkalom nem arra van, hogy minden szavadat kielemezzem, szóval nem kell ezen izgulnod. Voltál már pszichológusnál korábban?
– Nem. És nem értem, ma miért kell itt lennem.
– A Palmetto évekkel ezelőtt a házirendjébe vette – magyarázta Betsy. – Az igazgatóság nagyon sokat vár el a diákoktól, és még többet a sportolóktól. Ezzel a módszerrel biztosítják, hogy legyen valaki, akinek kiadhattok egy kicsit abból a feszültségből, ami bennetek van.
– Azaz szemmel tartják a befektetésüket.
– Így is lehet nézni a dolgot. – Betsy befejezte az italának az elkészítését, és Neillel szemben foglalt helyet. – Mesélj magadról egy kicsit!
– Mit kéne mondanom?
– Honnan származol?
– Millport, Arizona.
– Sosem hallottam róla.
– Kis hely. Az ott lakó emberek többsége vagy túl öreg, hogy elköltözzön, vagy túl fiatal, hogy elmenekülhessen. A sportoláson és a bingózáson kívül semmit nem lehet ott csinálni. Mi is csak azért költöztünk oda, mert félúton volt Tucson és Phoenix között. Az anyám az egyik városban dolgozott, az apám a másikban.
– Mivel foglalkoznak?
Neil nem sokat beszélt a családjáról Millportban, de már úgy érkezett Arizonába, hogy mindent tudott Jostenékről, a problémáikat is beleértve. A középiskolás osztálytársainak és edzőjének kieszelt válaszok – amiket amúgy sosem osztott meg velük – remélhetőleg kielégítik Betsy kíváncsiságát is.
– Anyám mérnök. Apám a kereskedelmi vezetői engedélyének a megszerzésén dolgozik.
– Eljönnek majd megnézni az első meccsed?
Neil meglepetést színlelve reagált: – Nem. Miért jönnének? Nem igazán sport rajongók.
– De az exy igazán fontos számodra, és a gyermekük vagy. Amit ilyen rövid idő alatt elértél, egészen lenyűgöző. Ezért gondoltam, hogy talán eljönnek megnézni.
– Nem. Ők... – Neil látványosan kereste a szavakat. – Nem állunk egymáshoz annyira közel. Mindig figyeltek arra, hogy iskolába járjak, az orvos lásson rendszeresen, ilyesmik, de sosem tudták a tanáraim nevét vagy nézték meg a meccseimet. Ez nyilván nem most fog megváltozni. Ők is élik az ő életüket, én is az enyémet. Egész jól működik ez a felállás számunkra.
– Tényleg?
– Most mondtam, hogy igen. De nem akarok a szüleimről beszélni veled.
Betsy könnyedén elfogadta ezt a választ és továbblépett: – Hogy jössz ki a csapattársaiddal?
– Teljesen biztos vagyok benne, hogy a többségük hivatalosan is őrült.
– Mikor azt mondod, őrültek, fenyegetve érzed magad?
– Úgy értem, vannak gondjaik – felelte Neil. – Te jobban is tudod, mint én. A pénteki játék valószínűleg katasztrofális lesz, de kétlem, hogy ez bárkit meglep majd.
– Felkészültél a meccsre?
– Igen is meg nem is – hangzott a felelet. – Tudom, hogy nem vagyok elég jó, hogy itt játsszak, de meg akarom próbálni. Sok meccset nézek a tévében, de sosem voltam még igazi stadionban meccs-napon. Arizonában akkora focipályánk volt, hogy kétezer ember alig fért be. Az edző azt mondta, minden jegy elkelt az első meccsre. Kíváncsi vagyok, milyen a Rókalyuk, ha dugig van. Tuti fantasztikus.
– És pénteken lesz az első szereplésed is – jegyezte meg Betsy. – Az ESZB elég nagylelkű volt, hogy megengedte Davidnek, hogy eddig eltussolja a hírt. El se merem képzelni, mik lesznek a következményei, mikor kiderül.
Neilnek kellett egy pillanat, hogy összerakja a dolgot, mert csak Abby használta Wymack keresztnevét. Az, hogy Betsy is így hivatkozott az edzőre, azt sugallta, szorosabb kapcsolatban állnak, mint ami egy edzőtől és pszichológustól megszokott volt. Lehet, csak azért volt, mert annyira sok időt töltött Wymack csapatával, de Neilnek voltak kétségei. Homályosan rémlett neki, hogy az első South Carolina-ban töltött estéjén Abby azt mondta, meghívta Betsyt is vacsorára. Ezek hárman barátok voltak, és ez nem sok jóval kecsegtette Neilt. Vajon mennyit beszélgethettek a Rókákról?
