TRK 9. fejezet

A Rókák másnap délelőtt elhagyták Abby házát, de Andrew bandája nem a kollégium felé vette az irányt, hanem egy korai ebédet választottak helyette. Aaron, Nicky és Kevin túl másnaposak voltak, úgyhogy csak tologatták az ételt. Andrew-t ez cseppet sem érdekelte, nem is szánta őket. Mire végeztek, valamennyire a többiek is erőre kaptak, úgyhogy Nicky egy partykellékeshez vitte őket 15 percre az egyetemtől.

A halloween keddre esett idén, és az Eden's Twilightban ezt a megelőző pénteken tervezték megünnepelni. Neil csak azért tudta, mert Nicky megállás nélkül erről beszélt már egy hete, de nem hitte, hogy tényleg menni akarnak. Egyrészt aznap meccsük volt, másrészt már túl idősek voltak ahhoz, hogy ilyen gyermeteg ünnepet komolyan vegyenek. Andrew és Aaron egy hónap múlva lesznek 20 évesek, Kevin már betöltötte, Nicky pedig már 23 is elmúlt. Neil egyértelműen alulértékelte infantilizmusukat.

– Nem vagyunk egy kicsit öregek már a jelmezviseléshez? – próbálkozott, ahogy kiszállt a kocsiból.

– Jelmez nélkül menni a halloweeni buliba illetlenség volna, Neil – oktatta ki Nicky. – Ráadásul a pultosok adnak egy ingyen kört, ha be vagy öltözve!

– Én úgysem iszom.

– Akkor ne légy smucig és add nekem a piád! Tudom, hogy azt mondtad, soha többet nem jössz velünk vásárolni, de igazából mi teszünk szívességet neked. Nem örülnél, ha én választanék jelmezt neked, ugye? Még a végén szobalányként kéne megjelenned. Na, gyere!

A bejáratnál ünnepi díszektől roskadoztak a polcok: csomagolt pókhálók, koponya alakú felespoharak, ablakra függeszthető szellemek hevertek minden felületen. Ahogy Neil elhaladt, egy műholló kezdett szárnyverdesésbe közvetlenül mellette, és a fiúra károgott. Neil könyörtelenül benyomta a polc hátuljába, és elé húzott egy csillogó hungarocell koponyát. A holló méltatlankodó hangja már csak tompán érkezett el hozzá.

Parókák, maszkok, valamint egy egész polcnyi arcfesték és extravagáns sminkfelszerelés mellett sétáltak el, így elérték a bolt hátsó felét betöltő jelmezeket. Az öt fiú szétvált a sorok között. Neilnek kétségei voltak, hogy bármit is talál majd, de azért maga is keresgélésbe kezdett. Nem hitte volna, hogy ilyen nagy lesz a kínálat, bár voltak köztük elég kretén jelmezek is.

– Ugye ezeket senki sem gondolja komolyan? – tette fel a költői kérdést egy müzlis doboz és az azt követő hatalmas szivacsjelmez mellett elhaladva. Nicky érdeklődve felpillantott, úgyhogy Neil levette a következő fogast az állványról. Egy tejesdoboz volt az, aminek az elején ki volt vágva a hely viselője arcának, alatta pedig egy látványos "Látta ezt az embert?" felirat.

– Pont neked való, Neil! – szúrt oda Andrew. Neil csúnyán nézett rá, mire a szörny csak nevetett, majd felemelt egy foltos ruhadarabot. – Nicky, nézd! Egy tehén! Szerintem legyél ez!

– Tehéncsöcs! – a megszólított undorodva mutatott a gumitőgyre. – Legalább hadd legyek bika! Akkor tudják, hogy akkora van, mint a... lónak! Vagy Mattnek. Egykutya! Istenem, Dan olyan szerencsés...!

– Nem ismerlek titeket – morogta Aaron.

– Mit vagy úgy oda...

– Csak siess! Nem akarok egész nap itt állni.

– Talán más dolgod van?

– Beadandóm hétfőre.

– Megcsinálod holnap – vont vállat Nicky. – A szombat a lustálkodásé!

– Érthető, hogy olyan pocsékok a jegyeid - adta meg a végső döfést Aaron.

Nicky morogva visszafordult a ruhákhoz. Kevin csak kihúzott egy sötét, hosszú darabot a hozzá legközelebb álló állványról, és visszament a bolt elejébe a dekorációkhoz. Andrew ellenőrizte, nem távolodik-e el túlságosan.

Neil telefonja rezegni kezdett. Kihúzta zsebéből, és egy üzenetet talált rajta Dantől: "h vagytok?" Neil bepötyögte a bolt nevét, a válasz rögtön érkezett: "fontos irj mik jottok".

Neil lecsukta a telefonját, de elgondolkodva egyensúlyozta még kicsit a kezében, mielőtt elrakta volna. Dan eszébe juttatta az előző esti meccset. Volt egy ötlete, ugyan kérdéses volt, mit szólnak hozzá a többiek. Nagyjából a nullával volt egyenlő az esélye, hogy meggyőzi őket, de meg kellett próbálnia. Lassan eljutott a telefon a zsebéig, és felnézhetett. Andrew jelmezeket cincált ki az akasztókról, és a földre dobálta őket.

– Hívhatnánk a többieket is – dobta be Neil.

Nicky meredten rábámult. – Mitmivan?

– Biztos, hogy nem – jelentette ki Aaron. – Nem járunk el velük.

– De szükségünk van rájuk – érvelt az ötletgatda a tekintetét Andrew-n tartva. A szörny ugyanúgy csinálta, amit eddig, de Neil tudta, hogy fülel. – Pusztán tehetséggel nem jutunk el az elődöntőig. Ha az elegendő lenne, már tavaly meglett volna. Itt az ideje, hogy ne szedjétek ketté a csapatot.

– Arra van idő, amire akarjuk – hangzott Andrew egyszerű válasza.

– Nem azt kérem, hogy legyetek puszipajtások – kötötte az ebet a karóhoz Neil –, csak hogy nyújtsatok feléjük kezet...

– Az ember a kisujját nyújtja és az egész karja kell – bölcselkedett Aaron.

– Gondolod, hogy elég erősek, hogy elhúzzák Andrew-t a karjánál fogva? Szerinted hagyná? – csóválta a fejét Neil, mielőtt Aaron újra beleköthetett volna. – Kevin azt mondta Rikónak, hogy találkozunk az elődöntőn. Én szeretném, ha összekapnánk magunkat, mielőtt ez megtörténik. Te nem? De ez nem megy anélkül, hogy megértenénk és tisztelnénk egymást. Szóval akár el is kezdhetnénk. Itt és most!

– Nem hiszem, hogy repesnének az ötlettől, még ha meg is hívnánk őket – hitetlenkedett Nicky is. – Az a hajó már tavaly elment.

– Mattre célzol – Neil nem kérdezte, inkább mondta, hármójuk között járatva a tekintetét. Nicky elfordította a sajátját, úgyhogy Neil pillantása újra Andrew-n állapodott meg. – Abby említette az első éjszakámon. Nem akarta, hogy én is úgy járjak, ahogy ő. Amikor az edző üvöltözött veletek utána, azt mondtad, ez más volt. Szóval? Mi történt Mattel?

– Őt kérdezd – hárított Andrew.

– Téged kérdezlek.

– Engem érdekelne az ő szemszögéből – hangzott a felelet. Csíkos rabruhát vetett a vállára, és Neilt megkerülve a bolt elejébe indult. Amikor Neil belekezdett volna a vitatkozásba, az iker egy ujját beakasztotta annak álla alá, és keze könnyed mozdulatával becsukta a száját.

– Őt kérdezd, aztán mondd meg azoknak a kotnyeleseknek, hogy jöjjenek, ha mernek.

Nickynek leesett az álla.

– Hogy mi? Komolyan mondod?

Andrew megeresztett egy széles, lesajnáló mosolyt, majd úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna unokatestvérét.

– Semmin sem fog változtatni hosszútávon, majd rájössz.

Nicky és Aaron meglepett pillantásokat cseréltek Andrew háta mögött, ahogy az távozott. Nicky még kérdőn oldalra is döntötte a fejét, mintha azon tűnődte, nem csak álmodta-e az egészet. Aaron csak csóválta a sajátját. Végül Nicky a nyakát dörzsölve egy utolsó pillantást küldött Andrew felé, és visszatért a válogatáshoz. Neil sem értette, mire vélje Andrew könnyed beleegyezését, de nem panaszkodott miatta.

A többiek már rég kiválasztották a maguk jelmezét, de Neil még mindig nem talált semmit. Nicky hamarosan rájött, hogy csak húzza az időt. Mély sóhajjal félretolta a kezét a fogasoktól.

– Hagyd. Majd én keresek neked valamit.

– Majd főiskolásnak öltözöm – ötletelt Neil.

– Nem – jelentette ki Nicky, és arrébblökött néhány vállfát. – Zombi cowboy leszel.

– Olyan nincs is!

– Psszt – némította el társa, miközben egy jelmezt a karjára vetett. – Elviselhetetlenül bírsz néha viselkedni. Lehet, hogy el kell tiltsalak a velünk való shoppingolástól.

– Én megpróbáltam múltkor eltiltani magam – világított rá Neil. – Nyilvánvalóan nem sikerült.

Még a kasszánál tett egy hiábavaló próbálkozást arra, hogy visszavigye a választott jelmezt, de Nicky sípcsonton rúgta, és a szalagra dobta a ruhadarabot a többiek cuccai közé. Aaron még megfejelte bevásárlásukat némi arcfestékkel és művérrel. A két srác aztán elosztotta maguk között a táskákat a kocsi felé menet. Amikor Neil meggyőződött róla, hogy a kampusz felé hajtanak, megírta Dannek, hogy 10 perc múlva érkeznek.

Nehéz volt parkolót találni a Rókatoronynál szombat délután. Végül az utcán voltak kénytelenek megállni, nem messze az épülettől. Lépcsőztek a harmadikig. Nicky elkapta Neilt, amikor az tovább akart menni az uncsitesók szobájánál.

– Hova mész? Fel kell próbálnod a ruhád!

– Ránézek Danre. Üzent, hogy van valami.

– Használt írásjeleket?

– Szerintem sosem használ.

– Használ, amikor mérges – árulta el Nicky. – Úgy gondolja, attól hangsúlyosabb a mondanivalója, vagy mi. Szóval?

Kivárta, amíg Neil ellenőrzi az üzeneteket, aztán újra meghúzta Neil pólóját, amikor az fejcsóválással jelezte a központozás hiányát.

– Szupi, akkor várhat. Gyerünk! Csak pár perc az egész!

– Ez is csak annyi lesz – Neil lerázta Nicky kezét magáról, és a szomszéd szobához ment.

Dan szinte rögtön ajtót nyitott. Ahelyett, hogy beinvitálta volna, maga is kiment a folyosóra, és behúzta maga mögött az ajtót. Először Neilre, majd Nicky-re nézett (aki úgy állt ott, mintha nem hinne abban, hogy haverja tényleg visszatér majd hozzájuk), aztán pedig az unokatesók nyitott ajtajára mögötte.

– Csukd azt be – szólította fel a szobatulajdonost. Nicky megrökönyödött, de azért úgy tett, ahogy mondták. Dan kivárta a zárnyelv kattanását, mielőtt belekezdett volna.

– Látogatónk van. Nemrég jött, Andrew-t keresi. A könyvtári kávézóba küldtem, és szóltam neki, amikor írtál, hogy jöttök. Csodálom, hogy még nincs itt.

– Valaki fontos? – érdeklődött Nicky.

– Eléggé – húzta el a szót Dan tétován, amikor is a lift megcsendült. Neil és Nicky megfordultak, és egy idegent láttak kilépni a felvonóból. Neil megfeszült. Az idegen farmert és egy hétköznapi inget viselt, de járása dölyfös volt, akár egy zsarué. Dan megemelte a hangját, úgy mutatta be nekik az illetőt: Ő Higgins felügyelő az Oaklandi Rendőrségtől.

– Azta! – Nicky felemelte a kezét, mintha az védelmet nyújtana Higgins ellen. – Várjunk. A kaliforniai Oakland? Jó messze van a hatáskörétől.

Higgins szája egy nem túl meggyőző félmosolyra rándult.

– Nem hivatalos ügyben járok el. Még nem. Csak beszélni szeretnék Andrew-val anélkül, hogy rámrakná a telefont. Fontos volna. Itt van?

Dan a szomszédos ajtó felé mutatott és felzárkózott Neil mellé. Nicky lépett egyet oldalra, mintha az unokatesók és Higgins közé akarná vetni magát, de túl sokáig tétovázott. A rendőr keményen megkopogtatta az ajtót és várt. Neil nem szívesen állt közelebb a közeghez, mint amennyire így is volt, de eredeti pozíciójából nem akadt elég jó rálátása Andrew ajtajára. Szemét Higginsen tartva odébbslisszolt. Az idegen hátrapillantott a mozgást érzékelvén, de aztán rögtön elterelte a figyelmét a nyíló ajtó.

Nem meglepő módon maga a szörny nyitott ajtót az erélyes kopogás tulajdonosát felmérendő. Félúton járt a mozdulatban, amikor felismerte, ki áll a folyosón. Neil hallotta a kilincs fájdalmas recsegését, ahogy Andrew a kelleténél jobban lenyomta. Ez volt az egyetlen intő jel, ugyanis az iker egyébként szélesen mosolygott és könnyed hangot ütött meg:

– Ó, biztosan csak képzelődöm. Higgins Disznó, maga nagyon, nagyon messze vetődött otthonról.

– Andrew – tért a tárgyra a másik. – Beszélnünk kell.

– Már beszéltünk, nem emlékszik? Mondtam magának, hogy hagyjon engem békén.

– Azt mondtad, ne hívjalak – hangzott a riposzt. – Csak egy percet adj, a régi idők kedvéért...? Nagy utat tettem meg, hogy találkozhassak veled. Ez csak jelent valamit!

Andrew nevetett és a fejét csóválta.

– Ugyan, nem miattam jöttél. Boszorkányüldözést tartasz, amiben, mint már mondtam, nem segíthetek. Egy jó okot adj, hogy ne vágjam el a torkod!

Dan felszisszent, de a célszemélyt nem hatotta meg a fenyegetés.

– Hibáztam, tudom. A vizsgálat semmit sem hozott fel a fickó ellen.

– Figyelmeztettelek – vetette oda Andrew szenvtelenül.

Higgins kitárta a karját, mintha arra számítana, Andrew becsapja az orra előtt az ajtót.

– A rossz embert kerestük, ugye? Meggyőződésem, hogy ezúttal jó nyomon vagyok, de semmit sem tehetek egy áldozat tanúvallomása nélkül. A többi gyerek nem beszél. Nem bíznak bennem. Te vagy az egyetlen esélyem.

Erre már Andrew is felfigyelt.

– Többi? Többen vannak. Legutóbb csak egyről regéltél, Disznó! Pontosan mennyiről van szó? Mennyi volt neki?

– Nem izgatnának ennyire a számok, ha rossz helyen kutakodnék – szögezte le a rendőr, csendesen, vádlón. – Csak egy igent vagy egy nemet kérek, Andrew. Egyelőre ennyi is megteszi. Én mondok egy nevet, te egy választ, és már megyek is, esküszöm.

– Esküszöl – Andrew-t nagyon szórakoztatták az elhangzottak. – Egy héten belül megszegnéd, Disznó. Ne csinálj úgy, mintha nem így lenne! Magam kísérjelek ki, hogy biztosan eltakarodj, vagy...

– Drake – vágott közbe Higgins.

Andrew elhallgatott. A rendőr nyújtott a kezén, heves reakcióra számítva, úgy nézett le a fiúra, várakozón. Az nem sokáig maradt csöndben. A benne lévő gyógyszerek nem is hagyták volna nyugodni pár pillanatnál tovább.

– Hányan vannak, Disznó?

– Hatan, rajtad kívül.

Andrew szélesebbre tárta az ajtót, és kilépett a folyosóra, majdnem felöklelve Higginst, ahogy a lépcső felé tartott. A rendőr követte, a lépcsőház ajtaja becsapódott mögöttük. 

– Azt mondtad, nem lesz belőle gond – fordult Dan Nicky felé.

– Azt mondtam, ha lesz, Andrew majd megoldja – nézett segélykérően a vádlott.

– Így oldja meg? – kérte számon Dan. – Ki az a Drake?

– Sosem hallottam róla – válaszolta Nicky. Dan nem volt meggyőzve, ezért a fiú még hozzátette: – Esküszöm. Így görbüljek meg, kisujjeskü, satöbbi. Ne ölj meg a pillantásoddal, kérlek!

Dan keresztbe fonta karjait, és a falnak dőlt, hogy megvárja Andrew-t. Neil szintén várakozó állást vett fel, tudni akarta, mi lesz ebből. Nicky felszívódott a szobájában, valószínűleg értesítette Aaront és Kevint a történtekről. A folyosón ácsorgók némaságba süppedtek, Dan rossz hangulata megingathatatlan volt. Amikor Andrew pár perccel később visszatért, a lány még mindig füstölgött.

– Nahát! Fogadóbizottság, vagy maga a szent inkvizíció? – ámuldozott a szörny.

Dan a szobaajtaja elé állt, nehogy megszökhessen. Andrew engedelmesen megállt előtte, de ujjait a lány felkarjára tette egyértelműsítve, hogy ha nem vigyáz, maga hajítja el az útjából. Dan megfeszült, és megvetette lábait.

– Miért keresett a rendőrség?

A kérdezett előrehajolt, és a másik arcába vigyorgott.

– Nem vagyok bajban, ó kapitány, kapitányom! A malacka egyszerűen túl hülye ahhoz, hogy egyedül megoldja az ügyét. Ne üsd bele az orrod, oké? Azt úgysem hagynám.

– Tartsd távol a csapatomtól az ügyet, és akkor nem kell beleütnöm az orrom – Dan félreállt. – Szükséged van Reneére?

– Jajj, Dan – nézett rá Andrew vidáman, szánakozva. Az ajtóból még visszanézett rá. – Nekem nincs szükségem senkire. Viszlát!

Becsapta az ajtót, és rázárta. Dan egy ideig még állt ott, majd mormolt valamit, amiből csak azt lehetett megállapítani, hogy dühös. Végül Neilhez fordult:

– Gyerünk!

Allison, Renee és Matt a lányok nappalijában ültek körben, és szendivcseket majszoltak ebéd gyanánt. Dan a konyha felé mutatott Neilnek, jelezve, szolgálja ki magát nyugodtan a hűtőből. Ő maga lehuppant Matt mellé. Neil már evett, úgyhogy csak helyet foglalt Allison és Renee között.

– Hogy ment? – kérdezett rá Matt.

– Higginsnek szüksége van Andrew-ra tanúként, vagy valami ilyesmi. Nem mondta, miért, és Andrew-ból sem bírtam kiszedni. Azt mondta, maradjunk ki ebből, vagy megbánjuk.

Neilt nem kérdezte, nyilvánvalóan nem számított rá, hogy ő esetleg tudná, mi folyik. Valóban nem tudott minden részletet, de néhány hete rákérdezett Andrew-nál Higgins hívására. A gyámügy nyomozást indított Andrew egyik korábbi mostohaapja ellen. Andrew akkor megmondta, hogy nem fognak találni semmit. Nem említette azonban, hogy igenis találnának valamit, ha a megfelelő emberre fókuszálnának.

Neil nem tudta, kije Drake Andrew-nak, vagy mit csinált, de Higgins nyilvánvalóan megnyomott egy gombot ezzel a névvel. Vajon végre együttműködőbbé válik, vagy Higgins kénytelen lesz tanúvallomásra kényszeríteni? Biztosan valami nagy dolog volt; Higgins elég kétségbeesett kellett legyen, ha az egész országot átszelte saját költségen, csak hogy legyen egy jó nyoma. Mindenesetre Neil hallgatott az egészről a többiek előtt. Andrew sem számolt be az ő titkairól, ő is viszonozni fogja ezt a szívességet.

A legjobb, amit tehetett, hogy témát vált.

– Mielőtt elfelejtem: Andrew azt mondta, meghívhatlak titeket a halloweeni bulira az Eden's Twilightba. 27-én lesz.

Matt visszadobta szendvicsét a tányérjára.

– Biztos, hogy nem!

– Andrew nem barátkozik velünk – jelentette ki Dan is.

– Most kivételt tesz – így Neil. – Nem hiszi, hogy eljöttök, de rendben van vele, ha mégis. Tudom, hogy aznap meccsünk lesz, de hazai, szóval tíz után kicsivel odaérnénk Columbiába. Jöttök?

A pár hitetlenkedő pillantást váltott, de Reene megelőzte őket a válasszal.

– Én megyek. Allison?

– Hogy partikázzunk a szörnyekkel? – kérdezte Allison. Renee csak mosolygott. Az ex milliomos elgondolkodva összeütögette tökéletesre manikűrözött körmeit. Kisvártatva vállat vont, és megpiszkálta ételét.

– Gondolom sokkal izgalmasabb lesz, mint az egyetemi buli. Az már két éve uncsi. Dan, mi megyünk.

– Hogy a francba' beszélted erre rá Andrew-t? – bámult Dan a hírhozóra.

– Megkértem – hangzott az egyszerű felelet.

– És csak úgy beleegyezett? – kukacoskodott Matt.

– Utalt rá, hogy téged lesz a legnehezebb meggyőzni.

– Ó, elmesélte a sztorit?

Nem tűnt úgy, hogy Mattet zavarja a dolog, Neil mégis biztosította róla, hogy nem ez történt.

– Nem. Andrew-t az érdekelte, te hogyan adnád elő. De nem fogok rákérdezni, nem az én dolgom.

– Miért ne? Már csak te nem tudsz róla, és különben is, már biztosan láttad, elég feltűnőek.

Matt kifordította a karját, hogy megmutassa a tűnyomokat. Neil az első találkozásuk első pillanatában kiszúrta őket; a srác nem is próbálta elrejteni soha. Egy régen megnyert csata nyomai voltak ezek. Neil most sem bámulta sokáig, egy apró bólintással jelezte, megértette. Matt végigsimított a hegeken, majd újra felvette szendvicsét.

– Apa szeretett bulizni a többi New York-i újgazdag faszfejjel. És a buli itt főleg drogot jelent. Megengedte – sőt, bátorított –, hogy illeszkedjek be: próbáljak ki, amit csak akarok. Amikor anyu rájött, szüneteltette a karrierjét, hogy lehozzon a szerekről. Egészen addig azt hittük, rendben vagyok, amíg meg nem kezdtem az egyetemet. Az akkori elsősök keményen tolták, nagy volt a kísértés. Úgy tudtam józan maradni, hogy elkerültem őket.

– Amit úgy csinált, hogy elsőben végig a mi kanapénkon csövezett – mutatott rá Allison.

– Mondtam, hogy sajnálom – mentegetőzött Matt.

– Hagyjuk – zárta le Allison.

A fiú a szendvicsét tépkedve folytatta.

– Tavaly léptek be a szörnyek a csapatba. Andrew-nak teljes két hetébe került, hogy rájöjjön, nem stimmel velem valami, és úgy döntött, majd ő kezelésbe veszi a helyzetet. Meghívott magukkal Columbiába. Amikor odaértünk, a kezembe nyomott néhány speedballt. [speedball: kokain és heroin keveréke - szerk.]

– Hogy mit csinált? – kérdezte Neil döbbenten.

– Nem kényszerített, hogy bevegyem – szögezte le gyorsan Matt. – Csak felajánlotta, én pedig elég piás, hülye és kétségbeesett voltam ahhoz, hogy igent mondjak.

– Az edzőnek ki kellett volna rúgnia a csapatból.

– Amúgy igen, csakhogy Andrew Matt anyjával beszélt először – magyarázta Dan, állkapcsa kissé megfeszült, ahogy régi dühe felelevenedett. – Az anyja tudta, hogy Mattnek milyen nehéz itt, bármit megtett volna, hogy fia kikeveredjen a függőségből. Andrew megígérte, hogy segít rajta, ő pedig áldását adta. Nyárra iderepült, hogy segítsen Mattnek az elvonóban, és megkérte az edzőt, hogy ne büntesse Andrew-t. Még azt is felajánlotta, hogy fizet érte.

– De...

– Nem történt tragédia – vágott közbe Allison szenvtelen hangon. Amikor Neil rábámult, ő Matt felé intett.

– Nem tudsz véleményt formálni, mert nem voltál ott. Nem láttad az akkori Mattet. Szánalmas volt. A szemünkbe sem tudott nézni. De nézd meg most! Talán a szörnyeteg eszközei rendhagyóak voltak, de kétségtelenül működtek.

– És ez neked rendben van? – fordult Neil Matt felé. – És ha rosszul sült volna el? Mi lett volna, ha nem jössz ki belőle?

– Andrew túl sokat fektetett Mattbe, nem hagyta volna elbukni – szólalt meg most Renee is, minden szavát gondosan megválogatva. Neil feltételezte, hogy ha valaki, ő értette leginkább Andrew motivációját, lévén barátok voltak, vagy affélék. – Nem tudom, meséltek-e neked Aaron történetéről, de Andrew-ét érted, ugye? Ő nem harcolhat a saját függőségével. Látni Matt szenvedését mindkettőt nagyon megérintette.

Az Aaronre tett utalást először nem értette, de aztán eszébe jutott. Az Eden's Twilightba tett második látogatásakor feltette a kérdést Andrew-nak, miért vacakol a császármorzsával. Az azt válaszolta, Aaron kedvéért. Aztán nemrég említette Nicky, hogy Aaron az anyja gyógyszereit használta, bár arra nem tért ki, miféle gyógyszerek voltak ezek. A morzsa valószínűleg helyettesítésre szolgált. Nézni, ahogy Matt saját késztetésével küszködik, Aaron józanságát is veszélyeztette volna.

Neil jobbnak látta átértékelni, mennyire is volt közömbös Andrew ikertestvére életét illetően.

Matt félreértelmezte Neil hallgatását.

– Egy évvel elkéstél, hogy a kedvemért dühöngj, Neil. Higgy nekem: jól vagyok. Több mint jól, ami azt illeti. Először azt hittem, rossz a rehab. Másodszorra majdnem belehaltam. Ami biztos, hogy a drogok iránti vágyaimat tényleg kiölte belőlem. Tiszta vagyok egyszer és mindenkorra, soha nem éreztem magam jobban!

Neilnek időre volt szüksége, hogy elrendezze, hogyan is érez ezzel kapcsolatban, de hát nem az ő élete volt, így csak ennyit mondott: – Ez a te harcod.

Matt hálásan elmosolyodott.

– Akkor asszem jelmezt kéne szereznünk a héten, ha veletek megyünk. Sietnünk kell, különben elvisznek minden jót! Ti mik lesztek? Csak, hogy ne ugyanazt vegyük...

– Megkérdem.

– Mi? Nem tudod? – bámult rá Dan.

– Reméltem, hogy Nicky csak viccelt – Neil feltápászkodott. – Máris jövök.

Mint kiderült, Nicky nem viccelt. De inkább a zombi cowboy, mint a tejesdoboz, vagy egy tehén...

Péntek este kilenc főre Andrew már kénytelen volt asztalt foglalni a Sweetie's-be, hiába csak fél 11-re értek oda. Egy kisebb tömeg ácsorgott helyre várva, de az L alakú asztal a sarokban csak rájuk várt egy FOGLALT táblával. A box valójában 8 főre volt kialakítva, nem 9-re jelmezekkel, de pont jól jött, hogy Aaron meg Andrew olyan töpszlik voltak. A Rókák összehúzták magukat, és elmerültek az étlapban.

Andrew bandája általában fagylaltot és morzsát rendelt, de már 6 órája nem ettek, és még hosszú volt az este. Különben is, mi lehet jobb jégtörő a vacsoránál? A Rókák sosem csináltak együtt semmit az edzéseken és csapateseményeken kívül. Nem tudták, mit kezdjenek egymással, ha nem exyről volt szó.

Az ikrek ugyan nem erőltették meg magukat az ügy érdekében: Aaron nem volt hajlandó senkivel sem beszélni a felsőbb évesek közül, még akkor sem, ha valamelyik konkrétan neki címezte a mondandóját. Csak ült Nicky és Neil között, gyilkos indulatokat sugározva. Neil ezt egyszerre találta bosszantónak és érdekesnek. Nem értette, hogy miért ellenzi annyira a csapat összekovácsolását, hiszen egyik csapattársával sem volt különösebb problémája a pályán.

Most, hogy Renee újra kapusként játszhatott, Andrew-nak csak az első félidőben kellett józannak maradnia. Félidőben bevette gyógyszerét, és még mindig zsongott tőle. Ezen energia nagyrészét a saját bandájára, illetve Renee-re fordította. A testvérénél kicsit kooperatívabb volt ugyan, legalábbis válaszolt, ha Dan vagy Matt kérdezett tőle valamit, de válaszai rövidek voltak, súrolták a bunkóság határát, és aztán rögtön átterelte valaki másra a szót.

Kínos egy vacsorává fajulhatott volna az egész, ha nincs Nicky. Ő ugyanis utálta, hogy az ikrek így elszigetelődtek, a maga részéről nagyon szeretett volna összebarátkozni a csapat másik felével. Mintha csak allergiás lett volna a csöndre; amint a beszélgetés kezdett elhalni, ő bedobott egy új témát, hogy megmentse. Renee, Dan és Matt szívesen asszisztáltak neki, de Allisonnak és Kevinnek ez nem ment olyan könnyen. Neil szívesebben maradt volna ki, hogy figyelhesse a többiek interakcióit, de lévén az ő ötlete volt az egész, kötelességének érezte, hogy segítsen Nickynek.

Már a desszertnél jártak, amikor Andrew-ból kezdett elszállni a gyógyszer hatása. Neil nem tudta nem észrevenni a felsőbb évesek kíváncsi pillantásait. Andrew elvonódása nem volt újkeletű dolog számukra, de eddig mindig csak a meccs tejüvegén át szemlélhették. Most nem volt ott sem pálya, sem ellenfél, akik elterelték volna a figyelmüket a lassú gyötrelemről. Amikor Allison a héten azt ecsetelte, hogy szerinte Andrew nem bírja ki az éjszakát a gyógyszere nélkül, Neil jobbnak látta előre szólni nekik Andrew és a császármorzsa kapcsolatáról. Elmondta, hogy a szörny az elvonási tüneteket alkohollal és droggal csillapítja; és hogy számítsanak rá, hogy keményebb és hidegebb lesz, mint valaha látták.

Andrew is észrevette, hogy őt figyelik. Sunyi vigyorral ajándékozta meg őket érte, valamint Kevin oldalába mélyesztette a könyökét. Kevin arrébb csúszott a padon, hogy odaférjen a zsebéhez. A műanyagdobozban zörgő gyógyszerek finom hangja fel sem tűnt volna Neilnek, ha nem Andrew rakcióját figyeli. Az iker olyan merően nézte Kevin zsebében eltűnő kezét, hogy Neil legszívesebben elhúzódott volna a pillantás sugarából. Andrew látványos erőfeszítéssel vonta fel tekintetét Kevin arcára. A lassú mosoly biztosította róla a nézőket, hogy a mámoros köd eloszlott, és tulajdonosa nincs lenyűgözve Kevin néma ajánlatától.

– Ne akard, hogy bántsalak – figyelmeztette Andrew. – Nem szeretnék vért a fagyimban.

Kevin megvonta a vállát, és visszahúzta kezét, helyén hagyva a gyógyszeres fiolát. Az asztal túloldalán a felsőbb évesek elnémultak. Nem tudták, miről maradtak le, de hallották Andrew fenyegetését. Nicky vádlón Kevinre nézett, amiért az ilyen kínossá tette a szituációt, ráadásul megzavarta Mattet, aki egy épp futó mozifilmről akart kérdezni.

A szavak Neil egyik fülén be, a másikon kirepültek. Egy kérdésen járt az agya, ami hónapok óta nem hagyta nyugodni. De vajon kap-e választ rá ennyi emberrel körülöttük? Fontolgatta, hogy németül teszi fel a kérdést, de Andrew-tól biztosan semmitérő választ kapna. Kevin Andrew és közte ült, így könnyen fel tudta hívni magára az ex bajnok figyelmét. Térdével megbökte a másikat, és csöndesen, franciául szólt hozzá:

– Miért nálad vannak a gyógyszerei?

– Én vigyázok rájuk, amikor változtat az adagoláson – hangzott a felelet. – A meccsek napján, vagy az olyan estéken mint ez, amikor le akar jönni róla, jobb, ha más tartja magánál az üveget. Ha nála lenne, bevenné, képtelen ellenállni.

Kevin sem válaszolt hangosabban, mint ahogy kérdezték, de a külföldi beszéd magára vonta a csapattársak figyelmét. Neil úgy tett, mintha nem vette volna észre Dan és Matt érdeklődő pillantásait, csak folytatta a falatozást. Kevin Andrew-t ellenőrizte. A szörnynek nem tűnt fel semmi, épp a telefonját próbálta előhalászni a zsebéből.

Nicky észrevette, min ügyködik az iker.

– Ugye nem az edzőbá az? – nyafogta. – Megnyertük a mait, semmi joga piszkálni minket!

– Csak Bee – felelte Andrew. – Bee bugyuta. Bugyuta Bee, ha! Nézd!

Andrew odalökte Nickynek a telefonját. Nicky rápillantott a kijelzőre, felnevetett, majd Aaronon átnyúlva Neilnek mutatta a telefont. Neilt nem érdekelte a csapat agyturkásza, de kötelességtudóan ránézett a képre, amit a nő küldött. Egy elmosódott kép volt Betsy Dobsonról méhecske ruhában. Nicky várta, hogy reagáljon, és mikor rájött, hogy hiába, Neilen és Kevinen át visszaküldte Andrew-nak a telefonját. Amint megérkezett hozzá, az iker gyorsan bepötyögött valamit válaszul.

– Az edzővel van? – kérdezte Dan.

– Az edző és Abby meghívták magukhoz – felelte Andrew fel sem nézve.

– Miért küld neked üzenetet? – szúrta közbe Neil.

– Ó, hát néha szokott.

Nem tűnt úgy, mint akit zavar, és Neil ezt furcsállta. Andrew-nak kötelező jelenése volt a doktornőnél hetente, és feltételezte, hogy Andrew ki nem állhatja az alkalmakat.

– Miért hagyod?

– Nem mindenki utálja őt – jegyezte meg Renee lágyan.

Dan megütközött a hallottakon.

– Mi bajod Betsyvel?

– Pszichológus – felete Neil magától értetődően. – Alapból nem bízom benne.

– Adj neki egy esélyt – javasolta Matt. – Jó ember.

– Úgy érted, menő! – vágta rá Nicky.

– Nagyon aggódtam érte, amikor az első találkozónkra mentünk – hüvelykujjával magára és Aaronre bökött.

– Andrew úgy fogyasztja a pszichomókusokat, mintha rekordra pályázna. Ő a nyolcadik, vagy még többedik!

– A tizenharmadik – javította ki Andrew. – Rá is kérdezett, nem vagyok-e babonás.

– Nem semmi! – ámuldozott Nicky. – De mikor Andrew kiszambázott az első ülésükről, ő ott loholt a nyomában, és még csak fel sem kavarodott! Elég lenyűgöző, nem?

– Nem.

Nicky lemondóan sóhajtott.

– Egyed a fagylaltodat, hülyegyerek.

Neil megállta, hogy a szemét forgassa, és inkább lapátolni kezdett. Amikor eljöttek, Andrew elhozott magával egy adag szalvétát. Neilnek nem kellett megkérdeznie, miért is. Nem tudta, hány felszolgáló árult morzsát a Sweetie'sben, de az extra szalvéták közé rejteni az árut praktikus ötlet volt tőlük. Andrew megvárta, míg Kevin beül az anyósülésre, majd az ölébe pottyantotta a zsákmányt, hogy elrendezhesse őket a klubba vezető úton. Mire az Eden's Twilightba értek, Andrew mosolya végleg eltűnt.

Az Eden's Twilight egy kétemeletes nightclub volt Columbia szívében. Nicky csaposként dolgozott ott, amikor átrúgdalta az ikreket a középsulin, és Neil élt a gyanúperrel, hogy Andrew is talált ott valami mellékest. A suli miatt eljöttek a városból, de ahogy az idény engedte, visszatértek. Nicky összeköttetései a dolgozók közt és Andrew nagylelkű borravalói mindig simán bejuttatta őket, ráadásul nevetséges kedvezményeket is kaptak az italokra.

A felsőbb évesek Allison kocsijával érkeztek. Nicky lehúzódott az út szélére a szórakozóhely előtt, Allison a forgalomra fittyet hányva mellé állt, hogy kiengedje saját utasait. Andrew begyűjtötte VIP parkolójegyeiket a kidobótól, Kevin pedig átnyújtotta Allisonnak az övét, és instrukciókkal látta el a garázs felé vezető úttal kapcsolatban arra az esetre, ha elvesztené Nickyt. A lány bólintott, és elindult a mondott irányba.

Az említett kidobó meglepettnek tűnt Andrew meggyarapodott vendégei láttán, de kérdés nélkül beengedte őket. Andrew belökte az útjukat álló második ajtó szárnyait, és bevezette őket a klubba.