– Jóban vagy vele - jegyezte meg.
– Abbyvel együtt jártam iskolába Charlestonban, és a diplomaosztó után is tartottuk a kapcsolatot. Rajta keresztül ismertem meg Davidet – kezdte Betsy a magyarázatot. – A barátjuk vagyok, de a doktor és páciens közötti kapcsolat szentségét mindig tiszteletben tartom. Ami itt elhangzik, az csak ránk tartozik. Ők sosem kérdeznének erről, én pedig sosem mondanám el. Hiszel nekem?
– Hogy hihetnék? – kérdezte Neil. – Még csak most ismertelek meg.
– Megértem. Remélem, idővel megszerzem a bizalmad.
Ugyan Neil nem tervezett az agyturkásszal újra találkozni, bármilyen jövőre vonatkozó ígéretek hangzanak is el, de azért mormogott valami beleegyezőt a bajsza alatt.
Az órára pillantott, és gyorsan kiszámolta, mennyi idő van hátra, majd megpróbálta elnyomni a sóhajtást, amit az így kapott eredmény kiváltott belőle. Ha Betsy észre is vette, hogy elkalandozott a figyelme, nem tette szóvá. Helyette arról csevegett, hogy mi várható a következő félévben. Neil pedig úgy válaszolt, hogy az semmiképpen ne keltsen feltűnést, miközben visszaszámolta a szabadságig hátralévő perceket a fejében. Mikor végre lejárt az ideje, Betsyt megelőzve hagyta el a szobát.
A nő kikísérte a folyosóra, de az ajtóban megállt és összekulcsolta a kezét.
– Örülök, hogy találkoztunk.
– Én is – hazudta Neil.
Renee felállt, elköszönt Betsytől, majd Neillel együtt kisétált a kocsihoz. Ahogy kinyitotta a kocsit, átnézett Neilre:
– Nem is volt olyan vészes, igaz? Andrew azt hitte, katasztrófa lesz. Arra fogadott, hogy ki nem állhatod majd Betsyt.
– Ellene fogadtál.
– Igen - felelte Renee. – Magánfogadás volt, csak ketten fogadtunk.
Neil az egész nyarat azzal töltötte, hogy elmismásolja az igazságot a csapattársai előtt, de fél óra Betsyvel túlzottan kifacsarta, hogy ez most érdekelje. Az is a döntés mellett szólt, hogy Renee hátrányba került tőle. Lehet, hogy Andrew-val csak a baj volt, de még mindig könnyebb volt őt megérteni, mint Renee udvarias mosolyait.
– Remélem, nem sokat vesztettél – mondta. – Andrew hogy visel el téged? A logika szerint utálnotok kéne egymást.
– Vagy túl sokat gondolsz rólam, vagy nem eleget Andrew-ról – mondta Renee, miközben beszállt az autóba. Neil is becsusszant az anyósülésre. Renee megvárta, míg mind a ketten bekötötték magukat, csak utána indult el.
– A hitem nem teszi lehetővé, hogy Andrew és én egyetértsünk, de megértjük egymást.
Nyilván több rejtőzött Renee-ben, mint a keresztes ékszerei meg a bájos mosolya, ha bekerülhetett Wymack defektes csapatába, ezzel Neil is tisztában volt, de nem gondolta, hogy ennyire félreismerte volna a lányt. Végigpörgette magában, mi lehet Renee baja, a tudathasadástól kezdve a teljes őrületig. Semelyik magyarázat nem tűnt reálisnak, de legalább lekötötte Neilt, míg visszaértek a stadionba.
Megjelenésük örömére megtartották az ebédszünetet. Ki-ki a saját ennivalóját külön csoportokban költötte el a lépcsőkön. Még csaknem egy órájuk volt, hogy megemésszék az ebédet, majd egy kétórás kimerítő kardiótréninggel zárták a napot. A rendes edzés vacsoráig tartott volna, de mivel a következő napon kezdődtek az órák, Wymack hajlandó volt kivételesen engedményeket tenni.