A kapu egy lekerekített emelvényfélére nyílt, berendezve asztalokkal és a fő bárpulttal. Két párfokos lépcsősor vezetett le a táncparkettre. Félúton az ajtó és a lépcsők között egy hosszabb lépcső vezetett fel az emeletre. Neil még nem járt ott; az erkély a privát bulik szintere volt. Andrew ugyan könnyűszerrel feljuttatta volna őket, de kedvenc pultosa, Roland az alsó bárban dolgozott.

Nehéz volt asztalt találniuk, és amit leltek végül, annál is csak két szék volt már. Andrew nem zavartatta magát, biztos volt benne, hogy a Rókák úgyis a táncparketten kötnek ki. Bandája nagy részét az asztalnál hagyta, hogy vigyázzanak rá, és Neilt magával rángatta a tömegen át, hogy beszerezzék a welcome drinkeket.

Rolandnak kellett néhány perc, hogy odaérjen hozzájuk. Minden jelmezes vendég ingyen kört kapott, úgyhogy Andrew maga mögé mutatott az asztalhoz. Roland megkereste tekintetével a csapatot. A szemöldöke felszaladt, amikor három idegen arcot pillantott meg Kevinnel és Aaronnel.

– Na, felnőttünk, barátkozunk? – ugratta a szörnyet. – Sosem hittem volna, hogy megérem a napot!.

– Dupla borravalót adok, ha többet nem beszélsz ilyen marhaságot.

Roland elvigyorodott, megszámolta a bagázst, majd előkészített egy tálcát nekik. Nem kérdezte, mit kérnek, ismerte jól az unokatesók ízlését, és összeállított egy párat a bár népszerűbb italaiból a felsőbb évesek számára. Felismerte azt is, hogy Nicky hiányzik, de azt nem tudta, hogy Allisonnak is kevernie kéne valamit. Neil nem szólt semmit, úgy volt vele, Allison majd megkapja az övét, de Roland nem állt meg nyolc italnál. Közel huszat kikevert.

– Hány sofőr van? – kérdezte.

– Csak kettő – felelte Andrew.

Roland tett a tálcára még két üdítőt, és átcsúsztatta Andrew-nak a tálcát. Neil vezette őket át a tömegen, helyet csinálva Andrew-nak. Egy csepp sem ömlött ki, úgy helyezte le az iker a tálcát. Egy üdítőt Renee-nek adott, a másikat meghagyta Neilnek, de senki sem ivott, amíg Nicky és Allison nem csatlakoztak hozzájuk. Allison valamelyest elismerően pillantott végig a szerzett italok mennyisége láttán.

A Rókáknak körülbelül semennyi időbe sem került, hogy kiürítsék a poharakat. Andrew összekapkodta a használt poharakat, és ezúttal Renee ment neki segíteni. Dan nézte, ahogy távolodnak, majd emelt hangon, hogy a zenétől is hallják, feltette a kérdést:

– Biztos nem lesz baj?

– Hm? – értetlenkedett Nicky.

– Hogy Andrew egész éjjel józan – pontosított Dan. – Jó ötlet? Rossz ötlet? "Előbb halunk meg, mint hogy lenne időnk megbánni" ötlet?

Nickyt látszólag meghökkentette a buta kérdés.

– De hát nem józan. Sosem az. Na igen, láttad, milyen, amikor lejön a gyógyszerről egy meccsen, és néha kénytelenek vagyunk – itt Andrew bandájának maradék négy tagjára mutatott – elviselni őt ilyennek, mint ma este, de Andrew évek óta nem volt józan. Mindig van valami, amivel szétcsapja magát. Hidd el, tudni fogod, ha tiszta! Olyankor... öhm...

Nicky Aaronra nézett, hogy kisegítse a megfelelő szóval, de az csak visszabámult rá, nem tervezett segíteni. Az unokatesó nem zavartatta magát, és végül megelégedett azzal, hogy:

– ...összetéveszthetetlen. Jövő nyáron meglátod, ha tetszik, ha nem. Májusban vége a programjának, a rehabbal a júniusi edzésekig végez.

– Végre! – bosszankodott Kevin.

– Várod már, mi? – fordult felé Nicky. – Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Esetünkben mondjuk lehet, meg is hal. Én csak azt remélem, hogy az elmúlt évek gyógyszerei és az intenzív terápia valahogy meglágyították.

– Új csapatszabály! – Matt úgy tett, mintha kalapáccsal ütögetné az asztalt. – Soha többet nem tehetjük egy mondatba a lágy és az Andrew sza... Uram Atyám!

– Most ez istenkáromlásnak számít? – kérdezte Nicky, mivel Dan és Matt görög istennek és istennőnek öltöztek. Aztán megfordult, hogy kövesse Matt tekintetét egy éppen elhaladó bulizó irányába. A fickó neonsárga sütőkesztyűnek öltözött. Nicky nem hitt a szemének, majd olyan éktelen röhögésbe kezdett, majd megszakadt.

– Gyerekek, ez a tuti befutó! Senki sem fogja túlszárnyalni a legőrültebb jelmez kategóriában, az tutkó!

Valószínűleg így is volt, de a Rókák azért elkezdtek forgolódni további dilis hacukák után kutatva. Éppen kemény kritikákat fogalmaztak meg egyikről-másikról, amikor Andrew és Renee visszaértek. Az italok érkezte lelassította némileg a beszélgetést, de a Kevin által bedobott császármorzsa volt, ami végleg kisiklatta.

Matt, Renee és Neil nem kértek belőle. Andrew felosztotta a megmaradtak között az anyagot. Magának hagyta a legtöbbet, hiszen az ő szervezete mindenkinél többel megbirkózott. Dan csak egy zacskót vett el, és felét beleöntötte egy italba Allison könyökénél. Nicky visszaszámolt háromtól, és egyszerre az egész csapat felhajtotta a saját adagját. A harmadik és negyedik kör italt versenyezve gurították le, majd egy csapatként megindultak a táncparkett irányába. Renee megígérte Allisonnak, hogy amint a végére ért az üdítőjének, csatlakozik hozzájuk, de addig is Andrew-val, Neillel és Kevinnel maradt.

Andrew összeszedte az üres poharakat, és tálcástul eltűnt. Ezúttal nem volt szüksége segítségre, lévén csak magának és Kevinnek ment italért, de Neil azért követte. Félre kellett lökjön két részeget ferdén felrakott karneváli maszkban, hogy odajusson a bárpulthoz, de sikeresen befurakodott Andrew mellé. Az éppen áttolta a tálcát a túloldalra, hogy ha Rolandnak lesz egy perce, visszavegye.

– Ne bújkálj – vetett ferde szemet Neilre. – A te ötleted volt, viseld a következményeit!

– Könnyű azt mondani.

Szavakba önteni, pontosan mi is a baja, még nehezebb volt. Andrew azt ígérte, megvédi májusig, de amikor az alkut kötötték, hozzátette, Neil növekvő népszerűsége Róka karrierjének végéig biztonságban tartja majd. Azt feltételezte, amíg Neil Kevin jó oldalán marad, akár le is diplomázhat a Palmettóban. Neil nem említette neki, hogy változtak a tervek, így nehéz volt elmagyarázni, mi nyomja a szívét ma este. Végül egy féligazságnál maradt, amit nyáron már elsütött Andrew-nak.

– Sosem voltam olyan pozícióban, hogy ismerkedjek. Tudom, hogy be kell engednem őket, ha meg akarjuk csinálni ezt az évadot, de könnyebb lenne, ha csak nevek és arcok maradhatnának. Hogyan sikerült távolságot tartanod ennyi időn át?

– Nem elég érdekesek, hogy strapáljam magam velük.

– De Kevin az. És úgy tűnik, a tesód is – Neil nem lepődött meg, hogy Andrew-t hidegen hagyta a vád. Tovább feszegette a határokat. – És mi a helyzet Renee-vel?

– Mi a helyzet vele?

– Ő sem érdekes?

– Hasznosnak hasznos.

– Ennyi?

– Másra számítottál?

– Mondjuk... – elharapta a szót, mert Roland épp felbukkant. Csak felkapta a tálcát, aztán már ment is tovább. Neil visszafordult Andrew felé, próbálta értelmezni annak hideg mosolyát. Látszott, kineveti Neilt, csak ő még nem tudta, mi miatt. – Kábé mindenki arra vár, hogy valami történjen kettőtök között. Még Nicky is mérget vesz rá. De Renee azt mondta Allisonnak, nem lesz belőle semmi. Allison legalábbis ennyit mondott Seth-nek. Miért?

– Fontos ez?

Neil kelletlenül megvonta a vállát.

– Igen? Nem? Kéne... igazából... nem fontos, csak... – nyökögött, de Andrew nem válaszolt, nehogy megkönnyítse a dolgát. Nem kellett volna, hogy meglepje a szörny ilyetén viselkedése, de ennek ellenére is felbosszantotta. – Csak szeretném megérteni.

– Néha elég érdekfeszítő a közeledben lenni. Máskor olyan elképesztően ostoba vagy, hogy látni se bírlak.

– Hagyjuk – húzta fel az orrát Neil. – Megkérdezem Renee-t.

– Ahhoz fel kéne hagynod a kerülésével.

Neil válaszra sem méltatta. Roland pár perc múlva újra visszatért a tálcájukkal, úgyhogy mehettek is az asztalukhoz. Renee végzett az üdítőjével, de Kevinnel maradt, amíg meg nem érkeztek. Andrew leült, a lány pedig Neilhez fordult.

– Nem jössz?

– Nem – felelte a megszólított kurtán.

Renee bólintott, és elindult megkeresni a többieket. Andrew és Kevin foglalta el két darab széküket, úgyhogy ő csak csöndben ácsorgott közöttük. Nézte, ahogy pár pohárral magukba töltenek, majd otthagyva őket a táncparkettre néző korláthoz ment. A fém ragacsos volt az izzadtságtól és a ráömlött piától, de ő csak rátámaszkodott keresztbefont karjaival, és végigpillantott az ugrabugráló tömegen.

Amúgy is nehéz lett volna kiszúrni a csapattársait, de a villogó fények és a jelmezek egyenesen lehetetlenné tették. Az a piros folt lehetett Renee Piroska ruhája, az ezüstös csillogás pedig akár Nicky űrhajós egyenruhájából is származhatott, de nehéz volt megmondani. Csak abban bízhatott, hogy mindannyian odalent vannak biztonságban, és jól érzik magukat. Megelégedett azzal, hogy nézelődött, és elképzelte őket.

Magányosnak hangzik, de hát mit tehetett volna ellene?

TRK 8. fejezet

Hirtelen október lett. Neil tudta, hogy a Hollók elleni meccsük rohamosan közeledik, de mégis meglepődött, amikor rájött, hogy már több, mint egy hét eltelt a hónap eleje óta. Már csak hat nap volt hátra a meccsig. 

Ha a Rókáknak jelen évada a szokász szerint zajlott volna, nem lett volna ekkora felhajtás még úgy sem, hogy Kevin is játszik. Ebben az évben azonban példátlan 6:1 volt a teljesítményük. Csak a Breckenridge elleni nyitó játszmát veszítették el. Három játékot épp hogy sikerült megnyerniük, de senkit nem is érdekelt, hogyan: nyertek! A Rókák csapata egyre jobban összecsiszolódott, és egyre erősebbek lettek, ahogy teltek a hetek. Senki sem várta, hogy nyerjenek a Hollók ellen, de abban mindenki biztos volt, hogy hihetetlenül izgalmas meccs lesz majd. 

A Rókalyukban nem lett volna elég ülőhely annak az embertömegnek, amit ez a viadal vonz majd, így az iskola kedvezményes jegyeket árult a kosárcsarnokba, ahol majd élőben közvetítik az összecsapást. 

A Palmetto Egyetem a hónap második felét azzal töltötte, hogy felkészüljön a hamarosan rá irányuló rivaldafényre. A karbantartók mindenhol lenyírták a füvet, a takarítók pedig leeresztették és kitakarították a halastavat a könyvtár előtt. Diákszervezeteket invitáltak transzparenskészítésre. Recip Róka, a kabala órákon át járta a kampuszt, a tanórákra is be-benézve, hogy lelkesítse a diákokat. A Veszettek az amfiteátrum előtt osztogatták az ideiglenes tetkókat és a szivacsmancsokat. 

Péntekig minden áldott este volt valami rendezvény: Az iskola kórusa és jazz bandája ingyenes koncertet adott a stadion füvén hétfőn. A diákok hetven százaléka narancssárgában ment be kedden a "Keddi Narancsnap" alkalmából. A szerdai Fehér Napon még ennél is többen vettek részt. Több ezer diák állt be szurkolni és bulizni. A sajtó is képviseltette magát, hogy beszámoljanak az ünneplésről, vagy épp a kis exy-csapatot faggassák. Wymack a lehető legtávolabb tartotta Neilt a mikrofonoktól, mert nem bízott abban, hogy normálisan viselkedik majd. 

Csütörtökön Dan kezdte elveszteni a szokásos lazaságát. Negyedik éve volt csapatkapitány. Rengetegszer beszóltak neki, és a kezdetektől nyíltan utálták. Az, hogy most hirtelen támogatni kezdték, kizökkentette a lelki nyugalmából. A kamerák előtt igyekezett magabiztosnak tűnni, de csütörtök este Matt ágyába menekült. 

Minél lelkesebbek voltak a diákok, annál jobban stresszeltek a Rókák, és a feszültség annál fullasztóbb volt az edzéseken. Péntekre cafatokban lógtak az idegeik. Andrew volt az egyetlen, akit az egész felhajtás hidegen hagyott: ugyanúgy idegesítette a csapattársait, mint korábban. Kevin azonban egyetlen szót sem szólt a péntek reggeli edzésen. 

Aznap a forgalom teljesen a feje tetejére állt, hiába hívott külsős segítséget az egyetem biztonsági szolgálata. Wymack elkérte a Rókákat a délutáni óráikról, mert háromkor már a stadionban volt jelenésük. A szerva ugyan csak négy óra múlva volt esedékes, de meg akarta óvni őket az egyetemi őrülettől. Dan benyomta a tévét, és addig kapcsolgatott, míg talált egy nézhető filmet. Aaron és Matt az előcsarnokban házit írtak. Neil és Kevin a belső pályán ült az egyik padon, néma csendben. 

Öt harminckor Wymack annyi kaját rendelt, ami egy kisebb hadseregnek is elegendő lett volna. A Rókák körben ülve ettek, de nem beszélgettek. Csak miután kidobták a szemetet, néztek egymásra. Dan előhúzta a Hollók névsorát, és elkezdte velük közösen átnézni, pedig a Rókák már mind kívülről tudták a Hollók neveit és számait. Már hetek óta ellenfeleiket tanulmányozták, régi meccseket néztek és statisztikákat memorizáltak. A Hollók korábbi játékainak a megnézésétől azt remélték, megtudják majd, milyen lesz szembekerülni velük, és próbáltak kihasználható gyenge pontokat keresni. Csakhogy semmit nem találtak. Az egyetlen rés a Hollók pajzsán Kevin hiánya volt. 

Pár napja Kevin megpróbálta elmagyarázni a Hollók szinkronitását, és Neil csaknem azt kívánta, bár sose hozta volna fel a dolgot. A feketék csak és kizárólag az exy miatt jöttek az Edgar Allanbe. Minden sportoló felé, akit Moriyama edző felvett, elvárás volt, hogy leszerződik a profi csapathoz, miután végez. A tanulmányok mindenki számára másodlagosak voltak. Mindannyian ugyanolyan egyetemi képzésben vettek részt, és hármasával-négyesével ugyanazokra az órákra is jártak. Sehova se mehettek legalább egy másik csapattag kísérete nélkül. Nem barátkozhattak senkivel a csapattársaikon kívül. 

Még csak nem is az egyetemi kollégiumban laktak. Az Edgar Allan a Palmetto Egyetemnél kisebb volt, kevesebb sport-, de több művészeti programmal. Az egyetem egyik kedvezménye az általános kollégiumok helyett az érdeklődés alapú elhelyezés volt. Egyesületek, szövetségek és nagyobb klubok mind kérelmezhették a különleges lakhatást. Az exy csaptnak saját háza volt, de a Hollók csak akkor aludtak ott, amikor fent kellett tartaniuk a látszatot. 

Az Evermore pálya kívül esett az iskola területén. Az Edgar Allanhez tartozott, de a nemzeti csapat stadionjaként is funkcionált. Kettős rendeltetése miatt az Evermore extra kényelmi szolgáltatásokkal épült: tornyok a hírességek és az ESZB számára, társalgók a magas rangú vendégek részére, és tágas lakóterek a vendégcsapatoknak. A lakások a pálya alatt helyezkedtek el: a Hollók azokat használták kollégiumként. Riko és Kevin itt nőtt fel.

Ha a Hollók nem voltak órán, akkor elvárták tőlük, hogy az Evermore-ban legyenek. Exyvel volt kitöltve minden egyes percük olyan szinten, amelyre semelyik másik csapat nem volt képes. Az intenzív életmódjuk, a kényszerű együttélés és a kegyetlen büntetések hatására teljesen más spektrumban léteztek, mint az ellenfeleik. Röviden szólva: a Rókák ellenpólusai voltak. A ma esti meccsen egy kollektív tudat fog szemben állni egy kupac selejttel. 

A szerva előtt egy órával megnyíltak a stadion kapui, és az emberek elkezdtek beáramlani. Neil szinte érezte, ahogy megremeg a stadioun a több tízezer láb súlyától. A távoli, izgatott hangok háttérzenéjével kísérve felöltözött, majd az előcsarnokban bevárta a többieket. Wymack már előszedte az ütőtartót. Kevin felnyitotta a fedelét, és a sajátjának hálójába akasztotta az ujjait. 

– Meg tudod csinálni, Kevin? Tudsz játszani? – kérdezte Abby, miközben Kevin arcát fürkészte.

– Amíg lélegzem, tudok játszani. Ez az én játékom is. 

– Szavak, melyekkel élni, s halni kell – reagált Wymack, majd intett a csapatnak, hogy sorakozzanak fel. 

– Két számjegyű pontot várok a támadósortól. Kevin, jobban ismered a védelmüket, mint bárki más, és ők nem tudják, mihez kezdjenek veled jobbkezesként, szóval taposd bele őket a földbe! Neil, szerezz legalább öt pontot, vagy a diplomaosztódig havonta maratont fogok veled futtatni. 

Neil rábámult. 

– Öt pontot? 

– Múlt héten négyet szereztél. 

– Múlt héten nem az Edgar Allan ellen játszottunk, edző! 

– Nem számít – felete Wymack, majd intett a kezével. 

– Öt pont vagy 42 kilométer. Matekozd ki, melyik tenne boldogabbá. 

Wymack nem várta meg Neil válaszát, hanem Allison és Dan felé fordult. 

– Hölgyeim, nyugodtan hagyjátok a támadókat megfulladni, ha kell, ők nem a ti felelősségetek! Nektek ma annyi a dolgotok, hogy a védelmünket életben tartsátok. Értitek? Tudjuk, hogy a Hollók gyorsabbak, nagyobbak és jobbak, mint mi. Csak úgy maradhatunk talpon, ha megakadályozzuk a pontszerzésüket. Védelem, tartsátok a csatárokat messze a kaputól. Kész, ennyi. Andrew, egyszer a szerencsétlen töpörödött életedben játssz úgy, mintha azt akarnád, hogy nyerjünk, jó?!

Andrew-t szemmel láthatóan szórakoztatta a kérés, ami viszont Neilt nem igazán nyugtatta meg. A figyelmeztető hangjelzés megszólalt a fejük fölött, jelezvén, ideje megindulniuk a pálya felé. Neillel együtt többen meg is mozdultak a hangra: Kevin például összerezzent – ez sem volt jó jel. Abby még mindig az ex bajnokot vizslatta, aki nem volt hajlandó viszonozni a nő tekintetét. Edzőjük tapsolt egyet, mire a csapat sorba rendeződött.

– Gyerünk, hajrá! – mondta Wymack. – Minél előbb kicsináljuk ezeket a szemétládákat, annál hamarabb lehetünk seggrészegek Abbynél. Egész átkozott délelőtt a hűtőjét pakoltam! 

Nem igazán sugárzott a felkiáltásból a bizalom, de legalább megmosolyogtatta a csapatot, és Nicky még lelkesen fel is kiáltott örömében. Mindannyian tudták, hogy ma teljesen le fogják alázni őket. Wymack pedig megoldást kínált arra, hogy a meccs után álomba igyák magukat, és ne maradjanak fenn egész éjszaka a veszteséget elemezve. Neil szerint ez is több volt a semminél, még ha rajta nem is segített.

Wymack kitárta az ajtót. Dan gyors kis mosolyt küldött a csapata felé, majd a stadionba vezette őket. Nem látszódtak a lelátó ülőhelyei, míg be nem értek a belső pályára, de a hangerő a kétszeresére nőtt. És még fokozódott, amikor a Rókák láthatóvá váltak. A Veszettek a pomponjaikat lengették, és izgatottan pattogtak, hogy mindenkit köszöntsenek. Az egyetem zenekara, a Narancs Dallam az iskolai csatadalt zengte olyan hangosan, ahogy csak tudták, de még így is halknak tűnt a zsivajban. 

Neil felnézett a narancssárga tömegre. A külsősöket könnyű volt beazonosítani a semleges "1–2" jelekkel, amelyekkel Riko és Kevin előtt tisztelegtek.  Ők mindannyian feketében voltak, és a teljes fenntartott részt elfoglalták a Rókák padjával szemben. Mintha csak egy fekete lyuk elnyelte volna a stadion egy részét. 

Akkora volt a hangzavar, hogy Neil lemaradt arról, amikor bejelentették a Hollók érkezését, de a hirtelen feltörő erős, ütemes dobolást nehéz lett volna nem észrevenni. A dallam furcsán ismerősnek tűnt, de kellett egy pár pillanat, míg rájött, honnan. Ugyanaz a zene volt, amire Riko Kathy műsorába vonult be: az Edgar Allan indulója. Ez nem vidám és magabiztos volt, mint a többi meccseken hallható zenék. Sötét és nehéz dallam volt, megfélemlítő üzenet a halálról és az uralkodásról. A Hollók komolyan vették az imidzsüket. Neil biztos volt benne, hogy csak kemény pszichoterápiával fogják ezt helyretenni majd magukban.

A tömeg szinte megőrült. A Palmettóhoz hű emberek rögtön becsmérelni kezdték a Hollókat, az Edgar Allan emberei pedig csatakiálltással válaszoltak. Azok, akik csak azért jöttek, hogy egy jó meccset lássanak, olyannyira hangosan szurkoltak a Hollóknak, ahogy korábban a Rókákat is köszöntötték. 

A csapatok elkezdték a bemelegítő köreiket futni. Wymack meghagyta a játékteret a nézőktől elválasztó belső pályát a Hollóknak, lévén jóval nagyobb létszámmal szerepeltek. A Rókák a pályán, a falak mellett ellentétes irányban futották a saját köreiket. Neil kocogás közben a szeme sarkából végtelen fekete-piros sort látott, de nem volt hajlandó rájuk nézni. Szigorúan a narancs-fehér mezeken tartotta a saját tekintetét. 

A bemelegítő körök után gyakorlatok következtek, de Moriyama csak a fél csapatát küldte pályára. A Hollók védősora folytatta a futást, míg hét csatáruk és öt osztójuk kapura dobálással melegített. Még úgy is, hogy csak a csapatuk fele volt a pályán, többen voltak, mint a Rókák. 

A bírók hamarabb leparancsolták őket, mint Neil szerette volna. Csak Dan és Riko maradt, szemtől szemben a félpályánál. A két kapitánynak valahogy csak sikerült egy civilizált kézfogást prezentálniuk. A főbíró feldobott egy érmét, és jelezte, hogy az Edgar Allané az első szerva. Ő ott maradt, míg a kapitányok elhagyták a pályát. 

Moriyama és Wymack felsorakoztatták a játákosaikat a kezdés szerinti megfelelő ajtóknál, majd vártak. A Rókák maradék három embere, aki most nem lép pályára, kicsit arrébb várakozott: az ütőiket a kezdőjátékosokéhoz ütötték, és feszülten mosolyogtak. 

– A Rókák mai kezdősora – kezde a bemondó –, kettes számmal: Kevin Day!

Bármi mást akart is mondani, a tömeg zaja elnyomta. Az ünnepelt figyelmen kívül hagyta a lelkes rivalgást, és a pályára lépett. Neil ökle ropogott, olyan erősen szorította az ütőjét. 

– Tizes szám, Neil Josten – folytatta a konferanszié. 

– Öt pont – emlékeztette Wymack. 

Neil sóhajtott egyet, majd belépett. A helyére ment, a pálya felezővonalához, majd hátrafordult, és a többiek bevonulását nézte. Allison volt a kezdő osztójuk, Nicky és Renee pedig a kezdő hátvédeik. Andrew volt az utolsó, ő a kapuban helyezkedett el. 

Neil nem hallotta Riko felkonferálását, de a nézők reakcióját igen. Riko úgy masírozott be a stadionba, mintha az övé lenne az egész. Végig Kevint fixírozta, míg a többi Holló is a pályára lépett. 

Miután a feketék kapusa is elfoglalta a helyét, a bírók az ajtóhoz mentek, hogy ellenőrizzék őket. Riko ekkor mozdult meg. Neil az életét tette volna rá, hogy minden Róka egy emberként merevedett meg, ahogy Riko Kevinért nyúlt, pedig mindössze a a vállaira tette a kezét, hogy egy rövid ölelésbe húzza.

A tömeg reakciója elragadtatott és fülsiketítő volt. Riko egy pillanat múlva elengedte Kevint, és visszament a helyére. Kevinnek kellett pár pillanat, míg magához tért. Végül az ütő eltéveszthetetlen hangja rázta fel, ahogy a kapunak csapódik: Kevin összerezzent, és hátranézett Andrew-ra. Andrew még egyszer fenyegetően a kapufához csapta az ütőjét. Kevin vette a lapot, és felvette a sisakját. 

A főbíró megvárta, míg Kevin botjának felemelésével jelezte, hogy rendben van, aztán a Hollók osztójához lépett, és odaadta a labdát neki. A bíró elhagyta a pályát, és bezárták a kapukat. 

Neil becsukta a szemét, és lélegzett. Mindent elzárt magában: hogy ki volt ő, eltemette az apját és Nathanielt és a Moriyamákat is. Ezekre most nem volt szüksége. Csak a meccs számított: az ütő a kezében, a Hollók kapuja és az óra, ami visszaszámolta a másodperceket a kezdésig. Jelenleg nem Neil volt. Nem volt senki és semmi, csak Róka, és játszania kellett. 

A hangjelzés elindította a játékot, Neil nekiiramodott. Látta, hogy az ellenfél osztója szervál, de nem vesztegette az idejét arra, hogy a labdát keresse, amíg el nem ért Johnsonig, aki a másik csapat hátvédje volt. Az osztó a kezdő labdát hazai pályán indította. Allison volt az egyetlen, aki elég sokáig egy helyben maradt, hogy a szemével kövesse a golyó pályáját, és meg is szerezte a visszapattanót. Andrew-nak passzolta a labdát, aki átküldte a másik térfélre azt. Neil és Kevin megindult utána, a hátvédekkel versenyezve, hogy megszerezzék a labdát. 

Kevin Jeannal versengett. Ő volt a Hollók legerősebb hátvédje, de Neil a Kevint érő lélektani hatás miatt aggódott. 

Jean magasabb volt, mint Kevin; nem sokkal, csak épp annyival, amivel magához ragadhatta a labdát. Kevin rásózott az ütőjére, hogy ellophassa tőle. Az éles csattanás visszhangzott a teremben, ahogy a két srác egymással küzdött. A Rókák és a Hollók is a pálya mellől biztatták őket. Kevin végül taktikát váltott, és a vállával csapódott Jeannak, hogy kibillentse az egyensúlyából. Végre kipattant az ütőből a labda. Kevinnek nem volt lehetősége rendesen célozni, mivel Jean blokkolta, de azért így is megpróbált kapura dobni. Alig indította el a labdát, amikor Jean a földre küldte egy lökéssel. 

A labda a falról Neil irányába pattant vissza. Neil kikerülte Johnsont, aki viszont rögtön Neil ütőjét vette célba. Olyan erősen megütötte Neil botját, hogy a Rókának a könyökéig beleremegett a karja, majd rögtön neki is csapódott a fiúnak, hogy eltávolítsa a labdától. Neil kétségbeesette próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Johnson gyors kézmozdulattal Neil jobb csuklójára csapott az ütőjével, így Neil ösztönösen elejtette a sajátját, és Johnson el is illant a megszerzett labdával. 

A károsult igyekezte kirázni a fájdalmat a kezéből, majd Johnson után iramodott. A hátvédnek volt egy kis előnye, de Neil gyorsabb volt. Az ellenfél felemelte az ütőjét, hogy továbbdobja a labdát, de Neil meg sem próbált lelassítani: olyan erővel csapódott Johnsonnak, ami mind a kettejüket levitte a lábáról. Neil ezt a lendületet használta, hogy továbbgurulva felpattanjon. Fittyet hányva Johnson vicsorgó fenyegetésére, a labda keresésére összpontosított, amit meg is talált egy kicsivel a cél előtt. Allison és az osztója küzdöttek érte. A Holló nyert, és rögvest átküldte a pálya másik felére. 

Neil csaknem szem elől tévesztette, a Hollók olyan sebesen passzolgatták egymásnak: Volt Rikonál, aztán az osztónál, aztán a másik csatárnál, aztán újra Riko jött, aki épp hogy kicselezte Nickyt. A Hollók kapitánya szélsebesen mozgott, és a kapu vörösen izzott fel. Megszólalt a gólt jelző csengő, és a közönség üvölteni kezdett. 

A Hollók győztes kiáltások mellett visszatértek a kezdő helyükre. A Rókák lassabban reagáltak, Neil nem is indult el, míg nem látta, hogy Andrew megmozdult volna. Andrew félig elfordulva meredt a mögötte lévő pirosan izzó falra. Még csak két perc telt el az első félidőből – ez volt az eddigi legrövidebb idő, ami alatt Andrew gólt kapott. 

Megvárta, míg a piros lámpák elaludtak, majd végre megfordult. Neil reménykedett benne, hogy ez a gól majd felpörgeti a kapust, aki még a drogok hatása alatt volt, és várhatóan 15 perc múlva kezd majd kókadni. Lehet, a gyógyszerek miatt inkább viccesnek találta a gólt, de mégis volt egy hajszálnyi esély arra, hogy észhez tér, és elkezdni kihívásként kezelni a Hollókat. 

– Nyomás – kiáltotta az osztó, és Neil végre megindult a félpályához. 

A hangjelzés után azonnal mozgásba lendült minden, és a csapatok újra egymásnak feszültek. A Rókákat kicsit megingatta, hogy ilyen hamar gólt kaptak. Keményen küzdöttek, de az nem volt elég. Öt perccel később Riko újabb gólt lőtt. 

– Milyen szánalmas – köpte oda a Hollók másik csatára, ahogy elhaladt Neil mellett a félpálya felé. – El sem hiszem, hogy itt vesztegetjük az időnket. 

Neilben felmerült, hogy hozzávágja a csatár fejéhez az ütőjét, de nem tudta levenni a szemét Rikóról, aki ahelyett, hogy a helyére igyekezett volna, Andrew-t vette célba. Andrew a Holló elé ment, a kapu vonalánál találkoztak. A szörny nemtörődöm mozdulattal legyintett arra, amit Riko mondott, de amaz csak nem vonult vissza. A bírók pár percig vártak, hogy megbeszéljék, amit akarnak, majd a pálya falára csaptak, hogy figyelmeztessék őket. Ez végre elég motiváció volt Rikónak, hogy kotródjon a helyére. 

A Rókák mindent beleadtak, amit tudtak, de a Hollók is beleálltak a kihívásba. Neil csak nézte, hogy a labda újra a feketék támadóinál volt. Pirinyóra ugrott össze a gyomra, ahogy látta, hogy a csatárok egymásnak passzolnak. Újra Rikóhoz került a labda, és kapura lőtt. Neil egész válla görcsbe állt, úgy várta az újabb vesztett pontot, de Andrew olyan erővel ütötte el a labdát, ahogy csak tudta. Neil ezt az intenzív megkönnyebbülést használta hajtóerőnek, ahogy a labda nyomába eredt. 

A Hollók nem szereztek pontot a következő tizenöt percben, bármennyire kitartóan próbálkoztak is. Ettől függetlenül annyival jobbak voltak, mint a Rókák, hogy Neil semmit nem tehetett a rátörő szégyenérzettel szemben. Sokkal rosszabb volt, mint a Breckenridge elemi ereje. A Hollók miatt a Rókák ügyetlen gyerekeknek tűntek. Riko túl gyors volt, hogy Neil versenybe szálljon vele. Egy könnyed kézmozdulattal tudta elkapni és továbbítani a labdát, és félelmetesen pontosan célzott a gyorsasága ellenére is. Egyedül azért nem döngölték őket a földbe, mert Andrew volt a kapuban, de hamarosan megkezdődik majd nála az elvonási folyamat. 

A harmadik gól után a Hollók két cserét küldtek be: egy csatárt, hogy lecseréljék Riko párját, és egy új osztót. Wymack is kihasználta a lehetőséget, és beküldte Mattet és Aaront Nicky és Renee helyett. Matt az akutális állás ellenére vigyorogva vetette meg a lábát a negyedvonalnál. Az ő feladata volt Rikót blokkolni, és harcra késznek tűnt. Neilt idegesítette, ahogy a meccs alakult, de Matt szemmel látható lelkesedése majdnem őt is mosolygásra késztette. 

Matt volt a legerősebb Róka, és Aaron sokkal jobb volt Nickynél. Az érkezésük azonnali változást okozott, és a Rókák végre kezdtek felzárkózni. Ez váratlanul érte a Hollókat az agresszív reakciójuk alapján. Neilt cseppet se lepte meg, hogy a verekedés Rikóval és Mattel kezdődött. 

Riko csaknem elslisszolt Matt mellett, hogy kapura dobjon, mikor Matt valami lehetetlen szögbe tekeredett, és faltörő kosként használta a testét. Olyan nagy volt a csattanás, hogy még Neil is összerezzent. Egy pillanattal később azonban elterelte a figyelmét, amit Andrew csinált. 

A kapusok számára nem volt tiltott a kapu elhagyása, csak nem javasolt húzás volt, lévén hogy nagy volt a kapu, és a labda általában bazi gyorsan mozgott a játékosok között. A kapusok többnyire csak extrém esetekben éltek ezzel a lehetőséggel. Úgy tűnt, a mai nap pont ilyen extrém eset volt, ugyanis Andrew azelőtt megindult, hogy Riko és Matt a talajra zuhant volna. Aaron, a másik csatár és mindkét osztó a labda felé rohant, de Andrew közelebb volt, és gyorsabban intézkedett.  

A kapusok ütője lapos volt, hiszen az elsődleges célja a labda elhárítása és nem elkapása volt. Így Andrew nem tudta felszedni a labdát, de tudta, mihez kezdjen vele: egy gyors mozdulattal útnak indította: először a földön pattant egyett, majd a falon, és magasan szállt tovább. Andrew előre küldte a csatárokhoz. Neil egy pillanat alatt rájött, hogy neki jön a labda, és vad örömmel kalapált a szíve. 

Jean and Johnson félpályáig tolták Kevint és Neilt. Ennyi szabad térrel Neil bárkit lehagy majd. Nem számított, hogy Johnson a nyomában volt, vagy hogy jobb volt nála. Rengeteg helye volt futni, és ő volt a leggyorsabb futó a pályán.

Két lépéssel Johnson előtt volt a negyedvonalnál, de hat lépésre nőtt a távolságuk, mire elkapta a labdát. 

Egy pillantással felmérte, hogy hol van Kevin, és hogy hogyan célszerű dobnia. A tizedik lépésnél a falra célzott. A Kevinnel töltött hosszú éjszakáknak és a Hollók alapgyakorlatainak meg kellett térülnie. A tökéletes visszapattanónak nem volt elég a megfelelő ütőben landolnia, hanem olyan szögben kellett érkeznie, hogy Kevinnek céloznia se kelljen, csak azonnal továbbküldenie a labdát. Ugyanezt a trükköt használták a Hollók is egész eddig, de nem voltak felkészülve, hogy most a Rókáktól lássák a mozdulatot. Jean és a kapus is azt hitte, több idejük van reagálni, de Kevin nem várt. A Hollók kapuja vörösen izzott fel a lövése után. 

A szurkolók olyan hangosan reagáltak, hogy csaknem elnyomták Matt izgatott kiáltását. Neil a szeme sarkából látta, hogy a Rókák cseréi és a Veszettek kint ünnepelnek, de nem tudta levenni a pillantását Kevinről. Neil és Kevin úton a felezőhöz összefutottak, és olyan erővel csapták össze az ütőiket, hogy az szinte fájt. Kevin pillanatnyi mosolya erőt sugárzott. Nem mondott semmit, de nem is kellett neki. Ez volt az első elismerés, amit Kevintől kapott, és Neil szinte az ereiben érezte az adrenalinlöketet. 