Neil végzett utolsóként a tusolással. A társalgóba lépve konstatálta, hogy mindenki rá várt. Wymack egy gyors gesztussal jelezte, hogy üljön le. Neil a szokásos helyéhez lépett, és végignézett a többieken. Azon agyalt, vajon mi történhetett. Úgy tűnt, senkit nem zavart a hirtelen gyűlés. Andrew bandáját Andrew maga kötötte le, ugyanis a fiú máris mélyen aludt. Pár perccel korábban még teljesen éber volt ugyan, de a héten próbálták a gyógyszereit beállítani, hogy felkészüljenek a tanévre. A teste még nem állt át, úgyhogy most váratlan pillanatokban bealudt. Wymack igyekezett ezt figyelembe venni, amikor csak lehetett.
– Figyelem, kopaszok – kezdte Wymack, miután pár csettintéssel meggyőződött arról, hogy mindenki rá figyel.
– Holnaptól beindul az iskola, ami azt jelenti, hogy megváltoznak az edzési idők. Reggelente hattól a konditeremben kezdtek. A délutáni tréningek itt vannak háromtól. Láttam az órarendeteket, tudom, hogy időben ide tudtok érni, szóval ne merjetek késni, világos?
– Igenis, ezőbá! – jött a felelet.
– Ez már nem csak a mi egyetemünk. Megérkeztek a többiek is, azaz rengeteg az ember, akivel lehet kakaskodni. Az egyetemi rendőrség nyáron megduplázta a létszámát, de nem tudnak így se mindent és mindenkit fedezni. Legyen eszetek, legyetek óvatosak! Ha valaki macerál, kérjetek segítséget. Ha a sajtó megtalál titeket, mondjátok meg, hogy nem nyilatkoztok Kathy szombati showjáig.
– Kathy? – kérdezett vissza Dan.
– Kathy Ferdinand. – Mikor Wymack látta a válaszra adott értetlen arcokat, homlokráncolva Kevin felé fordult:
– Nem mondtad el nekik?
– Nem volt fontos.
– Úgy, mint Kathy Ferdinand, aki reggeli műsort vezet? – érdeklődött Matt.
– Pontosan. Muszáj érintkezni a sajtóval és a nagyközönséggel. Ez is része volt a Chuckkal és az ESZB-vel kötött megegyezésnek. Kevin Kathyt választotta, mert ő hajlandó volt az első meccs végéig várni. Szombat reggel elmegyünk Raleigh-be egy exkluzív interjúra.
– Tuti elájult, mikor beleegyeztél – mondta Matt. – Mikor szerepeltél utoljára nyilvánosan?
– December negyedikén – hangzott Kevin válasza.
– Miért nem szóltál előbb? – kérdezte Dan. – Majd korán kelek, hogy megnézhessem!
– Vagy eljöhettek a stúdióba velünk – vetette fel Wymack, semmibe véve Kevin felé lövellt pillantását.
– Kathy meghívta az egész csapatot a felvételre. Ha elmegyünk, az első sorban ülhetünk. Úgyis kell a busz ennek a sok bugrisnak, úgyhogy bőven lesz hely.
– Azt akartad, hogy kihagyjuk? – kérdezte Renee Kevint.
– Igazából nem nagy szám – hangzott a felelet.
Nicky elvigyorodott, és Andrew-n átnyúlva vállon veregette Kevint: – Csak az fáj neki, hogy jó fiút kell játszania. Nem akarja, hogy lássátok a rendes oldalát. El tudjátok képzelni, hogy reagálnának a rajongók, ha megismernék az igazi Kevin Dayt?
– Emlékszel egyáltalán arra, hogy kell mosolyogni? – kérdezte Matt. Kevin dühös pillantásaira a cukkoló csak nevetéssel reagált. – Na, ezért megéri elmenni. Én benne vagyok!
– Majd veszek fánkot az útra – ajánlotta Dan. – Renee? Neil?
– Nem, köszi – felelte Neil.
– Meg kell vétóznom a választásodat ez ügyben – mondta Wymack. – Az ESZB péntek reggel hozza nyilvánosságra a neved. Nem akarlak szem elől téveszteni, amíg a kezdeti felhajtás le nem csillapszik.
– Tudok vigyázni magamra – válaszolta Neil.
– Rettentően büszke vagyok rád. De már nem a te feladatod, hogy vigyázz magadra. A te feladatod, hogy játssz, Abby és az én feladatom meg az, hogy vigyázzunk rád. Szedd rendbe a prioritásaid. – Wymack egy fél percig várt, hátha Neil vitázik majd az előző megállapításokkal, de mikor ez elmaradt, elégedetten bólintott, majd körbenézett.