Az, hogy végre pontot szereztek, energiával töltötte fel a csapatot. Mikor Riko következőnek gólt akart lőni, Matt kigáncsolta. Pár pillanattal később már verekedtek, és a játéknak meg kellett állnia, hogy a bírók szét tudják szedni őket. Matt sárga lapot kapott, mert ő ütött először, de a dühös tekintete arra engedett következtetni, hogy valójában Riko kezdte a dolgot. Neilnek fogalma sem volt arról, Riko mit mondhatott, ami miatt Matt elvesztette a fejét. A büntetés azzal is járt, hogy Riko kapura dobhatott. A csapatok felsorakoztak, hogy nézzék – és sajnos Andrew másfél centivel elvétette a labdát. 

Ezzel a lövéssel búcsút is mondtak a sportszerűségnek. Neil elvesztette a fonalat, hogy az első félidő utolsó húsz percében hányan nyalták fel a padlót. Mire Neilt arcon könyökölték a negyvennegyedik percben, minden játékosnak volt már sárgalapja, sőt, az egyik Holló piros lappal lekényszerült a pályáról. A bíró, aki Johnsonnak sárgalapot adott, behívta Abbyt Neil vérben úszó arcához. Az exy sisakok rácsa a szemet és az orrot védte, de Johnson egy felütéssel pont bejutott alá. Neil kesztyűje túl nagy volt, így csak elmaszatolta a vért, de Abby hozott gézt. Az óvatosság, ahogy Neil sebét törölgette, szöges ellentétben állt az arcán árulkodó feszültséggel. Ez már az ötödik jelenése volt ma a pályán, és nyilván nem értékelte, mennyire erőszakosá vált a meccs. 

– El is törhette volna az orrod ezzel az ütéssel – mondta, ahogy a vért itatta fel Neil szája fölül.

– De nem tette – felelte Neil. – Játszhatok tovább? 

– A bírók nem engednek vissza, ha vérzik a fejed – válaszolt Abby, akit nem hatott meg az ő türelmetlensége. Ujjaival hátradöntötte Neil fejét, jobbra-balra forgatta. Neil érezte, hogy a vérzés újraindul, de visszaszívta. A vasas íz ismerős volt a szájában. Nem tűnt úgy, hogy Abbyt meggyőzte, hogy jól van, így újra szipogott. Végül a doktor sóhajtott egyet, és biztatóan megütögette Neil sisakját. 

– Egy perc múlva újra rádnézek –mondta, majd a bírót követve elhagyta a pályát. 

A többiek már felkészültek Neil büntetőjére, így miután Neil a helyére ért, csak el kellett kapnia a labdát, amit a Hollók osztója küldött felé. Szerette a büntetőket, mert könnyen lehetett velük pontot szerezni, de éppen ezért nem is becsülte az így szerzett pontokat annyira. A Hollókkal szemben azonban bármilyen segítséget hajlandó volt elfogadni. Most csak ő volt, a kapus és a hatalmas cél. Szabály szerint két lépést tehetett, hogy lendületet szerezzen, de nem élt vele. Egy gyors kis trükk után az alsó sarokba küldte a labdát.

Matt olyan erővel csapta vállon örömében, hogy Neil orra újra vérezni kezdett. 

– Lehet, párszor még be kéne töretned az orrod, ha utána ilyet lősz! 

– Nem tetszik ez a stratégia – tiltakozott Neil. 

Matt felnevetett, majd az első negyedhez kocogott. Az első félidő utolsó perce egy szempillantás alatt eltelt, és a csapat a szurkolók hangos kiáltásai közepette elhagyta a pályát. Neil visszanézett a pontjelzőre, miközben a többieket követte az öltözőbe. Hat-háromra álltak, ami lenyűgöző kezdés volt azt nézve, hogy kik ellen játszottak, de olyan különbség, amit lehetetlen volt behozni. 

A második félidőben még rosszabbul mentek a dolgok. A megfáradt Rókahad egy teljesen friss Holló csapattal nézett szembe, és Andrew sem bírta tovább. Neil tudta, hogy veszteni fognak, amint meglátta, hogy kapusuk megbotlik. Ráfoghatta volna arra, hogy Andrew túl gyorsan mozdult a labda után, de Neil tudta, hogy nem ez a helyzet. A szörny kezdett kiégni. Túl korán volt ahhoz, hogy ennyire rosszul legyen, de a Hollók tempója felgyorsította a folyamatot. 

Neil egy pillanatra azt kívánta, bárcsak Andrew bevette volna a gyógyszereit. Aztán gyorsan el is vetette a gondolatot: a drog Andrew-nak több energiát kölcsönzött, de sokkal kiszámíthatatlanabbá is tette. A kapus azért vállalta be ezt az estét gyógyszer nélkül, mert tudta, ez az egyetlen módja, hogy játsszon nekik. Neil egyszerre volt hálás és zaklatott. Az utóbbi érzés inkább maga felé irányult, mert azt érezte, közel sem elég jó, hogy megérdemelje ezt az áldozatot, és utálta inkompetensnek érezni magát. Mindegy volt, mennyire hajt, az nem volt elég, hogy a jó irányba billentse a mérleget. 

Az est végén tizenhárom-hat volt az állás: ez volt a legtöbb gól, amit Andrew kapott, és a legnagyobb pontkülönbség, amit a Rókák az elmúlt három évben láttak. A közönség hangjaiból érződött a csalódottság, de Neil alig hallota őket, annyira zúgott a füle. Olyan hevesen kalapált a szíve, hogy félő volt, kiüti a bordáit. Minden egyes levegővétel olyannak hatott, mintha késsel vágnák szét a torkát. Az ereje maradékával kapaszkodott az ütőjébe. 

Neil szeretett volna csatlakozni a többiekhez, de nem gondolta, hogy meg tud mozdulni. Ő és Kevin két félidőt futottak végig a Hollók védelme ellen. Kész csoda volt, hogy még talpon bírt maradni. Csak homályosan volt tudatában a lábainak: az egyik pillanatban mintha tüzes fájdalom lenne bennük, a másikban, mintha ott sem lettek volna. Lenézett, hogy megbizonyosodjon, még megvannak-e végtagjai, de az árnyékokat is ki kellett pislognia a szeméből. A kinti zaj lázas üvöltéssé fokozódott, és ez végre átütött Neil fáradtságán is. Felnézett, hogy rájöjjön, mi okozta a hangzavart. A pálya túloldalán Andrew kezei üresek voltak, az ütője előtte a földön. Előrehajolt, hogy felvegye az ütőt, de pár centi után újra kiesett a kezéből. 

Neil eszébe jutott, amikor az első közös edzésükön csaknem kicsinálta a saját karját Andrew ellen. Felnézett a pontjelzőre: A Hollók százötven alkalommal lőttek kapura, hihetetlen volt, hogy Andrew csak tizenhármat nem tudott kivédeni. Visszanézett Andrew-ra, aki újra sikertelenül próbálta felvenni az ütőjét, úgyhogy feladta, és lehuppant mellé a földre. 

Kinyílt a pálya ajtaja, és a cserék beözönlöttek a pályára, míg Abby és Wymack megálltak az ajtóban, hogy onnan figyeljék az eseményeket. A kapu felé tartottak, hiszen mióta Andrew teljesen végigjátszotta a félidőket, ez volt a megszokott rendszer. Neil is megindult abba az irányba. Pár lépés múlva Kevin is mellé ért, de nem mondott semmit, csak a vállára vette az ütőjét, és Neil tempójában sétált tovább. Ők értek oda a leglassabban, de a többiek könnyedén helyet csináltak nekik. A fáradt mosolyokra válaszul ő is kierőltetett magából egy hasonlót. Kevin viszont csak a kapust nézte, le is guggolt elé. 

– Jól mulattál? 

Andrew túl fáradt volt ahhoz, hogy igazi érzelmet vigyen a válaszába: – Aljas vagy, Kevin Day. Nem tudom, miért tűrlek meg a közelemben. 

– Rókák – szólította meg őket Riko, mikor csapatával mögéjük értek. Kevinen kívül az összes narancs feléjük fordult. – Be kell valljam, nem tudom, mit tegyek. Nem tudom megköszönni a ma esti játékot, mert ezt a kudarcot nem nevezném játéknak. Azt hittem, tudom, mivel állok szemben, de még így is helyettetek szégyellem magam. Hihetetlen mélyre süllyedtél, Kevin. Lent kellett volna maradnod, hogy megkímélj minket attól a fáradtságtól, hogy újra térdre kelljen kényszerítenünk téged. 

– Én elégedett vagyok – felelte Kevin. A Rókákat annyira váratlanul érte ez a válasz, hogy még Rikóról is megfeledkeztek, csak hogy társukra tátsák a szájukat. – Nem a pontjaikkal vagy a teljesítményükkel, hanem a hozzáállásukkal. Igazam volt. Több, mint elég alapanyag van itt, amivel dolgozhatok. 

– Hány labda csapódott a sisakodnak? – kérdezte az egyik Holló. 

Kevin csak elmosolyodott, lassan, magabiztosan és elégedetten, majd Andrew felé nyújtotta a kezét. Andrew ránézett a kezére, majd Kevinre, aztán hagyta, hogy felrángassák a földről. Renee készen állt, így amikor Kevin elengedte Andrew-t, azonnal át is ölelte a srácot. Kicsit furcsa volt az ölelés, hiszen Andrew-n még mindig rajta volt az összes védőfelszerelés, de elég időt adott Andrew-nak, hogy megtalálja az egyensúlyát. Kevin szembefordult a Hollókkal, hogy elterelje a figyelmüket Andrew bizonytalan mozgásáról.

– Kösz a ma esti játékot! Az elődöntőben találkozunk. Érdekes visszavágó lesz, ígérem!

Riko szemmel láthatóan nem volt felkészülve erre a nyugodt magabiztosságra a mai brutális eredmények után. 

– Egyetlen ember nem tudja olyan messzire vinni ezt a csapatot – mondta, hangjában keveredett a hitetlenség és az undor. – Még te sem lehetsz olyan hülye, hogy ezt hidd! Most kellene feladnod.

Fenyegetés volt ez, nem baráti tanács, de Kevin mégis így felelt: – Egy ember éppen elég, hogy elkezdjük valahol. 

– Köszönjük a semmit, és jó éjt – vágott közbe Dan. – Tűnjünk innen!

A Rókák a még mindig dühöngő tömeg kiáltásai által kísérve hagyták el a pályát. Wymack egy pár újságíróval beszélgetett, de kimentette magát, amint a csapat odaért. Renee és Andrew nem álltak meg: Renee még mindig átölelve vezette Andrew-t az öltözők felé olyan gyorsan, ahogy csak feltűnés nélkül tehette. 

A többi Róka lemaradt, integettek a kameráknak és a tömegnek. Vesztettek ugyan, de feldobta őket Kevin megjegyzése, és a rajongóik töretlen támogatása. Végül Wymack beterelt mindenkit az öltözőbe. Renee az előcsarnokban várakozott, de Andrew-t mintha a föld nyelte volna el. Neil azt tippelte, éppen a vécében hányt. 

Wymack bezárta mögöttük az ajtót, így nyert pár percet, mielőtt a sajtó csatlakozna hozzájuk kommentekért. 

– Mikor júniusban azt mondtam, az Edgar Allan ellen fogtok kiállni, azt mondtátok, semmi esélyetek. De ma este megtettétek, és nem hagytátok, hogy ledózeroljanak! Hat pontot szereztetek az ország első helyezett csapatától. Legyetek kibaszott büszkék magatokra!

– Büszkék erre a káoszra? – kérdezte Aaron fáradtan és bosszúsan. – Lemostak minket!

– Én csak örülök, hogy vége – felelte Nicky. – Olyan állati félelmetesek!

– Én büszke vagyok – nyilatkozta Allison, amire egy meglepett pillantás volt a válasz Nickytől, és egy félmosoly Wymacktől. Allison lenézően méregette Aaront – ettől Seth halála óta most először emlékeztetett önmagára.

– Neked csak a második évadod ez velük, nem várom el, hogy megértsd, mit jelent ez a meccs. 

Dan bólintott.

– Allisonnak igaza van. Szar veszteni, de nem volt teljes csőd. Tavaly egy nyamvadt pontot se szereztünk volna ellenük. Eddig sose voltunk még ilyen erősek, mint most, és ennél már csak jobbak leszünk! Kevin is megmondta: mikor az elődöntőben újra szembenézünk velük, kénytelenek lesznek visszavenni az arcukból. 

– Így van – helyeselt Wymack. – Kevin, Neil?

– 42 kilométer? – tippelt Neil.

– Van egy jobb ötletem! Jövő héttől végre mindenki visszakerül a rendes posztjára. Ha ti ketten végig tudtok futni egy teljes meccset az Edgar Allan ellen, akkor kész vagytok, hogy egyedül folytassátok az évad további részét. A többieknek köszönjük a türelmet és az együttműködést, amivel Kevin és Neil összeszokását támogatták. Főleg Renee – te különösen jól kezelted a kihívást. Üdv újra a kapuban!

Renee szemérmes válaszát elnyomta Dan hangos kiáltása. Matt megölelte Renee-t, közben pedig Allison vállon veregette a lányt, hogy kifejezze csöndes, de szilárd támogatását. Neil kétkedett benne, hogy ők ketten Kevinnel nem fognak majd csalódást okozni az elkövetkezendő hetekben, de hát mégse támaszkodhatott örökké a csapattársaira. Elég elcseszett beosztással tolták eddig az évadot. Kevin és Neil egyre hosszabb és hosszabb időszakot játszott minden alkalommal, hogy felkészüljenek a mai meccsre. Itt volt az ideje, hogya csapat visszakapja a védőit. 

– Hétfő reggel megbeszéljük a részleteket – mondta Wymack. – Itt találkozunk, nem az edzőteremben. Dan és Kevin, ti nyertétek meg ma a sajtót. A többieknek pofa be, és húzzatok fürödni, hogy minél előbb lerészegedhessünk! Minden fontos dolgot vigyetek magatokkal ma haza. Holnap jön a takarító személyzet, hogy eltüntessék a Hollók szagát is a pályáról. Húzzatok bele, vár a pia! 

A Rókák kimerültek voltak, minden tagjuk fájt, és kicsit csalódottak voltak a vereségük miatt, de mégis úgy hagyták el a stadiont, mintha nyertek volna.

Neked hogy tetszett a meccs? Erre az eredményre számítottál? Írd meg kommentben!
Tényleg nagyon hamar érkezik a következő fejezet - ugyanis már kész, csak egy utolsó átolvasást igényel :)

TRK 7. fejezet

Wymack kanapéján ébredt. Kellett neki egy kis idő, hogy felidézze, hol is van, noha a látvány már legalább olyan ismerős volt számára, mint a kilátás a kollégiumi ágyáról. Az edző mindenkit kidobott a stadionnál, de Neilt elkapta, mielőtt az csatlakozhatott volna a szállásra igyekvő többiekhez. Azon az éjjelen nem szólt semmit, talán túl fáradt volt, hogy az aznapi fiaskóról vitatkozzon. Neilt a nappaliba parancsolta, és maga is aludni tért.
Neil kibogozta a lábait a kölcsönlepedőből, majd felült. A kandallópárkányon lévő óra nem látszott ki az összegyűrt cigarettás dobozok közül, de a reluxákon át beszűrődő fény alapján késő reggel lehetett. Alaposan benne jártak az éjjelben, mire visszaértek a kampuszra, így nem csodálta, hogy ilyen sokáig aludt. De még ennek ellenére sem állt készen a napra. Tudta, gyerekes, de szerette volna elodázni a találkozót Kevinnel, ameddig csak lehet.
Lecsusszant a kanapéról, és ásítva gombócba gyűrte a lepedőt. Edények finom csörgése jelezte, hogy Wymack már fenn van, és valószínűleg kávét önt magába. Neil hezitált egy kicsit az előszobában a textilgombócot a mellkasához ölelve. Latolgatta, hogy egyszerűen csak kioson, így megúszva a beszélgetést. Végül egy sóhajjal elfordult a bejárati ajtótól. Beledobta a lepedőt az edző hálószobaajtaja melletti szennyeskosárba, bement a fürdőbe egy röpke mosakodásra, és alávetette magát az elkerülhetetlennek Wymack konyhájában.
Amaz az újságjából fel sem nézve a tűzhelyre mutatott. Ott fedő alatt egy serpenyőnyi krumpli és tojás várta melegen. Neil összedobott magának egy burritót, és leült Wymackkel szemben. Már a reggelije végén járt, mikor a férfi befejezte az olvasást és félretette az újságot. A fiú nem nézett fel a tányérjából, így elkerülve a másik tekintetét.
– Elmesélnéd, honnan jön ez a mániád, hogy Rikóval kötekedsz? – vallatta Wymack.
– Ő kezdte – motyogta Neil a tortillájába.
– Attól még neked nem kell lesüllyedned az ő szintjére. Hallottad, amikor elmondtam, miféle ember ő, és milyen családból jött?
– Igen, edző.
– Tegnap is ezt mondtad, amikor szépen kértelek, hogy viselkedj – Dorgálta amaz. – Az "Igen, edző" ismételgetése most már nem lesz elég. Ne hazudj nekem, amikor fontos dologról van szó!
– Nem tehetek róla – fakadt ki Neil. Próbált lassabban rágni, de a burrito gyors ütemben fogyott: hamarosan nem lesz mi mögé elbújnia. Úgy döntött, terelni kezd. – Hogy bír egy ilyen csapattal, mint a miénk, edző? Nem fárasztó mindennap a mi ügyes-bajos dolgainkkal foglalkozni?
Wymack egyetlen nagy kortyintással kiürítette a kávés csészéjét.
– Nem.
Neil ránézett, Wymack visszabámult. A fiú unta meg előbb a farkasszemezést, úgyhogy inkább befejezte a reggelijét. Éppen felállt, hogy elpakoljon maga után, de edzője elvette a tányérját. Betette a mosogatógépbe, és öntött magának még egy adag kávét. Nem ballagott vissza az asztalhoz, ehelyett a konyhaszekrénynek támaszkodva tanulmányozta Neilt.
– Kezdem azt hinni, hogy félreismertelek téged – osztotta meg gondolatait. – Csak még azt nem tudom, miben. Kapiskálok valamit, de azért még mindig nem áll össze a kép veled kapcsolatban.
– Na most pont úgy hangzik, mint Andrew.
– Azért, mert ezek az ő szavai – vallotta be az edző. Amikor Neil felvonta a szemöldökét, ő csak vállat vont és hörpintett egyet a csészéből. – Az első edzésen elmondtam a csapatnak, hogy az Edgar Allan körzetet váltott, emlékszel? Aznap Andrew nálam aludt. Először azt gondoltam, Kevinre haragszik, amiért hazudott, de miattad volt ideges. Akkor nem figyeltem oda, de úgy tűnik, kellett volna.
– Andrew és én dolgozunk a bizalmon... mondhatni.
– Azt mondja, kényszeres hazudozó vagy – szúrt oda Wymack. – És én kezdem elhinni.
– Így neveltek – védekezett Neil.
– Legalább egyszer mondj igazat – így Wymack. – Mondd el nekem, hogy az a gyerek, aki a szülei elől menekült, és összerándult, amikor azt hitte, meg akarom ütni, hogy jut el odáig, hogy olyan emberekkel húz ujjat, mint Riko Moriyama? Azt hittem, ennél jobbak a túlélési ösztöneid.
Neil kissé előrecsúszott a székén, és az asztal szélét kezdte piszkálni. Wymack magyarázatot érdemelt, de amit mondania kellett volna, azt nem akaródzott megosztani.
– Riko korombeli – kezdte Neil, nehezére esve értelmesen kiejteni a szavakat. – Ha tudná, mire képesek a szüleim, értené, miért nem bízom azokban az emberekben, akik az apámkorabeliek. Tudom – Neil a halántékára bökött –, hogy nem fog bántani, de ösztönös a reakcióm... sajnálom.
– Nem mentegetőzést kértem, okostóni.
– Igenis, edző – mondta Neil automatikusan, és összerezzent.
– Nem vagy semmi, tudod? – foglalta össze Wymack, és visszament az asztalhoz. – A szüleidért pedig nem irigyellek.
– A magáéival sem lehet minden rendben, hogy ennyit foglalkozik velünk.
– Nem volt – nyugtázta Wymack.
– Ó. Meghaltak?
Wymack meglepődött a tapintatlan kérdésen. – Az anyám túladagolta magát több, mint tíz éve, az apám pedig börtönverekedésben halt meg, amikor az első évemet kezdtem itt a Palmettóban. Nem beszéltem velük, mióta ott hagytam Washingtont.
Neil szíve kihagyott.
– Maga Washingtonban nőtt fel?
– Látom, megfogtad a lényeget...
Könnyen hazudott, de Neil még sosem érzett ilyen bűntudatot miatta.
– Alexandriában születtem – kezdett bele a kamuba –, az anyám Washingtonban dolgozott egy ideig. Csak vicces, hogy mindketten ott kezdtük és itt lyukadtunk ki. Olyan kicsi a világ!
– Nagy vagy kicsi, csak tudd, hogy nem vagy benne egyedül! Itt van neked a csapatod, bár ez kétélű fegyver. Ott vannak neked, amikor szükséged van rájuk, segítenek, ha kéred, de a cselekedeteid következményei mindőjükre hatással vannak. Ha felbőszíted Rikót, azzal az ő életüket is megnehezíted.
– Mint Seth-ét – motyogta Neil. – Tudom.
Wymack rábámult egy örökkévalóságnak tűnő percig, majd nagyon halkan megszólalt:
– Mi a francot mondtál?
Neil túl későn jött rá, hogy Andrew nem avatta be az edzőt az elméletébe.
– Különös véletlen, nem? Én belekötök Rikóba élő adásban, magasztalom a kis létszámú csapatot, és éppen azon az éjjelen Seth meghal túladagolásban, engem kezdőjátékossá téve. Még Kevin is egyetért, hogy ezt Riko rendezte így.
– Még Kevin is – visszhangozta az edző. – Meg sem kérdem, kinek az ötlete volt ez az egész. Nézz ide, Neil. Figyelsz? Seth-nek sok problémája volt, és semennyi jó megoldási stratégiája. Mind tudtuk, hogy kevés esélye van, hogy lediplomázzon. Az első négy évben háromszor adagolta túl magát. Idő kérdése volt, hogy újra megpróbálja. Nem érdekel, mit mondott Andrew. És az sem, mit hisz Kevin. Ha – és ez egy nagy "HA", Neil –, ha Riko állna emögött, akkor csak őt hibáztathatjuk. Ő választotta Seth-et, hogy rajta töltse ki a gyerekes dühét. Ő lépte át a határt. Nem te. Megértetted? Nem te! Nehogy önmagadat okold Seth haláláért! Saját magaddal törődj, felszegett fejjel, előre!
– Igenis, edző.
Wymack nem látszott meggyőzöttnek, de nem forszírozta. – Szóval, kell beszélnünk a tegnapiról?
– Nem, edző.
– Akkor gyerünk. Andrew azt mondta, a stadionnál találkozol velük. Elviszlek. – Wymack felhajtotta a kávéja maradékát, és mentoráltjával a nyomában elhagyta a tett színhelyét.
Neil némán ülte végig az anyósülésen a rövid utat a stadionig. Csak Andrew és a csapat közautója árválkodott a parkolóban. Wymack lehúzódott, de mielőtt Neil kiszállhatott és rácsaphatta volna az ajtót, még intett neki, és hogy lássa Neilt, áthajolt az ülésen egy szóra.
– Mondd meg Andrew-nak, hogy a szaros összeesküvéselméleteit tartsa meg magának!
– Igen, edző – Neil becsukta az autó ajtaját. Nem nézte, ahogy Wymack elhajt, hanem beütötte az a heti biztonsági kódot a Rókák kapujánál, és az öltözőhöz vette az irányt. A lámpák égtek, de a termek üresek voltak, úgyhogy otthagyva a kihalt helyiséget, a hátsó ajtón át az arénába ment. Kevin annak kellős közepén, a rókamancsos logón ücsörgött. Nem edzéshez volt öltözve. Neil elmorfondírozott, vajon mióta ülhet ott, az ő ébredésére várva.
Nem kellett sok idő, hogy megtalálja Andrew-t is. Ő a padsoroknál szedte a lábát éppen fölfelé. Neil ledobta az utazótáskáját a kispadoknál, és bement a pályára Kevinhez a szembesítésre.
Kevin felé volt fordulva, de nem nézett fel és nem is szólt semmit Neil érkeztére. Neil leült éppen kartávolságon kívülre, és félve próbált leolvasni valamit az ex bajnok arcáról. Kevin sem repesett a boldogságtól, hogy beszélgetniük kell, legalábbis úgy tűnt fájdalmas képe alapján, aminek láttán Neil még rosszabbul érezte magát.
– Miért mondta azt Riko, hogy megvásárolt engem? – tette fel a kérdést Neil.
Kevin olyan sokáig hagyta válasz nélkül, hogy Neilben fellángolt a remény, hogy az egész csak egy álom, de aztán Kevin mégis megszólalt.
– Te nem ő vagy, ugye? – dörmögte Kevin alig hallhatóan. – Mondd, hogy nem te vagy Nathaniel.
Neil igyekezett nem mutatni, hogy felismerte igazi nevét, de nem sok sikerrel.
– Ne nevezz így. Nem számít, ki voltam. Most Neil vagyok.
– Ez nem ilyen egyszerű – mondta Kevin most már hangosabban, telve félelemmel. – Miért vagy itt?
– Nem volt máshová mennem – felelt Neil. – Amikor felbukkantál Arizonában, azt hittem, azért jöttél, mert felismertél. De aztán nem adtad jelét, hogy emlékeznél rám. Gondoltam, addig maradok, amíg rá nem jössz...
– Gondoltad... – emelte fel a hangját Kevin inkább hisztérikusan, mint vádlóan. – Te kibaszott hülye vagy!
– Kétségbe voltam esve! – vágott vissza Neil.
– Nem hiszem el, hogy anyád ebbe belement.
– Anyám meghalt – jelentette ki Neil. Kevin kinyitotta a száját, de Neil nem akarta hallani a mondandóját, úgyhogy gyorsan folytatta. – Tavaly halt meg, a nyugati parton temettem el. Senkim és semmim sem maradt, Kevin. Ezért igazoltam hozzád. Úgy voltam vele, hogy annak az esélye, hogy emlékszel rám, szinte nulla, azt meg csak reméltem, hogy nem ismered a családomat.
– Hogy is ne emlékeznénk rád? – tette fel a kérdést Kevin.
Neil megrázta a fejét.
– Amikor idejöttem, nem tudtam, hogy Moriyamáék és az apám üzleteltek egymással.
– Nem üzleteltek. – Kevin majdnem úgy felháborodott erre, mint Riko.
– Nem tudtam – ismételte Neil. – Amíg idén májusban az edző nem beszélt nekem Moriyamáékról, semmit sem tudtam Riko családjáról. Ezt megtudva már értettem, miért találkoztunk akkor régen. Azt hittem, Riko apja meg az enyém a területhatárokról beszélgetnek. De tegnap Riko azt mondta, az apám a Moriyamáké. Mit értett ez alatt? Miért mondta, hogy megvett engem?
– Ne hazudj – köpte Kevin. – Elég nagy bajban vagyunk így is.
– Az anyám nem mondta, miért menekülünk – védekezett Neil. – Sosem kérdeztem tőle, miért lett elege. Csak örültem, hogy lelépünk. Semmiről nem beszélgettünk azóta. Legfeljebb az időjárásról, az aktuális nyelvről vagy a helyi kultúráról. Az egyetlen, amikor még valami komolyról próbált beszélni velem, akkor volt, amikor haldoklott. De még akkor sem említette az apámat. A Moriyamákat pedig soha. Ha említette volna őket, most nem lennék itt, az biztos. Szóval áruld el az igazat!
Kevin egy végtelennek tűnő percig fixírozta őt, majd rekedt japán káromkodás közepette dörgölni kezdte az arcát. Olyan hosszú ideig tette ezt, hogy Neil már majdnem odanyúlt, hogy megrázza, de Kevin végre combjára ejtette kezét, és magyarázatba kezdett.
– Az apád Lord Kengo jobbkeze volt, a legmegbízhatóbb fegyvere. A terület, amit ügyelt, a Moriyamák területe. Ő tartotta rendben a birodalmat, és ő volt az, aki – ha a kormánnyal kerülnének szembe – elvitte volna a balhét. Rossz hatalom alá születtél. Sosem örökölhetted volna meg a helyét – jósolta Kevin. – Lord Kengo nagyon gondosan, és saját kezűleg választja ki a trónját támogató pilléreket. A nepotizmus megtöri a feljebbvalók iránti hűséget: a családok elkezdik a saját jólétüket előtérbe helyezni. Egyszerűen megölethetett volna, de ő mégis adott neked egy esélyt. Az anyád az ifi csapathoz iratott be, hogy tanulhasd az exyt. Aznap, amikor találkoztunk, volt a felvételid.
– Várj – vágott közbe Neil. – Hogy mi?!
– Olyan lettél volna, mint én – folytatta Kevin. – Ajándék voltál. Egy újabb játékos a mesternek, akit kitaníthat. Két napod volt megnyerni magadnak: egy kezdő mérkőzés velünk, hogy bemutasd a képességeid, és egy második, amely során bizonyíthatod, hogy a kritikái és instrukciói alapján képes vagy az alkalmazkodásra. Ha végül úgy dönt, nem éred meg az idejét, a saját apáddal végeztetett volna ki.
Neil nagyot nyelt.
– És... hogy szerepeltem?
– Az anyád nem kockáztatott – árulta el Kevin. – Nem jutottál el a második edzésre. Az éjszaka folyamán eltűntetek.
A Neil gyomrát perzselő érzés lehetett akár rosszullét, akár harag is, bár nem tudta, kire mérges. Az anyja egész életében utálta az ő exy iránti rajongását. Folyton azt ismételhette, hogy többet nem foghat ütőt a kezébe, de azt nem mondta el, miért nem. Nem értette, miért nem mondta el neki akkor, mi elől menekülnek.