– Kérdések, reakciók, parák? Semmi? Akkor húzzatok haza aludni! Kevin, úgy keltsd fel ezt az idiótát, hogy ne vágjon pofán! Nem szeretném, ha monoklival kezdenéd az új évet.
– Majd én csinálom – fintorogta Nicky, azzal erősen megrázta Andrew-t.
Az eddigi beszélgetés nem volt elég hangos, hogy felkeltse Csipkerózsikát, de Nicky érintésére azonnal magához tért, és ököllel vágott "támadója" mellkasába. Az ütés olyan erős volt, hogy Neil is összerezzent tőle. Nicky fulladozva próbált lélegezni, miközben Andrew visszahanyatlott a kanapéra. Andrew unokatestvérére bámult. Neil nem számított rá, hogy majd bocsánatot kér, de azt a bamba meglepettséget sem várta, amit a szörny produkált.
– Nicky, élsz még? – kérdezte Andrew.
– Jól vagyok – hörögte Nicky.
– Végeztünk – közölte Kevin. – Indulás.
Andrew végigmustrált mindent és mindenkit: – Lemaradtam az egészről.
– Majd Kevin összefoglalja neked később – mondta Wymack. – Tűnés, még mielőtt arra jutok, inkább futnotok kéne még egy pár kört.
Az öltöző pillanatok alatt kiürült.
A másnap reggeli edzésnek nyolcra már vége is lett, így a Rókák időben odaérhettek az első órájukra. Mivel sürgette az idő, Neil végre elfogadta Matt ajánlatát, hogy visszaviszi kocsival a koliba. Edzőcuccát valami megfelelőbbre cserélte, felmarta a táskáját, és az ajtón kilépve belesimult a többi sportoló áradatába, akik mind órára indultak. A legtöbben mezt viseltek az első nap tiszteletére, úgyhogy a járda szemet bántóan narancssárga és fehér volt. Neil szándéka pont az elvegyülés volt, így inkább kihagyta ezt a lehetőséget. Holnap már úgysem lesz választása, mert az egész csapatnak az iskola színeiben kellett feszítenie a meccs napján.
Elég korán érkezett az angolórájára, így jutott neki hely a leghátsó sarokban. A tanár csak a csengő után érkezett, de akkor frissen-fitten galoppozott be, csak úgy ugráltak göndör fürtjei. Kiderült, egy lelkes tanársegédről van szó, aki úgy csinált, mintha az elsős fogalmazásóra lenne a legklasszabb dolog ezen az egész egyetemen. Neil némán követte, ahogy a tanár végigvette a tanmenetet, és levonta a következtetést: ez a nő őrült. Félévi vizsgák helyett különböző hosszúságú esszéket kell majd írniuk. Neil hálát adott az órarendjébe beiktatott korrepetálásoknak. Brutál nehéz volt őket bezsúfolnia az életébe, de legalább valaki majd segít neki ezzel kapcsolatban. Legjobb szándékkal is középszerűen tudott fogalmazni, és ez a nő nyilvánvalóvá tette, hogy ez a teljesítmény itt nem elég.
Mindösszesen csak a tanmenetet akarta ma átnézni, és a rövid bemutatkozásokat megejteni. Amint ez a két dolog megtörtént, a következő kedden való viszontlátásig vidáman búcsút intett. Utána kémia következett, ami elég népszerű óra volt, így egy nagy előadóban tartották. Neil legfelül foglalt helyet; a táblát ugyan nem látta, de legalább a falnak vethette a hátát.
Az angollal ellentétben a kémiatanár csak pár percet töltött a tanmenet megbeszélésével, majd rögtön belevágott tárgya alapjainak magyarázásába. Megingathatatlanul monoton hangon beszélt, amivel bármely élőlényt el lehetett volna altatni. Neil is csak úgy állt ellen a csábításnak, hogy amikor érezte, lecsukódik a szeme, megbökte magát egy tollal. Lehet, ki kellett volna hagynia a tegnap éjszakai Kevinnel való gyakorlatozást, hogy jobban felkészüljön a mai napra, de nem gondolta, hogy edzőtársa engedné. Elkönyvelte magában, hogy zombiként fogja tölteni ezt az iskolai évet.
Hetvenöt agyzsibbasztó tudományos perc után Neil végre kiléphetett a napfényre. Az eltelt időben életre kelt a kampusz. Megjöttek mind a korán-, mind a későnkelők, tehát a járdák zsúfolásig tele voltak. Több, mint a diákok fele az iskola színeiben volt, és Neil jó pár rókafülekkel ellátott hajpántot is látott.