– Azt hiszem, hányni fogok – buggyant ki Neilből, ahogy talpra kecmergett.
Már kiegyenesedett volna, amikor Kevin a csuklójánál fogva megállította.
– Nathaniel, várj!
Neil olyan erősen szakította ki magát a fogásából, hogy Kevin majdnem kiterült tőle.
– Ne hívj így!
Elhátrált Kevintől, aki épp feltápászkodott, hogy kövesse. Neil figyelmeztetően felemelte a kezét, hogy megállítsa. Ezer gondolat kergette egymást az agyában. Kevinre nézett, a számra és a hírnévre, ami akár az övé is lehetett volna egy másik életben. Ha Moriyama edzőnek megtetszik, az Evermore kastélyban nőhetett volna fel Rikóval és Kevinnel. Az arcára a 3-as szám lenne tetoválva, amely most Jean Moreau-én ékeskedett.
Neil szerette volna gyűlölni a dolgok alakulását. Egy pillanatra sikerült is. Egy rémült kis senki lett belőle, pedig Hollóként is felnőhetett volna, jövőbeni Válogatottként. Neil imádta az exyt, és neheztelt, amiért elvették tőle ezt a lehetőséget. De csak rá kellett néznie Kevinre, hogy megerősítse hitében: azt az életet is utálta volna. A legjobbaktól tanult volna, és a legjobbakkal játszott volna, de egy ketrecbe zárt, bántalmazott roncsként. Igaz, hogy nyolc éven át menekült az életéért, de legalább szabadon.
Végre lehullt a lepel. Tegnap éjjel Jean azt mondta, Neil nem is lehetne Róka. Figyelmeztette Kevint, hogy tanítsa meg Neilt, hol a helye a Moriyama hierarchiában, és fegyelmezze meg, amiért így beszél Rikóról nyilvánosan. Mintha még mindig Riko elkallódott tulajdona lenne.  Most, hogy Neil megtudta az igazságot, a japán azt várta, hogy meghajoljon, és beálljon a sorba.
"Én nem fogok" – akarta mondani Neil, de ehelyett az jött ki:
– Nem lehetek...
– El kéne futnod.
– Nem lehet... – motyogta újra. Észrevette, hogy remegnek az ujjai, hát végigfuttatta őket a haján. Ez nem nyugtatta meg bőre alatt pattogó idegeit. – Nyolc éven át futottam, Kevin. Akkor is rémes volt, amikor még anyám élt. Hova mehetnék így, egyedül? Andrew szerint úgy a legbiztonságosabb, ha maradok.
– Azt mondtad, Andrew nem tud róla.
– Andrew azt hiszi, hogy az apám intéző volt, aki lecsípett magának egy kis darabot a Moriyamáknak szánt pénzből. Azt mondtam neki, hogy a szüleimet kivégezték árulásért, én pedig leléptem a pénzzel. Szerinte a Rókák hírhedtsége meg tud menteni. Azt mondja, mivel minden héten benne vagyunk a hírekben, így nehezebb tőlem megszabadulni.
– A közhír nem menthet meg egy olyan kockázatos figurát, mint te – hűtötte le Kevin. – Túl sokat tudsz. Már azzal is romba döntheted apád területeit, ha a rossz emberrel állsz szóba. Anyádról tudták, hogy sosem nyomná fel a családját a hatóságoknál, de te egy kiszámíthataltan, rémült kisgyerek vagy.
Kevin megcsóválta a fejét, és amikor Neil vitatkozni kezdett volna, felcsattant.
– A mester hajlandó megkegyelmezni neked. Tavasszal leigazol téged a Hollókhoz. Amíg befogod a szád és meghúzod magad, nem mondja el a főcsaládnak, hogy rád talált.
– Nem vagyok Holló – tiltakozott Neil. – Sosem leszek az.
– Akkor fuss – erősködött Kevin halkan, szinte tébolyultan. – Csak így élheted túl!
Neil csukott szemmel próbált lélegezni. A szíve puskadördülésekként dübörgött a fülében, horpadásokat ütött az agyába. Pólójába fúrta az ujjait, így próbálta a szöveten át kitapintani hegeit. A levegővétellel tengervíz és vér illata áramlott a tüdejébe. Egy pillantás alatt háromezer kilométerrel arrébb találta magát, egyedül, lerobbanva a San Francisco felé tartó autópálya mentén. Neil ujjai cigarettáért esedeztek. A lába égett a futás vágyától.
De megvetette őket, újra kinyitotta a szemét, és határozottan így szólt: – Nem.
– Ne légy hülye.
– A futás most nem fog segíteni – jelentette ki. – Ha a Moriyamák tényleg azt hiszik, hogy fenyegetést jelentek, utánam küldenek valakit. Anyám és én alig bírtunk megmenekülni apám elől. Hogyan cselezhetném ki a főnökét?!
– Legalább lenne esélyed... – szólt halkan Kevin.
– Egy esély, hogy egyedül haljak meg valahol az Isten háta mögött – felelt Neil, ezzel elfordulásra bírva Kevint. Az ex szökevény zsebre dugta a kezét, egyikben a kulcscsomóját, másikban a telefonját érintette. Megmarkolta a fémkarikát, ujja begyével kitapogatta Nicky columbiai házának kulcsát. Andrew adta neki augusztusban, amikor első ízben ígérte meg, hogy megvédi őt.
Neil az alattuk elterülő rókamancsra nézett. Miközben beszélt, félelme elpárolgott, a helyét valami boldogtalan nyugodtság vette át.
– Ha menekülni akartam volna, már augusztusban el kellett volna indulnom. Andrew figyelmeztetett, hogy az az utolsó esélyem. Akkor úgy döntöttem, maradok. Nem voltam biztos benne, hogy ő elegendő lesz, hogy közém és az apám közé álljon, de annyira szerettem volna, hogy így legyen, hogy nem törődtem a veszélyeivel. Talán akkor nem értettem teljesen, mi forog kockán, de még mindig így gondolom.
Leguggolt, és tenyereit a narancs festékre helyezte.
– Nem akarok menekülni. Nem akarok Hollóvá sem válni. Nem akarok Nathaniel lenni. Neil Josten akarok lenni. Róka. Szeretnék idén veletek játszani, és együtt eljutni a bajnokságig. És tavasszal, amikor a Moriyamák értem jönnek, megteszem azt, amitől a legjobban félnek: elmegyek az FBI-hoz, és elmondok nekik mindent. Nyugodtan öljenek meg. Akkor már túl késő lesz.
Kevin újabb végtelen percen át hallgatott, majd így szólt.
- A Nemzetiig vihetnéd...
Szinte csak suttogott, de a szavak Neil húsába vágtak. Csalódótt búcsú volt ez attól a fényes jövőtől, amit Kevin Neilnek szánt. Azért vette fel Neilt, mert hitt a képességeiben. A Rókáknál akart élsportolót faragni belőle. Annak ellenére, hogy olyan leereszkedően viselkedett vele, és Neil legnagyobb erőfeszítését is kevesellte, Kevin komolyan hitt abban, hogy Neil a nemzeti válogatottba kerülhet, miután végez. Most Kevin ráébredt, hogy mindhiába; Neil májusra halott lesz.
– Attól még tanítasz? – nézett rá Neil.
Kevin hallgatott, de most nem olyan hosszú ideig.
– Minden éjjel.
Neil próbálta a mellkasában tátongó űrt egy nyeléssel feloldani.
– Matt és Dan a döntőig akar jutni. Szerinted van esélyünk?
– Az elődöntőig van, ha Nicky összeszedi magát és Andrew is hajlandó együttműködni – ítélte Kevin. – A Nagy Hármason nem jutunk túl.
Az USC, a Penn State és az Edgar Allan alkották az NCAA exy Nagy Hármasát. Mindig az Edgar Allan győzött. Az USC és a Penn State szerezték meg általában a második és harmadik helyett, folyamatosan ráverve egymásra a tabellán. Az egyetlen esélyük a döntőre az volt, ha megverik valamelyiküket az elődöntőben.
– Hát... az sem lesz semmi – állapította meg Neil.
Újra felállt, és körülnézett. Először a narancs vonalakra és mancsnyomokra a pályán, majd a falakon át az ülőhelyekre. Úgy tűnik, Andrew befejezte a lépcsőzést, mert most a belső pályán futotta a köröket. Neil irigyelte őt, amiért a gyógyszerei ilyen energiát adnak neki.
– Kevin, neki mi a célja? – érdeklődött Neil.
Rájött, hogy mentorának fogalma sincs, miről beszél, úgyhogy magyarázatképpen a loholó iker felé bökött.
– Andrew nem tudja, ki vagyok, de azt tudja, hogy vérdíj van a fejemen. Ennek ellenére is elvállalta, hogy egy éven át védelmez engem. Nem miattam, hanem mert addig is elterelem a figyelmedet a Hollókról.
Visszafordult Kevinhez, hogy újra feltegye a kérdést.
– Mi a célja, amiért hajlandó ennyit kockáztatni, hogy téged itt tartson?
– Ígéretet tettem neki – Kevin erőnek erejével elszakította tekintetét Neil arcáról, és Andrew-t kezdte követni vele. – Az érdekli, meg tudom-e tartani.
– Ezt nem értem. 
Kevin olyan sokáig hallgatott, hogy Neil már nem is igen várta, hogy választ kap a kérdésére. De aztán mégis rákezdett:
– Andrew begyógyszerezve használhatatlan, de ha lejön róluk, még rosszabb. A középiskolai mentora látta a különbséget az elsős és másodikos viselkedése között, és meggyőződése, hogy a gyógyszer mentette meg az életét. Egy tiszta Andrew... – Kevin egy pillanatra gondolkodóba esett, hogy pontosan idézhesse vissza a nő szavait – ..."destruktív és örömtelen." – Ujjaival macskakörmöket mutatva fejezte be a mondatot.
– Se célja, se ambíciói nincsenek – folytatta. – Én voltam az első, aki látta benne, és el is mondta neki, hogy igenis ér valamit. Azt ígértem, ha lejön a gyógyszerekről és elhárulnak az akadályok előle, adok neki valamit, amiért érdemes élni.
– És beleegyezett? – kételkedett Neil. – De hát folyamatosan gáncsoskodik veled. Miért?
– Amikor először mondtam, hogy Válogatott leszel, miért voltál olyan dühös?
– Mert tudtam, hogy semmi esély rá – felelt Neil. – De azért akartam is.
Kevin várt. Neil pedig lassan felfogta, hogy saját maga válaszolta meg iménti kérdését. Ez gondolkodóba ejtette. Hitetlenség és nyugtalanság gomolygott benne, és nem értette, mire fel ez a rossz érzés. Egyik lábáról a másikra ácsorgott, majd olyan szorosan összefonta karjait a mellkasa előtt, amennyire csak tudta.
– És most mi lesz? – szűrte a fogai között. – Arra számítasz, hogy nyárra kijózanodik, és hirtelen rájön, hogy szereti az exyt? Azt hittem, nem hiszel a csodákban.
– Andrew őrült, de nem hülye – vetett ellent Kevin. – Még ő is rá fog unni egyszer arra, hogy egy csődtömeg legyen. Ha kiürül a szer a szervezetéből és végre visszatalál magához, egyszerűbb lesz hatnom rá.
Neil kételkedett, de csak ennyit mondott:
– Sok sikert.
Önmagát is meglepte, hogy komolyan gondolja. Andrew-val szót érteni közel lehetetlen volt, de az tény, hogy sokat megtett azért, hogy mind Neilt, mind Kevint Palmettóban tartsa. A legkevesebb, amit adhattak cserébe, az ez. Nem tagadhatta, érzett némi keserűséget, hogy Andrew-nak jut az a jövő, amit magának szeretett volna, de ezzel is meg fog békélni egyszer.
– Ideje indulni – indítványozta Neil, hogy elhesegesse ezeket a gondolatokat. – Ne beszélj erről Andrew-nak.
– Nem is tenném – válaszolta Kevin. – Nem tetszene neki a döntésed.
Neil elindult az ajtó felé, de Kevin a vállánál fogva megállásra késztette. – Neil.
Hatalmas megbánás érződött abban, ahogy a nevet kimondta, de ígéret is csendült benne. Neil apró szilánkonként szedte össze magát, és követte Kevint ki a Rókalyuk pályáról.
Neil életében először nem gondolt a jövőre. Nem számolta a napokat a Hollók elleni meccsig, és visszavett a híradónézésből és cikkolvasásból. Minden energiáját az edzésekbe fektette, a legtöbb óráját ébren vészelte át, és igyekezett ügyesen zsonglőrködni a csapattársaival töltött idővel is. Andrew sleppjével az edzésekre menet és jövet bandázott, Kevinnel és Andrew-val töltötte az éjszakákat, szóval az esték maradtak a felsőbb éveseknek.
Olyan dolgokat tudott meg róluk, amik még csak nem is érdekelték soha őt addig másokban. Renee valójában Natalie-ként született, az örökbefogadó anyja nevezte át, amikor kivette a gyerekotthonból. Az anyja miatt került ő és Dan a Palmettóba. Stephania Walker ugyanis riporter volt, aki Wymackkel csinált interjút azzal a hátsó szándékkal, hogy Renee-t beajánlja neki. Wymack elrepült Észak-Dakotába a tavaszi bajnokság alatt, hogy megnézze Renee csapatát, hogyan teljesítenek a legnagyobb ellenfelük ellen. Dan történetesen az ellenfél kapitánya volt, és Wymacket lenyűgözte álhatatosságával. Még azon a hétvégén mindkettőt leigazolta.
– Elég vacak volt – kommentálta Dan, mikor Renee elmesélte a sztorit Neilnek. – Nehéz volt elhinnem, hogy az edző tényleg azt várja, hogy öribarik legyünk, miközben Renee csapata kiütött minket a bajnokságból a végzős évemben...
– Nagyon mélyen érintette – fűzte hozzá Renee egy szeretetteljes mosollyal.
Neil próbálta elképzelni, hogy ezek ketten valaha nem voltak barátok, de nem sikerült. – De valahogy túljutottatok ezen is.
– Nem volt más választásom – ismerte el Dan. – A Rókák nem akartak lányokat, pláne nem kapitánynak.
– Egyesített erőre volt szükségünk a csapattal szemben – mutatott Renee hármukra Dannal és Allisonnal. – Csak így élhettük túl. A barátságunk csak színjáték volt, a hálószoba ajtón kívül kezdődött, és visszaérve ott is ért véget. Majdnem egy év kellett hozzá, hogy rájöjjünk, hogy már nem színészkedünk.
– Én egészen a nyári szünetig nem vettem észre – mondta Dan, – amikor a lányoknak meséltem az idényről.
"Lányok" alatt a színpadi nővéreit értette. Dan, művésznevén Hennessey, középiskolás korában hamis személyivel dolgozott egy bárban sztriptíztáncosként egy közeli városban. Szépen össze tudta egyeztetni a munkát a tanórákkal és az edzésekkel, és összejött belőle annyi pénz, amennyire szüksége volt. A nagynénje munkanélküliként volt otthon egy újszülöttel. Dannek mindhármukat el kellett tartania. A kapitány megszakította a kapcsolatot a nénjével amint elköltözött tőle, de a volt munkatársaival beszélő viszonyban volt. Ők voltak a legnagyobb szurkolói a szupersztárrá válásban.

Neil ekkor tudta meg, hogy Dan nem akar feljebb törni a fősuli után. Edző szeretne lenni, és vinni tovább a Rókalyukat, ha Wymack visszavonul. Az újoncszerzést is úgy tervezte folytatni, ahogy Wymack is csinálta. Matt teljes szívvel támogatta az ötletet.
Matt története egyébként totális ellentéte volt Danének: egy profi boxoló, valamint egy rangos plasztikai sebész jól szituált, művelt fia. A szülei évekkel azelőtt szétmentek, főleg az apja folyamatos hűtlenkedései miatt, de sosem váltak el. Matt az apjával nőtt fel, mivel az anyja a munkája miatt sokat volt távol. Matt szűkszavúan nyilatkozott az apjáról, de az anyjáról szívesen és részletesen mesélt. Ő volt a példaképe, és Neil egyszerre találta érdekesnek és fájdalmasnak a róla szóló történeteket. Amikor Matt a nyári szünetet ecsetelte, amit a hegyekben töltöttek gyorsulási versenyezve, Neilnek a saját anyja holtteste jutott eszébe, ahogy a ragadós ülésről próbálja lehámozni.
Két héttel a bankett után Allison újra elkezdett szóbaállni vele. Neil továbbra sem találta módját, hogyan kérhetne tőle bocsánatot, vagy hogy egyáltalán szükséges-e, és végül a lány törte meg a csendet. Neil a városban vacsorázott épp a felsősökkel, amikor Allison elkérte tőle a ketchupöt. Ő megrökönyödésében majdnem eldobta a hamburgert, ahogy a lehető leggyorsabban próbálta teljesíteni a kérést. Napokon át nem történt semmi, de a jeges csönd lassan olvadni látszott. Egy alkalommal azon kapta a lányt, hogy Matt egyik száraz viccén mosolyog. Még messze nem dolgozta fel a gyászt, de már valahogy kezdett funkcionálni.
Neil szerette volna viszonozni valahogy, hogy barátkoznak vele és bíznak benne, de semmit nem mesélhetett magáról. Sosem faggatták, és hetekbe telt, mire rádöbbent, hogy nem is kell nekik. Nem próbálták megszerezni a titkait, a mindennapi élet kis igazságai is elegendőek voltak számukra. Megjegyezték, hogy utálja a zöldésgeket, de szereti a gyümölcsöket, hogy a kedvenc színe a szürke, és hogy nem szereti a filmeket vagy a hangos zenét. Neil ezeket a dolgokat csak a túlélés megvilágításában értelmezte, a csapattársai viszont kincsként őrizgették a róla szerzett tudást.
Apró darabkákból építették fel a valódi személyt Neil hazugságai köré. Olyan szeleteket találtak meg belőle, amelyeket semmilyen álruha nem fedhet el. A megszerzett tudásuk ugyan nem változtathatta meg a közeljövő történéseit, és nem is fedték fel a valódi kilétét előttük, de így is ijesztő volt az egész. Szerencsére az évközepi vizsgák közeledtek, így Neil a tanulásra hivatkozva visszahúzódhatott figyelő tekintetük elől.
A könyvtár biztos menedéknek tűnt, lévén négy emeletes, 200 polcsorral, ami mögé elbújhat. Csakhogy nem Neil volt az egyedüli, akinek vizsgái voltak. Éppen elhagyta a könyvtár kávézóját egy bögrényi életmentő koffeinnel, amikor belefutott Aaron és Katelyn párosába. Aaron fülét-farkát behúzta Neil láttán, de Katelyn vidám mosollyal üdvözölte.
– Neil, helló! – mondta, és nyújtotta a kezét. – Még nem mutatkoztunk be.
A megszólított átvette jobbjából a balba a kávéját, és röviden viszonozta a kézfogást.
– Nem, de láttalak a meccseken. Katelyn, igaz? A Veszettek közül.
A lány úgy látszott, örül, hogy felismerték, de Aaron még mindig idegesnek tűnt. Neil nem hibáztatta. Aaron és Katelyn folyton szemmel tartották egymást a meccseken, de a fiú sosem őgyelgett a pomponlányok között. Most először látta ezt a két embert ilyen közel egymáshoz. Talán Aaron végre meglépte, amiért csapattársai már oly rég óta szurkoltak. Egymás kezét fogták, úgyhogy valószínűleg elég jól alakultak a dolgok.
Aaron észrevette Neil lefelé irányuló pillantását – erre utalt az ő jegesebb pillantása.
– Viszlát – hangzott a kurta elköszönés.
A lány barátjának dőlt tiltakozásul, de Neil értette Aaron célzását, és nem vitatkozott. Elcsusszanva mellettük ott hagyta őket. Nem messze aztán a kíváncsiság eluralkodott rajta, hátranézett. Katelyn és Aaron le sem tagadhatták volna, mi van köztük, ahogy a sorban várakoztak a presszó pultja előtt. A lány Aaronhöz bújva állt, s bár néhány centivel magasabb volt, nagyon jól néztek ki együtt. Ráadásul nagyon természetesnek is tűntek, ami különös volt, tekintve, hogy mennyire kerülték egymást a meccsek alatt. Azt hitte, a kapcsolatuk kezdete egy kicsit feszengősebb lesz majd.
– Ilyen izgis az a kávé?
Neil gyanút fogott, hogy a Rókák titokban nyomkövetővel szerelték fel, és a hang irányába fordult. Nicky éppen felért a lépcsőn, táskája egyik könyökén lógott, a karjai tele magazinokkal.
– Nem igazán – válaszolta Neil, de Nicky azért csak megállt mellette és szintén a kávézó irányába fordult. Neil valami kitörő reakcióra számított, vagy egy győzedelmes kiáltásra, mennyi pénzt nyert a fogadáson. Nicky helyeslő bólintása meglepte.
– Szóval a könyvtárba járnak smárolni. Nagyon okos! – így szólt, és a vállánál fogva elforgatta Neilt a látványtól. – Andrew állítása szerint allergiás a könyvekre, úgyhogy csak akkor jön ide, ha Kevin kényszeríti. Még legalább egy hétig biztonságban vannak itt. Megtennéd, kérlek, hogy erről nem teszel említést...?
– Azt hittem, nincsenek együtt – tűnődött Neil, és közben már kereste a megfelelő helyet a tanuláshoz.
– Hivatalosan nem – felelte a másik, és bár senki sem hívta, követte Neilt. – Aaronnak több esze van annál, hogy elhívja, Katelyn pedig türelmes. Nem tudom, hajlandó-e várni a diplomaosztóig, és nem is lenne fair ilyet kérni tőle, de mégis remélem, hogy így lesz. Illenek egymáshoz, nem?
– Én azt nem tudhatom.
Neil végre rálelt egy üres asztalra, úgyhogy lepakolta a cuccait. Nicky is lerakodta ugyanoda a magazinjait, az asztal háromnegyedét beterítve velük. Neil arrébb söpörte az útjába kerülőket, és helyet foglalt Nickyvel szemben. Tartott attól, hogy dugába dőltek a tanulási tervei egy ilyen beszédes alak mellett, de meglepetésére Nicky elmerült a saját feladatában. Amiről azt hitte, csak laza képnézegetés, kiderült, hogy anyaggyűjtés Nicky marketingórájához. Legalább 20 percen át dolgoztak csendben, mielőtt Nicky először törte meg a csendet.
– Andrew gyűlöli a csajt, tudtad?
Neilnek tetemes idejébe került, mire rájött, miről beszél a srác. A fejében számok kerengtek (egy hatoldalas matek feladatsoron rágta át magát éppen), és már rég túltette magát Katelynen és Aaronön. Úgy tervezte, elereszti a füle mellett, lévén a tananyagismétlés némileg fontosabbnak tűnt, mint hogy Aaron vajon párkapcsolatban van-e. Egy ilyen megjegyzést azonban nehéz volt szó nélkül hagyni.
– Miért? – tette fel a kérdést.
– Azért, mert Aaronnek tetszik – válaszolta Nicky magától értetődően.
– Azt hittem, Andrew Aaront sem kedveli.
– Ahogy mondod – Nicky aktuális újságját becsapva feltűnően körülnézett az unokatestvérei után, majd mivel nem voltak a közelben, bizalmasan áthajolt az asztalon. – Andrew nem különösebben szurkol Aaron boldogságáért. Szóval ha Aaron szereti Katelynt, akkor Andrew igyekszik ezt elvenni tőle. Talán napsugaras a mosolya, valójában Andrew nagyon gyerekes.
– Ennek semmi értelme – csóválta a fejét Neil.
– Nem egyszerű – dőlt vissza Nicky a nyakát masszírozva. – Nem akartam múltkor nagyon részletekbe bocsátkozni, mert Dannek meg Mattnek semmi köze hozzá, de te családtag vagy, úgyhogy elmondhatom.
Ismét hátralesett.
– Meséltem, hogy Tilda néni zaciba adta Andrew-t, igaz? Van tovább is. Valójában mind a kettőt otthonba adta először. Egy hét múlva meggondolta magát.
– Ezt megteheti?
– Persze, lehetsz kétségbeesett, és meg is bánhatod – grimaszolt Nicky. – Nem kellett megadnia a nevét, de el kellett vigye a karszalagokat, amikkel a gyerekeket azonosítani tudta. Ha elég gyors, igen, visszakaphatja a gyerekeit.
– Szóval a nénjének volt egy kis bűntudata, hogy elhagyja a gyerekeit, de azért annyi nem, hogy mindkettőt vissza is vegye. Csak egyet tudott vállalni, legalábbis így mondta apunak, amikor az rájött az Andew-s dologra. Nem tudom, mitől függött, hogy melyiket viszi haza. Névsorban ment, vagy csak belenyúlt a fiókba, és random kihúzott egy karszalagot...?
Nicky a gondolataiba merült, majd rövidesen egy homlokdörzsöléssel folytatta.
– 50% esélyük volt, hogy rábasznak, háh! – nevetett szárazon. – Asszem, mindegyik szarul járt. Andrew állami gondozásba került, Aaron pedig örökös emlékeztetője Tilda néni baklövésének. Tilda néni próbált nem foglalkozni Aaronnel, legalábbis amíg Andrew vissza nem került a képbe. Aaron azt mondta, onnantól kezdve már nem csak elhanyagolta, de dühös is volt.
– Tudták, hogy mindkettőről lemondott? – kérdezte Neil.
– Amikor Andrew mostohaanyja felhívta őket, hogy találkozót beszéljen le vele, megkérdezte Tilda nénit, hogyhogy csak az egyiket adta be. A választ Aaron is hallotta, aki odafent hallgatózott a telefonon. – Nicky felfelé mutatott Tilda néni emeleti hálószobáját megjelenítve.
– Nem tudom, Andrew-nak miért mondták el a nevelőszülei, de elmondták. Gondolom ezért nem írt vissza Aaronnek a levelére. Bizonyára – teljesen jogosan – pipa volt rá.
– De hát nem Aaron hibája – védte Neil. – Az anyjuk döntött így.
– Ez Andrew. Ne keress benne logikát – tárta szét a karját Nicky. – Az ikertestvére megtalálása megváltoztatta Aaron életét – még sokkal rosszabbra.
– Tilda néni átköltöztette őket a fél országon, még többet ivott, és nagyon keményen bánt Aaronnel. Ő pedig lázadásként mindenféle bajba keveredett. Ellopta a nénje gyógyszereit, verekedett a suliban, és összességében egy seggfejjé nőtte ki magát. Anya megírta, amikor még Németországban éltem; nagyon aggódott érte. A csávó egyetlen érdeme Dél-Karolinában, hogy elkezdett exyzni, azt is csak azért, hogy addig is megszabaduljon Tilda nénitől.
– Aztán apa rájött Andrew létezésére, és egy éveken át tartó kampányba kezdett, hogy hazakerítse. Amit múltkor meséltem. Tilda néni végül beadta a derekát, hogy befogadja, aztán beszélt a bírósággal meg a gyerekvédelemmel meg Andrew utolsó nevelőszüleivel. Találkozott magával Andrew-val is, aki nem volt oda a gondolatért, hogy visszatérjen az anyjához. Aztán bemutatta az ikreket egymásnak. Na, akkor indultak be a dolgok: Andrew hirtelen érdeklődőnek tűnt. Megemberelte magát, jól viselkedett, és kábé egy évre rá már feltételes szabadlábon is volt.
– Szóval Andrew úgy döntött, egy tesó jól jönne neki – összegezte Neil. – Mi tette gajra?
– Tilda néni meghalt, és Aaron Andrew-t okolja.
– Andrew tette?
Nicky csendre intette Neilt, pedig nem is ő volt a hangosabbik kettejük közül.
– Aznap éjjel Aaron és a nénje összeszólalkoztak. Akkor jöttek rá anyuék, hogy Tilda néni veri Aaront, ugyanis friss zúzódásokkal és vágásokkal toppant be hozzájuk. Apa áthívta Tilda nénit, hogy tisztázza a dolgokat, de az csak fogta Aaront és már mentek is. Nem értek haza. Áthajtott a szembesávba, az öve meg nem volt bekapcsolva...
Nicky némi kényelmetlen fészkelődés után folytatta.
– Nem Aaron volt a kocsiban. Ő éppen tanszobán volt Andrew helyett. Ez még azelőtt volt, hogy Andrew-t gyógyszerezték volna, szóval könnyű volt beállni a szerepébe. Nem is értette, miért kérte Andrew, hogy helyettesítse, amíg a rendőrség nem jelentkezett be. Nem tudom pontosan, mi történt. Hogy Tilda néni bepánikolt, amikor rájött, melyik fia van vele, vagy vitatkoztak, vagy direkt csinálta...?
– Nem, mintha Aaron szerette volna, de azért mégis az anyja volt. És sosem volt lehetősége, hogy kibéküljön vele, vagy hogy megértse, miért hagyta így el magát... meg őket. Nem tudta feldolgozni, hogy meghalt. Hiányzik neki. És nem tudja megbocsátani Andrew-nak, Andrew meg nem érti vagy nem érdekli, hogy mennyire fáj ez neki. 22-es csapdája.
Neil meg tudta érteni Aaront. Neki és az anyjának sem volt egyszerű a kapcsolata, ami érthető az anyja hátterét és Neil rettegéssel teli gyerekkorát nézve. Nem egyértelmű, a túlélés vagy a szeretet tartotta össze őket. Az változtatott a dolgokon, hogy megtudta, hogy az anyja őt védve fogott menekülésbe, de a fél életében utálta őt. Mégis, az elvesztése a legrosszabb volt, ami valaha történt vele.
Neil ezt persze nem oszthatta meg velük, hiszen csapattársai abban a hitben voltak, hogy a szülei élnek és virulnak. Ezért inkább a másik végén fogta meg Nicky történetét. Lassan fogalmazott, hogy legyen ideje helyre rakni a gondolatait, és megszabadulni a hangjában megbúvó gyásztól.
– Igenis érdekelte Andrew-t. Ez tette gajra.
– Mi? – pislogott Nicky értetlenül.
– Andrew Aaron miatt jött haza, nemde? Nem lehetett nehéz észrevenni, hogy Aaron milyen pocsékul van. És hogy minden problémája az anyjára vezethető vissza. Talán nem azért ölte meg az anyját, mert az elhagyta. Hanem azért, hogy megvédje Aaront.
– Ez egy jó nagy talán, Neil – csóválta a fejét Nicky egy hasonlóan nagy adag szkepticizmussal.
– Gondolod? – kötötte az ebet a karóhoz amaz. – Emlékezz, hogy kezdődött Andrew gyógyszerezése.
– Aha... – tűnődött Nicky, majd elhallgatott, ahogy tovább gondolta.
Nicky az Eden's Twilightban dolgozott Columbiában. Épp szüneten volt, amikor négy fickó úgy döntött, ezen a jeles estén fogják kiverni belőle a homoszexualitást. Andrew Nicky segítségére sietett, de túl messzire ment. Az egy dolog, hogy beszállsz a verekedésbe, de folytatni még azután is, hogy a fickók öntudatlanul véreznek ki a járdán... Andrew halálra verte volna őket, ha a hely kidobói nem rángatták volna el onnan. Az újságok nagyot kaszáltak a sztorival; Neil mindent elolvasott róla, amikor a Rókák után kutatott.
– Az anyja bántotta Aaront, hát Andrew elintézte – jelentette ki Neil. – Aaron hálás is lehetett volna, de ehelyett gyászolta, mit foglalkozva azzal, mit tett velük. Mellé állt Andrew-val szemben.
– Te tényleg így látod?
– Nekem ez logikus – mondta Neil meggyőződéssel. Még azt is megmagyarázná, Andrew miért utálja annyira Katelynt, bár hogy melyik verzió az igaz, abban nem volt biztos: Andrew azt próbálja megakadályozni, hogy valaha még egy nő közéjük álljon; vagy bünteti Aaront, amiért az anyját választotta helyette három éve.
– Gondolom, nem beszéltek arról, hogyan halt meg... – tippelt.
– Mióta beköltöztem, biztos nem, Tilda néni temetése óta. – felelte Nicky. – Még apróságokról sem beszélgetnek. Nem hiszem, hogy a közeljövőben elkezdenének lelkizni, hogy kiderüljön, mi jár Andrew fejében.
Nicky könyökét az asztalra, arcát a tenyerébe támasztotta. A legyőzöttség kifejezése furcsán mutatott rajta, de legalább korának megfelelő érettség látszatát keltette. Neil már-már elfelejtette, hogy Nicky jónéhány évvel idősebb unokatestvéreinél. Másodéves volt, akárcsak az ikrek, de ő volt a második legidősebb a csapatban, Renee után.
– Csak azért maradtam, mikor az edző felajánlott egy helyet a Rókák közt, hogy valahogy megoldjam a helyzetet – mesélte. – Azt hittem, idővel sikerül megtanítanom Aaront és Andrew-t, hogyan legyenek jó testvérek. És nem akarom feladni, de rájöttem, hogy egyedül nem fog menni. Bárcsak Renee végre lépne...
Neil összezavarodott, hogy lyukadtak ki a gyilkosságtól Renee-nél. Fejben visszapörgette a beszélgetésük végét, de aztán feladta. – Hogy érted? Azt hittem, te nem kedveled őt.
Nicky megugrott, mintha Neil megütötte volna.
– Tessék?! Ki nem szereti Renee-t?
Neil jelentkezhetett volna elsőszámú gyanúsítottként, de nem akarta elterelni a beszélgetést. Próbált finomabban fogalmazni: – Az emberek szerint túl kedves Andrew-val.
– Nem mintha a saját uncsitesóm ellen akarnék beszélni, de mindenki tudja, hogy nem elég jó Renee-hez. Egy ideális világban találna magának egy kedves keresztény srácot, aki pénzeli a jótékonysági ötleteit, és a tenyerén hordozza. Ebben a világban viszont egy ilyenre vetett szemet, mint Andrew. Az ő érdekében beavatkoznék, de sajnos már kezdek kifogyni az ötletekből. Andrew-nak kell valaki, aki eltereli a figyelmét a szarságairól.
– Mi van az exyvel? – idézte fel a pár hete Kevinnel folytatott beszélgetését Neil.
– Most pont úgy hangzol, mint Kevin – motyogta Nicky a halántékát masszírozva. – Az exy nem játszik. Szeretheted, amennyire csak akarod, de az nem fog visszaszeretni.
Neil annyiban hagyhatta volna, de nem tudta megállni:
– És akkor?
– Atyaég – forgatta a szemét Nicky. – Most komolyan? Ennél szomorúbbat még sosem hallottam.
Neil azt kívánta, bárcsak befogta volna.
– Tanulnom kell.
– Na, azt már nem! – Nicky felkapta Neil matekfüzetét és ledobta a széke mellé. – Figyelj. Van különbség a megszállottság és a működési zavar között. Nem lehet az exy az életed értelme. Nem lesz ott örökké. Felkerülsz a csúcsra, aztán nyugdíjba vonulsz. Aztán, mi lesz? Életed végéig kuksolsz az otthonodban a trófeáid magányában?
– Hagyjuk – zárta le Neil.
Talán Nicky meghallotta a másik hangjában búvó csendes figyelmeztetést, mert finomabb hangnemre váltott.
– Nem elégedhetsz meg ennyivel Neil! Nem érdemes erre feltenni az életed. Ha gondolod, menjünk le Columbiába valamikor, csak mi ketten. Roland körbevezetne, sok szuper barátja van. Azt sem bánom, ha lány, amíg...
– Mi bajod a lányokkal?
Nicky-t megakasztotta a közbeszólás, de gyorsan összeszedte magát, és vágott egy pofát. – Annyira... puhák.
Neil Renee felhorzsolt ökleire gondolt, Dan kemény kiállására, Allisonra, ahogy tartotta magát a pályán egy héttel Seth halála után. Majd anyja rezzenéstelen arcára gondolt apja dühének viharában, és a holttestekre, amit maguk után hagyott. Ki kellett mondania:
– A legerősebb emberek, akiket ismerek, szinte mind nő.
– Hogy mi? Neem... – javította ki Nicky gyorsan. – Én szó szerint értettem, hogy puhák. Túl... kerekek, érted? Mintha a kezeim egyszerűen lecsusszannának róluk. Nem nekem való. Én... – kezeivel dobozt formázva próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. – Erik. Erik tökéletes. Természetfüggő, sziklamászó, túrázó, hegyen-völgyön át bringázó, az a bogaras, friss levegős őrültség, tudod. De látnod kéne, mit tesz mindez a testével! Olyan... csupa kocka és él... – Még egy téglalapot rajzolt a levegőbe.
– Erősebb, mint én, és ez nagyon tetszik. Egész nap rátámaszkodhatnék, és meg se kottyanna neki.
Nicky arcán boldog, elégedett mosoly terült szét, ahogy távol élő pasijára gondolt. Sokkal visszafogottabb kifejezés volt, mint amit Neil általában látott a fiún. Gondolkodóba ejtette, vajon a hangos attitűd tényleg Nicky sajátja-e, vagy csak így kompenzálja barátságtalan unokatesói viselkedését.
– Vicces, hogy nem is ez a típusom – álmodozott Nicky tovább. – Egyik fiatalkori crushom sem ilyen volt. Talán ezért nem is mentem velük semmire.
Nicky az asztalra fektette tenyereit, azokat fixírozta.
– A szüleim kicsit őrültek, tudod? Van a vallásosság, és van az elvakult vallásosság. Én és Renee normálisak vagyunk, én azt gondolom. Más templomokba járunk és más nézeteink vannak, de tiszteletben tartjuk egymáséit. Értjük, hogy a vallás csak a hit egy kifejeződése. De a szüleim fekete-fehéren látják az egészet. Csak jó és rossz van: a pokol tüzén égni, elkárhozni, ítéltetni.
– Valamiért ennek ellenére is megpróbáltam előbújni nekik – tűnődött. – Anya eléggé kiakadt. Bezárkózott a hálóba, és napokig sírt és imádkozott. Apa pedig kezébe vette az irányítást, és elküldött egy keresztény átnevelő táborba. Egy éven át traktáltak azzal, hogy az ördög plántálta belém ezt a szennyes gondolatot, és hogy így tétetnek próbára a többiek, az igaz keresztények. Megpróbálták Istent felhasználni, hogy szégyenemben heteróvá váljak.
– Nem jött be – állapította meg. – Egy ideig azt kívántam, bárcsak működne. Hazamenve undorodtam magamtól, csődtömegnek éreztem magam. Nem tudtam így a szüleim szemébe nézni, úgyhogy hazudtam. Eljátszottam, hogy heteró vagyok egészen középiskola végéig. Még randiztam is pár lánnyal. Néhányat megcsókoltam, de a hitemet használtam kifogásként, hogy ennél tovább ne menjünk. Az lebegett a szemem előtt, hogy csak érettségiig kell kibírnom.
– Gyűlöltem az életem. Képtelen voltam sokáig csinálni, érted? Nem élhettem le az életemet így. Mintha csapdába estem volna. Néha úgy éreztem, Isten elhagyott engem; máskor pedig azt, hogy én vétettem ellene. Harmadévesen félév környékén öngyilkosságot fontolgattam. A némettanárom karolt fel, ő mesélt egy cserediák-programról. Azt mondta, mindent elintéz, csak a szüleim engedélye kell hozzá. Megoldotta volna a felvételit, a befogadó családot, mindent. Azt mondta, drága lesz, de jót tenne nekem egy kis levegőváltozás. Gondolom, érezte, hogy nagyon mélyen vagyok.
– Nem hittem, hogy anya és apa beleegyeznek, de olyan büszkék voltak rám a gyógyulásom miatt, hogy engedélyezték, hogy a végzős évemet külföldön töltsem. Csak fél évet kellett kibírnom. Annyira elkeseredetten igyekeztem szabadulni otthonról, hogy alig vettem észre, hogy Tilda néni és Aaron Columbiába költöztek azon a tavaszon. Csak azzal foglalkoztam, hogy valahogy túléljem májusig. Most már tudom, csinálhattam volna jobban, de abban az állapotomban nem tudtam volna segíteni.
– Amikor felszálltam a repülővel Columbiában, halálra voltam rémülve – mesélte Nicky. – Annyira megkönnyebbültem, hogy hátrahagyhatom a szüleim és mindenkit, de féltem, hogy Németországban ugyanaz lesz. Amikor megérkeztünk, a fogadó testvérem várt rám. Erik Klose – Nicky mintha először ejtette volna ki a nevet. – Ő tanított meg arra, hogy higgyek magamban. Segített a hitemet és a szexualitásomat összeegyeztetni, újra összerakott. Tudom, drámainak hangzik, de neki köszönhetem az életem.
Nicky megfordította a kezeit, majd összekulcsolta az ujjait. Egyszerre biztatóan és aggodalmasan nézett fel Neilre, ami elég kellemetlen volt. – Ez a szeretet. Az exy ezért nem lesz soha elég, se neked, se Andrew-nak vagy bárki másnak. Nem tud segíteni, nem tesz sem erősebbé, sem jobb emberré.
– Oké.
Nicky nem volt lenyűgözve ettől az érzelemmentes választól.
– Nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de a legtompább sem. Megértettem, hogy annyi bizodalmad van az emberekben, mint egy kóbor macskának. De előbb vagy utóbb kénytelen leszel valakit közel engedni magadhoz.
– Most már nekiállhatok a tanulásnak?
Nicky felmarkolta a füzetet a földről, de kartávolságon kívül tartotta.
– Te jössz. Neked mi bajod a lányokkal?
– Nincs bajom velük – mondta Neil, amivel előcsalogatott egy kételkedő horkantást Nickyből.
Neil az anyja nehéz ökleire gondolt a bőrén, a hajába markoló ujjakra. Újra és újra elismételte neki, hogy a lányok veszélyesek. Beférkőznek a férfi fejébe – így mondta. Beférkőznek a bőre alá. Elérik, hogy a férfi meg akarja változtatni a világot, önmagával kezdve. Kifordítják és kiszedik belőle az összes titkát. Talán jót akarnak, de csak azt érik el, hogy megölesse magát.
– Bonyolult – zárta rövidre. – Engedj dolgozni.
– Legalább ígérd meg, hogy átgondolod.
– Megígérem.
– Egy aljas hazudozó vagy – szusszantott Nicky, és visszadta Neilnek jogos tulajdonát.
Amaz az órájára pillantott, keserűen nyugtázta, mennyi időt vesztettek, és felcsapta a füzetet a legutolsó egyenletnél. Nicky morgott még egy kicsit magában, ahogy a saját jegyzeteit szedte ráncba, de ő is elcsendesedett, amint belemerült a munkájába. Neil félretette a beszélgetéssel kapcsolatos gondolatait, hogy koncentrálni tudjon. Pár perc múlva már nem is emlékezett rájuk, és őszintén szólva remélte, hogy nem is jut eszébe többet.
Sajnos az edzésen, amikor kiszúrta Renee-t és Andrew-t, mégis visszatolultak az agyába. A kapu közelében ácsorogtak, Andrew izgatottan gesztikulált, miközben beszélgettek. Neil hosszabban nézte őket, mint ildomos lett volna, közben visszaidézve Nicky szavait.
Nem volt sok értelme ezen rágódni tudván, hogy hogyan fog végződni számára az év, de nem tudta megállni. Nicky történetén gondolkodott, ahogyan találkozott Erikkel éppen a legvégső pillanatban. A félvér srác az utolsó szalmaszálakba kapaszkodott, Erik pedig elég erős volt ahhoz, hogy megtartsa. Egyetlen ember volt elég erős ahhoz, hogy Neil problémáit a vállán hordja, és ő már halott volt. Senki másnak nem kívánt volna ilyet.
Csakhogy már elkezdte megosztani terhét, még ha akaratlanul is. Titkait szétosztotta Kevin és Andrew között. Kevin úgy reagált, ahogy Neil bárkitől várta volna, amikor szembesül az igazsággal: elborzadva követelte, hogy tűnjön el. Andew azonban szembenézett vele, és maradásra szólította. Szilárdan állta, hogy Neil gyilkosságra kéri, és kulcsot adott a házukhoz.
Mondjuk ez nem számít, Andrew mégiscsak Andrew volt, és ezzel a gondolatmenetnek vége. Visszafordult a feladatához, és megfogadta: nem hagyja többé, hogy Nicky bogarat ültessen a fülébe.

Végre, mehetsz is a várva várt 8. fejezethez!