A kampusz közepén lévő amfiteátrum dugig volt standokkal, amik különböző diákszövetekhez tartoztak. Az önkéntesek ugrásra készen álltak, akár cuccokat kellett osztogatni, akár eltévedt elsőéveseket útbaigazítani. Az asztalok körüli tömeg olyan erővel zümmögött, hogy egy kisebb város energiaellátását megoldhatták volna vele: természetesen a fő beszédtéma a pénteki exy-, és a szombati focimeccs volt. Valaki Neil kezébe is nyomott egy adag mágnest, ahogy elhaladt mellettük. Miközben továbbsétált, átválogatta őket. Minden sporthoz tartozott egy, amire rányomtatták az időbeosztást. Neil az exyset megtartotta, és a zsebébe dugta, hogy ne kelljen szembenéznie a dátumokkal, míg a többit kidobta a kukába. Wymack pár hete megkapta a véglegesített őszi menetrendet. A Palmetto State október 13-án fog szembenézni az Edgar Allennel. Olyan közelinek tűnt a dátum, hogy Neil azt érezte, belefullad a nyomásba.
A Palmetto egyik étkezője felé vette az irányt. Az egyetem három menzával bírt: kettő nyitott volt a teljes diákállomány számára, de a harmadikat a sportolóknak tartották fent azzal az indokkal, hogy az edzési időpontok és a táplálkozási szükségletek miatt szükség van rá. Mind a három menza büfészerűen volt felépítve, de a sportolóknál mindössze egyetlen egészségtelen dolog volt kapható naponta. A rendes menzákon rengeteg volt a pizza, és a tanulók a desszertek széles választékából válogathattak. Neil a szerződése szerint bármelyik helyen korlátlanul fogyaszthatott, de Wymack erősen javasolta, hogy a sportolóknál étkezzen.
Az étkező tömve volt, mikor Neil megérkezett, de lehet csak azért tűnt úgy, mert mindössze 100 fő fért be. Lehúzta a menzakártyáját a bejáratnál, szerzett egy tálcát, és annyi ételt zsúfolt rá, ami az este nyolcas edzés végéig kitart majd. Utána visszament a koliba, mivel az órái nagy része hétfőre, szerdára és péntekre esett.
A szoba üres volt, mikor visszatért, így Neil leült az asztalához a tanmeneteivel. Még csak az egyetem első napja volt, de máris három különböző feladatot kapott: egy rövid fogalmazás, egy ötven oldalas fejezet, amit el kellett olvasnia, és egy egész oldalnyi kérdés az előző fejezethez kapcsolódóan. Megpróbálta eldönteni, melyik a legkevésbé fájdalmas. Mivel öt perccel később sem jött meg az ihlet, az asztalra hajtotta fejét.
Nem tudta, hogy elaludt, egészen addig, míg egy pisztolylövés fel nem riasztotta. Olyan hirtelen ült fel, hogy a lendülettel egy rakás könyvet a padlóra söpört. Később jött rá, hogy nem pisztolylövést hallott, csak a lakosztály ajtajának kinyílását. Egy összezavarodott Matt állt az ajtóban:
– Látom, keményen dolgozol – jegyezte meg Matt szárazon.
– Valahogy úgy.
– Szívesen mondanám, hogy idővel könnyebb lesz, de... – Matt vállat vont. – Asszem kevesebb éjszakai edzést kéne bevállalnod, most, hogy beindultak az órák.
– Megvagyok – felelte Neil. Tudta, hogy semmi pénzért nem adná fel azokat az edzéseket. Ha az órák és az exy között kell választania, nyilvánvaló, melyiket fogja választani. Csak pár hónapig lehet itt. Nem fogja elvesztegetni a pályán tölthető idejét, nem számított, ezért mi mást kell feladnia.
– Gyanúsan sokat ismételgeted – mondta Matt. – Kezdem azt hinni, nem tudod, mit jelent.
Mivel erre nem lehetett jó választ adni, Neil nem is próbálkozott. Szerencsére a másik sem erőltette a dolgot, helyette átvágott a szobán a laptopjához. Neil az utolsó fél órában az októberen és a Hollókon merengett.
Ha még érdekel, mi lesz, erre gyere.
Ha még érdekel, mi lesz, erre gyere.
